Adoptálták Orbán Viktort!

Nyelvtanilag lehetnek fenntartásaink az Orbán Viktorért indított imalánc adoptálásnak minősítését illetően, mert ez a fogalom közérthetően örökbefogadást jelent, manapság pedig földi létünk során jobbára árvagyereket, vagy kisállatot (mentett kutyát, esetleg sündisznócskát, vadászgörényt) fogadunk örökbe.

A Római Birodalomban, ahol utódlásuk okán csakis fiúkat adoptáltak a gazdag szenátorok, ennek kétségkívül volt politika szerepe, hiszen például az Augustus nevet viselő első római császárt gyermekként korábban maga Julius Ceasar fogadta örökbe. Julius és Augustus után ugyan nem September következett Róma élén, hanem Tiberius, aki azonban a császárnak ugyancsak adoptált fia volt. És a római császárok közül így jutott a többi között trónhoz Caligula és Nero, de az Orbánért indított imalánc résztvevői aligha azért imádkoznak, hogy kontinensünk első császára az Első Viktor nevet viselje.

Vagy igen?

Merthogy ezt az imaláncot Szlovákiában a Keresztény Ifjúsági Közösségek Szervezetének Adoptálj politikust! elnevezésű kampányához kötik.

A szervezet honlapján jelentkezők 2013 óta csak olyan politikus adoptálására vállalkozhatnak, akiért még senki nem imádkozik, és azt vállalhatják, hogy féléven át naponta öt percig fohászkodnak érte.

Eltekintve attól, hogy Orbánért már imádkoztak, hogy például az ötvenedik születésnapján misét is tartottak, mi több, imaláncot is szerveztek érette, amiért is ez az újkeletű, lelkinek tekinthető adoptálás teljességgel szabálytalan, isten neki, fogadjuk el, hogy az őt örökbe fogadók ismét egyfajta kiválasztott, veszélyben lévő magzatnak tekintik, aki az Isten által rendelt erkölcsi rend helyreállításáért kezdi meg és Európa császáraként teljesíti be földi küldetését, mielőtt az öröklét mennyei örömét megosztaná velünk.

By Aczél Gábor

ima.jpg
 
C
Hát vannak ilyen dolgai. Én meg ezt találtam ma. Igazából kb 10 mp-nél a lényeg. A saját szájával mondja, hogy a soros alapítvány ösztöndíjasa.

Soha nem is tagadta, hogy a Soros alapítvány fizetett neki ösztöndíjat. Ettől még - később - ráébredhetett, hogy nem kér a Soros-féle irányból. Miért baj ez?
 
C
Én annak örülök, hogy akik ennek örülnek, azok csak ennek tudnak örülni! :)
Pedig mennyi sokkal-sokkal fontosabb és szebb dolog van a világon! :)
 
Soha nem is tagadta, hogy a Soros alapítvány fizetett neki ösztöndíjat. Ettől még - később - ráébredhetett, hogy nem kér a Soros-féle irányból. Miért baj ez?
Végülis igazad van, ráébredhetett, mint megannyi másra is. Ha szétnézel a neten számtalan dolgot mondott aminek most az ellenkezőjét állítja. Az a baj, hogy én ezt nem megvilágosodásnak, hanem ösze-vissza beszédnek érzem.
Arrol meg, hogy soha nem is tagadta, de ráébredt. Khm. Magyarul oda szart ahonnan evett?:rolleyes2:
 
Ha az átlagemberek csak fele ennyire lettek volna kritikusak a volt kommunista nomenklatura átvedlett ... nemíromlekijeivel ... szemben, akkor legalább azt elkerülhettük volna, hogy volt komcsik lakkozzák magukat a legnagyobb demokratáknak, és kioktatnak minket demokrációból. Horn Gyula volt AVH-s, Kovács László MSzMP KB tag, Lendvai Ildikó MSzMP KB tag (cenzor)... stb.stb.
Berecz János legalább gerinces volt, és félreállt, nem forgatott a köpönyegén, nem váltott ideológiát, nem keresett másik alfelet, amit nyalni lehet.
Szánalmas.

Ja, és persze: mi a véleményetek Paulusról? Ja, az más. Értem.
Mindent értek.
 
A Hornnnak elevulhetetlen erdeme a nemeteknek tett gesztusa. Kovacs kivalo diplomata ha Szijjartonak a fele annyi tudasa es diplomaciai erzeke lenne, akkor Orbant mindenhol fogadnak , es nem lenne ilyen borzalmas negativ hire az orszagnak az utobbi par evben.
Mindket peldad rossz, es a Fideszbe otbb volt komcsi van mint a mai Mszp be. Csak a tisztan latas veget. Olyant irj le ami igaz, ne a propagandat.

Fidesznyikke avancsalt Mszp tagok

Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag,
Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag,
Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag,
Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes
Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár,
Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár,
Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott

Igaz a poziciok valtoztak de a multjuk nem. A lista nem teljes de a googlet hasznald tobbszorose ennek a listanak a valosag.
 
Korábban kaptam én is leveleke (késöbb e-maileket) aminek az volt a cime, hogy: "Imalánc" Emögött az ártatlan szocska mögött egy psychoterror rejtözött. Godolom igy müködik az Orbán lelkét menteni kiváno imalánc is.
-
img_4388-jpg.1501300

-
Ezeket a leveleket lekelett másolni és tiz példányban továbbadni ismerösöknek, barátoknak mert aki "megszakitja" a lavinaeffektust azt szörnyü tragediák fogják érni. A levél második fele ilyen eseteket sorolt fel, gyogyithatatlan betegségek söt családtakok elvesztése volt büntetésként kilátásba helyezve.
-
Ismerek sok embert aki ilyen nyomás alatt lekörmölte a levelet és továbbküldte (a postai alkalmazottak nagy örömére) vagy nem és sokáig félelemben élt.
-
Egy példány a Szent Antal imaláncbol:
„Ezt az imát 9 napon át mindennap 7-szer kell elimádkozni! Fénymásolatot kell készíteni 9 példányban, ebből mindennap egy-egy másolatot tegyen más-más templomba, vagy küldje el ismerőseinek. Ekkor kérése meghallgatást nyer. Még sohasem fordult elő, hogy ne nyert volna meghallgatást. De vigyázzon, ne tartsa magánál ezt az imát, tovább kell adni, mert különben nagy bajok érhetik.” :(
 
A fészkes franckarika rajong Orbánért! De vegyétek már észre, hogy egyszerűen nevetnivaló, hogy miket tudtok felróni neki, mint halálos bűnöket. Az ember minden nemrajongása ellenére azt mondja, hogy túlzásokba estek és óhatatlanul a pártját fogja.

Vegyétek végre észre magatokat, hogy az Orbán elleni hecckampánnyal mennyi olyan embert szereztetek neki, aki fenntartásai ellenére mellé áll és hozzázár. És vegyétek észre, hogy ezeket az embereket ti vesztettétek el.
 
C
A Hornnnak elevulhetetlen erdeme a nemeteknek tett gesztusa. Kovacs kivalo diplomata ha Szijjartonak a fele annyi tudasa es diplomaciai erzeke lenne, akkor Orbant mindenhol fogadnak , es nem lenne ilyen borzalmas negativ hire az orszagnak az utobbi par evben.
Mindket peldad rossz, es a Fideszbe otbb volt komcsi van mint a mai Mszp be. Csak a tisztan latas veget. Olyant irj le ami igaz, ne a propagandat.

Fidesznyikke avancsalt Mszp tagok

Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag,
Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag,
Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag,
Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes
Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár,
Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár,
Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott

Igaz a poziciok valtoztak de a multjuk nem. A lista nem teljes de a googlet hasznald tobbszorose ennek a listanak a valosag.

Na, rögtön két ordas hazugság.
Nem Horn, hanem Németh Miklós érdeme a németek átengedése. Horn learatta a babérokat.
Kovács meg egy pojáca. Semmi gerince, mindenre rábólintott, ezért szerették külföldön. Talált egy új hátsófelet az addigi moszkvai helyett. Két percig nem volt "elfoglaltság nélkül" a nyelve.

Szerinted azokról, akiket felsoroltál, nem szólt a mondandóm? A (csak) kisz-titkárokat leszámítva. Aki nem volt kisz-tag '85 előtt, annak a segédmunkási "perspektíván" kívül nem volt más karrierlehetősége. Tehát ezt hagyjuk. Aki meg egy kicsit is "karakánabb" volt, azt megtették központilag kisz-titkárnak. Ha nem vállalta, jöttek a retorziók. Ezzel ne vitázz, fogalmad nincs róla, nem itt éltél akkor.
Ferinkről miért nem emlékeztél meg?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére