A net népe nem kíméli Orbánt az olimpia lemondása miatt

Egy hét sem telt el azóta, hogy a Momentum Mozgalom átadott 266 ezer aláírást a 2024-es budapesti olimpia megrendezéséről szóló népszavazás ügyében, de már megszületett a döntés: Budapest visszavonja pályázatát. Mindezt anélkül, hogy elkezdődött volna az érvek és ellenérvek felsorakoztatása, ütköztetése. Az internet népe mindazonáltal gyorsan reagált most is. Ebből válogattunk párat.

A Momentum aláírásgyűjtése ugyan aktivizálta a sajtó egy részét, és születtek színvonalas cikkek az olimpia várható költségeiről, mi is írtunk erről, azonban ezek a munkák inkább csak a költségek elszállásáról tudtak szólni.

Az olimpia megrendezését támogatók leginkább az esemény érzelmi többletével, annak imázserősítő, nemzetegyesítő erejével érveltek (már amikor egyesek nem hazaárulózták le az aláírókat).

Az elmúlt közel egy hétben mintha aktivizálódott volna az olimpiát támogatók köre is, így a BOM is, de sor került egy vitára Fürjes Balázs kormánybiztos és Fekete-Győr András, a Momentum vezetője között is. Bár a kommunikációban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot, sejteni lehetett, hogy a kormányzat számára a választások előtt egy évvel politikailag nem kifizetődő egy kétes kimenetelű fővárosi népszavazás. Orbán Viktor nem olyan rég még kiállt a népszavazás mellett, mondván „ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak.”

Mindennek azonban tegnap vége is szakadt, alighogy megkezdődött az érdemi vita, hiszen Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök megegyezett abban, hogy Budapest visszavonja pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésétől, mert "a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak. Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot."

Az "internet népe" azonban villámgyorsan reagált a visszavonásra. Íme egy pár a reakciókból:

olimpia_mem.jpg

olimpia_mem1.jpg

olimpia_mem2.jpg

olimpia_mem3.jpg


Pedig a népszavazás messze nem lett volna lefutott ügy, hiszen a hivatalból olimpiapárti Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából 2016 decemberében készített országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 63 százaléka volt híve a rendezésnek. A támogatottság a megelőző fél évben a budapestiek és a fiatalok körében növekedett leginkább: a fővárosiak 55 százaléka, a 18-29 évesek 71 százaléka akart olimpiát.

mfor

olimpia3.jpg
 
Márciustól adóztatják a 4 kw feletti napelemes rendszereket.
Igen, én kb. 10 éve írtam erről egy cikket :)
Amúgy 4 kW egy átlagos család ellátására elég. Valószínűleg pont ez a gondolat van mögötte, hogy ésszerű méretű házi rendszerek épüljenek ki. Írtam arról, hogy az ész nélküli telepítés mivel jár (a nappali lekapcsolásokkal). Akkor már ésszerűbb csak annyit építeni, aminek van értelme. A saját fogyasztáson felüli átvétel ára eddig is rossz volt, ráadásul számláznia kellett volna a magánembernek.
 
Márciustól adóztatják a 4 kw feletti napelemes rendszereket.
Ja, mégvalami:
A 4 kW az nem egy kicsi rendszer. A helyigénye kW-onként kb. 7-8 m2, azaz 28-32 m2 délre néző tető kell hozzá. Egy átlagos családi házon kb. ennyi hely van. Vegyétek figyelembe, hogy a napelem 1600×900 mm-es táblákból áll, és ezeket kell a tetőre felpakolni, ahol vannak pl. tetőablakok, kémények. Nem lóghat ki a tetőről, mert elviszi a szél. Lapos tető esetén sem sokkal jobb a helyzet, mert nem lehet vízszintesen lefektetni, meg kell emelni őket, minimálisan 15 fokban (azt hiszem), de ideálisan 30-45 fok körül kellene állniuk. Inkább 45, mint 30. És azért, hogy ne árnyékolják le egymást, távolságot kell tartani a sorok között. Ráadásul semmi nem árnyékolhatja le. Szóval, ez a 4 kW nem egy rossz szám, és tényleg elég lehet egy átlagos családnak.
 
... tulajdonképpen azok a baloldaliak akik először a budapesti közgyűlésen majd a parlamentben is olimpiát akartak, most miért gyűjtötték az olimpia ellenes aláírásokat?

Mert pillanatnyilag azt jó ötletnek tartották.
Az idő múlásával a költségek emelkedésével rájöttek, hogy mégsem.
Így járt Orbán Viktor is. Ő is rájött csak magunkat égetnénk mert összejött a népszavazáshoz az aláírás. Arra gondolt ha a legyen olimpia nyer, és mégis belebuknánk, az lenne az égés.
Ezért Ő vonta vissza az Olimpia megrendezését, (utána vonta bele a Bp. Közgyűlést). És nem az aláírást gyűjtők vagy az aláírók vonták vissza!!! Miért vonta vissza??? Ha annyira akarta és sokam mások is az országban. Miért nem tüntettek a visszavonás ellen az Olimpiát akarók?
Olimpiát akarunk Viktor!! Viktor!!
A CŐF miért nem tüntetett az Olimpiáért?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére