A megemlékezés napja

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 November 11.

Melitta - 2017 November 11, 15:14
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Augusztus végén Lázár György cikkét olvasva eszembe jutott, hogy a két világháborúban harcoló katonák témája már engem is megérintett néhány évvel ezelőtt, és le is írtam hasonló gondolataimat, mégpedig november 11-e kapcsán.

    Az említett cikkben Lázár György tiltakozik a Torontói Magyar Ház falán elhelyezett, a két világháború magyar hőseire emlékező tábla ellen. Amikor “Horthy katonái jónéhány kanadait is megöltek…”, talán nem illene éppen itt ellenséget ünnepelni. Akkor elhatároztam, hogy ebben az évben előveszem a jegyzeteimet, és formába öntöm akkori írásomat.

    Fura érzés magyarként ünnepelni az első és második világháborús hősöket. Amikor a legkisebbik fiam büszkén kijelentette, hogy a Megemlékezés napja az ő névnapjára esik és kérdezgetni kezdett a magyar háborús hősökről, no meg arról, hogy a családunkat hogyan érintették a háborúk, akkor megzakkantam egy pillanatra.

    Először persze büszkén elmondtam neki, hogy a nevét a nagyapám után és édesapám legidősebb bátyja után kapta. Úgy alakult, hogy mindkét Márton részt vett háborúban, az idősebb az elsőben, a fia a másodikban. De amíg a fiam dédapja hazatért a háborúból és hét gyermeket nevelt fel, addig a nagybácsink, bár hazaért a fogságból, 1948-ban belehalt a sebesüléseibe.

    De ami a hősiességet illeti…

    A kanadaiak méltán büszkék arra, hogy önkénteseik 1914 óta folyamatosan és odaadóan harcolnak azért, hogy visszaállítsák a békét, megvédjék a demokráciát, az emberi jogokat és nemzeteket szabadítsanak fel. A mai nagyobb háborúktól mentes világ és a viszonylagos egyensúly fenntartása nekik és előljáróiknak is köszönhető. A kanadaiak az elmúlt száz évben harcoltak például Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Vietnámban, Kuwaitban, Irakban, Afganisztánban és Boszniában is.

    De kik is azok a kanadaiak? Bevándorlók a világ minden országából, akik büszkén vallják magukat kanadainak. Ők azok, akiknek szülőföldjein ezek a veteránok harcoltak valamikor. Lehet, hogy az ő oldalukon, lehet, hogy éppen ellenük, de mindenképp rengeteg katonai és civil sebesülttel és áldozattal.

    Példának okáért a két világháborúban közel száz millióan estek áldozatul, akiknek több, mint a fele civil volt.

    A második világháborúban a több, mint 24 millió katonai áldozat között 300 000 magyar volt és 45 300 kanadai. Az utóbbiak elhivatott önkéntesek voltak.

    A magyar katonák azonban nem maguktól mentek a háborúba. Őket kérlelhetetlenül besorozták, de nem azért, mert meg kellett védeni a hazát, vagy a szabadságot, s a demokráciához sem volt semmi köze. Őket más országokba hajtották harcolni. El kellett hagyniuk családjukat, otthonukat, városukat és még az országukat is. S ott sem szabadságért, jogokért vagy emberekért harcoltak. Nem. Őket mint a birkákat terelték, hajtották, idomították, feláldozták és hagyták, hogy lemészárolják őket.

    A katona nem azért van, hogy gondolkodjon. A katona parancsot követ és végrehajtja azt.
    Ezek a férfiak olyan országban születtek, ahol a vezetők a rossz oldalt választották, csak a saját érdekeikre gondolva. Így a közkatonák már nem állhattak a jó oldalra többé. Név, arc, család és célok nélküli ellenséggé váltak, akiket a jó oldal hőseinek le kellett győznie, meg kellett ölnie ahhoz, hogy a csatát megnyerjék és a háborút befejezzék.

    A nagybátyám volt a család legidősebb gyermeke. A legfiatalabb már alig ismerhette őt, mert amikor bevonult 25 évesen, nagynéném csak öt éves lehetett. S mire visszaért, már alig volt benne élet. Pedig ő volt a legmagasabb és legjóképűbb a családban. Menyasszonya megígérte neki, hogy megvárja őt.
    Az édesapám vele dolgozott a nyugdíjig, tehát mindannyian ismertük őt. Megtartotta az ígéretét: várt. Soha nem házasodott meg, nem szülte meg a megálmodott gyermekeit. Olyan volt, mintha a családhoz tartozott volna. Egy soha-meg-nem-valósult, széttört családhoz, ahol soha nem játszhattam a soha meg nem született unokatestvéreimmel. Az apám soha nem kérhette ki bátyja tanácsát. Azt mesélte, hogy Marci bácsi hasonlított leginkább a nagyapámra: hallgatag volt, bölcs és jóképű.

    Azt azonban soha nem mondta senki, hogy hős lett volna. Nem. Ő is és az apja is áldozatok voltak, mint a családjuk is, a hatalom áldozatai. Még ahhoz sem volt joguk, hogy eldöntsék, feláldozzák-e az életüket. A hatalom döntött.

    S azok a családok, akik ebben az értelmetlen csatározásban elvesztették kedveseiket, azoknak teljesen mindegy volt, hogy ki melyik oldalon állt és mit képviselt, ki lesz hős és ki lesz a vesztes.
    Azonban azok az idők véget értek, és senki sem akart többé emlékezni a bombázásokra és az éhezésre, arra, amikor kukoricát ettek kukoricával.

    De voltak utóhatásai is a világháborúknak. Én még emlékszem a hatvanas években a légó gyakorlatokra.

    Felhangzottak a szirénák és a hangosbemondón keresztül felszólítottak, hogy készüljünk fel a támadásra. A rollót leengedtük, a férfiak beöltöztek katonai ruhájukba és elmentek gyakorlatozni.

    Akkor nem vettem ezt komolyan. Később is szovjet tankokat is csak akkor láttam, amikor Esztergom felé utaztam. Nekem soha nem kellett félelemben élnem, tartanom attól, hogy az életemre törnek.
    Ennek ellenére akkor, amikor ezt először megírtam, néhány helikopter alacsonyan repült fel és alá, hatalmas zajjal. Itt történt, Ottawában. Az ablakok beleremegtek, s én hirtelen megdermedtem, és jelenleg a világban folyó értelmetlen harcokra gondoltam, a szomszédaimra, akik a mostani konfliktusok elől menekültek.

    Én 1984 augusztusában Kanadát választottam, a gyermekeimet is ide hoztam vissza. Leginkább azért, hogy a három fiamat senki ne kényszeríthesse arra, hogy háborúban szolgáljanak.

    A veteránok napja, Márton nap, november 11-e. Az én három Mártonom közül az első kettő részt kellett, hogy vegyen az első két világháborúban. Most itt van az én harmadik Mártonom. Mindannyiunk felelőssége, hogy őt és társait ne érintse meg a háború szele sem, és ebben az értelemben ne legyen ő a harmadik a harmadikban…

    Ezzel a gondolattal mostmár én is büszkén kitűzöm a piros pipacsot a kabátomra.

    Petényi Judit

    rememberday.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 November 11.

    1. Melitta
      Melitta
      A kommunista kialtvany az dofi mi.
    2. eddy56
      eddy56
      Lehet meg fog lepni, de olvastam azt is.
      Nem ertek egyet vele, de erdekes olvasmanynak tartom.

      Termeszetesen erzem a szavaidban az ironiat, de azt hiszem pont Te irtad nekem meg nem is olyan regen, hogy ez a forum nem a szemelyeskedes terepe.

      Egyebkent pedig Rousseau szavait vallom: a konyvre nem valasz a konyv elegetese.
      Bar neha nem ugy tunik, de azert remelem, hogy ezt itt sokan valljuk.
      setni, ppix, Libusch és 1 másik tag kedveli ezt.
    3. Bündi2
      Bündi2
      megint butasagot irsz sajnos
      nem mindenki el mulabal aki volt katona

      mert pl lehet bekeidoben is katonanak lenni en arrol a kikepzesrol beszeltem
    4. Melitta
      Melitta
      Azt milyen szemelyeskedest velsz felfedezni?
      advocatus_diaboli kedveli ezt.
    5. Bündi2
      Bündi2
      sok minden szerintem

      pl az hogy vannak esetek amikor nem okoskodni kell hanem tenni amit mondanak na ez az amit pl a katonasag megtanit akkor is ha nem kenyelmes es esetleg a masik aki monja amit csinalni kell az tudja hogy miert kell csinalni es miert pont ugy ahogy o mondja

      meg pl a rendrakas is valamilyen szinten magad utan

      meg tudod nekem az is bajom ha lenne pl egy haboru akkor mar nem termeszetes hogy ez a mi orszagunk es meg kell vedeni hanem akkor sok fiatal elmenne masik orszagba mert az kenyelmesebb vagy kattogan a feszbukon de csak erre kepes
      udvarfy kedveli ezt.
    6. eddy56
      eddy56
      Nem szeretnem offtopicra vinni ennek a topicnak a temajat.
      Raadasul az ezt megelozo Rousseau utan nem szeretnek szenvedo peldaja lenni ennek a Heine idezetnek:
      ...ahol könyveket egetnek, ott elobb utobb embereket is fognak...
      Zarjuk le ezt a temat. Mosolyogtam jot a megjegyzeseden, legyen ennyi eleg:)
      setni kedveli ezt.
    7. Bündi2
      Bündi2
      gondolkodtam tovabb

      szoval szerinted a nato katonat arrol lehet megismerni hogy nincs laba
      ez mekkora butasag el sem tudom mondani

      amikor en katona voltam kaptam egy csunya megfazast es elmentem az ezredorvoshoz
      es kepzeld volt orvosi rendelo meg gyogyszer
      elsonek a lazmerot vettek elo nem a fureszt

      az egesz ezredben nem volt olyan ember akinek levagtak volna a labat a katonasag alatt

      todod az nagy kulonbseg ha valaki onnan ismeri a katonasagot hogy volt katona a masik meg csak muzeumbol
      udvarfy kedveli ezt.
    8. Bündi2
      Bündi2
      ez nem igy van illetve nem igy volt

      a kolega a ket eves katonasagrol beszel ahova behivtak a fiatal ferfiakat es menni kellett ha akarta ha nem
      legfeljebb az orvos kuldhette haza ha alkalmatlan volt

      es igen en is ott rugtam be eloszor es szerintem kell az ilyen tapasztalat is
      es nem rugjak ki a reszeg sorkatonat legfeljebb megbuntetik

      de pl volt a hair film is ami az usa katonasagrol szolt es ahol elegettek a behivokat
      gondolod nem lett volna egyszerubb ha csak jol beisznak es akkor biztosan kidobjak oket es nem kell majd katonanak lenni

      meg a mas emberek elfogadasara is jo lecke mert sokfele ember van egyutt es ha baj van, akkor ok egymasra vannak utalva es akar meg kell halniuk egymasert mindegy ki gyari munkas ki orvos vagy mernok
      az egy alakulatba tartozok nem nezik le egymast nem nezik ki kicsoda az eletbe mert most mind egyforma katonak es mindent egyutt kell megcsinalniuk

      na pl ez hianyzik a mai fiatalokbol

      a mi szazadunkba pl volt egy cigany gyerek es senkinek semmi baja nem volt vele sot behozta a hegedujet is es muzsikalt nekunk
      setni, udvarfy és Libusch kedveli ezt.
    9. Ernoe
      Ernoe
      -
      En is gondolkodtam tovább, vajon kivel tévesztesz össze? En nem állitottam sehol amivel vádolsz. :(
      -
      A veteranok muzeumában a mult emlékeit mutatják, korábban elsösorben testi sérülések érték a katonákat, ma lelkileg sérülten jönnek a frontrol. Kell ez nekünk?
      -
      Olvastam elsö világháborus postát, ahol a szülökkel közölték, hogy a fiuk "elesett". A valoság ügy az volt, hogy lemészárolták.
      -
      -
      A katonaság egy veszélyes üzem. En már láttam békeidöben fiatal katonákat meghalni mert a "technika" felmondta a szolgálatot.
      Söt olyan is volt aki anyira nem tudta elviselni a megalázo ugráltatást, hogy az örségben öngyilkos lett.
      -
      -
      A behivo elégetésének jelentése van, mégpedig az, hogy "ebben a háboruban nem akarok részt venni",
      mig a részegséggel kikényszeritett elbocsájtás karakter gyengeségre utal.
      -
      -
      Nem tudom milyen hadseregröl beszélsz, a katonaságnál nem egyenjogusátot hanem hierarchiát lehet tanulni, a parancsot "rendületlenül" végre kell hajtani, ott nincs helye ellenérveknek. Tapasztalatbol mondom, hogy ott egy levélkihordo puszta hatalomvágybol felmosatja a körletet egy akadémikussal ha fölé van rendelve, ha egy krumplivirág van a válpántján.
      -
      Egy éles helyzetben a katonatiszteket rögtön kicserélik egy másik egységbe teszik mert félö, hogy a kiosztott fegyvereket a megalázott egyszerü katonák bosszura használják fel. Igy volt ez a kommunizmus idelyén.
      -
      Ha jol tudom a tisztek nem a legénységgel esznek, igy volt ez a K&K és a "mukás-paraszt" kormány idelyén is.
      -
      -
      Erdekes, hogy te mind különlegességet emlited, ha valahol nincs "faji" megkülönböztetés. :(
      setni és advocatus_diaboli kedveli ezt.
    10. Bündi2
      Bündi2
      azzal az emberrel aki betette a lab nelkuli ember kepet amikor azt irtam hogy meglatszik a fiatalokon hogy nem voltak katonak
      te jottel erre a lab nelkuli keppel ez teny olvass vissza

      te tenyleg nem ertesz hozza
      a besorozott katonakat nem rugjak ki azert mert berugtak

      nagyot tevedsz
      ha behivnak katonanak es egyszeru honved vagy akkor a szazadba meg van egy csomo honved akivel egyenrangu vagy es egyutt kell csinalni amit mondanak
      es ott nem szamit ki mi volt civilbe
      en elsolepcsos alakulatnal voltam es nem cserelgettek a tiszteket sose
      nekunk negyvenot perc alatt meg kellett indulni az ellenseg fele abba nem fer bele semmi cserelgetes
      es mi minden honapban lottunk mer felderito voltam es kaptunk elesloszert es senki nem probalta leloni a tiszteket
      csak elmondtam hogy hogyan mukodott
      de voltak ott egyetemistak meg egyszeru traktorosok is meg hentesek es ok is joba voltak egymassal
      a faji dolgot te hozod be megint

      te egyszeruen most se tudod mirol beszelsz
      udvarfy kedveli ezt.
    11. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Ernő, most úgy néz ki e katonasági kérdésben totál egy oldalon állunk! Minden szavad amit eddig írtál róla „szent” igaz, tapasztaltam magam is mert másfél évig muszáj volt katona legyek!

      Igen, ott külön volt a tiszti étkezde és a sorkatonáké. Igen, ott elég annyi hogy nem is egy diplomás csak egy érettségizett bekerül a 8 elemit (se...) végzettek közé, és halálra szopatják már a „kedves” katonatársai is! Ha őrmester vagy akár csak tizedes is lesz valakiből akinek kevesebb iskolája van, akkor mindenkinek jaj aki nála picit is értelmesebbnek néz ki! Az se fontos hogy tudja a másik végzettségét, elég ha az csak olyan szót használ amit a tiszt nem ért, akkor „na ez tudákos, biztos sokat képzel magáról, megszivatjuk”!

      Nekem is volt olyan szakasztársam aki öngyilkos lett, 2 ilyen is volt. Amúgy én is majdnem megtettem. Igazából én azt terveztem, hogy na most őrségben vagyok, nálam a géppityu, azzal kezdem hogy bemegyek a körletbe és mindenkit kinyírok aki szopatott! Elvégre semmit se veszthetek: vagy lelőnek közben, vagy nem, na mi van ha lelőnek, utána úgyis öngyilkos akartam lenni... Ezt hozza ki az a hely az emberből: az az embertelen hely emberi szörnyetegeket szül!

      Amiatt nem tettem meg mégse, mert VÉLETLENÜL, értitek teljesen VÉLETLENÜL egy olyan őrhelyre voltam épp beosztva ahol a fal nem volt bevakolva, s valaki elődöm annyi téglát ixelt be egy széndarabbal vagy mivel, ahány nap a sorkatonai szolgálat. És korábban én is mindig egy sort alá elkezdtem így beixelni. És mielőtt rászántam volna magam a nagy akcióra, szokásom szerint egy újabb ixet tettem a sorom végére. És akkor láttam hogy már 3 hónap sincs hátra. S akkor azt gondoltam, a többiekért ugyan nem kár, de most kicsináljam magam amikor csak ennyi van hátra?! Ha a másfél év legelején teszem, oké, de már ötször annyit lehúztam ami még hátra van, ez nevetséges és LOGIKÁTLAN lenne!

      Na emiatt történt hogy most itt vagyok. És hogy sokan túlélték holott most is azt vallom magasan megérdemelték volna a halált... Egy puszta véletlenen múlott, ha aznap éjjel más őrhelyre vagyok beosztva, jókora újsághír lett volna a dologból azt hiszem.

      Semmi szükség kötelező katonai szolgálatra. Mindigis ezt vallottam, és e véleményem soha nem is fog változni. Különben is, az ott kiképzett kölykök csak golyófogónak alkalmasak, semmi másra. Arról nem is beszélve, világosan emlékszem, amikor a katonai eskümet mondtam, egyfolytában arra gondoltam közben hogy ez NEM ÉRVÉNYES, mert NEM ÖNKÉNT TESZEM, hanem fenyegetéssel kényszerítik ki belőlem hogy e szavakat mondjam! (ugye börtönbüntetéssel való fenyegetés). Tehát eleve akkor is már úgy voltzam vele, ha lesz netán háború, majd akkor eldöntöm, a „haza” védelmére keljek-e, vagy nem érdemlik meg az akkori vezetők meg mindenki az áldozatomat!

      Szóval szart se ér az egész.
      setni és Ernoe kedveli ezt.
    12. setni
      setni
      Elég baj ha azt a katonaságnál csinálná először, gondolod hogy aki ott látott először rendet az majd ha hazatér otthon is ezt teszi? Meddig lenne a katonaság 3-5 évig?
      Akkor megérteném ezt ha gyerekek mennének katonának de, 18-20 évesek gondolkodása már beállt nehezebben motiválható a parancsot megtanulják de ha kilépnek a laktanya kapuján annyi neki...
      Mert mindenki az védi védené amit a sajátjának tart. Pl: jogbiztonságot, demokráciát..lehet hogy a haza az nincs közte.
      A történelemre visszatekintve az hogy haza nem oly régi kifejezés hisz 1000 éve még nemesek voltak akik védték a birtokaikat és ezzel egyidejűleg a királyságot.
      Erről és a nacionalizmusról Ernő tudna többet mesélni.
      advocatus_diaboli kedveli ezt.
    13. Bündi2
      Bündi2
      nalatok senki nem vagott centit nem tudom vagy csak annyira vak voltal hogy nem vetted eszre gondolom
      nalunk ugy volt hogy szazotven nappal a leszereles elott robbant a centi es utana mindenki naponta levagott egyet
      ez a mi idonkbe altalanos szokas volt a katonasagnal

      az elejen mindenkit szopatnak
      utanna mar csak azt aki megerdemli mert kilog a tobbiek kozul vagy tenyleg tul nagykepu
      ez persze kegyetlenul hangzik de ha pl haboru van es meg kell csinalni valamit akkor nem lehet azt mondani hogy menjel te mert nekem erettsegim van en ertekesebb vagyok nalad
      igy lehet megtanulni hogy mindenki egyenlo es van amit a masik jobban tud ha nincs is iskolaja
      na ez a baj
      ha haboru van es jon be az ellenseg akkor minden normalis ember ellenuk van es segiti a sajatjait nem csak a katonak
      akikbe ilyen gondolatok vannak hogy majd akkor eldontom hogy csinalok valamit vagy nem azoknak baj van a fejeben
      ebbol a mondatbol a nagykepuseg es a masikak lenezese latszik szerintem mert a mindenkibe benne van a sajat csalad meg a szomszedok meg a haz meg a falu vagy a varos vagyis mindenki
      udvarfy kedveli ezt.
    14. Bündi2
      Bündi2
      pedig volt ilyen
      otthon mindig a mama csinalt rendet utana
      hidd el ha egy hetig minden nap otszor kell beagyaznod meg bestokiznod a ruhadat este mert nem jo es meg raadasnak allandoan neked kell kimosni a wct hogy rendet tanulj akkor 5 nap mulva mar tokeltesen fogod csinalni
      ez ez fontos mert egy ejszakai riadonal nincs ido keresgleni a holmidat amikor harmincan vagytok egy szobaba es ot perc alatt mindenkinek fel kell oltozni es menni a fegyverert
      nekem ot perc alatt el kellett hagyni az emeletet ahol a szazad volt riadokor feloltozve csak mondom
      es ha csinalod egy evig akkor rad ragad valami belole nem mulik el csak ugy nyomtalanul akarmennyire is nem szerted

      tizennyolc es huszonot ev kozott mentek katonak es hidd el a tizennyolc evesek meg gyerekek
      csak ma nehezen nevelhetok de a szivatasok gondoskodnak rola

      raadasul tanulnak vaganysagot is valamilyen szinten pl megtanulnak sunnyogni ami vaganysag is valahol

      szerintem nem
      senki nem vedene semmit mert az kenyelmetlen es nem eleg hozza mobilt meg a feszbukot nyomkodni a fotelbol
      senki nem torodik senkivel meg semmivel csak sajat magaval
      ez nem csak azert van mert nem volt katona de az is hozzajarul szerintem
      udvarfy kedveli ezt.
    15. Bündi2
      Bündi2
      jaja mikozben o meg masokat probalt lemeszarolni kozbe

      a haboru az nem olyan hogy beterelnek embereket a vagohidra aztan jon a hentes es meszarol

      sok katona meghalhat pl balesetbe is pont te irtad hogy az veszelyes uzem
      udvarfy kedveli ezt.
    16. Bündi2
      Bündi2
      sorkatona reszegseggel nem tudja kikenyszeriteni hogy leszereljek
      te el vagy tevedve
      udvarfy kedveli ezt.
    17. Bündi2
      Bündi2
      ha jol emlekszem az orsegbe levo katona nem maszkalhatott osszevissza a laktanyaba fegyverrel
      az orseg egy eleg kotott valami ha eltunik valaki az gyorsan kiderul
      elmeletbe meg lehetett csinalni persze de nem tortentek ilyen dolgok sehol
      udvarfy kedveli ezt.
    18. Bündi2
      Bündi2
      itten valami nem stimmel
      a katonasagnal nem novekszik a szolgalat hossza
      ha meg azt ikszeli be hogy hany nap telt el akkor meg nem latja hogy mennyi van hatra
      es ha nem mindig ugyanoda megy ki orsegbe akkor nem tud naponta ikszelgetni se
      plusz nincs minden nap orsegbe meg tobb poszt is van ahova kerülhet
      udvarfy kedveli ezt.
    19. udvarfy
      udvarfy
      Bündi , hidd el a háború az olyan mint a vágóhid ! Mert a fotelekben otthon üllök terelik az ifjakat a géppuskák tüzze elé , hallottam elegett amikor az I. világháborút megjártak meséltek az Orosz vagy az Olasz frontról amikor egy katona élete ca. 2-3 hét volt mind a két oldalon!:(
      setni, advocatus_diaboli és Ernoe kedveli ezt.
    20. Ernoe
      Ernoe
      Embere válogatja. Nem ment mindenki önként a háboruba. Akik meg azt hitte ott a helye is lehetett rászedett, becsapott, megtévesztett.
      -
      Ugyan ez a helyzet az államilag elrendelt idegengyülölettel, az emberek többsége manipulálva van Mo.-on.
      Nem zárom ki, hogy minden további nélkül lönének, gyerekre, nöre, azokra akiket nem is ismernek.
      setni és advocatus_diaboli kedveli ezt.

Megosztás