1956, mikor a magyar menekülteken segített a világ

A forradalom kitörése után fokozatosan szűnt meg Magyarország déli és nyugati határszakaszának ellenőrzése, október végére gyakorlatilag kockázat nélkül lehetett elhagyni az országot Ausztria és Jugoszlávia felé. A biztonságos menekülésre az osztrák-magyar határzár felállításáig, 1957. januárjáig volt lehetőség. E szűk két és fél hónap alatt

193 805 magyar hagyta el a hazáját.

Az osztrák kormány belügyminisztere, Oscar Helmer már október 26-án bejelentette, hogy Ausztria a genfi konvenció értelmében minden Magyarországról érkező személynek politikai menekültstátuszt ad, függetlenül attól, hogy milyen indokok miatt hagyta el otthonát. A forradalom sikeres, november harmadikáig tartó időszakában ezzel közel ezren éltek, köztük százhúsz pártfunkcionárius, és menekülő államvédelmis kért és kapott menedékjogot. Az osztrák minisztertanács számolt egy nagyobb menekültáradattal, a szükséges előkészületeket meg is kezdték, igaz, maximum tízezer emberrel kalkuláltak. Így a szovjet megszállás után meginduló tömeg felkészületlenül érte az országot. De a bécsi kormány kitartott amellett, hogy ha az addig érkezettek politikai menedékjoghoz jutottak, akkor az az utánuk következőket is megilleti. A forradalom leverése után érte el az osztrák földre lépő magyar menekültek száma a csúcspontját:

november 23-án 8537 főt regisztráltak.

Bár az osztrák kormány mindent megtett, például még arra is figyelt, hogy a befogadótáborokba jusson magyarul beszélő pap, szükségessé vált az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Nemzetközi Vöröskeresztnek a segítsége. A kedvező nyugati fogadtatás többek közt annak volt köszönhető, hogy a magyar menekültek nagyrészt fiatal, egészséges és jól képzett férfiakból álltak, azaz azonnal munkába állíthatóak voltak. És antikommunisták, amit a legnagyobb anyagi segítséget biztosító Egyesült Államok értékelt. A Vöröskereszt és az ENSZ együttműködése olyan hatékony volt, hogy 1957. április 1-jéig

135 417 személyt, az érkezők 70 százalékát már elszállították az őket befogadó országokba.

A magyarokkal szemben a genfi konvenció szerint jártak el, így mindenki szabadon dönthetett arról, hogy melyik országban szeretne élni. A közel kétszázezres tömegből

  • 35 026-an az Egyesült Államokban,
  • 24 525-en Kanadában,
  • 20 590-en Nagy-Brittaniában,
  • 14 270-en az NSZK-ban,
  • 11 962-en Svájcban,
  • 10 232-en Franciaországban,
  • és 9423-an Ausztráliában telepedtek le.

Természetesen nem volt minden konfliktustól mentes az osztrák táborokban lévő magyarok élete. Ligeti György felesége, Ligeti Veronika pszichológus már egészen korán végzett felméréseket a magyar menekültek közt, az ezeket összegző tanulmányában arról számol be, hogy a táborokban élők "depressziósok, sokszor agresszívak, és ellenszenveseknek találják a továbbjutásuk elé akadályokat gördítő" osztrák hivatalnokokat. A táborokat átalakított kaszárnyákban rendezték be, ami nyomasztóan hatott az ott elszállásoltakra, a katolikus Caritas ezért igyekezett kisebb, otthonosabb panziókba, vagy magánszállásokra elhelyezni a magyar menekülteket.

A legnagyobb gondot a kísérő nélkül érkező kiskorúak jelentették: mivel őket nem engedték továbbutazni, Magyarországra pedig nem akartak visszamenni, Ausztriában ragadtak. Nagy számuk miatt az elhelyezésük, integrációjuk lassan zajlott, sokan még 1960-ban is táborokban éltek, ami meglátszott a körükben végzett felmérésékben, amikben szintén agresszióról és az osztrákokkal szembeni mély ellenszenvről számolnak be.

A statisztikák alapján a 193 805 magyar menekültről tudni, hogy

  • kétharmaduk férfi, egyharmaduk nő volt,
  • a menekülők fele még nem töltötte be a 25. életévét,
  • a szülő nélkül érkezett tizenöt éven aluli gyermekek számát közel tízezerre, a börtönökből kiszabadultaték pedig 3-4 ezerre becsülték,
  • a menekülők jelentős része városi volt, a kivándorlók felét budapestiek tették ki,
  • az országot elhagyók kétharmada volt aktív kereső: 63,5% fizikai, 34,6% szakmunkás, 25% szellemi munkakört töltött be.
  • körülbelül 3200 főiskolás és egyetemista, a felsőoktatásban tanúlók tíz százaléka indult útnak.

Fortepan/HOFBAUER RÓBERT

Felrobbant szovjet tank november hatodikán Budapesten. AFP PHOTO

A Baross utca. Keystone/Getty Images

Magyar menekültek az osztrák határnál. AFP PHOTO / VOTAVA PRESS PHOTO AGENCY

AFP PHOTO

Nickelsdorf mellett.

Ételosztás a Traiskirchen melletti táborban. Keystone/Getty Images

A német Vöröskereszt segítői válogatják szét a magyar menekülteknek gyűjtött takarókat Frankfurtban. Fotó: dpa

A menekültek egy csoportja a berlini reptéren. Fotó: dpa

Magyar nő három gyermekével érkezett a svájci határhoz. Az asszony férje életét vesztette a budapesti harcokban. Keystone/Hulton Archive/Getty Images

Magyar gyerekek az amerikai hadsereg München melletti táborában. Innen indultak a légierő menekültekkel teli gépei az Egyesült Államokba. Fotó: dpa

Fotó: dpa

Fotó: dpa

Fotó: dpa

A légihídat irány George B. Dany tábornok a müncheni repülőtér telex szobájában. Fotó: dpa

Richard Nixon, akkor még alelnök fog kezet minden útnak induló magyarral december huszonkettedikén Münchenben. Fotó: dpa
444.

6vUDsUV2gNcB1Ee1OOs.jpeg
 
Lehet , hogy a városokban , de ott sem mindenhol beszéleik a gyerekek az angolt mert sajnos hasonloan mint valamikor nálunk is volt csak félvállról vaszik manapság nemcsak a nyelvet hanem az iskolát is !:( Még az anyanyelvvel értsd a Némettel is sokan hadilábon állnak ! és nagyon sokan vannak akik már a 8. osztály utánabbahagyják a tanulást , de erröl Ernö többett tudna irni hiszen szakmája lenne vegy mi a szösz ! Volt a 8 általánas meg a 10 éves reál iskola / na ezt szüntették meg valamikor nálunk/ aztán van a gimmi amely ugye esetleg egy bejellentkezést ad valamilyen egyetemre . Sajnos amikor a 90 évek végefelé elkezdték az ugynevezett "ifjusági örületett " 20 éves Titán kellett mindenhol , de 30 éves szakmai gyakorlattal , a kömüvesnek is akkoriban elöirták az értségit mert a 8 általános már nemfelelt meg igy a mainapra alig van sok szakmában utánpotlás ! Kivéve az IT szakot mert mindenki csak az akarlenni .

Hát Gyulus, isten ments, hogy vitába szálljak veled aki a mindennapjait évek óta külhonban éli, de én azt tapasztaltam sógoréknál ( a beházasodott nagy rokonságban), hogy mindenki beszél angolul. Finoman jelezték, hogy ha gondolom, valamelyik nyelvet beszéljem, mert magyarul nem akarnak tanulni:rohog:
 
pedig szerintem nincs parhuzam
aki ithon marad most azt nem csukjak be vagy vegezik ki
ha ezt gondolod akkor nem jol tudod a dolgokat

Probáld meg kiszélesiteni a horizontod, a világ nagyobb mind Magyarország. Lehet, hogy tudatosan mimelsz együgyüséget?
-
Tudod nagyon jol, hogy párhuzamot az Europába jövö menekültekkel kéne huzni, akik Orbán szerint nem emberek.
Németország a történelme miatt nagyon érzékeny és aggodik amikor Orbán "Menekült-mentes keleteuropárol" beszél.
-
Judenfrei_Bydgoszcz_synagoga.jpg

-
Mert együgyü vagy, leforditom: "Ez a város zsidomentes"
-
Lépésröl lépésre jön vissza ez a "barna-zaft", popularista politikusok huzzák a szekeret.
Tegnap már ott tartottatok, hogy "Cigánymentes övezet" feliratok álltak Balatonmeletti falvak elött, Budapesti kerületekben... aztán jött a csöcselék és tömegesen lettek cigányok lelöve nyilvánvaloan a környezet szimpátiája közepette, az FBI-t kelett megkérni mert a magyar rendörök is fostak...
 
Hát Gyulus, isten ments, hogy vitába szálljak veled aki a mindennapjait évek óta külhonban éli, de én azt tapasztaltam sógoréknál ( a beházasodott nagy rokonságban), hogy mindenki beszél angolul. Finoman jelezték, hogy ha gondolom, valamelyik nyelvet beszéljem, mert magyarul nem akarnak tanulni:rohog:
Varázsdoboz , Természetesen Igazatok van én , én a holdon élek ! Törlöm is gyorsan az irásom nehogy már a látása zavarjon itt !
 
Utoljára módosítva:
nekem el rokonom nemetorszagba
o meselte hogy a valalatnal ahol dologzik egy francia ember az igazgato meg egy sved a szemelyzeti fonok
akkor a franiciaknak is elkell menni otthonrol dolgozni meg a svedeknek is gondolom
raadasul azt is mondta hogy egy csomo nemet cegnel pl angol a hivatalos nyelv a sok kolfoldi miatt akik nem magyarok meg keleteuropaiak ilyen pl a bosh
szoval akor a nemeteknek is meg kel tanulni egy idegen nyelvet hogy beszelni tudjanak a fonokeikkel othon nemetorszagban

Igen, nemcsak keleteuropai országokban van munkanélküliség de egyre több fiatal nemcsak szükségböl hanem a másik ország iránti szeretettböl megy külföldre, Europainak érzik magukat. Ezt az érzést akarja Orbán a magyaroknak beszenyezni azáltal, hogy a csordaszellemre apellál, kirekeszt.
-
Van még egy oka annak, hogy egyre több nemzetközi cég van és egy közös nyelvet használnak a kommunikálásnál, ez pedig az, hogy bizonyos projekteket nem lehet nationális sikon megoldani.
-
A cégek megprobálják a legjobb szakembereket összehozni a világ valamenyi csücskéböl, és ezek eredményesek.
 
Melitta , az a 600 ezer az szerintem nem "Menekült" ! Az europai -unióban szabad munkavállalás van már pár éve !!Hasonlóan gondolom mint Kanada és Amerika egyes országaiban is ! Vagy tévedek ? Akkor elnézést kérek .
Az 1956-os magyarok munkás és értelmiségi emberek. A mai menekültek szemetet és erőszakot hagynak maguk után.
 
Az 1956-os magyarok munkás és értelmiségi emberek. A mai menekültek szemetet és erőszakot hagynak maguk után.

Nézzd meg mit hagynak a keleteuropai hajléktalanok Bécs vagy Berlin parkjaiban!
-
95779629.jpg

-
"Herausforderung für Hauptstadt: Zahl obdachloser Osteuropäer in Berlin steigt"
-
Az 1956-os menekültek ugyan olyan fiatalok voltak mind a ma keletröl jövök,
söt sok fiatalkoru volt közöttük minden féle képzettség nélkül!!

-
Továbbá a Budapest utcáin történt lincselésben résztvevök is elhagyták az országot nem várták meg az Orosz csapatokat.
-
Mit kell szépiteni a dolgot.
-
afp-c26o9.jpg

-
Mi volt Marseille-ben?
 
A nemetek beszelik az angolt, altalanos iskola 5 osztalyatol kotelezo es nem ugy mint nalunk az ororsz volt.
12 ev 8 altalanos + highschool, utana szakma vagy egyetem.
ettol meg ugy van ahogy irtam
eleg fura nekem hogy pl magyarorszagon idegen nyelven kelene beszelni a munkahelyen mer nem erti a fonok a magyart
 
Ez így egy szép, kerek, romantikus elképzelés.
Nem, a németek két okból sem beszélik általában az angolt. Egyrészt, mert legalább annyira rátarti és orrfennhordó népség, mint az amerikai és angol (és főleg az orosz) - mindenki tanuljon meg németül és kész! (angolul és kész, oroszul és kész.) Másrészt udvary leírta a mindennapos gyakorlatot.
Az, hogy van egy brilliant idea és azt rákenjük mindenkire - egyszerűen nem működik a valós életben. Az uniformizált márpedig ígyvan - nincs így. Sokan beszélnek angolul a németek közül, kétségtelen - ám a bőven 100milliós lélekszámnak az nem sokkal nagyobb aránya, mint itt.
jaja
sot olyan is van allitolag hogy a munkahelyen ket nemet angolul beszel egymassal
 
Mert együgyü vagy, leforditom: "Ez a város zsidomentes"

ezer orulok hogy van itt par muvelt ember pl te is azvagy

Tegnap már ott tartottatok, hogy "Cigánymentes övezet" feliratok álltak Balatonmeletti falvak elött, Budapesti kerületekben... aztán jött a csöcselék és tömegesen lettek cigányok lelöve nyilvánvaloan a környezet szimpátiája közepette, az FBI-t kelett megkérni mert a magyar rendörök is fostak...

ezt hol olvastad nem tudom
itt en nem lattam ilyen feliratokat igaz en itt elek es egyugyu vagyok te tavolabbrol biztos jobban latod
 
Van még egy oka annak, hogy egyre több nemzetközi cég van és egy közös nyelvet használnak a kommunikálásnál, ez pedig az, hogy bizonyos projekteket nem lehet nationális sikon megoldani.
szerintem egy valami oszeszereleset meg lehet oldani nationalis sikon egy nemet gyarba ehhez nem kell vilagmeretu oszefogas hogy 400 csavart behajcsunk valamibe
 
jaja
sot olyan is van allitolag hogy a munkahelyen ket nemet angolul beszel egymassal

A kutatointézetekben angol a hivatalos nyelv, mindent amit dokumentálnak és az E-Mailek ezen a nyelven bonyolitják le. A kantinban beszélhet mindenki ahogy akar.
-
A németnyelvü egyetemeken a diákok maguk dönthetnek, hogy németül vagy angolul irják meg a diplomamunkájukat. Az Abstract-ot ugyis angolul kell leadniuk.
 
ezer orulok hogy van itt par muvelt ember pl te is azvagy

ezt hol olvastad nem tudom
itt en nem lattam ilyen feliratokat igaz en itt elek es egyugyu vagyok te tavolabbrol biztos jobban latod

Ilyen feliratok akkor voltak láthatok mielött lelövöldözték a cigányokat. Abban az idöben amikor kormányhü ujságiro buldozerrel akarta eltakaritani a cigányokat.
-
Most nem ajánlatos mert még gyanuba keveredsz, nincs az összes terrortámadás felfedve.
 
Ilyen feliratok akkor voltak láthatok mielött lelövöldözték a cigányokat. Abban az idöben amikor kormányhü ujságiro buldozerrel akarta eltakaritani a cigányokat.
-
Most nem ajánlatos mert még gyanuba keveredsz, nincs az összes terrortámadás felfedve.
en it elek 50 eve es nem lattam ilyen feliratot sehol

mondom te jobban latod messzirol
vagy elhiszel minden butasagot
 
en it elek 50 eve es nem lattam ilyen feliratot sehol

mondom te jobban latod messzirol
vagy elhiszel minden butasagot

Valoszinü kicsi a mozgásrádiuszod. Nem vagyok hajlando fényképfelvételeket belinkelni de magad is találhatsz az interneten ilyen "cigánymentes övezet" és "cigányoknak belépni tilos" táblákat ábrázolo fotokat, települések táblája melett vagy egyszerüen falakra firkálva.
-
Ne tetessed magadat butának. Tudod hogy müködik egy Webbrowser nemde?
 
Valoszinü kicsi a mozgásrádiuszod. Nem vagyok hajlando fényképfelvételeket belinkelni de magad is találhatsz az interneten ilyen "cigánymentes övezet" és "cigányoknak belépni tilos" táblákat ábrázolo fotokat, települések táblája melett vagy egyszerüen falakra firkálva.
-
Ne tetessed magadat butának. Tudod hogy müködik egy Webbrowser nemde?
persze tudom hiszen jarok ide is
de en telleg sokfele jarkalok es nem lattam ilyen tablakat eddig sehol
lehet hogy valahol van nehany de nem fogok keresgelni ra
es nem is hatasos ez a dolog ha ugy kell keresgelni oket
a jo plakatokat mindenki eszreveszi azok jok es mukodnek de amiket keresgelni kell azok nem jok
 
persze tudom hiszen jarok ide is
de en telleg sokfele jarkalok es nem lattam ilyen tablakat eddig sehol
lehet hogy valahol van nehany de nem fogok keresgelni ra
es nem is hatasos ez a dolog ha ugy kell keresgelni oket
a jo plakatokat mindenki eszreveszi azok jok es mukodnek de amiket keresgelni kell azok nem jok
Pedig tényleg voltak, sőt pár éve lakáshirdetést is láttam amit úgy hirdettek, a település CMÖ! Gondolom azt tudod mit jelent a rövidítés?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére