85 disznót gyilkoltak meg titokban a táborfalvai hadgyakorlaton

A honvédség szerint a gyakorlat célja az volt, hogy a katonák gyakorolják a harctéri sebesültellátást és az életmentő feladatokat.

A Magyar Honvédség július 7-én, csütörtökön gyakorlatot tartott a Pest megyei Táborfalván. A 444.hu megtudta, hogy az akciónak disznók is áldozatául estek, és az egész „nagyon durva volt”.

Mivel azt hallották, a résztvevőknek titoktartási szerződést kellett aláírniuk, a honvédséghez fordultak. Az biztos, hogy folyt a vér, és malacvisítástól lehetett hangos az objektum.

A honvédség szerint a gyakorlat célja az volt, hogy a katonák gyakorolják a harctéri sebesültellátást és az életmentő feladatokat. A gyakorlatra azért volt szükség, mert átalakították a honvédség kiképzési rendszerét, így azon belül az egészségügyi szakkiképzéseket is, hogy teljesítsék a megváltozott hadviselésből és a NATO-kötelezettségekből fakadó feladatokat.

„A harctéri életmentők több hónapos elméleti felkészítés után preparátumokon, modelleken gyakorolnak, és a kiképzés végén élőszövetes gyakorlaton sajátítják el a harctéri körülmények közötti harctéri sebesültellátás, életmentés fogásait” – közölte az MH, ami szerint „ennek pótolhatatlan tudásanyaga és készsége máshol nem szerezhető meg”. A honvédség szerint ezzel a képzéssel tudják garantálni, hogy harctéri sérüléseknél egy felkészült egészségügyi katona lássa el a sebesültet, és menthesse meg a katonatársa életét. Mint írták:

„Az élőszövetes gyakorlás sertésen azért fontos, mert az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső sérülésekre, behatásokra”.

Bár a gerinces állatok bántalmazása Magyarországon törvényellenes, a honvédség szerint „hivatalos és engedélyezett eljárásról van szó”, erre az MH Egészségügyi Központnak a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság adott engedélyt.

A disznók haláláról ez volt a legkonkrétabb, amit a honvédség elárult:

„A beavatkozások során az altatásos érzéstelenítést állatorvos végzi, a beavatkozások a teljes sebészi tolerancia szakaszában történnek. A gyakorlat végén az állatorvos az állaton eutanáziát hajt végre.”

disznok-600x400.jpg
 
Számomra embertelen, elfogadhatatlan, ha tényleg így történt! Szigorúan betiltanám élőlényeken az efféle gyakorlásokat Nem tudom, mikor lesz már ennek vége. Úgy látom, szívszorítva, mindig van még alább.
 
Szervusztok ,
akkor Hölgyeim miis van a sok szegény nyuszikával , egérkével hogy a majmokról ne is beszéljünk akiket a kozmetika ipar kinoz a Ti szépségetek növelése céljából ?! Aztán tudnék ám még csunyább is lenni a tej és tejtermékekkel kapcsolatban , de inkább rökönyödjetek meg azon a 85 disznon , használtak volna fel 85 embert .
 
A honvédség szerint a gyakorlat célja az volt, hogy a katonák gyakorolják a harctéri sebesültellátást és az életmentő feladatokat.

A Magyar Honvédség július 7-én, csütörtökön gyakorlatot tartott a Pest megyei Táborfalván. A 444.hu megtudta, hogy az akciónak disznók is áldozatául estek, és az egész „nagyon durva volt”.

Mivel azt hallották, a résztvevőknek titoktartási szerződést kellett aláírniuk, a honvédséghez fordultak. Az biztos, hogy folyt a vér, és malacvisítástól lehetett hangos az objektum.

A honvédség szerint a gyakorlat célja az volt, hogy a katonák gyakorolják a harctéri sebesültellátást és az életmentő feladatokat. A gyakorlatra azért volt szükség, mert átalakították a honvédség kiképzési rendszerét, így azon belül az egészségügyi szakkiképzéseket is, hogy teljesítsék a megváltozott hadviselésből és a NATO-kötelezettségekből fakadó feladatokat.

„A harctéri életmentők több hónapos elméleti felkészítés után preparátumokon, modelleken gyakorolnak, és a kiképzés végén élőszövetes gyakorlaton sajátítják el a harctéri körülmények közötti harctéri sebesültellátás, életmentés fogásait” – közölte az MH, ami szerint „ennek pótolhatatlan tudásanyaga és készsége máshol nem szerezhető meg”. A honvédség szerint ezzel a képzéssel tudják garantálni, hogy harctéri sérüléseknél egy felkészült egészségügyi katona lássa el a sebesültet, és menthesse meg a katonatársa életét. Mint írták:

„Az élőszövetes gyakorlás sertésen azért fontos, mert az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső sérülésekre, behatásokra”.

Bár a gerinces állatok bántalmazása Magyarországon törvényellenes, a honvédség szerint „hivatalos és engedélyezett eljárásról van szó”, erre az MH Egészségügyi Központnak a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság adott engedélyt.

A disznók haláláról ez volt a legkonkrétabb, amit a honvédség elárult:

„A beavatkozások során az altatásos érzéstelenítést állatorvos végzi, a beavatkozások a teljes sebészi tolerancia szakaszában történnek. A gyakorlat végén az állatorvos az állaton eutanáziát hajt végre.”

Csatolás megtekintése 1475268
*
Szegény állatok, nem elég, hogy megpusztították őket, még mennyit kellett szenvedniök is?! Jó, megértem. A katonákon, embereken nem kísérletezhetnek, de valami próbababa, vagy más tanonc-eszköz? Az élő sertések helyett?!

Agyament ötlet.

Valaha a sebészeket boncolásra küldték el. Ott tanulták meg a sebek bevarrását stb. No igen, az a valaha volt... S, nem most.
G.B.
 
Szervusztok ,
akkor Hölgyeim miis van a sok szegény nyuszikával , egérkével hogy a majmokról ne is beszéljünk akiket a kozmetika ipar kinoz a Ti szépségetek növelése céljából ?! Aztán tudnék ám még csunyább is lenni a tej és tejtermékekkel kapcsolatban , de inkább rökönyödjetek meg azon a 85 disznon , használtak volna fel 85 embert .

Szervusz! Az egy dolog hogy mások csinálják ne általánosítsd az összes lányt/nőt! Nem mind egyforma! Üdv.
 
Az amerikai hadsereg, ahogy olvasom, is használ a kiképzésnél disznokat.. :)
-
-
Trauma-Training-US-Militaer-Deployment-Medicine-International-05-eingeschraenkte-Nutzung.jpg

-

A diszno szövetei olyan ellenálloak a golyoval szemben mind az emberi testé de van még egy közös vonásunk, a diszno ugyan ugy sziv infarktust tud kapni mind az ember.
-
Tehát elég ráilyeszteni a disznora és képes belehalni, egy kutya, vagy tehén az nem.
-
 
Szervusztok ,
akkor Hölgyeim miis van a sok szegény nyuszikával , egérkével hogy a majmokról ne is beszéljünk akiket a kozmetika ipar kinoz a Ti szépségetek növelése céljából ?! Aztán tudnék ám még csunyább is lenni a tej és tejtermékekkel kapcsolatban , de inkább rökönyödjetek meg azon a 85 disznon , használtak volna fel 85 embert .
Hát önként jelentkező nem sok lett volna....
 
Ahogy elnezem nem eu komfrort tartasba van reszuk ezeknek a malacoknak. Elotte lehet megfurdetik oket.;) utana meg tabortuznel szalonaznak egyutt.
*
"Szegények" még el is hiszik, hogy nem lesz kolbász belőlük. Az nem, de "dísztemetést kiérdemlő hősi halottak" viszont iggggggggennnnnn :confused: Akiket az arra "beidomítottak", szakszerű ellátásban részesítenek. S, ha nem, hát sajnálattal közlik a családjukkal, hogy nem sikerült.
G.B.
 
Nem értem, hogy miért hápog bárki is. Nincs szó kínzásról. A malacokat elaltatják a gyakorlás előtt és aztán végleg. A házi disznóölés, aminek kelet-európában nagy kultusza van, mennyivel humánusabb? Sőt, a vágóhídi leölés is sokkal durvább. Ezek az állatok legalább éltek valamiért, nem csak azért, hogy megzabálják őket az emberek. A nagyüzemi tej- és tojásgyártás ennél sokkal durvább állatkínzás, lassú kínhalálhoz vezet. És az állatvédők csak kussolnak (valószínű ők is tojást esznek, tejet isznak).
 
Evett már valaki életében csigát?
Azt is látta, hogyan készül?

Igen, arról beszélek, amikor a fogyasztásra szánt csigákat 2 napig koplaltatják, hogy szép fehér és gusztusos legyen majd a tányéron, majd amikor már szép fehér, vizet forralnak egy nagy edénybe, és ebbe a lobogó vízbe dobják bele az élő állatot! Csak az élőt, mert ami elpusztul már korábban, az hulladék, fogyasztásra nem alkalmas!

Aki még nem látta hogyan készül, és szereti a csigát, javaslom nézze meg, hogyan készül! De ne csak nézze, hanem hallgassa is, amint a csigák sírnak!!! amint belepottyannak a zubogó vízbe!
 
Szervusz CasaLoma ,
ha már itt tartunk akkor látta e valaki hogy a Békának hogyan veszik le a hátsó lábait mielött megsüttik finom pecsenyének ?? Inkább hagyom mert kövezés jár érte !
Amugy meg a legjobb volna ha a szanitétereket igaz Vietnám már nincsen , de van Irak , Afganisztán meg Libia hogy többet ne is emlitsek ott tudnak gyakorolni , vigyék öket oda !!
 
Amugy meg a legjobb volna ha a szanitétereket igaz Vietnám már nincsen , de van Irak , Afganisztán meg Libia hogy többet ne is emlitsek ott tudnak gyakorolni , vigyék öket oda !!

mondjuk szerintem pont azért gyakorolnak élő állaton mert NATO tagként jelen vagyunk Afganisztánba és , hogy jobban bírják a gyűrődést a srácok/lányok.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,149
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére