40 év feletti nõk...

Vicamici

Állandó Tag
Állandó Tag
miett!

Nagyon jót nevettem az írásodon. Egy írónő veszett el benned. :)

Nem értem miért jelenik meg mindenki fejében a miniszoknya szó hallattán valami ízlástelen dolog. Úgy gondolom, talán azért, mert nem A megfelelő szót használtam. Akkor nevezzük rövid szoknyának. Egy mini szoknya számomra nem csak egy feneket kivillantós két Centis ruhadarabot jelenti. Én azt gondolom, hogy akinek nincs lába órmótlan, az akárhány éves, az az ízléseség határain belül nyugodtan megmutathatja. Számomra az összhatás a lényeg. Valakinek jól áll, valakinek meg nem. 44 éves vagyok, legutóbb a 32-nek néztek. Ha valaki nem ismer, nem tudja hány éves vagyok. Akkor miért öregítsem magam a koromnak Megfelelő ruhákkal, amik egyáltalán nem állnak jól? De tényleg? Egyébként meg egyszerűen öltözködöm és én magam is egyszerű nő vagyok. Térdig érő szoknyában nézek ki úgy, mint a nagymamám. Ha valaki jól érzi magát a bőrében, Azon meglátszik, bármi is van rajta. Szerintem az Sokkal nagyobb baj, ha valaki azt figyeli mások mit szólnak. A ruhákat tudni kell hordani. És ezzel a legtöbb nem azt mondtam, hogy én erre képes vagyok. :) Csak mondtam. :)
 
miett

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jol megfogalamztad kedves Miett!Gratulalok!kiss

Köszönöm!

Nagyon jót nevettem az írásodon. Egy írónő veszett el benned. :)
Örülök, hogy tetszett!

Az sem biztos, hogy egy fiatal nő lába jól mutat egy mini szoknyában. Látni ilyet bőven az utakon… Ez sem igazán korhoz kötött. Vannak 40 feletti, mini szoknyás nők, akik ebben nagyon szép látványt nyújtanak és vannak fiatalok, akik viszont nem. Egy nőnek lennie kell(ene) annyi önkritikájának, hogy el tudja dönteni, hogy az neki jól áll, vagy sem. Egyáltalán azt, hogy miben érzi jól magát és mi áll jól neki. Ehhez semmi más nem kell, csak két szem és egy tükör…
 
Vicamici

Állandó Tag
Állandó Tag
Az sem biztos, hogy egy fiatal nő lába jól mutat egy mini szoknyában. Látni ilyet bőven az utakon… Ez sem igazán korhoz kötött. Vannak 40 feletti, mini szoknyás nők, akik ebben nagyon szép látványt nyújtanak és vannak fiatalok, akik viszont nem. Egy nőnek lennie kell(ene) annyi önkritikájának, hogy el tudja dönteni, hogy az neki jól áll, vagy sem. Egyáltalán azt, hogy miben érzi jól magát és mi áll jól neki. Ehhez semmi más nem kell, csak két szem és egy tükör

Hasonlóan gondolkodunk. Érdekelne hány éves vagy. :)
A két szem és tükör mellé, szerintem nem árt a helyes önértékelés és önkép. Én egészen fiatal koromban kövérnek és csúnyának láttam magam és bő ruhákba bújtattam a testem. Pedig helyes kislány voltam és sosem voltam kövér. Aztán különböző technikák, gyógymódok alkalmazásával felismertem a valódi hibáim és értékeim. Nagyon sokan nem a valóságot látják a tükörben. Sok negyvenes nő megrémül és azt hiszi magáról, hogy öreg. Pedig negyvennél kezdődik az igazi virágzás. :)
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha szép a lába, mér ne vegyen minit? Na nem is 3,14csa takarót, kicsivel térden felülit... sztem még elmegy! Magassarkú cipővel...
A másik megoldással is egyetértek, elegánsabb, mint a mini.
Persze izlések és pofonok.

Hááát, lehet, kissé előítéletesen öregszem, de pont ahogy írtad, véleményem szerint nem elegáns a mini 40 felett. És 40 felett pont az a trükk szerintem, hogy elegáns lehet a nő végre klasszikus értelemben is. Vagyis hogy megengedheti magának, hogy ne csak magamutogatósan legyen vonzó, hanem elegánsan is. És persze, ízlések és pofonok, ebben tökéletesen igazad van.

A magamutogatós szó kicsit erős, bocsi. Szóval hogy ne csak úgy, hogy megmutatja magából, ami szép.
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Amíg az időseb férfiak a fiatal lányokat keresik addig a 40 feletti hölgyek nem igazán keresik a fiatalabb férfiak társaságát.[/quote

De vajon miért ? nemértem ! külömben is nem mindegy hány éves ?
miért kell mindég mindent a korhoz kötni ? ezzel a ferfiak maskepp
vannak ! miért nem tudnak a nök is ? és ez a 21 szazadba ?
Külömben ismerek sok 36 evest , semmiért nem cserelnek velük
ugyneznek ki mint a saját öreganyjuk !

üdv : laura :)
Mennyire vannak ezzel másként a pasik? Akkor mesélek: Egy "lázadó" barátnőm, inkább csak ismerősöm, jóval fiatalabb barátjával elment egy hosszú hétvégére egy panzióba valahová. A tulajdonos házaspár reagálását mesélte, ami szerintem is igen tanulságos volt: A feleség cinkosan mosolygott, és roppant barátságos volt velük, főleg az ismerősömmel, a pasi viszont rideg elutasító volt mindkettőjükkel. Nem lehet, hogy a pasik csak önmagukkal szemben megengedőek a fiatalabb kapcsolatot illetően? :D

Az sem biztos, hogy egy fiatal nő lába jól mutat egy mini szoknyában. Látni ilyet bőven az utakon… Ez sem igazán korhoz kötött. Vannak 40 feletti, mini szoknyás nők, akik ebben nagyon szép látványt nyújtanak és vannak fiatalok, akik viszont nem. Egy nőnek lennie kell(ene) annyi önkritikájának, hogy el tudja dönteni, hogy az neki jól áll, vagy sem. Egyáltalán azt, hogy miben érzi jól magát és mi áll jól neki. Ehhez semmi más nem kell, csak két szem és egy tükör…<o></o>
<o>
</o>

Bocsánat, hogy a klasszikus divat mellett állok ki, ez valóban igen egyéni, tehát nem azt mondom, hogy ne, csak én a magam számára így gondolom. Ebben biztos benne lehet az is, hogy már minis koromban is vonzott a klasszikus, de akkor meg nem öregíthettem magam azzal, hogy ilyenben járok. Így aztán maradtam a nadrág mellett. 30 felett a férjem kikönyörögte, hogy hordjak minit, de nem sokáig tartott. Nem éreztem benne jól magam.
Így jártam a sminkeléssel is. Bár az is igaz, hogy nem szerettem sminkelni. Most viszont úgy gondolom, hogy kellene. Tudom, a sminkelés is attól függ, kinek mi, és mennyi áll jól. Az erősebb sminkkel nekem az a személyes bajom (amellett, hogy nekem sosem állt jól :D), hogy mindíg eszembe jutnak róla a gimis évek, amikor a szalagavató tánctanárnőről (kb 60 lehetett és erősen sminkelt) mondtak a táncosok igen kellemetlen "eposzi" jelzőket. Tudom, a helyes hozzáállás az, hogy ki nem szja le, de azért az ember nem szeretne ilyen jelzőket kapni a háta mögött.
 
Nem állok ki a mini mellett, de nem is ellenzem. Ezt mindenki maga döntse el, hogy az alkata, külseje alapján megengedheti-e magának, és jól érzi-e magát abban. Úgy gondolom – kortól függetlenül -, hogy izgatóbb az, ha alul és felül is kerül a ruha anyaga alá valamennyi bőrfelület… Szóval kell hagyni valamit a képzeletre is! Mint tudjuk, a férfiak agyféltekének az a része, mely a női nem kritikus feltérképezéséért felelős – aminek működése egyben boldogsághormont is termel számukra -, az sosincs mélykómás állapotban. Agyuk más félteke sokszor működésképtelen, de ez soha! Ezen a téren a férfiak képzelete óriási, az soha nincs takarékra kapcsolva, ezt állandó, folyamatos üzemmódban működtetik. A nagy lángon való működtetés náluk kortól, fittségtől, kinézettől, egészségtől, családi állapottól, munkahelytől, értelemtől, valamint helytől, időtől is teljesen független. Egyedül talán fantáziájuk kicsiny megkopását az éleslátásuk nagymérvű romlása befolyásolhatja…
 
Szilvana85

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy csak én látom így, de mintha az idősebb férfi-fiatalabb nő párost jobban elfogadnák, mint fordítva... ??
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy csak én látom így, de mintha az idősebb férfi-fiatalabb nő párost jobban elfogadnák, mint fordítva... ??

Jól látod. :-D De ha meggondoljuk, az a pasi, aki csak fiatal nőknél tud teljesíteni, azzal egy 40 feletti egyébként sem tudna mit kezdeni, tehát teljesen normális, ha egy teljes kapcsolatra vágyó 40-en túli nő elfogadja a fiatalabb férfiak közeledését. :D
 
Igen, és ez egyúttal újabb alátámasztása annak, hogy a kor nem mérvadó. Az igények viszonyt annál inkább. Ha egy pasi CSAK a fiatal nőkkel tud valamit is kezdeni, nincs is igénye másra, mint amit a lány adhat neki. :shock: És fordítva, idősebb nő- fiatalabb pasi.
Azért emeltem ki a Csak szót, mert ha a saját korosztályában is képes normális kapcsolatot kialakítani, de egy adott helyzetben mégis fiatalabbal kezd, azt bizonyítja, hogy egy fiatal lány/fiú is állhat olyan intellektuális/érzelmi szinten, mint egy nála jóval idősebb.:656:
 
Vicamici

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, hogy a klasszikus divat mellett állok ki, ez valóban igen egyéni, tehát nem azt mondom, hogy ne, csak én a magam számára így gondolom. Ebben biztos benne lehet az is, hogy már minis koromban is vonzott a klasszikus, de akkor meg nem öregíthettem magam azzal, hogy ilyenben járok. Így aztán maradtam a nadrág mellett. 30 felett a férjem kikönyörögte, hogy hordjak minit, de nem sokáig tartott. Nem éreztem benne jól magam.
Így jártam a sminkeléssel is. Bár az is igaz, hogy nem szerettem sminkelni. Most viszont úgy gondolom, hogy kellene. Tudom, a sminkelés is attól függ, kinek mi, és mennyi áll jól. Az erősebb sminkkel nekem az a személyes bajom (amellett, hogy nekem sosem állt jól :D), hogy mindíg eszembe jutnak róla a gimis évek, amikor a szalagavató tánctanárnőről (kb 60 lehetett és erősen sminkelt) mondtak a táncosok igen kellemetlen "eposzi" jelzőket. Tudom, a helyes hozzáállás az, hogy ki nem szja le, de azért az ember nem szeretne ilyen jelzőket kapni a háta mögött.

Nem állok ki semmi és senki mellett. Csak amelett, hogy szerintem a lényeg az, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Ha szeretet van bennem, akkor nem kritizálok és nem szólok meg senkit, hanem elfogadom olyannak, amilyen. Hogy ki mit hord, az az ő dolga.
Nem ellenzem és nem pártolom a sminkelést sem. Viszont, ha valaki boldog, éli a nőiességét és elégedett önmagával, az meglátszik még a vonásain is. Egyszerűen csak ragyog, smink nélkül is. A boldogtalanságot és a lelki csúnyaságot (bánat, bűntudat, irígység, harag, sóvárgás, elégedetlenség, stb.) semmilyen sminkkel nem lehet eltüntetni. Aki szép, az smink nélkül reggel is szép, bármennyi idős. Az idős kor nem feltétlenül a csúnyaságot jelenti. Én szoktam látni sok szép idős embert is.
 
Vicamici

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, sokan nem azt látják, amit a tükör mutat. Ez főleg a nőknél jelentkező probléma. A férfiak ebben is szerencsésebbek, mivel általában ez a fajta önértékelési probléma csodálatos módon őket elkerüli… A nők nagy részét viszont nem. Ez azért is van, mivel főleg felénk volt/van mindig olyan elvárás – ugyan ez mostanság már kicsit változik -, hogy „jól nézzünk ki”.
Az, hogy kinek mikor kezdődik a virágzás és meddig tart, nagyon sok mindentől függ. Ha minden téren rendben van az élete, akkor ezt a kort virágzásnak éli meg, ha viszont nem, akkor hervadásnak[/quote]

"A férfiak ebben is szerencsésebbek, mivel általában ez a fajta önértékelési probléma csodálatos módon őket elkerüli… " Vagy nem beszélnek róla :)
Igen, tényleg nagyok az elvárások ebben a plasztikai műtétekkel teli világban. A média hamis képet és irreális mintákat mutat nekünk. Az emberek nem akarnak megöregedni. Pedig ebben is sok szépség van. Csak nehéz megtalálni :) Én nagyon tisztelem azokat, akik képesek méltósággal megöregedni és azokat is, akik tisztelik az idősebbeket. Na kicsit elszaladtam, ez már nem a negyvenesekről szólt. Bocsánat. :)

Lehet, hogy csak én látom így, de mintha az idősebb férfi-fiatalabb nő párost jobban elfogadnák, mint fordítva... ??

Én is ezt tapasztaltam. Ha a nő idősebb 6 évvel, azt már megszólják, ha a férfi 15 évvel idősebb a nőnél, azt nem. Egyébként másnál elfogadom azt, ha nagy a korkülönbség, de én magamnál nehezen tolerálom. Mindig az jut eszembe, hogy biztos anyakomplexusa van a fiúnak, ha ilyen "idős" nőre vágyik, mint én. Pedig lehet, hogy egészen másról van szó és egyszerűen csak egymásnak teremtett minket az Isten. :)
 
misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Az sem biztos, hogy egy fiatal nő lába jól mutat egy mini szoknyában. Látni ilyet bőven az utakon… Ez sem igazán korhoz kötött. Vannak 40 feletti, mini szoknyás nők, akik ebben nagyon szép látványt nyújtanak és vannak fiatalok, akik viszont nem. Egy nőnek lennie kell(ene) annyi önkritikájának, hogy el tudja dönteni, hogy az neki jól áll, vagy sem. Egyáltalán azt, hogy miben érzi jól magát és mi áll jól neki. Ehhez semmi más nem kell, csak két szem és egy tükör

Sziasztok ,

Ehez csak annyit tudok mondani , hogy egy ruhát viselni is tudni kell , a legszebb ruha is csunya ha valaki nem tudja viselni ,
viszont sok nöt láttam már , (mivel a divat szakmába dolgozom )
akik , amint felvettek egy szép ruhát , teljesen megváltoznak , a
menése , a mozdulata kisugárzása , egyszerüen gyönyörüvé válik
függetlenül attol hány éves az illetö !

Üdv :laura
 
misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Mennyire vannak ezzel másként a pasik? Akkor mesélek: Egy "lázadó" barátnőm, inkább csak ismerősöm, jóval fiatalabb barátjával elment egy hosszú hétvégére egy panzióba valahová. A tulajdonos házaspár reagálását mesélte, ami szerintem is igen tanulságos volt: A feleség cinkosan mosolygott, és roppant barátságos volt velük, főleg az ismerősömmel, a pasi viszont rideg elutasító volt mindkettőjükkel. Nem lehet, hogy a pasik csak önmagukkal szemben megengedőek a fiatalabb kapcsolatot illetően? :D

Kedves cathy , nem tudom hol van az a pansio , de itt nyugaton
azthiszem nagyon meggondolná a tulajdonos hogy rideg elutasito
legyen , vagy megengetheti-e magának az ilyen viselkedést .
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is ezt tapasztaltam. Ha a nő idősebb 6 évvel, azt már megszólják, ha a férfi 15 évvel idősebb a nőnél, azt nem. Egyébként másnál elfogadom azt, ha nagy a korkülönbség, de én magamnál nehezen tolerálom. Mindig az jut eszembe, hogy biztos anyakomplexusa van a fiúnak, ha ilyen "idős" nőre vágyik, mint én. Pedig lehet, hogy egészen másról van szó és egyszerűen csak egymásnak teremtett minket az Isten. :)

Na látod, itt kezdődik aza előítélet. :p

Egyébként tényleg az jut az ember eszébe. Miközben annyira hálásak tudunk lenni egy kedves bóktól, elismerő szótól egy fiatal férfi részéről, szerintem nekik meg jól esik ez a "hálás", pozitív visszajelzés.
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves cathy , nem tudom hol van az a pansio , de itt nyugaton
azthiszem nagyon meggondolná a tulajdonos hogy rideg elutasito
legyen , vagy megengetheti-e magának az ilyen viselkedést .

Valahol itthon van az a panzió, nyilván. :-D Ott nyugaton mennyire elfogadott a fiatal férfi idősebb nő kapcsolat?

Sziasztok ,

Ehez csak annyit tudok mondani , hogy egy ruhát viselni is tudni kell , a legszebb ruha is csunya ha valaki nem tudja viselni ,
viszont sok nöt láttam már , (mivel a divat szakmába dolgozom )
akik , amint felvettek egy szép ruhát , teljesen megváltoznak , a
menése , a mozdulata kisugárzása , egyszerüen gyönyörüvé válik
függetlenül attol hány éves az illetö !

Üdv :laura

De jóóó!! Akkor divat: Ott nyugaton van-e kifejezetten senior divat, vannak-e erre kiadványok, divatbemutatók?
 
AndiC

Kormányos
Kormányos
Anyakomplexusról nagyobb korkülönbség(mint 6 év) esetén beszélhetünk. Az a nő akinek a barátja v. férje 6 évvel "kisebb", szerintem sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál, és nem látszik a korkülönbség közöttük. Más a helyzet a 15-20 év differencia esetén?
Addig amig valaki jól érzi magát a bőrében és a párkapcsolatában, mit kommentálok én itt??!!
 
15-20 év korkülönbségnél le kell vetnie a nőnek azt, hogy egy nála ennyivel fiatalabb pasi még "gyerek". Vagyis el kell kezdenie felnőtt számba venni a huszon-harmincas fiatalembert. Ez is egyfajta gyakorlás az előítéletesség ellen. Gondolom. :D
Ha a nő fiatalabbnak néz ki akár csak 5 évvel, a pasi meg idősebbnek ugyanennyivel, akkor nem is feltünő az a látszólagos 5 év. De ez is előítéletesség. Meg a "mit szólnak az emberek" c. aggodalom.
 
AndiC

Kormányos
Kormányos
Te Cathy, minek kell neked a seniordivat??? Öltözz úgy, ahogy jól esik, amiben a legjobban érzed magad, nem kell feltétlenül a legutolsó divatot követnie, és pláne nem senior divatot, amit mittudomén milyen pihentagyú talált ki, marketing céljából.
 
Vicamici

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyakomplexusról nagyobb korkülönbség(mint 6 év) esetén beszélhetünk. Az a nő akinek a barátja v. férje 6 évvel "kisebb", szerintem sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál, és nem látszik a korkülönbség közöttük. Más a helyzet a 15-20 év differencia esetén?
Addig amig valaki jól érzi magát a bőrében és a párkapcsolatában, mit kommentálok én itt??!!

Egyszer beleszerettem egy hét évvel fiatalabb férfiba. Egyáltalán nem látszott a korkülönbség. De a tudat állandóan ott volt az agyacskámban. Nem tudtam felnézni rá. Persze nem a kora miatt. Úgy viselkedett, mint egy gyerek. Bár azt mondom nem érdekel ki mit szól, de azért rosszulesett, amikor megjegyzéseket tettek arra, hogy a párom fiatalabb nálam. Végül is azért kezdtem el vele a kapcsolatot, mert az elején nagyon szerelmes voltam és arra gondoltam, most azért ne szeressem mert fiatalabb? Az érzelmeimnek nem tudtam parancsolni. Később aztán kijöttek a problémák, de nem a korkülönbség miatt. Most is van egy udvarlóm, aki 9 évvel fiatalabb. Végtelenül felnézek rá. De a nagy korkülönbség miatt nem tudok vele kapcsolatot létesíteni. Gondolom ez a neveltetésből, a hitrendszerből fakadó dolog.
Könnyű megszólnunk másokat úgy, ha még nem voltunk ugyanabban a helyzetben.
 
AndiC

Kormányos
Kormányos
Érezd magad jól vele kedves Vica, hagyd, irigykedjen a jónép...
A baj, hogy sokat törődünk az előitéletekkel, az a férfi, aki tudja a korod, és igyis udvarol, különlegesnek tart, és akkor nem éri meg?? Ha tetszik, akkor mire vársz még? Hivd fel, most!! :razz:
 
Oldal tetejére