960 millió forintot fizetett, hogy vele ebédelhessen

Egy névtelenséget kérő licitáló 3 456 789 dollárt (960 millió forintot) ajánlott fel egy jótékony célú árverésen azért, hogy a világ harmadik leggazdagabb emberével, Warren Buffett filantróp amerikai befektetővel ebédelhessen.

A pénteken véget ért ötnapos internetes árverés bevételét a Glide nevű San Franciscó-i karitatív szervezet kapja, amely évente 750 ezer adag ételt, 815 ezer injekcióstűt oszt szét ingyen, és 450 ezer gyermeknek szervez napközi és iskola utáni programokat.

A világ egyik leginkább csodált befektetőjének számító Buffett eddig 17 alkalommal árverezte el "önmagát", és összesen 23,6 millió dollárt gyűjtött az Egyesült Metodista Egyházhoz kötődő, évi 17 millió dollárból gazdálkodó jótékonysági szervezet számára.


A Warren Buffett első felesége, Susan által kezdeményezett és annak 2004-es halála után is folytatódó aukciók győztese hét társával együtt fogyaszthat el egy ebédet a filantróp tőkebefektetővel a New York-i Smith & Wollensky steakvendéglőben.
A résztvevők bármiről beszélgethetnek a pénzemberrel, kivéve azt, hogy mi lesz a következő befektetése.

A Buffett ebédidőnyi társaságáért idén felajánlott összeg az eddigi legdrágább tétel az eBay online aukciósház történetében. 2012-ben pontosan ugyanekkora összeget fizetett egy tehetős licitáló, 2013-ban azonban csupán egymillió dollárt ért meg valakinek, hogy Buffett társaságában fogyaszthat el egy ebédet egy luxusétteremben, a rákövetkező két évben pedig valamivel több mint kétmillió dollárt fizetett ezért a lehetőségért egy szingapúri, illetve egy kínai licitáló.

buffet.jpg
 
A jovot nem lehet kerdezni de azert sok infot tud adni es velemenyet kerni foleg annak aki igen el van eresztve dollarral.
Valamit csak tudhat ha ilyen sikereket ert el.
 
Engem az is érdekelne melyik étteremben ettek és miböl állt a menü? :)
*
Jómagam igazán "haspók" vagyok, de ilyenkor a menü érdektelen. Melittának igaza van, a "körítés" az asztalnál, étkezésnél kapott infók az értékesek. Ezért magas az ár, sejtem, hogy nem a lepkék életéről beszélgettek.
G.B.
 
Igen, az étkezés egy olyan szituatio ahol az ember megismeri a másikat, ezért adnak ki a cégek rengeteg pénzt az üzletpartnerük megvendégelésére. :)
-
Aki nincs felkészülve azt meglepetések érhetik. A távolkeletiek iskolázzák magukat az europai utjuk elött, én nem. Franciaországban lelegeltem az elöételnek adott artischocken-t mind a kecske, ahelyett, hogy a metszöfogaimmal lekaparjam a levél csücskét.
-
Egy idöben divat volt Japán étterembe menni, aki nem tudta, hogy friss zoknit kell huzni azt meglepetések érhették mert a bejáratnál lekelett adni a cipöt. En a mai napig nem eszem sushit. Az uj éttermekben egy gödör van az asztal körül, ott ellehet dugni a lábakat. Ki tudja mi illatozik a füszerek vagy a bakteriumok a lábujaink között. A lehuzott zokni szaga engem a gyerekkori TV-nézésre emlékeztet, az egy TV/lépcsöház idöböl.
-
Egyszer vagy 15 Kinaival voltam vacsorázni mind szemüveget viselt pedig nemigen voltak még 40 évesek. Meg is kérdeztem, hogy mi ennek az oka. "Nagyon sokat kelett olvassunk az egyetemen" mondták. Egy frászt, ha az olvasás ilyen káros lenne akkor ott ergonomiai problémák lennének. Aztán kiderült, hogy Thaiwanban a szemüveg viselése a tanultság szimboluma. Elég volt egytöl kikölcsönözni az üveget, dioptria null.
 
Az eszetekbe sem jutott, hogy nem a befektetővel elfogyasztott közös ebéd motiválta ezt a jóembert, hanem maga az adakozás? Mert én nagyon is elképzelhetőnek tartom! Névtelenséget kért, nem hívott az ebédhez sajtót, fotósokat .... eszébe sem jutott reklámot csapni. Csak csöndben segíteni. Nem vagyok hívő, de mégis azt kívánom, áldja meg az Isten!
 
Az eszetekbe sem jutott, hogy nem a befektetővel elfogyasztott közös ebéd motiválta ezt a jóembert, hanem maga az adakozás? Mert én nagyon is elképzelhetőnek tartom! Névtelenséget kért, nem hívott az ebédhez sajtót, fotósokat .... eszébe sem jutott reklámot csapni. Csak csöndben segíteni. Nem vagyok hívő, de mégis azt kívánom, áldja meg az Isten!
*
Kedves CasaLoma,
most tévedsz, sőt tévedhetsz. Eszünkbe jutott a hátsó gondolatok nélküli adakozás. De egy ilyen pénzügyi szakemberrel mégsem lehet az időjárásról beszélgetni. Ezt Te is sejted, biztosan. Ha nem is kérdezett az adakozó, ha nem is kért infót, a téma biztosan olyan volt, ami mindkettőjüket érdekelte. Az is biztos, hogy a befektetésekről, pénzügyekről szólt a csevely. Erre is gondolj. Áldásod osztom, valóban áldást és köszönetet érdemel.
G.B.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére