71 migráns fulladt meg a halálkamionban - brutális részletek derültek ki

Befejeződött a vádirat ismertetése a 71 migráns halálát okozó parndorfi és több tucatnyi másik embercsempészési ügy büntetőperének első tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken szerdán.

Az ügyész több órán át ismertette a 88 oldalas vádiratot, mely szerint a bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert csempészet Nyugat-Európába.

A vád szerint a bűnszervezet 2015. február és augusztus között 31 alkalommal, anyagi ellenszolgáltatásért, elsősorban Afganisztánból, Szíriából, Irakból összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonok rakterébe zsúfolva.

Az ügyészség szerint a bűnszervezet 30 éves afgán vezetője biztosította a működéshez szükséges pénzt, szervezte társaival a migránsok szállítását. Szintén szervezői feladatokat látott el egy 31 éves bolgár férfi, aki a bolgár embercsempész sofőrök főnöke volt, valamint egy 51 éves bolgár-libanoni kettős állampolgár, aki a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a csempészjárműveket kísérő úgynevezett előfutóként vett részt a bűncselekményekben.

A 26 vádpont közül a 25. tartalmazza a parndorfi esetet. A vádpont tényállása szerint 2015. augusztus 26-án hajnalban Mórahalom térségébe egy hűtőkamionba szállították be az 59 férfit, 8 nőt és 4 gyereket. A migránsok iraki, szíriai, afgán, illetve iraki származásúak voltak. A negyedrendű vádlott vizet adott a migránsoknak, majd bezárta a raktér ajtaját. A szellőzés, ablak nélküli raktér 15 négyzetméter sem volt, ajtaját csak kívülről lehetett nyitni, emberek szállítására alkalmatlan volt.

A hűtőkamion előtt az első- és a másodrendű vádlott haladt egy-egy autóval. A negyedrendű vádlott által vezetett hűtőkamion mögött a harmadrendű vádlott ment egy autóval. A szállítás során a vádlottak folyamatos telefonos kapcsolatban álltak.

A Kecskemétről a magyar-osztrák határ felé tartó hűtőkocsiban a migránsok a légszomj, túlmelegedés, kiszáradás miatt 30-40 perc elteltével dörömbölni, kiabálni kezdtek. Ezt a sofőr hallotta, de az elsőrendű vádlott azt az utasítást adta, hogy ne foglalkozzon a raktérbe zárt emberekkel, az ajtót ne nyissa ki, folytassa útját. A vádlottak tudták, hogy a hűtőkamionban nincs levegő.

Az egyik vádlott mosolyogva érkezett (Fotó: Ujvári Sándor - MTI)

A migránsok kitartó dörömbölésére az elsőrendű vádlott a telefonban felindultan azt is mondta: a migránsok halálát akarja, és ha ez megtörténik, a negyedrendű vádlott Németországban tegye ki a holttesteket. A másodrendű vádlott pedig telefonon azt mondta a negyedrendűnek, hogy tegyen úgy, mintha nem is hallaná a raktérből kiszűrődő dörömbölést, a migránsok

"dögöljenek meg".
Egyszer az autópálya leállósávjában két kanna üzemanyaggal feltöltötték a tankot, de aztán továbbindultak, anélkül, hogy kinyitották volna a raktér ajtaját. Ekkor már nem hallottak semmilyen zajt a hűtőkamion belsejéből. A határt Hegyeshalomnál 9 óra után lépték át az embercsempészek, majd egy esetleges rendőri intézkedéstől tartva Parndorf közelében megálltak, és a hűtőkamiont hátrahagyva egy autóval Szlovákián keresztül visszatértek kecskeméti szállásukra.

Az osztrák autópálya-rendőrség alkalmazottai augusztus 27-én 11 óra körül ellenőrizték az elhagyott hűtőkamiont, és a rakterében megtalálták a 71 holttestet.

Az áldozatok halála a világítás és az oxigén hiánya, a nehézlégzés, a halálfélelem, a fejfájás miatt különösen gyötrelmes volt. A gumitömítést egy helyen letépték, de így sem kaptak levegőt. Többségük másfél órán belül meghalt, de hárman két óránál tovább szenvedtek - közölte az ügyész.

A vádirat következő pontja szerint a bűnszervezet hetedrendű vádlottja már másnap hajnalban, 2015. augusztus 27-én egy járműbe 67 afgán, szír és iraki migránst vett fel Mórahalom közelében, és az ausztriai Gálosig (Gols) vitte őket. Segítői az első-, a másod-, az ötöd- és a hatodrendű vádlottak voltak. A migránsok közül többen eszméletüket vesztették, de sikerült kirúgniuk a kamion rakterének ajtaját, így ezúttal senki sem halt meg.

Az elsőrendű vádlott az embercsempészések során legalább 94 millió, a másodrendű vádlott közel 9 millió, a harmadrendű vádlott mintegy másfél millió, a negyedrendű vádlott 300 ezer, az ötödrendű vádlott pedig 1 millió 300 ezer forint jövedelemre tett szert.

Az ügyészség a 11 külföldi férfit - akik közül egy szökésben van - bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel, közülük négyet a parndorfi eset miatt különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádol.

A nyolcvannyolc oldalas vádirat ismertetését követően a bíróság elutasította a nyolcadrendű vádlott védőjének indítványát, melyben a védencét érintő eljárás elkülönítését kérte.

A büntetőper csütörtökön vádlottak meghallgatásával folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.

Faktor

migransok.jpg
 
Csatolás megtekintése 1550972
Nem szabad lett volna europaba engedni! Ott kell segíteni, ahol élnek!
 
  • Tetszik
Reagált: 379
Remélem,megvan még az autó,mert ítéletkihirdetés után viszem őket kocsikázni!:) Irány Európa legnyugatibb csücske...
Beszállás hátra csak nagy levegővétellel.... :) :) :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,709
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére