463 millióért újít fel libanoni templomokat a magyar kormány

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amiben Orbán Viktor elrendeli a nemzetgazdasági miniszter biztosítson 463 millió forint többletforrást a libanoni keresztény templomok felújítására.

Az indoklás szerint a kormány egyetért a libanoni keresztény közösségek támogatásával, helyben maradásának elősegítésével és a közel-keleti kereszténység identitása megtartásában rendkívül fontos szerepet játszó, a közösségek által használható templomok meglétének szükségességével.

A határozat szerint a templomfelújítások ütemezésébe, az előkészítéshez szükséges tudományos munka elvégzésébe, valamint a felújítás végrehajtásába bevonják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet és annak libanoni partnerét, az Université Saint-Esprit de Kaslikot, illetve a koordináció biztosítása érdekében bejrúti magyar nagykövetséget.

A kormányhatározat a kijelölt templomokat is felsorolja régió szerint:

  • 444
depositphotos_115823700-stock-photo-christian-byzantine-icon-in-church.jpg
 
De, akkor mit csináljon? Bármit tesz minden baj.
Ha ad pénzt hogy maradjonak a heylükön a menekülésben gondolkodók baj, ha nem ad és menekülnek miért is nem segítenek ott!!

Egy szoval nem mondtam hogy ne segitsen Orban. Nekem is küldhet nem haragszom.

Csak azt furcsallom hogy 1294 menekültön valo segitseg meghaladja az orszag kapacitasat , egy nepszavazasnak kell dönteni, de ha prestige-röl van szo akkor szük körben döntenek rolla.

Remelem hogy a Libanoni kormany nem fogja ellenseges beavatkozasnak tartani a külföldröl jövö pénzt. :)
 
Értelek de, az emberek nagy része nem úgy gondolkodik ahogy Te számukra az a fontos hogy rend legyen, nem akarnak nagy változást élni szeretnének .
 
Egyebkent a menekültek Sziriabol jönnek nem Libanonbol. Libanon 900.000 Sziriai menekültet vett fel.

Nem hiszem hogy a szent keksztöl amit a misen az ostya-pincerek osztogatnak valaki is jollakna.
 
a sokszor szidott atkosban
meg a legkisebb faluban IS az egyadulallo idos embereknek
napi szinten vittek az ebedet amit a falutol kaptak szocialis alapon
ami elegendo mennyisegu volt ebedre es vacsorara

most hany idos ember ehezik mert mar nem kepes beszerezni es elkesziteni a napi etelet
es ravalo is hianyzik

ezekbol az adomanyokbol sok-sok ehezo jollakhatna hosszu ideig
Nézd, vegyük ketté.

Idős emberek segítése. A "szocializmus" évei alatti biztonságos lét iránti nosztalgia bennem is működik rendesen. Még ha én hoznám fel.. :D Te nem abban az időben mentél Kanadába egy jobb lét reményében?
Nem emlékszem, mikor jött létre, de bőven Orbán előtt, rendszerváltás után lett egy öregek napközije a mi poros kisvárosunkban. Ott mindazok a juttatások és segítségek elérhetők a rászorulóknak, amikről azt hiszed, hogy ma már nincsenek.

Az adományok helyes elhelyezése. Csak azt tudom mondani újra, hogy ha ezt a pénzt úgy használná fel a kormány, ahogyan az EU elképzeli a beáradó közelkeleti és afrikai emberek megsegítését, akkor senkinek nem lenne egy szava sem ellene. Ha Orbán oda adja, ahová először menekültek, oda, ahová tényleg menekültek a háború elől, és azoknak adja, akik tényleg a háború elől menekültek, valamiért sokatoknak az jut eszébe mire lehetne itthon felhasználni azt a pénzt. Igen lehetne. Ha azok az emberek templomok rendbehozását kérték, mert azt érzik segítségnek, akkor én nem sajnálom tőlük még a jelenlegi egészségüggyel a hátam mögött sem.
 
A vilag komplex, az elet multi tasking es nem time sharing. Nem lehet megvarni amig egy problemat megoldottunk mind ahogy a hazfalat is egyszerre huzzak fel.

A keresztenyseg szerint a tulvilag a fontos a föld a "siralom völgye" A korhazak elhanyagolasaval elösegiti Orban hogy a magyarok elöbb kerüljenek a "menyorszagba" Hungary first.

Erdekes, hogy Mo segit a Libanoni keresztenyeknek, holott Libanonban (relativ es abszolut) több kereszteny van mind Mo on. (Mo vannak atheistak is)

Menyi Maronita kereszteny van Mo on?

Nem vagyok a templomok melett de Mo on 0.03% muszlem el, mig Libanonban a keresztenyek szama 54% körül van.

18 különbözö hivatalos vallas dul Libanonban. Az 1970 es evektöl 1990 ig igazi vallasi haboru dult a keresztenyek között sincs egyseg mind a szuniten es siiten közöt.

Erdekes az is, hogy a nepsürüseg Libanonban több mind ötször akkora mind Magyarisztanban.

Arrol nem szol a fama hogyan nez ki a segitseg? A nemet papa Mexikonak egy ampulla verrel kedveskedett amit az elödjeböl a lengyel papabol csapoltak meg.

Lehet hogy Orban az aranyvonattal elküldi Szent Istvan jobbjat vagy Szent Gizella melbimbojat egy erekjetsrtoban? (nem trefa van ilyen, söt a szent kiralyne labkörme is megtekinthetö templomi vitrinben.)
 
Nézd, vegyük ketté.

Idős emberek segítése. A "szocializmus" évei alatti biztonságos lét iránti nosztalgia bennem is működik rendesen. Még ha én hoznám fel.. Te nem abban az időben mentél Kanadába egy jobb lét reményében?
Nem emlékszem, mikor jött létre, de bőven Orbán előtt, rendszerváltás után lett egy öregek napközije a mi poros kisvárosunkban. Ott mindazok a juttatások és segítségek elérhetők a rászorulóknak, amikről azt hiszed, hogy ma már nincsenek.
A te településedben akkor jött létre az idősek napközije.
Nálunk már a háború előtt is volt.
De főleg idősek otthona bentlakásos.
Valami csekély.
És ez bővült fel 1950-60 között Ekkor a neve szociális otthon lett.
Majd még tovább bővült 1992-95 táján.
Ekkor már a neve Idősek Otthona lett ismét.
És ami nagyot változott a fizetőssé válás.1998 utánara
Tehát joggal nem szociális
Aztán lett a református egyháznak 2005 körül egy kisebb barátságos
Ezek is már lakrészek.
De olyan drága hogy nem lehet megfizetni.
Na szóval ezek legtöbbje Orbán előtt lett és állami támogatott volt.
 
A te településedben akkor jött létre az idősek napközije.
Nálunk már a háború előtt is volt.
De főleg idősek otthona bentlakásos.
Valami csekély.
És ez bővült fel 1950-60 között Ekkor a neve szociális otthon lett.
Majd még tovább bővült 1992-95 táján.
Ekkor már a neve Idősek Otthona lett ismét.
És ami nagyot változott a fizetőssé válás.
Tehát joggal nem szociális
Aztán lett a református egyháznak 2005 körül egy kisebb barátságos
Ezek is már lakrészek.
De olyan drága hogy nem lehet megfizetni.
Na szóval ezek legtöbbje Orbán előtt lett és állami támogatott volt.
Mindez nem változtat azon, hogy a reklamált segélyezés létezik.
 
Mindez nem változtat azon, hogy a reklamált segélyezés létezik.
Kire és mire irányuló segélyezés?
Az idősek otthonára már szinte semmi önköltséges.
Az étkeztetésre hogyan?
A reformátusnál van 100Ft-olcsóbban.
Kire mire gondolsz?
Én nem tudok folyamatos szociális étkeztetésről:
meg a legkisebb faluban IS az egyadulallo idos embereknek
napi szinten vittek az ebedet amit a falutol kaptak szocialis alapon
ami elegendo mennyisegu volt ebedre es vacsorara
 
Mindez nem változtat azon, hogy a reklamált segélyezés létezik.
Az idősek napközi otthonában az 560 Ft-os étkeztetés az szociális szerinted?
Holott piaci áron 700Ft. Attól 20 %-al olcsóbb.
Ennyi lenne az amit te segélyezésnek mondasz?
Van ténylegesen szociális is ami mint Főnix írta, hogy miként tették azok akik akkor tették.akkor 10% volt a saját rész.Most 80 %
Ennyi?
A hajléktalanszálló az más ügy.
 
Figyelj! Én a nálunk működő intézményről beszéltem. Talán elég világosan ki is mondtam. ITT, NÁLUNK a rászorulóknak ingyenes az étkezés, aki meg tudja fizetni, az fizet érte. Nem tudom, mennyit. Aki nem tud elmenni a napközibe, annak házhoz viszik. Én még megfőzöm az ételemet, de a bevásárlást már ide szállíttatom. Van még tisztázni való? :D
 
Szóval ott nálatok van ingyenes is.
Na az nálunk nincs.
Akkor ez a két példa jó válasz főnixre és rád.
meg a legkisebb faluban IS az egyadulallo idos embereknek
napi szinten vittek az ebedet amit a falutol kaptak szocialis alapon
ami elegendo mennyisegu volt ebedre es vacsorara
Nincs általános szociális étkeztetés.
Itt ott van, amott emitt nincs.
Ez a ma magyar ábra.
 
Nem csak a libanoni templomokra költ a kormány.
Most hallom Tatabányán munkásszálló épül.Mórahalmon épül az első.
Kilenc milliárd forintos program indul általánosan
Nem tudom mi volt ezen újra felfedezendő.
Ez működött szépen.És feltétele is a munkaerő odavitelének
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,691
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére