Arvisura és minden, ami hozzá kapcsolható

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

oposur

Állandó Tag
Állandó Tag
A bronzkészítés kezdeteit az Arvisura kb ie. 2000 körűli időpontra teszi. Tehát ez nagyjából megegyezik a Piroska által feltett írás adatával.
A bronz feltatálói pedig a kínaiak voltak.
Majának -az Arvisura szerint- húsz fia volt és csaknem mindnyájan hajóztak. A Csendes óceán vizein halásztak, kereskedtek. Maja asszony kb ie. 1700-1600 között élt. Ez utóbbi dátum is a Piroska áltak közzétett írás megállapításait igazolja.
Ez a kis Shu állam azonban nem úgy tűnik, hogy ie. 3000-5000 között létezett, hanem később. Nem kell ahhoz állam, hogy a felsorolt tárgyak elkészülhessenek. Kína mint egységes birodalom ie. 1600 körűl jelent meg a színpadon..
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A nagyszéksósi aranylelet[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A 67. lelõhelyrõl származik a máig legnagyobb és legjelentõsebb hun aranylelet. l926-ban aranytárgyak kerültek elõ Nagyszéksóson, Bálint Mátyás szõlejében. Nagy részük a szegedi múzeumba, valamint a Fleissig-gyûjteménybe jutott, de egy részük elkallódott. Móra Ferenc az aranytárgyak nyomán jutott el Nagyszéksósra, de csak hosszas elõkészítés után tudott ásatni. Az aranytárgyak egy körtefa alól kerültek elõ. Móra és "személye körüli minisztere", Kotormány János már az elsõ helyszíni szemlén egy aranycsatot talált. Bálint Imre elmondása szerint iskolás korában sok encsömbencsömöt találtak ott, és az iskolában sült tökért és almáért cserélték el õket. Az így elcsereberélt leletek számát fél kubikostalicskára becsülte! Mórának csak hosszas huzavona után sikerült engedélyt szereznie Bálint Mátyástól az ásatáshoz. A gazdát négyszáz pengõ és minden aranytárgy után egy pengõ illetett meg.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A körtefa körül ástak, de a fában és a szõlõben nem tehettek kárt. 93 aranytárgy került elõ, csontváz vagy temetkezésre utaló nyom nélkül. l934-ben Bálint Imre egy összelapított aranycsészét és néhány apró aranytöredéket próbált eladni egy szegedi ékszerésznek. Rendõrségi bejelentés nyomán Kotormán János szállt ki a helyszínre és megállapította, hogy az aranytárgyak az l926. évi ásatás helyszínérõl származnak, ahonnan idõközben még egy három darabra vágott arany csészefenék is elõkerült. Cs. Sebestyén Károly március 21-24. között 564 m2-en a bolygatatlan homokig fölásatta és átszitáltatta a talajt, de csak négy aranytárgyat talált. l965-66-ban még további három aranytárggyal bõvült a leletek köre. Több mint kétszáz aranytárgyat számlál ez a mindezidáig páratlan leletegyüttes.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A nagyszéksósi leletek a hun halotti torral függenek össze. A leletkörülmények és a párhuzamok azt igazolják, hogy ezt a tort gyakran a temetés után napokkal, esetleg hetekkel tartották. A szokás alapja az a hiedelem, hogy a halott lelke a halál után még egy bizonyos ideig a földön tartózkodik. Az elõkelõ elhunytakat általában magányosan és titokban temették el, nehogy kirabolják a néha több kiló arannyal eltemetett halottat. A tort, vagyis a végleges búcsúztatót sem a sírnál, hanem másutt tartották. Az ott elásott tárgyakat halotti áldozatnak szánták. Néha az elhunyt mását, esetleg szobrát is fölállították és ott az õsök kultuszának szellemében idõnként áldozatot is bemutattak. Nagyszéksóson is ilyen áldozati helyet találtak. Az elhunytat vagy a közelben, de inkább távolabb temethették el.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az aranytárgyakra jellemzõ a rekesztechnika, azaz a fölületükre szalagocskákat forrasztottak, azokból rekeszeket képeztek, amelyekbe leginkább piros almandint helyeztek. A kõ alá sima ezüst- vagy aranylemezt tettek, amelyet néha finoman recéztek, hogy a kõ ragyogása jobban érvényesüljön. A vékony aranylemezek egy részébe ponccal pikkelymintákat ütöttek. Ez a díszítési mód leginkább kard-, és tõrhüvelyeken, nyergeken és tegezeken fordult elõ. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az elektronkehely és egy aranycsat jellemezheti legjobban az ötvöstechnikát. A tömör elektroncsésze olvadás következtében erõsen eltorzult, de a restaurálása a szakember jó munkáját dicséri. A 4 mm széles perem enyhén ki van hajtva. A kerek áttörésekben egykor üveg és hegyikristály betét volt. A kerek nyílások szélét elvékonyították, majd az áttörések külsõ felére vékony körgyûrût forrasztottak és ezeket hajlították rá a betétekre. A rövid, tölcsérszerû talpat keményforrasztással illesztették a kehelyhez. A láb belsõ oldalán görög nyelvû karcolt fölirat van. A darab a tömör arany nyakpereccel együtt az elhunyt magas rangját igazolja.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A csat vöröses színû aranyból készült, és keményforrasztással összerakott négy rekeszbõl áll. Alulra vékony aranylemezt szögeztek, amely a csattest elején hurkot alkot, hogy a csatrész összekapcsolódhasson a testtel. A csat tojásdad alakú, elõrehajló pecekkel készült. A szíjat egykor a rekeszek és a vékony aranybádog közti 2 mm széles részbe illesztették. A rekeszekben lévõ piros almandinnak ma már csak a nyomai vannak meg.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Többször megkísérelték az elõkerült leletek alapján rekonstruálni a tárgyakat. Erre a jobb megfigyelési körülmények között napvilágot látott fegyverek, lószerszámok stb. nyújtottak segítséget. Ezek alapján a következõ leletegyüttest sikerült meghatározni:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]1. Arany nyakperec.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]2. Arany díszöv csattal, szíjvégekkel és övveretekkel.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]3. Kardnak és hüvelyének aranyveretei és borítása.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]4. Arany csizmaveretek csattal, szíjvégekkel.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]5. Tõr markolatának és hüvelyének aranyborítása.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]6. Kés markolatának és hüvelyének arany- és ezüstborítása.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]7. Kés hüvelyének aranyborítása.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]8. Valószínûleg íjhoz tartozó aranylemez.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]9. Tegez aranyborítása.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]10.Korbács nyelének aranyborítása.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]11.Nyereg és lószerszám aranyveretei. A nyerget halpikkelydíszes aranylemezzel vonták be, a kápákat almadinnal ékesített aranylemezszalagok borították.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]12. Az elõzõkhöz hasonlóan díszített nyereg és arany kantárveretek.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]l3. Elektronkehely. A görög föliratos edény korong alakú áttöréseiben egykor hegyikristály és színes üveg volt.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]l4. Elektron ivóedény.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]l5. Fa ivóedény aranyveretekkel.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]l6. Fa ivóedény az elõzõhöz hasonló aranyveretekkel. Elképzelhetõ, hogy az aranyveretes fa ivóedények száma négy-hat volt.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A bizánci császár követségének tagjaként Priszkosz Rhetor 448-ban kereste föl Attila udvarát. Figyelemre méltók krónikájának azok a sorai, amelyek Attiláról szólnak. hangsúlyozza, hogy az uralkodó puritánságával is kiemelkedett a többi elõkelõ huntól. Nem arany- és ezüstedényekbõl ivott, sem alacsony szárú csizmája, sem lószerszáma nem volt drágakövekkel berakott aranylemezekkel borítva. Priszkosz leírása nyomán könnyû ráismerni a nagyszéksósi leletre. A hun fejedelmi központban sok hun elõkelõség és hûbéres király tartózkodott. Ezek gazdagon, hun stílusban öltözködtek, de ez rangjelzõ és nem etnikumjelzõ volt. A nagyszéksósi leletnél gazdagabbat még nem sikerült találni. Ennek ellenére nem szükséges hun uralkodó leletanyagára gondolnunk. Inkább valamely magas rangú, befolyásos, a hun fejedelmi udvarban élõ ember lehetett.[/FONT]
http://www.telehaz.roszkenet.hu/roszke/monografia/0202.htm


 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondoltam, mivel olyan sokan hivatkoznak Biborbanszületett-re , miként is látta Ő a hunokat gondoltam el kell olvasni. Erre a lehetőséget megadja a világhálón is elérhető magyarra forditott könyve.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

Érdekes, hogy Árpádékat türköknek emlegeti. <o:p></o:p>

A 40. fejezet ami foglalkozik az Árpádokkal. Ebben a részben van a sokat emlegetett rész:<o:p></o:p>

Abban az időben Liüntika, Árpád fia volt a fejedelmük.” <o:p></o:p>

Liüntika-Jutocsa(?) . (Biborbanszületett A Birodalom kormányzása)<o:p></o:p>

Liüntika – Levente, mai tudásunk szerint.<o:p></o:p>

Tudnivaló, hogy Árpád, Turkia nagy fejedelme négy fiat nemzett: elsőnek Tarkacsut, másodiknak Jeleget, harmadiknak Jutocsát, negyediknek Zoltánt.” Miért maradt itt ki Liüntika<o:p></o:p>

Tudnivaló, hogy Árpád első fia, Tarkacsu nemzette fiát, Tevelit, a második fiú, Jeleg nemzette fiát, Ezeleget, a harmadik fiú, Jutocsa nemzette fiát, Falicsit, a mostani fejedelmet, a negyedik fiú Zoltán nemzette fiát, Taksonyt. Tudnivaló, hogy Árpád fiai mind meghaltak, de unokái, Fali, Tasi és unokatestvérük Taksony életben vannak. Tudnivaló, hogy Teveli meghalt, és az ő fia barátunk, Termacsu, aki a minap jött fel Bulcsúval, Turkia harmadik fejedelmével és karchájával.” <o:p></o:p>

Itt jő , ki lehet Ezeleg és Tas. Ehhez érdemes a Pallas Lexikon-t elővenni . Mikor és ki vétett.<o:p></o:p>

Ezelekh <o:p></o:p>

Biborban született Konstantin szerint Árpád egyik unokája, második fiától, Jelekhtől. Néhány sorral alább azonban, midőn ismét Áprád unokáiról beszél, E. helyett egy Tas (Tases) nevüt említ. Ugy látszik tehát, hogy E. és Tas ugyanazon egy személy volt s a zavart az idézhette elő, hogy Konstantin a neveket kétféle följegyzésből vette s a későbbi másolatokban valamelyiket eltorzítva irták le. Tas neve a magyar hagyományból is ismeretes s mint helynév is előfordul az Árpádház birtokterületén; azt kell tehát hinnünk, hogy az E. név van rosszul irva. Az eredeti kéziratban Tazelekh (Tazelec) lehetett s ezt olvashatta valamelyik másoló Ezelekhnek (Ezelec). A török-tatár tas szó a. m. kő, &laquo;lik&raquo; képzővel (taslik) gyüjtőnév s ez esetben a névhez kötött hasonlat fokozottabb mértékét jelentené.<o:p></o:p>
 

oposur

Állandó Tag
Állandó Tag
Liüntika...??
Hiába születik valaki bíborban és hiába issza a kecsketejet, ha nem tudja mit beszél. Gondolom Piroskának is feltünt ez a botorság amit a Nagy Bíbor állít Árpád fiáról, az utánna következő fejedelemről. Az említett ifjú neve Zsolt (vagy Solt) volt és Eperjestől született, vagyis a második feleségtől. Az elsőtől -Abacil volt a neve- valóban egy Laád nevű is született, (Nyékládháza) de nem Ő lett Árpád utódja, ugyanis megállapodott Árpáddal Eperjes, hogy az Ő elsőszülött fiuk lesz az utód..
Árpád -az Arvisura szerint- nem törökűl beszélt, hanem mescser vagy muroma nyelven. A törökre "futotta" László Gyulának is...bár Ő nem volt bíboroska. Hogy kik a mescserek...hosszú..és hol volt az Árpádok ősi fészke? Hosszú, sajnos. Egyelőre Obrusánszki Borbála honlapját ajánlom, ha még elérhető.
Szerintem ezeket a kőkori bonyolult bíborban.vergődő és ,Óriási Konstantin kifenében előadott levezetéseket fölösleges sokat böngészni, talán inkább egy magyar embernek kell hinni, a magyar történelemmel kapcsolatban: Paál Zoltánnak. Mégis Ő magyar.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Végül is azt szerettem volna elérni, hogy akire mindenki hivatkozik nem is olyan megbizható az adatok dolgában. Hiányos és sok elirás is történt az idő folyamán írásának feldolgozása során. Nem ismerte Ő sem azokat az embereket népeket kikről ír.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Körmendi Ferenc

Földrajzi neveink és jövevényszavaink más megközelítésben<O:p

III. <O:p

A MAGYAR VONATKOZÁSÚ ,,SZABARTOI ASZFALOI’’ SZAVAK JELENTÉSE BÍBORBANSZÜLETETT KONSTANTÍN, A BIRODALOM KORMÁNYZÁSA KÖNYVÉBEN<O:p></O:p>

