Amerikarol beszamolo

Melitta témája a 'Amerika' fórumban , 2008 Március 29.

  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Hogyan jutunk Japánba?

    Kedd van, délután négy óra. Magántanítványom ott ül előttem a nagyszobában, és mondja a leckét. Alig egy-két perce érkezett, de máris dolgozunk.



    Nincs lazsálás, felvételire készülünk. Saját szabadalmam a házitanítványt is feleltetni, mert akkor felelőssége van, be kell bizonyítania, nemcsak hallgatta, hanem vissza is tudja adni az én előadásomat. Pedagógiai munkám csúcsa az otthoni tanítás, mert akkor abszolút személyre szabottan lehet a kiválasztottal foglalkozni, nem beszélve arról, hogy fejlődését óráról órára lehet követni, s mi lenne ennél nagyobb siker?
    A feleletbe élesen belehasít a telefon hangja. Minden ismerősöm, barátom pontosan tudja, hogy még a hangom is más , ha tanítok, isten ments, hogy zavarjanak. A bennfentesekkel közölni szoktam, mikor vannak ezek az órák, s azokat szorgosan el is kerülik. Az viszont, hogy elnémítsam a készüléket, nem fer bele avult erkölcseimbe. Szóval felállok és odamegyek a telefonhoz, előre fogalmazva bármilyen beszélgetés rövid, pattogósan udvarias elutasítását.
    Nos, a lányom az, Washingtonból:
    – Anyuka, nézitek a CNN-t?
    – Neeem – mondom nyújtottan es majdnem háborogva (a butaság miatt, amivel zavarni merészel), de a lányom hangja nem hétkoznapi. Fulladozva folytatja:
    – Megtámadták Amerikát! Repülő ment neki a World Trade Center egyik épületének. Lehet, hogy jönnek a szomszédunkba, a Fehér Ház ellen!
    A kagylóval a kezemben rohanok a tv-hez, nyomom be az amerikai adót.
    – Igen, igen, figyelem – kiabálom –, majd jelentkezem, mert lányom már teszi is le a kagylót, szaladnia kell, ki tudja hova…
    A kedves fiatalember, aki az előbb még Babits költészetét taglalta, megérti, hogy fontos dolog történt, és gyorsan elbúcsúzik.
    Rátapadok a képernyőre, egyenes adásban áll még a másik épület, az iker, de zsigerileg érzi az ember, ha az egyik összeomlott, valami ördögi logika szerint a másiknak is vége lesz. S már jön is a repülőgép, s nem hiszem el a saját szememnek, belefúródik az épületbe, s az lassan, hatalmas tüzet-füstöt okádva összeomlik.
    Kitört a harmadik világháború, érzem megfellebezhetetlenül, a képek ereje földhöz teremt, levegőt nem kapok, s ekkor jut el a tudatomig, hogy a gyerekem ott van, ahova New Yorkból megy a következő gép. Markolom a telefont, a vezetékes nem működik, gyerünk a mobilra, azt sem veszi fel. Közben peregnek a képsorok, a Pentagon, ahol az én szeretett vejem dolgozik, aki szinte fiam is, hiszen tizenhat éves kamaszként ismertem meg, belecsapódik a gép, istenem, nem látni a részleteket az épület takarásában, élsz még, fiam? Tépem a mobilt szakadatlanul, telnek a percek, háborút közvetít a CNN, sírok, kétségbeesve, nem és nem megy ki még a csengetés sem. MI VAN VELETEK?
    Hazaér a férjem, nem tud semmiről, szaggatott előadásomból összeállítja a történések láncát, nem világháború, terrorizmus, mondja katonai szakértőként, de már izgul is lányunkért.
    Végre, végre, jön a csengetés, lányom kifulladva a vonal végén, igen, találkoztunk Tomival, hazagyalogoltunk, öt óráig tartott az út, azt mondják, a Fehér Ház helyett fúródott a gép a Pentagonba, bár ki tudja, lehet, hogy annak is szántak egyet, nem tudunk semmit, de élünk… Tomi a becsapódáskor a Pentagon parkjában volt, de a kollégája, aki vele szemben ül, eltűnt, nem tudni, mi történt vele. Szóval Tomi másodszor született…
    Sírunk, örülünk, hogy élnek, lányom munkahelye is megúszta, pedig cége épülete rajta van a tízdollároson, olyan ismert, de milyen rossz az ismertség, ha éppen bele kellene halni!
    – Nyugodjatok meg, pihenjetek, majd holnap már minden jó lesz! – mondom, mert mit is mondhatnék!
    De jön a holnap, s akkor már mindnyájunk eszébe tolakodik a gondolat önzőn és emberien, mi lesz a japán úttal? Panni lányom Tomival 24-én indulna Japánba találkozni egyetlen fiútestvérével, Andrissal. Ez még az ő anyagilag szellősebb életükben is jelentős érvágás, Japán messze van, de megnézni milyen jó lenne az imádott öccsel és feleségével együtt!
    A telefonban erről is szó esik.
    – Ne búsulj, addigra minden helyrejön, biztos tudtok repülni – mondom naivul és reménykedőn.
    De a lányomnak lesz igaza. Minden légijáratot letiltanak, hiszen a gépek elrablásával, ocsmány megerőszakolásával, ártatlan utasok halálba hurcolásával telt el az előző nap! S jönnek a hírek az áldozatokról, az ország szörnyű megdöbbenéséről és igaz gyászáról, s óh mily’ emberien a saját, perifériális sorsról is: “ha most nem mehetünk Japánba, akkor megyünk tavasszal, de gyertek ti is Anyuka, csinálunk családegyesítést, ha már így alakult, milyen szép lesz!”
    Csak annyit tudok kinyögni, – …miből, édes lányom, miből?
    – Fizetjük Andrisékkal az utatokat, egyet se búsulj!
    Az iskolában rám szól a kolléganő, legjobb barátnőm, ne mondjam már Japánt, mert hihetetlen, hogy léteznek ilyen gyerekek!
    Pedig léteznek, s március idusa előtt indul a gépünk, s Tokió repülőterén találkozunk a New York-i járattal érkező lányomékkal, hogy aztán együtt várjunk még egy kicsit munkából loholó fiunkra.
    Japán gyönyörű, elképesztően nagyszerű ország, minden köve új az európai szemnek, a családegyesítés három házaspára mindent megnéz, csodál, amit kell, beutazza tíz nap alatt a legfontosabb városokat. Naraban a parkban szabadon járó őzek egyöntetűen Jenő nevet kapnak nemre való tekintet nélkül, mert muszáj velük beszélgetni, olyan hevesen követelik, kis tavaszi kabátunkba kapaszkodva az élelmet; csak az isteneket lehetne felejteni durva, embertelen arcukkal, még ha aranyból vannak is!
    Szép a cseresznyevirágos tavasz – a tiszteletünkre március végefelé kinyílnak a fák, megmártózunk egy másik kultúrában, egy templom előtt akkora a rózsaszínű habban úszó fa, hogy leülök elé és csak arra gondolok, hogy volt értelme élni, ha ezt a fát láthatom, és Kiotóban a császári palota felséges mivolta földbe döngöli az embert, és a színház, amely az emberi természet hajszálvékony repedéseit van hivatva borotvaélesen megmutatni, szóval az egész egy hatalmas buvárkodás a történelemben és népekben, és minden nap mégis az jut eszedbe, hogy mindezt Amerika terroristái hozták neked, s akkor elgondolkodsz azon, hogy a történelem müködik ugyan, és öli és öli az embert, de a kis férgeknek egérutat is tud nyújtani, ha azon akkor kibújsz, mert az élet erősebb, mint a halál, szóval így jutottunk mi el Japánba…



    A szerző írja magáról
    "Életem legnagyobb részében gyakorlógimnáziumi vezetőtanár voltam. Amit tanítottam, azt szeretem a legjobban, azaz az irodalmat. Munkás életemet unokám születésekor hagytam abba és negyedik éve élek Amerikában. Első perctől kezdve azt figyelem, van-e titka és mi ennek az országnak. A történetek, amelyeket itt csokorba gyűjtök, igazak, tehát hitelesek. Egyedül az optika az enyém."

    Valentini Zsuzsa
     
  2. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Megszületni Amerikában

    Légy a világ bármely sarkában, fogamzás után jó esetben pontosan kilenc hónappal meg kell születned – a természet legelemibb törvénye szerint. De amibe az ember beleszól, az már elhajlik a természetestől és ahány ország, annyiféleképpen születik meg az ember.


    Nem beszélve arról, hogy akkor látunk csak ordító különbségeket, ha nemcsak horizontálisan nézzük a világot, hanem az idő vertikumában is! Elég csak néhány évtizedet visszalépnünk a történelemben, s máris ott találjuk magunkat a magyar répaföld mellett, ahová a frissen vajúdó kapáját letette, hogy ott, az anyaföldön szüljön, maga harapja el a köldökzsinórt és a körülményekhez képest rendbe szedve magát visszatérjen a kapához. Mai világunkban pedig nem is kell Afrika legdélibb csücskéig menni, hogy lássuk magunk előtt a földbe kotort üreg fölött összekuporodó asszonyt, aki ebből a pozitúrából pottyantja újszülöttjét a gödörbe.
    De mi Amerikában vagyunk, itt a születés is más – gondolja az ember. Más, az biztos, ahogy majd látni is fogjuk.
    Panni addig kutatott, amíg jó szakembernek minősülő nő nőgyógyászt nem talált, szám szerint kettőt, hogy szükség esetén helyettesíthessék egymást. Itt nem annyira vad ez az ötlet, a szülészet nem a férfiak privilegizált világa. A terhesség idején nőként fordultak felé, tapasztalatból is beszéltek, tudták, mire készül az én lányom. De szigorúak voltak nagyon, nem ihatott még amerikai lőrekávét se, cigaretta és alkohol pedig eleve szóba se jött, mert az eddig se tartozott az életrendbe.
    Volt egy könyve, több mint ezer oldal, ez hivatott a szülés után mélyebben érdeklődő nőt bevezetni a szükséges rejtélyekbe. Ha azt olvasta, hol a hideg verte ki, hol meg reménykedett, ha más kibírta, talán neki is sikerül. Teltek a hónapok, de alig hízott, mert az orvos hölgyek minden dekáért súlyosan megrótták. Hogy miket nem szabad megenni terhesség alatt, egy hosszú-hosszú lista tartalmazta a nagykönyvön belül, s Panni szigorúan betartott mindent.
    Február 17-re, keddre volt kiírva szülésre. Az itt szóba sem jöhet, hogy valaki a hat hét szülési szabadságból pár napot kivegyen előre, mert azt hinnék, nem normális. Egyrészt. Másrészt nem lehet előre elpocsékolni az időt, amit az újszülöttel lehet majd tölteni. Panni hosszú otthonlétre készült, három hónapra, az évek alatt gyűjtögetett, félretett szabadságnapokból.
    Mi szülők pár nappal a kiírt időpont előtt érkeztünk meg. Eleinte úgy volt, hogy majd én mehetek be vele a szülőszobára, amit nagyon nagy megtiszteltetésként fogadtam, de hosszú gondolkodás és "egyeztetések" után Tomi döntött, hogy feleségét ide is elkíséri. Ebbe boldogan belenyugodtam, viszont adós maradok a szülőszobai tudósítással. Nem baj, alighanem megtudtam így is eleget.
    Szóval közeledett az idő. Pénteken Panni még dolgozott, hétfő állami ünnep volt, így egy napja maradt szabadon és békésen. Ám addig! Pénteken minket is bevitt a városba nézelődni, az volt a megállapodás, hogy ötkor találkozunk a szokott helyen, a Mall végén. Ott is voltunk, de Panni kocsija nem akart feltűnni. Eltelt negyedóra. Semmi. Mi történhetett? Már izgulni kezdtünk, amikor csörgött a mobil, ne féljetek, mindjárt indulok, fél óra múlva ott leszek. Nem kevésbé izgultunk e közléstől függetlenül. Amikor végre megérkezett, kiderült a következő. Már öltözött az induláshoz, amikor előpattant egy főnököcske egy irattal, hogy ezt még el kell intézni.
    - Nem látta , tudta az az ember, hogy szülés előtt állsz? – kérdeztem fuldokolva a felháborodástól.
    - Anyuka, az magánügy, hogy én szülni fogok, a céget kizárólag a munka érdekli.
    Ezt nem kommentálom. De nekem, aki soha nem sírom vissza a Kádár-rendszert, most az jutott eszembe, hogy a szülő nővel mint személyiséggel törődtek, embernek és nem munkatárgynak tekintették, ha erre került sor az életünkben.
    Eltelt szép békésen a hétvége, csak én izgultam magamban, hogy Pannikám szüljön meg időre, nem élheti fel a napokat előre!!
    Hangosan pedig biztattam, hogy a mi fajtánk időben szokott szülni, ezt is rendben végzi, ő maga is napra pontosan érkezett.
    Eljött a kedd. Tudjuk, ezen a napon már nem kellett dolgoznia! Mégis csak a szülés orvosilag jósolt napjáról volt szó! Egész nap semmi nem történt, este ott ültünk csendben négyen a nappaliban, Tomi Panni haját simogatta, és csak vártunk és vártunk. Panni ültéből kilátott a konyhaasztalra, és egyszer csak undorral vegyes rémülettel sikoltott fel:
    - Ott rohan egy egér! (Ez még a ház átépítése előtt történt, ilyen látogatóink, ha ritkán is, de akadtak akkoriban.)
    Tomi éppen készült megróni feleségét a fegyelmezetlenségért, amikor ő halkan hozzátette:
    - Elkezdődött. (Ma is állítja, hogy az egér indította el a szülést.)
    Az izgalom végighullámzott rajtunk.
    - Jól vagy? – kérdeztem.
    - Igen – felelte az én mindig udvarias lányom, de már kelt is fel és sietős léptekkel ment a fürdőszoba felé. Egy perc múlva holtsápadtan jött elő.
    - Elment a magzatvíz – jelentette, majd visszaindult a helyére várni az új fájást.
    Egy darabig nem mertem zavarni, de aztán csak megkérdeztem:
    - Miért nem indultok a kórházba, hiszen ilyenkor sietni kell.
    - Hova kellene sietnünk? Ha négy óra hosszáig nem történik semmi, akkor kell jelentkeznünk.
    Elhallgattam, mert ez túlhaladta az én eszem határait. Lassan tizenegy óra lett, a fájások igen ritkák voltak. A fiatalok úgy döntöttek, megpróbálnak kicsit aludni addig, amíg indulni lehet.
    Nagy csend lett a két szobában, mi is lefeküdtünk, hogy éberen füleljünk minden neszre. Nagyon lassan telt el a négy óra, éppen akkor aludtam egy kicsit, amikor három körül elmentek.
    Újra az órát néztük, és számoltuk a félórákat. Semmi, de semmi se hétkor, se nyolckor, se, se, se.
    Idegességemben nekiestem a konyhaszekrényeknek, és alaposan lemostam őket, mert attól féltem, hogy császár lesz, s akkor a szülési szabadság fele betegágy, s nekünk haza kell mennünk dolgozni, és nem segíthetünk.
    Végre féltizenkettőkor szólalt meg a telefon. Panni kicsit gyötört, mégis boldog hangja:
    - Megszületett Izabella!
    Mit érez ilyenkor egy anya, akinek a lánya e pillanatokban vált anyává? Tökéletesen meddő vállalkozás ezt megfogalmazni . Szavakkal szinte kifejezhetetlen. Csak valami végtelen gyengédségről, mély örömről beszélhetünk, de az se fejez ki semmit.
    - Egészséges, mindene megvan, 3050 gramm, 51 centiméter hosszú. Gyertek és nézzétek meg!
    Értünk jött a másik nagymama, mert mi nem tudtuk, hogyan lehet a kórházhoz eljutni. S amikor beléptünk a kórterembe, ez a tündér így ugrott fia nyakába:
    - Kisfiam, ugye nagyon elfáradtál? Majd az ágy felé fordította a szemét és imígyen toldotta meg:
    - Gondolom, te is Anna!
    Ez volt az a pillanat, amikor csupa kisbetűvel írtam be őt életem könyvébe.

    A szerző írja magáról
    "Életem legnagyobb részében gyakorlógimnáziumi vezetőtanár voltam. Amit tanítottam, azt szeretem a legjobban, azaz az irodalmat. Munkás életemet unokám születésekor hagytam abba és negyedik éve élek Amerikában. Első perctől kezdve azt figyelem, van-e titka és mi ennek az országnak. A történetek, amelyeket itt csokorba gyűjtök, igazak, tehát hitelesek. Egyedül az optika az enyém."


    Valentini Zsuzsa
     
  3. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Szülés után, szabadságon

    Nemzedékek sorakoznak egymás után, mintát, okot és célt adva a következőnek. A születés a legjobb esetben három nemzedék szép összefonódásában történik, nagymama adja tovább lányának, az meg később saját lányának a tudnivalókat.

    <?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>Nos, én is igyekeztem átadni mindazt, ami egy kismamának hasznára válik, amikor gyengén, de nagyon boldogan hazaér.
    Az én édeasanyámtól, aki hat lányt nevelt fel gyönyörűen, és akinek rendre a “nyakára” szültünk, mert akkor még elfogadható lakása egyikünknek se volt, (nos a három Budapestre származott leányzó négy szüléssel örvendeztette meg jó szüleit), szóval tőle akkor azt láttam otthon, hogy a szülő nőt, aki öt napi klinikai tartózkodás után, a hatodik napon jön haza, felvértezve mindazzal a technikai tudással, ami egy újszülött ellátásához kell, mert orvosok és ápolónők sürögtek körülötte ez idő alatt és mindenre kiterjedően tájékoztatták, oktatták, a szoptatás csínját-bínját gyakorolták vele, nos a szülő nőt vetett ággyal várjuk, hiszen hiába teljesen egészséges folyamat a szülés, azért legyengíti a nőt és pár hetes kíméletre szorul tőle.
    <O:p></O:p>Akkor tehát én vetett ágyba fekhettem, s a bébimet (esetünkben Pannikát) a család látta el. Például orvostanhallgató húgom fürösztötte nap mint nap, ő látta el máig érvényes becenévvel, anyuka főzött, tálalt, mint a mesében. Nekem csak a szoptatás semmihez sem hasonlítható gyönyörű teendője-élménye maradt, és bevallom, az olvasás szent élvezete. Máig élénken maradt emlékem a Kakuk Marci újraolvasása, hatalmas nevetéseimmel frusztrálva környzetemet.
    <O:p></O:p>A legtermészetesebb, hogy ugyanezt akartam adni az én Pannimnak is, tehát gyönyörűen előkészített ágy, meleg étel, és természetesen összerakva <?XML:NAMESPACE PREFIX = ST1 /><ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY>, ami a fürösztéshez, pelenkázáshoz, szoptatáshoz kell, s az éjjeliszekrényen néhány kellemes könyv.
    <O:p></O:p>Tomi hozta haza családját kora délután igazi apai büszkeséggel. Az érkezés nagy körültekintéssel – könyv alapján – szervezve, hogy az erdélyi kopó is befogadja a jövevényt, tehát a kutyaigények szerint kellett az autóból a házig eljutni. A gyakorlat fényesen sikerült, Csucsa (Ó, Ady!) elfogadta Izabellát, aki apja keresztelése nyomán a továbbiakban Izyboo lesz. Az Izy az Izabellából jön, ez egyértelmű, de mi a csoda a “boo”, tünődtem, míg Tomi felvilágosított: az egy kedveskedő megszólítás a szeretett feleséghez, tehát ílymódon e becenévben anya és lánya benne foglaltatik. Ezen igen meghatódtam, s azonnal magamévá is tettem.
    <O:p></O:p>Szóval a kutya és újszülött után belépett a házba Panni is, körülnézett a szobákban, idegenül meredt rá a vetett ágyra – és azonnal elpakolta az ágyneműt.
    <O:p></O:p>Megbántódva kérdeztem:
    <O:p></O:p>- Miért, miért nem fekszel le, Pannikám?
    - Anyuka, én nem akarom elhagyni magam, erős vagyok, az is akarok maradni.
    Nyeltem egy hatalmasat, de tiszteletben tartottam a döntést. Inkább azt figyeltem, miben segíthetek mégis. Kiderult, hogy semmiben! Első pillanattól kezdve <ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> háztartási munkát ő végzett, egyedül a fürösztést bízta rám, mert attól félt egy kicsit. Akkor én a nagykönyvből elolvastam, milyen az amerikai fürdetés, és abból tartottam bemutatót a konyhai mosogató felett, mert oly picike volt az az Izyboo, hogy nevetséges lett volna kiskádba tenni. Az előírás szerint 25 percig kellett tartania az egyébkent öt-hat perces programnak, de mit meg nem tesz az ember Amerikáért!
    <O:p></O:p>Egy hétig láthattuk a frissen szült nő életküzdelmét, aztán búcsúztunk és repültünk haza. Nagyon nehéz szívvel tettük, lehetett tudni, hogy embertelen sors vár rá!
    <O:p></O:p>A három hónap múltával a nagyapa szaladt nyugdíjba, hogy a dolgozó nőt segítse, nyárra én is megérkeztem.
    <O:p></O:p>Panniból dőlt a szó, mennyire nem volt elég semmire a három hónap, nem tudott pihenni, nem tudott tanulni vagy olvasni, az idő szűkössége miatt mindent összetorlódni érzett, s csak a naptárt leste dermedten, hogy rohan mégis az idő, hogy menni, menni kell dolgozni.
    Azt a kérdést, hogyan szoptat az amerikai anya hónapokon keresztül, fel sem mertem tenni, láttam élőben.
    <O:p></O:p>Az a párhónapos gyerek kap anyamellet reggel és késő délután, valamint éjjel. Hiába nem kivánatos, éjjel is szopik a baba, mert az anyának szüksége van arra, hogy megélhesse ezt az élményt, tehát inkább elrontja és rossz alvóvá teszi a gyermekét. Reggel aztán az általam fertőtlenített anyatejtartókat táskájába rejti, a munkelyén egy szerencsére üresen talált irodába bezárkózva fej időnként, (ahol néha rádörömbölnek, mert másnak is kell a hely!) este átadja a gyűjtött tejet, amit aztán én szépen beosztva adagolok cumisüvegből Izyboonak.
    Ez az idilli állapot sem tart sokáig, mert a tejmennyiség ilyen körülmények között szükségképpen csökken, tehát következik anyatej és tápszer vegyítése! Így eszik a csecsemő, aki, ha békében hagynák az anyját, akár tíz hónapig élhetne boldogan anyatejen kevés gyümölccsel, főzelékkel kiegészítve.
    <O:p></O:p>Egyszer összeszedem a bátorságom, s így fordulok Pannihoz:
    <O:p></O:p>- Mondd kislányom, <ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> amerikai anyának ez a sorsa?
    - Dehogyis! Ha a férj eleget keres, akkor otthon maradhat a feleség és békében szülhet akár három gyereket is.
    <O:p></O:p>Így vagy úgy történik, Amerika tele van gyerekkel!
    <O:p></O:p>Csakhogy mire a férj eleget keres, addigra a nők kifutnak a szülőkorból, szóval ördögi kör ez, s a leggyakoribb megoldás az, amit a két szememmel láttam. Ha valaki hat hétnél tovább otthon tud maradni, már csodaként éli meg, s teljesen természetes, hogy nyugdíjas nagymama (de itt a korhatár 65 év)!, vagy még inkább fizetett alkalmazott lesz az anya helyettese.
    <O:p></O:p>Ami a legszörnyűbb, í g y is lehet élni! (Nálunk ezek az állapotok a Rákosi érában uralkodtak, de könyörgöm, azóta évtizedek teltek el, és a világ egyik leggazdagabb államában vagyunk!)
    <O:p></O:p>Arról ne besszéljünk, mi a helyzet akkor, ha akár az anya beteg, akár a gyermek jön valami bajjal a világra, mert az az orvosi kiadások és időhiány együttesével már számomra elképzelhetetlen!

    Valentini Zsuzsa
    <O:p></O:p>



    A szerző írja magáról

    "Életem legnagyobb részében gyakorlógimnáziumi vezetőtanár voltam. Amit tanítottam, azt szeretem a legjobban, azaz az irodalmat. Munkás életemet unokám születésekor hagytam abba és negyedik éve élek Amerikában. Első perctől kezdve azt figyelem, van-e titka és mi ennek az országnak. A történetek, amelyeket itt csokorba gyűjtök, igazak, tehát hitelesek. Egyedül az optika az enyém."
     
  4. stee

    stee Állandó Tag

    köszönöm ezeket a történeteket, nagyon tanulságosak!
     
  5. dorka35

    dorka35 Új tag

    Kedves Melitta!
    Olvasva soraidat vegyes érzések kerítettek hatalmukba.Pozitív és negatív egyaránt. Negatív azért, mert Én egy 34éves anyuka vagyok, akinek sajnos már egyetlen nagymama sem tud segíteni.Nem élnek már. Pozítiv azért, mert számomra az is jó érzés, hogy így is meg tudom csinálni a sok-sok feladatot, amely a gyermekneveléssel rám nehezedik.Még ha sokszor estére hullafáradt vagyok is.
    Nekem nagyon sokat jelentene, ha legalább egy nagymamája lenne a fiamnak.Sajnos, a sors ezt nem adta meg Nekem.Mindennap irigykedve nézem azokat az Anyukákat, akiknek segítségük van akár a Nagymama, akár más rokon által.Nekem a fiam születésétől kezdve, sőt már a terhesség alatt sem, semmilyen segítségem nem volt,azóta sincs.Na, nem szomorkodom, a fiam egészséges,szép, és rendkívül eleven kisfiú, ennek viszont örülhetek.Minden szépet, jót Neked!



    Dorka
     
  6. E.Ágnes

    E.Ágnes Állandó Tag

    Avagy 'Éljen a Kádár-korszak Magyarországa, le az anyaellenes Amerikával...' :rolleyes: Na persze. Én a nyolcvanas években születtem, anyám emlékei finoman szólva nem egyeznek azzal, hogy "orvosok és ápolónők sürögtek körülötte...és mindenre kiterjedően tájékoztatták." Idilli kép, csak az a baj vele, hogy hamis.
     
  7. Spanky

    Spanky Állandó Tag

    Hmmmm! :rolleyes:
     
  8. Spanky

    Spanky Állandó Tag

    Erdekes mi :rolleyes:
     
  9. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A kórház nem pihenőhely

    A kórterem. Álljunk meg itt, mert aki a magyar kórházat és klinikát ismeri, semmit nem tud elképzelni ebből. Egy kis előszobával rendelkező szépen berendezett szobába lép be az ember, ahol van pótheverő az éjszakát esetleg itt tölteni szándékozó családtagnak is, s egy ajtó vezet a tökéletesen berendezett fürdőszobába, ami természetesen dukál a betegnek.

    Az amerikai tömegkórterem kétszemélyes, de Panni úgy döntött, olyan különleges életfeladat a szüles, hogy megérdemli az egyágyas szobát és ráfizetett az itt abszolvált e g y e t l e n éjszakára száz dollárt érte.

    <?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>Azt vártam, hogy nagyon fáradt és erőtlen lesz, de tele volt közlési vággyal, és apróra el akarta mesélni a hajnal óta történteket. De csak azután, hogy a kimerülten alvó unokánkat alaposan megszemléltük. Az első benyomás a sors igazságtalanságáról beszélt. Az ember lánya kilenc hónapig hordja gyermekét, aztán megszüli a tulajdon férjét! Itt is erről volt szó, az anyja mellett feküdt egy miniatűr Tomi. De csak néhány pillanatig tartott a sértődöttség, mert már látni is kezdtem az újszülött l e á n y k a voltát az édesen becsukott szemecskékben, a pihenő arcocskában.
    <O:p></O:p>Panni, anyja lánya, azonnal szervezni kezdett. Anyósának, apjának, férjének különféle feladatokat osztott ki, s kiürítette a kórtermet, hogy egyedül maradhassunk. Életünk legszebb órái közé tartozik az a kettő, amit három a kislány formációban ott eltöltöttünk.
    <O:p></O:p>- No, beértünk a kórházba, orvosnőm megvizsgált, kiadta a parancsot, tessék sétálni még. <?XML:NAMESPACE PREFIX = ST1 /><ST1:pLACE w:st="on">S Tomival</ST1:pLACE> karonfogva róttuk a hosszú folyosót oda-vissza tízszer, ötvenszer, nem tudom, hányszor. Lassan tágultam, lassan kezdtem igazán fájni. De csak elérkezett az idő, kezdődött a szülés. S képzeld el, anyuka, amikor mindennek a legközepén voltam, és a görcsöktől alig láttam, akkor belibbent az ajtón egy orvosi köpenybe bújt perszóna és a következőket szólotta hozzám: ’Egy genetikai alapítványtól jöttem, itt írja alá, kérem, hogy a méhlepényét felajánlja tudományos kutatási célokra.”
    <O:p></O:p>- Tudod anyuka, hogy nekem jó a modorom, de ezt a nőt azonnal kiutasítottam. Hol vagyunk itt? Hetivásárban vagy szülőszobában?!
    <O:p></O:p>Orvosnőm viszont csodálatosan segített. Tomi is azt tette, amit ilyenkor az ideális férjnek tennie kellett, tehát végül <ST1:pLACE w:st="on"><ST1:CITY w:st="on">minden</ST1:CITY></ST1:pLACE> “jól ment.” Kibírtam kiabálás nélkül, pedig lett volna miért.
    <O:p></O:p>S fekszik az én lányom a szobát uraló hatalmas dupla ágyon, amelynek magasságát és szögét úgy állíthatja be, ahogy akarja, és mellette mocorogni kezd az anyaméh biztonsága utáni világban első óráit élő kicsi lánya. Panni arcán feszültség látszik, először nem értem.
    <O:p></O:p>- Hogyan fogom megszoptatni? - kérdezi elveszetten.
    Mire én rutinosan: - Majd jön a nővérke, és megmutatja.
    <O:p></O:p>Panni hosszan nézi az ő jámbor, tudatlan anyját.
    <O:p></O:p>- Itt? Senki nem jön! Az az én problémám, senkit nem érdekel!
    <O:p></O:p>Ezt se kommentálom. Amikor felsír Izabella (milyen furcsa az eddig csak teóriaként létező nevet összekötni egy élőlénnyel), akkor félre szemérem, bizony megfogom Panni mellbimbóját és én igazítom bele unokám szájacskájába, aki Istennek hála, pontosan tudja, mi a dolga.
    <O:p></O:p>Ahogy ott fekszik egymás mellett a két elgyötört nő, a mostani és a majdani, magamban sok-sok szerencsét kívánok nekik, de csendben maradok, a szoptatás szent dolog.
    <O:p></O:p>Másnap délelőtt újra ott vagyunk a szép szobában, ahol Tomi is aludt – volna, ha Izabella sirása ezt engedte volna. Ki van borulva szegény, az apaság mindenkire váratlanul csap le, erre nem lehet felkészülni!
    <O:p></O:p>Nagy a sürgés-forgás, egyre-másra jönnek különböző nővérkék, kedvesen mosolyogva, de ez nem a szülő nőnek szól, hanem az ott levőknek egyben, őket ugyanis csak Izabella érdekli. Akit nem átallanak sarkon szúrni vérvétel címen. Mondanom sem kell, mind Panni, mind az én szememből könny csordul ki a gyermek kétségbeesett visításától. Aztán meg mindenféle vizsgálatot, mérést kell elvégezni rajta, a kismama délután mehet, menjen haza, mit hentereg itt, jön a következő anya, annak is kell a hely. A kórház a konkrét esetre való, nem pihengetésre! (A műtött is mehet haza, amint magához tér az altatási kómából! Hétre bemegy, kilencre előkészítik, fél tíztől megműtik, délután háromkor usgyi haza. S mindez csak 8-10 ezer dollar!)
    <O:p></O:p>Panni szülése 10 ezerbe kerül a biztosítónak, de amíg találsz és fizetsz olyan biztosítót, amely téged felkarol a bajodban, jó sok pénz száll el a pénztárcádból. (<ST1:pLACE w:st="on">S az</ST1:pLACE> amerikai évi átlagfizetés körülbelül 40 ezer dollár!)
    <O:p></O:p>Jó, most ne beszéljünk pénzről, elvégre ember született, pakolni kell, igyekezni haza, mert a célt elértük, Izabella kötelességét teljesítve egészségesen elhagyta édesanyja testét, a többi nem az orvostársadalom dolga.
    Vagy nem említettük még a következő ezeroldalast, amiből tessék szépen megtanulni, mi az újszülöttgondozás? Sietni kell vele, mert orvos ugyan soha be nem teszi a lábát a házadba a ‘Hogy van a mi édes kis Izabellánk?’ kérdéssel.

    Valentini Zsuzsa




    A szerző írja magáról

    "Életem legnagyobb részében gyakorlógimnáziumi vezetőtanár voltam. Amit tanítottam, azt szeretem a legjobban, azaz az irodalmat. Munkás életemet unokám születésekor hagytam abba és negyedik éve élek Amerikában. Első perctől kezdve azt figyelem, van-e titka és mi ennek az országnak. A történetek, amelyeket itt csokorba gyűjtök, igazak, tehát hitelesek. Egyedül az optika az enyém."
     
  10. E.Ágnes

    E.Ágnes Állandó Tag

    Természetesen nem. Van aki szerint az sem, ami előtte volt.

    :rolleyes:
    Miért van az az érzésem, hogy ez az élmény volt a fő motiváció a cikksorozat megírásához? :mrgreen:
     
  11. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Kedves E.Agi
    Ez egy beszamolo sorozat Valentini Zsuzsa tol.
    O igy latja amerikai utjat. Nem muszaly vele egyeterteni, de mindenbe belekotni se kell.
    HAny gyermeket szultel? A hallomasbol mondott beszamolo ami 70-80 -as evekben tortent Mo a szuleszeten hitelesebb forras aki akkor atelte az anyasag elmenyet. Szemelyesen nem voltam elajulva se az orvosoktol sem a tudasuktol se a felszereltseguktol hisz ket gyermekem halt meg, Bp a korhazba szuletesuk utan.
    Az 5-6 napos korhazi gyermekagyi felepules mindenkinek adva volt.

    Usaban minden allamban minden varosban mas es mas biztositasi fugvenye kinek milyen ellatas van. Ki mit fizet azt kap.
    Altalanositani nem lehet de esetleg masok szivesen elolvasak ennek a csaladnak elmenyeit.
     
  12. Spanky

    Spanky Állandó Tag

    En az 50-es evekben, pici Hugim meg a 60-as evekben evekben szulettunk. Edesanyam emlekei (szinten finoman szolva;)) sem egyeznek az iro allitasaival. Sot!!!
     
  13. E.Ágnes

    E.Ágnes Állandó Tag

    Ha nem muszáj egyetérteni, akkor az egyet nem értést ki lehet fejezni anélkül, hogy "mindenbe belekötésnek" minősítenék - nem? Comment is free.

    Az alapvető problémám ezzel a cikksorozattal az, hogy torzít. A szerző a nagyon elfogult, nagyon szubjektív tapasztalatait adja elő, ami rendben van. De csak azért, mert nem tetszett neki az amerikai helyzet, talán nem kéne a Kádár-rendszert ennyire dicsérni. Mert nem, nem igaz, hogy míg az amerikai kórházak nem segítenek szoptatni, addig a magyar kórházakban segítettek. Nem igaz, hogy Amerikában kevésbé veszik emberszámba a szülőnőt/kismamát, mint Magyarországon.
    A cikk szerzője mintha saját, Amerikával szembeni ellenérzéseit vetítené rá a helyzetre. Nem szeretem, ha a szubjektív véleményt objektív helyzetelemzésként állítja be valaki, akkor sem, ha a NépszabadságOnline-nak ez megfelel.
    Nem többet, mint pl. Spanky aki szintén hozzászólt a topikhoz. A cikkek retorikai csúsztatásait fel tudom ismerni akkor is, ha nem szültem.
     
  14. Spanky

    Spanky Állandó Tag

    Agnes, 100%-ig egyett ertunk. A sorozat valoban torzit.
     
  15. pmd

    pmd Állandó Tag

    :mad:Ajjajjaj, ne legyünk már anniyra magyarok, hogy a világ legszebb csodája kapcsán képesek legyünk összeugrani!
    Ez aztán igazán az a téma, amit mindenki másként él meg.

    Azt, hogy miről miként gondolkodunk, átengedjük a saját személyiségünk, tapasztalataink szűrőjén. Ha valaki megosztja másokkal az ilyen intim élményeit, azzal nem kell egyetérteni, de tiszteletben tartani azért illenék...
     
  16. Spanky

    Spanky Állandó Tag

    Ez egy FORUM!!! Senki nem ugrik ossze senkivel. De ha mar forum akkor legyen forum. Semmi problema azzal, hogy megvitasuk a cikket. Plane ha meglatasunk szerint valotlan dolgokat abrazol.
     
  17. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Amerikai születésnap


    A bőség hazájában nem tartanak névnapot. Ha egy régóta itt élő magyart felhív a barátja mondjuk János napon, akkor hosszan keresgéli az agyában, mire szolgál a jó kívánság.<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>
    A születésnap viszont olyan ünnep, ami teljes figyelmet, nagy szervezést és igen vaskos pénztárcát igényel, sőt követel. Szemünk fénye egyéves, kétéves... tizenhat éves lett! De addig még nem szaladunk el, bár akkor már egy jóképű autó jár, vezethet a gyerek – Amerikában invalidus vagy vezetői tudás nélkül, az autó csak márkájával lehet luxus, nélküle nem lehet létezni. Ezért aztán az egy háztartás, több autó természetes állapot.<O:p></O:p> Nos, gyermekünk, Izabella egyéves lett. Erről az ünnepelt persze nem tud, agyacskája még nem ér fel az időszámítás magasába. Sebaj, az ünnep még úgyse neki szól, demonstráció a rokonoknak, barátoknak. <O:p></O:p>

    <O:p></O:p>Izyboo első szülinapja a szerényen drágák közé tartozott. Az eleve szóba se jöhet, hogy a háromszintes ház méltó helyszín lehetne a körülbelül harminc embernek. Ki kell bérelni a megfelelő helyet. Vannak a nyilvános gyerektornatermek, ahova egyébként is vinni lehet már a karonülőt, aki aztán anyja vagy apja ölében marionettbábuként mozog a mosolygó fiatal lány tanárnéni vezetésére. A bábu mozgatása szülői kötelesség, fel nem érhettem ésszel, mitől jó ez a gyereknek, viszont jó sokba kerül. Nos, a már ismert tornatermet ki kell bérelni két óra hosszára, itt minden szórakozás rugóra jár, még az esküvő is faltól falig tart, értsd pl, négytől tízig az étteremben, akkor aztán ki is söpörnek onnan, ha magadtól nem akaródzik indulnod. Az első születésnap tehát 2-4-ig hirdettetik a hivatalos, postán küldött meghívón. <O:p></O:p>
    <O:p></O:p>A tornaterembe belépve egy pult előtt állsz meg, háttal neked vannak a rekeszek, ahova a kabátokat be lehet szuszakolni, a pultra pedig a teremmel együtt bérelt rendezvényszervező hölgy bölcs útmutatása alapján elhelyezendők a gyönyörűen csomagolt, általában tökéletesen haszontalan játékok. (Bár tényleg vannak jól kitalált elmeélesítő játékfajták is, csak nagyon kell tudni, hol találhatók.)<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>A pultot hamar ellepik a színpompás dobozok, győzi majd a szülő a kocsi hátuljába hordani, hogy aztán valmi értelmet találjon ki nekik.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Amikor mindenki megérkezett, akkor a hölgy szervezni kezdi a játszást. Mászókák, hengerek, hinták, tornaszőnyegek színes kavalkádján folyik a testmozgás – ismét a szülők aktív közreműködésével. Izyboo főleg hasoncsúszva ünnepli magát. A felnőttek szabadon maradó része, mint jómagam is, beözönlik a tornaterem mögötti kis barátságtalan szobácskába, ahol pizzát lehet enni üdítővel körítve a földre telepedve, s várni a pillanatot, amikor ledöfik a szülők az ünnepi tortát, amely általában alig éri el az ehetőség alsó határát. Ez komoly, annyira agyoncukrozottak, annyira műviek, hogy az ember szerény mosollyal utasítja el a felé nyújtott darabot. Persze Izybooé a francia cukrászdából van, ahol még emlékeznek az ízekre.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>A kétéves szülinap se az igazi még, de a hároméves hölgyeket és urakat már illik nagyon komolyan venni. Erre az életkorra már óvodás az árva gyerek, tehát Izabellának is van 15, azaz tizenöt csoporttársa. Az uralkodó erkölcs szerint azokat hiánytalanul illik meghívni. Nem kell matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy pillanatok alatt 60-70 fős ünnepséget számoljunk ki. Egy hároméves kisfiúszületésnapot azért megírok, mert máig se gyógyultam ki belőle. Robert egy igazi úr az óvodából, (kinőtte a gyermektornatermet!) szülei tehát e szerint viselkednek. Tomi nem ért rá a tárgynapon, így mintegy én lettem a reinkarnációja.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Odaérünk a hatalmas házhoz, amely olyannyira tömve van gyerekkel és felnőttel, hogy például számomra még az se derül ki a több mint két óra alatt, hogy kik a szülők. De itt a bemutatkozás nem érdekes, ott vagy, érezd jól magad, akárki fia-borja vagy. Azért itt-ott nyújtja az ember lánya a kezét, de ez nagyobb megrendülést nem vált ki.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Először felmegyünk a legfelső emeletre, ahol egy hatalmas szobában szanaszét hevernek a csecsemők, a minden rangú és rendű baráti, rokoni körből, közöttük másznak, kiabálnak az ünnepelt korosztályának tagjai. Szemrevételezem a gyerekbüfét és újra a földszintre megyek. A nagyméretű konyha teljesen átalakult bárrá! A bárpult mögött áll a fogadott mixer szépen felöltözve, s mosolyogva szolgál ki. Csak azért nem a Hotel Mariottban érzed magad, mert itt fizetni nem kell. Én imádott vörös boromat fogyasztom, a biztonság kedvéért nem is megyek nagyon messze a pulttól. Az ebédlő közepén áll a roskadásig telt asztal mindenféle főtt, sült hideg étellel, salátával, süteményekkel. Itt magad vehetsz, de ha erre is lusta vagy, mint én, akkor szedegethetsz arról a tálról egy-egy darabkát, amit a mozgó (fogadott) pincérnő hord körül.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Leülök egy fotelbe, hogy merengjek az amerikai valóságon, de nem tehetem sokáig, mert izgalom hullámzik végig a tömegen, és gyerekáradat zúdul le az emeletről.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>- Megérkezett a tűzoltó autó (fogadott) - kiáltja az egyik kisfiú.<O:p></O:p>
    Ezt nem tudom elhinni! Ott csillog-villog a kapu előtt a hatalmas monstrum, meg lehet tapogatni, bele lehet mászni, a dudáját nyomkodni és egyáltalán. Jó félóra múlva el.<O:p></O:p>
    Akkor érkezik egy táskás fontos elvtárs, akiről hamar kiderul, hogy (fogadott) bűvész. A bárban telepszik meg, az ő kuncsaftjai a felnőttek. Valóban vérfagyasztó mutatványai vannak, az ünneplő közönség felhevül.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Egyszer csak előkerül Panni, Izyboo elfáradt, mehetünk haza.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Az autóban megjegyzem szerényen, talán egy csepp túlzás volt ebben. Panni legyint:<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>- Ugyan már, a múltkor az ünnepelt trónra ült és megkoronázta az összes gyereket, mert tudvalévő, hogy a háromévesek a princessz korban vannak, s báli ruhákat és koronákat hordanak minden adandó alkalommal.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Itt a korona része lett annak az ajándék halmaznak, amit viszonzásul a fő ajándékért minden résztvevő kap.<O:p></O:p>
    <O:p></O:p>Félek, Izyboo februárban négyéves lesz. Annyit már tudok, hogy a fogadás egy bábszínházban lesz, s evés-ivás után a bábjáték zenéje értük szól majd....

    Valentini Zsuzsa



    A szerző írja magáról

    "Életem legnagyobb részében gyakorlógimnáziumi vezetőtanár voltam. Amit tanítottam, azt szeretem a legjobban, azaz az irodalmat. Munkás életemet unokám születésekor hagytam abba és negyedik éve élek Amerikában. Első perctől kezdve azt figyelem, van-e titka és mi ennek az országnak. A történetek, amelyeket itt csokorba gyűjtök, igazak, tehát hitelesek. Egyedül az optika az enyém."
     
  18. pmd

    pmd Állandó Tag

    Bátorkodnék arra utalni, hogy különbség van a "másként látom a helyzetet, mint a szerző" és "a cikksorozat torzít" - megközelítés között. Az egyik vélemény-nyilvánítás, a másik támadás.

    Igen, ez egy forum, csak capslock-kal és három felkiáltójellel a hozzászólásod úgy hat, mint ha leordítanád a fejem, pedig ez is csak egy vélemény.
     
  19. Spanky

    Spanky Állandó Tag

    Jaj Istenem, ne legyel mar enyire erzekeny.
     
  20. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A gyerek mint kereskedelmi tárgy


    Pannimnak van egy visszatérő szólása az állam által meg nem oldott feladatokra: magánszociális probléma, azaz röviden “magánszoc”. Nos, mint láttuk, a szülés egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.

    De mi van akkor, ha a gyerek már létező valóság? Először is, meg sem kell születnie ahhoz, hogy a kereskedelem már feltartott orral kiszimatolja. A kismamának elég csak a legelső orvosi vizsgálaton megjelennie, adataira ráteszik szőrős mancsukat a kereskedők és ettől kezdve özönlenek a prospektusok, így készülj a gyerekedre, úgy öltözz mint kismama, itt a boltunk, ott az áruházunk, gyere, csak gyere! S a Maternity boltok csakugyan ontják az árut. Ezek nem afféle kis butikok ám, hanem a plazák hatalmas, széles portálú áruházai, tömve mindennel, ami terhes anyaként eszedbe juthat, s főleg olyasmivel, ami egy szerény kezdő anyának eszébe sem juthat. Szoknyák, nadrágok, blúzok, ruhák, kombinék, melltartók, hálóingek, rafináltan nyíló szoptatós ingek valami olyan kavalkádja fogadja itt az embert, hogy beleszédül. S mert ezek jó része valóban szükséges, olyan az áruk is. Ha muszáj megvenned, nehogy olcsón juss hozzá, ez az alapállás. Ennek következménye, hogy Panni köreiben valamikor valaki megvette a kismama ruhatárát, s azóta az száll mamáról mamára. Így jutott hozzá a kollekcióhoz Panni is, s ő is továbbadta, még emlékben sem maradt egy darabja sem.
    <?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>De az igazi attrakció maga az élő, lélegző, mozgó bébi, akinek millió jogos szükségletét felszorozza az ipar és a kereskedelem, és olyan masszívan gerjeszti a szülői szeretetre alapozott kíváncsiságot, hogy a legtöbb jámbor kezdő házaspár be is kapja a horgot. Isteni szerencse, hogy a nagymamai kontroll remekül működött, mert hagyták működni, így egy-két kapitális tévedést sikerült kikerülni.
    <O:p></O:p>A legvérlázítóbbal kezdem, a pelenkával. A pelenkázás, tudjuk, szezonális dolog (kivéve a bepisilő kiskatonák esetét), tehát a fő érdek ennek a szezonnak minél tovább nyújtása. Ezért kitalálták azt, hogy nem kell biliztetni, mert az árt a gyermeki léleknek és a személyiség szabad fejlődésének. Addig, míg a gyerkőc magától nem kérezkedik a meghitt helyiségbe, n e m kell bili! (Ez nem jelenti azt, hogy körte – és mozdony- és állat- és virág- és trón- stb. alakú edényt ne lehetne garmadával kapni, ha valami vakmerő anya mégis a használatára vetemednék, mondjuk utazás közben.(De tessünk elgondolni, az igaz gyermek nagy szórással ugyan, de biliztetéssel kétéves korára szobatiszta lehet, ám ha helyette még egy jó évig pelenkára fogják, akkor csak napi öttel számolva is micsoda pénzt vesznek ki a szülői zsebből teljesen feleslegesen!)
    Nos, én mindezt akkor még igazán fel sem mérve, a szilárdan ülő Izyboot (mert ez a kritérium, hogy már tartsa meg felsőtestét a gyerek) szépen ráültettem egy viszonylag elviselhető dizájnú alkalmatosságra.. S lám, a dolog működött, ahogy kell, s Izyboo egyszer csak egy este két éves kora körül így szólott édesanyjához: - Anyuci, nem kérek pelankát, már nagylány vagyok!
    <O:p></O:p>Rohan hozzám Panni:
    <O:p></O:p>- Anyuka, hallottad, mit mondott a gyerek?
    - S te? – kérdeztem vissza – ne adj rá semmit!
    <O:p></O:p><?XML:NAMESPACE PREFIX = ST1 /><ST1:pLACE w:st="on">S az</ST1:pLACE> én imádott kis unokám attól kezdve összesen kétszer pisilt be éjjel, akkor is volt valami speciális oka rá.
    <O:p></O:p>Nem fárasztottam magam azzal, hogy utánaszámoljak, hány dollárt spóroltunk ezzel, mert az ember nem spórolni akar a gyerekén, de mégis!
    <O:p></O:p>Hogy valami nem stimmel az én felfogásommal , akkor derült ki, amikor édes kis burmai doktornőjének (akihez, figyelem, te viszed a mégoly lázas gyerekedet is!) büszkén megjegyeztem, hogy az unokám szépen használja az éjjelit, nem szólt, csak rám nézett hosszan és döbbenten, nem tudta a közlést értelmezni.
    <O:p></O:p>De a hosszú úton, amit a gyerek megtesz a fejlődés során , ez csak egy arasznyi lépés. Mennyi van még!
    Az újszülöttnek kell sapka sokféle színben, alakban, szépségben. Kell ingecske, rugdalózó, kiskabát, rékli, zokni, harisnya, takaró, ágyacska, esetleg párnácska legalább nézegetni, törülköző kacsa- és liba- és mókus- és vonat- és stb. mintával (lásd bili!), kiskocsi, nagykocsi télre, nyárra, tetővel, tető nélkül, négy kerékkel, három kerékkel, kis-, közepes- és nagy csomagtartóval. <ST1:pLACE w:st="on">S az</ST1:pLACE> etetéshez millió dolog, de az külön téma.
    Egyelőre ott tartunk, hogy a másfél napos újszülöttnek haza kell jutnia. Nem ám villamoson, trolin, buszon, esetleg taxin, hanem a saját autóban. S élete első útján már biztonsági ülésben! Ami érthető, mégis nagyon-nagyon szánalmas. Először is meg kell találni a megfelelő fajtát, amely alkalmazkodik a nemhez, a szülők természetéhez, a kisded majdani méretéhez, az autó színéhez, márkájához stb. S akkor beleszerelik a három kilónyi kisdedet. Aki ettől aztán lifeg, lóg, nyeklik abban a mégoly kicsi, neki mégis hatalmas szerkezetben. Vérzik a szíve az embernek, ha ránéz. Minek is jöttünk le a fáról? Ott királyok voltunk, mindenre felülről néztünk, s jó kis szőrünk távoltartotta tőlünk az életünkkel kalmárkodókat!
    <O:p></O:p>Nos, az etetés misztériumába akkora szekció vezet bennünket a gyermekáruházon belül, hogy fáj a szemnek, mire körülér. Cumisüvegek, cumik, tányérok, csőrös és csőrtelen poharak, partedlik (a virág- , a vonat- …stb mintával), evőkészletek, evőeszközök, bébitápok hosszú sorokban!
    A cumisüveg!. Kicsi, nagy, közepes, mérővel ellátott, mérővel el nem látott, kis nyílású, nagyobb és még nagyobb nyílású, áttetsző, át nem tetsző, mintás és minta nélküli. A cumikra ugyanebben a kavalkádban. ???
    <O:p></O:p>- Minek ez?- kérdezném a lányomat, de ő némán mutat a cumik alakjára.
    - Mit kell látnom? – értetlenkedem.
    - A cumi követi a mellbimbók alakját! – magyarázza a tudatlannak.
    Jó, jó, az már annak idején is így volt, hogy az az egyfajta cumi kicsit formázta az anya illetékes szoptató eszközét, de ennyi? (Annak alakja csak a csecsemő és a férfiak dolga, gondoltam én akkor naivan és felelőtlenül.)
    Nos, hamar kiderült, hogy ez nem így van, nyilván személyiségi jog az is, hogy édesanyja hiteles mását vehesse szájába az az árva. Sajnos nem tudok adattal szolgálni, hány alak jelent meg a piacon, lásd utolsó zárójeles mondatomat.
    <O:p></O:p>Később mit kínál a kereskedelem a kicsiknek, rendre az is következni fog!

    Valentini Zsuzsa



    A szerző írja magáról

    "Életem legnagyobb részében gyakorlógimnáziumi vezetőtanár voltam. Amit tanítottam, azt szeretem a legjobban, azaz az irodalmat. Munkás életemet unokám születésekor hagytam abba és negyedik éve élek Amerikában. Első perctől kezdve azt figyelem, van-e titka és mi ennek az országnak. A történetek, amelyeket itt csokorba gyűjtök, igazak, tehát hitelesek. Egyedül az optika az enyém."
     

Megosztás