A németek fellélegezhetnek, a görögök már nem őket utálják a legjobban, persze csak a szintén válságkezelést követelő Brüsszel után. A görögök most a kanadaiakat utálják, akik favágástól gyantás, juharsziruptól ragadós kezüket a fetára akarják rátenni.
Hiába magyarázzák nekik, hogy félreértettek valamit, az Unió és Kanada kötött megkötendő szabadkereskedelmi szerződés nem annak a világméretű összeesküvésnek a része, amely a hellén lélek eme tárgyiasult, jó esetben juh, és kecsketejből készült, sós vízben pácolt formája ellen irányul. Sőt. A tengeren túl eddig feta néven árult sajtra ezentúl rá kell írni, hogy csak feta-stílusú, egyszerű imitáció, esetleg, – ha Athén nagyon akarja – mocskos utánzat, aki abból eszik, sosem éri meg a Dominion Dayt, ami tudvalevőleg Kanada nemzeti ünnepe.
Nem, a görög azt gondolják, hogy a vámkorlátok eltörlése után a sajtpótlékok elárasztják majd az Uniót, és egy csapásra háromszázezer állattartó farmer megélhetését rombolják porig, megszüntetve ezzel az állam szinte teljes bevételét is. Ami nem is akkora hülyeség, mint amilyennek látszik, tekintve, hogy a görög kivitel úgy általában vagy megszűnt, vagy láthatatlan méretűre zsugorodott, viszont a fetából 2007 óta megháromszorozták az exportot.
A miniszterelnök tehát tűkön ül, hogy a farmerek mikor fizetik be a nyereségadót, különben nincs miből törleszteni a kölcsönöket, illetve enni adni az apparátusnak. A feta ma a manna Görögországban, és egyesek szerint az íze sem jobb annál.
De ez más kérdés, amiről nem bonyolódunk vitába, főleg, hogy a Kanadával szembeni európai nyitásra az olaszok sokkal inkább panaszkodhatnának. Tán teszik is, de azután, hogy Berlusconi nem náluk indul majd az uniós választáson, hanem a Fideszt környékezi ez ügyben, örömükben lemondtak arról, hogy Ontario környékét szőnyegbombázásban részesítsék. Pedig ők mindössze annyit nyertek, hogy az eredeti parmezán sajtra ráírhatják azt, hogy Parmigiano Reggiano, a pármai sonkára meg, hogy Prosciutto di Parma.
Az azonban, hogy a kanadai termékek Parma Ham, illetve Parmesan néven továbbra is piacra kerüljenek, nem tilos. Semmi álsonka, meg sajtutánzat. Csak hát a kanadaiak franciául, de főleg angolul biztosan beszélnek, olaszul viszont aligha, így Dante nyelve esetleg hiába hirdeti nekik az igét. De a görögöket ez nem érdekli, az sem, hogy az ő eredeti sajtjuk versenyelőnyétől a kanadai gyártók legalább annyira rettegnek, mint ők az olcsó kamu fetától.
A pillanatnyilag ellenzékben levő baloldali Syriza párt szóvivője ki is jelentette, hogy kormányra kerülésük esetén megvétózzák a szerződést. Amelyet persze mind a huszonnyolc tagállamnak meg kell szavaznia, nem különben Kanada tíz tartományának is. A két ország rettegő tejipara tehát könnyen jégre teheti az egész kereskedelmi ügyletet, amitől egyébként Brüsszel azt reméli, hogy előszobája lehet egy Unió-USA szerződésnek.
Brüsszel azonban egy darab fetán fog hanyatt esni. Kivéve persze, ha a közismerten kreatív magyar szellem nem segít be, és a megoldás sarokköveként, valamint a minden lében kanál angolokat megelőzve nem penderíti az asztalra az Anikó sajtot. Tudvalevő, hogy az Anikó egyenrangú a leggondosabban érlelt, legdrágább Stilton sajttal, ugyanis egyiket sem óvja eredetvédelem.
A mi logikánk szerint tehát Anikó kiválóan alkalmas arra, hogy afféle nemzetközi tejipari valutaként részint kiváltsa a hamis feta sajtokat a világon, meggátolva ezzel a görög-kanadai vétót, részint pedig hogy valami ízt is csempésszen a mohanyelvű kanadaiak, amerikaiak stb. étrendjébe. Az önző franciák, dánok, svájciak biztosan nem mondanak le sajtjaik egyedi gyártási jogáról.
Mi igen. Mert persze ebből az ötletből az is jön, hogy Anikó ezután nem lesz egyedül a mi sajtunk, mindenki csinálja és eszi majd, egy idő után elfelejtvén, hogy a mienk volt az egykor, az utolsó tejcseppig. De nem baj. Magyarország nem rés, hanem erős bástya, ha az Unió érdekeiről van szó.
Hiába magyarázzák nekik, hogy félreértettek valamit, az Unió és Kanada kötött megkötendő szabadkereskedelmi szerződés nem annak a világméretű összeesküvésnek a része, amely a hellén lélek eme tárgyiasult, jó esetben juh, és kecsketejből készült, sós vízben pácolt formája ellen irányul. Sőt. A tengeren túl eddig feta néven árult sajtra ezentúl rá kell írni, hogy csak feta-stílusú, egyszerű imitáció, esetleg, – ha Athén nagyon akarja – mocskos utánzat, aki abból eszik, sosem éri meg a Dominion Dayt, ami tudvalevőleg Kanada nemzeti ünnepe.
Nem, a görög azt gondolják, hogy a vámkorlátok eltörlése után a sajtpótlékok elárasztják majd az Uniót, és egy csapásra háromszázezer állattartó farmer megélhetését rombolják porig, megszüntetve ezzel az állam szinte teljes bevételét is. Ami nem is akkora hülyeség, mint amilyennek látszik, tekintve, hogy a görög kivitel úgy általában vagy megszűnt, vagy láthatatlan méretűre zsugorodott, viszont a fetából 2007 óta megháromszorozták az exportot.
A miniszterelnök tehát tűkön ül, hogy a farmerek mikor fizetik be a nyereségadót, különben nincs miből törleszteni a kölcsönöket, illetve enni adni az apparátusnak. A feta ma a manna Görögországban, és egyesek szerint az íze sem jobb annál.
De ez más kérdés, amiről nem bonyolódunk vitába, főleg, hogy a Kanadával szembeni európai nyitásra az olaszok sokkal inkább panaszkodhatnának. Tán teszik is, de azután, hogy Berlusconi nem náluk indul majd az uniós választáson, hanem a Fideszt környékezi ez ügyben, örömükben lemondtak arról, hogy Ontario környékét szőnyegbombázásban részesítsék. Pedig ők mindössze annyit nyertek, hogy az eredeti parmezán sajtra ráírhatják azt, hogy Parmigiano Reggiano, a pármai sonkára meg, hogy Prosciutto di Parma.
Az azonban, hogy a kanadai termékek Parma Ham, illetve Parmesan néven továbbra is piacra kerüljenek, nem tilos. Semmi álsonka, meg sajtutánzat. Csak hát a kanadaiak franciául, de főleg angolul biztosan beszélnek, olaszul viszont aligha, így Dante nyelve esetleg hiába hirdeti nekik az igét. De a görögöket ez nem érdekli, az sem, hogy az ő eredeti sajtjuk versenyelőnyétől a kanadai gyártók legalább annyira rettegnek, mint ők az olcsó kamu fetától.
A pillanatnyilag ellenzékben levő baloldali Syriza párt szóvivője ki is jelentette, hogy kormányra kerülésük esetén megvétózzák a szerződést. Amelyet persze mind a huszonnyolc tagállamnak meg kell szavaznia, nem különben Kanada tíz tartományának is. A két ország rettegő tejipara tehát könnyen jégre teheti az egész kereskedelmi ügyletet, amitől egyébként Brüsszel azt reméli, hogy előszobája lehet egy Unió-USA szerződésnek.
Brüsszel azonban egy darab fetán fog hanyatt esni. Kivéve persze, ha a közismerten kreatív magyar szellem nem segít be, és a megoldás sarokköveként, valamint a minden lében kanál angolokat megelőzve nem penderíti az asztalra az Anikó sajtot. Tudvalevő, hogy az Anikó egyenrangú a leggondosabban érlelt, legdrágább Stilton sajttal, ugyanis egyiket sem óvja eredetvédelem.
A mi logikánk szerint tehát Anikó kiválóan alkalmas arra, hogy afféle nemzetközi tejipari valutaként részint kiváltsa a hamis feta sajtokat a világon, meggátolva ezzel a görög-kanadai vétót, részint pedig hogy valami ízt is csempésszen a mohanyelvű kanadaiak, amerikaiak stb. étrendjébe. Az önző franciák, dánok, svájciak biztosan nem mondanak le sajtjaik egyedi gyártási jogáról.
Mi igen. Mert persze ebből az ötletből az is jön, hogy Anikó ezután nem lesz egyedül a mi sajtunk, mindenki csinálja és eszi majd, egy idő után elfelejtvén, hogy a mienk volt az egykor, az utolsó tejcseppig. De nem baj. Magyarország nem rés, hanem erős bástya, ha az Unió érdekeiről van szó.