Bíborbanszületett Konstantín bizánci császár könyve /9/ a magyar honfoglalás kútfőinek egyik legbecsesebb példánya. Tudjuk, hogy amikor 948-ban két magyar követ, Tormás és Bulcsú Konstantinápolyban a császárral tárgyaltak, s ő a türkök (ahogyan a bizánciak a magyarokat nevezték) követeinek nevezte őket, azok azt mondották magukról, hogy „Szabartoi aszfaloi” (újgörög kiejtésben: Szávartü ászfalü). A sokat idézett mondatrész latin nyelven: „non Turcae, sed Sabarto easphali dicebantur. A császár ezt saját beismerése szerint nem értette meg, s azt gondolta, és úgy magyarázta könyvében, hogy a két szó a magyarok régi neve lehet, illetve az a név, ahogyan azokat a magyarokat nevezték, akik nem a Kárpát-medencében telepedtek le, hanem délkelet felé távozva, valahol Perzsia határán éltek. A helyes megfejtésen a magyar történészek és nyelvészek már nagyon régóta gondolkoznak, vitatkoznak. A Pallas Nagy Lexikona 1897-ben kiadott, XIV. kötetében megjelent Sabartoiasfaloi címszó alatt azt találjuk, hogy az akkori szakértők szerint e két szó „szabírok és palócok” jelentésű. A kételyek azonban továbbra is fennmaradtak, s 1900 után Pecz Vilmos a szavárd népnévvel hozta kapcsolatba, majd Németh Gy. /34/ értelmezése alapján a „Szabartoi aszfaloi” jelentése hivatalosan is „rendíthetetlen szavártok” lett. A történészek között azonban koránt sincs egyetértés ebben a kérdésben. Ezzel kapcsolatban jellemző Erdélyi I. véleménye történelem-népszerűsítő könyvében /35/, ahol megjegyzi, hogy a két szót már lefordították, de a benne levő népnév magyarázata nagyon ingatag, s hozzáteszi, hogy a szavárt–szavárd népnévről a vita több mint háromszáz éve folyik. <O:p></O:p>
Talán még fontosabb Moravcsik Gy., a császár /9/ könyve fordítójának álláspontja, aki a két szó Németh Gy. által ajánlott jelentését nem fogadva el, a magyar fordításban, illetve szövegben is lefordítatlanul hagyta a „Szávartü ászfalü” szavakat. <O:p></O:p>
Ahhoz, hogy a magyar követek kijelentésének valódi fordítását megtaláljuk, több cáfolhatatlan tényt használhatunk fel. Egyike ezeknek a második szónak, az „aszfaloi (ászfalü)”-nek a görög történelmi irodalomból, ógörög szótárakból, sőt a császár /9/ könyve 94., illetve 95. oldalán található szövegrészéből ismert értelme, ahol, csodák csodájára, Moravcsik Gy. ugyanazt a szót, amit együtt a Szabartoi (Szávartü) szóval a 171. oldalon nem fordít le, itt le is fordít magyarra, tegyük hozzá, helyesen. <O:p></O:p>
Az aszfaloi (ászfalü) jelentését könnyebben megértjük, ha részletesebb magyarázattal szolgálunk kialakulásának történelmi folyamatával kapcsolatban. Eredetileg a ma nálunk aszfalt név alatt elterjedt anyagot – földszurok és kőtörmelék keverékét – Mezopotámiában kezdték el alkalmazni falak építésénél, azok megerősítésére, tulajdonképpen úgy, mint ma a maltert. Használatát átvették a görögök, rómaiak és mások. Mivel az ógörög nyelvben a szfalló szó ledöntöm értelmű, az aszfalló nem döntöm le, vagyis megerősítem jelentésű, így a mi aszfalt szavunk eredeti értelme: erősítő (főnév). Ugyanakkor az ókori latin nyelvben az aleo szó jelentése szövetkezek, az asaleo pedig összeszövetkezek. E görög és latin – alakjukban nagyon hasonló – két szó jelentésében már az ókori történelmi irodalomban összefonódott, így Polybios történetíró, aki görög volt, de Rómában élt és írt, műveiben az aszfalizo, aszfalizomai igét mint „szövetségem szerződésben megerősítem” használja. Ugyanúgy, Bíborban-született Konstantín /9/ könyvének a 94. oldalán található mondatát, mely az aszfaleia szót tartalmazza, Moravcsik Gy. így fordítja: „A császár elküldte Abdalmalikhoz Pál császári megbízottat, hogy megerősítse a megegyezést, s írásbeli megerősítés készült tanúkkal”. Mindebből teljesen egyértelmű, hogy az aszfaloi (ászfalü) szó a „szerződésüket megerősítettek” jelentésű főnév, alanyeset, többes szám, ellentétben a Németh Gy. által ajánlott „megrendíthetetlen” melléknévvel. Ha a „szerződésüket megerősítettek” értelmezést összehasonlítjuk Anonymus A magyarok cselekedetei /36/ szövegében található elbeszéléssel, ahol a szerző a magyar törzsek vezéreiről azt írja, hogy esküszerződésüket megerősítek, az aszfaloi jelentése még világosabbá válik, s a könyvben mindenhol jelenlevő tömörséget feloldva, ,, a szerződésüket megerősített törzsek’’ szavakkal értelmezhető. <O:p></O:p>
A másik, a Szabartoi (Szávartü) szót nem érthette tulajdonképpen a császár, aminek talán az lehetett az oka, hogy a magyar követek nem görögül, hanem esetleg latinul beszélgettek vele, akár közvetlenül, akár tolmács által, s így a Szabartoi egy latin nyelven mondott név lehetett, amit akár ő, akár a tolmács nem ismert. Az is megtörténhetett, hogy görögül beszélgettek ugyan, de a követek valamilyen helyet a latin nevén említettek neki, amelyet még megtoldva és nem alanyesetben hallva, nehezebb volt felismerni. A Szabartoi szó megfejtésével kapcsolatban ezért visszaemlékezünk Kijev város már tárgyalt, különböző nyelvű neveire, s közöttük a latin, Sabar nevére. Mivel a görög nyelven írt Szabartoi szó latinul Sabarto alakban van fordítva a fentebb idézett latin mondatban, az alanyesetben írt Sabarból úgy kapunk Sabarto szót, ha a Kijev helye vagy Kijev mezeje nevet latinra fordítjuk, mely ekkor Sabartum lesz. Ha azt mondjuk, hogy Kijev mezején (vagyis helyhatározó esetben), akkor a Sabartum Sabarto alakot ölt. Ennek alapján Tormás és Bulcsú mondatában a Sabarto easphali tömör jelentése: a Kijev mezején szövetségüket megerősítettek; tudva pedig, hogy kik erősítették meg szövetségüket, a Kijev mezején szövetségüket megerősített törzsek értelmű. Valóban, Kijev mezeje könnyen lehetett a magyar törzsek (vér-)szerződésének helye, hisz a kijevi Laura kolostor évkönyvében található, 898. évi bejegyzés szerint a magyarok a honfoglalás előtti időben a ma is még Magyarnak (Ugornak) nevezett helyen vonultak át, ami azt bizonyítja, hogy ott már jóval 898 előtt valami nevezetes dolog történt a magyarokkal, amivel kapcsolatban Kijev mezejének egy helyét róluk nevezték el a kijeviek. Feltételezésünket, miszerint Kijev latin nevét a császár nem ismerte, alátámasztja, hogy /9/ könyvében azon a helyen, ahol Kijev orosz és görög nevét felsorolja, annak latin nevét nem említi. Kijev latin neve, a Sabar megmaradt egy, a bejáratánál álló határkőbe belevésve is, melyet a Nyugat-Európából keletre utazó kereskedők számára állítottak, tudatva velük, hogy megérkeztek Kijevbe. Magyarországon nemcsak a hivatásos történészek ismerték e város latin nevét, de más érdeklődők is; Luczenbacher János, 1843-ban Budán kiadott könyvében /37/ írja: „Ide, hol Kiev Tauro Scythia városának és Sabaria (Szombat, Szambatasz) néven hivaték...”.<O:p
A bizánci császár feltételezésének téves mivoltát, hogy a magyar követek a két talányos szóban azon magyarok nevét említették, akik nem a Kárpát medencében telepedtek le, hanem valahol Perzsia határán, bizonyítja, hogy Tormás és Bulcsú éppen a Kárpát-medencében letelepedett magyarok követei voltak, így sehogyan sem mondhatták, hogy a Perzsia felé távozott magyarokat képviselik.<O:p
<O:p
http://szgnye.vmmi.org/kormendi2006.htm<O:p></O:p>
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Karácsony eredete és jelentősége <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
8. Karácsony gondolatának megjelenése a népmesei parazsat evő paripában<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Népmeséinkben gyakran szerepel a parazsat evő paripa. Tudjuk, hogy a ló nem eszik és nem is ehet parazsat. A népmesei paripa parazsat evése tehát magyarázatra szorul. Néhány szerző megkísérelte a parazsat evő paripát a szertartásoknál használt keretdobbal magyarázni: a keretdob bőrét dobolás előtt fel kell melegíteni, és ettől a melegítéstől lesz a dobbőr feszes, s válik dobolásra alkalmassá. Kérdés, hogy megállja-e ez a magyarázat-kísérlet a helyét. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.1. A legyengült táltos ló parazsat kér enni<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Benedek Elek feldolgozásában „Az égig érő fa” című magyar népmese (ld. Farkas Zoltán könyvét: Az égig érő fa, 1994, 8. oldal) idevágó része így szól: „Volt a sárkány istállójában egy girhes-görhes, sánta ló (…) Na, még ilyen lovat sem látott, amióta a világon van. Csak a csontja meg a bőre volt, s a lábára sem tudott állani, feküdt a hídláson, s nyögött szegény pára, nyögött keservesen. (…) Jánoska sarjút tett elébe, de rá se nézett. Zabot vitt neki, az sem kellett. (…) Egyszer csak megszólal a ló: látom, hogy jó szíved van, te fiú, de hiába kínálsz engem sarjúval, zabbal, az nem nekem való. Égő parázs az én abrakom (…) [Jánoska] vitt a lónak egy lapát parazsat. Még meg sem szusszant, mind egy falásig megette, s abban a minutában lábra is állott. Ment egyenesen az udvarra, s ott azt a temérdek sok parazsat megette, de úgy, hogy még a hamut sem hagyta meg. Jánoskának a szeme-szája elállott a nagy álmélkodástól. De hát még akkor ámult-bámult istenigazában, mikor nézi, nézi, s hát látja, hogy a ló szőre ragyog, mint az arany, a bordája egy sem látszik, s nem is négy lába van ennek a lónak, hanem öt.”<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Létezik egy jelenség, amit a dob-hasonlat magyarázni látszik. Ez pedig a lesoványodott, szinte a halálán levő „gebe” feléledése, kigömbölyödése. A keretdob bőre ugyanis az ernyedt, dobolásra alkalmatlan állapotból a melegítés hatására tényleg kifeszül. Kérdés azonban, hogy a parázstól/tűztől feszülő keretdob tekinthető-e úgy, mint aminek „szőre ragyog, mint az arany, a bordája egy sem látszik, s nem is négy lába van ennek a lónak, hanem öt.” A „Parazsat evő paripa” című magyar népmesében (Parazsat evő paripa. Magyar népmesék, Jankovics Marcell rajzaival, Magyar Könyvklub, 24. oldal) „A ló fölhabzsolta a teknő parazsat, olyan szép lett tőle, mintha minden szőrszála aranyból lett volna”. Ez az „aranyszőrűvé” válás népmeséinkben és a mitológiában általában kulcsfontosságú. Nemcsak aranyhajú lány, de aranycsődör is szerepel pl. „Az aranyhajú lány” című magyar népmesében. Az arany hajkorona a Napisten jelképe (Jankovics Marcell, A Nap könyve, 1996, 146. oldal). A görög mitológiában Médeia segítségével szerzik meg az argonauták az aranygyapjút (Mitológiai ABC, 1970, 249). Az aranyalmák a Világfa gyümölcsei (Jankovics Marcell, 1996, 9. oldal), amelyről az előző, Aranyalma és sárkány a Világfán című fejezetben láttuk, hogy a valóságban a csillagok, vagyis távoli Napok. Az arany szín a napsugarakra, a Nap színére, ragyogására utal. Ugyanakkor a dob nem válik sem aranyszőrűvé, sem aranyszínűvé a melegítéstől. Megítélésünk szerint tehát a szokásos magyarázat nem megfelelő. Arról nem is szólva, hogy kérdés, hogyan nőhet a keretdobnak ötödik lába. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Ha a dob-hasonlat nem megfelelő magyarázat, akkor miről lehet itt szó? Annyi már kiderült, hogy az aranyszőrűvé válás, más mesékben a gebe kigömbölyödése, hirtelen megerősödése és minden más lónál különbbé válása a Nappal kapcsolatos. Tegyük fel tehát a kérdést: létezik-e kapcsolat a magyar néphagyományban a Nap és a ló között? És létezik-e a Nappal kapcsolatos olyan jelenség, amelyben a Nap legyengültnek, erejét vesztettnek, fényét vesztettnek látszik?<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.2. A Nap és a fehér ló kapcsolatának valóságalapja<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Az első kérdésre a válasz szinte nyilvánvaló. A magyar néphagyományban a Nap egyik legfőbb jelképe a fehér ló. A fehér ló jelképe a szkíta-magyar kultúrkörből kisugárzódott a kelta mitológiába éppúgy, mint az ókori Indiába. Egy mitológiai találós kérdés Indiából így hangzik: „Heten vannak az egykerekűbe fogva, de csak egy ló húzza, melynek hét neve van. A kerék halhatatlan, nem pihen. Minden, ami él, rajta ül, három tengelye van.” Megfejtés: a Nap. Szúrja, indiai Napisten kocsiját egy hétfejű ló húzza. A három tengely napsugárjelkép” – írja Jankovics Marcell a Nap könyvé-ben, a 313. oldalon. Jankovics megemlíti, hogy a mesehős „úgy csinál táltosparipát a rozzant csikóból, hogy parazsat etet vele, a halálból őt „cserébe” táltosa támasztja fel; az obi-ugor Napisten gebévé sorvadt bűvös lovát tüzes leheletével gyógyítja meg, amikor viszont az ő „csontja törött és húsa rothadt”, fehér lova nyalogatja életre”. Ez a találós kérdés ismét második kérdésünkhöz vezet. Lehet-e a Nap legyengült, erejét vesztett állapotban?<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.2.1. A legyengült Nap újjászületik<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Erre a második kérdésünkre ismét csak igenlő választ kapunk. A Nap ugyanis legalább három jelenségében tekinthető „legyengült”-nek, „erejét vesztett”-nek. Az egyik ilyen jelenség a napfogyatkozás. A másik a Nap téli erejét vesztése, amely a téli napfordulókor tetőzik. A harmadik a napnyugta. Vegyük először szemügyre, mi történik napfogyatkozáskor. A Nap korongjának egyre nagyobb része sötétül el, s teljes napfogyatkozáskor egyszercsak varázslatos, rendkívüli jelenség tűnik fel: felragyog a Nap addig láthatatlan koronája (lásd Tóth László: Napfogyatkozás és népművészet c. cikkét, Természet Világa, 1999/8, 366-367. oldal; Tóth László és Végvári József, Napfogyatkozás és népművészet, 2001, és az előző, Aranyalma és sárkány a Világfán című fejezetünket). A szárnyas kígyó a sárkány, a magyar népmesék, a kelta és a kínai azonosságtudat központi szereplője. Csillagászati tény ugyanis, hogy a Nap öntevékeny égitest, felszínéről hol itt, hol ott kitörések forró anyagot dobnak ki, amelyek óriási lángoló tűznyelvekként utaznak az űrben. Ez a természettudományos magyarázata a sárkányok jellegzetes tulajdonságának is: ahány fejük van, annyi tüzet hánynak. A szárnyas sárkány sokezer éves ősi jelképe azt is mutatja, hogy az ősi ember tudta, hogy a Nap tűzből áll – bár ezt a tényt az ókori kultúra csúcspontjának tekintett görög kultúrában Anaxagoras csak az i.e. 4. században vetette fel először. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.2.2. A fehér ló: a napfogyatkozáskor feltűnő napkorona<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A naptevékenység a Nap egyenlítőjétől körülbelül 15-20 fokra tetőzik, így ilyenkor a jellegzetes erővonalak az egyenlítőtől fölfelé és lefelé hosszan elnyúlóan szétágaznak, egy lovasnép számára egy vágtázó ló fejére és farkára (fönt elöl és hátul), illetve első és hátsó lábára emlékeztetően. A Nap északi pólusánál egy lovas nép tagja ilyenkor egy lovas alakját láthatja, a déli pólusnál a lovas lábait. Az így kirajzolódó ló képe az elsötétedett égbolton vakítóan fehér színű. A Nap és a fehér ló azonosításának tehát valós természeti jelenség képezi az alapját: a napfogyatkozáskor kirajzolódó napkorona alakja. Tekintve, hogy az égi fehér ló kirajzolódása a naptevékenységtől függ, vagyis a Nap öntevékenységétől, életerejétől, a fehér ló a Nap életerejének jelképévé vált. Természettudományos magyarázatunk egyszersmind azt a tényt is magyarázza, hogy a táltos lónak szárnyai vannak. A táltos ló szárnyai a szárnyas napkorong ősi eszméjéből fakadnak. Az egész mesebeli eseménysor magyarázata természetesen adódik. A mesehős a legyengült táltos lónak parazsat ad, a girhes csikó megrázza magát és aranyszőrű paripává válik – vagyis a napfogyatkozáskor legyengült Nap felragyogó koronája a Nap életerejének megújulását mutatja (különösen, ha földi tüzeket is gyújt a Nap újjászületését tevékenyen előidézni kívánó földi ember), a legyengült Nap százszor szebben születik újjá, és eközben megerősödött a lelki kapcsolat is az ember és a Nap életereje között. Így és ezáltal száguldhat a Nap életerejére „felpattanva” lélekutazásai során, a Nap életerejétől, a szárnyas fehér lótól óriási többlet-erőt kapva a csillagutazáshoz. Ennek a hirtelen, egycsapásra történő erő-megsokszorozódásnak élményét őrizheti megtáltosodás szavunk. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A mágikus kultúra töredékeit őrző sámán-hagyományokban a sámán lélekutazásaikor gyakran segítőkre támaszkodik. Ezek a segítők gyakran állatok vagy növények, akik a sámánutazás során tanítják a sámánt, gyakran a varázserő titkaira, kiélezik a sámán érzékeit, utasításaik erkölcsi és szellemi fejlődését ösztönzik – írja Piers Vitebsky A sámán című könyvének 66. oldalán. Az elképzelés, hogy a különleges képességekkel rendelkező emberek kívülről kapják sugallataikat, messze túlnyúlik a sámánizmus körén. Az ókori Görögországban nemcsak Szókratész élte át ösztönös tudás-erejét daimon-ként, hanem a zenei, költői, festői tehetségről is azt gondolták, hogy a múzsák ajándéka. Ezeknek az istennőknek a nevéből ered a muzsika szó világszerte. A Nap életerejének táltos lóként elképzelése véleményünk szerint arra utal, hogy őseink lélekutazásaik során nemcsak növények és állatok, hanem a Nap életerejével is össze tudtak kapcsolódni, és elsősorban éppen a Nap segítő erejére támaszkodtak. A Nap lélekereje röpíthette a mesehőst lélekutazásai során úgy, mint a gondolat. És itt egy meghökkentő gondolatra bukkanhatunk. „Ha valamely állat válik [a sámán] segítőjévé vagy lovagol rajta a sámán, akkor átveszi az állat tulajdonságait, érzéseit és gondolkodásmódját. Ekkor a tulajdonságok még rajta kívül vannak, de innen már csak egy lépés, hogy teljesen beolvassza ezeket a saját egyéniségébe” – írja Vitebsky könyvének 69. oldalán. Ha tehát a mágust a Nap életereje segíti lélekutazásaiban, akkor a Nap érzéseit és gondolkodásmódját olvaszthatja be egyéniségébe! Ha az ősi emberiség évezredek során a Nap egyéniségét olvasztja be egyéniségébe, joggal mondhatja, hogy a Nap szülötte. És mivel a Napban az élő Világegyetem életereje nyilvánul meg, a Nappal lelkében egybeforrt emberiség a Világegyetem szülötte is. És e hagyományok felbomlásával az emberiség népeinek egyénisége elvesztheti kozmikus tartópilléreit. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.2.3. A fehér ló és a parazsat evő paripa kapcsolata<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
De van-e köze az így kirajzolódó fehér lónak a népmesei, parazsat evő paripához? Könnyen lehet, hiszen a napfogyatkozáskor a napkorona eleinte rendkívül halványan látható, és csak később kap erőre. Ha pedig visszagondolunk az őskorba, amikor a napfogyatkozásokat megfigyelő ember számára a Nap jelentette az élet központját, forrását és fenntartóját, amihez érzéseiben rendkívül szorosan kötődött, számára a Nap fogyatkozása a Nap elgyengülésének képzetét vetette fel, amit egy élet-szerető ember nem nézhetett tétlenül. Mit tehet ilyenkor azért az ember, hogy a Nap minél előbb visszanyerje teljes erejét? Az ősi magyarság kultúrájában a tűz és a lélek rokontermészetűek, mindketten lángolók, tüzesek, érzékenyek. A lélek maga az érzésvilág, és az érzésekről tudjuk, hogy képesek egymást kigyújtani. Minden ember tudja, hogy milyen érzések gyúlnak ki például egy anya és gyermeke, vagy két szerelmes között. Az egyik lélekben kigyúló érzés kiváltja a másik, rokon lélekben a hasonló érzés kigyulladását. A kölcsönösség természeti törvény az együttérzést ápoló népek kultúrájában. Kisgyermekkorban, amíg a mesterséges társadalom pusztító hatása még csak kevésbé érvényesül, az egyik gyermek sírása, nevetése szinte törvényszerűen magával vonja a másik gyermek együttérzését, sírását, nevetését. Tény, hogy még a legelvetemültebb bűnözőkben is fiziológiailag kimutatható az együttérzés, az érzéseket kísérő bőrellenállás-változások mérésével. Erőszakos cselekmények elkövetése vagy akárcsak közvetett átélése során az érzésvilág hullámzását jól mérhető fiziológiai jelenségek kísérik (a bőr elektromos vezetőképességének változása stb.), amelyek az együttérzés fellépését mutatják (Arno Gruen, A normalitás tébolya, 2003, 77.-79. oldal). <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Abban az ősi kultúrában, amelynek együttérzését a Természettel még nem pusztította az embertelenség felé fejlődő társadalom, az együttérzés még a társadalmi valóságban is működő természeti törvény volt, amelyik rendszerint a gyakorlati életben is érvényre jutott. A mese is ezt tanúsítja: jótett helyébe jót várj. Nemcsak jóval kell viszonozni a jót, de jótettel kell kezdeni, és ez a Természet törvényei alapján ki fogja váltani a jótett viszonzását. A kölcsönösség természeti törvény volta jut kifejezésre erkölcs szavunkban is: er-kölcs szavunk valószínűleg az érzés-kölcsönösség eszméjén, az emberi együttérzésen alapszik. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.3. Az anya-gyermek és a Nap-ember viszony párhuzama<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Világos, hogy ha egy anya szereti gyermekét és ki is fejezi szeretetét gyermeke iránt, azt a gyermek megérzi, és ez szeretetének növekedésére vezet. Ha az érzés tűz, akkor az anyai szeretet-tűz növekedése a gyermeki szeretet-tűz növekedését váltja ki. Ez az indukció, a gerjesztés törvénye, a kölcsönös növekedés törvénye. És viszont, hiszen az együttérzés kölcsönös érzés. A Természetben általános a kölcsönhatás törvénye. Nincs hatás ellenhatás nélkül. És ha a Természet nem csupán élettelen anyaghalmaz, ahogy azt modern, eldurvult és eltompult, szemellenzős látásmód sugallja, hanem élettel, érzéssel áthatott, ahogy ezt az ősi, természetes nemességét őrző ember érzékelte, akkor a kölcsönhatás törvénye a Természet mindhárom létkörében: az érzésvilágban, a gondolatvilágban és az anyagi világban egyaránt fennáll. És ha az emberi, közösségi érzés a Nap megerősödésére irányul, és ez még fizikai, anyagi mivoltában is kifejezésre jut, például tüzek gyújtásával, parazsak szításával, akkor a földi parázs lángot vetésével az égi szunnyadó tűz, a Nap koronájában szunnyadó tűz és lángot vethet, megerősödhet. Egy egészséges, a Természet egészét ismerő és elfogadó kultúra népe napfogyatkozáskor bizonyára országszerte tüzeket gyújtott, különösen, ha ezt tudósai, mágusai előre jelezték. A napfogyatkozáskor történő tűzgyújtás és a Nap életerejének visszanyerésére irányuló emberi vágy a napfogyatkozás legelső jeleinek jelentkezésekor minden bizonnyal elmaradhatatlan volt. Ez az érzés és ennek kifejezése minden bizonnyal olyan szükségszerű volt, mint a kisgyermek vágya a tőle éppen eltávolodó Édesanyja után. Milyen általános öröm köszönthette a Nap erejének újra visszanyerését! Talán az első örömtüzek gyújtása is ilyen, Nappal kapcsolatos élményekre vezethető vissza. Megállapíthatjuk tehát, hogy a napfogyatkozáskor történő tűzgyújtás általános lehetett, és ez a gyakorlat kapcsolatban állhat a népmesei táltosló parazsat evésével.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.4. A Nap újjászületése elősegíthető a földi ember által<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Említettük, hogy a Nap „gyengélkedésének” egy másik típusa a téli napfordulóval áll kapcsolatban. Ahogy a nyári napforduló beköszönt, attól kezdve a nappalok egyre rövidülnek, az éjszakák egyre hosszabbodnak. A leghosszabb éjszaka napja a téli napforduló, december 21.-e. Ez az a fordulópont, amikortól kezdve a Nap újra erőre kap, a nappalok ismét hosszabbodni kezdenek. Az őskorban világszerte elterjedt szokás volt a téli napfordulók idején tüzek gyújtása, éppen a Nap, az élet iránt érzett bensőséges szeretet kifejezéseként. Az őskor tudósai, a mágusok minden fizikai jelenséget kizárólag fizikai okokkal magyaráztak, viszont a lélek jelenségeit nem fizikai okokkal magyarázták (Diogenes Laertius idézi Arisztotelészt A kiemelkedő filozófusok élete” című, i.u. 200 körül született munkájának első oldalán). Tudták azt is, hogy a Nap „életerejének” újjászületése összefügg a Nap és a Föld helyzetével, és a Nap és a Föld egymáshoz viszonyított helyzetét éppúgy anyagi (fizikai) törvények irányítják, mint a legtöbb anyagi testét. Ugyanakkor a modern kor csillagászaitól eltérően azt is tudták, hogy a Nap nemcsak anyagi, hanem egyszersmind élő természetű is. Ha pedig élő természetű, akkor anyagának viselkedését nemcsak fizikai, hanem egyszersmind biológiai törvények is irányítják, ahogy a földi növények, állatok, emberek esetében is történik. A biológiai törvények az érzések által kormányoznak. Az az ember, aki orvosi műszerekkel kimutathatóan semmit sem érez, nem tudja a kisujját sem megmozdítani, mert ahhoz indító ingerre, az ingerrel kapcsolatos érzékenységre, tehát tudatos vagy tudattalan érzésre is szüksége lenne. Ha tehát a Nap él, akkor érez is. A biológia törvényeinek érvényre jutása ösztönöket és érzéseket tételez fel. És ha érez, akkor képes más érzésekkel kölcsönhatni, ahogy a fizikai testek képesek más fizikai testekkel kölcsönhatni. És ha a Nap képes más érzésekkel kölcsönhatni, akkor képes a földi élőlények érzéseivel is kölcsönhatni! Különösen, ha óriási, földméretű közösségi ünnepeken árad felé az élőlények iránta érzett szeretete! Ilyenkor a szeretet szeretetet ébreszt, a társlényegű lények közötti kölcsönösség kozmikus törvénye értelmében benne is új láng gyullad ki, a Nap emberiség iránt érzett szeretetlángja megerősödik, és ez bizonyára javára fog válni az emberiségnek, gondolhatták őseink. Így születhetett meg őseink gondolata: a Nap iránti földi érzések felfokozása és fizikai kinyilvánítása a Nap emberiség iránti érzéseinek felfokozását és kinyilvánítását idézheti elő.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
8.5. A Nap újjászületését segítő szertartások nyomai az ókori világban<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
És így is tettek. A téli napforduló idején történő tűzgyújtás tárgyi nyomokkal, a régészet tudománya segítségével utólag nem mutatható ki egykönnyen. Mégis számtalan sokezeréves nyom mutatja: a téli napforduló idején történt tűzgyújtás világszerte jelen volt az őskorban. Ezt mutatják a kőkörök, amelyek nemcsak Anglia, Franciaország, Spanyolország partjai közelében, hanem Európa belsejében, Németországban, a Kárpát-medencében, a Fekete-tenger északi partvidékén, az egész eurázsiai síkságon, az egész ókori Szkítiában a Kárpát-medencétől Kínáig, Közép-Ázsiában, Észak-Indiában, de még Amerikában és Afrikában is. Ráadásul nemcsak a világ nagy részére kiterjedten, de időben is egy hosszantartó, ötezer évet átfogó korszakban, egészen az időszámításunkat közvetlenül megelőző századokig kimutathatóak a kőkörök vagy nyomaik. Sok kőkör közepén rengeteg hamut találtak (Stonehenge, az erdélyi Kisompoly-nál (Ampoita) 1999-ben talált kőkör közepén stb.). A hamu a parázs maradványa. A téli napfordulókon tehát hatalmas parázshalmok virultak karácsonyeste világszerte a Nap lelki újjászületésének, a földi világ testi-lelki újjászületésének elősegítésére. És a téli napfordulók idején „gyengélkedő” Nap hamarosan új erőre is kapott. A napfogyatkozás idején gyakran előfordult az is, hogy a napfogyatkozás néhány perce alatt új napkitörés indult ki a Napból. Ilyenkor pedig úgy tűnhetett, hogy a négylábú fehér lónak ötödik lába nőtt. A Nap pedig újjászületve szebb volt, mint valaha, és sűrű aranyhajat, napsugarak fonatát eresztette ki magából. Úgy tűnik, ebben az értelmezésben a parazsat evő paripa népmesei hagyományának minden lényeges eleme magyarázatot nyer. <o:p></o:p>
http://www.grandpierre.hu/200709/Kar8fej.htm<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

estfen

Állandó Tag
Állandó Tag
Körmendi Ferenc

Földrajzi neveink és jövevényszavaink más megközelítésben<O:p

III. <O:p

A MAGYAR VONATKOZÁSÚ ,,SZABARTOI ASZFALOI’’ SZAVAK JELENTÉSE BÍBORBANSZÜLETETT KONSTANTÍN, A BIRODALOM KORMÁNYZÁSA KÖNYVÉBEN<O:p></O:p>

Bíborbanszületett Konstantín bizánci császár könyve /9/ a magyar honfoglalás kútfőinek egyik legbecsesebb példánya. Tudjuk, hogy amikor 948-ban két magyar követ, Tormás és Bulcsú Konstantinápolyban a császárral tárgyaltak, s ő a türkök (ahogyan a bizánciak a magyarokat nevezték) követeinek nevezte őket, azok azt mondották magukról, hogy „Szabartoi aszfaloi” (újgörög kiejtésben: Szávartü ászfalü). A sokat idézett mondatrész latin nyelven: „non Turcae, sed Sabarto easphali dicebantur. A császár ezt saját beismerése szerint nem értette meg, s azt gondolta, és úgy magyarázta könyvében, hogy a két szó a magyarok régi neve lehet, illetve az a név, ahogyan azokat a magyarokat nevezték, akik nem a Kárpát-medencében telepedtek le, hanem délkelet felé távozva, valahol Perzsia határán éltek. A helyes megfejtésen a magyar történészek és nyelvészek már nagyon régóta gondolkoznak, vitatkoznak. A Pallas Nagy Lexikona 1897-ben kiadott, XIV. kötetében megjelent Sabartoiasfaloi címszó alatt azt találjuk, hogy az akkori szakértők szerint e két szó „szabírok és palócok” jelentésű. A kételyek azonban továbbra is fennmaradtak, s 1900 után Pecz Vilmos a szavárd népnévvel hozta kapcsolatba, majd Németh Gy. /34/ értelmezése alapján a „Szabartoi aszfaloi” jelentése hivatalosan is „rendíthetetlen szavártok” lett. A történészek között azonban koránt sincs egyetértés ebben a kérdésben. Ezzel kapcsolatban jellemző Erdélyi I. véleménye történelem-népszerűsítő könyvében /35/, ahol megjegyzi, hogy a két szót már lefordították, de a benne levő népnév magyarázata nagyon ingatag, s hozzáteszi, hogy a szavárt–szavárd népnévről a vita több mint háromszáz éve folyik. <O:p></O:p>
Talán még fontosabb Moravcsik Gy., a császár /9/ könyve fordítójának álláspontja, aki a két szó Németh Gy. által ajánlott jelentését nem fogadva el, a magyar fordításban, illetve szövegben is lefordítatlanul hagyta a „Szávartü ászfalü” szavakat. <O:p></O:p>
Ahhoz, hogy a magyar követek kijelentésének valódi fordítását megtaláljuk, több cáfolhatatlan tényt használhatunk fel. Egyike ezeknek a második szónak, az „aszfaloi (ászfalü)”-nek a görög történelmi irodalomból, ógörög szótárakból, sőt a császár /9/ könyve 94., illetve 95. oldalán található szövegrészéből ismert értelme, ahol, csodák csodájára, Moravcsik Gy. ugyanazt a szót, amit együtt a Szabartoi (Szávartü) szóval a 171. oldalon nem fordít le, itt le is fordít magyarra, tegyük hozzá, helyesen. <O:p></O:p>
Az aszfaloi (ászfalü) jelentését könnyebben megértjük, ha részletesebb magyarázattal szolgálunk kialakulásának történelmi folyamatával kapcsolatban. Eredetileg a ma nálunk aszfalt név alatt elterjedt anyagot – földszurok és kőtörmelék keverékét – Mezopotámiában kezdték el alkalmazni falak építésénél, azok megerősítésére, tulajdonképpen úgy, mint ma a maltert. Használatát átvették a görögök, rómaiak és mások. Mivel az ógörög nyelvben a szfalló szó ledöntöm értelmű, az aszfalló nem döntöm le, vagyis megerősítem jelentésű, így a mi aszfalt szavunk eredeti értelme: erősítő (főnév). Ugyanakkor az ókori latin nyelvben az aleo szó jelentése szövetkezek, az asaleo pedig összeszövetkezek. E görög és latin – alakjukban nagyon hasonló – két szó jelentésében már az ókori történelmi irodalomban összefonódott, így Polybios történetíró, aki görög volt, de Rómában élt és írt, műveiben az aszfalizo, aszfalizomai igét mint „szövetségem szerződésben megerősítem” használja. Ugyanúgy, Bíborban-született Konstantín /9/ könyvének a 94. oldalán található mondatát, mely az aszfaleia szót tartalmazza, Moravcsik Gy. így fordítja: „A császár elküldte Abdalmalikhoz Pál császári megbízottat, hogy megerősítse a megegyezést, s írásbeli megerősítés készült tanúkkal”. Mindebből teljesen egyértelmű, hogy az aszfaloi (ászfalü) szó a „szerződésüket megerősítettek” jelentésű főnév, alanyeset, többes szám, ellentétben a Németh Gy. által ajánlott „megrendíthetetlen” melléknévvel. Ha a „szerződésüket megerősítettek” értelmezést összehasonlítjuk Anonymus A magyarok cselekedetei /36/ szövegében található elbeszéléssel, ahol a szerző a magyar törzsek vezéreiről azt írja, hogy esküszerződésüket megerősítek, az aszfaloi jelentése még világosabbá válik, s a könyvben mindenhol jelenlevő tömörséget feloldva, ,, a szerződésüket megerősített törzsek’’ szavakkal értelmezhető. <O:p></O:p>
A másik, a Szabartoi (Szávartü) szót nem érthette tulajdonképpen a császár, aminek talán az lehetett az oka, hogy a magyar követek nem görögül, hanem esetleg latinul beszélgettek vele, akár közvetlenül, akár tolmács által, s így a Szabartoi egy latin nyelven mondott név lehetett, amit akár ő, akár a tolmács nem ismert. Az is megtörténhetett, hogy görögül beszélgettek ugyan, de a követek valamilyen helyet a latin nevén említettek neki, amelyet még megtoldva és nem alanyesetben hallva, nehezebb volt felismerni. A Szabartoi szó megfejtésével kapcsolatban ezért visszaemlékezünk Kijev város már tárgyalt, különböző nyelvű neveire, s közöttük a latin, Sabar nevére. Mivel a görög nyelven írt Szabartoi szó latinul Sabarto alakban van fordítva a fentebb idézett latin mondatban, az alanyesetben írt Sabarból úgy kapunk Sabarto szót, ha a Kijev helye vagy Kijev mezeje nevet latinra fordítjuk, mely ekkor Sabartum lesz. Ha azt mondjuk, hogy Kijev mezején (vagyis helyhatározó esetben), akkor a Sabartum Sabarto alakot ölt. Ennek alapján Tormás és Bulcsú mondatában a Sabarto easphali tömör jelentése: a Kijev mezején szövetségüket megerősítettek; tudva pedig, hogy kik erősítették meg szövetségüket, a Kijev mezején szövetségüket megerősített törzsek értelmű. Valóban, Kijev mezeje könnyen lehetett a magyar törzsek (vér-)szerződésének helye, hisz a kijevi Laura kolostor évkönyvében található, 898. évi bejegyzés szerint a magyarok a honfoglalás előtti időben a ma is még Magyarnak (Ugornak) nevezett helyen vonultak át, ami azt bizonyítja, hogy ott már jóval 898 előtt valami nevezetes dolog történt a magyarokkal, amivel kapcsolatban Kijev mezejének egy helyét róluk nevezték el a kijeviek. Feltételezésünket, miszerint Kijev latin nevét a császár nem ismerte, alátámasztja, hogy /9/ könyvében azon a helyen, ahol Kijev orosz és görög nevét felsorolja, annak latin nevét nem említi. Kijev latin neve, a Sabar megmaradt egy, a bejáratánál álló határkőbe belevésve is, melyet a Nyugat-Európából keletre utazó kereskedők számára állítottak, tudatva velük, hogy megérkeztek Kijevbe. Magyarországon nemcsak a hivatásos történészek ismerték e város latin nevét, de más érdeklődők is; Luczenbacher János, 1843-ban Budán kiadott könyvében /37/ írja: „Ide, hol Kiev Tauro Scythia városának és Sabaria (Szombat, Szambatasz) néven hivaték...”.<O:p
A bizánci császár feltételezésének téves mivoltát, hogy a magyar követek a két talányos szóban azon magyarok nevét említették, akik nem a Kárpát medencében telepedtek le, hanem valahol Perzsia határán, bizonyítja, hogy Tormás és Bulcsú éppen a Kárpát-medencében letelepedett magyarok követei voltak, így sehogyan sem mondhatták, hogy a Perzsia felé távozott magyarokat képviselik.<O:p
<O:p
http://szgnye.vmmi.org/kormendi2006.htm<O:p></O:p>

Kedves Piroska !

Próbálj majd rákeresni,hogy mennyire voltak a szabír magyarok,nőelvüek.Mennyire voltak náluk az asszonyok a bírók.Népiesen asszou a bíró.Ebből egyenesen következik a szerződésüket megerősítették- szubartoi aszfaloi- ösze baratoi aszo felő-mai magyarul egyenesen össze-barátok asszony felől.A barátot már a szkítáknál is vér áta/l/ fogadták/vérszerződés/,a tesvér az meg egy anyától vérszerinti hozzátartozó.Nem véletlenül anyakönyvezünk és nem apakönyvezünk.Nem hiszem,hogy ezt hosszabban kellene magyarázni.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
A dánok, norvégek, svédek jogos büszkeséggel kutatják őseiket Grönlandtól Bagdadig , s eszükbe sem jut szégyenkezni.
A magyarok a Dontól az Ebróig, a dán határtól az olasz csizma sarkáig átfogó teljesítményei sem voltak rosszabbak azoknál , éppenséggel felülmúlják őket, miért szégyeljük a bátorságot.
 

oposur

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a nyelv kérdése nagyon bonyolult annak, aki nem ismeri az Arvisurát, csak a Bíborbanmifenézettet. Ez a Bíboros ha jól meggondoljuk nem mondd semmi kézzelfoghatót, normálisat. Először is nem homogén a létrejött Magyar Fejedelemség, mert az itt élő kb 1 millió ember ((Atilla maradékai, akik főként hunok, a pannonok, a jászok, a kabarok, a palócok (úzok, a besenyők, a kunok (akunok első csapatai iu. 24 körűl érkeztek Jaziggal)az avarok stb )) másként -de nembiztos, hogy azonosan- beszéltek. Azután még hozzájuk csalakoztak a bejövő magyar, kabar és vegyes törzsek...akik szintén másképpen beszéltek...
Úgyhogy Bíborbankimicsodázottat nyugodtan elfelejthetjük- vagy magzatburokban is elképezelhetjük- ebben az ügyben. Mert olyan nem létezett, hogy így-és így- beszéltek, hanam mindenki a maga törzsi nyelvén...vagyis sokféleképpen, míg nem homogenizálódott a nyelvünk.
A dolog mélyebb megértéséhez- ismétlem- az Arvisura ismerete kellene.
Mindez azért csodálatos, mert a szlávok és a nyugatiak az eleink eltörléséért mindent megtettek és a nyelvünk mégis kialakult egy egységes nyelvvé..Napjaink problémáin pedig megint csak az összefogás segíthet, melyet tehát a multban sok követendő példa akad.
Általában aki ma elbizonytalanítani akar itt, az vagy nem magyar, vagy megtévesztett akárki. Szerintem.
Gondoljunk bele ma egy tót, lengyel.. csak tolmáccsal érti meg az oroszt...hol kell nekünk ahhoz tolmács ha egy palóccal beszélünk?
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
1176912060buek_14.gif
 
I

ionon

Vendég
Szerintem a nyelv kérdése nagyon bonyolult annak, aki nem ismeri az Arvisurát, csak a Bíborbanmifenézettet. Ez a Bíboros ha jól meggondoljuk nem mondd semmi kézzelfoghatót, normálisat. Először is nem homogén a létrejött Magyar Fejedelemség, mert az itt élő kb 1 millió ember ((Atilla maradékai, akik főként hunok, a pannonok, a jászok, a kabarok, a palócok (úzok, a besenyők, a kunok (akunok első csapatai iu. 24 körűl érkeztek Jaziggal)az avarok stb )) másként -de nembiztos, hogy azonosan- beszéltek. Azután még hozzájuk csalakoztak a bejövő magyar, kabar és vegyes törzsek...akik szintén másképpen beszéltek...
Úgyhogy Bíborbankimicsodázottat nyugodtan elfelejthetjük- vagy magzatburokban is elképezelhetjük- ebben az ügyben. Mert olyan nem létezett, hogy így-és így- beszéltek, hanam mindenki a maga törzsi nyelvén...vagyis sokféleképpen, míg nem homogenizálódott a nyelvünk.
A dolog mélyebb megértéséhez- ismétlem- az Arvisura ismerete kellene.
Mindez azért csodálatos, mert a szlávok és a nyugatiak az eleink eltörléséért mindent megtettek és a nyelvünk mégis kialakult egy egységes nyelvvé..Napjaink problémáin pedig megint csak az összefogás segíthet, melyet tehát a multban sok követendő példa akad.
Általában aki ma elbizonytalanítani akar itt, az vagy nem magyar, vagy megtévesztett akárki. Szerintem.
Gondoljunk bele ma egy tót, lengyel.. csak tolmáccsal érti meg az oroszt...hol kell nekünk ahhoz tolmács ha egy palóccal beszélünk?
Tót Rác Lengyel megérti az oroszt lám mi is mert elhoztad közénk az Arvisurát a oroszság beszédét!
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Foglalkozunk itt is a genetikával.

Zavarba ejtő kérdéseket vetnek fel a honfoglalókkal kapcsolatos legutóbbi genetikai kutatások. Ezek szerint „ősapáink” olyan kevesen voltak, hogy nem hagytak genetikai nyomot a mai magyar népességben.
<O:p
A magyar nép eredete több mint száz éve állandó viták tárgya. Számtalan kísérlet történt a honfoglaló törzsek útjának leírására Szibériától a Kárpát-medencéig, tudós akadémikusok közöltek egymásnak sokszor gyökeresen ellentmondó teóriákat a kérdésről, ám írott források hiányában (ilyenek csak a 9. századtól vannak) a történettudománynak a nyelvészek és a régészek következtetéseire kellett hagyatkoznia. A nyelvészek gyakorlatilag egyetértenek abban, hogy a magyar nyelv uráli–finnugor eredetű, számtalan, más nyelvből származó jövevényszóval. Az azonban, hogy utóbbiak hol és mikor kerültek a magyar nyelvbe, már vita tárgya. Még kérdésesebb a régészeti hagyaték. A legújabb szakmai közmegegyezés szerint csak nagyon ritkán lehet egyetlen régészeti kultúrát egy etnikummal azonosítani, arról nem is beszélve, hogy tudományosan a magyarokhoz köthető régészeti hagyaték nem található a Kárpát-medencétől keletre.

Ezen esetlegességeket újabb tudományágak bevonásával próbálták kiküszöbölni. A 20. század derekán a történeti embertannal, később a vércsoportvizsgálatokkal, majd az immunológiával. Az utóbbi két évtizedben az archeogenetika tűnt esélyesnek a fennmaradt, nem kevés kérdés megválaszolására. E kutatások summázatát mutatja be az a – Népünk genetikai családfája című – vándorkiállítás, amely a múlt héten nyílt meg (újra) a Természettudományi Múzeumban. A magyar nép eredetét feltérképező genetikai vizsgálódások (rész)eredményei azonban sokak számára vitára ingerlőek lehetnek.<O:p
<O:p
Az emberi faj genetikailag meglehetősen egységes; az örökítőanyag, a DNS alapján 99,6-99,8 százalékban semmi különbség nincs az egyes emberek között. A génállomány néhány apró jellegzetességét (szakszóval bélyeg vagy marker) szemügyre véve azonban kisebb populációk szintjén is találhatók eltérések. A különböző népek rokonsági fokának vizsgálatához a szakemberek olyan markereket használnak, amelyekben nem keveredik az anyai és az apai információ az egymást követő nemzedékekben. Anyai vonalon ilyen az úgynevezett mitokondriális DNS, apain pedig az Y-kromoszóma.

Mintegy tíz éve érkeztek az első komolyabb eredmények a népek genetikájáról, egy 2000-ben publikált nagy nemzetközi vizsgálat révén pedig a magyarság genetikai helyzetéről is vannak információk Béres Judit genetikus munkájának köszönhetően. A mai népességből vett minták először azt jelezték, hogy a magyarság genetikailag kevert populáció, teljesen hasonló a környező népekhez, s közeli rokonságban áll a lengyelekkel és az ukránokkal. Későbbi vizsgálatok ez utóbbit nem, csak az „európai alapnépességhez” való hasonlóságot támasztották alá. A genetikai kronológia szerint a ma élő magyar férfinépesség háromnegyede olyanok utóda, akik már 30-40 ezer éve Európában élnek. A maradék ősei feltehetően az elmúlt évezred vándorlásai során vetődtek a Kárpát-medencébe.<O:p
<O:p
Erős kulturális és nyelvi hagyomány
<O:p
Teljesen más úton járt az az archeogenetikai vizsgálat, amelyet 2001-ben közösen kezdett a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti, illetve szegedi Genetikai Intézete. Ők a honfoglalás kori populáció genetikai állományát térképezték fel – a régészek által megjelölt sírok alapján –, és ezt vetették össze a ma élő magyar és székely népességből vett mintákkal. A 17 temetőből származó 136 mintából 68 esetben tudtak értékelhető eredményre szert tenni az anyai leszármazási vonallal kapcsolatban. „A ma élőktől vett minták a jelenkori európai népességekre jellemző genetikai képet mutatnak” – összegezte az eredményeket a HVG kérdésére Raskó István genetikus, a szegedi intézet vezetője. Nem így a honfoglalás kori populáció: ott jóval több ázsiai típusú elemet találtak – meglepő eloszlásban.

A mintákat a több mint száz éve használatos régészeti felosztás szerint vették, a leletek gazdagsága alapján két csoportba osztott sírokból. A gazdagabb, ám jóval kisebb sírszámú „klasszikus honfoglaló”-temetőkben a korabeli előkelőket, míg a szegényebb, de nagy sírszámúakban korábban a szlávokat sejtették, mintegy fél évszázada azonban a honfoglaló köznépet látják bennük. A kutatók meglepetésére csak a gazdagabb sírokból származó minták mutattak genetikai rokonságot az ázsiai populációval, a szegényebb sírokban talált leletek csupán a jelenlegi népességhez hasonlóak. „Ez nagyon érzékeny pontja vizsgálatunknak. Adataink szerint a köznépi temetőkből származó minták a honfoglalók előtt már itt élt, kevert európai populáció genetikai összetételéhez hasonlítanak” – mondta kérdésünkre a genetikus. S mivel a klasszikus honfoglalók gyakorlatilag nem hagytak genetikai nyomot, azt feltételezik, hogy meglehetősen kevesen voltak, amikor a Kárpát-medencét elfoglalták – ennek ellenére igen erős kulturális és nyelvi hagyományt teremtettek meg.

Mindez egyébként a nyelvrokonságvitákhoz is újabb muníciót adhat. Miközben ugyanis a ma élő népességben nem találtak olyan markert, amely a finnugor atyafiságot genetikailag is alátámasztotta volna, a vizsgált gazdagabb honfoglaló férfiak mindegyikének Y-kromoszómáiban rábukkantak ilyenre
<O:p
Még érdekesebb lenne megvizsgálni az Árpád-kori népesség sírjait is, mert akkor kiderülhetne, hogy a honfoglalókra utaló genetikai jelek száma az azóta eltelt bő egy évezred alatt csökkent-e le ennyire, vagy ez már a középkorban megtörtént. Csak ez utóbbi esetben lenne ugyanis kijelenthető, hogy elenyésző számú honfoglaló érkezett 895-ben a Kárpát-medencébe.

Ez utóbbi feltételezés összecseng a történeti embertan eddigi adataival. Éry Kinga, majd nyomában Fóthi Erzsébet ugyanis a leletek embertani összehasonlítása alapján megállapította, hogy az Árpád-kori népesség zöme nem tekinthető a honfoglalók leszármazottainak, már az akkor itt élők 98 százaléka europid típusú volt, s ez az arány a mai népességen belül is hasonló. Márpedig ez csak azt jelentheti, hogy a köznépinek nevezett sírok nem a honfoglalókhoz, hanem a Kárpát-medencében már korábban megtelepült népekhez tartoznak. Vagyis a környező népekkel való genetikai rokonság már a honfoglalás korában sokkal nagyobb volt, mint azt eddig feltételezték.

RIBA ISTVÁN<O:p
http://hvg.hu/itthon/200944_A_MAGYARSAGGENETIKA_KERDoJELEI_Kik_vogymuk/page2.aspx<O:p></O:p>
 

oposur

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos olyan kategória nincs a MAGYAROKNÁL, HOGY ASZONDJA: KLASSZIKUS HONFOGLALÓ---UGYANIS TÖBB HONFOGLALÁS VOLT ÉS SZÁMOS KIS HONFOGLALÁS LÉTEZETT. Így aszondja, aki mondja...
Nem lehet így vizsgálni a kissé bonyolult genetikánkat szerintem, csak nagyon körűltekintően.
Mivel vagy 14 hunfajú népből áll a mai magyarság -és különböző időkben érkeztek ráadásul- a dolog nehezen kivitelezhető, a megállapítások örök vitaalapul is szolgálhatnak azonban.
Ki tudja ma megmondani azt, hogy Jani bácsi úz, avar, magyar, kabar stb lehet? Vagy hány hunfajú népcsoport keveréke Jani bá? Általában kellő biztonsággal szinte senki.
Mégis lehet olyan módsszert találni, amely eredményre vezet, ha nem is mindíg. Például igen jellegzetes egy palóc ember antropológiailag és másként is. De ez vonatkozik még "más törzsbeliekre" is. Ennek belátására elég elolvasnunk egy-két antropológiai tanulmányt a magyarokról. Vannak ilyenek.
Atntropológus bevonásával tehát lehetne bizonyos csoportokat vizsgálgatni.... A kevert népességet azonban nem valószínű.
Riba István feltett írásával nem értek egyet. A kveredés nem volt olyan fokú mint Ő saccolja, legfeljebb a határok -érintkezések- mentén....
Nem lenne ördögtől való, ha egy ilyen vizsgálat készülhetne...de kinek az érdekében?
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
A gentikával úgy vagyok, még nagyon sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy biztosan tudjuk alkalmazni. Jelenleg még nagyon gyerekcipőben jár. Szerintem olyan irányba folytatnak vizságalatokat , ami a megrendelőnek az érdekét tükrözi az eredmények pedig elképzelhető, hogy az iróasztalban maradnak.
Az írást éppen azért tettem fel, hogy látható legyen milyen sok még az ellentmondás.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Dr. Arató István<O:p


<O:p


Termékeny félhold?<O:p


A cím egy kicsit félrevezető, de található benne megfontolandó észrevétel. Természetesen ez sem adja az Aravisura igazságát, de néhány gondolat egyezik benne.
<O:p
Idézet a tanulmányból:<O:p
<O:p
Következésképpen, földműves tudásukat az érkezők („honfoglalóink”) nem a szlávoktól vették át. Éppen fordítva! A szlávok vették át a többezer év alatt kialakult földműves tudást a Szkítáktól és utódnépeiktől. (Esetleg a szláv népek is lényegében utódnépek. Ebben az esetben pedig a Szkítáktól, mint őseiktől örökölték azt. Apáról fiúra.) Akik pedig már eleve itt voltak (az őstelepesek) azok meg itt tapasztalták ki. Így „szláv szavaink” valójában a saját szavaink, amelyek a szlávba (is) bekerültek. Mellesleg a magyar szókincsben két nép nyelve rejtőzik. Az egyik az érkezetteké, a másik pedig azoké, akik mindig is itt voltak. (Gondoljunk csak a sok kettős elnevezésre: lúd–liba, réce–kacsa, disznó–sertés, birka–juh, bacsa–juhász, stb. Egyébként gondos kutatással szenzációsan sok szónak megtalálhatjuk a párját!) Kérdés, melyik kié?<O:p
<O:p
<O:p></O:p>
 

oposur

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs estleg, a száv népek nem utódnépei a szkítáknak. Ők atlantiszi népek..Lehet fényeskednének a szkítákkal, dehát nem lehet..legfeljebb ilyet hazudni.
Az albánok éppen mostanában hírdetik, hogy Nagy Sanya albán volt és nem macedon. Van is feszűltség belőle...Ennyire fontos tehát a mult. De ha nics ilyen portéka, akkor a szomszédtól lopunk Szibián-Hunyadit, Rákóczit stb..ha engedi.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok jártas az apostolok körül, de az, hogy András a Kárpát medencében térített volna kutakodásra ösztökélt. Sajnos, csak addig jutottam, hogy járt a Duna Deltában ami ma Dobrudzsa. Szkítia a Duna alsó folyásáig terjedt a Fekete tenger észak részétől.
Zajti Ferenc:
A legrégibb András apostolra vonatkozó hagyomány András apostolnak csak azt a szerepét tartja nyilván, amely szerint ő a Fekete-tengertől északra eső Szkítiában működött.
András apostol Origenes és Hieronymus szerint az "Alsó-Duna menti országokban", a szkítaság főfészkében hirdette az igét. Így lett András apostol az orosz nép védszentjévé. De tovább is jutott térítői munkájában, így Epirus és Thráciába, míg az achajai Patrasban kereszthalált halt.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Hasonló témák

L
Válaszok
246
Olvasás
64K
Oldal tetejére