Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

Akikre jó emlékezni

Bajor Gizi
[1893. május 19. - 1951 február 12.]
[színésznő]
Beyer Gizella néven látta meg a napvilágot 1893. május 19-én feledhetetlen színésznőnk, ki Bajor Gizi néven írta be magát a színháztörténetbe.
Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja.
1914-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, s még ebben az évben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Első nagy sikere Gárdonyi Géza Annuskájának címszerepéhez fűződik, 1915-ben. Ettől kezdve több darab főszerepét is rábízták, melyek a társulat élvonalába emelték, s 1922-től kezdve a színház műsora nagyrészt rá épült, s nevéhez fűződnek a színház legnagyobb sikerei. Harmincegy éves volt, mikor két évadra a Magyar Színházhoz szerződött, egyébként élete végéig a Nemzeti tagja maradt. Gyakran vállalt vendégszerepléseket fővárosi magánszínházakban, s nem maradt ki életéből a filmezés sem.

1918-41 között több magyar film főszerepét játszotta el, s 1929-től kezdve rendszeresen fellépett a Rádióban is. Sokoldalúságát bizonyítva 1938-ban rendezett is a Nemzeti Kamara Színházában. Valóban sokoldalú és széles skálájú művész volt. Játéka gondosan megszerkesztett és kidolgozott, magas fokú beszédtechnikája és mimikai készsége klasszikus-és modern, drámai -és vígjátéki művekben is egyaránt érvényesült. Csodákra volt képes. Alakításait gazdag árnyaltság és játékosság, drámai erő és humor jellemezte. A két világháború között a társadalmi élet középpontjában állt. Közismert volt jótékonyságáról, pl. szegény festők és szobrászok segítségére szervezett műterem-aukciókat. Később, a német megszállás idején nem volt hajlandó színpadra lépni, a saját otthonában azonban mégis a legkülönfélébb szerepek eljátszására kényszerült.

Mivel ismert volt jótékony és segítőkész természetéről, budai villájában kibombázott családokat, katonaszökevényeket bújtatott, és férjét, Germán Tibor professzort is itt rejtegette, akit a náci törvények szerint a németek gettóba, majd Auschwitzba deportáltak volna. A színésznő a razziázások idején komédiázásával terelte el a nyilasok figyelmét a házkutatásról, hogy ezzel mentse meg az üldözött emberek életét. Férje, attól való félelmében, hogy ötvennyolc éves feleségét teljes süketség, agydaganat és biztos halál fenyegeti, megzavarodott elmével 1951. február 12-én megölte, majd önmagával is végzett. A művésznőt a budapesti Farkasréti Temetőben helyezték végső nyugalomba, a halálát követő évben budai villájában emlékmúzeumot rendeztek be.

Emlékmúzeum

Egykori otthonában, 1951-ben alakították ki az első emlékszobát, ami az ő életét és művészetét mutatta be. Egy évvel később 1952-ben - Hont Ferenc rendező és színháztörténész kezdeményezésére - megalakult az Országos Színháztörténeti Múzeum, a magyar nyelvű színjátszás emlékeinek felkutatására, összegyűjtésére és tudományos feldolgozására. 1957-ben a múzeum gyűjteménye kibővült a Színház- és Filmművészeti Szövetség könyvtárával és színházi dokumentációs adattárával. Az intézmény ebben az időben kialakult alapszolgáltatásai azóta is megmaradtak, némileg bővültek és korszerűsödtek.
Később, a XX. századi magyar színjátszás másik kiválósága, Gobbi Hilda kapott itt helyet, mert ő hozta létre az emlékszobát, s 1990-ben ő is oda költözött. Nagy elődeik közül a múlt századi magyar színjátszás utolérhetetlen tragikája Jászai Mari, és a színpadon hetvenöt évet töltött "szőke csoda" Márkus Emília kapott emlékszobát
A többi emlék azokhoz a művészekhez fűződik, akiknek neve a Nemzeti Színház nevezetes előadásaihoz kapcsolódik: Rózsahegyi Kálmán, Németh Antal, Jávor Pál, Olty Magda, Váradi Hédi, Major Tamás, Tímár József és alkotótársaik.

Canadahun will not allow the display of content protected by copyright law, unless they have the necessary legal rights to display or direct traffic to that content.

A canadahun nem fogja engedni, bemutatni, vagy megtalalashoz iranyitast adni olyan tartalmu anyagot ami a copyright altal vedett,
csak ekkor ha van szukseges legalis engedely van ra.

Latabár Kálmán


(Kecskemét, 1902. nov.24. - Bp. 1970. jan11.): színész. 1921-ben végezte el Rákosi Szidi színiiskoláját. Egyéni humorú, dinamikus, kitűnő tánctudású komikus volt. Igényesebb feladataiban felhagyott a külsődleges ábrázolással, így találó jellemrajzot adott. Groteszk ötletei, rögtönzései, poentírozó és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Számos filmben is kamatoztatta egyedülálló tehetségét. 1950-ben érdemes művész kitüntetést és Kossuth-díjat kapott, 1953-ban kiváló művész lett.

Domján Edit
[1932. december 25 - 1972. december 25.]
[Színművésznő]
Édesapja gyári munkás, édesanyja egyszerű vidéki család gyermeke. Szűkös anyagi helyzetük miatt meglehetősen szerény körülmények között éltek, így reménye sem lehetett volna arra, hogy ilyen nagyszerű pályát fusson be.
1946-ban költöztek Maglódra, ott végezte el az általános iskolát, kitűnővel. Sokat szerepelt iskolai ünnepségeken, szavalóversenyeken. E sikeres szereplések következtében erősödött meg benne az elhatározás, hogy színésznő lesz.

"Szorgalmam nem hagy el, az általános iskola elvégzése után szeretném becsülettel megállni a helyem felsőbb iskolai tanulmányaim folyamán is, hogy szüleimnek örömet szerezzek és elérhessem életem legfőbb vágyát, hogy mint művész híven szolgálhassam demokratikus hazámat, a dolgozó népet, melyből kikerültem." -írta abban az önéletrajzban, mit a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijekor küldött magáról 1949-ben.

A Színművészeti Főiskola vizsgái után házasságot kötött Kaló Flórián kollegájával, majd átvették diplomájukat, s már utaztak is Szegedre, ahol mindkettőjüket szerződés várta, s 1954-től hét éven át a Szegedi Nemzeti Színház, 1961-től a budapesti Petőfi Színház, 1963-tól a budapesti Nemzeti Színház, 1964-től 1972-ig a Madách Színház tagjai voltak.
Olyan sikerek voltak mögötte, mint az ötszáznál többször eljátszott A bolond lány, Az üvegcipő, a Hermelin, a Candida, a Liliom Julikája, a Koldusopera Pollyja. Az egész ország ismerte és szerette, varázslatos hangja mindenkit elbűvölt, gyöngyöző kacagását mindenki szerette hallgatni, s mindenkit meghódított a lényéből fakadó báj, aki csak látta vagy hallotta. Nem belebújt a szerepébe, hanem saját lényévé formálta a figurát. Nem vált külön benne a színésznő és a magánember, Ő mindig Domján Edit volt.
A közönségen kívül kollégái és pályatársai is rajongtak érte, de Ő mégis magányos volt. Hiába ismerték, hordozni tudott magával egy titkot, a titkot, amihez senki nem tudott hozzáférni. 1964-ben került a Madách Színházhoz, egy évvel később, 1965. április 4-én pedig Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Az 1966-os esztendő igen gazdag volt számára, mert négy premiert, külföldi utazást és filmbemutatót is tartogatott. Jóformán minden este színpadon volt, és filmszerepekben is egyre gyakrabban foglalkoztatták.

Sokarcú művész volt. Épp olyan maradandó alakítást tudott nyújtani a habkönnyű vígjátékokban, mint a megrázó erejű drámákban. Élete utolsó heteiben forgatta élete utolsó televíziós filmjét, aminek rá osztott szerepében annyira magára ismert, hogy a forgatóstáb is csak kővé meredve bámulta. "Ez? Ez vagyok én?" Ijesztő és sajnálatra méltó volt egyszerre.
Több alkalommal beszélt arról, hogy csak 40 éves koráig akar élni, mert nem szeretne öreg színésznő lenni. Érzékeny természet volt, Szécsi Pál énekessel lévő kapcsolata is megszakadt, s 1972 karácsonyán, a negyvenedik születésnapját egyedül töltötte egy 25m2-es lakásban. A másnap esti Candida előadásra pedig nem érkezett meg a Színházba. Négy kollégája taxin hajtott lakásához, betörték az ajtót, de már későn érkeztek: drámai elszántsággal véget vetett életének. "Szuverén, önálló maradt, soha nem engedett a maga legbenső magányához és titkához hozzányúlni. Mindig igyekezett bátran és szabadon élni. És amikor ez nem ment már tovább, volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy egy önmaga által előre meghatározott időpontban egy olyanfajta magváltoztathatatlan és végső szabadságot válasszon, amibe senki nem szólhat bele." - írta róla Kaló Flórián.

1954-től 1972-ig e rövid pálya emlékét közel nyolcvan színházi szerep, többnyire főszerep; tíz filmszerep és számtalan rádió és tv szerep őrzi. Művészi tevékenysége, sugárzóan lenyűgöző egyénisége, feledhetetlen hangja ma is élénken él a közönség emlékezetében.
S hogy ez az emlék ne is halványuljon, 1991-ben barátai és művésztársai alapítványt hoztak létre tehetséges, egy-egy fiatal vidéki színésznő évente egyszeri díjazására.

Rátonyi Róbert
[színész]
[1923. február 18.-1992. október 8.]
"Elsárgult képek
és poros plakátok
elveszett rokonok,
kollégák, barátok,
egy girardi kalap
megfakult kellék
csak emlék"

1923. február 18-án született, Budapesten. Felmenői között szerepel Reisz Dávid fűszerkereskedő, és Bronner Miksa, a Westend-kávéház tulajdonosa is, aki először foglalkoztatott kávézójában néger zenészeket. Szülei jómódú polgárok voltak, de szerencséjük nem mosolygott rájuk hosszan, ezért saját találékonyságukat is latba kellett vetniük életvitelük zökkenőmentes fenntartásához. Fiukat a II. kerületi Érseki Katolikus Gimnáziumba íratták be, ami a legelőkelőbb intézetek egyikének számított Pesten, hiszen grófok, hercegek, bárók, nagykereskedők és nagyiparosok gyermekei jártak oda. Figyeltek fiuk zeneműveltségére is, ezért beíratták a Zeneművészeti Főiskolára, amit 1941-ben végzett el, hegedű szakon. Ekkor már érdeklődött a színjátszás iránt, ezért egy évvel később jelentkezett Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájába. Véletlenszerűen jött az első kiugrás lehetősége, a Kata, Kitty, Katinka című operett kapcsán, melyben - egy beugrás révén - a nála harminc évvel idősebb Kosáry Emmi partnerét alakította, kiválóan. 1943-ban a Royal Revüszínházhoz szerződött, majd két évvel később a Pódium Kabaré társulati tagja lett. Egy év eltelte után a Művész Színházhoz szegődött, de 1947-ben már a Vígszínház tagja volt. Egy év Magyar Színházas kitérő után visszatért a Szent István körúti intézményhez, amitől 1950-ben megvált az Operett Színház kedvéért. Ott - kisebb Petőfi, majd Jókai Színházas kitérővel - 1971-ig időzött, de 1968-tól már az Állami Operaházban is játszott. 1972-ben pedig átsétált a Nagymező utca páratlan oldalára, s megtalálta helyét a Thália Színházban. Közben eljegyezte magát az operett műfajával, mint másod táncoskomikusi minőségben az Operett színpadán debütált, a Napsugárkisasszony című darabban. Azt követte az 1945-ös Szibill, melyben olyan partnerei voltak, mint Honthy, Karády, Sárdy János és Feleki Kamill. De játszott a Makrancos hölgyben, a Szabotál a gólya című előadásban, a Nebántsvirágban Németh Marika, Bilicsi Tivadar és Rátkai Márton partnereként, a Vera és családjában, miben Verát Karády Katalin alakította. Az így élni jó című operettben bizonyította be, hogy bonvivánnak is remekül beválik. Humoros alakításaival, friss megjelenésével, mindig szívesen látott figura volt a színpadon, ezért szinte nem is volt előadás nélküle. Az Állami Áruház, Luxemburg grófja, Boci-boci tarka sikerei után az igazi áttörést minden idők legnépszerűbb magyar operettje, az 1954-es Csárdáskirálynő hozta meg számára. Bóni gróf szerepében lehetősége nyílt egy jellegzetes karakterfigura megoldására. A "Jaj cica, eszem azt a csöpp kis szád…"dal hozzá nőtt, az előadásokon négyszer is el kellett énekelnie Gyenes Magda partnerével. A Csárdáskirálynő nem csak itthon volt felülmúlhatatlan siker. A Szovjetúnióban este kihaltak az utcák, mert a produkciót élőben közvetítette a Rádió és a Moszkvai Televízió. Felléptek az Auróra cirkálón, és látta őket Hruscsov is. (A darabot 1975-ben felújították, és több mint 2000 előadást ért meg.)

Közben megházasodott, és 1953. decemberében megszületett a később zenei pályára lépő ifj. Rátonyi Róbert, majd két évvel később a szintén színésszé váló Rátonyi Hajnalka is. Az ő pályaútját pedig olyan darabok szegélyezték, mint a Csintalan csillagok, az 1964-es Nagymama, vagy a Lehoczky Zsuzsa partnereként játszott Bál a savonyban, a My Fair Lady, Marica grófnő, Maya, János vitéz. Széles mosolya, huncut kacsintása akkor is örökre vésődött a nézőben, ha csak egyetlen egyszer látta. Víg kedélye mindenkire átragadt, ezért láthattuk legtöbbször komikusi szerepekben. Sokat tudott a színházról, s minden tudását a szórakoztatásnak vetette alá. Mindent szenvedéllyel művelt. A színház mellett sokat utazott, szeretett fényképezni, filmezni, remek riporter volt könyveiben, tévésorozataiban, s művészettörténeti szempontból is fontos összefoglalást írt a számára is annyira kedves opera műfajáról.
Arcának komoly oldalát mutatta meg a Király Színház igazgatójáról (Beöthy László) készült Bal négyes páholy című darabban, melyben könnyfakasztó hitelességgel formálta meg Beöthy László alakját. Nagy ajándéknak tekintette ezt a szerepet, s a nézők sem gondolták másként.

A bal négyes páholy
még áttűnik távol
a múlt ködén...
Mindig páholyban
Ültem én,
Az élet hullámzó
Nézőterén.

A Thália nevét felváltotta az Arizona, ahonnan - már betegen - Veszprémbe szerződött, ahol a Petőfi Sándor Színházban a Csárdáskirálynőt készült megrendezni. Ezzel ünnepelte volna 70. születésnapját és az 50. színészi jubileumát. Ám a sors ezt már nem adta meg neki, mert október 8-án átköltözött az égi társulathoz, ahol kiváló szereposztásban rendezheti meg a Csárdáskirálynőt. A Farkasréti temetőben Gálvölgyi János mondott búcsúbeszédet. A Művész Színház 1993. november 14-én létrehozta a Rátonyi bérletet.

Elismerések: 1956-ban és 1961-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1964-ben megkapta az Érdemes művész elismerést, 1985-ben pedig a Kiváló művész-díjat.

Filmek: Díszmagyar, Gázolás, Játék a szerelemmel, Hattyúdal, Meztelen diplomata, Szabadíts meg a gonosztól, Redl ezredes, Álombrigád

Rendezései:
Molnár: Doktor úr
Kálmán: Csárdáskirálynő
Békeffi-Lajtai: A régi nyár

Megjelent művei:
Az operett csillagai
Ne vegyék komolyan
Operett I-II.
Szeretném, ha nevetnének
Mulató a Nagymező utcában
Botrányos malom
A Gálvölgyi
Kétszáz kedvenc közelről

Tolnay Klári (1914-1998)
Mohorán született 1914. július 17-én, és Budapesten halt meg: éjjel, álmában 1998. október 26-áról 27-ére virradó éjszaka az egyik legnagyobb magyar színésznő, Tolnay Klári. Az elment nagy generáció: Sulyok Mária, Dajka Margit, Bulla Elma, Lázár Mária s a náluk nemzedéknyivel fiatalabb Ruttkai Éva után, az utolsó, aki még megmaradt és játszott, az utolsó szívdobbanásáig.

Születésekor a Rózsi keresztnevet kapta. Később, színésznőként vette fel a Klári nevet, mert első mentorának, Jób Dánielnek nem tetszett a Rózsi. Amikor az érettségi után felkerült Pestre rokonaihoz, Bókay János színműíróékhoz, hamarosan kiderült, hogy színésznő akar lenni. Bókay tudta nélkül ment el először Hevesi Sándorhoz, aki - minthogy nem tudott semmit, egyetlen verset sem - feladta neki a Szép Ilonkát azzal, hogy egy hónap múlva jelentkezzék nála, addig éjjel-nappal ezt tanulja. Klári hosszúnak találta az időt. Elment Heltai Jenőhöz, akivel szintén nem tudott zöldágra vergődni. Harmadjára jutott el a Vígszínház akkori főrendezőjéhez, Jób Dánielhez, akinek megtetszett a kislány, és szerződtette ösztöndíjas "kvázitagnak" (így nevezte), havi 60 pengő fizetésért. Arra kötelezte viszont, hogy mindennap délelőtt tízkor üljön be a nézőtérre, figyelje a próbákat, lesse el a Vígben akkor játszó nagyok - Somlay, Csortos, Góth, Góthné s a többiek - titkait.
Kis szerepekkel kezdte, kiugrása négy évvel később következett be, 1938 októberében, Deval vígjátékának, a Francia szobalánynak címszerepében. Óriási teljesítmény volt, mindenki őrá figyelt, őt ünnepelte. És ezután sorra következtek az egyre nagyobb, egyre jobb szerepek, Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt-jében, Herczeg Ferenc Fecske és denevérjében, Keith Winter Tűzvészében és így tovább.

A felszabadulás után részint a Vígben, részint Várkonyi Zoltán színháztörténeti jelentőségű Művész Színházában játszott, de még a Nemzetiben is vállalt szerepet. (Sartre: A tisztességtudó utcalány). A Művészben - miután elvált első férjétől, Ráthonyi Ákos filmrendezőtől - ismerte meg, partnereként az Eurydike-ben, Darvas Ivánt, akivel szerelemre lobbantak, és házasságot kötöttek. 1948-ban kihullott Jób Dániel kezéből a Vígszínház, és Révai József miniszter háromtagú igazgatói tanácsot nevezett ki a színház élére: Somló Istvánt, Benkő Gyulát és Tolnay Klárit. Míg a két férfi a színház szakmai és pénzügyi dolgaival foglalkozott, Tolnayra maradtak az emberi problémák, minden társulati tag búja-baja.

Azután a Madách Színházba került, és ott dolgozott halála napjáig. Olyan nagy szerepekben láttuk, mint Júlia, Nóra, Irina a Három nővérben, Blanche A vágy villamosában, játszott Molnár Ferenc és Thornton Wilder darabban, rengeteg klasszikus és modern női szerepet a magyar és világirodalomból. A legjobb partnereket kapta, a legjobb rendezők instrukcióit követte, és mindvégig az a természetes, üde, jó humorú, kedves jelenség maradt, amilyennek felfedezték. Nagyon nagy színésznő volt, emléke örökké köztünk marad.

Páger Antal
Makón született, apja a pénzügyigazgatóság altisztje volt. A makói táncoskomikusi tanulóévek adták szilárd anatómiai vázát mesterségbeli tudásának, amivel a hatalmas színészi fortélyok arzenálját használta. Tudatosan alkalmazott fogásokat, tökéletesen egybeforrva az ábrázolt szerep jellemével, legyen az mozdonyvezető vagy nyugdíjas tanár, esetleg egy termelőszövetkezeti elnök. Szovjet katonatisztnek ugyanolyan hiteles volt, mint a Habsburg-idők arisztokratájának, japán tolmácsnak vagy külvárosi agg gézengúznak Pest peremkerületén.

Színpadi szerzők és forgatókönyvírók köszönhetik neki halhatatlanságukat, mert nem eljátszotta szerepeiket, hanem a szerep szerinti figurává alakult. Kortársi drámák, komédiák szerepeinek adott életet, de a klasszikus szerepektől óvakodott. Egyetlen alkalom kivételével verset sem mondott.

Rendszerint kisgazdákat ábrázolt filmen és színpadon. Ha mégis szegényparaszt: egy társadalmi kaszttal följebb csúszott föltörekvési meséket elevenített meg. Nem a nép. Csak a nép fia. "Hol lehet altiszt, azt kutatja."

Megvádolták azzal, hogy propagandafilmekhez adta bérbe tehetségét. De újranézve filmjeit, meghökkentő színészetének makulátlan őszintesége. A háború után elmenekült az országból, távollétében elítélték háborús és népellenes tevékenységéért. Attól félt, hogy nem léphet színre, hogy megszakad kapcsolata közönségével. A Rákosi-rendszer utolsó hónapjainak őszinte változásait hitelesítve érkezett haza 12 éve tartó dél-amerikai emigrációjából. Nem kellett vidékre szerződnie - mint Szabó Sándornak vagy Molnár Tibornak -, egyenesen a Magyar Néphadsereg Színháza szerződtette (így hívták akkor a Vígszínházat). Visszakapta Tamás utcai villáját (ahonnan sebtében kiköltöztették a nagy nemzetközi tekintélyű filmesztéta, Balázs Béla özvegyét).

1956 után visszaszerezte korábbi népszerűségét. Ott folytatta, ahol a német összeomláskor abbahagyta. Kiteljesítette színészetét. Érett művészi korszakát élte a Kádár-korszakban. Ez nagy teljesítmény, még ha a politika a hóna alá nyúlt is: tizenkét évnyi színházi szünet beszáríthatja az ábrázoló tehetségét. Tizenkét év más nézőket, más ízléseket hoz magával. Ő azonban a szó legszorosabb értelmében ott folytatta, ahol abbahagyta, egyszer sem lehetett rajtakapni a színpadon készületlenségen, művészetében hazugságon. Szerepből mindig igazat, igazul szólt, igazul alakított. Önmagát megsokszorozva adott nézőinek gyönyörűséget, biztatást, hitet az élethez. Nagy színész volt. Egyike színháztörténetünk legnagyobbjainak, bizonyítva, hogy a művészi igazság sosem évül el.

Ruttkai Éva
(Bp., 1927. dec. 31. - Bp., 1986. szept. 27)
Pályáját ötéves korában, gyermekszínészként a Lakner-féle Gyermekszínházban kezdte. Gyakorlatot a színpadon szerzett, a színészmesterséget Makay Margittól tanulta, 18 évesen, Jób Dániel szerződtette a Vígszínházba. Első szerepe beugrás volt, ahol Tolnay Klári helyett Molnár Ferenc A hattyú c. vígjátékának Alexandra szerepét játszotta.

1948-tól 1951-ig a Nemzeti Színházban játszott, ahonnan ezután visszatért sikerei kezdetének színhelyéhez, Vígszínházhoz, mely akkor hivatalosan a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte, és amelynek haláláig tagja volt. Négy évtizedet átívelő pályája során egyike volt a legszínesebb, legsokoldalúbb magyar színésznőknek. Klasszikus és modern, hazai és külföldi tragédiákban és vígjátékokban, szinte minden műfajban egyaránt kiváló teljesítményt nyújtott.

Gyakran mondott verseket a rádióban és pódiumon egyaránt, illetve egyéni bájjal adott elő sanzonokat, melyeket nagylemezei örökítettek meg az utókor számára. Utolsó premierje a Vigadó kamaratermében volt Bellon: "Gyöngéd kötelék" című darabjában 1986. ápr. 24-én. Több mint félszáz filmben és számos tv-játékban szerepelt.

Többször részesült állami kitüntetésben: az ötvenes években kétszer kapott Jászai-díjat (1955-ben és 1959-ben). 1960 Kossuth-díjjal jutalmazták munkásságát, majd 1966-ban megkapta az érdemes művész, 1971-ben pedig a kiváló művész díjat. Előbb Gábor Miklós színész felesége, később Latinovits Zoltán élettársa volt, egészen a század legnagyobb magyar színészének haláláig.

Egy évvel halála után, 1987-ben leánya, Gábor Júlia Ruttkai-emlékdíjat alapított, amelyet a Vígszínházban december 30-án, a Ruttkai Éva születésnapja előtti napon adnak át, s első ízben Tordi Géza kapta. Két évvel később 1989-ben a Budapesti II. kerületben, a Keselyű utcában, egykori hűvösvölgyi nyaralójukban férjével, Szigethy Gáborral emlékszobát rendezett be Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva emléktárgyaiból.

Színházi pillanatokból, filmrészletekből, régi amatőr filmekből, Gábor Miklós rajzaiból, Latinovits Zoltán rajzos üzeneteiből, Ruttkai Éva fényképek hátára írt följegyzéseiből, és használati tárgyaiból pályája emlékezetét Parancsolj, tündérkirálynőm! címmel Szigethy Gábor állította össze 1989-ben.

A komika nem vidít már...
Ki tudja honnan örökölte ezt a mindenki mástól megkülönböztető vonást, hiszen szülei egyenes, vonalas emberek voltak. Édesanyja hajdúsámsoni származású volt, Debrecenből került fel Pestre, szabás-varrást tanulni. Édesapja zalaegerszegi pedáns vegyészmérnök, aki az élet mindennapos dolgait már némileg bohém módon élte meg. Egy moziban - szó szerint leszólítva - ismerkedett meg későbbi feleségével, akit azonnal meg is invitált vacsorára, egy óbudai kisvendéglőbe. A jól sikerült este végén derült ki, hogy a fiatalembernél egy árva vas sem volt. A lány kifizette a vacsorát, akit a következő találkozásnál a fiú már egyenest Debrecenbe kísérte azzal a szándékkal, hogy megkérje a kezét. Talán innen származott a színészethez szükséges "bohócság", ami a fiatal lányon már korán megmutatkozott. Amatőr színjátszó körben szerepelt, amit az Egyetemi Színpadon folytatott. Diplomáját 1969-ben szerezte meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ami után a Mikroszkóp Színpadon lépett fel, de az 1970-es évadban már a Madách Színházhoz szerződött.

Ám nevét és játékát elsősorban filmbeli alakításaiból ismerhetjük. Számos tévéjátékbeli szereplés mellett, művészetét több, mint harminc játékfilm is őrzi. Játszott a Csend és kiáltás, az Ismeri a Szandi-Mandit?, a Krebsz, az isten, a Széplányok, ne sírjatok, a Madárkák, a Nyulak a ruhatárban, az Emberrablás magyar módra, a Pendragon-legenda, az Árvácska, az Egyszeregy és a Valami Amerika című alkotásban. A televíziós produkciók sorában többek között a talpsimogató, a Tisztújítás, Az ördög cimborája, az Egy filozopter szerelmei, A medikus, a Régimódi történet, valamint a Villámfénynél és az Eklézsia-megkövetés című Németh László drámák adaptációiban alkotott maradandót. 1992-ben az Arizona Színházban, 1993-tól pedig a József Attila Színházban lépett a közönség elé. Számos klasszikus szerző darabjában játszott, alakította Rosalindát Shakespeare Lóvá tett lovagok című művében, színpadra lépett Csehov-darabokban: volt Szonya, a Ványa bácsi című darabban, Mása a Sirályban, Natasa a Három nővérben. Moliére A fösvény című komédiájában Fruzsinát formálta meg. Játékát Camillaként is élvezhette a közönség Szigligeti Ede Liliomfiájában. Játszotta Molnár Ferenc Olympiájában Eugéniát, Bódognét az Adáshiba című Szakonyi-darabban. Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt című darabjának Doris szerepében több mint háromszáz előadáson játszott Sztankay Istvánnal. Az elmúlt években olyan sikeres produkcióknak volt közreműködője a József Attila Színházban, mint például a Black Comedy, A házasságlevél, A miniszter félrelép, az Ugyanaz hátulról című darabok.
Munkájáért 1974-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Az érdemes művész kitüntető címet 1981-ben, a Déryné-díjat 1997-ben, a kiváló művész elismerést 1999-ben vehette át.

Magánélete az utóbbi néhány évben próbára tette erejét. Mióta - közel hét éve - férje meghalt, egyre nehezebben viselte az egyedüllétet. Munkája talán menedéket adhatott a magány elől, sokat foglalkoztatták, még a napokban is próbált. A művésznő azonban december 11-én nem ment be a színházba: beteget jelentett. Kollegái várták, de nem kaptak hírt felőle. Délután derült ki, hogy otthonában meghalt. Barátját és rendszeres színészpartnerét, Sztankay Istvánt nem sokkal később értesítették a hírről. A művész azt nyilatkozta, hogy a színésznő korábban többször próbált önkezével véget vetni az életének. Most is ezt tette, de ezúttal már nem tudták megmenteni.

Schütz Ila január 5-én lett volna 59 éves.

Feleki Kamill (Feleky Camill)


(Törökbálint, 1908. aug. 21. - Bp. 1993. okt.18.): színész. 1926-ban felvették Rákosi Szidi színiiskolájába. Rendkívüli tánctehetségének köszönhetően 1927-től másod-tánckomikusi szerepkörben szerződtette a Király Színház. Akrobatikus ügyességét tudatosan fejlesztette. A Barokaldi Cirkusz híres Boross bohócától vett órákat. 1929-ben külföldre szerződött. Artistaként excentrikus tánc számaival, mint Camillo Feleky a csodatáncos, hódított Európa előkelő lokáljaiban. Hazatérése után, 1931-től a zenés színpadok táncoskomikus sztárja, de szívesen vállalt szerepet a nagy prózai színházak zenés produkcióiban is. Filigrán alkata, apró termete, kedves beszédhibája, boszorkányos tánctudása sokáig meghatározta szerepkörét. Kossuth-díjas (1953), érdemes (1952) és kiváló művész (1961). 1986-ban Gárdos Péter Uramisten c. filmjében nyújtott teljesítményéért elnyerte a chicagói filmfesztivál legjobb férfialakításáért járó díjat. 1991 óta a Fővárosi Operettszínház örökös tagja. (Magyar Színházművészeti Lexikon, Akadémiai Kiadó 1994.)

Pécsi Sándor


(Sajószentpéter, 1922. márc.18. - Bp. 1972. nov.4.): színész. Jogi tanulmányokat folytatott, majd jegyzőgyakornokként, ill. a Hunnia Filmgyár rendező-gyakornokaként dolgozott. 1944-ben elvégezte a SzAk-t, pályáját Sátoraljaújhelyen és Szombathelyen kezdte. 1945 végén Miskolcra szerződött, 1946-tól a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház tagja lett. 1948-tól korai haláláig a Madách Színház művésze volt. Pályája kezdetén elsősorban operettek és vígjátékok karakterszerepeiben tűnt fel, később vált érett jellemszínésszé. Alakításaira a bravúros beszédtechnika, az érzelemgazdagság, a tökéletes átélés és a derű volt jellemző. Képes volt robbanékony temperamentumát alárendelni a szerep szerinti követelményeknek. Színpadi fegyelmezettségének csúcsa Eddie Carbone megformálása volt Arthur Miller Pillantás a hídról c. darabjában. Művészetét 1951-ben és 1953-ban Kossuth-díjjal, 1961-ben érdemes művész, 1968-ban kiváló művész kitüntetéssel ismerték el.

Mezey Mária (Mezei)


(Kecskemét, 1909. okt.16. - Budakeszi, 1983. ápr.20.): színésznő. Bölcsészhallgató volt, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanulta a színészmesterséget. Pályája - folytonos belső elégedetlenségének, nyugtalan igazságkeresésének következtében - zaklatott és szélsőséges volt, sikerek, népszerűség, méltatlan mellőzés egyaránt kísérte. A háború előtt a főváros csaknem minden magánszínházában játszott, főként a végzet asszonya-típusú szerepeket. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1946-ban szerepelt újra a belvárosi Színházban. Az ötvenes években méltatlanul mellőzték. 1970-ben súlyos betegsége miatt visszavonult. Játékát - különösen pályája kezdetén - franciás könnyedség, humor, szatíra jellemezte. A későbbiekben drámai erővel alakított tragikus hősöket. Könnyed francia sanzonoknak, Ady Endre verseinek és a világirodalom legszebb alkotásainak szuggesztív erejű tolmácsolója volt. 1936-tól kezdve a magyar filmgyártásnak is vezető művésznője lett. Érdemes (1965) és kiváló művész (1969) volt.

Mensáros László


(Bp. 1926. jan.26 - Bp. 1993. febr.7.): színész, rendező. 1946-ban a SzAk-n kezdte meg tanulmányait. Pályáját két ízben - 1949-1951, ill. 1158-1961 között szakította meg politikai okból történt bebörtönzése. Színészi pályafutását Debrecenben kezdte. Pályájának fő állomásai: 1952-57: Debrecen, 1957-58: Madách Színház, 1961-64 között Szolnokon játszott, 1964-84 között a Madách Színház tagja volt. 1984-ben nyugdíjba ment, de továbbra is szerepelt a Madách Színhátban és vidéken is. Szerepformálását intellektuális megközelítés, irónia, bölcs humor jellemezte. Előadóművészként is jelentős. A XX. század c. műsorával, amelyet saját maga szerkesztett, új műfajt indított el a versmondás hazai művészetében. Jászai Mari-díjas (1956, 1969), érdemes (1976) és kiváló (1978) művész. 1980-ban Kossuth-díjat, 1989-ben Magyar Művészetért-díjat kapott.

Bilicsi Tivadar (Graváts)


(Bp. 1901. szept.6. - Bp. 1981. júl.11.): színész. 1919-ben kezdte a pályát kardalosként a Feld-féle Budapesti Színházban, de statisztált az Operában is. Rákosi Szidi színiiskolájába járt, majd Füzy Barnabás színtársulatához szerződött. Táncos buffóként kezdte pályáját, és drámai erejű karakterszínészként fejezte be. Groteszk báj, humor, emberség áradt alakításaiból. A minden műfajban otthonos, igazi nagy clownok fajtájába tartozott. 1962-ben érdemes, 1975-ben kiváló művész kitüntetést kapott.

Kiss Manyi


(Magyarlóna, 1911. márc.12. - Bp. 1971. márc.14.): színésznő. Kolozsvárott kezdte a színi pályát 1926-ban. 1928-32 között Miskolcon és Szegeden játszott. 1931-ben egy időre olasz artista férjével külföldi cirkuszokban lépett fel. 1934-ben átmenetileg Pesten szerepelt kisebb-nagyobb színházakban. A 30-as évek végén a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1943-ban a Vígszínházban Eisemann Fekete Péter c. vígjátékában aratott kiugró sikert. Ettől kezdve 1953-ig a Vígszínházban szerepelt. 1954-től 1971-ig, haláláig a Madách Színháznál volt szerződésben. rendkívüli tehetségű, sokoldalú művész volt. Pályája kezdetén főként szubrett- és komikaszerepeket alakított.Fokozatosan bontakozott ki drámai tehetsége, erőteljes jellemábrázoló képessége. Szerepskálája így a könnyed alakításoktól a tragikus mélységeket feltáró szerepek megformálásáig terjedt. 1936 óta rendszeresen filmezett. Kossuth-díjas (1957), Jászai-díjas (1954), érdemes (1962) és kiváló művész (1964) volt.

Gobbi Hilda


(Bp. 1913.jún 6. - Bp. 1988.júl.13.): színésznő. A SzAk után 1935-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1960-70 között a József Attila, 1971-től 82-ig ismét a Nemzeti, 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja. Sokoldalú művész volt, eszköztelen, elmélyült belső ábrázolással jelenítette meg alakjait, bár néha a szélsőségektől sem riadt vissza. Széles színészi skálája a tragédiától a vígjátékig mindent felölelt. Színészi munkája mellett jelentős társadalmi tevékenységet is folytatott. Szervezői tevékenységének köszönhetően jött létre a SzAk hallgatói részére a Horváth Árpád Kollégium, az idős színészek számára a Jászai Mari és az Ódry Árpád Színészotthon. Kezdeményezője, szervezője volt a Bajor Gizi Emlékmúzeumnak. Kossuth-díjas (1949), érdemes (1950) és kiváló művész (1955).

Kálmán György


(Bp. 1925. márc.6. - Bp. 1989. febr.19.): színész. A SzAk elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályát. 1953-tól 1980-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1981 után a Radnóti Színpadon lépett fel. 1957-ben aratta első nagy sikerét Marceau: A tojás c. darabjában. Ekkor tűnt fel eszköztelen játékstílusával, intellektuális előadásmódjával. Művészetét mindvégig az irónia, az álomszerű távolságtartás jellemezte. Színészegyénisége legjobban a drámák zaklatott lelkű, őrült vagy az őrültség álarca mögé menekülő hőseinek megformálásakor érvényesült. Az 1956 utáni színésznemzedék meghatározó egyénisége volt. Kossuth-díjas (1970), Jászai Mari-díjas (1956, 1958), érdemes (1966) és kiváló művész (1972).

Dajka Margit (Dayka)


(Nagyvárad, 1907. okt.13. - Bp. 1986. máj.25.): színésznő. 1918-ban szerepelt először színpadon. Alig 15 évesen szerződtette a Nagyváradi Színház. Kisebb szerepeket játszott, és a mesterséget tanulta 1924-ben kapta első felnőtt szerződését Kolozsvárott. Magyarországi karrierje 1927 nyarán Hódmezővásárhelyen kezdődött, ahová Horváth Árpád hívta meg vendégszereplésre. Egy sikeres miskolci, majd szegedi évad után a Vígszínház szerződtette. A hetvenes években a Madách Színházban játszott, és sokat filmezett. A csibészes bájú, friss humorú, üde, ösztönösen okos naiva az évek során az életről mindent tudó, groteszk-ironikus, mégis derűsen bölcs clownná érett. A magyar színházművészet legnagyobb színészei közé tartozott , érzékeny, izgalmas, meg nem alkuvó egyéniségével. 1952-ben Kossuth-díjat, 1951-ben érdemes, 1953-ban kiváló művész kitüntetést kapott.

Kabos Gyula
(Bp., 1888. márc. 19. - New York, 1941. okt. 6.)
Kabos Gyula a magyar film- és színművészet kiemelkedő komikus színésze. A színészmesterséget Solymosi Eleknél tanulta, pályáját húsz évesen vidéki színházakban kezdte, 1908 és 1913 között játszott Szabadkán, Makón illetve Nagyváradon is. A fővárosban 1913-ban a Király Színház tagjaként a Mozikirály című operettben mutatkozott be.

1916 és 1920 között táncoskomikusként lépett fel orfeumok és a fővárosban, polgári körökben igen divatos, műsoros mulatóhelyek színpadán (Kristálypalota, 1916; Fővárosi Orfeum, 1917; Dunaparti Színház, 1919-20). 1921-ben komikus szerepkörben vissszatért a színpadra, ahol az első évadban a Belvárosi Színház tagja volt, majd 1922-ben és 1923-ban a Magyar Színház, illetve egy évad erejéig a Renaissance Színház tagja (1924).

1924-től két évig a Vígszínház tagja volt, majd ismét az Operetthez pártolt (1926-29). 1929-ben ő alakította újjá a társulatot s nyitotta meg a színházat Fővárosi Művész Színház néven. Rövid igazgatósága alatt nagyrészt párizsi vígjátékokat és bohózatokat mutatott be.

Szerződése egészen emigrációjáig, kisebb megszakításokkal ugyan, de végig a Magyar Színházhoz kötötte. Ezekben az években egészen érett alakítások jellemzik pályafutását. Szakadozott beszédével, félszeg mozgásával, eszköztelen játékával nemcsak a komikus alakokat figurákat jelenítette meg nagy sikerrel, de tragikomikus, sőt tragikus szerepekben is hiteles tudott lenni.

A magánéletében is olyan gátlásos és esendő volt, mint a filmszerepeiben. Mai napig tartja magát a legenda, hogy legénykorában egy szabadkai lányért párbajra hívta a szintén udvarlójelölt Kosztolányi Dezsőt. Magánéletében később is zűrös viszonyai voltak. Szerette a feleségét, imádta fiát, de színházigazgatóként megismerkedett egy színésznővel, akivel évekig titkos kapcsolatot ápolt. Ebből a románcból egy lánya is született.

Filmen már 1914-ben is szerepelt, de igazi népszerűséget a 30-as évek magyar hangosfilmjeiben szerzett. Legnagyobb sikere az 1934-ben bemutatott Meseautó volt, másik legismertebb filmes szerepe Schneider Mátyás, a Hyppolit, a lakáj című filmben. A vidám szerepek mellett világviszonylatban is jelentős típust teremtett meg, aki a kelet-európai országokban akkor már egyre fenyegetettebb zsidó kispolgár megtestesítőjeként, mélyen humanista vonásokkal, egy egyetemesebb érvényű, a hatalom által felhasznált, megalázott és megfélemlített típussá vált. 1939-ben a fasizmus elől az USA-ba emigrált.

Az Egyesült Államokban próbált megélni korábbi filmes sikereiből, de alig fizettek neki a szereplésekért. Kevés magával vitt pénze szép lassan elfogyott, legutolsó New York-i lakhelyén már konyha sem volt, feleségével két éven át szörnyű szegénységben éltek. Végül néhány pénzember megsajnálta, és anyagilag támogattak egy kis költségvetésű színházi előadást. De a próba közben a színpadon összeesett és kómába zuhant. Két nappal később a kórházi ágyon szívszélhűdésben meghalt.

Karády Katalin
(Bp., 1912. dec. 7. - New York, 1990. febr. 8.)
A kereskedelmi leányiskolában két osztályt végzett el, ezután 1931-ben feleségül ment Vargha Rezső adótiszthez, de az ifjú párnak még abban az évben elváltak útjai. 1936-ban Egyed Zoltán tanácsára kezdett el színészetet tanulni Aczél Ilonánál. Ekkor vette fel a Karády nevet, mely néven a színpadon először Somerset Maugham - Zoe Atkins "Az asszony és ördög" című darabjában lépett fel a Pesti Színházban 1939 februárjában.

Később fellépett a Vígszínházban és a Pesti Színházban is. Mint filmszínésznőt végül Zilahy Lajos fedezte fel. 1939-1948 között húsz nagyjátékfilm és három kisfilm főszerepét játszotta el. Legnagyobb sikere után a 1944 őszén a Gestapo kémkedés vádjával letartóztatta. 1945 után, az orosz csapatok bevonulása után továbbra is rendőri felügyelet alá helyezték, ezt később feloldották, de magyarországi karrierje gyakorlatilag véget ért.

Még fellépett operettekben, zenés darabokban Budapesten és vidéken. Távozásával kapcsolatban rengeteg legenda született, még az országból való távozásának idejét sem tudjuk pontosan, egyes források szerint Karády Katalin 1949-ben hagyta el az országot, de a legújabb elméletek szerint, csak 1951 elején. Karády már a maga korában is legendának számított. Greta Garbóhoz hasonlóan, ügyesen gondoskodott róla, hogy önként vállalt emigrációjában is az maradjon. Magyarországon távozása után filmjeit betiltották. Csak 1957-ben játszották egy rövid ideig az 1948-ban készült Forró mezők című filmjét. Az 1970-es években válogatott dalai lemezen jelentek meg, klubmozihálózatban elkezdték vetíteni filmjeit.

Előbb Brazíliában élt, azután az USA-ba költözött. Néhány fellépésen és alkalmi lemezfelvételeken kívül nem vállalt semmilyen szereplést. Külföldről nem is igen szivárogtak haza róla hírek Elsőként akkor lehetett róla hallani, amikor 1978 novemberében a Filmklub váratlanul bemutatta az első Karády Katalin-filmet, melyet még további öt másik követett. Akkor is csak annyit lehetett megtudni, hogy New York-ban, magányosan egy kalapszalont vezet, amelynek hátsó helyiségéből sosem jött elő, ha magyar szót hallott. Amerikai éveiről csupán néhány, ott kiadott hanglemez és fakult fénykép tanúskodik. Nagy ritkán vállalt csak fellépéseket, azokat is leginkább a nyugati parton vagy Kanadában.

Jobba Gabi Nosztalgia címmel a Várszínházban önálló estet állított össze Karády Katalin dalokból. 1992-93-ban a Magyar Televízióban sorozatot sugárzott, ahol az összes filmjét levetítették. Balcsó András rendező 2001-ben bemutatott filmjében, a Hamvadó Cigarettavégben állít emléket a legendás színésznőnek, aki 1990. február 8-án hunyt el New Yorkban, ám végül Budapesten temették el 1990. febr. 19-én.

Latinovits Zoltán
(Bp., 1931. szept. 9. - Balatonszemes, 1976. jún. 4.)
Az új magyar színjátszás és versmondás kiemelkedő, invenciózus egyénisége. 1949-ben a József Attila Gimnáziumban érettségizett, később asztalos tanuló lett, majd betanított munkásként hídépítésen dolgozott.

Egyetemi évei alatt tagja volt a Magyar Állami Vasút, Acélipari és Gépgyárak (MÁVAG) öntevékeny színjátszókörének 1952-től 1956-ig. A Budapesti Műszaki Egyetemén 1956-ban építészmérnöki karán szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai során is tudatosan színészi hivatására készült, Galamb Sándor és Lehotay Árpád tanítványa volt.

A diploma megszerzése után segédszínésznek szerződött a debreceni Csokonai Színházba, ahol rendkívüli tehetségével hamarosan kitűnt a mezőnyből. Egy évvel később Miskolcon már a társulat vezető színészeként ünnepli a közönség. Vidéki szereplése idején feltűnt Kohout: Ilyen nagy szerelem című darabjában, továbbá jelentős szerepei közé tartozik még ebből a korszakból Ruy Blas és Rómeó is.

A Fővárosban először a Vígszínház színpadán debütál, ahol 1962 és 1966 között négy évig játszik, majd két évig a Thália Színház tagja (1966-1968). Az 1968-as évadban már csak szerepekre szerződött a Tháliában, 1969-től 1971-ig ismét a Vígszínház tagja.

1971 őszén a veszprémi Petőfi Színházban színész és rendező. Utolsó szerepét Budapesten, a Fővárosi Operettszínházban volt, ahol "A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak" címszerepében tűnt fel, a darab bemutatója 1976. febr. 27-én volt, ám kilenc előadás után betegsége miatt nem játszott tovább.

Színházi szerepeinek sorából kiemelkedik Cipolla szerepében (Thomas Mann: Mario és a varázsló); festőként (Arthur Miller: Közjáték Vichyben); illetve Örkény István örökzöldjében a "Tóték"-ban, őrnagyként. Színházi rendezőként a veszprémi Petőfi Színházban mutatkozott be Németh Lázsló: "Győzelem" című darabjával 1972. márciusában és itt rendezte Gorkij Kispolgárok című darabját is, melyet egy évvel később 1973. februárjában mutattak be.

1959-ben filmezett először. Több mint ötven filmben játszott. Legemlékezetesebb filmszerepei közé tartozik az első kakastollas (Szegénylegények, 1965); Bükky százados (Hideg napok, 1966); Menyhért (Egy szerelem három éjszakája, 1967); az író és énje kettős szerepe (Utazás a koponyám körül, ezzel elnyerte San Sebastianban a legjobb férfi alakítás nagydíját, 1970); Szindbád (címszerep, 1971).

Jelentős versmondói tevékenységet folytatott, különösen emlékezetes Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek szuggesztív előadójaként. Utolsó művészi munkája egy rádiófelvétel volt, ahol a Rákóczi-induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3.-án. Egy nappal később máig tisztázatlan okokból 45 éves korában öngyilkos lett.