Balaton mindenes

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Balatonfőkajár, ahogy a neve is utal rá, a Balaton fejénél fekszik, kb 4 km-re a közvetlen partvonaltól. Eredetileg közvetlen vízparti település volt, de a tatárjáráskor a völgyben húzódó nagy kiterjedésű mocsárba menekültek az emberek; ezt a mocsarat lecsapolva alakították ki a mai falu helyét. A falutól keletre kiemelkedő magaslat a Somlyó. Természetvédelmi terület, ahonnan derült időben tisztán látható a Bakony hegyvonulata a nyugati irányban, valamint a sík Mezőföld kelet felé. Szomszédos települései Balatonakarattya, Füle, Lepsény, Csajág.

A tatárjárás alatt a falu elpusztult, lakossága a mocsárba menekült és magukkal vitték állataikat is. A vész elmúltával lecsapolták a mocsarat, és ennek a helyén építették fel új falujukat. A török hódoltságig folyamatosan cserélődtek a település gazdái,így hol mint egyházi birtok, hol mint világi uradalmi birtok szerepel az iratokban. A törökök nagy károkat okoztak : feldúlták, kifosztották a vidéket. Egy ideig Török Bálint tulajdona volt. Buda eleste után Ferdinándhoz került a falu, de közvetlenül Thury György várpalotai kapitány birtokolta. A törökök kivonulása után a Török, Batthyányi, Zichy nemesi családok, illetve a győri jezsuiták kezébe került a falu egy része.

Az
1800-as évek első felében a Batthyányak birtokrésze Felsőbüki Nagy Ferenc tulajdonába került, aki kastélyt is építtetett Balatonfőkajáron. Téglaégető üzeme pedig nem csak a helybélieket látta el építőanyaggal, hanem a környék településeire is szállított.

Napjainkban Balatonfőkajár 620 lakóházának nagy többsége új vagy felújított, lakóinak száma meghaladja az 1500 főt, de a nyári szezonban nagyjából ugyanennyi ember tölti itt a szabadságát. A református templom tetőszerkezetét felújították, a régi iskola épületéből pedig múzeumot alakítottak ki. A főteret szintén felújították, rendbehozták, és több kulturális rendezvényt is tartanak itt. A falu szüreti mulatsága igazi turistacsalogató rendezvény, ilyenkor a falusi lányok, fiúk népviseleti ruhában, feldíszített lovasszekereken körbejárják a falut, a főbb kereszteződésekben tánccal, énekkel szórakoztatva a közönséget. A falu visszakapta az eredetileg is hozzátartozó Balaton partját ami Balatonakarattyától Balatonaligáig tart, így saját strandterülethez jutott. A balatoni településeket elkerülő úttal gyorsabbá vált a közlekedés Veszprém irányába,de a tervezők elfelejtkeztek a kerékpárútról a Balaton irányába, ami sajnos életveszélyessé teszi ezt a szakaszt a biciklivel, gyalogosan közlekedőknek.

Pincesor Balatonfőkajár.jpg Csatolás megtekintése 1007840 Csatolás megtekintése 1007842
 

dabo46

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Módosul a Balaton-törvény[/h]2013.02. 7.MTI
paragrafus-stockxpertcom_id1759061_size0.jpg
Elsősorban a zöld területekre vonatkozó szabályokat változtatja a Balaton-törvény módosítási tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg szerdán.



A legfontosabb változás a tervezet szerint az lesz, hogy a part menti zöldterület egy részét el lehet cserélni. Ennek feltétele az, hogy a megmaradt és az új zöldterület összefüggő egységet alkosson. A vízparti sétánynak továbbra is legalább 10 méter szélesnek kell lennie.
Zöldterületet csak kivételesen lehet más kategóriába sorolni, és ekkor is legalább akkora másik zöld területet kell kijelölni a korábbi helyére. Az átsorolt terület nem állhat természetvédelmi oltalom alatt.
A Balaton menti zöldterületeken csak vendéglátó, további pihenést és testedzést szolgáló épület helyezhető el. A beépítettség nem haladhatja meg a 4 százalékot, és az épületek nem lehetnek 4,5 méternél magasabbak. Az épületek bérleti idejét 10 évente meg kell újítani.


 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A hét legnagyobb eseménye nem feltétlenül a vízszintemelkedés volt, hanem egy döbbenetesen ritka természeti jelenség, amelyről Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője mesélt az MTI-nek. Egy mediterrán ciklon akkora légnyomáskülönbséget okozott, hogy a széllel társulva - nincs rá jobb szó - kibillentette a tó víztükrét hosszanti irányba, 47 centiméteres vízszintkülönbséget okozva a meder két végén.

A jelenség hatására Balatonfűzfőn 51centiméteres, Keszthelyen 98 centiméteres vízszintet mért az automata vízmérő. A rendkívül ritka irányú és nagyságú kilengés nem okozott károkat, ez annak is köszönhető, hogy a tavat nem borította jég, és alacsony a víz szintje. Ha most véletlenül 110 centin állnánk, nem lett volna nagy vidámkodás a Keszthelyi-öbölben, az egyszer biztos.
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
[h=1]Szobrot állít Bujtor Istvánnak Balatonfüred
[/h]
Mindenki Ötvös Csöpije rengeteget tett a Balatonért. Balatonfüred vezetői ezt úgy köszönik meg, hogy szobrot állítanak a karaktert megformáló Bujtor Istvánnak.
Sok-sok éve ugyan erről még fogalmam sem volt, de most már tudom, hogy Bujtor Istvánon nőttem fel. A legeslegelső film, amit felvettem a tévéből, az És megint dühbe jövünk volt, ha nem láttam 347-szer, akkor egyszer sem. A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt. Imádom.

Bud Spencer magyar hangja később kicsit megkavart. Bujtor annyira hasonlított ahhoz az állandóan verekedő, szakállas bengához, hogy sokszor nem tudtam, most akkor Bujtor István a Bud Spencer, vagy Bud Spencer a Bujtor István. Esetleg fordítva. Ekkor már túl voltam néhány Ötvös Csöpi filmen is, hát persze, hogy zabáltam ezeket is. Aki a Bud Spencer-Terence Hill mozikat szereti, annak muszáj a Bujtor István-Kern András filmeket is. Amelyekben ráadásul központi szerepe van a Balatonnak is, ugye.

570.jpg


Annyira végigkísérte a felnőtté válásomat Bujtor hangja és személyisége, hogy komolyan megrázott 2009-es halálhíre. Fantasztikus ötlet, hogy szobrot állítanak neki Balatonfüreden, ha valaki, akkor ő és Ötvös Csöpi hihetetlen mértékben népszerűsítették a Balatont. A szobrot Farkas Ádám Munkácsy-díjas művész készíti el, az első makettet már be is mutatta : egy vitorláson a Bujtor Istvánt ábrázoló alak a kormányos.

A szobrot a tervek szerint május 5-én avatják fel a füredi móló előtt, a Vitorlás téren. Bujtor és Ötvös Csöpi mindenkié, nem csoda, hogy a 12,5 millió forintos összköltségnek több mint a felét, 7,5 millió forintot támogatók állják.

Én is adtam volna bele néhány forintot. / 2013. február 9. 09:04 - I love Balaton
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Minden évben hagyomány Zánkán a nyári napfordulókor, Szent Iván éjjelén megrendezett Zánkavics napok,
melyen rendszeresen koncertet adott a Republic együttes is.
Cipő, nagyon várunk....


0.jpg 2f6f01cc5027df5d11157bc5dc367fa6.jpg 1153_orig.jpg
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Garay János: Gróf Széchenyi és a Balaton

Egy évezreden át ugarul állott a magyarnak,
Tétlen pangásban, a gyönyörű Balaton.
Széchenyi jött; a tó megijedt a nagy haladótul,
,,Ez megigáz!" mondá s keble felháborodott.
Hasztalan! a hullám zabolázó gőzös előáll:
És a veszteglő tó haladásnak ered!

Az első teljes verses könyv, amit költőtől a Balaton kapott.
Balatonfüreden 1847-ben írta Garay János (1812-1853).


A köztudatban Garay János mint Az obsitos költője, Háry János alakjának megteremtője maradt halhatatlan. Az antológiák őrzik még Kont című történelmi balladáját is, amely hosszú időn át a legnépszerűbb szavalnivalók közt volt divatos. A gazdag életműből a többit alaposan elhalványította az idő. Holott a reformkor éveinek irodalmi főalakjai közé tartozik, s ha költői nagyságrendben el is marad nemhogy Vörösmarty, de még Czuczor mögött is, romantikánk történetét mégsem lehet elmondani Garay János rokonszenves alakja nélkül.
Tulajdonképpen ő az első igazi, élethivatásszerű újságíró a mi sajtótörténetünkben. Mint költő a harmincas évek derekán csatlakozik a romantikusokhoz. Vörösmarty hexameteres eposzainak hatására írja meg Csatár című, Hunyadi Jánosról szóló hőskölteményét, amely gyengeségei ellenére is jó nevet hoz költőjének. Versei a legkülönbözőbb lapokban jelennek meg, s habár világéletében anyagi gondokkal küzd, elismertetésben sohasem volt hiány. Nyilván vonzó, kedves egyénisége, újságírói leleménye, az aktuális iránti érzéke, minden munkában jól használhatósága is közrejátszott, hogy az írók is szeretik. Ahol irodalmat szerveznek, ott őrá bízzák az adminisztrációt, sohasem vezér, mindenütt lebonyolító. Sehol sem igazán eredeti vagy kezdeményező, de ha más kezdeményez, Garay önálló ízekkel tud hatásos követő lenni.



1848-ban báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter a magyar királyi egyetemhez a magyar nyelv és irodalom tanárának nevezte ki. E tisztségben azonban a „harci zaj csakhamar elnémította”. 1849-ben betegeskedése miatt nem menekülhetett el Pestről. A szabadságharc után Fóton telepedett le. 1850 januárjában Geringer Károly báró, akkori országfőnök, az egyetemi tanács, különösen Virozsil Antal rektor közbenjárásával, az egyetemhez könyvtártisztnek nevezte ki. Ez év nyarán két hónapot töltött az egri fürdőben, de betegsége nem javult: a vaksággal fenyegető szembajához köszvényes bántalmak is járultak, amelyek megtámadták agyát. Sok szenvedésének vetett véget a halál. Elhunyt 1853. november 5-én.
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
313782_206005866206097_1747034005_n.jpg



Balatonfüred
,
jégvitorlás - azt olvasom - jól beállított vitorlával hihetetlen sebességre képesek...



73733_204033626403321_413631792_n.jpg

1982 szeptember 13-án, 52 éves korában Grace K. hercegnő autóbalesetet szenvedett Monacóban.
Nem nyerte vissza az eszméletét, és másnap belehalt sérüléseibe.
Hogy telik az idő ... körülrajongott filmcsillag, bájos nő volt, imádták a férfiak.


KIs nosztalgiázás retro fotók... most találtam, még forró! El is hoztam ízibe.
Rég jártam errefelé, de most pótoltam az elmaradt lájkokat is. ;)

Erzsikém Te is ritkábban jársz énfelém. A zene, a zene, na meg az a sok finom nasi ?
Mi lesz a csinos fürdőruhában ? Nem godoszkodom' ám. Bocsi éssss Pusziiii... :)

Nyitottam topikokat, többet is, a profilomon utánam járhatsz, ... várlak szeretettel, mint mindig.
Belelendültem, az alkotás mámorába, tv.nézés helyett, de ki tudhatja meddig ?

Jöhetne a friss illatos Tavasztündér, mielőbb. Elég volt a hidegből, a szoba fogságából, a monitor előtti görnyedésből.
Kertész lennék végre, olyan igazi (földturkálós-csinos csizmás) nem eszmékkel-ideákkal bíbelődős (mint kedves költőm J.A.),
és vágyakozom még magocskákat hintegetni, nnnna ! - érted ? - zőccségeket - napocskás kertben andalogva mindenfélét ültetni,
virágokat, talán még fát is! HAJJJAJ! De ez a sok sár...
Nekem élmény volt megpillantani mindkét fotót, kordokumentum, igaz a jégvitorlás Balaton ügyben, nem igen vagyok tájékozott.
Talán még most is vannak versenyek ??? Gondolom igen, ha jég van miért ne lennének...
Kedves Mindenki, Erzsikém!
Legyen kellemesebb hetünk, lassan itt a Húsvét! Minden szépet, jót kívánok. Napocskásat! :)

 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Drága Elfow!

Lótok, futok, rohanok mostanában, sok időt töltök Dalmácskával, a fogászattal és a családdal. De jó, hogy bekukkantottam ide is és így összefutottunk!
Grace hercegnő egy feledhetetlen jelenség, a jégvitorlázás pedig gyönyörű sport, én még nem mentem jégvitorláson, de nagyszerű látvány. Nálunk is rendeznek bajnokságokat a Velencei tavon és a Balatonon, már ha a jég olyan, hogy vitorlázható. A fiúk itthonról jégvitorláztak, én félelmetesnek tartom. Nagy a sebesség és félek a rianásoktól, hótorlaszoktól, jégtábláktól. Siófokon Pomucz Tamásék rendeztek versenyt. A Jégvitorlás Szakosztály is létrejött, de tudod, ennek a működése is időjárás és személyfüggő.

Megnézem a topikjaidat ígérem, ma nem, mert el is szeretném olvasni, de már lecsukódik a szemem.
A zene: a zene, a zene, a zene, a zene kell....(Presser) a nasi csoport életvidám, utánozhatatlan, az is kell!!!!!!

Most ide írom, igaz nem Balaton, de nem baj!...láttuk a Katona kamarájában Thomas Bernhard Heildenplatz-át hétvégén. Nagyon kedvelem Szirtes Ágit és Pelsőczy Rékát, Máté Gábor remekül hozta a bécsi nemtörődöm entellektüelt. Engem rettentően sokkolt a darab, főként a román-magyar ficimeccs és az ultrajobbosok handrabakárézása után. El vagyok keseredve. Ha hagynám magam, bele is szomorodnék egészen, mert nem értem a fajgyűlöletet, a rasszizmust, a nacionalizmust, a sovinizmust és most egy huszárvágással azt mondom:

90 cm fölött áll a Balaton vízszintje! Jippié, juppié! LEHET NYÁRON VITORLÁZNI ŐSZIG!!!!!

....hogy mi lesz az én gyönyörű népemmel nem tudom....most nem szeretek itthon élni.

 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
"Magas dombon, közel a tóhoz fekszik a csinos és tiszta község, melyben a gazdáknál 50-60 szoba vendégeknek kiadó; az utcák be vannak fásítva, és így árnyékos helyet is eleget találni... Legújabb időkben a vasút mellett épült egy csinos villa és épülőben van egy vendéglő is. A tó partján külön fürdőbódék állanak az egyes családok részére, egy fürdőbódé használatáért az egész évadra 4 koronát fizetnek."
Forrás: Balaton repro


 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
"Isza ezen Vizet mind Füred, mind Arács,
Fő Rend, Úr, Közép Nép, kőmives, úgy mint Ács,
Veszprém, Szala, Somogy, Fejérvár, Tolna, Bács,
Vass, Sopron, Baranya, Győr, Honth, Ghymes és Gács."
"Ez már fel öltözöt, a' maz most öltözik,
Ez a kútra siet, amaz már töltözik,
Azon eret vágnak, emezt köpölőzik,
E' Sétál, a' Tántzol, ez Kádba költözik."

A képen Blaha Lujza balatonfüredi nyaralójának tornácán ülnek a vendéghölgyek.



 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Berta Bulcsu regényéből késztült film: Harlekin és szerelmese (1966)

<iframe src="http://www.youtube.com/embed/wXAtxfp5Wbc" allowfullscreen="" frameborder="0" height="215" width="320"></iframe>

fekete-fehér, magyar játékfilm, 87 perc, 1966
Helyszín: A Balaton és egy 15-ös túrayolle kiss

Bertha Bulcsu azonos című regényének ajánlója:
"Az író aggódva figyeli a világot: milyen sorsot szán fiatal hőseinek a jövő? Elkerüli-e a háború iszonyatát ez a fiatalság? Hiszen az életben annyi lehetőség rejlik, oly sok még felfedezetlen öröm, a még végig nem élt szerelem, az el nem játszott kalandok..."

rendező: Fehér Imre
forgatókönyvíró: Bertha Bulcsu
operatőr: Lakatos Iván
zene: Petrovics Emil
vágó: Farkas Zoltán

szereplők:
Bujtor István (Lindt)
Sáfár Anikó (Harlekin)
Ajtay Andor (Joe bácsi)
Görbe János (Kozma)
Váradi Hédi (Kozma felesége)
Dőry Virág (Marianne)
Szabó Ottó (Erik)
Bozóky István (Gondnok)
Pap Éva (Harlekin hangja)
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mindenki! Erzsikém! kiss

Most rohanásban vogymuk', ezért csupán néhány szóóóó...
Gyönyörű a kis uncsid', és mekkora! - megnéztem a legújabb feltöltésed a fotótárban - büszke nagyika vagy, lelkes.
Tele életörömmel, maradj csak ilyen továbbra is ! Öröm téged olvasni.:D
Mindent köszönök, kellemes Ünnepet kívánok !
Szeretettel gondolva Rád, és Kedves Családodra.

post_123487_20130326224216.jpg


Ha tetszik ez a kreatívkodás , könnyen megvalósíthatod, továbbfejlesztheted.Nem rossz ötlet. :)
Amikor a természet, az időjárás felülírja a hagyományos asztali húsvéti díszítést.:cool:
A kellékek minden háztartásban adottak, egyedül a fogpiszkáló a két tojat összetartásához, ami nem látszik.
Egészséges és ehető, a borsszemek és a fogpiszkáló kivételével. Pusssssziiiiiii....
 

Csatolások

  • post_123487_20130326224216.jpg
    post_123487_20130326224216.jpg
    42.9 KB · Olvasás: 2
Oldal tetejére