Amerikai álmot épített szemétből egy magyar srác

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A legmenőbb startupnak választott TerraCycle szemetet hasznosít újra, de úgy, ahogy még senki. A multicég vezetője egy magyar származású srác, Tom Szaky, aki sok mindent másképp gondol, mint a többség.

A szülei azt akarták, hogy orvos legyen, mint ők. Neki viszont tetszett, hogy az üzleti életben egy ötletből valóság lehet. Amerikában látta, hogy a nulláról is el lehet jutni bárhová. Egy barátjának az apja például taxisként kezdte, és negyven évvel később a legnagyobb könnyűzenei menedzser lett, a Rolling Stonesszal és Madonnával dolgozott.

Magyar szülők gyerekeként kezdted a vállalkozói karriered, akik – sok más honfitársunkhoz hasonlóan – azt gondolták, ilyesmibe nem érdemes belefogni.

– Európában azt gondolják – ahogy én is hittem –, hogy pénz csak pénzből lesz. De ez nem igaz! Wow! Persze jó ötlet kell, de még fontosabb, hogy keményen kell dolgozni a sikerért. Kitaláltam, hogy kezdjünk valamit a cigarettacsikkekkel, és most kilenc országban működik ilyen újrahasznosító program. Kemény munka volt, de most világszerte kint van a cégem logója, amit tíz éve az iskolában megrajzoltam. Amikor ezt felismertem, tudtam, hogy egész életemben ezt akarom csinálni. Hiszem, hogy ami a fejedben igaz, az előbb-utóbb a valóságban is megtörténik. Sok mindentől függ persze, hogy hogyan és milyen gyorsan, és nem vitatom, hogy Amerikában egyszerűbb – könnyebb pénzt szerezni, nagyobb a piac –, de mindenhol lehetséges. A legfontosabb, hogy globális piacban kell gondolkodni. Aki kis piacban gondolkozik, megszabja a siker méretét is. (Tomnak arra is van ötlete, hogy lehet, hogy még neki fizessenek a marketingért.)

Az elejétől biztos voltál az ötletedben?

– A Princetonra, az egyik legjobb amerikai egyetemre jártam, de amikor megszületett a TerraCycle ötlete, kiléptem. A családom nem túl gazdag, ezért az első munkás évben az irodában aludtam egy szétnyitható matracon a fénymásoló mellett. Nem volt pénzem kajára, zárás után végigjártam a pékségeket, és onnan szereztem maradékokat. Nem volt valami felemelő. Utólag visszanézve, van némi romantikája a dolognak, de persze nem akarnék megint oda kerülni. A sikerhez elszántság kell. Csak akkor sikerül, ha teljesen az ötletnek szenteled magad. Ha csak naponta egy órát foglalkozol vele, mint egy hobbival, akkor az is marad. Ha mindent beleadsz, akkor sem biztos, hogy az ötlet működni fog, de jelentősen megnő az esélye. Persze, így nagyobbat is lehet bukni, de ha az egyik ötlet nem működik, majd bejön a következő. Az új cégek kilencven százaléka csődbe megy egy év után. A vállalkozói mentalitásnak alapvető része, hogy próbálkozni kell, és felkészülni a kudarcra. Igen, sok minden nem fog működni. De ha pozitívan szemléled a kudarcot, akkor tanulsz belőle valamit. Újra próbálkozol, valami jobban megy, de még mindig nem az igazi. A végén viszont, ha kitartó vagy, meglesz az arany. Így kell gondolkodni, mert ha egyszer leesel, és nem akarsz felállni, nem is érdemes belekezdened.

Tom Szaky & a TerraCycle
Budapesten született 1982-ben, 1986-ban indult el külföldre a család. Először Németországba, onnan Hollandiába, végül Kanadába költöztek. Egyetemre már Amerikába járt. Első cégét tizennégy évesen indította, de ennél jóval több próbálkozása volt. Egy évi negyedmillió dollárt hozó ötlet után jött a TerraCycle, amiért kimaradt az egyetemről. Mára a világ legégetőbb problémáival küzdő vállalkozók elitjébe sorolják.

A TerraCycle olyan hulladékok újrahasznosításával foglalkozik, amelyekkel egyetlen más cég sem. Többek között chips- és csokoládécsomagolást, de újabban már cigarettacsikket és hamut is gyűjtenek, és használható termékké alakítanak. A következő terv, hogy a használt pelenkákkal kezdjenek valamit.

Az első termék egy giliszták ürülékéből előállított trágya volt, amelyet Tom használt üdítőspalackokba csomagolva dobott piacra. Bár a Princeton üzleti versenyén nem nyert, hitt az ötletben, ami végül sikeres is lett. 2006-ban a vállalkozást Amerika legmenőbb startupjának kiáltotta ki az Inc. magazin. A 2001-ben alapított cég ma huszonhárom országban van jelen, 2013-ban húszmillió dolláros forgalmat bonyolított, erre az évre pedig harmincmillió a terv. A cél, hogy eltöröljék a szemét fogalmát.

A TerraCycle első megrendelője a világ legnagyobb áruházlánca, a WalMart volt. Hogy van ez? Besétál egy srác, és meggyőzi a nagyokat?

– Minden a szenvedélyen múlik. Kétségek nélkül hinned kell a saját ötletedben. Bár a kétségek mutatják meg, hol vannak a problémák, amelyeket meg kell oldani. Ha nem tudod meggyőzni magadat, mást sem fogsz. Az értékesítés lényege sem az, hogy eladj valamit – akár a WalMartnak –, hanem hogy elérd, hogy úgy lássák a világot, ahogy te. A WalMart elsőre egy százezer dolláros megrendelést adott, pedig még gyárunk sem volt. Kézzel töltöttünk meg ötvenezer palackot gilisztatrágyával, és hajszárítóval tettük rá a címkéket. A 22-es csapdája, hogy ha nincs bevétel, nem lehet gyárat venni, de miből lenne bevétel, amíg nincs gyár. A megoldás, hogy eladod a terméket, mielőtt legyártanád. Ha sikerül, akkor jön a neheze. Lehet, hogy napokig nem alszol, és hajszárítózol éjszakákon át, de ilyen mesék állnak a sikeres cégek mögött. Csak akkor lehet megcsinálni, ha mindezt kalandként éled meg, és végig élvezed. Ha arról beszélsz, hogy milyen baromság az egész, ez így nem fog működni, akkor nem is fog. Ha pozitívan gondolkozol, segít. Tényleg. Nem egyszerű elkezdeni valamit, de akié az ötlet, annak kell a legpozitívabbnak lennie, mert mindenki úgy fog gondolkozni, ahogy a főnök.

Hogy lehet az egész cégre átvinni ezt a gondolkodásmódot?

– Az egyik módszer, hogy eleve olyan embereket vegyünk fel, akik hasonlóan gondolkodnak a világról, mint mi. Így tényleg olyanok vagyunk, mint egy család, hiába vagyunk több országban, messze egymástól. Az is fontos, hogy az egész céget áthatja, amiben hiszünk. Minden irodában minden berendezési tárgy szemétből készül, mindenkinek nagyon tetszik, és ez már megalapozza a szemléletet. Nagyon fontos az átláthatóság is. Ezért minden csapatnak minden hónapban készítenie kell egy részletes riportot – nem csak pénzügyi kimutatást –, szólva benne minden pozitív és negatív történésről. Ezt velem együtt minden alkalmazott megkapja a cégben, világszerte. A folyamat következő lépése, hogy a vezetői csapatok átbeszélik a riportot a készítőkkel, majd választ küldenek rá, amit szintén mindenki megkap. Persze nem fog minden alkalmazott minden riportot elolvasni, de átlátható, hogy hogyan működünk, mindenki tud tapasztalatot és inspirációt meríteni a másik országban lévő csapat munkájából. Ez mindenkit összehoz, könnyen látható, hogy mi fontos és mi nem fontos számunkra. Persze az is igaz, hogy a dolgok a vezetőtől indulnak. Nekem nagyon fontos, hogy mindennap pozitív attitűddel menjek be az irodába, még akkor is, ha nehéz nap lesz. Mert az én hangulatom meghatározza az egész cégét.

Megtalálni a megfelelő embert
„Öt perc alatt tudom, hogy akarok-e dolgozni valakivel, és ehhez nem kell az önéletrajza, sem sokórás, többkörös beszélgetés. A legelső kérdés: add el nekem a TerraCycle-t! Az állást keresők fele azt sem tudja, hogy mivel foglalkozunk! A második kérdés célja, hogy lássam, képes-e másképp gondolkodni. Egy marketinges jelentkezőnek például el kell mondania, hogy hogyan vezetne be egy új programot a piacon úgy, hogy költségkeretet nem kap rá, viszont tízezer dollárt kell keresnünk a kampányon. Nem az azonnali jó válasz a lényeg, hanem a kreatív próbálkozás. Aki rávágja, hogy ez lehetetlen, az nem nekem való.”
Ennyit számít a hozzáállás?

– Egy magyar rokonommal mindig viccelődünk, hogy ha elmegyünk bulizni, nehogy a sikereimről beszéljek, az itt nem szokás. Inkább gondoljam át, miről tudnék panaszkodni. Ez viccnek jó, de valójában nagy baj! A magyarok nagyon negatívak, itt minden nap hétfő. Ezen mindenképp változtatni kell. Ha sikerülne, Magyarország óriási lehetne. Izrael ugyanekkora ország, nagyjából ugyanennyi lakossal, mégis ott a legmagasabb az egy főre jutó startupok aránya. Ami a lényeges különbség, hogy ott mindenki nagyon pozitív, a kudarc újabb cselekvésre sarkallja őket. Magyarországon mindig azt nézik, miért nem fog működni valami. Ott azt, hogy miért fog. Magyarország történelme ad némi magyarázatot. Aki átélte az elnyomást és a lehetőségek hiányát, nehezen változik. De a fiatalok már láthatják máshogy a világot! Nem az a lényeg, hogy milyen trükköket vagy technológiát használsz, hogy PPT-ben vagy Preziben adsz elő. A legfontosabb – valójában a siker kilencvenkilenc százaléka –, hogy hogy’ nézed a világot. Vállalkozónak lenni nehéz, bár előbb-utóbb nagy jutalommal kecsegtet. De az első pár évben biztosan nem vagy a címlapokon, nincs sok alkalmazottad, sikered. Egyedül vagy, de akkor a legfontosabb pozitívan látni a dolgokat, és keresni a lehetőségeket. Nekünk, mivel olyan dolgokat csinálunk, amelyek korábban soha nem léteztek, még fontosabb, hogy mindenre lehetőségként tekintsünk. Ha egy dolgot változtathatnék a magyar népen, az az lenne, hogy pozitív perspektívát kapjon. Fontos, hogy ne úgy lássanak engem, hogy nekem könnyű, mert Amerikába mentem, ahol arannyal van kikövezve az út. Azon gondolkozzanak, hogy hogy tudják utánam csinálni.

Át lehet adni ezt a gondolkodást?

– Persze. Sok irodánkba csak néhányszor megyek évente. Ha jó a vezető csapat, ők is ezt a kultúrát viszik majd tovább. Ha működik, akkor jól csináltad. Ha nem, akkor el lehet kezdeni gondolkozni, hogy hol volt a hiba. Mindenhol ez a kérdés. Ha valami nem működik, visszább kell lépni, és megnézni, mi a gond, majd ennek alapján változtatni. Mi nem félünk a változástól, mert még jobban akarjuk csinálni. Ez a perspektíva segíti a növekedést. Tíz éve minden évben növekedtünk, és ez így lesz a továbbiakban is, mert mindig abban gondolkozunk, hogy hogy lehetünk még jobbak. Tökéletesség nem létezik, így aztán az sem baj, ha akadnak problémák. Ha pozitívan nézed őket, akkor azok inkább leckék, amelyekből tanulhatunk. Ha így nézed a világot, működni fog.

Tom-Headshot-2014.1.jpeg.jpg


Timár Gigi
 

swatura2

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek vajon most mi az üzenete? Ha valamit el akar érni valaki, akkor menjen el Magyarországról? Vagy hogy meg kellene változtatni azt a magyar mentalitást, amit a történelem, a fizikai-földrajzi-politikai korlátok kényszerítettek ránk, akár tetszett nekünk akár nem? Meg kéne változtatni azt, aminek a lehetetlenségét az ukránok például pont a saját bőrükön tapasztalják napjainkban? Vagy hogy örüljünk neki, hogy rengeteg a szemét itthon, s lám, azzal is lehet azért kezdeni valamit? Vagy hogy valaki(k) aki(k)nek terhére volt a nagy magyar realitáshoz való alkalmazkodás, illetve annak a szemétdombok felé emelése, azt egyfajta Übermenschként kell tisztelnünk, mert jó környezetben, jó feltételek mellett és jó tehetséggel, jó eredményeket ért(ek) el? Gratulálok neki(k). Még jobban fogok gratulálni neki(k), ha nemcsak a nevében/nevükben lesz(nek) magyar(ok), hanem majd ha hasonszőrű ötleteivel/ötleteikkel az adófizetés terén is magyarnak meri(k) majd vallani magát/magukat.

Hogy miért tennék?

mert... "itt élned, s halnod kell." S, ők ehhez bizony gyávák voltak.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor kb 5 éve hallottam és láttam ezt az ötletet gyakorlatban, nem adtam volna mármint az ötletnek sok időt.Úgy látszik tévedtem.
Igen valószínű ott a baj hogy itthon nem akarunk szenvedni a sikerért. Ha nem jön a haszon 1-2 hónap alatt akkor vége...Mert mi az első a vállalkozások nagy részében?..A külsőség, legyen drága autó hisz akkor vesznek bennünket komolyan.Telefon a legdrágább s így tovább.
Persze azonnal hibáztatunk mindent, politikát válságot...Nincs kitartás.
Visszatérve, amikor láttam gyakorlatban azt hogy a hulladékból használható dolgokat csinált azt mondtam erre hogy hulladékból szemetet csinál.....Mert az hogy elrontott csomagolóanyagból( ami hulladék) pl: tasakot csinált meg csákót nos nem láttam benne fantáziát. Nem lett igazam.
Amivel nem értek egyet az az összehasonlítás Izraellel hisz ha megnézzük a történetüket mintha durvább dolgokon estek volna át...
 
M

magdusis

Vendég
Önmagában nézve ; a TerraCycle dobozai szörnyű drágák ,tessék megnézni a weboldalukat.
Mennyi időbe telhet ,még egy toronyházban is,megtölteni egy ilyen dobozt?Nem néznek ki elég erősnek,hogy olyan hosszan kibírják,meg még a postázást is,vagy igen?
Megint csak nincs egy szó sem arról.hogy mit csinálnak a cigarettacsikkből vagy a hajból,pedig érdekes lenne tudni.
Az új termékek csúnyák,és pl.a szatyrok csak újra hamar szemetek lesznek,gyengének látszanak,igazából csak új alapanyagforrásnak tekinthetők,érdemes-e távlatokban belefektetni a munkát-energiát?
A padok,kannák is színtelenek,az új termékek árai túl magasak,nem versenyképesek;lehet,nem a hétköznapi vásárlónak valók.
Viszont valahol el kell kezdeni;majd kiderül,hogy alakul.
Azért mégiscsak inkább nem kellene annyi szemetet csinálnunk.
 
0

075

Vendég
Hogy miért tennék?
mert... "itt élned, s halnod kell." S, ők ehhez bizony gyávák voltak.

Már bocs de miért is kéne pont „itt” élni és halni?!

Mert valaki ezt egyszer leírta egy versbe? Na és akkor mi van? Az hogy XY leírta ezt egyszer, az már akkor valamiféle törvény, vagy mi?!

Én is olvastam azt a verssort, de mást is. Azt a mondást, sajnos már nem emlékszem ki írta, hogy „Egy hangzatos jelszó ötven évre befagyasztja az elemzéseket”.

Azaz: Ha leír valaki valamit, és jól hangzik, akkor mindegy mekkora hülyeség, a sok bolond ember elkezdi azt követni.

Én úgy érzem ebbe a kategóriába tartozik az „itt élned halnod kell” is.

Mert tudod, köztudomású, hogy a magyarok őshazája valahol nagyon keleten volt. Ugye, az Ural... De legjobb esetben is az Etelköz. Na, ha igaz lenne hogy mindenkinek ott kell élni-halni ahol megszületett, akkor a mai magyar nép nem szabadna hogy a Kárpát-medencében legyen, mert még mindig legfeljebb az Etelközben lakhantnánk, mert ugye onnan nem szabadott volna eljönnie az őseinknek.

Sőt, az egész emberiség még mindig Kelet-Afrikában kéne éljen, mert a genetikusok szerint ott alakult ki az emberi faj. De ők ugye elmentek onnét... mert GYÁVÁK voltak ott élni-halni... Fúj, a hitvány gyávák utódai vagyunk mind, most szégyenkezem!

Vagy, izé... Inkább a bátor, kutató szellemű felfedezők utódai vagyunk?!

De ugye, egy jó jelszó ötven évre befagyasztja az elemzéseket...
 

teddyted

Kitiltott (BANned)
Setni, hogy milyen nép miken ment keresztül, és ki a "menő" talán nem kellene feszegetni, mert érdekes lenne a dolog...

Szokás szerint itt mindenkinek van valami kis igazsága, de mégse :D Amit én kiemelek: egy friss eszű srác egy echte magyar mentalitással és ötlettel nekivágott a nagyvilágnak. (Biohumusz és társai). Itt nálunk (de szinte egész Európában ) nem megy az ilyesmi. Mások az emberek, más a környezet és mentalitás - ott más világ van, más a környezet és a befogadó közeg. A srác élni tudott vele és benne. Ezért tisztelet, becsület neki.

Igaz, elment, mi maradtunk. Mehettünk volna mi is és maradhatott volna ő is. Amit hazaüzent, abban sok igazsága van, de mi itthon lelkesen egymást gátoljuk bármiben. Számtalan ötlet, szabadalom, határtalan vállalkozókedv és energia futott már zátonyra itt, szó szerint felmorzsolva magát az embert is. Aki nem pusztult bele, vagy feladta, vagy elásta mélyre a dolgait és sohatöbbé - vagy megpróbált valahogy másutt, ahol legalább nem gátolják, ha már segíteni nem segítik. Itt a baj - szerintem.
 
  • Tetszik
Reagált: 075
M

magdusis

Vendég
De hát ez a fiatalember nem ......elment......,hanem a szülei vitték .
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Setni, hogy milyen nép miken ment keresztül, és ki a "menő" talán nem kellene feszegetni, mert érdekes lenne a dolog...

Szokás szerint itt mindenkinek van valami kis igazsága, de mégse :D Amit én kiemelek: egy friss eszű srác egy echte magyar mentalitással és ötlettel nekivágott a nagyvilágnak. (Biohumusz és társai). Itt nálunk (de szinte egész Európában ) nem megy az ilyesmi. Mások az emberek, más a környezet és mentalitás - ott más világ van, más a környezet és a befogadó közeg. A srác élni tudott vele és benne. Ezért tisztelet, becsület neki.

Igaz, elment, mi maradtunk. Mehettünk volna mi is és maradhatott volna ő is. Amit hazaüzent, abban sok igazsága van, de mi itthon lelkesen egymást gátoljuk bármiben. Számtalan ötlet, szabadalom, határtalan vállalkozókedv és energia futott már zátonyra itt, szó szerint felmorzsolva magát az embert is. Aki nem pusztult bele, vagy feladta, vagy elásta mélyre a dolgait és sohatöbbé - vagy megpróbált valahogy másutt, ahol legalább nem gátolják, ha már segíteni nem segítik. Itt a baj - szerintem.
Ilyet hogy ki a menő én sosem írtam...Az írásom lényege hogy nem kell sírdogálni a múlton hanem a jelennel és a jövővel kellene foglalkozni de úgy hogy a múltunkat sem feledjük el!
 
M

magdusis

Vendég
Mert volt esze a szüleinek. Jól tették hogy kimentek.
Elnézést kérek,én csak a tényre próbáltam rámutatni;nem szeretnék mankó lenni semmilyen -főleg kéretlen,indokolatlan és megalapozatlan - ítéletalkotásnak.
Ahhoz nem tudunk semmit a háttérről,tényekről és részletekről.
 
0

075

Vendég
Elnézést kérek,én csak a tényre próbáltam rámutatni;nem szeretnék mankó lenni semmilyen -főleg kéretlen,indokolatlan és megalapozatlan - ítéletalkotásnak.
Ahhoz nem tudunk semmit a háttérről,tényekről és részletekről.

Persze. Én ezzel inkább olyasmire céloztam, hogy az a hülye akinek módja lenne kimenni de nem él vele. Azaz általánosságban értettem, nem e konkrét esetre vonatkoztatva teljes egészében. Olyasmire gondolok, hogy például apámnak lett volna módja erre, ha nem is Amerikába, de Németországba, aztán mégsem élt vele. Holott milyen jó is lenne nekem az most, ott egy picit azért mintha magasabb lenne az életszínvonal, anyanyelvi szinten tudnék németül, meg egyéb ilyesmik...

Ezzel nem azt akarom mondani hogy mindenkinek a kimenetelre kell törekednie görcsös erővel, mert akinek jó itt, az persze hogy maradjon. Azt is megértem akinek nem megy jól csak átlagosan, vagy annál is rosszabbul, de nem él teljes nyomorban, és fél a változtatástól, fél kockáztatni amije van, vagy öreg hozzá, stb., s emiatt marad. De akkor ha ő ilyesmi miatt marad, ne kezdje nekem megideologizálni hogy „itt élned halnod KELL”, mert ugye „áldjon vagy verjen sors keze” meg hasonlók. Ahol valakit vernek, onnan jól teszi ha elmegy, mert egy hülye az aki ott marad ahol verik, akár a sors keze veri akár emberi kéz. Szóval ha valaki marad LUSTASÁGBÓL vagy GYÁVASÁGBÓL vagy az életkora miatt az ne kezdje ezt nekem megideologizálni, oké?!

Különben is, akinek ez az elve, az ne magyar népmeséket olvasson, miközben nagyban magyarkodik. A meséink majdnem mindegyike arról szól, hogy a kis kanászlegény (aki ugye a legszegényebb a faluban, s a legmegvetettebb foglalkozást űzi, tehát veri rendesen őt a „sors keze”) elmegy SZERENCSÉT PRÓBÁLNI, s meg is csinálja! Feleségül veszi a tündérkirálynőt, vagy legalábbis valami hétköznapi királylányt, az a minimum. És nem szól róla a mese, hogy visszatért volna a falujába kanászkodni, s ott ÉLNI és pláne nem ott MEGHALNI...

Ezt az érvet mintha épp itt e fórumon olvastam volna valakitől régebben úgy emlékszem, szóval azért akadnak szerencsére normálisan gondolkodó fickók is a magyarok közt.

Akinek az élet felkínálja a Nagy Lehetőséget, az meg kell hogy ragadja azt. Ennyi az egész. A mindenféle hangzatos szólamokat pedig vágja sutba. A boltban pénzt kérnek tőle nem ideológiákat, és a nők a sikeres pasikra buknak, nem a „dicső nemzeti múlt” dohszagú nosztalgiáján élvezkedő szentimentalistákra. Ha tehát a sikerért külországba kell menni, akkor tegye azt, úgy van az jól.
 

Kitti32

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez igen, igy kell ezt csinalni! Amiota Kanadaban elunk, pontosan ugyanezekre a kovetkeztetesekre jutottunk mi is. Mi kell a sikerhez? Egy jo otlet, pozitiv hozzaallas, szenvedely es kitartas! Nem feltetlenul penz.
 
Oldal tetejére