"Az öregség gyógyíthatatlan betegség!" avagy a tudatalattink halálos csapdája...

Mintegy húsz éve küzdök szorongásos "pánikbetegséggel". A betegségemmel jártam pszichológusnál, pszichiáternél, de sajnos eredmény nélkül. Ahelyett, hogy javult volna az állapotom egyre rosszabb lett, fóbiáim száma csak egyre nőtt, növekedett. Talán először a bezártságtól, tömegben kezdtem rettegni, aztán magasságtól kezdtem el félni, majd a repüléstől, most már ott tartok, hogy félek a lakásból is kimozdulni.
E témában azokat keresem akiknek volt hasonló betegsége és sikerült kigyógyulnia, illetve azokat is akik pánikbetegségben szenvednek még most is.
Egy pszichológus mondta nekem, hogy amitől a tudatalattinkban félünk az be is fog következni, ezért adtam a téma címében is, hogy halálos csapdában élünk? Az öregség valóban gyógyíthatatlan betegség?
Aki már átélt valaha az életében egy pánikrohamot az tudja mit érzek, ezt tényleg még a halálos ellenségének sem kívánja az ember, hogy átélje.

Aki érezz magában bátorságot, hogy erről beszélni tud, az megtette az első lépést a gyógyulás felé.?

Kedves Kisbuldi!

Ne haragudj, hogy hozzászólok a témához annak ellenére, hogy én nem vagyok/voltam pánikbeteg, de most közelről érint a dolog.
A kolleganőm pár hónapja szenved ebben a betegségben. Reggelente nagyon rosszul van (attól, hogy ki kell lépnie az utcára), sokszor hány, sokat fogyott. Nappal egész nap szorong, feszült. A gyógyszerek (kombinációk) nem használnak. Eleinte aludni sem tudott. Egyelőre nem gyógyul, de van remény, mert már 2-3-szor volt ilyen beteg életében és eddig mindig rendeződött. Maximálisan mellette áll a családja, nem hagyják egyedül a lakásban, az orvosok is foglalkoznak vele (nem sok sikerrel). Kollegák is támogatjuk. Én minden reggel odamegyek a házuk elé (közel lakunk) és velem jön be dolgozni. Azt mondják, hogy akkor lenne jobban, ha azok a problémák rendeződnének, amik ezt kiváltották. De, ez a legnehezebb! 10-20 éves dolgokat megváltoztani az életében, kapcsolatiban. Szinte lehetetlen!

Nagyon sajnálom, hogy nálad már 20 éve tart ez a folyamat, és nem tudtak segíteni, pedig gondolom, hogy mindent megpróbáltál.
Ha úgy érzed, hogy félelmed az öregség gondolatától is fakad, próbáld úgy felfogni, hogy az öregség nem betegség, hanem állapot. És talán próbálj más kúltúrák (keleti) felé fordulni, elsajátítani, amik teljesen másképp értelmezik az öregséget, halált, mint a magyar kúltúra. Mi magyarok ebben elég pesszimisták vagyunk, és így elég nehéz élni, másként felfogni a dolgokat. Próbálj megismerni, megszeretni egy másmilyen kúltúrát, vallást. Lehet, hogy segítene neked.

Puszi: Marcsella

Ha úgy érzed, hogy félelmed az öregség gondolatától is fakad, próbáld úgy felfogni, hogy az öregség nem betegség, hanem állapot.

Nem az öregedés az alapvető gondom hanem az, hogy minél jobban korosodom annál több dologtól kezdek szorongani. És mindig rosszabb és rosszabb lesz. Ma már ott tartok, hogyha a televízióban mutatnak egy repülőt belülről már attól is érzem, hogy a elkezdek szédülni, a hasamban mintha egy gombóc lenne, a pulzusom megugrik (gondolom a mellékvesém ad egy adrenalin löketet), leizzadok, a szám kiszárad és így tovább. Sajnos azonkívül, hogy elkapcsolom a televíziót és tudatosan kerülöm az ilyen műsorokat nincs más lehetőségem.
Rettenetes érzés mert négy gyermekem van, akik már mind felnőttek és sokszor előttük tőr rám a pánikroham, ami után iszonyatosan szégyellem magamat. A gyereknek fel kellene nézni a szülőre és tisztelnie kell, na de egy pánikrohamban szenvedőben semmi tiszteletet parancsoló nincs...

Köszönöm a bejegyzésed, emiatt indítottam ezt a témát, mert szerintem nagyon sok ember környezetében élnek olyanok, mint a kolléganőd és ha minél többen tudják, hogy milyen iszonyú és szinte gyógyíthatatlan betegség ez talán toleránsabbá megér többé lesznek az ilyenekkel emberek...

Fontos volna, hogy ne szégyeld magad a betegséged miatt. A gyermekeid biztos, hogy felnéznek rád és tisztelnek, azért mert becsülettel felnevelted őket.
Jó volna, ha nem szégyelnéd magad és nem sajnálatot keltenél bennük, mert akkor nem tudnak úgy segíteni rajtad.
Muszáj, hogy segítsenek, mert valószínű, hogy a betegségedhez hozzájárult a 4 gyermek felnevelésével járó összes minden (nehézségek, fáradságok, küzdelmek, idegeskedések, aggódások, ...., rengeteg negatívum a sok pozitív mellett).
Sokszor javasolják ilyenkor, hogy családi körben le kell ülni és átbeszélni a dolgokat.

Remélem jobbra fordul életed!

Kisbuldi! Gondolhatod, hogy nem a tinikorosztályhoz tartozom ,ezért öreganyám a becenevem. Biza közelebb vagyok a 70 évhez, mint a 60-hoz. Amiket leírtál az egy pánikbetegség tünete. Háziorvostól kérj ideggyógyászatra beutalót. Lehet, hogy csak enyhe nyugtatóra van szükséged. Főleg akkor szokott idős embereknél előfordulni, ha magányosan él. Segíts magadon az Isten is megsegít. Szívesen levelezek veled, ha úgy gondolod, van mit kiöntened a batyudból. Néha csak egy jó beszélgető partner kell. Én szívesen tartok veled kapcsolatot. Mivel csak egy kölcsönkapott laptopom van, a gépem meg szerelőre vár, családon belül, egyszer majd csak eljön az az idő, amikor megjavítja valamelyik vejem. De jelentkezem, mikor kész lesz és Skype kapcsolatot lehet fenntartani olcsón. Addig is keresd meg azt hogy mitől félsz. Mi az ami megnyugtat. kiss

öreganyám írta:

Kisbuldi! Gondolhatod, hogy nem a tinikorosztályhoz tartozom ,ezért öreganyám a becenevem. Biza közelebb vagyok a 70 évhez, mint a 60-hoz. Amiket leírtál az egy pánikbetegség tünete. Háziorvostól kérj ideggyógyászatra beutalót. Lehet, hogy csak enyhe nyugtatóra van szükséged. Főleg akkor szokott idős embereknél előfordulni, ha magányosan él. Segíts magadon az Isten is megsegít. Szívesen levelezek veled, ha úgy gondolod, van mit kiöntened a batyudból. Néha csak egy jó beszélgető partner kell. Én szívesen tartok veled kapcsolatot. Mivel csak egy kölcsönkapott laptopom van, a gépem meg szerelőre vár, családon belül, egyszer majd csak eljön az az idő, amikor megjavítja valamelyik vejem. De jelentkezem, mikor kész lesz és Skype kapcsolatot lehet fenntartani olcsón. Addig is keresd meg azt hogy mitől félsz. Mi az ami megnyugtat. kiss

Kattints a kibontásához...

Luis L. Hay könyveit ajánlom pl. Éld az életed ,talán filmek is vannak vele. Ő foglalkozott többek között ,ezzel a sokakat érintő problémával...és valóban a fejedben kezdődik és folytatódik minden! Még várj a nyugtatókkal,ezeken az oldalakon,na és sok más oldalon is ,ha igazán keresed ,rengeteg ötletet,akár csoportot is találhatsz ,akiknek hasonló problémájuk van,volt! Remélem jól alakulnak a gondolataid! Üdvözletem!

öreganyám írta:

Kisbuldi! Gondolhatod, hogy nem a tinikorosztályhoz tartozom ,ezért öreganyám a becenevem. Biza közelebb vagyok a 70 évhez, mint a 60-hoz. Amiket leírtál az egy pánikbetegség tünete. Háziorvostól kérj ideggyógyászatra beutalót. Lehet, hogy csak enyhe nyugtatóra van szükséged. Főleg akkor szokott idős embereknél előfordulni, ha magányosan él. Segíts magadon az Isten is megsegít. Szívesen levelezek veled, ha úgy gondolod, van mit kiöntened a batyudból. Néha csak egy jó beszélgető partner kell. Én szívesen tartok veled kapcsolatot. Mivel csak egy kölcsönkapott laptopom van, a gépem meg szerelőre vár, családon belül, egyszer majd csak eljön az az idő, amikor megjavítja valamelyik vejem. De jelentkezem, mikor kész lesz és Skype kapcsolatot lehet fenntartani olcsón. Addig is keresd meg azt hogy mitől félsz. Mi az ami megnyugtat. kiss

Kattints a kibontásához...

Kedves "Öreganyám"!
Azzal teljes mértékben tisztában vagyok, hogy pánikbetegségem van. A problémám tulajdonképpen az, hogy már mint írtam fentiekben jártam pszichológusnál, pszichiáternél (szedtem klfle. gyógyszereket Xanax, Rivotril stb.) részt vettem terápiákon sajnos eredmény nélkül! Ahelyett, hogy javult volna az állapotom, inkább romlott egy éve rettegek a repüléstől, kb. 1 hónapja félek az autópályán való vezetéstől. Az a legnagyobb baj, hogy nem látom hol a vége és minden pillanatban attól rettegek, hogy mikor, hol - milyen formában tőr rám a pánikroham. Szinte nincs olyan pillanata az életemnek amikor ne félnék attól, hogy jön a roham...
Mindamellett szinte egész nap gyerekek körében élek, délelőtt tanítok egy iskolában a délután - este és hétvégeken sportedzőként dolgozom. Nagyon félek attól, hogy oktatás - edzés közben a tanítványaim előtt lesz egyszer rohamom és akkor mentális instabilitás miatt még a munkáimat is elvesztem.
Utolsó mondatodra válaszként semmi sincs...
és nagyon szépen köszönöm hozzászólásodat! kiss

Köszönöm szépen "orokmozgo"! Emiatt indítottam ezt a témát, hogy kapcsolatot keressek olyanokkal akik ugyanebben a betegségben szenvednek, és olyanokkal is akiknek sikerült ebből kigyógyulniuk. Mert elhiheted, hogy nagyon érdekel, hogy nekik hogyan, milyen módon sikerült!!!
Még egyszer nagyon köszönöm!!

orokmozgo írta:

Luis L. Hay könyveit ajánlom pl. Éld az életed ,talán filmek is vannak vele. Ő foglalkozott többek között ,ezzel a sokakat érintő problémával...és valóban a fejedben kezdődik és folytatódik minden! Még várj a nyugtatókkal,ezeken az oldalakon,na és sok más oldalon is ,ha igazán keresed ,rengeteg ötletet,akár csoportot is találhatsz ,akiknek hasonló problémájuk van,volt! Remélem jól alakulnak a gondolataid! Üdvözletem!

Kattints a kibontásához...

Köszönöm segítségedet, mindent megpróbálok, mert nagyon szeretnék meggyógyulni!

"Az élet végtelen körforgásában ahol most vagyok,minden teljes ,egész és tökéletes."
Louise L.Hay:Éld az életed c.könyvében olvasható és még nagyon sok szép támogató mondatok.kiss

kisbuldi írta:

Kedves "Öreganyám"!
Azzal teljes mértékben tisztában vagyok, hogy pánikbetegségem van. A problémám tulajdonképpen az, hogy már mint írtam fentiekben jártam pszichológusnál, pszichiáternél (szedtem klfle. gyógyszereket Xanax, Rivotril stb.) részt vettem terápiákon sajnos eredmény nélkül! Ahelyett, hogy javult volna az állapotom, inkább romlott egy éve rettegek a repüléstől, kb. 1 hónapja félek az autópályán való vezetéstől. Az a legnagyobb baj, hogy nem látom hol a vége és minden pillanatban attól rettegek, hogy mikor, hol - milyen formában tőr rám a pánikroham. Szinte nincs olyan pillanata az életemnek amikor ne félnék attól, hogy jön a roham...
Mindamellett szinte egész nap gyerekek körében élek, délelőtt tanítok egy iskolában a délután - este és hétvégeken sportedzőként dolgozom. Nagyon félek attól, hogy oktatás - edzés közben a tanítványaim előtt lesz egyszer rohamom és akkor mentális instabilitás miatt még a munkáimat is elvesztem.
Utolsó mondatodra válaszként semmi sincs...
és nagyon szépen köszönöm hozzászólásodat! kiss

Kattints a kibontásához...

Pánik - Depresszió - Stressz..

A pánik gyakran a legváratlanabb helyzetben tör az emberre...azokra akik " pánikbetegségben" szenvednek.......


nagyon fontos kérdésnek tartom...,hogy nem árt tisztázni első körben....,hogy kinek... mi által jött elő a pánikbetegsége?

számtalan eredete lehet...pl:a stressz..., az aggódás...,egy tönkre ment kapcsolat..., egy halál eset..., a fizetés és a megélhetés...,
a nem éppen felhőtlen gyermekkor emlékei...stb,

a pszichoszomatikus tünetek keletkezése.... a legtöbb esetben megoldatlan lelki vagy szociális problémák jelenlétére utalhat..., amelyek szomatizáció útján adnak jelzést....és sajnos igy előbb...., vagy utóbb..., kivetül a testre is..., az a helyzet...,hogy sokan akik e "betegségben/állapotban" élnek...tévednek amikor is azt gondolják...elég csak a testüket kezelni...,szedni a különböző pirulákat...(én azt mondom ezekre: ártani nem használ ugy sem)...,és pont a lényegről feledkeznek meg...,az eredeti okokat kell elsősorban kezelni...és azokon változtatni...,amik miatt kialakulnak ezek a "pánik" dolgok...

sztem bizony együttesen kell kezelni...ugy a lelkünket...,mint a testünket...
azt gondolom az a legrosszabb...,ha hagyjuk a félelmet...beépülni a lelkünkbe...és megteremtjük saját magunknak...az ugynevezett elszigetelődést...

sztem az egész hátterében abizonytalanság áll...,nonstop idegeskedések, hogy mi lesz....,stb,
azt gondolom..., hogy ha rendbe jönnek a dolgok az ember életében..., vagy legalább jó irányt vesznek...,és mer változtatni amiken szükségeltetne..., akkor talán enyhülhetnek a tünetek...,de ismerek olyan embereket akiknek megszüntek ezek a pánik problémái..., elmúltak...
senki nem születik pánik" betegnek"...minden embernek az élete folyamán biza számtalan rendszerezett...,és egyben tuti biztos periódusa volt....,
véleményem szerint.... vannak olyan emberek..., akinek a múltat kell feldolgoznia jóval s rosszal egyaránt..., vannak olyan emberek..., akinek a jelent a mai mindennapjukat kell/kellene rendbeteniük..., de általában mindkettő..., és akkor ezek a pánikdolgok is múlnak..., ebben tudni kell biznia mindenkinek...és persze saját önmagában...,

talán zárásként annyit még:

A legfontosabb az önkontroll....,soha ne adjátok fel..., hiszen nagy a világ és van kiút mindenkinek..., ne féljetek segítséget kérni..., de törekedjetek arra...,hogy mindig a megfelelő embertől kell....,mert sajnos sokan vannak... akik ezt a pánik dolgot nem értik meg...., miről is van szó...,és ezek azok az emberek...akikkel valoban nem érdemes beszélni...., segítség volt...van és mindig lesz!!!...mert soha senki sincs egyedül....

TH6777 írta:

Pánik - Depresszió - Stressz..

A pánik gyakran a legváratlanabb helyzetben tör az emberre...azokra akik " pánikbetegségben" szenvednek.......


nagyon fontos kérdésnek tartom...,hogy nem árt tisztázni első körben....,hogy kinek... mi által jött elő a pánikbetegsége?

számtalan eredete lehet...pl:a stressz..., az aggódás...,egy tönkre ment kapcsolat..., egy halál eset..., a fizetés és a megélhetés...,
a nem éppen felhőtlen gyermekkor emlékei...stb,

a pszichoszomatikus tünetek keletkezése.... a legtöbb esetben megoldatlan lelki vagy szociális problémák jelenlétére utalhat..., amelyek szomatizáció útján adnak jelzést....és sajnos igy előbb...., vagy utóbb..., kivetül a testre is..., az a helyzet...,hogy sokan akik e "betegségben/állapotban" élnek...tévednek amikor is azt gondolják...elég csak a testüket kezelni...,szedni a különböző pirulákat...(én azt mondom ezekre: ártani nem használ ugy sem)...,és pont a lényegről feledkeznek meg...,az eredeti okokat kell elsősorban kezelni...és azokon változtatni...,amik miatt kialakulnak ezek a "pánik" dolgok...

sztem bizony együttesen kell kezelni...ugy a lelkünket...,mint a testünket...
azt gondolom az a legrosszabb...,ha hagyjuk a félelmet...beépülni a lelkünkbe...és megteremtjük saját magunknak...az ugynevezett elszigetelődést...

sztem az egész hátterében abizonytalanság áll...,nonstop idegeskedések, hogy mi lesz....,stb,
azt gondolom..., hogy ha rendbe jönnek a dolgok az ember életében..., vagy legalább jó irányt vesznek...,és mer változtatni amiken szükségeltetne..., akkor talán enyhülhetnek a tünetek...,de ismerek olyan embereket akiknek megszüntek ezek a pánik problémái..., elmúltak...
senki nem születik pánik" betegnek"...minden embernek az élete folyamán biza számtalan rendszerezett...,és egyben tuti biztos periódusa volt....,
véleményem szerint.... vannak olyan emberek..., akinek a múltat kell feldolgoznia jóval s rosszal egyaránt..., vannak olyan emberek..., akinek a jelent a mai mindennapjukat kell/kellene rendbeteniük..., de általában mindkettő..., és akkor ezek a pánikdolgok is múlnak..., ebben tudni kell biznia mindenkinek...és persze saját önmagában...,

talán zárásként annyit még:

A legfontosabb az önkontroll....,soha ne adjátok fel..., hiszen nagy a világ és van kiút mindenkinek..., ne féljetek segítséget kérni..., de törekedjetek arra...,hogy mindig a megfelelő embertől kell....,mert sajnos sokan vannak... akik ezt a pánik dolgot nem értik meg...., miről is van szó...,és ezek azok az emberek...akikkel valoban nem érdemes beszélni...., segítség volt...van és mindig lesz!!!...mert soha senki sincs egyedül....

Kattints a kibontásához...

Remélem és bízom abban, hogy Neked van igazad. A reményt sosem fogom feladni. Köszönöm kedves szavaid, igyekszem megfogadni.

Kedves kisbuldi!
Olvastam, h már sok mindent kipróbáltál s mégsem segített semmi.A gyógyszerektől ne várj hosszútávú segítséget.
Én a tömeget és a bezártságot nem bírom, de nem akarom azt mondani, h tömegiszonyom van, mert azzal elültetem azt a gondolatomban.
Pl. bevásárlóközpontból menekülök.
Nemrég olvastam Popper Pétertől a Lélekrágcsálókat. Nem tudom, ismered -e?
Ha nem, akkor olvasd el. Hátha segít.

kisbuldi írta:

Remélem és bízom abban, hogy Neked van igazad. A reményt sosem fogom feladni. Köszönöm kedves szavaid, igyekszem megfogadni.

Kattints a kibontásához...

"Soha ne add fel önmagad, és az álmaid! Szállj szabadon, mint a madár, ne hagyd, ...hogy a világ letörje szárnyaid! Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj, önnön lényeged őrizd meg, és bízz a sorsodban. Járd a saját utad! Légy önmagad! Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek..." /Teréz Anya/


sztem nagyon fontos...,hogy azok az emberek...,akik hasonló cipelőbe járnak...,mint Te...,tartsanak ki amellett..., amik lenni szeretnének..,csak nevessenek...,ha éppen az egész világ "terhe" nyomná őket...,
és azt gondolom....,ha az emberek megpróbálnak legyőzni bármiben is...,
Hagyd rájuk...,probálj nevetni rajtuk..., soha ne fordulj vissza....,hiszen csak és kizárolag....önmagadnak felelsz mindenkor és mindenért...,
Ne aggodalmaskodj feleslegesen...,és örülj csak mindig annak...,amit az élet hoz feléd...legyen az jó...avagy éppen rossz...,
Őrizd meg magadban...,mert ez a lényeg...,és nincs akkor mitől félned...

Üdvözöllek! Én is pánikbeteg vagyok. Legalábbis az orvos szerint. Sok magán problémám volt. 28 évesen elváltam. Van négy felnőtt gyermekem. Kiskoromban, nem a családommal éltem. Az emberre rakódik a bizonytalanság érzése. Én hiszek Istenben, tudom, hogy a segítségével sokat javult az állapotom. Először a közösség szeretete vonzott. Majd, hogy én segíthettem másokon. Kicsi koromban beleestem egy vizel teli gödörbe. A hidaktól s a víztől féltem. Egyedül átsétáltam a hídon, majd a vízben is mindig beljebb mentem. Ezzel azt szeretném neked mondani, hogy a gyógyszer csak elnyomja, de nem gyógyítja a betegséget. 61 éves vagyok. Fiatalos, és nekem is van magammal, a hibáimmal kapcsolatos aggályaim. Kinek nincs, nincs tökéletes ember. Elfoglalom magam, kötök, horgolok, kézimunkázom. Ha el kell valahova mennem, felkészítem magam. S bízom abban, amikor rám jön a légszomj, hogy el fog múlni. Megfigyeltem, meddig tart, és milyen a hossza.A puff állandóan nálam van. Kívánom neked, hogy a gondolataid, jó irányban induljanak a képek hatására. Gondolj arra, milyen jó lenne a repülővel elutazni, látni fentről a tájat. Nekem sikerült.

Mivel a pánikbetegség a családban is előfordul, az idegorvos, állandóan cserélgeti a gyógyszert. Legalább nem romlott, de inkább javult az állapota. Nem válaszoltál a levelemre

Nem tudom, ismeritek-e Kurt Tepperwein és Rüdiger Dahlke idevágó könyveit. Nem szerzőpáros, külön-külön orvosi-lelki témában, a psziché által kiváltott testi panaszok orvoslásáról (is) publikálnak. Nekem K.T. könyvei sokat segítettek (bár nem vagyok pánikbeteg), szerintem a "ha nem boldogít, engedd el" és az "Itt és most élj" agyon hasznos. Ja, és még1: Testünk üzenetei. Ez utóbbi valósággal felszabadított. Nagyon jók, ajánlom szeretettel!

Nekem anyukám volt ebben a betegségben sem a gyógyszer sem pedig a terápiák nem használtak. Most ott tart abbahagyta a gyógyszer szedését és próbaálja magát a nap 24 ó-ban elfoglalni éretelmes dologgal ! ( Az orvost pedig látni sem akarja ! )

Koozo írta:

Nekem anyukám volt ebben a betegségben sem a gyógyszer sem pedig a terápiák nem használtak. Most ott tart abbahagyta a gyógyszer szedését és próbaálja magát a nap 24 ó-ban elfoglalni éretelmes dologgal ! ( Az orvost pedig látni sem akarja ! )

Kattints a kibontásához...

Sajnos én is ott tartok ahol az édesanyád... Semmi sem segít.... Eltelnek napok, hetek gond nélkül, de mégis bennem él a rettegés "mikor kap el megint?" És erre nincs gyógyszer, nincs terápia...A félelem már beégett a tudatomba.

Jó ideje nem írtam. Szinte hihetetlen számomra, de már több mint fél éve nem volt pánikrohamom. Hogyan sikerült? Hosszas keresés után javasoltak nekem egy pszichológust aki sikerrel gyógyított meg már nagyok sok pánikbeteget. A sikerének a titka talán abban van, hogy nem vájkál az életem minden sötét pillanatában, hanem megoldást nyújtott a problémámra. Ez nem más mint egy relaxációs technika, amit korlátlanul alkalmazhat az ember bárhol, bármikor. Közzéteszem hátha valakinek ugyanúgy segítségére lesz mint nekem.



Megnyugszom, ellazulok.
Eltávolodik tőlem minden külső zaj és belső gond.
Átadom magam a nyugalomnak, átadom magam a vágynak,
Hogy testi, lelki, szellemi harmóniámat megteremtsem.

Nyugodt vagyok.

Felenged a váll, a kar, a kéz.
Ellazul a csípő, a láb, és érzem, hogy biztonságosan támaszkodik.
Felenged a hát, a nyak, a tarkó.
Elsimul a homlok, az arc, és résnyire kinyílik a száj.

Az egész testem elengedetten pihen.
Nyugodt vagyok.
.
A két karom elnehezedik.
A két karom nehéz.

A két lábam elnehezedik.
A két lábam nehéz.

A két karom átmelegedik.
A két karom meleg.

A két lábam átmelegedik.
A két lábam meleg.
Az egész testem elnehezedetten és átmelegedetten pihen.

A szívem dobog, és érzem ahogy az ereimben lüktetve áramlik a vér.

Az egész testem lélegzik.

Sugárzó meleg árad szét a hasamban,
a hasam sugárzó meleg.

A homlokom hűvös, a gondolataim szabadon áramlanak.

Nyugodt vagyok.





.

Nyugodt vagyok. És most egészen lassan és fokozatosan ökölbe szorítom az ujjaimat, megfeszítem az izmaimat és jólesően kinyújtózom, hogy semmi de semmi fáradtság ne maradjon bennem."

Néhány szó magáról a technikáról, kb. 10-15 percet szánjunk rá. Üljünk le egy kényelmes székbe, fotelbe (autóban is tökéletesen megoldható), kezünket tegyük a lábunkra, hunyjuk le a szemünket és gondoljunk egy olyan helyre, időre, érzésre ami számunkra valamikor a tökéletes nyugalmat biztosította. Én nekem egy nyaralás képe ugrott be első próbára és azóta is ezzel kezdem a a relaxációt. Az Atlanti Óceán partján nyaraltam és az a kép ugrott be amikor egy homokos tengerparton ültem és néztem a lenyugvó Napot, hallgattam az óceán hullámverését és valami nagyon nagy békesség áradt szét bennem. Biztos mindenkinek van egy ilyen élménye, amikor és ahol minden gondja, baja megszűnt. Erre a képre, hangra, érzésre koncentráljunk...
Utána mondjuk magunkban az Autogén tréning mondatait. Ahol nagyobb sorközöket hagytam ott mindig tartsunk szünetet, ahol a legnagyobb a sorközi távolság az legyen legalább 1 perc. Kisebbeknél fél perc is elég lehet. Ez nem előírás mindenkinek saját maga kell éreznie, hogy mennyi szünetet tartson. Ha jól csináljunk ne ijedjünk meg attól, hogy szinte minden pocikánkban érezzük a szívünk lüktetését. Érezzük a pulzusunkat a lábunkon nyugvó tenyerünkön, a lábunkban, hasunkban ha érezzük ezt akkor jól csináljuk.
Az utolsó relaxációt lefekvés előttire időzítsük, ilyenkor is helyezzük kezünket a combunkra vagy a hasunkra. A tréning utolsó mondatát "Nyugodt vagyok. És most egészen lassan és fokozatosan ökölbe szorítom az ujjaimat"
ébredéskor mondjuk el magunknak.

Azért tettem ezt közzé, hátha valakinek a segítségére lehetek. Én jó úton haladok úgy érzem, pedig már feladtam minden reményt.