A világ leggonoszabb emberei közül 45 már hűvösön van

Emberi szerveket csempésző nemzetközi hálózatot számoltak fel a hatóságok Egyiptomban, negyvenöt embert, köztük orvosokat, nővéreket, közvetítőket és vásárlókat letartóztattak - közölte kedden az észak-afrikai ország egészségügyi minisztériuma az MTI szerint.

A szervkereskedelemmel vádoltak kihasználták egyes egyiptomiak anyagi helyzetét, valamint néhány beteg szenvedését és szorult helyzetét, hogy hatalmas pénzösszegeket szedjenek ki belőlük. A nyomozás során felderítették, hogy engedély nélkül működő magánkórházakban és egészségügyi központokban zajlottak a szervátültetések, illetve a szervek kioperálása.

Ezeket a kórházakat bezárták, az érintett orvosok engedélyét pedig felfüggesztették. Egyes orvosok tekintélyes intézmények, mint például a Kairói Egyetem és az Ain-Samsz Egyetem orvosi karán dolgoztak.


Az egészségügyi minisztérium közleménye nem tért ki arra, hogy mekkora pénzösszeget foglaltak le a nyomozás során, illetve mennyire volt kiterjedt a hálózat.

Menekültek szerveire utaztak?

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy a szervkereskedelem bár tilos Egyiptomban, de a szegénység gyakran arra kényszerít sok egyiptomit, hogy eladják valamelyik szervüket, általában gazdag külföldieknek.

Sajtójelentések korábban arról számoltak be, hogy szervkereskedők Európába jutni akaró afrikai migránsokat vettek célba, akik kétségbeesetten pénzhez akartak jutni, hogy kifizessék a Földközi-tengerre lélekvesztőket indító embercsempészeket. A Reuters nem tudta megerősíteni ezeknek a jelentéseknek a hitelességét.

PANYI

szervkereskedelem.jpeg
 
Nem újdonság a módszer...India, Fülöp-szigetek, Brazilia, stb.
Azon is el lehet gondolkodni, hová tűnt többszáz migráns gyerek pl. Franciaországból...
Így hirtelen nem tudom mit tennék azokkal, akik ilyesmit csinálnak szerencsétlen, kiszolgáltatott emberekkel, de ha oda kerülne a sor, ki tudnám találni...:mad:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,350
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére