A hosszú élet titka a nyugalom és a rák

C

CanadaHun

Vendég
idos-ferfi.JPG

A 107 éves Aszódi György állítja, kedvenc ételének is fontos szerepe van abban, hogy ennyit él.



Az idős magyar férfi George Aszódiként él Fetchamben 1982 óta, és igazán eseménydús életet tudhat magáénak. Mint elmondta, nem tudja egészen biztosan, miért él ilyen sokáig, de biztos benne, hogy az állandó jövés-menés, a kalandos élet és persze a különös diétája is belejátszott.


A férfi 1924-ben azért hagyta el Magyarországot, hogy édesapja bécsi üzletében kezdjen dolgozni. Gyümölcsexportőrként ezt követően 1920 és 1930 között beutazta egész Európát, 1936-ban ott volt a Berlini Olimpián, ahol élőben nézhette végig, ahogy a legendás atléta Jesse Owens négy aranyérmet szerzett. Az idős férfi emlékszik arra is, hogy az eseményen ott volt Hitler is.


Erre az időszakra tehető, amikor a férfi országot és munkahelyet váltott: a nácik miatt hagyta ott Németországot, és ment Nagy-Britanniába, ahol egy diktafonokat összeszerelő cégnél talált magának állást. Később azonban visszatért a gyümölcsökhöz és ennek köszönhetően találkozott későbbi feleségével, Yolandával. Bár húsz év volt köztük (a férfi 44, a nő pedig 24 volt) amikor összeházasodtak, 60 boldog évet töltöttek egymással, míg Yolanda 2007-ben meg nem halt.


62 éves lánya elmondása szerint Aszódi György a 107 éve ellenére még mindig rendszeresen kijár a kertbe sétálni (leginkább a rózsákat szereti) és magának készíti az ebédjét. Azt mondja, a friss ételek, zöldségek, gyümölcsök és nagy kedvence, a homár tartotta meg ilyen hosszú ideig egészségben. Bár lánya nagyrészt osztja véleményét, szerint édesapja hosszú életét annak köszönheti, hogy miután nyugdíjba vonult, teljesen visszavett és semmin nem húzta fel magát.
 

P.Brown

Állandó Tag
Állandó Tag
Irigylésre méltó!"...1920-1930 között...":o
Én is megpróbálnék egy homár,kaviár,orosz pezsgő kúrát élethosszig.Ehhez esetleg szponzori felajánlásokat elfogadok,szigorúan tudományos inditatásból!:)
 

soma-sk8

Állandó Tag
Állandó Tag
METRÓ áruház
ÉLŐ HOMÁR
Akció:
2012.09.13-2012.09.26

Akciós ár: 11.429 Ft

Megtakarítás:

Egységár: 11.429 / kg

Tipikus proli étel
 
Oldal tetejére