Bankjegyeket osztogatott az utcán egy férfi

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Így ünnepelte a születésnapját. Kartontáblájával a kezében a kevésbé figyelmes szemlélő számára kéregetőnek tűnhetett Bob Backley.

Az 59 éves amerikai férfi azonban nem kéregetett, hanem éppen ellenkezőleg, adott. Harmadik éve már, hogy így ünnepli a születésnapját.

A nyugdíjas tanár 5 dolláros bankjegyeket osztogatott az utcán, ebben az évben összesen 800 dollár értékben. Nem azt nézte, hogy vajon ki mire fogja költeni a pénzt. „Bármire, amit akarnak, ami mosolyt csal az arcukra. Az övék” – fogalmazott.

Bár a legtöbben meglepődtek Backley nagylelkűségén, örömmel elfogadták a bankót, és boldog születésnapot kívántak neki.

„Örülök, hogy felkeltem, örülök, hogy meg tudom tenni. Erről szól az élet, a mosolyról”
– fejtegette Backley, aki reméli, hogy egy nap nyer a lottón, és akkor 5 dollárosok helyett 100 dollárosokat osztogathat majd.

3.jpg

My Modern M
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
8.035.995

-
Ez engem a "suspended coffee"-ra, (ingyen kávéra) emlékeztet. Számos kávéházban van ilyen. Fizetés nélkül kaphat minden rászorulok kávét. Nem kell semmit felmutatni hozzá. A kávéházak csinálnak egy quotat, nehogy adocsalás legyen nekik a szemükre vetve, de sose lépik tul ezt a számot. Ellenkezöleg még azok sem élnek vele akiknek valoban szüksége lenne rá.
-
Az aktio Olaszországba kezdödött azota számos más ország követi. Bécsbe is van. A cimeket meglehet falálni a Facebook-on. (Ha már sporolásnál vagyunk, ingyen WC-t nagyvárosban találni sem egyszerü, ehez is van App)
 
Varsényi Tamás Viktor

Persze! Majd miután tele itta magát a delikvens ingyen kávéval még ingyen is pisilje ki azt? :) :) :)
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Erdekes, hogy én nem pénzt osztogatokkal hanem kéregetökkel szoktam találkozni. :(
-
„Hast du mal ’ne Euro? Hast du mal ’ne Zigarette?“
-
Vagy derült égböl a villámcsapás. "Tudja, hogy menyivel szabad itt menni?" :rolleyes:
-
Verkehrskontrolle-01_06.jpg
 
Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokkal nagyobb orom adni mint kapni.Mikor sok penzem fog lenni en is kiprobalom.!
Na most ezt tényleg nem értem! Tehát nagyobb öröm adni, mint kapni, de Te nem akarsz magadnak nagy örömet okozni, most ezért nem adsz. Örülök, hogy most ilyen mérhetetlen boldogságban élsz. Irigylésre méltó. Végre egy ember, aki elégedett az életével és nem is vágyik több boldogságra.
 
notaspista

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismerek olyan embereket akiknek tomerdek penzuk van es megsem boldogok,ezt ok magyaraztak el szemelyesen.Egyertelmu hogy orom kapni is, sot szerintem aki ad az kap is.AKI a boldogsagot csak penzben meri annak nagyon kicsi esze van es nincs is mit beszelni vele.Boldog lenni lehet penz nelkul is,attol fugg hogy milyen teren.Amiert a tied az egesz vilag vagyona azert nem biztos hogy te vagy a leg boldogabb .A foldi eletben csak hasznaloi vagyunk mindennek,nem a mienk semmi.Mama van holnap lehet eluszik,ha akarom ha nem,ez az en eletem utja.MEREM ALLITANI hogy volt ket kocsim boldog voltam ,az elet ugy hozta hogy elkelett adni sokkal kevesebb penzert ,de most hogy nincs ,azert meg boldog vagyok.Sokkal boldogabb ,ellehet jutni sajat kocsi nelkul is a vilag barmely tajara . VOLT PENZEM IS,MOST nincs annyira de azert meg elvagyok ,boldog vagyok.Ameddig az ember nem lessz beteg sokszor nem is tudja felmerni a boldogsag rejtett zugait.Senki sem akar beteg lenni vagy nem!Azt szoktak mondani hogy minden haznak van keresztje csak nincs kiteve. Van akinek az orom vagy boldogsag szo nem ugyanazt jelenti.Nekem ami jo az masnak lehet rossz, ez a realitas.Az emberi ego allandoan probara tesz a boldogsag es orom teren is az elet minden perceben,akar adsz ,akar kapsz.Sokszor adok sokszor kapok ugyhogy en most boldog vagyok .A betegsegert pedig nagyon szomoru.At kell menni az elet iskolajan,az elet utvesztoin aztan utana lehet dumcsizni barmirol.Igaz ma sok fiatalnak az eletben ez a trendi; kigyurt tetkos bicsepsz,napszemcsi,finom cigaretta,vagany kocsi.ha lehet q7,lebarnult csajszik,klub,7 elemi mert a tobbit hianyozta,anyu apu dolgozzon latastol vakulasig a zsozsot meg lenyomjuk szegenyekrol a fekete foldig hogy finanszirozzuk vagyainkat.DOLGOZNI azt nem mert ketoldali munkaundorodast kapunk,dolgozzanak a gepek,NA ez am a boldogsag.Ne hogy megsertsen valaki mert a gorek mi vagyunk.Ezek a meno dolgok.Adni sokszor kell a raszoruloknak meg mindig ezt allitom ha sokad van ha kevesed mert boldogga tesz higgyetek el.Sokszor latok olyan koldusokat akiknek hianyzik kezuk vagy labuk nagyon sajnalom oket mert biztos nem boldogok ,ilyenkor orvendek a legtobbszor hogy tudok adni.Sose nem kapom vissza de nem is azert adom,boldog vagyok a lelkemben hogy segitettem boldogga tenni hogy megvegye a mindennapi elelmet mert mashogy nem tudja megcsinalni,ne fekudjon este az agyba ehesen. Aterzem hogy ha igy lennek ,nehez lenne az eletem,vajon hogy deszkurkalnam magam.Ameddig nem lettem beteg addig valahogy maskeppen fogtam fel az ilyen dolgokat,erosnek ereztem magam ,nem is gondoltam hogy beteg is lehet lenni ,es az elet megvaltozik akarva akaratlan egyik naprol a masikra. KOTELESSEG SEGITENI A RASZORULOKAT en igy erzem.
 
Utoljára módosítva:

KOTELESSEG SEGITENI A RASZORULOKAT en igy erzem.
-
En világ életemben egy engedetlen gyerek voltam, a kötelesség szotol huzakodom. :)
-
Szerintem minden amit teszünk a mi érdekeinket kell, hogy szolgálja, ez az élet titka. Az ember egy önfenntarto "masina". A világ azonban ugy müködik, hogy függünk egymástol, nem vagyunk képesek önmagunkban élni.
-
Ki vezeti a buszt ha a sofför meghal, vagy nem tudja megszerezni a jogositványt? Ki föz nekem az étteremben ha nincs szakács, ha nincs utcaseprö, vagy professzor aki egy az életemet megszépitö high-techet konstruál?
-
En amelett szolok, hogy ne "menyei parancsra szeressük egymást", segitsük egymást hanem vegyük észre, hogy másképp nem megy, a saját örömünk, érdekünk ha megossztjuk a világunkat mással.
 
Oldal tetejére