A kanadai képviselő a szűk alsónadrágja miatt hagyta el az üléstermet

Igazán eredeti magyarázata volt a kanadai parlamenti képviselőnek, Pat Martinnak, hogy miért hagyta el az üléstermet akkor, amikor szavaznia kellett volna: szűk alsónadrágot vett fel.

Pat Martin képviselő – ahogy azt a kissé zavarba került ülésvezetőnek elmondta – vett egy csomó leárazott alsónadrágot, de mint az később kiderült, sajnos túl szűk volt rá. „ Ezért esik nehezemre egy pillanatra is elülni” – mondta. Majdnem lemaradt egy szavazásról, de végül még időben leadta a szavazólapot.

Miközben Pat Martin elmesélte a képviselők előtt rövid történetét, többen elkezdtek röhögni és tapsolni.
A házelnök eredetileg arra kérte Martint, hogy üljön le, amikor az el akarta hagyni a termet. „Nem teljesen értettem a magyarázatát akkor, és azt hiszem, még most sem értem” – mondta később.



Pat Martin.jpg
 
Megint egy érdekes hir. Biztos igaz de kicsit furcsa azért. Nem tudom van e közöttünk olyan aki szokott alsónadrágot hordani? Az biztos megérti. Mert ugye ha ez volt a problémája az alsógatyával akkor azt már otthon a legelsö felhúzásnál észrevette volna, hogy álljon meg a menet ez a kisfiamééé!!! Gondolom a parlamentbe is ülve jutott el. Furcsa de lényeg, hogy jól végzödött.
 
Erosen Monty Python szeru jelenet :)

Szerintem az lehet mogotte, hogy rendszerint a felesege vasarolja az alsogatyait, de epp fasirtban vannak, es most probalkozott eloszor egyedul.

Meg szomorubb, hogy szemmellathatolag az uralkodo osztaly kevesbe veszi komolyan az egesz cirkuszt, mint egy golfversenyt.
 
Ugyan,mindannyian voltunk olyan helyzetben,hogy csak azért sem,ez egy ilyen helyzet volt és így oldotta meg. Biztos emlekeztek jó pár éve egy tenisz meccsen a vagánynak nem tetszett a bíró döntése és beintett neki úgy mintha a körmét rágta volna.
 
Most akkor hogy is van ez?
Kiment, mert szorította a gatya, és aztán visszajött szavazni?
Közben mi történt?
Zsebre gyűrte a tettest?
Vagy van ott valami butik, ahol vehetett kényelmesebb cuccot?
 
Most akkor hogy is van ez?
Kiment, mert szorította a gatya, és aztán visszajött szavazni?
Közben mi történt?
Zsebre gyűrte a tettest?
Vagy van ott valami butik, ahol vehetett kényelmesebb cuccot?

Vagy, különböző méreteket tart az íróasztala fiókjában, hogy mindig legyen megfelelő, mikor milyen tökös éppen…
 
Vagy. Lehet hogy ő is azok közé a férfiak közé tartozik, akik az alsónadrágjukban hordják az eszüket… Ezért kiment, lazított rajta egy kicsit, hogy jusson bele egy kis vér mielőtt szavaz.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére