Morális pánik, megmérgezett párbeszéd. A szociológusok felméréseit alátámasztva a régóta itt élő és dolgozó menekültek is érzékelik, hogy elutasítóbbak velük szemben a menekültellenes kormánypropaganda nyomán.
Örkény István-i magasságokat elérő párbeszédet hallott egyik olvasónk az ötös buszon, ahol két idősebb néni – egyikük szemmel láthatóan jól szituált – megbeszélte a menekültkérdést:
„Jajj, Marikám, hát én alig merek ezek miatt a migráncsok miatt kimenni az utcára.
De Sárika, hát most is kint vagy, és tegnap is elmentél bridzselni a Jenciékhez.
De legbelül rettegek folyton.
Akkor szavazd meg, hogy menjenek innen, vagy maradj otthon.”
Egy apa is helyretette a 6 év körüli kisfia tévedését a 6-os villamoson. A párbeszédet szintén egy olvasónk hallotta:
„Apa, akkor most tényleg idejönnek a migránsok, és nekünk nem lesz többet házunk?
Nem házunk, HAZÁNK, te szerencsétlen!”
Egy 10 év körüli kisfiú is megmondta a tutit, szintén az egyik buszon:
„A busz nem szállít migránsokat, csak embereket.”
A rettegés pedig elért egy óbudai gyorsétterembe is: egy tizenéves lány munkatársunk füle hallatára arról mesélt, hogy jöttek a tálibok a gyerekeikkel együtt a házuk felé, ő nagyon megijedt, és gyorsan lehúzta a redőnyt. Akkor már csak azon imádkozott, hogy öljék meg, mert nem akar szexrabszolga lenni.
Több riport is megjelent Nógrád megyei falvak lakóiról, akik bár soha nem találkoztak menekülttel, félnek tőlük.
A Tárki legutolsó, tavasszal publikált mérése szerint soha nem látott méreteket öltött itthon az idegenellenesség (egy év alatt 41-ről 53 százalékra nőtt), az idegenbarátság is eltűnt. A Századvég ennél is durvábbat mért júliusban: a válaszadók 90 százaléka utasította el az irreguláris migrációt. A kérdezettek negyede – vagy közeli hozzátartozója – látott menekültet, vagy beszélt is vele, de a zömében rosszak a tapasztalatok.
A nemzetközi mérések sem mutatnak mást, a magyarok menekültellenessége kiemelkedő. Az Eurobarométernél elhanyagolható növekedés van, az őszi 82 helyett tavasszal 83 százalék áll negatívan hozzájuk, ezzel a harmadikok vagyunk. A Pew Researchnél viszont nem: kiderült, hogy a magyarok közül gondolják a legtöbben, hogy a menekültek miatt nő a terrorizmus (76 százalék), és 82 százalék attól tart, hogy a menekültek elveszik előlük a munkát és szociális juttatásokat. (Utóbbi állításokra alaposan rágyúrt a kormányzat is.)
Mi van, ha nem arctalan tömegnek láttatják őket?
A menekültellenességre vonatkozó számok stabilizálódhatnak: a több felmérést is készítő Janky Béla, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa úgy véli, a mostani plakátkampány már nem nagyon alakít a menekültekről alkotott véleményen: „A plakátkampánynak így szerintem már csak mozgósító hatása lehet, véleményformáló nem.”
Janky a nem reprezentatív felmérésekben Bognár Adrienn pécsi szociológussal közösen azt vizsgálta, hogyan reagálnak az emberek a manipulációra. Ehhez egyrészt valós cikkeket olvastatott a tesztalanyokkal, csak kissé manipulálta a szóhasználatot: az egyikben tudatosan a bevándorló, a másikban pedig a menekült kifejezést használta. Az egyetemisták körében végzett mérés szerint 2015 decemberében a megítélésben jelentős szerepet játszott, hogy a diák menekültről vagy bevándorlóról olvas-e. Az eredmény pedig nem a várt lett: akkor voltak elfogadóbbak, ha a szövegben a bevándorlókat emlegették. A megkérdezett egyetemisták egyébként inkább baloldali portálokról tájékozódtak.
„Az első, októberi kisebb felmérés nem sokkal a röszkei konfliktus után készült, akkor már túl voltunk a Keletinél a tömegjeleneteken és az autópályás vonuláson is. Úgy sejtjük, hogy a menekült szóhoz akkor sok olyan történet kapcsolódott, ami nem tetszett nekik.”
Decemberi lakossági felmérésük résztvevői már elfogadóbbak voltak a menekültek emlegetésekor, mint a bevándorló kifejezés használatakor. De csak ha nem juttatták eszükbe kérdezés előtt a válsággal kapcsolatos eseményeket: ekkor a szóhasználat enyhítő hatása eltűnt. Azt a tavalyi és idei kutatásaiban szintén megállapította Janky, hogy nemcsak a hozzáállást, a tények megítélését is befolyásolta, ki honnan tájékozódik. A jobboldali lapok olvasóinak 68 százaléka vélekedett úgy, hogy a legtöbb menekültstátuszért folyamodó ember nincs komoly veszélyben a saját hazájában. A többi válaszadónál is magas az arány, de kicsivel 50 százalék alatt maradt.
Egy idei – még nem publikált – kutatásban már nemcsak valós cikkeket rakott az alanyok elé, hanem írt egy történetet egy bombázás elől menekülő szír családról. Aki azt olvasta, sokkal megértőbb volt. Janky a szír család története által kiváltott hatás miatt azt mondja, a kormánynak épp azért lehet hasznos, ha arctalan, problémát okozó, sokba kerülő és koszos tömegről beszél, mert akkor a választóknak kevésbé jut eszébe, hogy ezek az emberek honnan indultak.
„Akkor sikeres a kormánypropaganda, ha minél kevesebben gondolják át, hogy ők is ugyanolyan, családjukat féltő emberek, mint mi.”
Ezt érzékelik a menekültek
Kíváncsiak voltunk, hogy ez az egész hogyan csapódik le az érintetteknél. Több itt élő menekülttel is próbáltuk felvenni a kapcsolatot, de sokan hallani sem akartak arról, hogy nyilatkozzanak. Akikkel beszélni tudtunk, nem festenek túl vidám képet. Név nélkül akartak nyilatkozni, nevük kezdőbetűje kitaláció. A 19 éves nigériai fiatalnak, D.-nek az elmúlt másfél évben sok negatív tapasztalata volt. Egyet emelt ki: beszélgetett egy magyar lánnyal, mikor egy vadidegen odaszólt a lánynak, „mit beszélgetsz vele?! Rossz vége lesz!”
A 26 éves, dél-szudáni B.-nek a kvótakampány bedurvulása óta csak egyszer volt negatív tapasztalata, két fiú méregette, és be is szóltak neki. Magyarul nem tud, úgyhogy nem értette, mit, de sejtette, hogy nem valami kedvességet. B. már másfél éve él Magyarországon menekültként. Most épp egy kis faluban autószerelő. Napi 11 órát dolgozik, elmondása szerint főnöke visszaél a helyzetével, azzal, hogy nem válogathat a munkák között. Pedig egyetemet végzett, most elkezd egy magyar iskolát is. Barátai nem nagyon vannak: az emberek furcsán néznek rá, mert fekete. Embercsempészekkel jött Magyarországra, azért ide, mert szeretett volna valahol otthon lenni, ahol nincs veszélyben.
Nemcsak B.-nek vannak lakásgondjai, más menekültek is beszámoltak erről. A 19 éves nigériai D. már nem szívesen vallja be, hogy menekült, mert úgy nehezen talált albérletet és munkát is. „Sokszor a főbérlő – mikor meglátta, hogy fekete vagyok – megijedt, és visszamondta vagy elutasította az ajánlatot.” Erről egyébként más kapcsán is hallottunk: van, aki azért nem mer albérletet váltani, mert a közhangulat miatt attól tart, biztos nem is találna.
D. már új taktikája van: nem menekültként, hanem külföldi diákként mutatkozik be, így sokkal könnyebb a helyzete. Már nem is annyira nagy hazugság ez: beiratkozott egy kétéves OKJ-s képzésre. Túl nagy választék amúgy nincs a számára. Most egy bárban dolgozik, Budapesten. A nehézségek ellenére szeretne maradni, de ehhez az kell, hogy kevesebb legyen az előítéletesség.
Egy 9 éve itt élő, többgyermekes libanoni–palesztin család helyzete a legjobb. A legkisebb gyerek már Magyarországon született. Illegálisan, Horvátországon keresztül érkeztek. Az anya azt mondta, személyesen nem tapasztalt rasszizmust vagy előítéletességet. A gyerekei magyar iskolába járnak, ahol a tanár segítette beilleszkedésüket. Bár a gyerekek tisztában vannak a gyökereikkel, magyarnak érzik magukat.
A több menekülttel kapcsolatban álló Menedék Egyesület igazgatója, Kováts András – az egyesülethez visszajutott történetek alapján – azt mondja, az itt élő menekültek, vagy más státusú külföldiek furcsa helyzetben vannak: a kormányzati kampány miatt általános érzés a félelem, szorongás, elbizonytalanodás, ugyanakkor a tényleges, mindennapi tapasztalatuk, az élményeik nem támasztják alá mindig ezt a negatív hangulatot.
„Megkeresett minket egy iráni férfi, hogy évek óta itt él és dolgozik, már kérhetne letelepedési engedélyt, de elbizonytalanodott, hogy mit csináljon, érdemes-e maradnia” – meséli Kováts András. A férfi az első kormányzati plakátkampány hatására bizonytalanodott el, még tavaly. Azóta nem jelentkezett náluk, így nem tudják, végül hogyan döntött.
Kováts extrém példát is említ: „Egy részeg férfi a munkatársam szeme láttára üvöltözött egy vélhetően indiai családdal – akik egyébként turistának tűntek –, hogy takarodjanak haza, és nyakelvágást mutogatott a kezével.”
Az ilyen eseteket nyilván érdemes a helyén kezelni: azt, hogy éppen mi az aktuális összeesküvés-elmélet tartalma, a politikai klíma határozza meg – mondja Kováts, aki szerint régen a zsidókat, majd a kommunistákat, most meg a migránsokat szidják azok, akik amúgy is haragszanak a világra.
„A kormányzati toposzok lecsurogtak a hétköznapi erőszak szintjére, a bevándorlókat sokan összekötötték a terroristákkal, egy jóval karcosabb, agresszívebb, dühödtebb és kevésbé visszafogott társadalmi köznyelv alakult ki.
Kvázi felhatalmazást kaptak a kormánytól, hogy ezeket az embereket lehet szidni.”
Kováts András a személyes beszélgetéseiben is tapasztalja, hogy sokkal elutasítóbbak az emberek, mint korábban.
Saját bőrén érzi az elutasítást Z. A., a 28 éves, magyar fiatal is, akinek etióp édesapja miatt színes a bőre. Szülei történetében semmi illegális nincs: édesanyja magyar, az egyetemi tanulmányaik alatt ismerkedtek meg Bulgáriában. „Azt üvöltötték, hogy húzzak vissza Szíriába, védjem meg a családomat” – meséli novemberi, megrázó élményét.
Azt nem mondhatni, hogy korábban nyugodt élete lett volna: 10-11 évvel ezelőtt szkinhednek tűnő fiatalok megkergették, egyszer meg is ütötték. Most viszont rosszabbul érzi magát, mint akkor, bár fizikai atrocitás nem érte. Azt viseli nehezen, hogy mindenkinek a migránsok jutnak róla eszébe:
„Az uszítás miatt mindenki azt hiszi, hogy megerőszakolom a nőket, elveszem a munkájukat, csak mert színes a bőröm.”
Erősödő ellenséges hangulatot érzékel a plakátkampány óta, szerinte már azok is véleményt formálnak a kérdésről, akiket eddig nem érdekelt.
„Sokszor előfordul, hogy mikor bemegyek egy kocsmába, vadidegenek kezdenek fennhangon beszélni a migránsokról, sokszor negatív, primitív hangnemben. Előfordul, hogy odaszólok, ha nagyon szélsőségesek, akkor elkezdem a Husztot szavalni. Ezzel fölbosszantom őket, egy idő után abbahagyják a kötözködést. Van, aki ilyenkor meg is állapítja, hogy na, én vagyok a kivétel, akit sikerült integrálni.”
A rossz tapasztalatok miatt a férfi már nem is jár szórakozni a lakhelyén kívüli kerületekbe. Úgy érzi, a negatív kampány levét nem a bevándorlók isszák meg, hiszen ők úgysem akarnak itt maradni, és nem is Marika néni, aki félti a tyúkólát a terrortámadástól, hanem a színes bőrű magyarok, akiknek ha szerencséjük van, csak másodgenerációs bevándorlókká váltak hirtelen az emberek szemében.
A morális pánik mérgezi az emberek közti párbeszédet
A már idézett, Pew Research Center-felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a cigányoknál is jobban elutasítják a migránsokat – nem mindenhol ugyanez a helyzet. A kutatás azt írja, hogy egyes országokban 2014-hez képest nőtt a cigányellenesség is, ám magyar összehasonlító adataik nincsenek.
© Fülöp Máté
A két szakértőt megkérdeztük arról is, a menekültek elleni gyűlöletkampány átcsaphat-e nagyobb cigányellenességbe, a válasz – úgy tűnik – inkább a nem. Janky Béla szerint az emberek függetlenül tudják kezelni az egyes csoportokkal szembeni toleranciát: hiába toleránsak az egyikkel szemben, egy másik csoport esetében elölről kell kezdeni mindent.
Kováts András pedig azt mondja, nem valószínű, hogy a bevándorlók elleni ellenszenv majd átsugárzik más csoportokra is. „A Századvég egy kutatásából is az látszik, hogy az idegenek elutasítása nem vált homogénné, az üldöztetés elől menekülőket, a magyarokhoz kulturálisan, etnikailag közelebb állókat a lakosság továbbra is befogadná. Az elutasítás, a gyűlölet a kampány által tematizált toposzok mentén erős: iszlám, terrorizmus, illegalitás, erőszak.”
Kováts szerint a kormányzati kampány és kommunikáció olyasfajta morális pánikot generál, amely megmérgezi az emberek közti párbeszédet. Az egyesület Facebook-oldalán már simán hazaárulózzák őket kommentekben, itt drámai romlást tapasztal.
„A nem azonos véleményen lévők erős muníciót kapnak arra, hogy kirekesztő módon kommunikáljanak egymással. A társadalom belső szolidaritása lazul.
Olyan beszédmód, olyan nyelv és gondolkodás vált hétköznapivá, amely a világ azon a felén, ahová tartozni szeretnénk, nem elfogadott, nem szalonképes.”
Kováts szerint ez túl nagy ár a migrációs válság időszakos elhárításáért és a belpolitikai helyzet stabilizálásáért.
(A cikk elkészítésében közreműködött Bihari Ádám és Dercsényi Dávid.)
HVG
Örkény István-i magasságokat elérő párbeszédet hallott egyik olvasónk az ötös buszon, ahol két idősebb néni – egyikük szemmel láthatóan jól szituált – megbeszélte a menekültkérdést:
„Jajj, Marikám, hát én alig merek ezek miatt a migráncsok miatt kimenni az utcára.
De Sárika, hát most is kint vagy, és tegnap is elmentél bridzselni a Jenciékhez.
De legbelül rettegek folyton.
Akkor szavazd meg, hogy menjenek innen, vagy maradj otthon.”
Egy apa is helyretette a 6 év körüli kisfia tévedését a 6-os villamoson. A párbeszédet szintén egy olvasónk hallotta:
„Apa, akkor most tényleg idejönnek a migránsok, és nekünk nem lesz többet házunk?
Nem házunk, HAZÁNK, te szerencsétlen!”
Egy 10 év körüli kisfiú is megmondta a tutit, szintén az egyik buszon:
„A busz nem szállít migránsokat, csak embereket.”
A rettegés pedig elért egy óbudai gyorsétterembe is: egy tizenéves lány munkatársunk füle hallatára arról mesélt, hogy jöttek a tálibok a gyerekeikkel együtt a házuk felé, ő nagyon megijedt, és gyorsan lehúzta a redőnyt. Akkor már csak azon imádkozott, hogy öljék meg, mert nem akar szexrabszolga lenni.
Több riport is megjelent Nógrád megyei falvak lakóiról, akik bár soha nem találkoztak menekülttel, félnek tőlük.
A Tárki legutolsó, tavasszal publikált mérése szerint soha nem látott méreteket öltött itthon az idegenellenesség (egy év alatt 41-ről 53 százalékra nőtt), az idegenbarátság is eltűnt. A Századvég ennél is durvábbat mért júliusban: a válaszadók 90 százaléka utasította el az irreguláris migrációt. A kérdezettek negyede – vagy közeli hozzátartozója – látott menekültet, vagy beszélt is vele, de a zömében rosszak a tapasztalatok.
A nemzetközi mérések sem mutatnak mást, a magyarok menekültellenessége kiemelkedő. Az Eurobarométernél elhanyagolható növekedés van, az őszi 82 helyett tavasszal 83 százalék áll negatívan hozzájuk, ezzel a harmadikok vagyunk. A Pew Researchnél viszont nem: kiderült, hogy a magyarok közül gondolják a legtöbben, hogy a menekültek miatt nő a terrorizmus (76 százalék), és 82 százalék attól tart, hogy a menekültek elveszik előlük a munkát és szociális juttatásokat. (Utóbbi állításokra alaposan rágyúrt a kormányzat is.)
Mi van, ha nem arctalan tömegnek láttatják őket?
A menekültellenességre vonatkozó számok stabilizálódhatnak: a több felmérést is készítő Janky Béla, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa úgy véli, a mostani plakátkampány már nem nagyon alakít a menekültekről alkotott véleményen: „A plakátkampánynak így szerintem már csak mozgósító hatása lehet, véleményformáló nem.”
Janky a nem reprezentatív felmérésekben Bognár Adrienn pécsi szociológussal közösen azt vizsgálta, hogyan reagálnak az emberek a manipulációra. Ehhez egyrészt valós cikkeket olvastatott a tesztalanyokkal, csak kissé manipulálta a szóhasználatot: az egyikben tudatosan a bevándorló, a másikban pedig a menekült kifejezést használta. Az egyetemisták körében végzett mérés szerint 2015 decemberében a megítélésben jelentős szerepet játszott, hogy a diák menekültről vagy bevándorlóról olvas-e. Az eredmény pedig nem a várt lett: akkor voltak elfogadóbbak, ha a szövegben a bevándorlókat emlegették. A megkérdezett egyetemisták egyébként inkább baloldali portálokról tájékozódtak.
„Az első, októberi kisebb felmérés nem sokkal a röszkei konfliktus után készült, akkor már túl voltunk a Keletinél a tömegjeleneteken és az autópályás vonuláson is. Úgy sejtjük, hogy a menekült szóhoz akkor sok olyan történet kapcsolódott, ami nem tetszett nekik.”
Decemberi lakossági felmérésük résztvevői már elfogadóbbak voltak a menekültek emlegetésekor, mint a bevándorló kifejezés használatakor. De csak ha nem juttatták eszükbe kérdezés előtt a válsággal kapcsolatos eseményeket: ekkor a szóhasználat enyhítő hatása eltűnt. Azt a tavalyi és idei kutatásaiban szintén megállapította Janky, hogy nemcsak a hozzáállást, a tények megítélését is befolyásolta, ki honnan tájékozódik. A jobboldali lapok olvasóinak 68 százaléka vélekedett úgy, hogy a legtöbb menekültstátuszért folyamodó ember nincs komoly veszélyben a saját hazájában. A többi válaszadónál is magas az arány, de kicsivel 50 százalék alatt maradt.
Egy idei – még nem publikált – kutatásban már nemcsak valós cikkeket rakott az alanyok elé, hanem írt egy történetet egy bombázás elől menekülő szír családról. Aki azt olvasta, sokkal megértőbb volt. Janky a szír család története által kiváltott hatás miatt azt mondja, a kormánynak épp azért lehet hasznos, ha arctalan, problémát okozó, sokba kerülő és koszos tömegről beszél, mert akkor a választóknak kevésbé jut eszébe, hogy ezek az emberek honnan indultak.
„Akkor sikeres a kormánypropaganda, ha minél kevesebben gondolják át, hogy ők is ugyanolyan, családjukat féltő emberek, mint mi.”
Ezt érzékelik a menekültek
Kíváncsiak voltunk, hogy ez az egész hogyan csapódik le az érintetteknél. Több itt élő menekülttel is próbáltuk felvenni a kapcsolatot, de sokan hallani sem akartak arról, hogy nyilatkozzanak. Akikkel beszélni tudtunk, nem festenek túl vidám képet. Név nélkül akartak nyilatkozni, nevük kezdőbetűje kitaláció. A 19 éves nigériai fiatalnak, D.-nek az elmúlt másfél évben sok negatív tapasztalata volt. Egyet emelt ki: beszélgetett egy magyar lánnyal, mikor egy vadidegen odaszólt a lánynak, „mit beszélgetsz vele?! Rossz vége lesz!”
A 26 éves, dél-szudáni B.-nek a kvótakampány bedurvulása óta csak egyszer volt negatív tapasztalata, két fiú méregette, és be is szóltak neki. Magyarul nem tud, úgyhogy nem értette, mit, de sejtette, hogy nem valami kedvességet. B. már másfél éve él Magyarországon menekültként. Most épp egy kis faluban autószerelő. Napi 11 órát dolgozik, elmondása szerint főnöke visszaél a helyzetével, azzal, hogy nem válogathat a munkák között. Pedig egyetemet végzett, most elkezd egy magyar iskolát is. Barátai nem nagyon vannak: az emberek furcsán néznek rá, mert fekete. Embercsempészekkel jött Magyarországra, azért ide, mert szeretett volna valahol otthon lenni, ahol nincs veszélyben.
Nemcsak B.-nek vannak lakásgondjai, más menekültek is beszámoltak erről. A 19 éves nigériai D. már nem szívesen vallja be, hogy menekült, mert úgy nehezen talált albérletet és munkát is. „Sokszor a főbérlő – mikor meglátta, hogy fekete vagyok – megijedt, és visszamondta vagy elutasította az ajánlatot.” Erről egyébként más kapcsán is hallottunk: van, aki azért nem mer albérletet váltani, mert a közhangulat miatt attól tart, biztos nem is találna.
D. már új taktikája van: nem menekültként, hanem külföldi diákként mutatkozik be, így sokkal könnyebb a helyzete. Már nem is annyira nagy hazugság ez: beiratkozott egy kétéves OKJ-s képzésre. Túl nagy választék amúgy nincs a számára. Most egy bárban dolgozik, Budapesten. A nehézségek ellenére szeretne maradni, de ehhez az kell, hogy kevesebb legyen az előítéletesség.
Egy 9 éve itt élő, többgyermekes libanoni–palesztin család helyzete a legjobb. A legkisebb gyerek már Magyarországon született. Illegálisan, Horvátországon keresztül érkeztek. Az anya azt mondta, személyesen nem tapasztalt rasszizmust vagy előítéletességet. A gyerekei magyar iskolába járnak, ahol a tanár segítette beilleszkedésüket. Bár a gyerekek tisztában vannak a gyökereikkel, magyarnak érzik magukat.
A több menekülttel kapcsolatban álló Menedék Egyesület igazgatója, Kováts András – az egyesülethez visszajutott történetek alapján – azt mondja, az itt élő menekültek, vagy más státusú külföldiek furcsa helyzetben vannak: a kormányzati kampány miatt általános érzés a félelem, szorongás, elbizonytalanodás, ugyanakkor a tényleges, mindennapi tapasztalatuk, az élményeik nem támasztják alá mindig ezt a negatív hangulatot.
„Megkeresett minket egy iráni férfi, hogy évek óta itt él és dolgozik, már kérhetne letelepedési engedélyt, de elbizonytalanodott, hogy mit csináljon, érdemes-e maradnia” – meséli Kováts András. A férfi az első kormányzati plakátkampány hatására bizonytalanodott el, még tavaly. Azóta nem jelentkezett náluk, így nem tudják, végül hogyan döntött.
Kováts extrém példát is említ: „Egy részeg férfi a munkatársam szeme láttára üvöltözött egy vélhetően indiai családdal – akik egyébként turistának tűntek –, hogy takarodjanak haza, és nyakelvágást mutogatott a kezével.”
Az ilyen eseteket nyilván érdemes a helyén kezelni: azt, hogy éppen mi az aktuális összeesküvés-elmélet tartalma, a politikai klíma határozza meg – mondja Kováts, aki szerint régen a zsidókat, majd a kommunistákat, most meg a migránsokat szidják azok, akik amúgy is haragszanak a világra.
„A kormányzati toposzok lecsurogtak a hétköznapi erőszak szintjére, a bevándorlókat sokan összekötötték a terroristákkal, egy jóval karcosabb, agresszívebb, dühödtebb és kevésbé visszafogott társadalmi köznyelv alakult ki.
Kvázi felhatalmazást kaptak a kormánytól, hogy ezeket az embereket lehet szidni.”
Kováts András a személyes beszélgetéseiben is tapasztalja, hogy sokkal elutasítóbbak az emberek, mint korábban.
Saját bőrén érzi az elutasítást Z. A., a 28 éves, magyar fiatal is, akinek etióp édesapja miatt színes a bőre. Szülei történetében semmi illegális nincs: édesanyja magyar, az egyetemi tanulmányaik alatt ismerkedtek meg Bulgáriában. „Azt üvöltötték, hogy húzzak vissza Szíriába, védjem meg a családomat” – meséli novemberi, megrázó élményét.
Azt nem mondhatni, hogy korábban nyugodt élete lett volna: 10-11 évvel ezelőtt szkinhednek tűnő fiatalok megkergették, egyszer meg is ütötték. Most viszont rosszabbul érzi magát, mint akkor, bár fizikai atrocitás nem érte. Azt viseli nehezen, hogy mindenkinek a migránsok jutnak róla eszébe:
„Az uszítás miatt mindenki azt hiszi, hogy megerőszakolom a nőket, elveszem a munkájukat, csak mert színes a bőröm.”
Erősödő ellenséges hangulatot érzékel a plakátkampány óta, szerinte már azok is véleményt formálnak a kérdésről, akiket eddig nem érdekelt.
„Sokszor előfordul, hogy mikor bemegyek egy kocsmába, vadidegenek kezdenek fennhangon beszélni a migránsokról, sokszor negatív, primitív hangnemben. Előfordul, hogy odaszólok, ha nagyon szélsőségesek, akkor elkezdem a Husztot szavalni. Ezzel fölbosszantom őket, egy idő után abbahagyják a kötözködést. Van, aki ilyenkor meg is állapítja, hogy na, én vagyok a kivétel, akit sikerült integrálni.”
A rossz tapasztalatok miatt a férfi már nem is jár szórakozni a lakhelyén kívüli kerületekbe. Úgy érzi, a negatív kampány levét nem a bevándorlók isszák meg, hiszen ők úgysem akarnak itt maradni, és nem is Marika néni, aki félti a tyúkólát a terrortámadástól, hanem a színes bőrű magyarok, akiknek ha szerencséjük van, csak másodgenerációs bevándorlókká váltak hirtelen az emberek szemében.
A morális pánik mérgezi az emberek közti párbeszédet
A már idézett, Pew Research Center-felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a cigányoknál is jobban elutasítják a migránsokat – nem mindenhol ugyanez a helyzet. A kutatás azt írja, hogy egyes országokban 2014-hez képest nőtt a cigányellenesség is, ám magyar összehasonlító adataik nincsenek.
© Fülöp Máté
A két szakértőt megkérdeztük arról is, a menekültek elleni gyűlöletkampány átcsaphat-e nagyobb cigányellenességbe, a válasz – úgy tűnik – inkább a nem. Janky Béla szerint az emberek függetlenül tudják kezelni az egyes csoportokkal szembeni toleranciát: hiába toleránsak az egyikkel szemben, egy másik csoport esetében elölről kell kezdeni mindent.
Kováts András pedig azt mondja, nem valószínű, hogy a bevándorlók elleni ellenszenv majd átsugárzik más csoportokra is. „A Századvég egy kutatásából is az látszik, hogy az idegenek elutasítása nem vált homogénné, az üldöztetés elől menekülőket, a magyarokhoz kulturálisan, etnikailag közelebb állókat a lakosság továbbra is befogadná. Az elutasítás, a gyűlölet a kampány által tematizált toposzok mentén erős: iszlám, terrorizmus, illegalitás, erőszak.”
Kováts szerint a kormányzati kampány és kommunikáció olyasfajta morális pánikot generál, amely megmérgezi az emberek közti párbeszédet. Az egyesület Facebook-oldalán már simán hazaárulózzák őket kommentekben, itt drámai romlást tapasztal.
„A nem azonos véleményen lévők erős muníciót kapnak arra, hogy kirekesztő módon kommunikáljanak egymással. A társadalom belső szolidaritása lazul.
Olyan beszédmód, olyan nyelv és gondolkodás vált hétköznapivá, amely a világ azon a felén, ahová tartozni szeretnénk, nem elfogadott, nem szalonképes.”
Kováts szerint ez túl nagy ár a migrációs válság időszakos elhárításáért és a belpolitikai helyzet stabilizálásáért.
(A cikk elkészítésében közreműködött Bihari Ádám és Dercsényi Dávid.)
HVG
