Az oltásellenesség hazugságai

Gagul

Kitiltott (BANned)
Egy kis adalék, ezt még én sem olvastam:

"
Orosz rulett: magyar csecsemők százezreiben okozott Shiftet a teljesen szükségtelen pneumococcus vakcina – betiltás helyett azonban kötelezővé tette a miniszter!

Szerző Labant Csaba - 2014, október 02 Védőoltások Tetszik4.7k Twitter11 Google+ Imádom0 Balog Zoltán miniszter Balog Zoltán miniszter Shift okozása közpénzből, következmények nélkül A PCV oltás bevezetése lehet az oka annak, hogy az elmúlt években megváltozott pneumococcus szerotípusok terjedtek el Magyarországon. Ezt szakszóval Shiftnek nevezik. A közpénzből működő ÁNTSZ-t ugyan megbírságolta a Gazdasági Versenyhivatal – a GSK vakcinaóriás óhajának megfelelően – a gyermekeknek okozott helyrehozhatatlan károkért azonban nemhogy felelősségre vonás, de mégcsak bocsánatkérés sem történt. A vakcinagyár haszonkiesése miatt szakcionálta 1 millió forintos – jelképes – bírsággal a GVH az egészségügyi hatóságot, de bezzeg, a magyar csecsemők százezreinek okozott egészségdeficit mit sem számít! Elvégre az Orbán-kormány is teljes mellszélességgel támogatja ezt az orosz rulettet… Magyarországon 2008 októberétől oltanak pneumococcus baktériummal, a PCV-7 vakcinákat eleinte térítés ellenében kérhették csecsemőik számára a szülők. 2009 októberében a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemlében közzé is tették azt az orvosi felismerést, hogy a PCV-7-es oltóanyaggal lemérgezett gyermekeknél megnövekedett más szerotípusok fertőzésének a gyakorisága. Tehát, a szakma – kivételesen – idehaza is tisztában van immáron 5 éve ezzel a ténnyel, hogy a PCV oltás Shiftet okoz, mégis – ahelyett, hogy betiltották volna – most, 2014-ben még kötelezővé is tették! „A PCV7-tel (régebbi típusú pneumococcus elleni oltás – a szerk.) oltott gyermekeknél ritkábbak a vakcinában szereplő szerotípusok által előidézett fertőzések, míg az egyéb szerotípusok okozta fertőzések gyakorisága nőtt”. (Pneumococcus fertőzések – Sherman J. Alter, MD és Leslie Plotnick, MD, Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 2009. október). Milliárdokból kísérletezgettek a mit sem sejtő kisbabák százezrein Az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja keretében a kormányzat – felvetve a hűtlen kezelés alapos gyanúját! – 2009-ben több milliárdnyi közpénzt dorbézolt el a csecsemők PCV vakcinával történő lemérgeztetésére. Papírforma szerint ugyan, csupáncsak nagylelkűen lehetővé tette az állam, hogy szülői választástól függően, önkéntes alapon beadathassák – ingyen – csecsemőiknek ezt a három ismétlésből álló (méreg)injekció-sorozatot. A közpénzből szponzorált kísérletezgetés csúfos eredményéből azonban nem vonta le a kormányzat a konzekvenciát. Mániákus hazudozás – mindenkit félrevezettek ocsai1 Ezek után következett az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetőjének, dr. Ócsai Lajosnak az alakítása, aki 2011 végén végighaknizta a médiát azzal a valótlan állítással, mely szerint „2012-től kötelező lesz a PCV oltás”. Mivel szinte minden sajtóorgánum szolgai módon leközölte a hatósági vezér teljesen alaptalan hazudozását, így aztán a legtöbb szülő és gyerekorvos áldozatul esett a megtévesztésnek, s úgy tudta, hogy ez az új vakcina is kötelező, akárcsak a többi, s szinte minden esetben kérdezés és tájékoztatás nélkül be is adták a többi – kötelező – oltással együtt. Számos olyan esetről van tudomásunk, amikor a szülő tiltakozása ellenére adta be az orvos, azt állítva, hogy ez is kötelező. Egy lelkiismeretes orvos pedig – aki azon kevesek egyike, aki felelősséget érez a gyermekek generációja iránt – még feljelentést is tett a megtévesztés miatt, a Zala megyei rendőrség azonban bűncselekmény hiányára való – nyilvánvalóan téves – hivatkozással, megtagadta a nyomozást. A hazugság utólagos szentesítése – jogalap gyanánt magára a hazugságra építve 2013 végén pedig – egy szemfényvesztő trükkel – dr. Beneda Attila, az Egészségügyi Államtitkárság kabinetfőnöke hivatalosan bejelentette, hogy 2014. január 1-jétől kötelezővé teszi az állam a PCV vakcinákat. S nem átallott arra hivatkozni, hogy azért lesz kötelező, mert “a legtöbb szülő úgyis beadatta”, s ez azt jelenti – Beneda szerint – hogy “nincs semmi érv a kötelezőség ellen”! No comment… Tehát: az állam azért kényszeríti bele törvényi erővel ezt az újabb, igencsak kétes trutyit a csecsemőkbe, mert voltak szülők, akik önkéntesen beadatták, vagy pedig sikeresen meg lettek tévesztve azzal a hazugsággal, hogy kötelező! Ez még egy banánköztársaságban sem lehet ürügy az alapjogok megsértésére, de ugyebár, „Magyarország jobban teljesít”… S lám, az Emberi Erőforrások minisztere, páter Balog Zoltán 2014 tavaszán – nyilvánvalóan olvasatlanul – alá is írta az erősen bűncselekménygyanús rendeletmódosítást! A félrevezetett Alkotmánybíróság, mint az ÁNTSZ csicskája A felvilágosult, oltásmegtagadó szülők elleni – középkori boszorkányüldözéseket idéző – hatósági eljárásokban gyakran hivatkozik a vakcinaügynökséggé züllött ÁNTSZ egy bizonyos alkotmánybírósági határozatra (AB 39/2007.). A sokat, és remekműként emlegetett iromány valóban színvonalas munka volna, csupáncsak az az igen nagy baj vele, hogy készítői téves tudományos előfeltevésekre alapozták, s emiatt jutottak arra a téves konklúzióra, mely szerint az oltási kötelezettség kiállja az alkotmányosság próbáját. Meg kell jegyeznünk, hogy az AB-t – a döntés befolyásolásának céljából – arcátlanul nyomás alá helyezte az ÁNTSZ vezetősége, s az ő közbenjárásuk folytán történt meg az a gyalázatos árulás, hogy az alkotmányos jogok védelmére felesküdött, elvileg független grémium figyelmen kívül hagyta az oltáskritikus panaszosok által benyújtott nemzetközi tudományos bizonyítékokat, s az ÁNTSZ megalapozatlan, tudománytalan véleményéhez igazította határozatát – pusztán az igazgatóhelyettes bemondására… Azonban az alkotmánybírák – sejtvén azt, hogy egyszer minden disznóságra fény derül, s nyilván a későbbi, esetleges felelősségre vonásuk megelőzésének bebiztosítására – elhelyeztek bizonyos tanúköveket a nagy műben, melyeket az állami hatóságok kínosan kikerülgetnek, mintha azok ott sem lennének… Az egyik ilyen kitétel szerint az állam alapvető kötelezettsége, hogy kizárólag olyan betegségek kapcsán rendeljen el kötelező oltásokat, melyekre tényleg elkerülhetetlenül szükség van, s nem utolsósorban: az állam köteles a vakcinák minőségét folyamatosan ellenőrizni, s gondoskodni a legkisebb ártalommal, kockázattal járó készítmények beszerzéséről. Nos, ezek egyikét sem tartja be a mindenkori nagyérdemű államhatalom! Először is: nem igazolta soha semmiféle tudományos vizsgálat az oltások állítólagos szükségességét! Másodszor: az oltóanyagokat senki sem ellenőrzi, ennek ékes példái (a teljesség igénye nélkül): - a GSK Infanrix vakcináinak 20 országból történt azonnali visszahívása, másfél évvel a gyártás után, baktériumszennyezettség miatt, - a HPV vakcinák visszahívása üvegszilánkokkal való szennyezettség okán, - a Meningitec csecsemőoltások mai napon történt visszahívása rozsdaporral való szennyezettség miatt! Látható tehát, hogy a vakcinagyártás teljesen ellenőrizetlen, az még az építőiparban megkövetelt tisztasági előírásoknak sem felelne meg… Belegondolni is rettenetes, hogy ahol a végfelhasználókhoz simán eljuthatott a szabad szemmel látható rozsdaport és üvegszilánkokat tartalmazó vakcina, ott mi minden – szabad szemmel nem látható – szennyeződés, DNS és RNS darabkák, vírustöredékek stb. lehetnek az oltóanyagban! S ne feledjük: a vakcina tartalma szűrés nélkül a szervezetbe kerül, visszafordíthatatlanul… Meg egyáltalán: hogy kerülhet rozsdapor az oltóanyagba – sufniban gyártatja az állam a csecsemővakcinákat??? Az állam a legkisebb érdeklődést sem mutatja alkotmányos kötelezettsége iránt, de bezzeg van képe az oltásmegtagadó szülők meghurcolásához! Miniszteri túlkapás 16 éven keresztül – következmények nélkül! Megállapíthatjuk, hogy a miniszter ismételten túllépte hatáskörét, ugyanis az egészségügyi törvény kizárólag arra adott neki felhatalmazást, hogy erősen fertőző betegségek ellen rendeljen el életkorhoz kötött kötelező oltásokat. A mindenkori miniszter teljes szakmai analfabetizmusát igazolja, hogy a pneumococcus mellett, sem a tetanusz, sem a polio nem tartozik ebbe a kategóriába, s mégis szerepel az 1998-ban kiadott rendeletben! Tehát: a 11-féle betegség közül 3, még hivatalosan sem számít fertőzőnek… Járvány forrásává válhat a felelőtlen vakcinázgatás A pneumococcus baktérium minden második ember szájflórájának természetes része, s nem okoz semmiféle betegséget. A nagyon ritka megbetegedések általában műtétek következtében szerzett fertőzések következményei, melyek a nem kellő gondossággal operált gyermekeknél és öregeknél okozhatnak problémát. Tehát: akkor kaphatja el valaki, ha az orvosa mondjuk fogmosás nélkül beleköpköd a műtéti sebbe… Vajon honnan vindikálta magának a miniszter a jogot ehhez a fasisztoid rendelkezéshez mégis, mely szerint kötelezően le kell oltani vele a 2014. június 30-a után születetteket? A június 30-án születettek még nem jelentenek oltatlanságukkal járványveszélyt, de az egy nappal később napvilágot látottak, már igen??? Eddig semmiféle járványveszélyt nem jelentett a pneumococcus baktérium, azonban most ez megváltozhat, mégpedig épp a felelőtlen vakcinázgatás miatt! Az első figyelmeztető jelek már meg is jelentek, világosan nyomon követhető, hogyan hoz létre betegséget, alapoz meg későbbi járványokat a lelkiismeretlen kormányzati intézkedés: a szájflórában gondot nem okozó mikroorganizmust, vakcinái révén beleimplantálta a csecsemők szervezetébe, lemérgezte vele a jövő generációját, így az cirkulálni kezdett, s az oltás bevezetését követően újabb, sokkal erősebb szerotípusok jelentek meg, s terjedtek el. Nyomozatilag volna szükséges feltárni, hogy pusztán gondatlanságból, vagy tervezetten hajtották végre az illetékesek ezt a sokadik merényletet a magyar nemzet jövőjét megtestesítő csecsemők generációja ellen! A koncon vesztek össze A „bili” azon borult ki, hogy az ÁNTSZ – azzal az ürüggyel, hogy a GSK vakcinája hatástalan és feltehetőleg Kawasaki-szindrómát okoz (ami persze korábban egyáltalán nem zavarta!) – a 10 milliárdos közpénz elherdálását nem a megszokott haveri körhöz kötődő multinál követte el, hanem egy másik (bizonyára mégjobb) mutyit részesített előnyben. A sértődött, s a kövér megrendeléstől így eleső GSK pedig ezért bepanaszolta a GVH-nál. Az ÁNTSZ – szimbolikus – 1 milliós bírságot kapott, s a nyáron ezzel volt tele a sajtó… Ezzel a műbalhéval terelték el a figyelmet arról az egetverő disznóságról, hogy gyakorlatilag az állam az adófizetők pénzén egy újabb méreginjekciót – vagyis 3 ismétlőt – kényszerített rá a csecsemők nemzedékére, mely nem csupán kiszámíthatatlan ártalmakkal, mellékhatások tömkelegével terheli meg a magyar kisbabákat, hanem újabb fertőzést terjeszt el a vakcina révén, a baktérium mutációját segítve elő, veszélyeztetve az egész társadalom járványügyi biztonságát. A vakcina hosszútávon minden bizonnyal teljesen hatástalan – akárcsak a szamárköhögés-oltás – s kiszámíthatatlan bajok forrása lehet! Hatósági terror, menekülő családok Tehát, egy bűnszövetségben elkövetett, állami terrorcselekményről beszélhetünk, mely a legkiszolgáltatottabb, legsérülékenyebb korosztály ellen irányul, s a tudatos, felvilágosult szülők további vegzálásához, meghurcolásához szolgáltat újabb alapot. A felelős szülők tömegei pedig őrlődnek a hazaszeretetük és a gyermekszeretetük között, s rengetegen elmenekülnek – gyermekeik egészségének és életének megóvása érdekében – szeretett szülőföldjükről, melyet lelkiismeretlen, lelketlen, gyermekgyilkos janicsárszellem tart jelenleg uralma alatt. S sajnos, nagyon kevés a tisztességes, lelkiismeretes orvos, aki nem kíván ennek az emberiségellenes bűncselekménynek tevőleges végrehajtójává válni, s aki – a vészkorszakhoz hasonlóan, zsidókat mentő nagyapáink mintájára – a gyermekek lemérgezése nélkül igazolja az oltások megtörténtét. Ha többen lennének elhivatottak az élet védelmére, akkor nem kellene magyar gyermekek tömkelegének idegenben felnőniük, családoknak szétszakadniok, beteg, kiszolgáltatott, tisztességben megőszült nagyszülőket hátrahagyva az édenkertből pokollá rombolt honból elmenekülniük. A lelkész hivatású miniszter vajon hogyan bír tükörbe nézni?
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor kinek a velemenye a mervado ??????, mint akinek esetleg az eletet menetheti meg a gyogyszert.

Kedves Kyra
En az orvosokba bizok minden oltasi ugyben, es tettem ezt minden gyereknel, hala.....mert felnottek es a fel vilagot bejartak, ok maguk is beoltattak magukat, igy megusztak ezeket a veszelyes betegsegeket.Oltas nelkul Afrikaba egy feherembernek igen nagy eselye van valamit osszeszedni.
MIkor haza megyunk vagy visszajovunk meg itt is elofordul hogy az ember elkap valamit,amitol mar elszokott ujabb virust, Flut... stb.
A gyogyszerek ,oltasok laboratoriumokba keszulnek el azok a vegyuletek amikbol all.
Nyilvan verzeses hasmenes, laz, nem ismeretlen a kutatok elott, es ugyan meg van mar keplet sot mar gyartani is tudnak csak a klinikai teszten nincsenek tul.
Magat C viamint is vegyuletekbol allitjak elo es nem a paprikat termeszti mindenki..
...........
Az osszeeskuves elmeletek kiagyaloinak nagyreszuknek meg csak egeszsegugyi vegzettsege sincs, de teles gozzel, gyozkodnek a mai tudomanyos eredmenyeket ne vegye figyelembe senki. Mindenki eldontheti beoltjak vagy nem,magat de hogy azzal befolyasolni barkit hogy karos rossz, az nem igaz,hisz ennek koszonheto hogy eltunt a TBC ami ellen mai napig oltanak, ha nem tennek, ujbol felutne a fejet ez es mas milliokat kovetelo aldozatu betegsegek.

Kedves Melitta!

Egy halálosan beteg embernek - gondolom - nem tudsz olyat ajánlani, amibe ne próbálna belekapaszkodni.

De attól az a szalmaszál nem lesz hiteles. Arról nem beszélve, hogy a gyógyszerek nagy része, vagy egésze? - nem is úgy hat, vagy hat, de az egy másik történet....
 

Gagul

Kitiltott (BANned)
Kedves Melitta!

Egy halálosan beteg embernek - gondolom - nem tudsz olyat ajánlani, amibe ne próbálna belekapaszkodni.

De attól az a szalmaszál nem lesz hiteles. Arról nem beszélve, hogy a gyógyszerek nagy része, vagy egésze? - nem is úgy hat, vagy hat, de az egy másik történet....


Valoban igy van,beteg ember mindenre vevö.Pont ettöl mocskos a rendszer
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jászladány!

Azt gondolom,hogy az emberek spirituális lények.

Akkor hogyan lehet az anyagi jelleget elsődlegesnek tekinteni, főleg úgy, hogy a legtöbb esetben maguk az orvosok sem tudják konkretizálni egy - egy betegség megjelenését, sok esetben elmúlását?

Akármilyen lénynek tekintjük az embert, a fertőző betegségek akkor is veszélyt jelentenek rá. És ha létezik megelőzés, akkor miért ne? Pláne, ha a gyerekeinkről van szó.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem mindenhato es tudo az orvos tudomany se, de a kuruzslok meg, meg fenyevni tavolsagra vannak toluk. Nyilvan mindig fejlodik es ujabb es ujabb kihivasoknak kell szembe nezni es kutatni probalkozni legyozni az ujabb betegsegeket.
Uzlet,, igen az, es minden az a vilagon. Hiba ha egy polio oltas esetleg valakit megbetegit, igen hiba es tragedia az egyennek es a csalad szamara.
Nincs egyen gyogyszer mert minden ember egyedi es kulonbozo modon reagal egy egy vegyuletre.
De hogy eltunt ma mar ez a betegseg az oltasnak koszonheto, de a tobbi is ami millios aldozatokat szedett TBC is stb.
Kerdesem
Valaki ugy dont ,hogy nem oltatja be gyereket, 7 eves es elkapja lebenul. Akkor milyen magyarazatot fog adni?


Azt mondják, minden egyes betegség a lélek figyelmeztetése a testnek. Hogy valamit rosszul csinálunk.....
Csinalhatsz jol mindent, kivul belul apolod karban tartod a tested lelked, ebolaval akkor is megfertozodhetsz,mert nem a jarvanyos betegsegekrol beszeltek, hanem a betegsegekrol.
A jarvany ha feluti a fejet foleg ilyen sulyos betegsegnel ,senki nem fog megkerdezni, akarod vagy nem, a tobbi ember erdekeben karantenba tesznek, akar karhatalmi eszkozokkel is.

TBC az borzalmas pusztitast csinalt otthon is, meg a szoc idokben kotelezo volt a tudoszures, ha nem mentel eloallitottak vagy bekisertek. Iskolakban allando ellenorzes volt hatadra egy tapasztot tettek hogy nezzek a vedelmet e kor ellen. MA nincs ez es ahol nincs ott ugyan kicsit de emelkedett a betegek szama, az igaz ma mar sokkal jobb gyogyszerek vannak mint 30-40-evvel ezelott.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem mindig ez a furcsa, - minden személyeskedés nélkül, mert ez általában is jelenség - hogy emberek fanatikus Isten hívők, a gyakorlati életben pedig fanatikus materialisták.....

Ezt most rám érted? Mit jelent az, hogy fanatikus istenhívő?
És aki beoltatja fertőző betegség ellen a gyerekét az fanatikus materialista?
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma már csak háziorvosi beutalóval lehet menni tüdőszűrésre, illetve, tüdőgondozásra utalja be az orvos - panasz esetén.
Idézet az idei tüdőszűrésre való behívómból:
"2. fekvőbeteg, vagy járóképtelen távolmaradását a körzeti orvossal igazoltassa.
3. Aki 1 éven belül volt tüdőszűrésen (pl. más helyen), annak igazolását .... szíveskedjék bemutatni."
Névre, lakcímre postán érkezett kérés és beutaló nélkül.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Gagul
-
Köszönöm hogy bekopiroztad (linkelve jobb lett volna mert igy olvashatatlan) Labant Csaba ezoterikus dalnok: "A gyógyító desztillált víz" propagálojának a cikkét.
-
Az elsö kérdésem kedves Gagul, hogy "Megérkeztek már Brüsselböl az akácfát kivágni akaro favágok?" Mert pont azoktol az ismeröseimtöl szoktam kapni petitiokat aláirás céljábol az oltások ellen akik az akácfakiirtással fenyegették a választopolgárokat, hogy mandátumokat szerezzenek.
-
Ilyen szövegek: "A felelős szülők tömegei pedig őrlődnek a hazaszeretetük és a gyermekszeretetük között, s rengetegen elmenekülnek – gyermekeik egészségének és életének megóvása érdekében – szeretett szülőföldjükről, melyet lelkiismeretlen, lelketlen, gyermekgyilkos janicsárszellem tart jelenleg uralma alatt." teljes mértékben kitöltik a népek elleni heccelés kriteriumát.
-
Pont ellenkezöleg, azért szabad külföldre utaznunk mert a gyerekeink oltva vannak. Nem a Magyarok köteleznek téged a védöoltásra hanem a külföldiek ha hozzájuk mégy.
-
Itt van a Magyar közlöny amiben megtalálod az oltási rendeleteket.
-
Kötelezö védöoltás csak járvány esetén van, vagy bizonyos foglalkozásokat üzök számára.
-
Németországban, Schweizban, Ausztriában nincs per pillanat kötelezö oltás csak ajánlás
A Cseh Köztársaságban és Magyarországon sincs állando oltási kötelezettség csak per pillanat kanyaro ellen
-
Azt mondod "hazafiak kénytelenek az orszagukat elhagyni a kötelezö védöoltások miatt" Ez egyszerüen butaság. Melyik országrol beszélsz? Nigéria? Antarktisz?
-
Külföldön mégtöbb kötelezö oltás vár a "magyar menekültekre". Vegyük pl. US-Amerikát:
Hepatitis A, Hepatitis B, Rotavirus, Diphtherie, Tetanus, Keuchhusten, Influenzavirus A und B, Pneumokokken, Kinderlähmung, Masern, Mumps, Röteln und Windpocken
-
Nagybritániában: Diphtherie, Keuchhusten, Tetanus, Kinderlähmung, Influenzavirus A und B, Pneumokokken, Meningokokken, Masern, Mumps und Röteln
-
Ez külföldiül van de meglehet érteni, vagy össze kell számolni a vesszüket a szavak között.
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Kedves Gagul
-
Köszönöm hogy bekopiroztad (linkelve jobb lett volna mert igy olvashatatlan)
Labant Csaba ezoterikus dalnok: "A gyógyító desztillált víz" propagálojának a cikkét. Megfogom válaszolni. ;)

Ernő!

Ne a desztillált vízről beszélj, - ami igenis egészséges - meg Labant Csaba ezoterikus hitéről, hanem azt cáfold, amit a cikkben írt és amivel nem értesz egyet az oltással kapcsolatban. Ha ez nem megy, akkor lásd be végre, hogy tévedsz, illetve elfogytak az érveid. Persze tudom én, hogy akkor összedőlne a te világod, mert ilyen még sosem történt veled.


"Ahhoz, hogy stabilizálhassuk a föld népességét, 350 ezer embertől kellene megszabadulnunk naponta. Rettenetes ezt így kijelenteni, de legalább annyira rossz nem szólni róla."

Tudod ezt sem én találtam ki, hanem Jacques Cousteau írta az UNESCO Courir, 1991. novemberi számában.

Csakhogy nagy baj történt! 1991-ben "csak" 4,5 milliárd ember élt a földön és ahelyett, hogy csökkent volna a népesség naponta 350 ezerrel, inkább nőtt! Cousteau forog a sírjában. Most 7,5 milliárd felé tartunk és a mai napon is a csökkenés helyett eddig a pillanatig, reggel 8 óráig 130 ezer gyerek született!

Világos, barátom?!

Ha ennek ellenére nem érted, hogy mire kellenek az oltások és még a kedvenc milliárdosodnak sem hiszed el Bill Gatesnak, ahogy a színpadról a szemedbe mondja, hogy mire kellenek az oltások, akkor csak sajnálni tudlak téged is, meg mindenkit, aki sorban áll a védőoltásokért. Én itt be is fejezem.

Te meg rángasd elő Labant Csabát, aki csak a gyermekeit féltette ezért járt utána azoknak a dolgoknak, amit a cikkében írt. Így szoktál eljárni. Nem a hírt cáfolod, hanem a hír forrását igyekszel lealázni. Becsületes eljárás, nem mondom.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Még ezt a valós idejű világstatisztikát belinkelem, aztán lemondok rólad...:(

http://www.worldometers.info/hu/
Kedves Kyra_
-
En attol tartok, hogy egyszerüen megfutamodsz az ellenérvek elöl. Ha a probléma valoban olyan égetö lenne mind ahogy mondod akkor nem lenne szabad feladnod :)
-
Köszönöm, hogy betetted ezt az orát. Innen jol látszik, hogy nem beszélhetünk népirtásrol hanem ellenkezöleg népszaporulatrol. :)
-
fertozo.png
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Kedves Kyra_
-
En attol tartok, hogy egyszerüen megfutamodsz az ellenérvek elöl. Ha a probléma valoban olyan égetö lenne mind ahogy mondod akkor nem lenne szabad feladnod :)

Amikor neked válaszolok, mindig eszembe jut, hogy meg kellene keresni valahol azt a szmájlit, ahol a kis figura a haját tépi... Nagyon hiányzik nekem, de egyik helyen sem találom. Ha valaki tudja hol lehet fellelni, feltétlen szóljon. :dr_24:
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A védöoltások hatásosságát nehéz egyszerü személyeknek akik sem mathematikai képzettséggel sem kellö menyiségü adattal nem rendelkeznek, megállapitani.
-
Még egy körzeti orvos tapasztalata sem elég az epidemiák felismeréséhez a védöoltások hatásosságának a kellö megitéléséhez, ezt csak a kollegáival együtt teheti. A statisztika nagy számok törvénye.
-
Egy egyszerü tanulmányt sem könyü csinálni, az emberek felét beoltani a másik felét meg nem és nézni kik betegednek meg nagyobb számban. Ez azért nem megy mert a járvány az fertözés utján terjed, az embereket meg nem lehet olyan nagy számban a földhöz szegezni, hogy csak adott személyekkel találkozzanak.
-
Akinek kétsége van a kanyaroval szembe az látogassa meg a barátját annak ellenére, hogy piros cédula van az ajtoján.
-
Hidd el nekem kedves Kyra_, hogy nagyon szeretem a gyerekeimet és meggondolt vagyok amikor a védöoltásokrol van szo. Lazitásul egy megtörtént eset. :)
-
A feleségem elvitte a karonüllö gyerekünket a testvéréhez, aki a város szélén lakott. Az ablakok nyitva voltak ahol a kölyök délután sziesztázott. Odahaza látom, hogy piros foltok vannak a gyereken. Egy, kettö. Másnap ujra meglátotta a feleségem a testvérét, a fiamon mégtöbb kiütés volt láthato.
-
Azonnal elvittem az orvoshoz, a tüneteket elmondtam az orvosnak a telefonba. Rögtön fogadott, csak arra kért ne jöjjünk be a rendelöbe, várjunk a gyerekkel a kapuban.
-
Igy is történt. Az orvos rögtön minden pácienst bezárt a vároterembe, ajtot ablakot becsukott és bennünket levitt izgatottan a pincébe, ott is volt egy rendelö, ragályos betegek számára. Kicsomagolom a gyereket, az orvos elkezd káromkodni, "Nem látja, hogy ez szunyogcsipés?" és mérgesen otthagyott. Valoban pici gyerekek csak ugy vonzák a szunyogokat, majd ha rászoknak a cigarettára kerülik öket. :(
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez ennél sokkal összetettebb.

Ez nem válasz. Megkérdeztem, mit jelent szerinted az, hogy "fanatikus istenhívő", amit írtál.
És hogy miért "fanatikus materialista" az, aki beoltatja súlyos, sokszor halálos kimenetelű betegségek ellen a gyerekét.
Úgy gondolod, hogy a keresztényeknek nem szabad beoltatniuk a gyerekeiket? Spirituális ember nem oltatja be? Hanem mit csinál helyette, ráolvas a gyerekre, hogy ne kapja el? Nem inkább ez a fanatizmus?
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha ennek ellenére nem érted, hogy mire kellenek az oltások és még a kedvenc milliárdosodnak sem hiszed el Bill Gatesnak, ahogy a színpadról a szemedbe mondja, hogy mire kellenek az oltások, akkor csak sajnálni tudlak téged is, meg mindenkit, aki sorban áll a védőoltásokért. Én itt be is fejezem.


Kedves Kyra, hogy hiheted el, hogy az oltásokat népirtásra használják?
Az oltásoknak köszönhetően szűntek meg olyan súlyos, régen rettegett járványok, mint a fekete himlő, a kolera, a pestis, vagy a lepra, stb., amik emberek millióit pusztították el szörnyű szenvedések között. Az oltások bevezetésével, és ezeknek a járványoknak a megszűnésével nő a népesség a földön, és nem csökken.

Te meg rángasd elő Labant Csabát, aki csak a gyermekeit féltette ezért járt utána azoknak a dolgoknak, amit a cikkében írt.

Labant Csabával kapcsolatban Ernoe-nek igaza van, valóban ezoterikus dolgokban hisz, és legfőképp nem orvos!
Szerintem okosabb ezekben a dolgokban az orvosokra hallgatni! Hacsak nem gondolod azt, hogy ők is az "oltásokkal a világ népességének csökkentésére" szerveződött globális összeesküvés részei.

Én nem mondom azt, hogy minden ellen be kell oltatni a gyereket. Kullancs csípés okozta agyhártyagyulladás ellen pl. nem oltattam be őket, mert nem járunk gyakran kullancsos helyen, és ha mégis, akkor befújom őket kullancsriasztóval. Ebben az esetben az időnként ismétlendő oltást, aminek az ismétléseit nem ajánlatos abbahagyni, nagyobb rizikófaktornak tekintettem, mint a kullancscsípést. De ha a Bakonyban laknánk, biztos beoltatnám a gyerekeket ez ellen is.
Influenza ellen sem szoktam őket beoltatni, mert kipróbáltuk, és nem volt hatásos.
De diftéria, szamárköhögés, tetanusz, gyermekbénulás ellen, amik korábban gyermekek millióinak halálát vagy lebénulását okozták, nem oltatni be a gyereket nagy felelőtlenség és ostobaság!
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Labant Csabáról pedig:

"Állítása szerint saját kisfiának egyetlen oltást sem engedett beadni6. Igen aktív, rendszeresen szerepel tévéműsorokban, cikkeket ír, facebook oldalt vezet és aktívan lobbizik a védőoltások ellen, hatékonyan gyűjt támogatókat is célja mellé. Az sem ingatta meg, hogy második gyermeke néhány hónapos korában valószínűsíthetően egy könnyen megelőzhető betegségben hunyt el7, világképének felülvizsgálata helyett a mentőket és az orvosokat okolja8."

http://samli-projekt.blogspot.hu/2013/12/labant-csaba.html

Tényleg egy olyan ember tanácsait kellene követni, aki inkább hagyta meghalni a gyerekét, semhogy beoltassa?
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Labant Csabáról pedig:

"Állítása szerint saját kisfiának egyetlen oltást sem engedett beadni6. Igen aktív, rendszeresen szerepel tévéműsorokban, cikkeket ír, facebook oldalt vezet és aktívan lobbizik a védőoltások ellen, hatékonyan gyűjt támogatókat is célja mellé. Az sem ingatta meg, hogy második gyermeke néhány hónapos korában valószínűsíthetően egy könnyen megelőzhető betegségben hunyt el7, világképének felülvizsgálata helyett a mentőket és az orvosokat okolja8."

http://samli-projekt.blogspot.hu/2013/12/labant-csaba.html

Tényleg egy olyan ember tanácsait kellene követni, aki inkább hagyta meghalni a gyerekét, semhogy beoltassa?
Reménytelen a meggyőzés. Talán azért érdemes mégis vitába szállni, hogy kevésbé rögzült világképű emberek nehogy meggyőződjenek a félismeretekkel rendelkező összeesküvéselmélet kreátorok állításairól.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem baj, azért én próbálkozok. Íme még egy cikket ajánlok figyelembe:

"Úgyis kiderül majd a kommentekből, hogy a gyógyszergyárak agymosásán átesett idióta vagyok, de azért szeretném elmondani, mit nem értek én soha. Vajon miért gondolja azt valaki, hogy ha a gyerek szervezete nem képes megbirkózni az oltás következményeivel, akkor képes lesz megbirkózni magával a betegséggel?

A szamárköhögés például igen csúnya kór. Legveszélyesebb az egy év alatti csecsemőkre és a 10 és 20 év közötti gyerekekre. Olyan erős köhögéssel jár, hogy a görcsös köhögés miatt a tüdőben egyáltalán nem marad levegő, majd ezért kerül sor a hirtelen, jellegzetes, éles hanggal kísért belégzésre – egyébként erről a hangról kapta a betegség a nevét. A szövődmények közül leggyakoribb a tüdőgyulladás, ez felel a halálozások legnagyobb részénél is. Minél kisebb azonban a beteg gyerek, annál gyakoribban vezethetnek súlyos központi idegrendszeri tünetekhez a köhögések okozta oxigénhiány és az agyban keletkező bevérzések.

Szerintem mindenkinek érdemes megnézni a Mayo Klinika alábbi videóját, ilyen a szamárköhögés, amikor nem csak egy elméletileg létező dolog, ami minket úgysem érint.

http://indavideo.hu/video/Szamarkoh...m_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer

Ja, és csak még egy gondolat: azt is érdemes végiggondolni a sok összeesküvés-elmélet között, hogy a gyógyszergyáraknak lényegesen nagyobb forgalmat (és profitot) jelent egy kifejlődött szamárköhögés, mint a vakcina eladása."
Innen:
http://divany.hu/poronty/2014/09/19/kevesebb_az_oltott_gyerek_hollywoodban_mint_szudanban/
 
Oldal tetejére