A nagymértékben automatizált vezetés 2020-ra technikailag kivitelezhetővé válik.

A Vision Zero (zéró baleset), kényelmes vezetés, tiszta levegő – a jövő mobilitásában óriási lehetőségek rejlenek. A Continental erőfeszítéseket tesz az olyan rendszerek és megoldások kifejlesztése érdekében, amelyek elektronikus sofőrként funkcionálhatnak az autóvezetők számára.

Például az országok közötti autópályákon való közlekedés során a nagymértékben automatizált vezetéssel idő szabadul fel a sofőr számára egyéb, nem a vezetéshez kapcsolódó feladatok elvégzésére, mialatt a kormány mögött ül.

Azonban a nemzetközi jogi szabályozás jelenlegi állása alapján ez a forgatókönyv még nagyon messze van tőlünk.

Continental_1.jpg

A Continental megbízható rádió hálózat kialakítását is javasolja a járművek és az infrastruktúra közötti adatforgalom lebonyolítására, valamint fontosnak tartja az egyértelmű szabályok lefektetését, hogy a kihívásokkal teli közlekedési helyzetekben félreérthetetlen párbeszéd jöhessen létre az autók és sofőrök között.

Bár a „Vision Zero” koncepció célja az, hogy 2050-re ne történhessen halálos baleset az utakon, a jelenlegi jogi környezet nem vesz figyelembe az intelligens járművek használatából adódó számos körülményt.

Ha azt szeretnénk elérni, hogy a balesetek a múlté legyenek, ez mindaddig csupán utópisztikus vízió marad, amíg a közúti közlekedési rendeletek nem hajlandóak figyelembe venni a csúcstechnológia használatát, vagy túlzó mértékben korlátozzák a technológia lehetőségeinek kiaknázását.

Az automatizált vezetés a lehetőségek tárháza

Még magasabb szintű kényelmet és biztonságot nyújtva az automatizált vezetés nem szab korlátokat a sofőrök számára. Ez az új technológia rendkívül vonzó alternatívát jelent a közúti közlekedésben: mi több, köszönhetően a swarm kapcsolódásnak, a szó szoros értelmében kiszélesítik a jármű látóterét.

Continental_2.jpg

A többi autótól, illetve infrastrukturális rendszerektől érkező adatoknak köszönhetően a kanyarok és emelkedők mögött lévő, szemmel egyébként nem látható járművek időben észlelhetővé válnak.

Előfordulhat azonban az adatok kockázatos összezavarodása olyan esetben, ha a közúti adatok gyors átvitelére használt csatornát egy más szolgáltatás terheli le. Éppen ezért annak érdekében, hogy a közlekedésbiztonság még nagyobb legyen, a Continental javasolja egy kizárólagos sávszélesség minél előbbi kiépítését 5,9 GHz-en, kifejezetten a közúti közlekedés számára.

Ki viseli a következményeket?

Az automatizált vezetésnél rendkívül fontos, hogy mindenki pontosan tisztában legyen azzal, hogy ki mikor és miért felelős. A részben automatizált funkciókból adódó félreértések tragikus fordulatot is vehetnek. Amíg a jármű nem teljes mértékben önálló, és az embernek bármelyik pillanatban képesnek kell lennie átvenni az irányítást felette, addig azt is garantálni kell, hogy ez valóban kivitelezhető legyen.

Continental_3.jpg

Hogy a rendszer a sofőröket a megfelelő módon figyelmeztethesse előre, az autó mikor kapcsol át önvezetésre, a jármű elektronikájának tisztában kell lennie azzal, hogy a sofőr éppen mit csinál. Még akkor is, ha a sofőr éppen nem a vezetéshez kapcsolódó feladatot lát el, a párbeszédet fel kell tudnia venni, hogy időben készen állhasson ismét átvenni az irányítást a kormány felett.

A városoknak is fel kell nőniük a feladathoz

Hosszú távon a városoknak is fel kell készülnie az automatizálásra. Az intelligens járművek az intelligens közlekedési berendezésekkel képesek a leghatékonyabban kapcsolatot teremteni.

Azáltal, hogy adatokat osztanak meg a járművekkel, az „okos” jelzőlámpák például megváltoztathatják a működésüket a forgalom intenzitásának függvényében.

A labda a törvényhozók térfelén pattog – a mérnökök dolgoznak

A közúti közlekedés automatizálási technológiájának rendkívül gyors globális fejlődése azt a következményt vonja maga után, hogy a törvényhozóknak egyre sürgősebb feladatává válik a megoldás kidolgozása.

A felelősségi körök tisztázása, a csúcstechnológiás szerkezetek alkalmazása és a tesztelt termékek jóváhagyása jelenthetik az utolsó akadályokat az automatizált vezetés felé vezető úton.

Amint kialakul nemzetközi szinten a letisztult és egyértelmű jogszabályi környezet, amely illeszkedik az egyes nemzetek jogrendszerébe is, már nem sok kell ahhoz, hogy a sofőrök élvezhessék a funkciók és szolgáltatások új körét.

A tervezés jelenlegi állása alapján a teljesen automatizált vezetés 2025 után válhat kivitelezhető javaslattá. Az országok közötti autópályákon a teljesen automatizált járművekben utazó sofőrök például ha szeretnék, teljes mértékben átadhatják az irányítás felelősségét a rendszernek.

Hirado

Continental_4.jpg
 
Gyakorlatilag megszűnik az a gépjármű közlekedés, melyet ma életünk részének tekintünk.
Autók gyakorlatilag nem lesznek magánkézben. A "Bubi" kerékpár-rendszerhez hasonlóan fognak működni.
Összesen 4 millió gépjárműre lesz szükség.
Autógyártás 90%-a, biztosítás, ráépülő szolgáltatások mind köddé válnak.
 
nem gondolom, hogy nem lehet majd saját autó...

Gyakorlatilag megszűnik az a gépjármű közlekedés, melyet ma életünk részének tekintünk.
Autók gyakorlatilag nem lesznek magánkézben. A "Bubi" kerékpár-rendszerhez hasonlóan fognak működni.
Összesen 4 millió gépjárműre lesz szükség.
Autógyártás 90%-a, biztosítás, ráépülő szolgáltatások mind köddé válnak.
en nem gondolom hogy allami lesz minden auto
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
A Vision Zero (zéró baleset), kényelmes vezetés, tiszta levegő – a jövő mobilitásában óriási lehetőségek rejlenek. A Continental erőfeszítéseket tesz az olyan rendszerek és megoldások kifejlesztése érdekében, amelyek elektronikus sofőrként funkcionálhatnak az autóvezetők számára.

Például az országok közötti autópályákon való közlekedés során a nagymértékben automatizált vezetéssel idő szabadul fel a sofőr számára egyéb, nem a vezetéshez kapcsolódó feladatok elvégzésére, mialatt a kormány mögött ül.

Azonban a nemzetközi jogi szabályozás jelenlegi állása alapján ez a forgatókönyv még nagyon messze van tőlünk.

Continental_1.jpg

A Continental megbízható rádió hálózat kialakítását is javasolja a járművek és az infrastruktúra közötti adatforgalom lebonyolítására, valamint fontosnak tartja az egyértelmű szabályok lefektetését, hogy a kihívásokkal teli közlekedési helyzetekben félreérthetetlen párbeszéd jöhessen létre az autók és sofőrök között.

Bár a „Vision Zero” koncepció célja az, hogy 2050-re ne történhessen halálos baleset az utakon, a jelenlegi jogi környezet nem vesz figyelembe az intelligens járművek használatából adódó számos körülményt.

Ha azt szeretnénk elérni, hogy a balesetek a múlté legyenek, ez mindaddig csupán utópisztikus vízió marad, amíg a közúti közlekedési rendeletek nem hajlandóak figyelembe venni a csúcstechnológia használatát, vagy túlzó mértékben korlátozzák a technológia lehetőségeinek kiaknázását.

Az automatizált vezetés a lehetőségek tárháza

Még magasabb szintű kényelmet és biztonságot nyújtva az automatizált vezetés nem szab korlátokat a sofőrök számára. Ez az új technológia rendkívül vonzó alternatívát jelent a közúti közlekedésben: mi több, köszönhetően a swarm kapcsolódásnak, a szó szoros értelmében kiszélesítik a jármű látóterét.

Continental_2.jpg

A többi autótól, illetve infrastrukturális rendszerektől érkező adatoknak köszönhetően a kanyarok és emelkedők mögött lévő, szemmel egyébként nem látható járművek időben észlelhetővé válnak.

Előfordulhat azonban az adatok kockázatos összezavarodása olyan esetben, ha a közúti adatok gyors átvitelére használt csatornát egy más szolgáltatás terheli le. Éppen ezért annak érdekében, hogy a közlekedésbiztonság még nagyobb legyen, a Continental javasolja egy kizárólagos sávszélesség minél előbbi kiépítését 5,9 GHz-en, kifejezetten a közúti közlekedés számára.

Ki viseli a következményeket?

Az automatizált vezetésnél rendkívül fontos, hogy mindenki pontosan tisztában legyen azzal, hogy ki mikor és miért felelős. A részben automatizált funkciókból adódó félreértések tragikus fordulatot is vehetnek. Amíg a jármű nem teljes mértékben önálló, és az embernek bármelyik pillanatban képesnek kell lennie átvenni az irányítást felette, addig azt is garantálni kell, hogy ez valóban kivitelezhető legyen.

Continental_3.jpg

Hogy a rendszer a sofőröket a megfelelő módon figyelmeztethesse előre, az autó mikor kapcsol át önvezetésre, a jármű elektronikájának tisztában kell lennie azzal, hogy a sofőr éppen mit csinál. Még akkor is, ha a sofőr éppen nem a vezetéshez kapcsolódó feladatot lát el, a párbeszédet fel kell tudnia venni, hogy időben készen állhasson ismét átvenni az irányítást a kormány felett.

A városoknak is fel kell nőniük a feladathoz

Hosszú távon a városoknak is fel kell készülnie az automatizálásra. Az intelligens járművek az intelligens közlekedési berendezésekkel képesek a leghatékonyabban kapcsolatot teremteni.

Azáltal, hogy adatokat osztanak meg a járművekkel, az „okos” jelzőlámpák például megváltoztathatják a működésüket a forgalom intenzitásának függvényében.

A labda a törvényhozók térfelén pattog – a mérnökök dolgoznak

A közúti közlekedés automatizálási technológiájának rendkívül gyors globális fejlődése azt a következményt vonja maga után, hogy a törvényhozóknak egyre sürgősebb feladatává válik a megoldás kidolgozása.

A felelősségi körök tisztázása, a csúcstechnológiás szerkezetek alkalmazása és a tesztelt termékek jóváhagyása jelenthetik az utolsó akadályokat az automatizált vezetés felé vezető úton.

Amint kialakul nemzetközi szinten a letisztult és egyértelmű jogszabályi környezet, amely illeszkedik az egyes nemzetek jogrendszerébe is, már nem sok kell ahhoz, hogy a sofőrök élvezhessék a funkciók és szolgáltatások új körét.

A tervezés jelenlegi állása alapján a teljesen automatizált vezetés 2025 után válhat kivitelezhető javaslattá. Az országok közötti autópályákon a teljesen automatizált járművekben utazó sofőrök például ha szeretnék, teljes mértékben átadhatják az irányítás felelősségét a rendszernek.

Hirado

Csatolás megtekintése 1534404
Rendkívül érdekes ez a cikk. Jómagam még az automata váltót sem szeretem, magam akarok urrá lenni a saját autómon. Én akarok gyorsítani és úgy, ahogyan azt én szeretném és főként akkor és olyan sebességgel.
 
Nos, én nagyon kedvelem az automata váltót.Gondolom nagyban befolyásolja a gyorsulást a bemozgatandó tömeg és a motor teljesítménye...Biztos velem van a bibi, de én még a "quick down" kapcsolást sem használtam, csak a kezelési útmutatóban olvastam,hogy tud ilyet a vátóm...Nekem inkább a tempomat szolgáltatás nem tetszik:oops:
 
Kinek a pap, nekem a papné.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére