Ritkán írok a KMH-ban személyes történetekről és a jövőben is ennél az elvnél maradok, hiszen ez egy immár csaknem tíz éve működő közéleti lap, melyben megítélésünk és értékvilágunk szerint szignifikáns folyamatokról alkotunk véleményt, és nem pedig személyes blogként működünk.
De úgy gondolom, hogy ennek a személyes történetnek van olyan oldala, mely minden olyan kanadai, amerikai és nyugati diaszpórában élő magyar nyugdíjasnak és családjának tanulságos és egyben aggasztó lehet, akiknek az Erste Bankba folyósítják magyarországi nyugdíjukat. Röviden összefoglalva: a magyaroszági Erste Bank immár csaknem hat hónapja de facto “einstandolja” januárban elhunyt nagynéném megtakarítását.
Jogi (bírósági) utón, illetve a PSZÁF-nál tett panasz nélkül semmi esélyük sincs az örökösöknek arra, hogy ezt a hagyatékot – ami közjegyző, illetve a québeci közjegyzői és ügyvédi kamara által hitelesített végrendelet szerint őket illeti – valaha is megszerezzék.
Nagynéném a hetvenes években emigrált Kanadába, de azt megelőzően több mint két évtizeden keresztül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak dolgozott könytárosként. A csaknem 25 éven keresztül tartó munkaviszony után volt jogosult egy eléggé szerény magyar nyugdíjra, ami – mint szinte minden más külhoni magyar esetében – az Erste Bankba (korábban a Postabanka) lett átutalva.
Január 14-én – hosszú betegség után – nagynéném Montreálban meghalt. De nyolc évvel ezelőtt québeci közjegyzői végrendeletet készített, melyben engem jelölt meg ügygondnokként és – lányával, unókáival és hugommal együtt – örökösként. Québec hagyatéki eljárásainak elegettéve, a halál után beszereztem a tartománytól a hivatalos halotti bizonyítványt, aztán a nálunk lévő végrendelet alapján igazolta mind az ügyvédi, mind pedig a közjegyzői kamara, hogy ez az utolsó és hiteles példány.
Ezzel a kanadai bankok gond nélkül átadták nagynéném bankszámláit, hogy ügygondnokként kifizessem onnan az örökösöket. Unókatestvérem pedig Kanadába való utazása előtt megerősítést kapott az Erste Bank munkatársaitól, hogy nekik is hitelesített végrendelet kell, hogy hozzáférést kapjunk nagynéném magyarországi megtakarításaihoz.
Mindannyiunk meglepetésére, az derült ki ebből az ügyből, hogy a magyarországi Erste Bank elképzelhetően arra játszik, hogy a kanadai és amerikai magyar nyugdíjasoknál – ahol már sokszor nincsen magyarországi rokonuk, vagy Észak-amerikai családjuk már nem beszél magyarul – hagyatéki esetben feladják a harcot a megtakarításért, vagy azt talán el sem indítják.
Erősen úgy tűnik számunkra, hogy az ügyfél az Erste Bank számára kerülendő nyűg, akit le lehet kezelni és mint vásott óvódást elhesegetni.
Miután hat hónapos halasztás után az Erste nem volt képes unókatestvéremnek átadni elhunyt anyja hagyatékát, mostani magyarországi tartózkodásom alatt én is személyesen bementem az Erste Bank Népfürdő utcai központjába. Itt egy Manner Ildikó nevű ügyintéző fogadott bennünket aki első perctől kezdve úgy kezelt, mintha az Erste Banknak teljesen mindegy, hogy unókatestvérem, unókatestvérem lánya és nagymamám mind-mind évek óta a bank lojális ügyfelei.
Miután flegmán, unottan, türelmetlenül és abszolút nemértéssel lemásolta a nagy mennyiségű hitelesített iratot és jelezte, hogy majd a központból hívnak telefonon és elmondják, hogy mi következik, a nála legalább 30 évvel idősebb unókatestvéremet arra utasította, hogy “pakolhat”, azaz: asztaláról elrakhatja iratait. Ez kedd volt és jeleztük, hogy rövid ideig vagyok Magyarországon, ezért gyorsan kell, hogy hívjanak és intézkedjenek.
Másnap érkezett a hívás a bankfiók vezetőtől: hiteles végrendeletre nem adják ki a hagyatékot, csak abban az esetben ha a magyar külképviselet igazolja a végrendelet alapján, hogy kinek lehet fizetni. Ez annak ellenére is így van, hogy két kompetens québeci tartományi kamara ezt már igazolta és, hogy magyarországi közjegyző hitelesítette és hivatalosan lefordította a végrendeletet, illetve a kamarák igazolásait.
Rejtély számunkra, hogy miért éppen a magyar állam egyik tisztviselője dönti el, hogy ki jogosult erre, de Manner Ildikó Molnár Csaba, az Erste Bank ügyvédjével (csaba.molná[email protected] ) konzultálva pontosan ezt írta le nekünk egy cetli papírra.
Kértük a telefonon jelentkező banki képviselőt, hogy személyesen szeretnénk beszélni valakivel, aki kompetens ez ügyben, amire jelezték, hogy az ügyvéd majd visszahív minket. Mire erre péntekig nem került sor és mivel egyértelművé tettük, hogy én hamarosan elutazom Magyarországról, ismét bementünk a bankba. Másodszor is Manner Ildikó fogadott, az előző alkalomhoz hasonlóan lekezelő attitüddel.
Jelezte, hogy a fiókmenedzser nem érintkezik ügyfelekkel, ezért csak vele tudunk beszélni, aki viszont nem tud segíteni. Kanadában még sohasem volt gondom fiókmenedzserrel beszélni, akár időponttal, vagy anélkül. De az Erste Banknál ez lehetetlen.
De miután jeleztem Manner Ildikónak, hogy ő és bankja név szerint fog szerepelni a magyar médiában elfogadhatatlan eljárásuk miatt, valahogy mégis előkerült a fiókvezető és előttünk hívta fel telefonon Molnár Csaba ügyvédet. Ő is, Molnár Csaba és Manner Ildikó annyira tartotta fontosnak az ügyet, hogy nagynénémet végig “Vargának” hívta, miközben (férje révén) családi neve Wahba volt és ez szerepelt minden általuk is ismert iratban.
Molnár Csaba pedig a menedzseren és Manner Ildikón keresztül tolmácsolta felénk azt, hogy az Erste nem tud segíteni, és tette ezt ahelyett, hogy velünk beszélt volna személyesen a telefonon az ügyvéd. Mint ahogy kiderült, ő sem érintkezik ügyfelekkel, maximum emailen keresztül.
Teljesen szürreális élmény volt és végül sikertelenül távoztunk a bankból. Mint óvódás gyerekek ültünk ott, miközben a három felnőtt rendelkezett felettünk.
Távozásunkkor, pedig kezünkbe nyomták a 2010. évi XXXVIII hagyatéki eljárásról szóló volumnástörvényt, hogy azt tanulmányozzuk. Bár nem volt még időm tüzetesen elolvasni annak nyolc fejezetét, eddig sehol sem találtam utalást az Erste Bank által alkalmazott eljárásra.
Most tényleg minden politikai nézettől függetlenül azt javasolom minden olvasónak, aki külföldön él és Erste bankszámlávval rendelkezik, hogy amennyiben lehetséges, váltson egy másik intézményre. Mert nincs olyan gyászoló család, amelynek minden egyéb intézni való és gond mellett szüksége lenne az Erste Bank lekezelő stílusára, siralmas ügyintézésére és családi örökségének einstandolására.
Ha nem, könnyen elfordul, hogy mint a mi családunk is, kénytelenek lesznek elkölteni a hagyaték nagy részét a bank ellen kezdeményezett jogi lépésekre, vagy egyszerűen beletőrödnek abba, hogy rokonuk megtakarítása a banknál marad. Szerencsére – kissé harcias természetemtől fogva – az utóbbi opció nem is jöhet számításba.
Author: Christopher Adam
Montreal KMH
De úgy gondolom, hogy ennek a személyes történetnek van olyan oldala, mely minden olyan kanadai, amerikai és nyugati diaszpórában élő magyar nyugdíjasnak és családjának tanulságos és egyben aggasztó lehet, akiknek az Erste Bankba folyósítják magyarországi nyugdíjukat. Röviden összefoglalva: a magyaroszági Erste Bank immár csaknem hat hónapja de facto “einstandolja” januárban elhunyt nagynéném megtakarítását.
Jogi (bírósági) utón, illetve a PSZÁF-nál tett panasz nélkül semmi esélyük sincs az örökösöknek arra, hogy ezt a hagyatékot – ami közjegyző, illetve a québeci közjegyzői és ügyvédi kamara által hitelesített végrendelet szerint őket illeti – valaha is megszerezzék.
Nagynéném a hetvenes években emigrált Kanadába, de azt megelőzően több mint két évtizeden keresztül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak dolgozott könytárosként. A csaknem 25 éven keresztül tartó munkaviszony után volt jogosult egy eléggé szerény magyar nyugdíjra, ami – mint szinte minden más külhoni magyar esetében – az Erste Bankba (korábban a Postabanka) lett átutalva.
Január 14-én – hosszú betegség után – nagynéném Montreálban meghalt. De nyolc évvel ezelőtt québeci közjegyzői végrendeletet készített, melyben engem jelölt meg ügygondnokként és – lányával, unókáival és hugommal együtt – örökösként. Québec hagyatéki eljárásainak elegettéve, a halál után beszereztem a tartománytól a hivatalos halotti bizonyítványt, aztán a nálunk lévő végrendelet alapján igazolta mind az ügyvédi, mind pedig a közjegyzői kamara, hogy ez az utolsó és hiteles példány.
Ezzel a kanadai bankok gond nélkül átadták nagynéném bankszámláit, hogy ügygondnokként kifizessem onnan az örökösöket. Unókatestvérem pedig Kanadába való utazása előtt megerősítést kapott az Erste Bank munkatársaitól, hogy nekik is hitelesített végrendelet kell, hogy hozzáférést kapjunk nagynéném magyarországi megtakarításaihoz.
Mindannyiunk meglepetésére, az derült ki ebből az ügyből, hogy a magyarországi Erste Bank elképzelhetően arra játszik, hogy a kanadai és amerikai magyar nyugdíjasoknál – ahol már sokszor nincsen magyarországi rokonuk, vagy Észak-amerikai családjuk már nem beszél magyarul – hagyatéki esetben feladják a harcot a megtakarításért, vagy azt talán el sem indítják.
Erősen úgy tűnik számunkra, hogy az ügyfél az Erste Bank számára kerülendő nyűg, akit le lehet kezelni és mint vásott óvódást elhesegetni.
Miután hat hónapos halasztás után az Erste nem volt képes unókatestvéremnek átadni elhunyt anyja hagyatékát, mostani magyarországi tartózkodásom alatt én is személyesen bementem az Erste Bank Népfürdő utcai központjába. Itt egy Manner Ildikó nevű ügyintéző fogadott bennünket aki első perctől kezdve úgy kezelt, mintha az Erste Banknak teljesen mindegy, hogy unókatestvérem, unókatestvérem lánya és nagymamám mind-mind évek óta a bank lojális ügyfelei.
Miután flegmán, unottan, türelmetlenül és abszolút nemértéssel lemásolta a nagy mennyiségű hitelesített iratot és jelezte, hogy majd a központból hívnak telefonon és elmondják, hogy mi következik, a nála legalább 30 évvel idősebb unókatestvéremet arra utasította, hogy “pakolhat”, azaz: asztaláról elrakhatja iratait. Ez kedd volt és jeleztük, hogy rövid ideig vagyok Magyarországon, ezért gyorsan kell, hogy hívjanak és intézkedjenek.
Másnap érkezett a hívás a bankfiók vezetőtől: hiteles végrendeletre nem adják ki a hagyatékot, csak abban az esetben ha a magyar külképviselet igazolja a végrendelet alapján, hogy kinek lehet fizetni. Ez annak ellenére is így van, hogy két kompetens québeci tartományi kamara ezt már igazolta és, hogy magyarországi közjegyző hitelesítette és hivatalosan lefordította a végrendeletet, illetve a kamarák igazolásait.
Rejtély számunkra, hogy miért éppen a magyar állam egyik tisztviselője dönti el, hogy ki jogosult erre, de Manner Ildikó Molnár Csaba, az Erste Bank ügyvédjével (csaba.molná[email protected] ) konzultálva pontosan ezt írta le nekünk egy cetli papírra.
Kértük a telefonon jelentkező banki képviselőt, hogy személyesen szeretnénk beszélni valakivel, aki kompetens ez ügyben, amire jelezték, hogy az ügyvéd majd visszahív minket. Mire erre péntekig nem került sor és mivel egyértelművé tettük, hogy én hamarosan elutazom Magyarországról, ismét bementünk a bankba. Másodszor is Manner Ildikó fogadott, az előző alkalomhoz hasonlóan lekezelő attitüddel.
Jelezte, hogy a fiókmenedzser nem érintkezik ügyfelekkel, ezért csak vele tudunk beszélni, aki viszont nem tud segíteni. Kanadában még sohasem volt gondom fiókmenedzserrel beszélni, akár időponttal, vagy anélkül. De az Erste Banknál ez lehetetlen.
De miután jeleztem Manner Ildikónak, hogy ő és bankja név szerint fog szerepelni a magyar médiában elfogadhatatlan eljárásuk miatt, valahogy mégis előkerült a fiókvezető és előttünk hívta fel telefonon Molnár Csaba ügyvédet. Ő is, Molnár Csaba és Manner Ildikó annyira tartotta fontosnak az ügyet, hogy nagynénémet végig “Vargának” hívta, miközben (férje révén) családi neve Wahba volt és ez szerepelt minden általuk is ismert iratban.
Molnár Csaba pedig a menedzseren és Manner Ildikón keresztül tolmácsolta felénk azt, hogy az Erste nem tud segíteni, és tette ezt ahelyett, hogy velünk beszélt volna személyesen a telefonon az ügyvéd. Mint ahogy kiderült, ő sem érintkezik ügyfelekkel, maximum emailen keresztül.
Teljesen szürreális élmény volt és végül sikertelenül távoztunk a bankból. Mint óvódás gyerekek ültünk ott, miközben a három felnőtt rendelkezett felettünk.
Távozásunkkor, pedig kezünkbe nyomták a 2010. évi XXXVIII hagyatéki eljárásról szóló volumnástörvényt, hogy azt tanulmányozzuk. Bár nem volt még időm tüzetesen elolvasni annak nyolc fejezetét, eddig sehol sem találtam utalást az Erste Bank által alkalmazott eljárásra.
Most tényleg minden politikai nézettől függetlenül azt javasolom minden olvasónak, aki külföldön él és Erste bankszámlávval rendelkezik, hogy amennyiben lehetséges, váltson egy másik intézményre. Mert nincs olyan gyászoló család, amelynek minden egyéb intézni való és gond mellett szüksége lenne az Erste Bank lekezelő stílusára, siralmas ügyintézésére és családi örökségének einstandolására.
Ha nem, könnyen elfordul, hogy mint a mi családunk is, kénytelenek lesznek elkölteni a hagyaték nagy részét a bank ellen kezdeményezett jogi lépésekre, vagy egyszerűen beletőrödnek abba, hogy rokonuk megtakarítása a banknál marad. Szerencsére – kissé harcias természetemtől fogva – az utóbbi opció nem is jöhet számításba.
Author: Christopher Adam
Montreal KMH
