A net népe nem kíméli Orbánt az olimpia lemondása miatt

Egy hét sem telt el azóta, hogy a Momentum Mozgalom átadott 266 ezer aláírást a 2024-es budapesti olimpia megrendezéséről szóló népszavazás ügyében, de már megszületett a döntés: Budapest visszavonja pályázatát. Mindezt anélkül, hogy elkezdődött volna az érvek és ellenérvek felsorakoztatása, ütköztetése. Az internet népe mindazonáltal gyorsan reagált most is. Ebből válogattunk párat.

A Momentum aláírásgyűjtése ugyan aktivizálta a sajtó egy részét, és születtek színvonalas cikkek az olimpia várható költségeiről, mi is írtunk erről, azonban ezek a munkák inkább csak a költségek elszállásáról tudtak szólni.

Az olimpia megrendezését támogatók leginkább az esemény érzelmi többletével, annak imázserősítő, nemzetegyesítő erejével érveltek (már amikor egyesek nem hazaárulózták le az aláírókat).

Az elmúlt közel egy hétben mintha aktivizálódott volna az olimpiát támogatók köre is, így a BOM is, de sor került egy vitára Fürjes Balázs kormánybiztos és Fekete-Győr András, a Momentum vezetője között is. Bár a kommunikációban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot, sejteni lehetett, hogy a kormányzat számára a választások előtt egy évvel politikailag nem kifizetődő egy kétes kimenetelű fővárosi népszavazás. Orbán Viktor nem olyan rég még kiállt a népszavazás mellett, mondván „ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak.”

Mindennek azonban tegnap vége is szakadt, alighogy megkezdődött az érdemi vita, hiszen Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök megegyezett abban, hogy Budapest visszavonja pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésétől, mert "a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak. Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot."

Az "internet népe" azonban villámgyorsan reagált a visszavonásra. Íme egy pár a reakciókból:

olimpia_mem.jpg

olimpia_mem1.jpg

olimpia_mem2.jpg

olimpia_mem3.jpg

Pedig a népszavazás messze nem lett volna lefutott ügy, hiszen a hivatalból olimpiapárti Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából 2016 decemberében készített országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 63 százaléka volt híve a rendezésnek. A támogatottság a megelőző fél évben a budapestiek és a fiatalok körében növekedett leginkább: a fővárosiak 55 százaléka, a 18-29 évesek 71 százaléka akart olimpiát.

mfor

olimpia3.jpg
 
Na, ez a probléma, hogy mit tudod te. Én ehhez elég jól értek, foglalkoztam megújuló energiával. Tehát egy kis gyorstalpalás:
A megújuló energiák közé az alábbiak tartoznak:
- víz
- szél
- nap
- biomassza (pl. fa)
- környezet, geotermia (hőszivattyúk által hozzáférhető energia)

Amit tudnotok kell, az az, hogy áramot nem tudunk hatékonyan tárolni. Azaz mindig pontosan annyit kell előállítani, és betáplálni a hálózatba, amennyire éppen akkor igény van.

Vízenergia:
Korlátozott, hogy mennyi vízerőművet lehet építeni az országban. Nagyjából a folyók vízhozamától és az országba való belépési és kilépési pontok magasságának különbségétől függ. Mint folyó, szóba jöhet a Tisza és a Duna. De ugye, ismerjük Bős-Nagymaros történetét?
Szél: elég esetleges, még egy napon belül sem tervezhető a hozam. Kiegészítésnek jó, de a szélturbina megtérülési ideje kb. az élettartamával egyezik meg. Ráadásul nem mindenhova telepíthető.
Nap: vagy meleget állítunk vele elő, vagy áramot. A megtérülési ideje 9-11 év, az élettartam kb. 20. A legnagyobb gondom vele az, hogy termőföldet vesz ki a művelésből, és a föld felületének csak kb. 10%-án lehet élelmiszert termelni, és mi pont ezt a felületet vennénk el. Éjszaka nem termel (tárolási problémák), és télen is keveset (alacsonyan van a nap, rossz a beesési szög, plusz rövidek a nappalok). Tehát eléggé korlátozott az alkalmazása. Ráadásul kétféle napelem van jelenleg: a szilícium kristályos, aminek az alapanyaga korlátozott mennyiségben van csak (már drágul is, nem olcsósodik), és a vékony rétegű, ami homokból készül, ennek viszont alacsony a hatásfoka, tehát baromi sok kell belőle (3-4× annyi mint az előzőből), ugyanahhoz a teljesítményhez.
Biomassza: A fatüzelés olyan pernyét képez, ami irritálja a tüdőt (köhögtet). Nem túl egészséges, és tönkre is teszi a termőföldet: kihordjuk a fával együtt azokat a nyomelemeket, amire a következő növény generációnak szüksége lenne. Elég gyorsan tönkre tudjuk így tenni a termőföldet. Lehet csinálni még biodízelt, de a gyakorlat az, hogy egy adott méretű termőföldről annyi biodízelt tudunk előállítani, ami ahhoz elég, hogy betöltsük a traktorba, ami majd újra beveti a földet a biodízelhez. Azaz nem igazán nyereséges a folyamat.
Környezet: A hőszivattyúzáshoz eleve áram kell. A mai technológia csak nagyon drágán vagy sehogysem tud áramtermelésre alkalmas közeget előállítani (gőzt). Elvi lehetőség a geotermikus erőmű (mélyfúrás), de gyerekcipőben jár.

Szóval, tetszik-nem tetszik, marad a szénhidrogén (azaz Oroszország) vagy az atom az ország áramellátásához.

Persze, a szél és a naperőmű kombinálható a meglévő erőművekkel, DE:
Kétféle erőmű van. Az egyik folyamatosan megy, ez az "alaperőmű", általában atom vagy szén, esetleg víz. Lassan áll le és lassan indul be (az atom és a szén). Ez a lassúság sok-sok óra. A másik csak akkor megy, ha szükség van rá, (csúcserőmű), de 15 percen belül képes áramot adni. Ezek általában gázturbinák.
Namost, a csúcserőművek többször annyiért termelnek áramot fajlagosan, mint az alaperőművek.
Ha növeljük a szél és a naperőművek számát, mivel ezek esetlegesen tudnak csak termelni, akkor - ha már nagyon sok lenne belőlük - le kellene állítani alaperőműveket, és tartalékként csúcserőműveket kellene építeni. Ma annyi csúcserőmű van, mint a legnagyobb paksi blokk teljesítménye (mert ez a szabály). Tehát, ha átállnánk az "ingyenes" nap és szélenergiára, akkor először is kellene egy csomó csúcserőművet építeni, ami drágán termel, és azokat be-és kikapcsolgatni éjszaka, borús időben meg szélcsendben. Összességében tehát drágább lenne az áram.

Ezek a műszaki lehetőségek. Na, erre legyen népszavazás? Kb. olyan lenne, hogy szavazzuk meg hogy felfelé essenek a tárgyak, télen-nyáron, éjjel-nappal 22°C legyen mindenhol, meg ilyenek.

Ja, és minek az áram, amikor nincs ipar. Mert például a lakások energia (áram) fogyasztása a többszörösére nőtt az utolsó 50 évben. Régen a 6 Amperes óra volt az általános, egy fázison, ma a 16, három fázison. Ez kb. kilencszer annyi teljesítmény! Régen egy szobában két konnektor volt: egy az ajtó mellett, egy másik a szemközti fal közepén. Ez elég volt a rádiónak meg az állólámpának. Ma van x-féle töltő, meg PC, TV, HiFi torony, hűtőszekrény (régen jégszekrény volt), fagyasztó, porszívó (a prakker helyett), kávé daráló (régen a boltban daráltunk), villanytűzhely, szagelszívó, konyhai robotgép, mixer, klíma, és a jó ég tudja még mi.

Megszólíttattam válaszolok.
Véleményed szerint ha jól értem, mindenképpen szükséges Paks II., a felsorolt, az életmód változásunkból adódó megnövekedett fogyasztási igény miatt ?
És mi van azokkal az országokkal, ahol szél- és napenergiát használnak elég nagy százaléban ? Ott ezt hogy oldják meg ?
Nem kötekszem, érdekel.
 
Igen, valami erőmű kell, jól érted. Paks termeli ma a legolcsóbb áramot. Lehet még szenes erőműben gondolkodni, de a bányák nagy részét már bezártuk, és sokat nem is lehet újra nyitni. Nagyjából 120 évre elég szenünk lenne.
Vannak országok, ahol "elég nagy százalékban" használnak szél- és napenergiát. Ez az elég nagy százalék azonban csak hozzánk képest nagy, szerintem nem nagyon haladja meg az adott ország energia igényének a 10%-át.
Németországban nagyon sok a házi napelem. Alapvetően ezek a hálózatra termelnek, azt használják "akkumulátorként". Nappal felfelé termel, éjszaka visszaveszi az áramot. Ez az elv. Ezeknek nagyon jó volt az energia átvételi ára, megérte minden düledező pajtára ilyet tenni, mert gyorsan megtérült és "dőlt" a pénz. Nos, ma már túl sok van. Ez azt jelenti, hogy a hálózat nem tudja mindig felvenni a termelt áramot, mert nem tudja hova tenni. Ők nem állítanak le alaperőművet és építenek csúcserőművet, hanem egyszerűen központilag lekapcsolják a házi napelemeket, hasonlóan az "éjszakai áramhoz". Nos, így már nem éri meg Günthernek, mert hiába vett napelemet, ha azt kikapcsolják, akkor nem fog eleget termelni, még a saját ellátásához sem.

3 évvel ezelőtt a legnagyobb szolár kiállításon megjelentek a házi akkumulátor szekrények, amik addig tudják tárolni az energiát, amíg a hálózat nem tudja fogadni. Iszonyat pénz: egy kisebb, háztartási tároló 10 ezer euro nagyságrendű, plusz az akkumulátorok ára. Ide ráadásul különleges akkumulátor kell, ami bírja a minden napos teljes feltöltést és az 50%-ra történő leürítést, majd másnap kezdődik ugyanez elölről.
 
Csak röviden, gondolj egy vekkerórára,a megfeszített íjra, légpuska.
Most komolyan gondolod, hogy az alföldön lesz a bazi nagy spirál rugó, ami egy erőmű napi teljesítményét tudja tárolni? Hol láttál ilyet?
Vagy egy óriási íj?
Vagy egy léghenger? Tudod, ha összenyomod a levegőt, akkor felmelegszik. Idővel lehűl. Ezzel mindjárt elmegy a tárolt energia fele.

Ugye látod, hogy a mechanikai tárolás nem életképes?
 
Igen, valami erőmű kell, jól érted. Paks termeli ma a legolcsóbb áramot. Lehet még szenes erőműben gondolkodni, de a bányák nagy részét már bezártuk, és sokat nem is lehet újra nyitni. Nagyjából 120 évre elég szenünk lenne.
Vannak országok, ahol "elég nagy százalékban" használnak szél- és napenergiát. Ez az elég nagy százalék azonban csak hozzánk képest nagy, szerintem nem nagyon haladja meg az adott ország energia igényének a 10%-át.
Németországban nagyon sok a házi napelem. Alapvetően ezek a hálózatra termelnek, azt használják "akkumulátorként". Nappal felfelé termel, éjszaka visszaveszi az áramot. Ez az elv. Ezeknek nagyon jó volt az energia átvételi ára, megérte minden düledező pajtára ilyet tenni, mert gyorsan megtérült és "dőlt" a pénz. Nos, ma már túl sok van. Ez azt jelenti, hogy a hálózat nem tudja mindig felvenni a termelt áramot, mert nem tudja hova tenni. Ők nem állítanak le alaperőművet és építenek csúcserőművet, hanem egyszerűen központilag lekapcsolják a házi napelemeket, hasonlóan az "éjszakai áramhoz". Nos, így már nem éri meg Günthernek, mert hiába vett napelemet, ha azt kikapcsolják, akkor nem fog eleget termelni, még a saját ellátásához sem.

3 évvel ezelőtt a legnagyobb szolár kiállításon megjelentek a házi akkumulátor szekrények, amik addig tudják tárolni az energiát, amíg a hálózat nem tudja fogadni. Iszonyat pénz: egy kisebb, háztartási tároló 10 ezer euro nagyságrendű, plusz az akkumulátorok ára. Ide ráadásul különleges akkumulátor kell, ami bírja a minden napos teljes feltöltést és az 50%-ra történő leürítést, majd másnap kezdődik ugyanez elölről.

Köszönöm. Ez elkeserítő. Venni nem lenne olcsóbb, mint Paks II-t megépíteni? Vagy nincs kitől?
A szén nem alternatíva egyébként . Nálunk főleg lignit van, kis hatásfokú és nagyon szennyező.
 
Köszönöm. Ez elkeserítő. Venni nem lenne olcsóbb, mint Paks II-t megépíteni? Vagy nincs kitől?
A szén nem alternatíva egyébként . Nálunk főleg lignit van, kis hatásfokú és nagyon szennyező.
Ha kintről veszed, akkor a másik országoktól fogsz függeni. Ez nem jó ötlet... Gondolj bele, mi lebontjuk az erőműveket, átállunk importra, aztán valaki benyögi, hogy mostantól fizessetek kétszer annyit, mert CSAK. Vagy jön egy vihar, leszaggatja a vezetékeket mondjuk Bécs és Swechat között, nálunk meg leáll minden 3 napra. És ettől emberek halnak meg...
Vannak olyan dolgok, amiben - amennyire csak lehet - önállónak kell lenni, vagy legalább alternatív ellátási lehetőséggel kell rendelkezni. Az atomerőműhöz nem csak az oroszoktól tudunk venni fűtőelemeket... Gázt meg olajat csak tőlük, mert másnak nincs elég a környéken, és különben sincs másmerre vezető cső.
 
Nem lebontani, hanem nem építeni még egyet. És hová kerül a hulladék ? Ez még az USA-nak is nagy gond.
Az önellátás jelen esetben illúzió.
 
Nem lebontani, hanem nem építeni még egyet. És hová kerül a hulladék ? Ez még az USA-nak is nagy gond.
Az önellátás jelen esetben illúzió.
De ha nem építünk még egyet, akkor egyre több áramot kell szereznünk valahonnan.

Nézd, nem az a kérdés, hogy kell-e Paks 2. Mert kell, nincs más alternatíva. A kérdés az, hogy olyan Paks 2 kell-e, mint ami most fog épülni.
Ami nem jó benne:

1000 MW-os blokkjai lesznek. A szabály szerint a legnagyobb blokknak megfelelő mennyiségű csúcserőmű kell. Most 500 MW a legnagyobb, és van is 500 MW csúcserőművünk. Volt egy olyan terv, és az volt a befutó, amíg nem jött ide Putyin, hogy 600 MW-os blokkok lesznek az új részben. Ehhez kb. 100 MW csúcserőmű kapacitást kellett volna építeni. Most meg meg kell duplázni a teljes jelenlegi 500 MW-ot.

A szabály onnan jön, hogy az országok elektromos rendszerei össze vannak kötve. Az áram a vízhez hasonlóan folyik. Ha valahol kiesik egy erőmű, de fogyasztás van, akkor az "megrántja" a szomszédok rendszereit. Ma ezeket úgy kell méretezni, hogy a szomszéd ország legnagyobb blokkjának kiesését 15 percig fedezik, de utána az adott országnak megint annyit kell termelnie, mint a fogyasztása. A csúcserőművek erre a 15 perces beindulásra vannak terezve.

A másik, hogy Putyin előtt passzív védelemben gondolkodtunk. Ez egy új atomerőmű építési koncepció, a lényege, hogy a biztonsági elemek egyszerű és mindig működő fizikai törvényszerűségeken alapulnak, például a gravitáción, vagy azon, hogy a víz lefele folyik, stb. Tehát ezek a biztonsági elemek önmaguktól, minden külső erőforrás nélkül működőképesek.
A régi erőművek - pl. Paks 1 - az akkor kor színvonalán épültek, és ezek ún. aktív védelemmel működtek. Tehát a biztonsági elemek árammal működő szelepek, szivattyúk, motorok, stb. Mindenből három független rendszer blokkonként, plusz még három központi tartalék rendszer. Elég jól be van biztosítva, de mégiscsak áram kell hozzá. A most épülő ún. "félpasszív" lesz, ami a gyakorlatban az aktívhoz áll közelebb.
 
Hogo 100
Cserelheted a szoveget, mert mar a kormany is megcserelte.
MAr nem "bunteti"ellenzi a szelenergiat.
Emberi mulasztas volt Chernobil ..tenyleg? es soha ilyen nem fordulhat elo megegyszer, mert garanciat ad a nagy medve.
30 eve nem tudjak megoldani Chernobilt. na es penzuk sincs ra komoly nemzetkozi segitseggel oldottak meg a legutobbi probalkozassal, ami csak csokkenti a suarzast de nem szunteti meg.
Franciakhoz meg kar hasonlitani Mo mert igen tavol van Mo-tol, Pl kent egyedul az osztrakokat hozhatnad ami hasonlo geologiai adottsaggal bir, ahol szelenegia erok termelik a energiat.
 
Az osztrákok a szükséges áram 24%-át állítják elő széllel. Szerinted a többi honnan jön? Ausztria egyébként nem bír hasonló geológiai adottsággal, például ez egész tele van hegyekkel, MO meg nem. Szél szempontjából biztosan máshogy viselkedik egy nagy lapos tál, mint pl. Magyarország, mint egy hegyekkel erősen szabdalt vidék, a linzi és a grazi csatornával, mint Ausztria. A két ország a méretén kívül, és azon kívül, hogy szomszédok, nem nagyon hasonlírtanak egymásra. Csak annyira, mint a török és a kínai büfés a Duna Plázában. Szomszédok, és 170 cm magasak. De ennyi. Szerintem a folyók esése is nagyobb Ausztriában, mint nálunk.
Miért is nem jó példa a francia? Ők azok, akik soha nem hibáznak? Mert nem tudnak?
Ne haragudj, de én műszaki érveket hoztam, amiket nem lehet politikai okból cserélhetni.
 
Utoljára módosítva:
Hogo 100
Cserelheted a szoveget, mert mar a kormany is megcserelte.
MAr nem "bunteti"ellenzi a szelenergiat.
Emberi mulasztas volt Chernobil ..tenyleg? es soha ilyen nem fordulhat elo megegyszer, mert garanciat ad a nagy medve.
30 eve nem tudjak megoldani Chernobilt. na es penzuk sincs ra komoly nemzetkozi segitseggel oldottak meg a legutobbi probalkozassal, ami csak csokkenti a suarzast de nem szunteti meg.
Franciakhoz meg kar hasonlitani Mo mert igen tavol van Mo-tol, Pl kent egyedul az osztrakokat hozhatnad ami hasonlo geologiai adottsaggal bir, ahol szelenegia erok termelik a energiat.
Találtam Neked francia atomerőmű baleseteket:
http://index.hu/kulfold/2017/02/09/robbanas_tortent_egy_francia_atomeromunel/
http://www.atv.hu/kulfold/20110912_robbanas_egy_francia_atomeromuben_sugarzastol_tartanak
http://www.origo.hu/nagyvilag/20170209-robbanasok-voltak-egy-francia-atomeromuben.html
 
Utoljára módosítva:
Special nem a kilometerre gondoltam.
Az elég nagy baj, mert baleset esetén az számít...
Olvasd el ezt:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20170209-robbanasok-voltak-egy-francia-atomeromuben.html

Különösen a vége elég ijesztő nekem:

"...
2016-ban öt olyan meghibásodás történt, amelyek miatt fel kellett függeszteni a reaktor működését, 2015-ben nyolc ilyen esetet regisztráltak.

A Greenpeace szerint az elmúlt tíz napban ez volt a harmadik tűzeset a franciaországi atomerőművekben,a másik kettő a lotaringiai Cattenom reaktorai közelében ütött ki. A környezetvédő szervezet úgy látja, hogy a francia reaktorok elöregedtek, a többségükkel már mintegy száz súlyos meghibásodás történt."
 
Ez a sajnálatos "olimpia-ügy" megint azt mutatja,hogy a magyar nem egy összetartó nép. Direkt írtam,hogy "nép" és nem azt,hogy "nemzet". Én sokszor büszke voltam a magyarságomra,félreértés ne essék,ez nem idióta magyarkodást jelentett,hanem tényleg büszkeséget,a múltunkra,történelmünkre,eredményeinkre,nagy egyéniségeinkre/múltbeliekre/.Sajnos a mostani helyzetre ez nem mondható el.Megint úgy leégettük magunkat,mint ahogy égett a múlt században a Reishtag. És mindez azért,mert az emberek manipulálhatók felelőtlen gyökér férgek által!
 
Kedves zulufönök!
Én a helyedben a fenti szöveged után nem lennék büszke a magyarságomra, nem, hiszen magyar honfitársaidat "felelőtlen gyökér férgek"-nek nevezted. Ez nem szép tőled. Nagyon ügyesen levezényelték az aláírás gyűjtést ezek a fiatalok - ámultak is nagyjaink az eredményükön.
A magam részéről már eleve beteg gondolatnak találtam egy olimpia megrendezését hazánkban. Ez amolyan "merjünk nagyot álmodni" gondolat volt. Ezek után a nagyfőnök rághatja a kefét otthon amiatt, hogy a maszek arénája már soha az életben nem lesz kihasználva (szerintem erre is gondolhatott, hogy végre lehetősége lenne bizonyítani, és van értelme a Pancho arénájának).
Volt szerencsém látni a londoni olimpiai építkezési munkálatokat, erre a mi kis hazánk képtelen lett volna.
 
Utoljára módosítva:
Pedig tudomásul kell venni, hogy az emberek nem egyformák. Szakmai kérdésekben nem lehet az általános választójog alapján dönteni.
Fogadok, hogy amikor beteg vagy, pláne, amikor meg kell operálni téged, te is inkább orvoshoz mész, mint Mari nénihez, aki fejőnő, de ugye, fizet adót, ezért jogosult eldönteni, hogy neked mi a legjobb... :)
Volt már Európában is amikor a gyenge elméjűeket elkülönítették nem szavazhattak, kasztrálták őket, eutanázia . Soha többet, még gondolatban sem!
Egy demokratikus országban elképzelhetetlen a műveltségi szint szerinti limit, szavazáson, választáson.
 
Zulufonok!
A kulturalt beszelgetes nem azzal kezdodik es fejezodik be hogy ervek helyet a masik embert sertegetjuk ledorongoljuk fergezzuk , legyokerezuk stb.
Akar milyen okossagot irhatsz , magad vagod agyon a primitiv sertegetessel tartalmat az irasodnak. Arrol mar nem is beszelve itt nem megengedett ez a stilus.
 
Utoljára módosítva:
Nem az a lényeg,hogy tud-e dönteni erről a Mari néni Alsórekettyésen,hanem az, hogy döntHET egyáltalán erről a Mari néni. Mert aki adózhat,az dönthessen is!
Pedig alapgondolat: "képes-e dönteni" bárhol bárki, (alsóizé stb) szakkérdésben.
Ez persze nem "alsóizétől" függ hanem a jártasságától az adott kérdésben.
Nem nem képes, ezért veszélyes az avatatlanokat szavaztatni.
Belekotyogáson kívül mást nem tud.
Viszont érzelmileg befolyásolható.
És ez oda vezet mint a Bős-Nagymaros estében a tömeg fellépés.(A környezetvédelem is szempont persze).
De a leginkább érzelmi ügy.(Ilyen még a "szeretnél többet fizetni?" feltett ) kérdés.
A vízerőmű kihagyottsága hibás, máig vitatott döntés lett belőle.
Az hogy adózik valaki, még nem teszi hozzáértővé.
Pedig tudomásul kell venni, hogy az emberek nem egyformák. Szakmai kérdésekben nem lehet az általános választójog alapján dönteni.
Fogadok, hogy amikor beteg vagy, pláne, amikor meg kell operálni téged, te is inkább orvoshoz mész, mint Mari nénihez, aki fejőnő, de ugye, fizet adót, ezért jogosult eldönteni, hogy neked mi a legjobb...
 
Utoljára módosítva:
A villamos energia tárolása a már kidolgozott technológiákon alapulva már megoldott, és még további fejlesztések alatt áll.
Ilyenek: a helyzeti energia, gőznyomás, mechanikai energia, akkumulátorok stb. Az utolsó nagyot fejlődött számomra is meglepő módon. 20-40 perc alatt feltölti a villamos autókat annyi energiával, hogy az 100-150 km utat tud haladni.
A többit nem részletezem, öreg vagyok, már nehezen rágom a betűket.
Atapata , hol tölltik fel azokat az elektromos autokat 20-40 perc alatt ? Az igaz , hogy 100-150 km-t tud megtenni , de kitudja azt megfizetni ?? Talán Amerikában és Kinában ahol már majd 300 ezer e.autó közlekedik addig Europában még most is csak diskutálnak hogy érdemes e vagy sem . Az autógyártó cégekre hagyja a politikai vezetés annak eldöntését , a tölltöállomások sincsenek rendesen megszervezve , akkorhol akarsz majd 100 km után "tankolni"? vagy mind az egyszerü ember vegyük meg és hagyjuk a garázsban , mert van ?
Aztán hol , melyik országban van elektromos áram tárolási lehetöség , mondjuk Norvégián kivül ? Németországban még az északi-tengeren levö szálerömüvek által megtermelt energiát sem tudják mondjuk Bajorországba vagy Baden-Würthenberg tartományba elszállitani mert nincsen meg a szállitási lehetöség . Aztán mégegy probléma is fent áll , hogy Te nem használhatod a magad megtermelt villanyáramot , hanem elkell adnod a multiknak , igen ám de ök nemkötelesek azt átvenni , ha azt mondják , hogy kérem most tulvagyunk teljesitve !! Legfeljebb a höenergiát azt tudja az ember használni , ha kolllektorok vannak a ház tetön .
Amugy nem is tudom mindenhol csak Csernobil van emlitve , Fukusima az ugye nem is áraszt ! Ja az a jó sugárzás !!! Az nem orosz az nyugati , attól csak jót kaphatunk és még a mai napig blokkolnak , nemengednek senkit se még az ugyneevezett atomenergia ellenörzö hivatalt sem oda ! Akkor mi a francról beszélünk ? Vegyük csak a Belga atomerömüveket pl. Tihange 2 vagy Doel 3 , mindkettö tulajdonkép életveszélyes hiszen valami 1000 vagy több szakadás van a legfontosabb helyeken az erömüben és ezzek 10-15 cm hosszúak ! Tihange ca. 60 km-re van Achen városától ahol már a legtöbb lakosnak kiadták a jod tabletákat ! Fura , hogy ezt sehol nem emlitik , vagy nemérdekes vagy érdemes ??
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,876
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére