29 éve robbant fel a csernobili atomerőmű, három búvár mentette meg Európát

1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű: két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe.

Az így keletkező tűz három napig tartott, rengeteg szennyezést juttatott az atmoszférába. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja.

Van viszont egy kevésbé ismert története a katasztrófának. Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent a csernobili atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban; ezért tudott égni, ezért kellett oltani.

A reaktorban addigra agyag, homok és bór volt: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Az eredmény lávaszerű anyag volt, felgyűlt a reaktormag körül, lassan átégette volna magát, majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

Az egyetlen mód, hogy megszabaduljanak ettől a víztől, az volt, ha kinyitják a kapukat, leeresztik a medencét. Ezt viszont csak úgy lehetett megoldani, hogy valaki alámerül az erősen radioaktív és szennyezett víznek. A vállalkozókat szinte azonnali halál várta.

Három férfi jelentkezett: Valerij Bezpalov és Alekszej Ananenko az atomerőmű mérnökei voltak, Borisz Baranov pedig szintén csernobili munkás. Pontosan tudták a veszélyeket, mégis lemerültek egy alap búvárfelszereléssel és egy lámpával, hogy megtalálják a szelepeket. Bár Baranov lámpája elsüllyedt, miközben merültek, sikerült megtalálni a megfelelő szelepet, kinyitották a kapukat, és visszatértek.

20 ezer tonna víz folyt ki. A merülés nélkül a későbbi jelentések szerint egyértelműen termonukleáris robbanás következett volna be. Valerij és Alekszej két héttel később haltak meg egy moszkvai kórházban, nem sokkal később pedig Borisz is. Alekszej halála előtt még interjút is adott a tévének.

Testük magas radioaktivitása miatt lehegesztett koporsóban temették el őket.

index

csernobil.jpg
 
B
Minden tiszteletem azok előtt, akik képesek abban a biztos tudatban cselekedni a többségért, hogy ők nem fogják túlélni.
A csernobili katasztrófa bekövetkeztének időpontjában barátaimmal Miskolctól nem messze a bányatavak egyik szigetén voltunk. Évek óta minden nyáron a szigeten töltöttük a hétvégét. Fiatalok voltunk. Szerettük és bírtuk a napot, a meleget. Szombaton még semmi gond nem volt, a megszokott napozással, labdázással, úszással telt az idő. Vasárnapra viszont a nap úgy égetett, hogy sem a vízben, sem a fák árnyékában nem lehetett megmaradni. Nehéz pontosan körülírni mit is éreztünk, de annyi biztos volt, hogy korábban soha nem tapasztaltunk még ilyen érzést. Soha nem vittünk magunkkal rádiót, hogy ezáltal is kicsit kiszakadhassunk a hétköznapok rohanásából. Emiatt csak hétfőn értesültünk arról, mi történt.
Három évtized távlatából szerencsésnek mondhatjuk magunkat, megúsztuk komolyabb radioaktív fertőzés nélkül, bár egyik barátomnak az akkori társaságból vagy 15 évvel később bőrrákja lett, szerencsére nem rosszindulatú. Megoperálták, kemoterápia, ami ilyenkor szokás, és mai napig él. Voltak, akik rosszabbul jártak mint mi. Annyi biztos, hogy hetekig vakaróztunk, anélkül, hogy bármilyen látható bőrelváltozás, kiütés megjelent volna rajtunk. Aztán lassan, fokozatosan megszűnt. Akkor nem hoztuk összefüggésbe az esetleg kapott sugárdózissal. A médiumok arról tájékoztattak, hogy Magyarország csak az egészségügyi határérték alatti mennyiségben kapott a főleg radioaktív jódból, inkább a skandináv államok felé hajtotta a felhőt a szél. Mai napig nem kerültek nyilvánossága az erre vonatkozó tényleges adatok. Egy biztos: Pár évvel a csernobili robbanás után Magyarországon is szignifikánsan megemelkedett a pajzsmirigydaganatok száma. Olvastam a Csernobil című könyvet is, ami bármennyire is regény, mégis a dokumentum erejével írta le a katasztrófát. Szeretném remélni, hogy soha többé nem ismétlődik meg sehol ilyen reaktorrobbanás a világon.
Nem vagyok a nukleáris energia békés felhasználásának az ellenzője. Hiszem, hogy megfelelő kezekben biztonságos, és tisztább energiát biztosít, mint a fosszilis energiák. A csernobili vizsgálatok is kiderítették, hogy emberi mulasztás okozta a katasztrófát.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Szervusz Baggins,
sajnos látom magad is elfelejtetted már Fukushimat ahol a dupplája a rádioaktiv anyagoknak lett kiengedve mint Csernobilban ! Ez pedig csak még 5 éve lesz márciusban hogy megtörtént , azota is hallgatnak mint nyul a füben . A Német média napokig mellébeszélt hogy csak ez volt meg az volt , majd amikor már nemlehetett elhallgatni akkor mondták be a valoságot . Ök még mai is titikolodznak ugy tesznek és tettek mintha egy millió km magas láthatattlan fal választaná el ezt az üzemet a külvilágtól .
 
B
Nem felejtettem el Gyula, de most nem Fukushimáról van szó, ezért nem említettem. Másrészt utóbbi kapcsán szerencsére nincs személyes élményem, utóbbi kapcsán van, és én arról írtam.
 
Szervusz Baggins,
sajnos látom magad is elfelejtetted már Fukushimat ahol a dupplája a rádioaktiv anyagoknak lett kiengedve mint Csernobilban ! Ez pedig csak még 5 éve lesz márciusban hogy megtörtént , azota is hallgatnak mint nyul a füben . A Német média napokig mellébeszélt hogy csak ez volt meg az volt , majd amikor már nemlehetett elhallgatni akkor mondták be a valoságot . Ök még mai is titikolodznak ugy tesznek és tettek mintha egy millió km magas láthatattlan fal választaná el ezt az üzemet a külvilágtól .

Fukushima pont úgy emberi hibának tekinthető. A katasztrófát ugyanis nem maga a földrengés elsődleges hatása okozta, azt simán átvészelték a reaktorok sérülés nélkül. Viszont az atomreaktort nem lehet csak úgy leállítani egyik pillanatról a másikra, a hűtővíz keringtetéséhet továbbra is elektromos áramra van szükség. Ez az, amit nagyon elterveztek az erőműnél. A külső betáplálás megszűnésekor működésbe lépő aggregátoroknak kellett volna biztosítani a további energiaellátást, azonban a tenger oldalán épített fal nem ekkora cunamira volt méretezve, azokat elöntötte a víz, és a reaktorok magukra maradtak. Ha a fal nem költséghatékonysági alapon épült volna nem lett volna gond, ugyanígy, ha az aggregátorok védelme jobb még mindig menthető lett volna a helyzet. A katasztrófa után majdnem fél nap telt el, mire az első egységek megérkeztek, amikor már késő volt, addigra megindult a blokkok leolvadása.
Az már csak egy következő technikai probléma, hogy nem nyomottvizes, hanem forralóvizes reaktort használtak, ami ugyan sokkal hatékonyabb, de a szabályzásban sokkal nagyobb szerepet játszik a víz, mint a szabályzórudak, azaz egy ilyen probléma esetén sokkal nagyobb a katasztrófa lehetősége.
Így Fukushima tekinthető sorozatos tervezési hibák következményének.
 
Szervusz analema ,
mivel én nem vagyok szakember ebben a dologban igy csak a hirekre és magam egyszerü paraszti eszér tudok hivatkoznom . De az igaz , hogy amig Csernobil még mindig napirenden van és foglalkozunk vele addig a többi szépen a szönyeg alá van söpörve . Hiszen a sugárzás ott sem volt kisebb , söt .
 
Szervusz Baggins,
sajnos látom magad is elfelejtetted már Fukushimat ahol a dupplája a rádioaktiv anyagoknak lett kiengedve mint Csernobilban ! Ez pedig csak még 5 éve lesz márciusban hogy megtörtént , azota is hallgatnak mint nyul a füben . A Német média napokig mellébeszélt hogy csak ez volt meg az volt , majd amikor már nemlehetett elhallgatni akkor mondták be a valoságot . Ök még mai is titikolodznak ugy tesznek és tettek mintha egy millió km magas láthatattlan fal választaná el ezt az üzemet a külvilágtól .

Németország az elsö aki eldöntötte, hogy bezárja az összes atomerömüvet és teszi is ezt.
Mo. még mindig bizik az Orosz technikában és sulyt helyez a használatára.
-
A csernobili vizsgálatok is kiderítették, hogy emberi mulasztás okozta a katasztrófát.
-
Igen, az ember áll mindennek az utjába de ezen sajnos nem lehet segiteni... :)
Megkell várnunk a következö katasztrofát, hogy a "hiba forrása" eltünjön a Földröl... :)
 
Megkell várnunk a következö katasztrofát, hogy a "hiba forrása" eltünjön a Földröl

Jelenleg ~440 blokk üzemel a világon, további ~70 van építés alatt, arányosan Kínában a legtöbbet, és elég sok további van tervben, így elég messze van még az a pont, amikor ezek eltűnnek a földről. Németország bezárhatja a sajátjait, de ez nem jelenti azt, hogy a problémán kívülállóvá válik, miután csak a szomszédos franciáknál továbbra is teszi 58 reaktor a dolgát.

Azt meg csak nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mondjuk a mai napon a német napenergia termelés 09:00 körül kezdett el energiát termelni, és az elméleti 36GW kapacitásból ebben a pillanatban 5.5 GW jön ki.
Ezzel most nem azt mondom, hogy felesleges az egész, sőt! Az irány nagyon jó. De nem csukhatjuk be a szemünket a tény felett, miszerint amikor éppen nem süt a nap, akkor a termelés 0.
 
A csernobil azert is borzalmas mert emberi hiba es a baj megtortente a nagyon rossz kezelese es elhallgatasa ami meg nagyobb baj volt.
Hogy a tragedia utan 3 nappal derult csak ki , mikor a svedek nagy ribiliot csaptak.
Az oroszok a sajat embereiket se engedtek elmenekulni katonasaggal tartottak vissza, nem beszelve olyan hulye propagandat nyomtak ,vedekezeskent ,hogy csukjak be az ablakokat tegyenek fel egy lepedot az ablakra es surun mossanak hajat.
Lattam akkor a nemet tv be a hataron kilometereken keresztul alltak a kamionok es sikaltak le mindenfele vegyszeres mososzerrel mert minden sugarzott.
Fukusimanal volt egy termeszeti katasztrofa is egy borzalmas nagy foldrenges a tervezesi es az emberi hibak mellett.

Az atomeromu partolok, meg emberi hiba megtortenhet addig nagyon veszelyes. Ha baleset tortenik, valami baj van 500km korzetben vege mindennek a jovonek mert torz beteg gyerekek szuletnek. MO terulete valamivel tobb mint 600km.

Igazan nagyon bolcs es megfontolt dontes a nemeteknek, hogy leepitik az atomeromuveket.
 

-
Csernobil-nek még nincs vége! :(

-
Mi van ha a régi szarkofág összedül? Márpedig az Ukrán krizis veszélyezteti az uj szarkofág elkészülését.
-
1a56e12e5ab45e9810ee91cf393956a3v1_max_755x424_b3535db83dc50e27c1bb1392364c95a2.jpg

-
Az uj védöpajzsnak 2017-ig kész kell lennie.
-
Addig egy Szüz Maria szobor vigyázz ránk a 30 km-es zárt-zona szélén. :)
-
9a82fa0118686156fcb9b2fb146c5586v1_abs_440x248_b3535db83dc50e27c1bb1392364c95a2.jpg
 
A csernobil azert is borzalmas mert emberi hiba es a baj megtortente a nagyon rossz kezelese es elhallgatasa ami meg nagyobb baj volt.
Hogy a tragedia utan 3 nappal derult csak ki , mikor a svedek nagy ribiliot csaptak.
Az oroszok a sajat embereiket se engedtek elmenekulni katonasaggal tartottak vissza, nem beszelve olyan hulye propagandat nyomtak ,vedekezeskent ,hogy csukjak be az ablakokat tegyenek fel egy lepedot az ablakra es surun mossanak hajat.
Lattam akkor a nemet tv be a hataron kilometereken keresztul alltak a kamionok es sikaltak le mindenfele vegyszeres mososzerrel mert minden sugarzott.
Fukusimanal volt egy termeszeti katasztrofa is egy borzalmas nagy foldrenges a tervezesi es az emberi hibak mellett.

Az atomeromu partolok, meg emberi hiba megtortenhet addig nagyon veszelyes. Ha baleset tortenik, valami baj van 500km korzetben vege mindennek a jovonek mert torz beteg gyerekek szuletnek. MO terulete valamivel tobb mint 600km.

Igazan nagyon bolcs es megfontolt dontes a nemeteknek, hogy leepitik az atomeromuveket.

Nem mondom, hogy az atomerőmű marha jó dolog, de ha elérhető áron akarunk elegendő villamos energiát (márpedig a világ energiaigénye egyre nő), akkor sajnos nem nagyon van jobb helyette. Az üzembiztonságukat nyilván növelni kell.
Jó dolog, hogy Németország "zöldül", abban a tekintetben, hogy leépíti atomerőműveit és a szél- meg napenergiát is preferálja, csak éppen a hiányzó (atom)áramot szén- és gázerőművek üzemidejének meghosszabbításával, illetve ilyenek építésével éri el, illetve azzal, hogy áramot importál pl. Franciaországból, amely energiát megint csak legnagyobbrészt atomerőművekkel állítják elő. Nos, az igaz, hogy azok a francia atomerőművek nem Németország területén vannak...
 
Az elet a fejlodes fele kell menjen, es a biztonsag fele mindenki erdekeben.
Ezerszer inkabb importot vasarolnak mint magam tennem bizonytalan helyzetben. Mindenkinek egy elete van az atomnal egy hiba kell es hamar Szent Peternel talalhatjuk magunkat.
 
Ne erőlködj már ezzel a "kereszténykedéssel".
Nyilvánvalóan kötekedni akar, ezért hozza elő olyan témában is ezt a keresztény dolgot, aminek semmi köze hozzá. Alig várja, hogy valaki reagáljon rá, és akkor lehet megint hadban állni valakivel. Ha süt a nap, a keresztények az okai, ha nem süt, a katolikus papok. Ha esik a hó, akkor annak az apácák, ha természeti katasztrófa történik, egyenesen Jézus az oka. Nem lennék meglepve, ha kiderítené, hogy a csernobili atomerőművet egyenesen a pápa robbantotta volna fel. :D
 
Nyilvánvalóan kötekedni akar, ezért hozza elő olyan témában is ezt a keresztény dolgot, aminek semmi köze hozzá. Alig várja, hogy valaki reagáljon rá, és akkor lehet megint hadban állni valakivel. Ha süt a nap, a keresztények az okai, ha nem süt, a katolikus papok. Ha esik a hó, akkor annak az apácák, ha természeti katasztrófa történik, egyenesen Jézus az oka. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a csernobili atomerőművet egyenesen a pápa robbantotta volna fel. :D
:D
A pedofil papokat kifelejtetted. Ja, nem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,870
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére