A volt washingtoni nagykövet szerint kelet felé sodródunk, aminek súlyos következményei lesznek

Sok mindenben nem értek egyet Szemerkényi Rékával, de az tény, hogy elkötelezett híve az atlantizmusnak, és ebből a szempontból jelzés, hogy a magyar kormány visszahívta

– mondta Simonyi András, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete a 24.hu-nak arról, hogy a kormány nemrég hazarendelte a nagykövetét Washingtonból, majd a helyére Szijjártó Péter helyettesét, Szabó Lászlót küldte ki.

Simonyi 2002 és 2007 között volt washingtoni nagykövet, előtte a brüsszeli NATO-központba delegált nagykövetként szolgált. 2012 óta a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen a Paul H. Nitze Nemzetközi Tanulmányok Intézet transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központjának ügyvezető igazgatója.

Szerinte Szemerkényi tapasztalt, jó szakember volt, még ha nem is értettek egyet sok mindenben. Szabó Lászlóval eddig egyszer találkozott, nem sokat tud róla mondani. Szerinte Magyarország transzatlanti elkötelezettsége az utóbbi időben egyértelműen gyengült.

Pedig korábban kifejezetten az volt a magyar kormány várakozása, hogy ezek a kapcsolatok erősek lesznek. Szemerkényi a választások után nem sokkal arról beszélt, hogy hamarosan létrejöhet egy Orbán–Trump-találkozó, és hogy a magyar diplomácia remek kapcsolatokat tudott kiépíteni a Trump-csapattal, mert még akkor közeledtek hozzájuk, amikor senki nem vette komolyan Donald Trump esélyét az elnökségre. Simonyi szerint a magyar diplomácia egyik nagy hibája, hogy általában túlértékeli a viszonyát az Egyesült Államokkal.

Kis országként is lehet sikereket elérni, elég, ha Dániát nézzük meg. A dán miniszterelnök pár napja a Fehér Házban járt. Ez pedig nem csak annak köszönhető, hogy a dán nagykövet nagyon aktív és agilis, hanem annak is, hogy Magyarországgal ellentétben Dánia atlantista elköteleződésében soha nem kételkedett senki

– mondja Simonyi.

A vélt rendkívül jó viszony akkor sem látszott, amikor a Fehér Ház kifejezetten kemény közleményekben reagált a CEU bezáratására hozott törvénymódosításra.

A CEU-t itt nem Soros-egyetemként tartják számon

– mondja Simonyi. Mert ugyan Soros Györgynek nagyon nagy szerepe volt az egyetem létrehozásában, de a CEU ennél fontosabb intézmény.

A CEU jelezte eddig Budapest szándékát, hogy kapcsolódni akar a Nyugathoz. Ez az egyetem egy független szervezet, a támadás pedig nem a CEU, hanem az amerikai-magyar kapcsolatok ellen indult.

Ami Simonyi szerint még súlyosabbá teszi az egészet, hogy a CEU elleni hadjáratnak antiszemita felhangjai vannak, ami csak még tovább ronthat a két ország közötti viszonyon.

Ezen a tüntetésen én is kint lettem volna, ha az egyetemi teendőim miatt nem kell Washingtonban maradnom. Fantasztikus látni, hogy ilyen légkörben ennyien kimentek tüntetni a CEU mellett.

Simonyi szerint egyébként Orbán nem szokott meghátrálni, és abban is egy nagy adag cinizmust láthatunk, ahogy a CEU elleni tiltakozások csúcspontján benyújtották a civil szervezeteket külföldi ügynökké bélyegző törvényjavaslatot.

Távolról nagyon sok minden egy irányba mutat, mondja Simonyi. A CEU és a civil szervezetek elleni támadások, az amerikai-magyar viszony megromlása és a kokettálás az oroszokkal. Az Iránnal megkötött atomenergiai megállapodás, ami szerinte Irán számára stratégiai ügy. Ezek mind hasonló ügyek, mind arra szolgálnak, hogy Magyarország kelet felé sodródjon tovább.

A volt nagykövet szerint Magyarország gazdasági felzárkózásának semmiképpen sem tesz jót az, hogy Oroszország felé húzunk. Nem ebből fogunk növekedni, sőt ez a modernizáció gátja lesz. Ráadásul Magyarország a nyugati országok azon nagyon kis csoportjához tartozik amelyik, amelyik nem támogatta egyértelműen az Aszad-kormány elleni szíriai légicsapásokat.

Magyarország választóvonalon van és tartok tőle, hogy rosszul választ

– mondta Simonyi. Szerinte egyértelműen kelet felé sodródunk, és ezt az átlag állampolgár nem is veszi észre, pedig fontos lenne, hogy lássa a súlyos következményeket.

Kerner Zsolt

amerikaik.jpg
 
Majd ha Trump vásárol egy csomag foghagymát a Vásárcsarnokban mint a Vas lédi, akkor eldől merre van előre .
 
Ha ez a jobbratolódás, akkor rajtunk kívül még egy tucat európai ország tolódik jobbra, sőt, az Egyesült Államok is.

"Szijjártó Péter rámutatott: ő a tizenhatodik európai külügyminiszter, aki másfél év alatt felkereste Teheránt, és az Egyesült Államok iráni exportja is jelentősen növekedett az év első három hónapjában..."
 
Lehet hogy az. Bár amennyire tudom, maga a hadüzenet ténye nem az. Továbbá, tény ami tény, akkoriban:

—az államforma királyság volt
—Király nem volt
—Kormányzó volt
—Horthy volt a kormányzó
—tengernagy volt
—Magyarországnak nem volt tengere
—Területi követelése nem volt az USA-val szemben
—Területi követelései voltak a szomszédos országokkal szemben
—A szomszédos országok a szövetségesei voltak

Szóval lehet hogy urban legend, de ettől még mégis stimmel minden...

Arra jól rávilágít, milyen sztratoszférikus magasságokban szárnyal a magyarok logikája. És hogy mennyire értelmes politikát folytatnak jóideje. Ösztönös érzékük van megtalálni mindig a rossz oldalt, és genetikailag kódolt náluk hogy a leghülyébb megoldást válasszák mindig.
 
Mert Horthyt mi választottuk, ugye?
 
Úgy érted, Horthy nem volt MAGYAR?

Azt mondtad, mindig a leghülyébb megoldást választjuk. Horthyt nem mi választottuk.
Hogy Horthy mit választott, azt ne vonatkoztasd az egész magyarságra. A magyarokat senki sem kérdezte meg, hogy akarják-e a német után kötni a szekeret, vagy be akarnak-e lépni a II. VH-ba.

De most, hogy mondod, van valami igazad is. Mert az is biztos, hogy hülyeség volt belépni az EU-ba is, meg a NATÓ-ba is. Na de azzal meg alaposan átvertek minket. A NATO szavazáshoz még le is szállították a népszavazás érvényességi küszöbét. Szóval még ezekért se biztos, hogy mi vagyunk a hunyók.
 
Nem értettél meg. Én korábban azt fejtegettem, a MAGYAROK találják meg (választják, stb) mindig a legrosszabb megoldást. A „választják” szót te láthatóan arra korlátozod jelentéstanilag, hogy MEGválasztanak valakit vezetőnek, vagy népszaváson választanak KI valami megoldást (például csatlakozást NATO-hoz stb). Én azonban teljes általánosságban értettem e szót, de a „magyaro” -at is.

Horthy MAGYAR volt ugye? Nem orosz, nem német, nem zsidó, nem szuahéli, nem kis kínai. MAGYAR. És szarul választott/döntött, ennyi. Tehát egy magyar, aki - mindegy miért - döntési pozícióba került, a szar megoldást választotta. Ez azt igazolja amit fentebb írtam.

És miért is lett volna jó ha nem lépünk be az EU-ba? Megmondom: kevesebbet lophattak volna el Orbánék mert nem kaptak volna annyi pénzt Nyugatról... Egyelőre nem úgy néz ki szerintem se hogy ez az EU-csatlakozás jót tett volna Magyarországnak, veled ellentétben azonban én ezt cseppet se az EU hibájának tartom. Erről hogy nem tett jót, megintcsak a MAGYAROK tehetnek. Orbán Viktátor, meg a fideszes bandája. Kisebbrészt - de ha kisebb mértékben is ugyanakkor viszont abszolút mértékben mégis jócskán - az előző kormányok is, beleértve szocikat szadiszokat, kisgazdákat, Antallékat, mindenkit. Ez egy folyamat, mindegyik elszart valamit, lökte tovább a lejtőn az országot. És mind MAGYAR volt. Lehet belekötni hogy Orbán állítólag cigány, hallottam ilyen mendemondákat én is, de nem tudom mi igaz belőle - kinézetre nekem nem tűnik annak, de különben mindegy is mert ő csak 1 fő abból a korrupt bandából, még ha ő is a vezérürü, nagy része a kormánynak biztos hogy magyar. Amint a korábbi kormányoknál is ez a helyzet. Nem oroszok, nem németek, nem zsidók, nem kínaiak, nem amerikaiak. MAGYAROK. Magyarországot a magyar kormányok teszik tönkre, és nem más.

A logikádat pláne nem értem annyiból, ha szerinted korábban a NATO és EU csatlakozás helytelen döntés volt, akkor miért nem tetszik neked a mostani Orbán-kormány se, amikor láthatólag igyekszik minél messzebb távolodni az EU-tól?! Most akkor ez is rossz meg az is, mindegyik, mindegy mit csinál?!

Én következetesebb vagyok nálad. Én szídom Orbánékat, de csak mert EU-párti vagyok, és nem tetszik az EU-ellenességük. (sok más se tetszik bennük, de a leginkább ezt utálom bennük).

Igazából persze EU-párti se vagyok, sokszor kifejtettem én kozmopolita vagyok, én a Föld összes országának egységesülését szeretném mielőbb. EU párti meg USA párti annyiból vagyok hogy átmeneti megoldásnak tartom ezen nagy birodalmakba egyesülést, melyek a későbbi Világkormány és Föld-állam csírái a szememben.

Ennek fényében érthető hogy semmi esetre se fogadhatom el a nézetedet hogy jobb lenne a mikroszkopikus kis Magyarországnak egyedül vegetálnia szövetségesek nélkül, mármint szövetséges alatt azt értve hogy egy birodalom része legyen.

Jászladány, rúgkapálhatsz ahogy csak tetszik, de a tény akkor is tény marad: A NEMZETÁLLAMOK IDEJE LEJÁRT. Ez van. lehet őket visszasírni (bár nem tudom miért kéne...) de ez tény és kész. Nézd meg, a Magyaroszágnál sokkal nagyobb egyéb országok is megszívják ha szingli életre akarnak berendezkedni. Konkrét példa épp a Brexit. Tegnap olvastam a hírt, máris mennek ott fel az árak. Trükkösen: konkrétan az árak nem mennek fel, de ugyanazért a pénzért kisebb csomag árut kap a vásárló olyan termékekből mint például egyes gabonapelyhek meg mittudomén, a részletekre nem emlékszem, szóval egyes élelmiszerek amiknél a gyártótól függ mennyit pakol a zacskóba. Néhol maga a zacskó is kisebb lett. Olyan is van hogy a mennyiség bár nem változott de egyes drágább összetevők mennyiségi arányát csökkentették benne. Látszatra tehát nem történt áremelkedés, gyakorlatilag azonban igen, mert ugyanazért a pénzért kevesebbet adnak. A mérték se kevés: átlagosan 14-20 % körüli a csökkenés!

Pedig az a jókora brit gazdaság, a NAGY Britannia, nem a légypiszoknyi Magyarország...

Ettől én még elismerem hogy kell védeni a belső piacokat meg minden. De OKOSAN. És azt se teheti meg még okosan se egy ilyen kis csipszar mint Hungarisztán, mert nincsenek hozzá erőforrásai. Ilyesmit megtehet egy USA, talán Kanada is bár az már kevésbé. Méginkább azonban megtehetik ketten együtt. Megteheti még Kínai is mert nagy, bár ő se minden esetben. megtehetik még a ruszkik is bár még az előbbieknél is kevésbé, de azért az még rúgdalódzhat bizonyos speciális esetekben, pláne ha emellé még zsarolhat is a hadi potenciáljával, habár még ő se mehet el akármeddig ezügyben se. És végül megtehetne ilyesmit maga az egész EU, ha volna benne egy kis összefogás. Semmi más olyan gazdasági csoportosulás nincs a világon jelenleg mely elég erős volna hozzá, hogy holmi bezárkózási politikával kísérletezhessen.

Magyarország tuti nem. Ember, egy világtérképen a magyarokat nagyítóval is alig lehet megtalálni egy A/4 -es monitoron!

Igazából az egész protekcionista gazdaságpolitikát legesleginkább épp az USA engedheti meg magának, de még neki is nagyon ÉSZNÉL KELL LENNIE. Sosem titkoltam, ezügyben jórészt egyetértek Trumppal, de még itt se értek egyet MINDEN részletkérdésben. Ez olyan játék ami elsülhet épp jól, de hatalmasak a veszélyei, nagyon bölcsnek kell hozzá lenni. És lámcsak, akármit is dumált őkelme de megépíti a Keystone olajvezetéket Kanadába, holott ha kanadai olajat használ, máris sérül a „bezárkózás” ideológiája, nem?!

Félre ne érts, szerintem ez helyes lépés volt tőle, csak jeleztem, még az USA esetén se lehet megengednie egy országnak azt hogy hátraarcot fordítson teljesen a világnak. És hol van Magyarország az USA-tól!

Sőt, most legutóbb már a kínaiak esetén is mennyivel békülékenyebb szólamokat ereget Trump pajtás...

Szóval lehet egy országnak trükközni itt-ott ilyesmiben, de nagyon könnyű átesni a ló túloldalára. És trükközni is csak a nagyobb országoknak van módjuk. Hungarisztánnak biztos semmi esélye erre. Egyetlenegy dolgot tehet ami bölcs: hozzácsapódik valami államszövetséghez ami a legelőnyösebbnek tűnik és KÉSZ. Azután együtt sírnak együtt nevetnek vele.

Efféle szövetségre 3 lehetősége nyílhat:

1. Oroszok. Hááát, ööö... biztos szívesen befogadnák a magyarokat, de korábban ez a nász válóperrel végződött mert elég brutális férjnek bizonyult a medve, nem gondolod? És még szegénynek is nemcsak brutálisnak.

2. EU. Ez sokkal jobbnak tűnik, be is fogadott minket, problémák persze vannak, de e problémák java része épp abból fakad hogy a kapcsolat nem elég szoros: csak „élettársi” kapcsolat van még nem igazi házasság vagyonközösséggel!

3. Az USA. Elvileg lehetne Magyarország az USA tengerentúli államainak egyike. Én régóta ezt szeretném, sajnos politikusok részéről eddig még nem vetődött fel komolyan ez az ötlet amit nagyon sajnálok tényleg. Kérdés persze kellenénküe az USA-nak. Elvileg nem lehetetlen, ki kéne próbálni. Szerintem ez lenne a legjobb. Ha azonban ez nem, akkor marad az EU mint második legjobb alternatíva.
 
Nem Orbánnal kezdődött a probléma, hanem Antallal.
Nem hinném, hogy amik nekem itthon nem tetszenek, az csak itthoni specialitás. Vegyük pl. a tandíjakat, amiket azért tartottam aljasságnak bevezetni, mert Orbánék még ingyen tanulhattak. Ebben pl. kifejezetten nyugatra sodródunk. Amerikában épp most készül kidurranni a diákhitel lufi, naponta 3 ezer diák jelent csődöt, mert nem tudják fizetni a diákhitelüket. Eladósodnak a fiatalok egy életre, aztán amikor dolgozni kezdenek, fizessék a diákhitelt, a lakásrészletet, meg takarítsanak meg nyugdíjra. Ezt még Amerikában se tudják megtenni a fiatalok, de hát megyünk a nyugat után. Hol itt a keletre sodródás?
Munkanélküliség, hajléktalanság, jelzáloghitelek, kilakoltatások... hát ezek nem keleti specialitások!

3000 diak? hol pontosan ? NAlunk a diakhitellel nem lehet csodbe menni, ki kell fizetni meg akkor is ha csodbe mesz.
Nem sikkbol vagy snobizmusbol tanulnak az emberek hanem hogy legmagasabb szinten tudjanak es a leheto legjobb fizetest tudjak megkapni a tudasuk utan.
Nekem minden gyerekem diak hitellel tanult az egyetemen. HA ez a lehetoseg nincs , en nem tudtam volna kifizetni.
MEg jonak is tartom , mivel diplomaval a kezdo fizetes 3-4-5ezer dollar abbol kifizetni nem fogja foldhoz vagni egy diplomast se.
Az ingyen diplomat sehol nem fogadtak el, mert az egyetem lehetosegei is az allamtol fuggot es a toredeke volt mint a fizetosoknek. Eu ba is hogy gondolkozhatsz ugy hogy kimegy dolgozni az ingyen szerzett diplomas pl Londonba vagy Berlinbe es az ott vegzettek meg menjenek vilagga.
Az en volt ferjem epitesz mernok ,mikor kijottunk kozelebe nem tudott kerulni mernoki munkanak. Majd 5 evig nyugtuk, a creditek megszerzeset mire itt sikerult vegre tobb tizezer dollart felemesztve ujbol epiteszmernok lenni.

A diakok hitele akkor bukik be mikor nem tudja beosztani a penzt. Ha mar nem otthon lakik vagy mas varosba tanul a lakber az ami tonkre vagja a keretet, foleg ha onalloan akar lakni. Letezik osztondijak es igenybe is kell venni, mert ha nincs semmi csaladi hatter akkor meg dolgozni is el kell menni.
 
Jeszenszky Géza többszörös volt külügyminiszter,nagykövet, a napjaink történéseit fokozottan károsnak véli. ATV-ben most.
Az Iráni atomprogram támogatást is beleérti, váratlan lépésnek minősíti.
 
Utoljára módosítva:
Nem értettél meg. Én korábban azt fejtegettem, a MAGYAROK találják meg (választják, stb) mindig a legrosszabb megoldást. A „választják” szót te láthatóan arra korlátozod jelentéstanilag, hogy MEGválasztanak valakit vezetőnek, vagy népszaváson választanak KI valami megoldást (például csatlakozást NATO-hoz stb). Én azonban teljes általánosságban értettem e szót, de a „magyaro” -at is.

Horthy MAGYAR volt ugye? Nem orosz, nem német, nem zsidó, nem szuahéli, nem kis kínai. MAGYAR. És szarul választott/döntött, ennyi. Tehát egy magyar, aki - mindegy miért - döntési pozícióba került, a szar megoldást választotta. Ez azt igazolja amit fentebb írtam.

És miért is lett volna jó ha nem lépünk be az EU-ba? Megmondom: kevesebbet lophattak volna el Orbánék mert nem kaptak volna annyi pénzt Nyugatról... Egyelőre nem úgy néz ki szerintem se hogy ez az EU-csatlakozás jót tett volna Magyarországnak, veled ellentétben azonban én ezt cseppet se az EU hibájának tartom. Erről hogy nem tett jót, megintcsak a MAGYAROK tehetnek. Orbán Viktátor, meg a fideszes bandája. Kisebbrészt - de ha kisebb mértékben is ugyanakkor viszont abszolút mértékben mégis jócskán - az előző kormányok is, beleértve szocikat szadiszokat, kisgazdákat, Antallékat, mindenkit. Ez egy folyamat, mindegyik elszart valamit, lökte tovább a lejtőn az országot. És mind MAGYAR volt. Lehet belekötni hogy Orbán állítólag cigány, hallottam ilyen mendemondákat én is, de nem tudom mi igaz belőle - kinézetre nekem nem tűnik annak, de különben mindegy is mert ő csak 1 fő abból a korrupt bandából, még ha ő is a vezérürü, nagy része a kormánynak biztos hogy magyar. Amint a korábbi kormányoknál is ez a helyzet. Nem oroszok, nem németek, nem zsidók, nem kínaiak, nem amerikaiak. MAGYAROK. Magyarországot a magyar kormányok teszik tönkre, és nem más.

A logikádat pláne nem értem annyiból, ha szerinted korábban a NATO és EU csatlakozás helytelen döntés volt, akkor miért nem tetszik neked a mostani Orbán-kormány se, amikor láthatólag igyekszik minél messzebb távolodni az EU-tól?! Most akkor ez is rossz meg az is, mindegyik, mindegy mit csinál?!

Én következetesebb vagyok nálad. Én szídom Orbánékat, de csak mert EU-párti vagyok, és nem tetszik az EU-ellenességük. (sok más se tetszik bennük, de a leginkább ezt utálom bennük).

Igazából persze EU-párti se vagyok, sokszor kifejtettem én kozmopolita vagyok, én a Föld összes országának egységesülését szeretném mielőbb. EU párti meg USA párti annyiból vagyok hogy átmeneti megoldásnak tartom ezen nagy birodalmakba egyesülést, melyek a későbbi Világkormány és Föld-állam csírái a szememben.

Ennek fényében érthető hogy semmi esetre se fogadhatom el a nézetedet hogy jobb lenne a mikroszkopikus kis Magyarországnak egyedül vegetálnia szövetségesek nélkül, mármint szövetséges alatt azt értve hogy egy birodalom része legyen.

Jászladány, rúgkapálhatsz ahogy csak tetszik, de a tény akkor is tény marad: A NEMZETÁLLAMOK IDEJE LEJÁRT. Ez van. lehet őket visszasírni (bár nem tudom miért kéne...) de ez tény és kész. Nézd meg, a Magyaroszágnál sokkal nagyobb egyéb országok is megszívják ha szingli életre akarnak berendezkedni. Konkrét példa épp a Brexit. Tegnap olvastam a hírt, máris mennek ott fel az árak. Trükkösen: konkrétan az árak nem mennek fel, de ugyanazért a pénzért kisebb csomag árut kap a vásárló olyan termékekből mint például egyes gabonapelyhek meg mittudomén, a részletekre nem emlékszem, szóval egyes élelmiszerek amiknél a gyártótól függ mennyit pakol a zacskóba. Néhol maga a zacskó is kisebb lett. Olyan is van hogy a mennyiség bár nem változott de egyes drágább összetevők mennyiségi arányát csökkentették benne. Látszatra tehát nem történt áremelkedés, gyakorlatilag azonban igen, mert ugyanazért a pénzért kevesebbet adnak. A mérték se kevés: átlagosan 14-20 % körüli a csökkenés!

Pedig az a jókora brit gazdaság, a NAGY Britannia, nem a légypiszoknyi Magyarország...

Ettől én még elismerem hogy kell védeni a belső piacokat meg minden. De OKOSAN. És azt se teheti meg még okosan se egy ilyen kis csipszar mint Hungarisztán, mert nincsenek hozzá erőforrásai. Ilyesmit megtehet egy USA, talán Kanada is bár az már kevésbé. Méginkább azonban megtehetik ketten együtt. Megteheti még Kínai is mert nagy, bár ő se minden esetben. megtehetik még a ruszkik is bár még az előbbieknél is kevésbé, de azért az még rúgdalódzhat bizonyos speciális esetekben, pláne ha emellé még zsarolhat is a hadi potenciáljával, habár még ő se mehet el akármeddig ezügyben se. És végül megtehetne ilyesmit maga az egész EU, ha volna benne egy kis összefogás. Semmi más olyan gazdasági csoportosulás nincs a világon jelenleg mely elég erős volna hozzá, hogy holmi bezárkózási politikával kísérletezhessen.

Magyarország tuti nem. Ember, egy világtérképen a magyarokat nagyítóval is alig lehet megtalálni egy A/4 -es monitoron!

Igazából az egész protekcionista gazdaságpolitikát legesleginkább épp az USA engedheti meg magának, de még neki is nagyon ÉSZNÉL KELL LENNIE. Sosem titkoltam, ezügyben jórészt egyetértek Trumppal, de még itt se értek egyet MINDEN részletkérdésben. Ez olyan játék ami elsülhet épp jól, de hatalmasak a veszélyei, nagyon bölcsnek kell hozzá lenni. És lámcsak, akármit is dumált őkelme de megépíti a Keystone olajvezetéket Kanadába, holott ha kanadai olajat használ, máris sérül a „bezárkózás” ideológiája, nem?!

Félre ne érts, szerintem ez helyes lépés volt tőle, csak jeleztem, még az USA esetén se lehet megengednie egy országnak azt hogy hátraarcot fordítson teljesen a világnak. És hol van Magyarország az USA-tól!

Sőt, most legutóbb már a kínaiak esetén is mennyivel békülékenyebb szólamokat ereget Trump pajtás...

Szóval lehet egy országnak trükközni itt-ott ilyesmiben, de nagyon könnyű átesni a ló túloldalára. És trükközni is csak a nagyobb országoknak van módjuk. Hungarisztánnak biztos semmi esélye erre. Egyetlenegy dolgot tehet ami bölcs: hozzácsapódik valami államszövetséghez ami a legelőnyösebbnek tűnik és KÉSZ. Azután együtt sírnak együtt nevetnek vele.

Efféle szövetségre 3 lehetősége nyílhat:

1. Oroszok. Hááát, ööö... biztos szívesen befogadnák a magyarokat, de korábban ez a nász válóperrel végződött mert elég brutális férjnek bizonyult a medve, nem gondolod? És még szegénynek is nemcsak brutálisnak.

2. EU. Ez sokkal jobbnak tűnik, be is fogadott minket, problémák persze vannak, de e problémák java része épp abból fakad hogy a kapcsolat nem elég szoros: csak „élettársi” kapcsolat van még nem igazi házasság vagyonközösséggel!

3. Az USA. Elvileg lehetne Magyarország az USA tengerentúli államainak egyike. Én régóta ezt szeretném, sajnos politikusok részéről eddig még nem vetődött fel komolyan ez az ötlet amit nagyon sajnálok tényleg. Kérdés persze kellenénküe az USA-nak. Elvileg nem lehetetlen, ki kéne próbálni. Szerintem ez lenne a legjobb. Ha azonban ez nem, akkor marad az EU mint második legjobb alternatíva.

Mint már említettem. Nem muszáj egyetértenünk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,584
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére