Andorra és Brüsszel

Nagy a szánk, szájaskodunk, nekimegyünk mi bárkinek, és ha kell, megmutatjuk Brüsszelnek is...Mit is..? Azt, hogy nagy a szánk, azt, hogy szájaskodni a végtelenségig képesek vagyunk. Csak ki ne kelljen menni a pályára.

Mert, ha kimegyünk, akkor a brüsszeliek netán a második félidőben összekapják magukat egy negyedórára, és mi meg jöhetünk büszkén haza a négygólos vereséggel. Büszkén és erősen. Egészen a következő megmérettetésig. Az meg majdnem mindegy, hogy hol lesz, mert a végeredmény megint az lesz: csak a szánk járt.

Ebben a minapi andorrai vereségben kicsiben benne van az elmúlt Fidesz-korszak valamennyi bája, hazugsága, összes csalárdsága, s azok lelepleződése, továbbá e lelepleződés hiábavalósága is. Egy olyan szféra látványos kudarcáé, amelybe nyolc éve tömik a pénzt. Felfoghatatlanul sok pénzt öntögetnek bele, tíz-és százmilliárdokat, évről évre egyre többet.

Meg fog döbbenni az a valaki, ha majd egyszer majd összeadja azt az öt legfontosabb forrásból származó összeget, amely a labdarúgásba áramlik. A közismert tao több mint 250 milliárdja, az ettől elkülönítetten működő stadionépítési őrület százmilliárdjai, a költségvetésnek erre a célra biztosított külön forrásai, a szponzori pénzek, a mesterségesen megemelt közvetítési díjak együttesen ezer milliárd körüli összeget tereltek át - hová is?

Abba a szférába, ahol a sikertelenség, a nemzetközi versenyképtelenség, a rendszeresen lelepleződő alkalmatlanság kombinálódik a napi szintű politikai beavatkozás nérói méretű őrületeivel. Ahol a kedvező hatalmi pozícióba kerülő helyi kis-Néróknak egyik évről a másikra lehet NB-I-es csapatuk, s ezért rendre olyan településeken épül lázasan a stadion, ahol a befogadóképesség az ottani lakossági létszámmal sincs is arányban. Nem baj. Ha a Főnöknek lehet NB-I-es házi játékszere, akkor miért is ne lehetne még bármely magyar településen hasonló? ha egyszer az Itteni Főnöknek is ugyanaz a hobbija, mint a Stadionberuház Kivitelezése Legfőbb Ellenőrének. Kerül, amibe kerül.

Ezek a pénzek végül is újraelosztásra kerülnek, valakiké mégiscsak lesznek, ennyi milliárdot még a világ legügyesebb mészárosa sem tud csak magának bespájzolni. Szétosztják, szétterül a -nem túl tágas -klientúra feje felett, s aztán egymás közt újra elosztják. Legfeljebb, időnként őrjöngeni kezd az a néhány tízezernyi fanatikus, aki még mindig érdeklődik a hazai foci iránt. Ők aztán tényleg szemtanúi lehetnek a végeredménynek. Annak, hogy a tényleges focitudásra, a versenyképes teljesítményre mindez az égvilágon semmiféle pozitív hatással nincs. Sőt, mintha fordított lenne az arányosság: minél több a pénz, annál kisebb a teljesítmény. Minél nagyobb a klientúra megélhetési tortája, annál kevesebbet kell érte felmutatni.

Lehet, nem is a fociról van szó, hanem csak a pénzről, csak az elvihető milliárdokról, semmi másról. S talán nem is vennénk mindezt észre, ha néhanapján az előtérbe tolt játékosok ne lennének rákényszerülve arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt, s nemzetközi keretek között legyenek kénytelenek játszani. Ilyenkor ugyanis hamar kiderülhet, hogy a Brüsszellel való megmérkőzésre semmi esélyünk nincs, mert a mi szintünk Málta, Andorra, meg a Feröer-szigetek lennének. Az ám! Lennének, mert a tegnapi naptól kezdve bárki világosan láthatja, hogy ezen a szinten is nehezen élnénk meg.

S ugorjunk egy nagyot: ugyanez a szélhámoskodás ural lassan itt mindent. A külügyi kapcsolatoktól a gazdasági teljesítőképeségig, az oktatási szféra leépülésétől az egészségügy széteséséig, az alulfinanszírozott/kifosztott önkormányzati létezéstől a 3-as metró körüli szemérmetlen játékokig. Csupa-csupa Andorra, bármerre nézünk.

Keleti nyitás, sok-sok pénzen, amiből annyi valósul meg, amennyit az a nyolcezernyi kínai behozott az országba, akikkel megvetették a letelepedési kötvényeket. (S aminek a százmilliárdja eltűnt egy-két baráti off-shore-cég zsebeiben.)

Látványos gazdasági felemelkedés, aminek következtében a nemzetközi versenyképességi rangsorban feltarthatatlanul csúszunk lefelé.

Nagy garral átszervezett és központosított oktatás, amelynek köszönhetően nemcsak a nemzetközileg mérhető teljesítményünk hanyatlik, hanem az egész szférának olyan elviselhetetlen lett az alaphangulata, hogy két év alatt többen és többször tüntettek, mint az elmúlt negyedszázad során.

Média... Százmilliárdokért átalakított terület, haveroknak átjátszott, majd államosított, szakmailag tönkretett és példátlanul primitív propaganda-gépezetté lealacsonyított alrendszer. De-hol a pénz?

Egészségügy? Ne is folytassuk... Csupa-csupa Andorra. Nekimegyünk, mindent átalakítunk, minden pénzt újraosztunk, büszkék és bátrak vagyunk, erősek és önbizalommal telítettek. Egészen addig, amíg ki nem kell futni a valódi versenypályára. Onnét már csak a pávatáncra telik. S végül még a pávatollakat is valaki más fogja eladni helyettünk. Például-Andorrának.

Mai magyarok-mikor tértek észhez? Hány Andorra kell ahhoz még?

Kéri László

keri.jpg
 
Csatolás megtekintése 1549297
Maximálisan egyetértek a fentiekkel.
 
Óriási fizetéseket kapnak a magyar focisták - itt a toplista

Sokakat foglalkoztat, hogy a magyar NB1-s focisták milyen fizetéseket kapnak nemzetközi szinten kevéssé eredményes klubjaiktól. Most ízelítőt kaptunk a juttatások mértékéről, az RTL Klub Fókusz c. műsora tegnap este ugyanis közzétette saját információit.

A csatorna megkereste ugyan a klubokat, azok azonban nem nyilatkoztak az összegekről. A listát Juhász Roland vezeti, havi nyolcmilliós fizetéssel...

A toplista:

foci_top.jpg
A magyar NB1 10 legjobban keresője (RTL Klub)

A 24.hu információ szerint ennyit senki nem keres a DVTK-nál, mint ami Elek Ákosnál és Lipták Zoltánnál fel van tüntetve, Pintér Ádám pedig már eligazolt a Ferencvárosból a német másodosztályú Fürthbe.

Azt már egy ideje tudni, hogy légiósaink közül Dzsudzsák Balázs 1 milliárd, Szalai Ádám több mint 500 millió, Huszti Szabolcs pedig 378 millió forintot keres éves szinten.

Természetesen a magyar fizetések nyomába sem érhetnek mondjuk az angol első osztályban, a Premier League-ben futballozók fizetéseinek, ahol az átlagfizetés 2,4 millió font, ami nagyjából 870 millió forintnak felel meg. Azt, hogy a teljesítmény arányos-e a fizetéssel, mindenki eldöntheti maga, de annyit talán érdemes hozzátenni, hogy az angol átlagfizetés 26 500 font, aminek mintegy kilencvenszerese a szigetországban futballozó elsőosztályú focisták átlagbére. A magyar átlagfizetés havi bruttó 285 200 forint, ami évi 3,4 millió forint. A magyar NB1 idei szezonjának átlagnézőszáma 2 561 fő eddig, a csúcsot a Fradi-Újpest jelentette 11 760 nézővel.

A Premier League legjobban fizető csapata a Manchester United, ahol 5,77 millió font az átlagbér. A legjobban fizető csapatokról itt olvashat bővebben.

Ők a legjobban kereső sportolók

Kattintásra galéria nyílik!
 
Azért ne hasonlítsuk már az angol labdarúgást a magyarhoz!
Meglehet nézni a FA kupa meccseit, soha nem hallott nevű kis klubok játékosai olyan iramot diktálnak, és bírják 90 percig, hogy szeme kiesik az ámulattól az embernek! Nincs kivétel, minden játékos megy, mint a gőzmozdony, és mindegy milyen nagynevű ellenféllel játszik!
Bárhol, bármelyik országot nézzük Nyugat-Európában nincs lefutott meccs, végig hajtanak, küzdenek, nincs séta -, városnézés - a pályán, foci van, minőségi foci!
 
Mivel minden minisztériumnak lassan már foci csapata van nem számit az eredmény az a lényeg hogy az enyém legyen az első...
Nincs mögötte semmi csak az állami pénz....de, ez jó mindenkinek.
 
van akinek tetszik ez a gyengus foci is... sőt még büszkék is. A politológus úr véleményére meg legyint, elvégre az ATV meg a Hír TV fizeti.

Utoljára módosítva:
az MSZP kitüntetett szerinted a fociról írt vagy egy egyszerü kormány ellenes cikket?
Csak olvastad a cikket, vagy meg is értetted? Persze ez mindegy, hiszen olyan elvakultan véded a jelenlegi rablóhordát, hogy bárki bármi elmarasztalót ír róluk, azt szinte már személyed elleni támadásnak tudsz be! Sajnálom, hogy van olyan ember akinél ilyen magas fokon működik az agymosás!
 
van akinek tetszik ez a gyengus foci is... sőt még büszkék is. A politológus úr véleményére meg legyint, elvégre az ATV meg a Hír TV fizeti.

Nem ismerem a magyar media-világot de miért lenne az általad emlitett médiák pénze más mind a többi media pénze?
Miért nem dolgozik a politologus ur egy kormányhoz közelebbállo mediánál? Ök is pénzt adnak az alkalmazottaiknak vagy nem?
-
Hogy Trump családja dus gazdag azt megértem, ök már a fiuk karierje elött is vagyonosak voltak, de milyen kapuk nyilhattak meg az Orbán család elött, a szülöfalu számára hogy most ilyen gyorsan tudnak gyarapodni, miközben a lakoság 40%-a szegénynek számit.
-
Már öszintén, lelkesen játszott a magyar focicsapat az EB-n Franciaországban de a szurkolok nagyon lejáratták az országot.
-
Ennek a jele elöre láthato volt, a qualifikáto utolso mérközését nézök nélkül kelett lejátszaniuk a rendbontok miatt. Nem tudok büszke lenni rá.
-
Ha öszinték vagyunk, csak ugy tudott kijutni a csapat az EB-re 30-40 év után , hogy a FIFA megduplázta a résztvevök számát. Csak azért, hogy ne legyünk önteltek.
 
Utoljára módosítva:
Nagy a szánk, szájaskodunk, nekimegyünk mi bárkinek, és ha kell, megmutatjuk Brüsszelnek is...Mit is..? Azt, hogy nagy a szánk, azt, hogy szájaskodni a végtelenségig képesek vagyunk. Csak ki ne kelljen menni a pályára.

Mert, ha kimegyünk, akkor a brüsszeliek netán a második félidőben összekapják magukat egy negyedórára, és mi meg jöhetünk büszkén haza a négygólos vereséggel. Büszkén és erősen. Egészen a következő megmérettetésig. Az meg majdnem mindegy, hogy hol lesz, mert a végeredmény megint az lesz: csak a szánk járt.

Ebben a minapi andorrai vereségben kicsiben benne van az elmúlt Fidesz-korszak valamennyi bája, hazugsága, összes csalárdsága, s azok lelepleződése, továbbá e lelepleződés hiábavalósága is. Egy olyan szféra látványos kudarcáé, amelybe nyolc éve tömik a pénzt. Felfoghatatlanul sok pénzt öntögetnek bele, tíz-és százmilliárdokat, évről évre egyre többet.

Meg fog döbbenni az a valaki, ha majd egyszer majd összeadja azt az öt legfontosabb forrásból származó összeget, amely a labdarúgásba áramlik. A közismert tao több mint 250 milliárdja, az ettől elkülönítetten működő stadionépítési őrület százmilliárdjai, a költségvetésnek erre a célra biztosított külön forrásai, a szponzori pénzek, a mesterségesen megemelt közvetítési díjak együttesen ezer milliárd körüli összeget tereltek át - hová is?

Abba a szférába, ahol a sikertelenség, a nemzetközi versenyképtelenség, a rendszeresen lelepleződő alkalmatlanság kombinálódik a napi szintű politikai beavatkozás nérói méretű őrületeivel. Ahol a kedvező hatalmi pozícióba kerülő helyi kis-Néróknak egyik évről a másikra lehet NB-I-es csapatuk, s ezért rendre olyan településeken épül lázasan a stadion, ahol a befogadóképesség az ottani lakossági létszámmal sincs is arányban. Nem baj. Ha a Főnöknek lehet NB-I-es házi játékszere, akkor miért is ne lehetne még bármely magyar településen hasonló? ha egyszer az Itteni Főnöknek is ugyanaz a hobbija, mint a Stadionberuház Kivitelezése Legfőbb Ellenőrének. Kerül, amibe kerül.

Ezek a pénzek végül is újraelosztásra kerülnek, valakiké mégiscsak lesznek, ennyi milliárdot még a világ legügyesebb mészárosa sem tud csak magának bespájzolni. Szétosztják, szétterül a -nem túl tágas -klientúra feje felett, s aztán egymás közt újra elosztják. Legfeljebb, időnként őrjöngeni kezd az a néhány tízezernyi fanatikus, aki még mindig érdeklődik a hazai foci iránt. Ők aztán tényleg szemtanúi lehetnek a végeredménynek. Annak, hogy a tényleges focitudásra, a versenyképes teljesítményre mindez az égvilágon semmiféle pozitív hatással nincs. Sőt, mintha fordított lenne az arányosság: minél több a pénz, annál kisebb a teljesítmény. Minél nagyobb a klientúra megélhetési tortája, annál kevesebbet kell érte felmutatni.

Lehet, nem is a fociról van szó, hanem csak a pénzről, csak az elvihető milliárdokról, semmi másról. S talán nem is vennénk mindezt észre, ha néhanapján az előtérbe tolt játékosok ne lennének rákényszerülve arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt, s nemzetközi keretek között legyenek kénytelenek játszani. Ilyenkor ugyanis hamar kiderülhet, hogy a Brüsszellel való megmérkőzésre semmi esélyünk nincs, mert a mi szintünk Málta, Andorra, meg a Feröer-szigetek lennének. Az ám! Lennének, mert a tegnapi naptól kezdve bárki világosan láthatja, hogy ezen a szinten is nehezen élnénk meg.

S ugorjunk egy nagyot: ugyanez a szélhámoskodás ural lassan itt mindent. A külügyi kapcsolatoktól a gazdasági teljesítőképeségig, az oktatási szféra leépülésétől az egészségügy széteséséig, az alulfinanszírozott/kifosztott önkormányzati létezéstől a 3-as metró körüli szemérmetlen játékokig. Csupa-csupa Andorra, bármerre nézünk.

Keleti nyitás, sok-sok pénzen, amiből annyi valósul meg, amennyit az a nyolcezernyi kínai behozott az országba, akikkel megvetették a letelepedési kötvényeket. (S aminek a százmilliárdja eltűnt egy-két baráti off-shore-cég zsebeiben.)

Látványos gazdasági felemelkedés, aminek következtében a nemzetközi versenyképességi rangsorban feltarthatatlanul csúszunk lefelé.

Nagy garral átszervezett és központosított oktatás, amelynek köszönhetően nemcsak a nemzetközileg mérhető teljesítményünk hanyatlik, hanem az egész szférának olyan elviselhetetlen lett az alaphangulata, hogy két év alatt többen és többször tüntettek, mint az elmúlt negyedszázad során.

Média... Százmilliárdokért átalakított terület, haveroknak átjátszott, majd államosított, szakmailag tönkretett és példátlanul primitív propaganda-gépezetté lealacsonyított alrendszer. De-hol a pénz?

Egészségügy? Ne is folytassuk... Csupa-csupa Andorra. Nekimegyünk, mindent átalakítunk, minden pénzt újraosztunk, büszkék és bátrak vagyunk, erősek és önbizalommal telítettek. Egészen addig, amíg ki nem kell futni a valódi versenypályára. Onnét már csak a pávatáncra telik. S végül még a pávatollakat is valaki más fogja eladni helyettünk. Például-Andorrának.

Mai magyarok-mikor tértek észhez? Hány Andorra kell ahhoz még?

Kéri László

Csatolás megtekintése 1549297
*
Hofi MÁR megmondta, ami MÉG MOST is MEGÁLL + Gálvölgyi is hozzá tette az IGAZAT:

Óriási fizetéseket kapnak a magyar focisták - itt a toplista

Sokakat foglalkoztat, hogy a magyar NB1-s focisták milyen fizetéseket kapnak nemzetközi szinten kevéssé eredményes klubjaiktól. Most ízelítőt kaptunk a juttatások mértékéről, az RTL Klub Fókusz c. műsora tegnap este ugyanis közzétette saját információit.

A csatorna megkereste ugyan a klubokat, azok azonban nem nyilatkoztak az összegekről. A listát Juhász Roland vezeti, havi nyolcmilliós fizetéssel...

A toplista:

foci_top.jpg
A magyar NB1 10 legjobban keresője (RTL Klub)

A 24.hu információ szerint ennyit senki nem keres a DVTK-nál, mint ami Elek Ákosnál és Lipták Zoltánnál fel van tüntetve, Pintér Ádám pedig már eligazolt a Ferencvárosból a német másodosztályú Fürthbe.

Azt már egy ideje tudni, hogy légiósaink közül Dzsudzsák Balázs 1 milliárd, Szalai Ádám több mint 500 millió, Huszti Szabolcs pedig 378 millió forintot keres éves szinten.

Természetesen a magyar fizetések nyomába sem érhetnek mondjuk az angol első osztályban, a Premier League-ben futballozók fizetéseinek, ahol az átlagfizetés 2,4 millió font, ami nagyjából 870 millió forintnak felel meg. Azt, hogy a teljesítmény arányos-e a fizetéssel, mindenki eldöntheti maga, de annyit talán érdemes hozzátenni, hogy az angol átlagfizetés 26 500 font, aminek mintegy kilencvenszerese a szigetországban futballozó elsőosztályú focisták átlagbére. A magyar átlagfizetés havi bruttó 285 200 forint, ami évi 3,4 millió forint. A magyar NB1 idei szezonjának átlagnézőszáma 2 561 fő eddig, a csúcsot a Fradi-Újpest jelentette 11 760 nézővel.

A Premier League legjobban fizető csapata a Manchester United, ahol 5,77 millió font az átlagbér. A legjobban fizető csapatokról itt olvashat bővebben.

Ők a legjobban kereső sportolók

Kattintásra galéria nyílik!
*
Ehhez már rinocérosz vastagságú bőrnek kell lenni az arcukon, hogy ennyi pénzt felmarkolnak a fene nagy semmiért. Igaz, vezetőinkről veszik a példát, ők is csak elvesznek, s nem tesznek azért, hogy nekünk jobb legyen. Ők is megmaradtak a "nyugi, labda gurul, hagyni kell... Nem kell futkorászni". Vallják: kicsi foci, nagy zsozsó. Megismételem, ehhez rinocérosz vastagságú bőr szükségeltetik.
Hatalmamban lenne, vissza követelném a beléjük feccölt pénzt, akkor lenne vicsorgás! Sírás, rívás! Talán megemberelnék magukat, mert sejtenék, hogy ez a pénz, amit kapnak, azért a munkáért jár(na), amit elvégeztek, s nem csak úgy "elkentek".
 
Nem ismerem a magyar media-világot de miért lenne az általad emlitett médiák pénze más mind a többi media pénze?

Sajnos a 317 -et kizárták, nem tudom miért, de ha megengeded csak válaszolok. Természetesen semmi gond sincs azzal, hogy ki milyen pártpolitikával ért egyet ... a lényeg, hogy nem csak azt kell nézni, hogy mit mond valaki, hanem azt is, hogy ki mondja.

2960kjk.jpg
 
Különben, ha pártalapállasból cáfolt mindent.akkor nézd ki mondja.
Bár akkor is mondhat igazat
.pl Andorra-Magyarország kapcsán: csúfosan kikaptunk.
Annak ellenére hogy piszkosul nyomták a focit hivatalból.
És sajnos más sportág rovására.
A általában sikeres birkózóink, pedig kaptak szakvezetés helyett egy rezsibiztost.
A pénz áramlásához ennek a politikai komisszár kinevezése kellett?
 
Utoljára módosítva:
Csak a cikk nem a múltról szól, a jelen pedig ott van azokon amiket beraktam! Kéri Lászlót lehet szeretni, lehet utálni, de Ő legalább vállalja a véleményét!
Másfelől közelítem meg.Sose próbálta takargatni.Baloldaliságát.
Ettől még komoly elemzéseket csinál
Volt már magát álcázó politikai elemző aki becsapott mert semlegesnek álcázta magát. Giró szász András
Aztán van aki nem is álcázza magát Kiszelly Zoltán
Van aki komoly távolságtartó mint Szentpéteri Nagy Richard
Van humoros távolságtartó Ceglédi Zoltán
Van az mára igen mérsékeltté vált Stumpf András
 
Sajnos a 317 -et kizárták, nem tudom miért, de ha megengeded csak válaszolok. Természetesen semmi gond sincs azzal, hogy ki milyen pártpolitikával ért egyet ... a lényeg, hogy nem csak azt kell nézni, hogy mit mond valaki, hanem azt is, hogy ki mondja.

2960kjk.jpg
Nem különösen bölcs viselkedés.
Engem a személye csak akkor érdekelne ha elakarnám venni feleségül de ez nem áll dispositioban. :)
 
  • Tetszik
Reagált: 379

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,681
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére