18 ezer bevándorló kapott letelepedési engedélyt a magyar kormánytól

310 milliárd forint folyt be tőlük. Augusztus közepéig közel 18 ezer bevándorló kapott letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt „nemzetgazdasági érdekre” hivatkozva – közölte Pintér Sándor belügyminiszter egy képviselői kérdésre válaszolva.

Az érintettek – főleg orosz, kínai, távol-keleti és afrikai személyek és családtagjaik – 300 ezer eurós letelepedési államkötvény vásárlása révén jutottak az EU-n belüli szabad mozgásra feljogosító papírhoz a magyar államtól. Nemzetbiztonsági okokból mindössze négy befektető és kilenc családtag kérelmét utasították el – derül ki Pintér válaszából.

Az ötéves futamidejű letelepedési államkötvényt közvetítő cég segítségével jegyzik a bevándorlók, akik befektetésük névértékét öt év után visszakapják, a kamat és a jelentős összegű közvetítői jutalék pedig a többnyire offshore hátterű közvetítőknél landol. A papírokból eddig közel egymilliárd euró (310 milliárd forint) folyt be.

24.
love.jpg
 
Magyarországon talán nem így viselkedik a hatalom?
1294 csórótól féltik a homogenitást, kereszténységet, a kultúrát. Támadják Magyarországot! Akasztóára velük! :mad2:
18.000 pénzes ázsiaitól, afrikaitól nem féltik. Ők szívesen látott, megbecsült polgárok lesznek. Amint fizettek Tóninak. ;)
Pénz beszél, fideszkutya ugat.
Furcsamód ebben van logika. Ha már az afrikai és ázsiai bevándorlókkal "érkező" kulturális, vallási és morális különbségek állandó ellentétben állnak az európai (magyar) értékekkel, akkor legalább fizessenek. Persze ez a logika is vitatható éppenséggel morális alapon. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,563
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére