Afrikai nővé változtatta magát egy magyar lány

Balogh Boglárka egy képsorozat kedvéért alakíttatta át magát egy grafikus segítségével. Az eredmény lenyűgöző.

Balogh Boglárka világjáró, emberi jogi ügyeket kutató újságíró, aki sok időt töltött Afrikában a rohamosan fogyatkozó lélekszámú, félig-meddig még nomád törzsek közt. Hamarosan blogja is indul a National Geographicon. Ezek a civilizációtól szinte érintetlen, de már csak pár ezres közösségek hamarosan végleg eltűnnek, úgy döntött tehát, hogy a maga módján megörökíti őket.

Nem úgy, ahogy azt várnánk: életképekkel, portrékkal, hanem saját magát alakíttatta át az adott törzs motívumainak megfelelően. Amit látunk, nem jelmezek és smink, hanem Szabó Csaba grafikusművész munkái, aki Boglárka “natúr” portréjának esett neki Photoshoppal, hogy átváltoztassa. Valahogy így:

Az eredeti és a kész kép után láthatjuk a mintául szolgáló portrét is az adott törzs egy-egy asszonyáról.

A készítők feltöltötték a végeredményt a Boredpandára, itt nézhetitek meg, és olvashattok információkat a törzsekről. A tanulság egyrészt szomorú – tényleg egyre kevesebben vannak -, másrészt ráébreszthet minket, milyen szűk a világnak az a szelete, amit látunk.

afrikai.jpg
 
B
Hiába minden, az orra túl keskeny ahhoz hogy azonnal szembe ne ötöljék, hogy ő bizony nem afrikai őslakos...
 
-
A börünk szinét alig öt génnek köszönhetjük.
A gyermekek átlagban 200 génben különböznek a szüleiktöl.

A TED-n van egy érdekes elöadás erröl.

Miután tudjuk, hogy a gének alapján nem lehet diszkriminálni embertömegeket most az immaginárius barátunkra hivatkozva probálunk magunknak privilégiumokat biztositani. "Keresztény kulturára" hivatkozunk. Hogy ne érjen bennünket gyorsan vád hát felvesszük sebtében a Zsidokat is és a "keresztény-zsido" kulturánkra hivatkozunk. :( :)
 
-
1385680_1417738291604657_5941422590623776245_n.jpg

-
A diagramm a csodák gyakoriságát mutatja a történelmünkben.
A fényképezögép megjelenésével a csodák száma lecsökkent nullára.
A képfeldolgozo programmok megjelenésével ujra megnövekedett.
-
Azért a valódi könnyeket síró Mária-szobrok minden fényképezőgép ellenére is "működnek". :dr_31:
 
A muszlimok ellen például. Elfeledkezve arról, hogy az iszlám éppen olyan judaista vallás, mint a zsidó, a keresztény vagy a mormon hit.
Majdnem. A zsidó-keresztény-mormon hit egy tőről, egy könyvből fakad. A muszlimok könyve csak hivatkozik az eredetire, hogy van, meg hogy Ábrahám és Jézus Mohamed előtt valódi próféták voltak, azonban Mohamed alapította meg az igazi vallást, ami természetesen különbözik az előd vallástól.
 
A Photoshoppolással az a baj, ha a világban megjelenik valami érdekes, vagy szokatlan, akkor az ember mindjárt arra gondol, hogy a kép manipulált. Pedig néha nem, csak kiszűrhetetlen.
Az nem a photoshop baja, hanem hogy gyakran át vagyunk verve
A photoshop csak egyike a modern kori média hazugságoknak.
Régebben csak tollal hazudtak.Hazugság egyik eszköze, az álhírek szenzációk kitalálásában
Ma már videóban képekben is
 
Utoljára módosítva:
A magyar közmediában. :)

Vérző szobrok és festmények

A címben nincs semmi túlzás: úgy hangzana: bizony festményekkel is előfordulhat ez a különös jelenség.
Manapság gyakran hallható, sőt a tévéhíradóban látható is, hogy - főként Olaszországban - fellángolnak az indulatok egy-egy állítólagosan vérző szobor vagy kép körül. Ma már e tárgyban megbízható statisztikára is támaszkodhatunk; kutatók kiszámolták, méghozzá nemcsak a távoli múlt eseményeit is figyelembe véve, hogy Itália földjén évente átlagosan két esetben történt-történik ilyesmi.

De valóban megtörténik, vagy csak beszélnek róla, hiszik, állítják? Főleg a huszadik században tapasztalták a jelenséget, hogy úgy mondjam: "tömegesen". Kár lenne fölényes legyintéssel elintézni: "ugyan, mindössze valamiféle szélhámosságról van szó". Mert igaz, hogy ilyen is volt, van és lesz, ahogyan az élet minden területén előfordul csalás. De nem helyes az a - főleg a hivatalos tudomány képviselői által hangoztatott - "érvelés", hogy ha volt néhány hamisítás, akkor mind az, és kész, a jelenséggel nem kell többet foglalkozni. Kíváncsi vagyok, mit szólnának a derék akadémikusok, ha arra szólítanák felőket: mától kezdve ne használjanak pénzt, bankjegyet, mert állítólag itt és ott, olykor, ezek közül nem is keveset hamisítottak!
Néhány hamis példány az élet egyetlen területén sem zárhatja ki a nem hamisak használatát, figyelembevételét, esetleg kutatását, ha az eset azt kívánja.

Nos, vérző könnyet szentképek és szenteket ábrázoló szobrok esetében tapasztalnak. Persze, ahhoz képest, hogy a világon - csak katolikus hitterületen - hány száz millió szentkép és szobor van, a vérző esetek száma majdhogynem jelentéktelen, statisztikailag nem is mérhető. Ettől függetlenül - csak a huszadik században - valóban megfigyeltek több száz ilyen esetet.
A vér nem mindig a kép vagy szobor szeméből folyik; az egyik, 1911-es francia esetben a Krisztust ábrázoló kép homlokából, haja alól szivárgott a vérszerű folyadék (mondhatná valaki, hogy a töviskoszorú helyéről). Néha azért szemtanúi lehetünk nagyon gyanús eseteknek is: mondjuk, amikor a vérzés csak egy bizonyos személy közelében következik be, máskor soha. Ilyenkor alapos a gyanú holmi "összefüggésre". De mivel magyarázhatóak azok az esetek; amikor kicsiny gipsz-szobrocskák kezdenek el könnyezni? Olyanok, melyeket százezer-számra állítanak elő, formába öntve, gyárilag, sorozatban?

Nemrégiben az egyik ilyen könnyező gipszszobrot a kutatók és a kamerák előtt kettéfűrészelték, mert arra gyanakodtak, hogy rejtett csatornákat fedeznek fel benne. Ha találnak ilyet, természetesen bebizonyosodik a szándékos csalás - ámde ott és akkor semmiféle csatornát sem találtak az olaszországi szoborban. Hogy a vérszerű folyadék hogyan-honnan eredt, nem tudható.
Ismétlem, voltak csalások, de azok gyorsan lelepleződtek, lelepleződnek. Vérzett már háromszáz éves brazíliai feszület, vérzett kép és szobor, legyen az bármilyen anyagból is.

A kicsorgó vért megvizsgálták, és az esetek jó részében nehezen alvadó - tehát úgymond viszonylag friss - vérnek bizonyult, benne a szokásos összetevőkkel, vörösvérsejttel stb. Bár volt egy amerikai eset, amikor olyan vérre leltek, amely elég öreg volt már (erre a vértestek alacsony számából következtettek). És volt, amikor nem sikerült megállapítani a vércsoportot. De olyan is előfordult, hogy férfit ábrázoló szoborból női vér csordult, de megtörtént fordítva is.
A vallásos emberek ezt, természetesen, Krisztus vérének hiszik, és mint tudjuk, a hit valóban csodákra képes, nagy energiákat mozgat. Így fordulhat elő, hogy az ilyen vér vagy a vérző szobor, kép csodálatos gyógyulást okoz.

De most nem ez az igazi kérdés, hanem az a fizikai titok: honnan jön a folyadék?
Minden jel arra mutat, ennek magyarázatára még várnunk kell. A dolgok e téren sem egyszerűek; mint minden megdöbbentő jelenség esetében, természetesen a vérző és könnyező szobrok és képek mögött is valami egészen más rejtőzhet, mint amire a ma embere gondol. De hogy mi, az egyelőre a jövő titka.

Nemere István

.....jpg
 
Csatolás megtekintése 1412268

Megfigyeltem már egy ideje, Nemere sajnos egyre gyakrabban adja a nevét vallásos/áltudományos propagandához. (Még evolúcióellenes könyvet is írt). Gondolom, jó pénzt kapott érte egyes körökből... Hát ugye, ahogy mondani szokás, minden eladó... Meg hogy „létezik az a pénz”...

Mindenesetre, azóta én semmit nem olvasok tőle (legalábbis nem veszek), holott korábban egyik kedvenc scifi szerzőm volt.
 
B
Az nem a photoshop baja, hanem hogy gyakran át vagyunk verve
A photoshop csak egyike a modern kori média hazugságoknak.
Régebben csak tollal hazudtak.Hazugság egyik eszköze, az álhírek szenzációk kitalálásában
Ma már videóban képekben is

Megmondom teljesen őszintén, én már jópár éve úgy vagyok vele, hogy ha látok egy képet, ami olyasmit ábrázol ami nem fér bele a „világképembe”, akkor azonnal ignorálom azt az infót, mondván hogy csak csalás.

Eddig kivétel nélkül az derült ki utólag, hogy ezt jól teszem, mert mindig csalásnak is bizonyult utólag. (A csalás-szóba most beértem az amúgy ártatlan „beugratásnak” szánt dolgokat is).

Megjegyzem, e véleményem a filmekre is kiterjed, sőt onnan származik. És az hogy ez a hozzáállásom ami előbb csak ösztönös volt, tudatosult is bennem, épp egy filmnek köszönhető, amit amúgy nem is szántak átverésnek. Egy dinoszauruszokról szóló „természetfilmet” néztem végig, Attenborough-val, szóval a lehető legtudományosabb helyről, senki nem állította hogy ez valóság, most is élnének dinók, stb. Senkit nem akartak becsapni vele. De ANNYIRA VALÓSÁGHŰ volt a film, hogy nekem szeget ütött az agyamba. Mondtam is tréfálkozva a családnak, hogy úgy tűnik kitalálták az időutazást csak elfelejtették betenni a hírekbe, mert ezeket a felvételeket tuti a helyszínen kellett csinálniuk...

Szóval néztem a filmet, s arra gondoltam, ha ezt meg lehet csinálni mozgóképpel, azaz filmmel, ennyire hihetőre, mennyivel könnyebb egy-egy állóképet hamisítani?!

Szóval nekem aztán mutogathatnak állítólagos óriások maradványait fényképeken, meg UFO-kat, kígyónőket, akármiket. Én ilyenekben nem hiszek, legalábbis, a szememben akárhány állítólagos „fénykép” sem növeli az efféle (ál)hírek hihetőségét. De még az se ha filmeket készítenek róluk. Ezzel az erővel ugyanis hihetnék Darth Vaderben is.

Számomra valami logikus és tudományos alapokra épülő okfejtés sokkal meggyőzőbbé tud tenni egy sztorit. Ja, ahhoz ugye már gondolkodnia kéne a kitalálóknak, ami ritkán megy nekik, vagy ha menne is de lusták hozzá...
 
Csillagözön írta:

688497-004d25e243d4748bf3609f47ee424719.jpg

Számomra valami logikus és tudományos alapokra épülő okfejtés sokkal meggyőzőbbé tud tenni egy sztorit. Ja, ahhoz ugye már gondolkodnia kéne a kitalálóknak, ami ritkán megy nekik, vagy ha menne is de lusták hozzá...

No ezzel meg az a baj olyan profinak ható áltudományos féligazságokra alapuló csúsztatás özönök kerülnek ki hogy szédülni lehet tőlük
Még mindég a csaláson belül maradtunk vagy mint írtam hazugságok
Éppen ebben mesteri a Nemere jól hangzó kételyeket támaszt.
Mert sokan ugranak a titoknak nevezett dolgokra
A műveltsége olvasottsága tárgyi tudása meg van hozzá
Valamint ismeri az olvasó közönség vágyát erre és ki is használja
változtatta magát írta:
Nem úgy, ahogy azt várnánk: életképekkel, portrékkal, hanem
 
Utoljára módosítva:
B
No ezzel meg az a baj olyan profinak ható áltudományos féligazságokra alapuló csúsztatás özönök kerülnek ki hogy szédülni lehet tőlük

Igen, ebben igazad van, de én most nem a nagyközönségről beszéltem, hanem MAGAMRÓL. Én azért tartom ám önmagamat olyan műveltnek mint Nemere, erre van is úgy vélem számos jogalapom, de azt se kétlem hogy akadnak olyan dolgok (például számítástechnika) ahol ő akkor se érne engem utol, ha ágyúból lőnék ki utánam!

Tehát, bár tényleg igaz amit írtál, de mégis több az esély rá hogy elhiszek valami tudományosan alátámasztott akármit, mintha csak fényképeket mutogatnak, nem amiatt mintha engem olyan könnyű volna beetetni áltudományos maszlagokkal, hanem mert a fényképet illetően azonnal elhessentem egy legyintéssel hogy „csalás”, és nem is foglalkozom vele.

Ha azonban ott a tudományos(an hangzó...) okfejtés, van legalább lehetőségem MÉRLEGELNI, összevetni az ismereteimmel, akár utána is járni egyes részeinek, érted? A fényképeknél erre elvi lehetőségem sincs. Tudományos(an hangzó) okfejtésnél van. Azt cáfolhatom (elvileg), vagy ellenőrizhetem, gondolkodhatok rajta... Egy fényképen nem lehet gondolkodni: azt vagy elhiszem vagy nem, és kész.

Megjegyzem amikor olyan tudományosan hangzó okfejtésekre bukkanok, hogy már én se értem, de a végeredmény gyanús (mert fenekestül fejreállítaná a világképemet) akkor nem is a gondolkodással kezdem, hanem megnézem, honnan származik az infó. Ha az a Blikk, vagy Index, vagy más bulvár, akkor eleve azt mondom, ez jóeséllyel humbug. Ha akarok egy esélyt adni az információnak, megnézem, mire hivatkozik mint forrásra. ha az csak annyi, hogy
„Nemzetközi hírű kutatóintézetek szerint”... - és nincs ott hogy konkrétan MELYIK szerint, akkor nem is érdekel tovább.
Ha azonban ott van, akkor minél megdöbbentőbb számomra a hír, annál komolyabb forrást várok el ahhoz, hogy hihessem. De még ha ott a komoly forrás, akkor se HISZEM, csak akkor már van számomra valamekkora valószínűsége annak, hogy hátha igaz. Ekkor ugyanis elmegyek a hivatkozott forrás linkjére, s körülnézek ott. Nem is ritkaság, hogy azon a linken SEMMIT SE TALÁLOK, mert csak visszaélnek az intézmény nevével...
Ennél gyakoribb, hogy van ott ugyan valami, de messze nem úgy tálalva, ahogy a bulvársajtó lehozta. Utóbbira konkrét példát is említhetek. Nem az én időmből, régebbről, de az eset megtörtént, s azért ezt hozom hogy mindenki érthesse lehetőleg, miként működik ez.

Még régen amikor felfedezték az antianyag létét, a hírről beszámoltak Indiában is, - a hindu papok! És kihozták, hogy íme, a tudomány bebizonyította a túlvilág létét (mármint azért ahol az istenek, démonok, stb élnek), hiszen íme, a tudomány azt mondja hogy létezik antianyag, márpedig az ő szent könyvük, a Bhagavad Ghítá is megírta már sokezer éve, hogy a rendes anyagi világon túl létezik egy másik, anyagtalan is!

Remélem, nem kell sokat magyaráznom, hol csúsztattak: az antianyag a „rendes” anyagtól az elektromos töltését illetően különbözik, elnagyoltan fogalmazva tehát kb annyira, mint a mágnes északi sarka a délitől. De attól hogy hirtelen rájönnek a tudósok hogy a mágnesnek van egy másik sarka is, abból még nem következik hogy az „anyagtalan” volna, az meg pláne nem, hogy azon élnek az istenek vagy a tündérek!

Sőt: az sincs bebizonyítva, hogy létezik egész világ ilyen anyagból! Csak az, hogy ilyen anyagot elő lehet állítani, iszonyatos energiabefektetés árán. Ebből egyelőre összesen néhány tucat atomnyit állítottak elő a tudósok. Nemhogy a komplett antivilágoktól messze vagyunk még, de a retttegett antianyagbombától is. Az összes eddig előállított és felhalmozott antianyag mennyisége ugyanis akkora, hogy az mindösszesen kevesebb energiát szolgáltatna az annihilációjával, mint egy gyufaszál meggyújtása...

Az hogy ilyen keveset állítottak elő, különben főleg annak köszönhető, hogy a TÁROLÁSA nehéz. Hatalmas mágnescsapdákkal tudják csak elkülöníteni az antianyagot a rendes anyagtól, de ezek a csapdák legfeljebb néhány mikrogramm fékentartására elegendőek így is csak.
 
Megfigyeltem már egy ideje, Nemere sajnos egyre gyakrabban adja a nevét vallásos/áltudományos propagandához. (Még evolúcióellenes könyvet is írt). Gondolom, jó pénzt kapott érte egyes körökből... Hát ugye, ahogy mondani szokás, minden eladó... Meg hogy „létezik az a pénz”...

Mindenesetre, azóta én semmit nem olvasok tőle (legalábbis nem veszek), holott korábban egyik kedvenc scifi szerzőm volt.

Kedves királyfi!

Tudod, ez olyan, hogy a rossz hír hozóját "barackozzák" mindig. Pedig az csak a hírt hozza. Nemerét arról az oldaláról nem ismerem, hogy valami ellenes lenne, inkább megpróbálja összeszedni azokat a dolgokat, legtöbbször tényeket, amelyek valaminek az ellenkezőjét bizonyítják. Olvasni meg valóban: mindenki csak azt olvassa, mely felkelti az érdeklődését. Tehát van, aki nem olvassa. Ha nem olvasod nem bűn, ha olvasod, nem jótétemény.

Én olvasom, de ellenben veled, idáig egyetlen sci-fit nem olvastam tőle, de mástól sem. Mert ugye a sci-fi eleve a lehetetlenségeket bemutatni akaró kitaláció, aminek a valósághoz csak véletlenszerűen lehet köze.

Az meg engem nem érdekel. Már mint a kitaláció. Viszont ez is csak annyit igazol, hogy nem vagyunk egyformák.

Azért érdemes ezeknek a síró, könnyező képeknek, szobroknak alaposan utánanézni, mert bizony vannak, amelyek a mi felfogásunk szerint csoda számba mennek. Gondolom azért is rendez ilyen eseteket a Teremtő, hogy így is jelezze: nem véletlenül vagyunk ezen a Világon.

De ez sem több egy halvány elképzelésnél......

Ajánlom figyelmedbe az alábbi írást. Nehéz tagadni. Legalább is indokoltan.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Guadalupei_Szűzanya
 
Utoljára módosítva:
-
A börünk szinét alig öt génnek köszönhetjük.
A gyermekek átlagban 200 génben különböznek a szüleiktöl.

A TED-n van egy érdekes elöadás erröl.

Miután tudjuk, hogy a gének alapján nem lehet diszkriminálni embertömegeket most az immaginárius barátunkra hivatkozva probálunk magunknak privilégiumokat biztositani. "Keresztény kulturára" hivatkozunk. Hogy ne érjen bennünket gyorsan vád hát felvesszük sebtében a Zsidokat is és a "keresztény-zsido" kulturánkra hivatkozunk. :( :)

Kár volt ezt idekeverni...
 
Valaki kérdezte, hogy mire jo ez az átváltozás?

Ha jol emlékszem nem egy fehér szinésznö kapott Oszkár dijat mert afro-amerikai figurát alakitott.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,362
Tagok
615,601
Legújabb tagunk
Vivi.92
Oldal tetejére