Azonos nemű párok is indulhattak az idei tangó-világbajnokságon

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Több azonos nemű pár is verseng a világelsőségért a Buenos Airesben zajló 11. tangó-világbajnokságon.

Ez az első eset, hogy a tangóművészet legrangosabb eseményén homoszexuális pároknak is engedélyezték a részvételt.

Az AFP tudósítása szerint a közönség ovációval fogadta az első meleg pár, Juan Pablo Ramirez és Daniel Arroyo első fellépését.

Három férfi- és egy női páros vesz részt a versenyen; az előbbiek mind melegek, a nők azonban állítólag csak azért indultak egymással, mert nem találtak férfi partnert.

A melegházasságot 2010-ben engedélyező Argentínában az elmúlt években több tangótáncklub, úgynevezett milonga is megnyitotta kapuit azonos nemű párok előtt.

Az újdonsággal kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a hajdan alantasnak tekintett, meglehetősen erotikus táncot a kezdetekkor főleg nőpartner nélküli férfi bevándorlók járták egymással a tangó bölcsőjében, a Buenos Aires-i kikötő kocsmáiban.

Az augusztus 19-27. között zajló világbajnokságra 556 pár érkezett a világ 37 országából.

A tangót 2009-ben felvették a szellemi kulturális világörökség UNESCO-listájára.

A képen: Juan Pablo Ramirez argentín (b) és Daniel Alejandro Arroyo Miranda venezuelai (j) táncos a világbajnokságon.
tancos par.jpg
 

natty.09

Állandó Tag
Állandó Tag
Várható dolog, hogy a Föld természeti kincseivel lassan nem fogja tudni ellátni a túlnépesedett világunkat.
A melegek támogatása talán ezen indokból elfogadható lenne. Ha az a lenne ott nem lenne.
Én viszont a gyermekáldás lehetősége mellett vagyok.
Hiszen mit érek én, mit ér az életem, ha még utódról sem akarok gondoskodni?
Persze, ez csak privát véleményem.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A vilagon rengeteg az arva , az elhagyott gyerek akit orokbe lehet fogadni es felnevelni. Sok muvesz peldaval jar elore.
 

belfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sohasem értettem meg a meleg és leszbikus párokat, de nincs velük semmi problémám! Ha nekik így jó, akkor azt el kell fogadni! A gyerekek már kemény dió, hiszen nekik anya -nő, apa-férfi modell is kell szerintem egy családban! Viszont meg kell alkudni, mert rengeteg szegény árva él a világban, és esélyt kaphatnának egy jobb életre, egy szerető "családban".
 

natty.09

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Melitta és belfi!
Véleményetekkel egyetértek, de hadd tegyem hozzá kétségeimet is:
A legszorosabb érzelmi kötelék csak a klasszikus anya-apa-gyerek modellben alakulhat ki. Ezt művileg helyettesíteni nem lehet.
Igaz, én konzervatív gondolkodásúnak, talán inkább a hagyományokhoz ragaszkodónak érzem magam.
 
Oldal tetejére