"A kenőpénzek úgy folynak Magyarországon, mint csapból a víz"

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik, a töketlen ellenzék pedig mindeközben verseket olvas és tévéstúdiókban siránkozik.

Képes-e az Unió vagy az utca kikényszeríteni a hatalom bukását? Göllner Andrást, a montreali Concordia egyetem politológiaprofesszorát kérdeztük.


Kanadai lakosként hogyan tájékozódik naprakészen a magyarországi eseményekről?

Egyetemi tanárként, társadalomtudósként több mint harminc éve foglalkozom napi szinten Magyarország politikai, gazdasági életével. A rendszerváltás első húsz évét javarészt odahaza töltöttem, személyes kapcsolatban álltam az ország politikai elitjével, többek között Orbán Viktorral is, akinek egy nagyon sikeres kanadai utat szerveztem még 1994-ben. Szakmai kapcsolatokon és az interneten keresztül minden lényeges információ eljut hozzám Magyarországról. Szakmai feladatom, hogy képben legyek.

A Huffington Postnak azt mondta: Magyarország valószínűleg a legkorruptabb ország az EU-ban. Mi alapján jutott erre a következtetésre?

Azt mondtam - és ezt nem csak én mondom, hanem a Transparency International-től kezdve az EU legfrissebb tanulmányáig sokan -, hogy Magyarország a korrupt rezsimek élvonalába tornázta fel magát Orbán Viktor vezetése alatt. Pártoktól független tanulmányok, nemzetközi vizsgálatok egytől egyig azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány ideje alatt nem csökkent, hanem növekedett a korrupció Magyarországon. Nem tudok egyetlen olyan tanulmányról sem, amely ennek ellenkezőjét bizonyítaná hiteles adatokkal.

Hogy látja: miben más a Fidesz-kormány korrupciója más európai országokétól?

Nem csak méretében, de szerkezetében is eltér a magyarországi korrupció az európai államokban is létező „műfajtól". Másutt a korrupcióellenes vizsgálatokat nem hátráltatja a hatalom – Magyarországon ez hétköznapi gyakorlattá vált. Amikor a NAV egykori munkatársa kipakolt, nem az általa gyanúsított személyek, hanem ő maga került az igazságszolgáltatás kereszttüzébe. Többek között ez vezetett oda, hogy a NAV vezetője ma nemkívánatos személy Amerikában.

Az intézményesített korrupció legismertebb példája a dohánytermékek árusítására kiírt pályázat bizonyított hamissága. Sokmilliárd forint EU-s támogatást zároltak korrupciógyanú miatt. A kenőpénzek úgy folynak ma odahaza, mint csapból a víz. Ezt mindenki tudja, aki részt vesz a gazdasági életben. A pártfinanszírozási rendszer a magyar politikai korrupció melegágya.

A „fülkeforradalom" óta a Fidesz monopolhelyzetben van ott, ahol verseny volt 2010-ig. A magyar korrupció sokkal kiterjedtebb, mélyebben beágyazta magát a hatalom berkeibe, mint Európában. A magyar igazságszolgáltatás az ebihalak után horgászik, a cápákat pedig szabadon hagyja vadászni. Nálunk a hatalom nem abban érdekelt, hogy feltárja és felszámolja a korrupciót, hanem hogy láthatatlanná tegye azt.

Ha ilyen súlyos a helyzet, az Európai Unió miért nem tesz lépéseket?

Az EU a tagállamok igazságszolgáltatására, a szabad választásokon nyertes kormányokra, a civilszervezetekre bízza a korrupció elleni harcot. Nem az a dolga, hogy alternatív kormányként, alternatív igazságszolgáltatóként ellenőrzés alatt tartsa tagállamait. Erre se pénze, se kapacitása, se felhatalmazása nincs. Csak a jéghegy csúcsát látja, és azt is nagyrészt a tagállamok igazságszolgáltatása által benyújtott adatokra alapozva tudja feltérképezni.

Ha maga az adatszolgáltató is be van ágyazva a korrupcióba, nehéz bármit is tenni. Az EU működési szabályait demokratikus kultúrával átitatott nemzetek testére szabták. Magyarországon ezek az értékek nagyon gyengék – Orbán kormánya több mint négy éve ezeket bombázza, lévén nem az európai, hanem az orosz-kínai „illiberális" értékrend híve. Eddig Európa lassan reagált Orbán Viktor paradigmaváltására, szerintem ezen a téren változás lesz. Az EU kénytelen lesz új módszerekhez nyúlni, hogy megvédje a jogállamiságot, az európai értékekben vetett bizalmat.

Minek kell történnie, hogy a 7-es cikkely alapján felfüggesszék uniós tagságunkat?

Idén márciusban az Európai Bizottság egy egészen új, egyértelmű irányelv-rendszerrel lépett elő a jogállamiság fenntartása érdekében. Magyarország eddig azért volt képes átrapülni az EU radarja alatt, mert nem létezett egységes, félreérthetetlen álláspont arról, hogy mit is jelent a jogállamiság, a parlamenti szuverenitás, az alkotmányosság.

Nem voltak mechanizmusok, amelyeket életbe lehetett léptetni azok ellen, akik a radar alatti légtérbe navigáltak. Orbánék nagyon jól kihasználták ezt a helyzetet – ez a sikerük titka. A mélyrepülésre szakosították magukat. A kiskapukon átjáró közlekedés egy hungarikum. Ezt a taktikai előnyünket fel fogja számolni Európa, ugyanúgy, ahogy leverte az Európa-szerte lóháton randalírozó seregeinket 955-ben. Oszt jó napot. Sajnos nemzeti becsületünk visszaszerzése hosszabb időbe fog telni. Sokkal jobb lenne, ha mi magyarok lépnénk, mielőtt kiutasítanak bennünket Európából.

Mi az oka a baloldali ellenzék erőtlenségének?

A baloldali pártok a múltban élnek, semmit nem tanultak a hibáikból és képtelenek megérteni, mi a modern tömegpártok szerepe. A demokratikus ellenzék vezetői, liberálisok, zöldek, baloldaliak együttesen, azt hiszik: elég, ha fellépnek egy-két budapesti tüntetésen, elég, ha bejárnak az ATV stúdiójába, a Klubrádióba, megírnak néhány újságcikket, amellyel a hatvan év felettiek két százalékát begerjesztik, elég, ha kiutaznak Washingtonba, Gáti Károly ölébe és onnan lenyomnak egy beszédet pár tucat ember előtt és meglesz a kétharmad. A magyar pártok – a Jobbik és a Fidesz kivételével – nem tanulták meg azt a leckét, hogy a tömegpártok népszerűsége nem ilyen tevékenységek által jön létre.

Mit kellene hát tenniük?

Lemenni az emberek közé és ott élni: minden választókörzetben aktívan jelen lenni, büszkén, bátran, nem pénzért, hanem önkéntes munkával, a helyi emberek problémáival törődve, megharcolva a köztiszteletért. Amíg erre képtelenek, nem lesz demokrácia Magyarországon. A civil mozgalmak pedig nem helyettesíthetik a pártokat. Ők is szerepzavarban vannak odahaza. Nem a pártok demokratikus szerepkörére kellene okádniuk, hanem megtanítani az embereket arra, milyen fontos szerepet játszanak a pártok a demokrácia működtetésében. A jogállamiság, az esélyegyenlőség, a szólásszabadság, az emberi méltóság tisztelete felett kellene őrködniük, nem a pártokra tüzelve, hanem a pártokat ösztökélve, akár nevelve.

Kiléphet-e a baloldali ellenzék saját korábbi sikertelen kormányzásának árnyékából?

Nem tudom, hogy az ellenzéket lehet-e egyáltalán baloldalinak nevezni, vagy a Fideszt jobboldalinak. Egy nyugat-európai vagy kanadai jobboldali pártnak a haja is felállna attól az államközpontú, centralizált politikától, amit a Fidesz tanúsít. Minden párt kiléphet korábbi árnyékából. Ne felejtsük, a Fidesz is milyen utat tett meg Orbán vezetése alatt. Hasznos lenne, ha a korrupcióban korábban kompromittált politikai élősködők, az egypártrendszerben szocializálódott személyek átadnák a helyüket egy új generációnak. Nem kell mindenkinek takarodnia. De mindenkinek, Gyurcsánynak is (akit Orbán is egy kimagaslóan tehetséges embernek tartott, és magam is annak tartok) bizonyítania kell, hogy képes eleget tenni a fenti követelményeknek, nem csupán szavakban, hanem cselekedetekkel, áldozattal, alázattal. Bizonyítania kell, hogy a helyi közösségek, az elesettek, az Orbán-rendszer által megnyomorítottak védelmében dolgozik. Az ember egy tanulékony lény, jó tettekkel helyrehozhatja korábbi hibáit.

Van-e még kifutása a szélsőjobbnak Magyarországon, vagy elérte a népszerűsége plafonját?

Még jócskán van növekedési potenciája a magyar szélsőjobbnak, főleg ha a demokratikus pártokkal szemben eredményesnek tűnő megoldásokat tud kínálni az átlagemberek hétköznapi gondjaira-bajaira. Óriási szabad mezőben kaszálnak. A Fidesz a jómódúak és a saját zsebeit tömi, nem véletlen, hogy a szavazásra jogosultak 73 százaléka nem voksolt rájuk. A demokratikus ellenzék a padlón fetreng, vagy nyilatkozatokat olvas fel neves irodalmárok beszédeiből. A Jobbik, mint Mussolini, arra ügyel, hogy menetrend szerint járjanak a vonatok. Egy olyan társadalmi közegben, mint a miénk, a fasisztáknak jók az esélyei.

Megtörheti-e a kormány népszerűségét, ha hosszú távon állandósul vele szemben az utcai jelenlét?

Igen, ennek jelei már most is láthatóak. Hogy mennyire, az attól is függ, hogyan alakulnak a jövőbeli tüntetések, illetve hogyan reagál rájuk a hatalom. A magyar közvélemény általában elég törékeny, ilyen a természete. Rapszodikus nép vagyunk mi magyarok, a zenénk is ilyen: egyik pillanatban sírunk, a másikban nevetünk.

kozfelhaborodas-napja%28650x433%29.jpg
Fotó: MTI/Soós Lajos

Kinőhet-e az utcai tüntetésekből egy új mozgalom vagy párt?

Mozgalom és párt – ez két egészen másfajta élőlény. Egy mozgalom képtelen a parlamenti demokrácia működtetésére. Ilyen nincs sehol a világon –kizárólag egyes honfitársaink fejében. Az utcai tüntetésekből kiválhatnak új mozgalmak. Akár új pártok is születhetnek, de csak azok lesznek képesek rendbe rakni e nép zilált lelkét, közéletét, demokratikus intézményrendszerét, amelyek mély társadalmi gyökerekkel rendelkeznek és a demokratikus értékrend, az emberi méltóság talapzatán működnek. A demokrácia, a gazdasági jólét felé nincs kerülőút.

Milyen forgatókönyveket lát arra, hogy 2018 előtt távozzon a kormány?

Elképzelhető az előrehozott választás. Orbán helyében, egy megosztott és töketlen ellenzékkel szemben én ezt tenném, hogy kihúzzam 2020-ig. Miért ne? Ha Orbán elveszítené a választást egy ilyen ellenzékkel szemben, mindnyájan megérdemelnénk a káoszt, ami ezt követné. Reméljük, hogy a demokratikus pártok pár éven belül rendezik a soraikat és feltápászkodnak a szőnyegről végre. Munkához kell látniuk. Minőségi forradalmat kell végrehajtaniuk a soraikban. Azt, hogy az Orbán-kormány a második terminusát kezdi, részben a balliberális politikai pártok 2010 előtti ügyetlenségének, 2010-2014 között bizonyított alkalmatlanságának köszönhetjük. Bár tisztelem Kuncze Gábort, nem értek vele egyet abban, hogy az a káosz és borzadály, amit 2010 óta látunk odahaza, kizárólag a Fidesz számlájára írható.

Milyen esélyeit látja középtávon annak, hogy Magyarország visszaintegrálódjon az Európai Unióba politikai, kulturális és mentális értelemben is?

Rövidtávon kevés az esély erre, de lehetnek meglepetések. Ha a középtáv alatt 5-8 évet értünk, a visszatérés megvalósítható. Ez kizárólog rajtunk, magyarokon múlik, én nagyon szeretném személyesen is megélni, ezen dolgozom. Orbán arra épít, hogy az EU-s pénzekkel, orosz és kínai támogatással, további kivándorlásokkal, kényszermunkával, fosztogatással, a magyarok demokrácia iránti érzéketlenségének hátszelével ki tudja bekkelni. Nem jók az esélyeink. Ötven-ötven. De én optimista vagyok és azt mondom: Hajrá, magyarok!

Mit tud kezdeni azzal, hogy bizonyos körökben lehazaárulózzák, amiért kritikát fogalmaz meg a magyar kormányról?

Nagyokat röhögök rajtuk és ők ezt nagyon rossz néven veszik. Nem szeretik azokat, akik nem ijednek meg tőlük, és komolytalannak tartják őket. Próbálnak más szavakat használni – például az ördög szolgájaként, a bolsevik diktatúra támogatójaként, cionista zsidóként, közösségrombolóként ábrázolnak. És ez csak egy rövidített lista. De képtelenek fogást találni rajtam. Családalapító vagyok, három fiú büszke apja, mindhármat a református egyház szertartása szerint kereszteltettem meg. Teszem hozzá: születésükkor és nem egy kormányváltás után. Hivatott antikommunista, demokrata, polgárjogi aktivista vagyok. Petőfi Sándor a Göllner nevű gyalogerzed katonájaként halt hősi halált 1849-ben. Szabadgondolkodású, immáron Kanadában tevékenykedő magyar hazafi vagyok és ezt senki nem tudja elvenni tőlem.

Mandula Viktor

Gollner-Andras(650x433).jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A mai esemenyekhez 2008 azaz majd 7 ev telt el. Igaz a cikk iroja fenyevnyi tavolsagra van Mr.Gullnertol es meg veletlenul sincs egyszinten egy emeritus professzorral.
A helyes irasi hibakert a cikk iroja felelos aki magyar kozegben el, attol igazan elvarhato a kerekcio a gepelesi hibakert is.
 
Az MNO, a Magyar Nemzet Online 1998 óta a FIDESZ egyre patinásodó szócsöve. Mikor Gyurcsányt nyuvasztották, akkor voltak a legdurvábbak. Azért ez a két bekezdés se semmi, ha tudunk a sorok közt olvasni:
"Aki tudni szeretne valamit a Concordia Egyetem színvonaláról, ne a sanghaji Csiao Tung Egyetem híres globális rangsorában keresse, ugyanis az a világ „csupán” ötszáz legjobb egyetemét tartalmazza.
Göllner András mindettől függetlenül ügyes ember."
Mert mit is ír? Hát azt, hogy a Concordia Egyetem egy pitiáner társaság, a futottak még kategóriájában. Mondja ezt az MNO, amikor a magyar egyetemek közül talán a Közgáz volt abba listába belépő. Meg azt, hogy G.A. ügyes ember; ami azt jelenti, hogy semmihez nem ért, de jól tudja magát eladni.
"És most ismét Göllner Andrásé a szó: „Egyre többen állítják, hogy a nyugati világ két alappillére – a szabadpiaci verseny és a képviseleti demokrácia – olyan támadásnak van kitéve, amelyet a madárinfluenza-vírus átalakulásához lehetne hasonlítani.” " - erre a válasz 4 bekezdéssel később:
"Ez már valóban riasztó távlat, de lehet, hogy csak méretes képzavar: a vadhajtásos madárinfluenza-vírus, miután kapitokráciát kelt Magyarországon, a ragadozó és fosztogató állam szálláscsinálójává válik."
Most én nem tudok magyarul, vagy egy célzatos félrevezetésnek vagyok a tanúja? Szerintem az utóbbi.
Folytathatnám, de minek? Ez egy ilyen cikk. Lejárató. Az MNO újságírói jól képzett emberek, csodálatosan tudják kavarni a mondanivalójukat, keverve az igazságokat a féligazságokkal, netán az igaztalan mondatokkal.
Hát így ovassátok ezt az MNO cikket.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt elhiszem, hogy ők szeretnék leváltani a mostani kormányt.
És bármelyiket, amelyik nem guggol engedelmesen a szőnyeg szélén, ahova a jó gazdi "ül" parancsa tette, mint ahogy azt a rendszerváltás óta az ÖSSZES magyar kormánytól megszokták.

Bocsmá' nem szurkolok.
De a hócipőm tele a sok térképnemtudóval.
Európában VAGYUNK. Tetszik, nem tetszik, evan.

Unom már a külföldi riogatást.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem hiszem ,hogy riogatasnak kell venni, hanem mas velemeny, mas meglatas, sokszor kivulrol jobban latszik ami bentrol fel sem tunik.
Levaltani a kormanyt a tuntetok a civilek szeretnek elsosorban , hallhattad a skandalasokat.
3 megnyert valasztas utan azt hiszem a vilagon egyeduli esemeny a 2/3 tobbseg es ugyanakkor ilyen hatalmas mervu civil ellenallas.
Amit en nem ertek , hogy ezek a civilek miert is nem mentek el szavazni??????ha valtoztatast szeretnenek. Valtozas csak politikai partokba lehetseges, amitol mind elzarkozik, akkor csak tere-ferezni mennek ki az emberek az utcara?
Amit a kint elok tapasztalnak es benne elnek azt a fajta demokraciat szeretnek otthon is latni, es ez nem bun, mert csak jobb lenne az elet az otthoniaknak, van aki elmondja es bevallalja a kuzdelmeket, van akit nem erdekel , eleg ha o maga mar nem kinlodik otthoni gondokkal.
Sokszor nem penz kerdese a szocialis erzekenyseg, az a forma ami a felesleges ideologiai csatarozasok helyet a kompromiszumok keresese hatekonyabb lenne.
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
természetes néha magam is szeretném már azt a jókis napi pénz felvenni amit nagyon sok ugynevezett"tüntetö" felvesz és fel is vett .Ez hasonló az Antal úrék Kacsa osztogatására az ország keleti részében etc.etc. Aztán kijönne majd ? Megint egy Amerikai Magyar vagy más országból haza tért még Magyarul sem tudo személy ? lehetöség sok van , igaz kell még gondolom egy pár radar állomás az Iraki rakéták ellen:rohog::rohog:.
Hogy mindig Nyugatról osszák az észt , meg ugye az is fura igaz csak nekem , hogy a Kommunista ideologusok melett Amerikában a Nácik is jól megfértek és mindkét oldal magas posztott ért el . Aztán személyszerint nekem megvan a különbejáratu véleményem az olyan "hazafiról" aki ugye Magyarországon végzi el ingyen az egyetemet vagy bármi mást aztán utána mint a Veszet kutya marakodik az állitolagos "hazájára" mert hogy nem csak Orbánt járatja le egyiksem az valószinü már ezeknek magas .
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta, hagyjuk már a szociális érzékenységet.
"El lehet menni."
Ismerős?

Az illető úriember mondjon csak véleményt a saját választott hazájáról.

Onnan nézve az a hatalmas ellenállás innen nézvést nem más mostmár, mint szerencsétlen programtalan, vezetőtelen párt(ocskák) idétlenkedése, hogy meglovagolják az internetadós tüntetés farvizét.

A nagy USA keménykedése meg furamód egybeesik azzal, hogy nem szívesen embargózzuk az oroszokat.
Pedig ők biztos marhára megvédenének bennünket...
Ahogy megvédtek 45-ben, és 56-ban.
Tartsatok ki, segítünk.
Kitartottunk, negyven évig.
Köszi a segítséget, mostmá embargózza akkor maga az orosz medvét, minket már ölelgetett eleget.
 
Utoljára módosítva:

yulianna

Kitiltott (BANned)
Nem hiszem ,hogy riogatasnak kell venni, hanem mas velemeny, mas meglatas, sokszor kivulrol jobban latszik ami bentrol fel sem tunik.
Levaltani a kormanyt a tuntetok a civilek szeretnek elsosorban , hallhattad a skandalasokat.
3 megnyert valasztas utan azt hiszem a vilagon egyeduli esemeny a 2/3 tobbseg es ugyanakkor ilyen hatalmas mervu civil ellenallas.
Amit en nem ertek , hogy ezek a civilek miert is nem mentek el szavazni??????ha valtoztatast szeretnenek. Valtozas csak politikai partokba lehetseges, amitol mind elzarkozik, akkor csak tere-ferezni mennek ki az emberek az utcara?
Amit a kint elok tapasztalnak es benne elnek azt a fajta demokraciat szeretnek otthon is latni, es ez nem bun, mert csak jobb lenne az elet az otthoniaknak, van aki elmondja es bevallalja a kuzdelmeket, van akit nem erdekel , eleg ha o maga mar nem kinlodik otthoni gondokkal.
Sokszor nem penz kerdese a szocialis erzekenyseg, az a forma ami a felesleges ideologiai csatarozasok helyet a kompromiszumok keresese hatekonyabb lenne.
A választás önkéntes és ingyen van DE a tüntetéseket a Soros állja a pénzével!!!!!!!!!
 

yulianna

Kitiltott (BANned)
Melitta, hagyjuk már a szociális érzékenységet.
"El lehet menni."
Ismerős?

Az illető úriember mondjon csak véleményt a saját választott hazájáról.

Onnastól nézve az a hatalmas ellenállás egy innen nézvést nem más mostmár, mint szerencsétlen programtalan vezetőtelen párt(ocskák) idétlenkedése, hogy meglovagolják az internetadós tüntetés farvizét.

A nagy USA keménykedése meg furamód egybeesik azzal, hogy nem szívesen embargózzuk az oroszokat.
Pedig ők biztos marhára megvédenének bennünket...
Ahogy megvédtek 45-ben, és 56-ban.
Tartsatok ki, segítünk.
Kitartottunk, negyven évig.
Köszi a segítséget, mostmá embargózza akkor maga az orosz medvét, minket már ölelgetett eleget.
Gyurcsány megmondta "Akinek nem tetszik annak el lehet menni!!!!!!"
 

zsolt0v

Kitiltott (BANned)
Azért tettem be ezt a cikket mert szerintem ugyanolyan szélsőséges mindkettő, az egyik a Magyar Nemzetnek dolgozik a másik a Népszabadságnak. A szélsőséges dolgoktól és kicsit távol tartom magam.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem hiszem ,hogy riogatasnak kell venni, hanem mas velemeny, mas meglatas, sokszor kivulrol jobban latszik ami bentrol fel sem tunik.
Levaltani a kormanyt a tuntetok a civilek szeretnek elsosorban , hallhattad a skandalasokat.
Kívülről, és főleg messziről könnyű ám felülni a hatalmas tömegnek, ami kormányváltást akar. Mondom kívülről. De belülről meg azt vesszük észre, hogy nem is annyira akarunk, mert nincs még csak a horizonton sem olyan, aki(k) akár csak nyomokban hozzáértést tartalmaznának. Az is elhangzott ott, hogy "Hajrá Fradi!" Ebből milyen kövezkeztetést kellene levonni? Váltsuk le az UTE-t?
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tudod a vicc jut eszembe mikor a ferj rajtakapja feleseget a szeretojevel....az asszony az mondta kinek hiszem nekem vagy a szemednek?
Azert en a szememnek hiszek, es nem a demagog propagandanak,meg ha ezerrel nyomjak akkor se.
Annak orulok,hogy nektek minden szep es jo, es biztositjatok a vastapsot a kormanynak mindegy hogy mit csinal, mindegy,hogy nem csak a kint elok vannak elkepedve, hanem az europai politikusok is es nem beszelve usarol.
Kar ide keverni 56-ot , mert itt sok 56 os el aki nem kalandvagybol jott el, Gyurcsanynak sok beszolasa volt ami helytelen es bizony biztos meg is banta, de ma nem o a Miniszter Elnok , es nem kell ugy csinalni mint mikor a bor arat kerik.....mindig masra mutogatni, es masrol beszelni. .
Nem profi szervezes es feltetelezgetni hogy Soros alta a tuntetest, amire ugy-e nincs bizonyitek erre , de a Cof nek se derult ki meg, ki allja a szamlat.
A korupcio miatt az otthon eloknek kene a legjobban felhaborodni mert az o adojuk vandorol egy egy emberkekhez akik milliardosok lesznek es lettek pillanatok alatt.
Ha ebben az ugyben a taps vitezek is felhaborodnanak ,akkor nem kellene szappan adot, bevezetni, vagy sajat kezuleg eltemetni a hozzatartozokat,stb.
Sorosrol meg egy cikket de velement se olvastam pozitivat , pedig rengeteget jotekonykodott, ha csak az iskola tej programot emlitem evtizedekig, de Orban kormany tagjai is az o penzen tanultak. Nem kritizalni kene hanem utana csinalni.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Szegény magyarok! Nézzétek meg milyen jól jártak az ukránok, az egyiptomiak, az irakiak, a líbiaiak, a szíriaiak, hogy hallgattak Washingtonra és felkeltek a saját tolvajaik ellen. Vajon Junckert, az EU Bizottsági elnökét sem engedik be az Egyesült Államokba?

Ugye milyen csodás az élet Ukrajnában és a felsorolt országokban? Tombol a demokrácia! Ez lesz majd nálunk is, mint ahogy mindenütt, ahova csak beteszik a lábukat.

Azt mondják, hogy egyetlen ország van, amelyet nem fenyeget a puccs, az Egyesült Államok. Ott nincs amerikai nagykövetség...:D

Tolvaj banda. Orbánék épp úgy, mint az elődeik voltak és az utódaik lesznek. A legnagyobb tolvaj persze az USA a FED-jével, a tőzsdéjével, és a bábosaival a háttérben. Kapják be...:rolleyes2:
 

Marika

Állandó Tag
Állandó Tag
Amerika -Eu a korrupció melegágya, gáti soros friend pénzelik a norvég alapítványon keresztül a bukott mszp ballib réteget.Korrupcióval kapcsolatosan az mszp oldalon simon dugi pénze nem számoltak el a nagy hiánnyal vannak büntetendő esetek,addig még usa nem tud bizonyítékkal elő állni ,Horváth féle mappa nem bizonyíték csak rágalom korrupciós vád .Magyar nép tisztán látja az Amerika bele avatkozik a a belügyekbe.Orbánék remekül vezetik az országot ,2010 mszp-szdsz csődbe kormányzott országunkat kivezette gödörből,gyf bajnai által hátra hagyott kifizetetlen adósságot kifizette .Korrupcióról baloldalról beszélhetünk,futball csapatnyi mszps ellen ügyészségi büntető eljárás folyik ,,pár hete mszp polgárhelyettes 3 év börtönre itélte a bíróság korrupció miatt,,a portik ügy szintén baloldali ügy.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Ömm.
Nem akarlak megbántani, de milyen propagandáról beszélsz?
Nem gondolod, hogy azért van némi rálátásunk a saját életünkre, már megbocsáss?
Te jobban tudod miben élünk, mint mi?
Vagy ez a jóképű úriember?

És igenis ide kell keverni 56-t is.
Sajnos.
Mi egy olyan ország vagyunk, akiket sokszor és sokan cserben hagytak már.
És ha erre nem emlékszünk, és nem vagyunk eléggé óvatosak, akkor újra cserben is fognak.

Szegény Gyurcsány már megbánta.
Az tuti, hogy meg. Lehet okos ember, de iszonyúan nem volt szociálisan érzékeny.

Vastaps.
Miért veszed annak, ha nekem az a véleményem, amit leírtam, hogy tapsolok a kormánynak?
Annak a drágaszép cikknyilatkozónak joga volt leírni a véleményét, én vastapsolok?
Nem tapsolok a kormánynak.
Egyszerűen ők azok, akik mutatnak VALAMIT.
Az összes többi tétova, erőtlen, egy szamarat nem bíznék rájuk, nem az országot.
 
Oldal tetejére