Már a kávé íze sem a régi. Tulajdonképpen nem történt semmi, aminek hozományaként ennyire el kéne pártolnom az élettől, észre sem véve azokat a parányinak tűnő dolgokat, amikért az ember minden reggel kikel az ágyból és útjára indul, hogy mire lemegy a nap, azt mondhassa, ma sem éltem hiába. Reggel levittem a szemetet, átengedtem egy gyalogost pedig nem is volt zebra, a munkahelyemen megvigasztaltam Klárikát mert szerelmi bánata volt, megjavítottam a főnök tűzőgépét, elhoztam a tisztítóból a szmokingom, este letudtam a minden napos kötelező telefonbeszélgetést anyámmal, bevettem az altatót, elaludtam.
Megint reggel van, érzem a kávé ízét a számban, fekszem a fehér selyem ágyneműben, és azon gondolkodom, milyen halálnemet válasszak az öngyilkossághoz.
Nincs kedvem felkelni, tehát csakis olyan öngyilok kerülhet szóba, amihez karnyújtásnyira találok valami eszközt. Vonat vagy lovasbaleset szóba sem kerülhet. Bár van egy három lábú ólom lovam, nyolc éves koromban kaptam apámtól. Azt hiszem hiába ülnék rá...talán ha lenyelném...brrrr, inkább bele se gondolok.
Repülőgépszerencsétlenség? Miért ne? Csak rázuhan a házra egy DC 20-as, és nekem annyi! Sajnos a fölöttem lakónak nagyobb esélye van a gyors halálra. Mázlista. Engem biztos csak betemetne a törmelék és három nap múlva, előhalásznának a romok alól. Élve. Amilyen szerencsém nekem van.
Mi ez a zene? Szomorúságos. Valaki hangosan zokog. Talán a szomszéd nő. Biztos megint eszébe jutott az eltűnt lánya. Sokat sír miatta, pedig igaziból nem is tűnt el. Egy benga négerrel él a város külső kerületében.
Gyógyszer! Megnézem az éjjeliszekrény fiókját. C vitamin, köptető, lázmérő, orrcsepp. Nem valami nagy választék. Lázmérővel még az ereimet sem tudom felvágni. Ha meginnám belőle a higanyt? Lehet hogy ilyen mennyiségben csak hamenésem lenne tőle. Röhöghetnék magamon egész életemben.
Megfolytom magam. Egyszerű, addig szorítom a fejemre a kispárnát, amíg meg nem fulladok.
Jó sötét van, megnyugtató érzés tudni, hogy magam dönthetek a sorsomról. S ha már döntöttem, cselekedni is képes vagyok. Fogy a levegőm. Így van ez jól.
Mi ez a dörömbölés? Lehet hogy a postás hozott valamit. Miért nem csönget? Ember! Feltalálták már az ajtócsengőt. Ekkora taplót. Az embert még meghalni se hagyják nyugodtan.
Ez érdekes. Elvettem a kispárnát és mégsem látok. Minden koromsötét.
Megint hallom a zokogást, ez nem is a szomszéd nő, ez az anyám!
Mi ez? Egyenletes dörömbölés, szomorú zene, anyám zokog, lassan elhalkul minden...csend.
Eltemettek.
Megint reggel van, érzem a kávé ízét a számban, fekszem a fehér selyem ágyneműben, és azon gondolkodom, milyen halálnemet válasszak az öngyilkossághoz.
Nincs kedvem felkelni, tehát csakis olyan öngyilok kerülhet szóba, amihez karnyújtásnyira találok valami eszközt. Vonat vagy lovasbaleset szóba sem kerülhet. Bár van egy három lábú ólom lovam, nyolc éves koromban kaptam apámtól. Azt hiszem hiába ülnék rá...talán ha lenyelném...brrrr, inkább bele se gondolok.
Repülőgépszerencsétlenség? Miért ne? Csak rázuhan a házra egy DC 20-as, és nekem annyi! Sajnos a fölöttem lakónak nagyobb esélye van a gyors halálra. Mázlista. Engem biztos csak betemetne a törmelék és három nap múlva, előhalásznának a romok alól. Élve. Amilyen szerencsém nekem van.
Mi ez a zene? Szomorúságos. Valaki hangosan zokog. Talán a szomszéd nő. Biztos megint eszébe jutott az eltűnt lánya. Sokat sír miatta, pedig igaziból nem is tűnt el. Egy benga négerrel él a város külső kerületében.
Gyógyszer! Megnézem az éjjeliszekrény fiókját. C vitamin, köptető, lázmérő, orrcsepp. Nem valami nagy választék. Lázmérővel még az ereimet sem tudom felvágni. Ha meginnám belőle a higanyt? Lehet hogy ilyen mennyiségben csak hamenésem lenne tőle. Röhöghetnék magamon egész életemben.
Megfolytom magam. Egyszerű, addig szorítom a fejemre a kispárnát, amíg meg nem fulladok.
Jó sötét van, megnyugtató érzés tudni, hogy magam dönthetek a sorsomról. S ha már döntöttem, cselekedni is képes vagyok. Fogy a levegőm. Így van ez jól.
Mi ez a dörömbölés? Lehet hogy a postás hozott valamit. Miért nem csönget? Ember! Feltalálták már az ajtócsengőt. Ekkora taplót. Az embert még meghalni se hagyják nyugodtan.
Ez érdekes. Elvettem a kispárnát és mégsem látok. Minden koromsötét.
Megint hallom a zokogást, ez nem is a szomszéd nő, ez az anyám!
Mi ez? Egyenletes dörömbölés, szomorú zene, anyám zokog, lassan elhalkul minden...csend.
Eltemettek.
