Sziasztok. Elérkeztünk a végéhez… Egy kedves “hódolóm” szerint abbahagyhatnám már. Remélem, örömmel fogadja az utolsó előtti részt.
(az előző részek a A whiskey, ahogy én ismerem c. alatt olvashatók)
A „maradék” persze kicsit sántít, hiszen itt van rögtön a világ legnagyobb whiskygyártó nagyhatalma India. Ezen azért nem lepődhetünk meg, hiszen egy milliárd ember él ott, kikben erős nyomott hagytak az ír és skót hagyományok az angol elnyomás alatt. Mennyiségben a legtöbbet készítik, de a minőséggel nem nagyon foglalkoznak. Hab a tortán pedig az, hogy ha nem figyel az vétlen áldozat, akkor könnyen belefuthat egy melaszból gyártott italba, ami Indiában engedélyezett, mint whisky. Ha biztosra akarunk menni, akkor az Amrut nevű készítményt kóstoljuk meg. A Himalája lábánál termelt árpából készítik Bangalore-ban. Követik a skót hagyományokat, de nem kezelik tőzeggel. Az érlelés először töltött amerikai tölgy hordókban történik. A trópusi éghajlat nagyon felgyorsítja az ital érését, így mintegy öt év alatt fogyasztásra kész lesz. Ez azért is fontos, mert az angyalok része itt a skót 2 % helyett 16% (!!!!) évente. Alig marad a hordóban pár liter whisky. Az Amrut nagyon sikeres lett a világszerte. Egyedi íze sok barátot szerzett neki. Ez egy Single Malt 40 %-os palackozással, címkéjén a Himalája képével. Gyártják még a Fusiont 50 % alkoholtartalommal. Miután a világ nem ismerte el a melaszt, mint whisky-alapanyagot, India nagy adókkal védi az importtól a saját whiskynek tartott italát.
A család legújabb tagja Taiwan. Ez az ország a skót whisky hatodik legnagyobb felvásárlója. Egy bizonyos Chang úr 2005-ben kezdte el építeni lepárlóját. Egy év múlva már el is kezdte a gyártást. A trópusi érlelést keveri a skót lepárlási módszerrel. Italának titkát a hordó anyagában látja. Speciálisan válogatja Dr Jim Swan. A Kavalan gyümölcsös ízű fantasztikus ital. Ára ellenére ajánlani tudom mindenkinek. Minden cseppje megéri az árát.
Dél Afrika. Itt a gyártást két momentum is akadályozta. A kezdeti lépéseket a II. Búr háború törölte el, majd a későbbieket az 50-es években a 200%-os adó tette tönkre. A „whisky” itt a skót Islay szigeti Bowmore és a hazai szesz blendje volt. A Three Ships 1977-ben került piacra, és ezzel elkezdődött a modern gyártás. Kóstolókat és Whisky Live Show-kat tartanak. Az apartheid megszűnésével a feketék is a whisky felé fordulhattak. Nekik és a nőknek gyártják az édesebb malt whiskyket. Elindult a folyamat, már nem kell sokat várni, hogy megkóstolhassuk Magyarországon is. A Bain’s Cape Mountain már ezek jegyében született.
Ausztrália. Azért itt sem ér minket meglepetés, hiszen a skótok és írek ide is nagy számban települtek ki. Természetes, hogy nem maradtak ki az ital gyártásából. A megdöbbentő csupán, hogy nagyon későn kezdték el. Mr. Bill Lark vett egy kis üstöt, tanulmányozta a gyártást, majd a miniszternél kijárta a gátló törvények megváltoztatását. Helyi termésű árpából enyhén tőzegelt italt kezdett gyártani Tasmániában 1992-ben. Nekem nem ízlenek e távoli világok ízei, de ez legyen az én bajom. Sajnos az áruk is nagyon magas. De azért remélem sikeres lesz, mert színesíti a palettát.
Az új-zelandi whiskygyártás sajnos megszűnőben van, az utolsó Milford néven árult palackokból sikerült egyet megszereznem. Remélem, nem adják fel!
Elérkeztünk Japánba. A japán whisky fantasztikus. A japánok nem szoktak félmunkát végezni. A whiskyjüket persze Skóciának köszönhetik. 1899-ben megalakult a Kotobukiya üzem. 1918-ban Masataka Taketsurut Glasgowba küldték továbbképzésre. A Hazelburnban és a Longmornban volt gyakornok Campbeltownban. Persze a szerelem sem kerülte el és feleségül kérte Rita Cowan skót hölgyet, sikerrel. 1923-ban Torii-san alkalmazta Yamazakiba főzőmesternek. Mikor különváltak akkor Taketsuru megalapította a Nikkát, Torii-san pedig a Suntoryt. Az alapok a skót módszer, de a kísérletezésnek és a japán tölgynek köszönhetően egyedi ízekkel készülnek a mesebeli italok. A gabonás jegyeket mellőzik, ezért nagyon különböznek a mintául szolgáló skótoktól. Nem utolsó sorban még megfizethető is. A Nikka All Malt félliterese már 5000 forint környékén kapható. De a többi sem drágább skót barátainál. Szerintem egyenrangú választás az ősökkel. Persze a csomagolás is méltó a belső tartalomhoz. Feltétlen kóstolásra ajánlom, és állandó darabok lesznek, lefogadom, bárki bárszekrényében. Nyolc lepárlójuk már behálózza Japánt, lehet válogatni.
Térjünk vissza Európához. A teljesség igénye nélkül, párolnak már Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Korzikán, Törökországban és Csehországban is. Ki gondolná, hogy Spanyolország Európa legnagyobb whiskyfogyasztója? Igaz, ők inkább koktélokba pancsolják.
Az első raktárház Kilmarnockban.
A franciák megpróbálnak egyedi ízű nedűt párolni. Saját árpából, saját tölgyfából nagy nehézségek árán desztillálnak. A breton árpát nem lehet malátázni. Ki gondolta volna? Már az megkérdőjelezhető volt, hogy a bor hazájában miért akar valaki whiskyt gyártani? De mint tudjuk a bretonok nem egy hajlékony nép. Álljon itt Jean Donnay ars poeticaja: „Nem francia whiskyt gyártok, breton whiskyt desztillálok, ami a kelta whiskyvel és a tengerrel áll kapcsolatban. Whiskygyártás megalkuvást nem ismerő hittel: ez nem csak francia, breton vagy kelta tulajdonság – ez talán a whisky lelke”. Lehet-e ezt szebben mondani? Ha lehet, én inkább a borukra szavazok. De ez is ízlés dolga, de megkóstolni javallott. Donney itala a Glann Ar Mor Kornog. De párolnak még ott számos fajtát.
Szorgalmas kísérletezők osztrák barátaink is. Négy lepárlójukban sok féle whiskyvel próbálkoznak. Whisky Show-t rendeznek évente és whiskyboltjuk is szót érdemel; Potstill névre hallgat és egy nagyon kellemes poros félhomályban leledző helyiség nagy választékkal. Tulajdonosa a mindig vidám Mario aki whiskytudós és le sem tagadhatja szeretetét a whisky irányában. De miért is tagadná? Ha szerencsénk van, akkor ott találjuk egy törzsvendégét, aki kellemes szivarfüsttel teszi teljessé a hangulatot. Gyártanak mindent, maltot, blendet, bourbont és gabonawhiskyt. Íz világuk nekem nem fekszik, de hát minden nem lehet az én szájízemnek való. Bár Hans Reisetbauer főzőmesterének ízlése találkozott az enyémmel. Ennek ellenére van három flaskám a polcon a sógoroktól. Egy malt egy bourbon és egy rozs. Mint a három testőr. Nem rosszak, de szerintem van még javítani való rajtuk.
A cseh italt nem kóstoltam még. Valahogy mindig kimaradt. De üzletük nagyon szép. Prága belvárosában található egy régi őrtoronyban, étterem és bolt. A felszolgáló (sokkal több annál) egy skót szoknyás srác, aki elárulta, hogy ő angol tulajdonképpen. Megismerkedésünk estéjén éppen whiskykóstolót tartottak. Mivel vacsorázni ültünk be, meginvitált az emeletre a kóstolóra. Befizetve nem voltunk, ezért természetesen nem kaptunk kóstolót hivatalosan. A cseh nyelvű előadás sem villanyozott fel minket, ezért fordított angolra nekünk és minden kóstolásnál elsőre átnyújtotta nekem a saját poharát. A vacsora elsőrangú steak volt és végül nagyon jó hangulatban távoztunk. Kedves ajándékot is kaptam és persze néhány flaskával gazdagabban tértünk szállásunkra, de láthatólag nem bánták.
Wales. A szigeteken van, de mégis Európa más részének számít a whisky szempontjából. A történet szerint egy walesi úriember úgy gondolta nem élet az, hogy szűkebb hazájának nincs saját itala. Penderyn néven kezdett párolni olyan nagy sikerrel, hogy a szakírók azonnal a csúcsra emelték az italt. Az elérhető 100 pontból 92-96 pontot kapnak. Ugyan is már négy féle kapható, a malt és három féle boroshordóban utóérlelt változat. Nekem a malt és a madeirás van meg; és állítom, megérdemli hírnevét. Egyetlen apróság bosszantott. Gyönyörű sudár üvegben árulják, ami pont 2 milliméterrel magasabb volt, mint a régi polcom. De megoldottam, vásároltam másik polcrendszert. Így már nem kell külön árválkodniuk.
Fábián István
(az előző részek a A whiskey, ahogy én ismerem c. alatt olvashatók)
A „maradék” persze kicsit sántít, hiszen itt van rögtön a világ legnagyobb whiskygyártó nagyhatalma India. Ezen azért nem lepődhetünk meg, hiszen egy milliárd ember él ott, kikben erős nyomott hagytak az ír és skót hagyományok az angol elnyomás alatt. Mennyiségben a legtöbbet készítik, de a minőséggel nem nagyon foglalkoznak. Hab a tortán pedig az, hogy ha nem figyel az vétlen áldozat, akkor könnyen belefuthat egy melaszból gyártott italba, ami Indiában engedélyezett, mint whisky. Ha biztosra akarunk menni, akkor az Amrut nevű készítményt kóstoljuk meg. A Himalája lábánál termelt árpából készítik Bangalore-ban. Követik a skót hagyományokat, de nem kezelik tőzeggel. Az érlelés először töltött amerikai tölgy hordókban történik. A trópusi éghajlat nagyon felgyorsítja az ital érését, így mintegy öt év alatt fogyasztásra kész lesz. Ez azért is fontos, mert az angyalok része itt a skót 2 % helyett 16% (!!!!) évente. Alig marad a hordóban pár liter whisky. Az Amrut nagyon sikeres lett a világszerte. Egyedi íze sok barátot szerzett neki. Ez egy Single Malt 40 %-os palackozással, címkéjén a Himalája képével. Gyártják még a Fusiont 50 % alkoholtartalommal. Miután a világ nem ismerte el a melaszt, mint whisky-alapanyagot, India nagy adókkal védi az importtól a saját whiskynek tartott italát.
A család legújabb tagja Taiwan. Ez az ország a skót whisky hatodik legnagyobb felvásárlója. Egy bizonyos Chang úr 2005-ben kezdte el építeni lepárlóját. Egy év múlva már el is kezdte a gyártást. A trópusi érlelést keveri a skót lepárlási módszerrel. Italának titkát a hordó anyagában látja. Speciálisan válogatja Dr Jim Swan. A Kavalan gyümölcsös ízű fantasztikus ital. Ára ellenére ajánlani tudom mindenkinek. Minden cseppje megéri az árát.
Dél Afrika. Itt a gyártást két momentum is akadályozta. A kezdeti lépéseket a II. Búr háború törölte el, majd a későbbieket az 50-es években a 200%-os adó tette tönkre. A „whisky” itt a skót Islay szigeti Bowmore és a hazai szesz blendje volt. A Three Ships 1977-ben került piacra, és ezzel elkezdődött a modern gyártás. Kóstolókat és Whisky Live Show-kat tartanak. Az apartheid megszűnésével a feketék is a whisky felé fordulhattak. Nekik és a nőknek gyártják az édesebb malt whiskyket. Elindult a folyamat, már nem kell sokat várni, hogy megkóstolhassuk Magyarországon is. A Bain’s Cape Mountain már ezek jegyében született.
Ausztrália. Azért itt sem ér minket meglepetés, hiszen a skótok és írek ide is nagy számban települtek ki. Természetes, hogy nem maradtak ki az ital gyártásából. A megdöbbentő csupán, hogy nagyon későn kezdték el. Mr. Bill Lark vett egy kis üstöt, tanulmányozta a gyártást, majd a miniszternél kijárta a gátló törvények megváltoztatását. Helyi termésű árpából enyhén tőzegelt italt kezdett gyártani Tasmániában 1992-ben. Nekem nem ízlenek e távoli világok ízei, de ez legyen az én bajom. Sajnos az áruk is nagyon magas. De azért remélem sikeres lesz, mert színesíti a palettát.
Az új-zelandi whiskygyártás sajnos megszűnőben van, az utolsó Milford néven árult palackokból sikerült egyet megszereznem. Remélem, nem adják fel!
Elérkeztünk Japánba. A japán whisky fantasztikus. A japánok nem szoktak félmunkát végezni. A whiskyjüket persze Skóciának köszönhetik. 1899-ben megalakult a Kotobukiya üzem. 1918-ban Masataka Taketsurut Glasgowba küldték továbbképzésre. A Hazelburnban és a Longmornban volt gyakornok Campbeltownban. Persze a szerelem sem kerülte el és feleségül kérte Rita Cowan skót hölgyet, sikerrel. 1923-ban Torii-san alkalmazta Yamazakiba főzőmesternek. Mikor különváltak akkor Taketsuru megalapította a Nikkát, Torii-san pedig a Suntoryt. Az alapok a skót módszer, de a kísérletezésnek és a japán tölgynek köszönhetően egyedi ízekkel készülnek a mesebeli italok. A gabonás jegyeket mellőzik, ezért nagyon különböznek a mintául szolgáló skótoktól. Nem utolsó sorban még megfizethető is. A Nikka All Malt félliterese már 5000 forint környékén kapható. De a többi sem drágább skót barátainál. Szerintem egyenrangú választás az ősökkel. Persze a csomagolás is méltó a belső tartalomhoz. Feltétlen kóstolásra ajánlom, és állandó darabok lesznek, lefogadom, bárki bárszekrényében. Nyolc lepárlójuk már behálózza Japánt, lehet válogatni.
Térjünk vissza Európához. A teljesség igénye nélkül, párolnak már Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Korzikán, Törökországban és Csehországban is. Ki gondolná, hogy Spanyolország Európa legnagyobb whiskyfogyasztója? Igaz, ők inkább koktélokba pancsolják.
Az első raktárház Kilmarnockban.
A franciák megpróbálnak egyedi ízű nedűt párolni. Saját árpából, saját tölgyfából nagy nehézségek árán desztillálnak. A breton árpát nem lehet malátázni. Ki gondolta volna? Már az megkérdőjelezhető volt, hogy a bor hazájában miért akar valaki whiskyt gyártani? De mint tudjuk a bretonok nem egy hajlékony nép. Álljon itt Jean Donnay ars poeticaja: „Nem francia whiskyt gyártok, breton whiskyt desztillálok, ami a kelta whiskyvel és a tengerrel áll kapcsolatban. Whiskygyártás megalkuvást nem ismerő hittel: ez nem csak francia, breton vagy kelta tulajdonság – ez talán a whisky lelke”. Lehet-e ezt szebben mondani? Ha lehet, én inkább a borukra szavazok. De ez is ízlés dolga, de megkóstolni javallott. Donney itala a Glann Ar Mor Kornog. De párolnak még ott számos fajtát.
Szorgalmas kísérletezők osztrák barátaink is. Négy lepárlójukban sok féle whiskyvel próbálkoznak. Whisky Show-t rendeznek évente és whiskyboltjuk is szót érdemel; Potstill névre hallgat és egy nagyon kellemes poros félhomályban leledző helyiség nagy választékkal. Tulajdonosa a mindig vidám Mario aki whiskytudós és le sem tagadhatja szeretetét a whisky irányában. De miért is tagadná? Ha szerencsénk van, akkor ott találjuk egy törzsvendégét, aki kellemes szivarfüsttel teszi teljessé a hangulatot. Gyártanak mindent, maltot, blendet, bourbont és gabonawhiskyt. Íz világuk nekem nem fekszik, de hát minden nem lehet az én szájízemnek való. Bár Hans Reisetbauer főzőmesterének ízlése találkozott az enyémmel. Ennek ellenére van három flaskám a polcon a sógoroktól. Egy malt egy bourbon és egy rozs. Mint a három testőr. Nem rosszak, de szerintem van még javítani való rajtuk.
A cseh italt nem kóstoltam még. Valahogy mindig kimaradt. De üzletük nagyon szép. Prága belvárosában található egy régi őrtoronyban, étterem és bolt. A felszolgáló (sokkal több annál) egy skót szoknyás srác, aki elárulta, hogy ő angol tulajdonképpen. Megismerkedésünk estéjén éppen whiskykóstolót tartottak. Mivel vacsorázni ültünk be, meginvitált az emeletre a kóstolóra. Befizetve nem voltunk, ezért természetesen nem kaptunk kóstolót hivatalosan. A cseh nyelvű előadás sem villanyozott fel minket, ezért fordított angolra nekünk és minden kóstolásnál elsőre átnyújtotta nekem a saját poharát. A vacsora elsőrangú steak volt és végül nagyon jó hangulatban távoztunk. Kedves ajándékot is kaptam és persze néhány flaskával gazdagabban tértünk szállásunkra, de láthatólag nem bánták.
Wales. A szigeteken van, de mégis Európa más részének számít a whisky szempontjából. A történet szerint egy walesi úriember úgy gondolta nem élet az, hogy szűkebb hazájának nincs saját itala. Penderyn néven kezdett párolni olyan nagy sikerrel, hogy a szakírók azonnal a csúcsra emelték az italt. Az elérhető 100 pontból 92-96 pontot kapnak. Ugyan is már négy féle kapható, a malt és három féle boroshordóban utóérlelt változat. Nekem a malt és a madeirás van meg; és állítom, megérdemli hírnevét. Egyetlen apróság bosszantott. Gyönyörű sudár üvegben árulják, ami pont 2 milliméterrel magasabb volt, mint a régi polcom. De megoldottam, vásároltam másik polcrendszert. Így már nem kell külön árválkodniuk.
Fábián István