Bírság a kitűzőért? - A szigorítás május elsejétől érvényes

Egy cukrász édessége csomagolására nem nyomtathatta rá a város címerét, holott terméke elnevezésében szerepel a település neve is. Egy hetilap-alapítónak sem adtak engedélyt, hogy újságja nevében ott legyen a Kecskemét szó. Már ezek a közelmúltbeli esetek is kiverték a biztosítékot Bács-Kiskun megye székhelyén, de május 1-jétől tovább szigorodnak a városi jelképek használatára vonatkozó szabályok.

A kecskeméti közgyűlés egyöntetűen megszavazta azt a rendelettervezetet, melynek értelmében a „hírös város” címere és zászlója csak külön engedéllyel használható. Aki ezekkel akar ékeskedni, annak kérelmet kell benyújtania a polgármesteri hivatalhoz, és csak határozott időre kaphat zöld utat. (Kivételt képeznek az önkormányzati és sportesemények.)

Nem kereskedelmi célra ezertől ötezer forintig, kereskedelmi célú alkalmazás esetén pedig ötezertől százezer forintig terjed a fizetendő összeg.

A jövőben a település nevét, illetve annak ragozott formáit is csak kérelem benyújtása után lehet használni, fizetni azonban nem kell érte.

Aki figyelmen kívül hagyja az új rendeletet, a jegyzőtől közigazgatási bírságra számíthat. A kecskeméti lokálpatrióták viszont úgy vélik, ezzel a bürokratikus intézkedéssel a szabad véleménynyilvánítás jogát korlátozzák: hiszen ennek alapján egy városcímeres kitűzőt sem viselhetnek a mellükön.

Borzák Tibor

kecskemet.png
 
NAgyon heves az ur! Nem nekunk kell itt ilyen temperatummal fellepni , hanem az otthoniaknak , hisz oket eri ez a sok sok jobbnal jobb torveny ami aztan alapja a jobban teljesitunk dumanak.
 
Egy cukrász édessége csomagolására nem nyomtathatta rá a város címerét, holott terméke elnevezésében szerepel a település neve is. Egy hetilap-alapítónak sem adtak engedélyt, hogy újságja nevében ott legyen a Kecskemét szó. Már ezek a közelmúltbeli esetek is kiverték a biztosítékot Bács-Kiskun megye székhelyén, de május 1-jétől tovább szigorodnak a városi jelképek használatára vonatkozó szabályok.

A kecskeméti közgyűlés egyöntetűen megszavazta azt a rendelettervezetet, melynek értelmében a „hírös város” címere és zászlója csak külön engedéllyel használható. Aki ezekkel akar ékeskedni, annak kérelmet kell benyújtania a polgármesteri hivatalhoz, és csak határozott időre kaphat zöld utat. (Kivételt képeznek az önkormányzati és sportesemények.)

Nem kereskedelmi célra ezertől ötezer forintig, kereskedelmi célú alkalmazás esetén pedig ötezertől százezer forintig terjed a fizetendő összeg.

A jövőben a település nevét, illetve annak ragozott formáit is csak kérelem benyújtása után lehet használni, fizetni azonban nem kell érte.

Aki figyelmen kívül hagyja az új rendeletet, a jegyzőtől közigazgatási bírságra számíthat. A kecskeméti lokálpatrióták viszont úgy vélik, ezzel a bürokratikus intézkedéssel a szabad véleménynyilvánítás jogát korlátozzák: hiszen ennek alapján egy városcímeres kitűzőt sem viselhetnek a mellükön.

Borzák Tibor

Csatolás megtekintése 1542529

Az, hogy a címer, meg a zászló, oké....de hogy a település neve ?! Ez agyrém.
 
Esküszöm, nem értitek a csíziót!
A magyar kormány kitalált és kivetett legalább 60 (hatvan) különadót. A fülemile dalát még nem adóztatták meg, de ami késik, az nem múlik. Tudjátok:
....
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja.
De hol is akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?
Arany János: A fülemile

De nem ez a kérdés. A településeknek már nincs mit adóztatni, nincs semmi bevételük. Ha kátyúztatni akarják a rossz utakat, az legfeljebb a polgármester saját fizetéséből telne, de ő persze erre nem adja. Viszont bármilyen céllal vethetnek ki adót. Erre törvény van.
Nos tehát Kecskemét városatyái kitalálták a címer-adót! Ja, hogy ez káros a városnak, a saját kisiparosainak? Kit érdekel? Ha meg akarnak élni, fizetni fognak. Ha meg nem, akkor feladják az ipart. Kit érdekel?

1. Hogy velem nem törődtél, épp hogy elviseltél,
Én már nem bánom.
Azt, hogy szeress engem, úgy is, ha kényelmetlen,
Én már nem várom.

R. Csak annyit kérek tőled, ha érted,
Hogy ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha lazíts egy félórát.

2. Hogy magad alatt vágod, egyszer majd belátod,
Én már nem nézem.
Azt, hogy hallgass énrám ott fenn, a magas létrán,
Én már nem kérem.

R. Csak annyit kérek tőled, ha érted,
Hogy ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha lazíts egy félórát.

3. Azt, hogy nem értettél és sosem segítettél,
Én már nem bánom.
Azt, hogy gondolj arra, szükségünk van egymásra,
Én már nem várom.

R. Csak annyit kérek tőled, ha érted,
Hogy ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha lazíts egy félórát.

Koncs Zsuzsa: Ne vágj ki minden fát
 
Egy cukrász édessége csomagolására nem nyomtathatta rá a város címerét, holott terméke elnevezésében szerepel a település neve is. Egy hetilap-alapítónak sem adtak engedélyt, hogy újságja nevében ott legyen a Kecskemét szó. Már ezek a közelmúltbeli esetek is kiverték a biztosítékot Bács-Kiskun megye székhelyén, de május 1-jétől tovább szigorodnak a városi jelképek használatára vonatkozó szabályok.

A kecskeméti közgyűlés egyöntetűen megszavazta azt a rendelettervezetet, melynek értelmében a „hírös város” címere és zászlója csak külön engedéllyel használható. Aki ezekkel akar ékeskedni, annak kérelmet kell benyújtania a polgármesteri hivatalhoz, és csak határozott időre kaphat zöld utat. (Kivételt képeznek az önkormányzati és sportesemények.)

Nem kereskedelmi célra ezertől ötezer forintig, kereskedelmi célú alkalmazás esetén pedig ötezertől százezer forintig terjed a fizetendő összeg.

A jövőben a település nevét, illetve annak ragozott formáit is csak kérelem benyújtása után lehet használni, fizetni azonban nem kell érte.

Aki figyelmen kívül hagyja az új rendeletet, a jegyzőtől közigazgatási bírságra számíthat. A kecskeméti lokálpatrióták viszont úgy vélik, ezzel a bürokratikus intézkedéssel a szabad véleménynyilvánítás jogát korlátozzák: hiszen ennek alapján egy városcímeres kitűzőt sem viselhetnek a mellükön.

Borzák Tibor

Csatolás megtekintése 1542529
Korlátozás, korlátozás és még több korlátozás. Ha így haladunk, mire jutunk. Még arra is engedélyt kell kérnünk, hogy WC papírt használhassunk? Elnézést kérek, hogy vulgáris vagyok, de elcsattant a húr, no meg a fejemben is valami. Mérges vagyok, sőt dühös!
 
Így első blikkre megtippelem, egy efféle bélyegsorozatnak Melitta örülne a leginkább, még meg is köszönné neked, és dagadna a keble a büszkeségtől hogy akkora hírnévre tett szert a portálja hogy már bélyeget is nyomtak belőle. Hiszen ez nagy szó, az angol királynő is rajta van bélyegen, most már a CH is...
Ez gusztustalan bejegyzés volt részedről!
 
A jövőben a település nevét, illetve annak ragozott formáit is csak kérelem benyújtása után lehet használni, fizetni azonban nem kell érte.

Csatolás megtekintése 1542529
Ajjaj! Van egy ismerősom, akit Kecskeméti Zsolt-nak hivnak. Most akkor mi lesz vele? Mondjuk szerencsére nem Kecskeméten lakik, de ha arra jár, mielőtt a városba lépne, kérelmet kellene benyujtania, hogy használhassa a saját nevét?
 
Én is ismerek jó néhány Kecskemétit, elég gyakori név.
Ha nem akarnak összetűzésbe kerülni az új rendelettel, jobb, ha nevet változtatnak.
Kecskeméti helyett lehetnének pl. Birkaméti, persze csak ha a birkák nem emelnek kifogást. :)
 
Van azért logika is ebben hisz ha valaki le akarja járatni az adott márkát akkor létrehozhat olyan néven egy gyatra minőségű másolatot, ami után még a jobb eredetit sem fogják venni, használni...
 
Nem feltetlenul, hanem kerjen engedelyt. Vagy most OK lenne ha en kibocsajtanek mongyuk egy belyeg sorozatot amit ugy hivok, hogy "Canadahun" a Melitta beleegyezese nelkul?
vagy egy masik oldalt is lehet hogy igazi canadahun vagy valami ilyennel
szerintem ez a kecskemeti dolog rendbe van
van egy csomo jo kecskemeti dolog pl a palinka is amibe benne van hogy kecskemeti barac peldaul
azal egyet ertek hogy ne hasznalhassa aki csak akarja keljjen kerni a dologot es ami nem jo annak ne adjak meg mer ha megadjak akkor az art annak aminek megadtak es jo
 
Így igaz! Kecskemét az mégiscsak Kecskemét, és a világ közepe!
Kecskemétből csak egy lehet a világon, és nem olyan, mint London, vagy Sydney hogy tucatnyi lepukkadt hely viselheti a nevét!
szerinted en pl ha elkezdenem az othon fozott palinkamat londoni cimerrel arulni es rairnam hogy eredeti londoni viszki es az lenne a markaja hogy london azt hagynak
szerintem nem
 
szerintem a cikk cime nem jo
mer szo sincs benne arrol hogy egy kituzoer birsagolnanak valakit
ezt csak gondolja valaki hogy talan esetleg de nem irja senki hogy igy van
ez olyan hogy pl en hordhatok fradis kituzot de nem arulhatok magam altal gyartott zoknit azzal hogy ez a fradis zokni es ezer otezerbe kerul egy par belolle
 
Itt egy picit azért túllőttek a célon, mert nem a Kecskeméti Hírös pálinkáról van szó, ami valóban áruvédelmi oltalommal rendelkezik, hanem maga a település neve!
 
szerintem a cikk cime nem jo
mer szo sincs benne arrol hogy egy kituzoer birsagolnanak valakit
ezt csak gondolja valaki hogy talan esetleg de nem irja senki hogy igy van
ez olyan hogy pl en hordhatok fradis kituzot de nem arulhatok magam altal gyartott zoknit azzal hogy ez a fradis zokni es ezer otezerbe kerul egy par belolle
Köthetsz te magadnak unalmas estéiden fradimintás zoknit, meg akár alsógatyát is, csak nem árulhatod eredetiként az ecseri piacon.
 
na ezaz o ezzel akarta eladni a termeket hogy kecskemeti cimeres pappirba teszi
aki nem tudja mirol van szo pl mer kulfoldi es nem izlik neki az lehet hogy nem veszi meg a palinkat se mer biztos az se jo

azt amugy nem tudjuk hogy finome a sutemeny

azt gondolom hogy ha a cukrasznak az a neve hogy pl kecskemeti kalman akkor rateheti hogy kecskemeti a pappirra de nem a varos cimerevel mer azzal ugy nez ki mintha a varos arulna a sutemenyt
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,349
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére