Bitcoint

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Wikipédia is elfogadja a Bitcoint
0703bit2_640x282.jpg

A Dell után újabb jelentős támogatót szerzett a virtuális fizetőeszköz, amit immár a Wikipédia is elfogad. A Wikimedia alapítvány bejelentette, hogy a jövőben a felhasználóknak lehetőségük lesz arra is, hogy Bitcoin-adományokkal támogassák a népszerű lexikon működését. Mindez azután vált lehetővé, hogy ismertté vált: a Wikimedia együttműködik a Coinsbase nevű amerikai online platformmal.

A Wikipédia kapcsán már most is számos lehetőségük van a látogatóknak arra, hogy adományokat juttassanak el az üzemeltetőkhöz. Többek között bankkártyával, valamint számos pénznemben (dollár, brit font, euró, svájci frank, z³oty, forint) lehet összegeket átutalni a PayPal rendszerén keresztül. Választhatók egyszeri és havi támogatások, de lehetőség van tetszőleges összeg megadására is.

Lisa Seitz-Gruwell, a Wikimedia alapítvány pénzügyi vezetője a lépést azzal indokolta, hogy a felhasználók részéről nagy igény volt a Bitcoin-adományozási lehetőség bevezetésére. A közösségük tagjai azt kérték, hogy a szervezet fogadja el a virtuális fizetőeszközt. Ez és az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Adóhivatalának a legújabb ajánlásai arra ösztönözték őket, hogy felülvizsgálják az álláspontjukat. Kiderült, hogy a technikai akadályok kiküszöbölhetők, míg a jogi kockázatok minimálisra csökkenthetők. Ezután összefogtak a Coinbase vezetőivel és így - egy minimális összegért cserébe - bárki dollárra válthatja át a Bitcoinjait, illetve Bitcoinra a dollárjait.

Kaliforniában július elején lett legális a Bitcoin, majd július közepén Michael Dell, a Dell első embere a Twitteren jelentette be, hogy a konszern a jövőben Bitcoint is elfogad. A Dell partnere szintén a Coinbase.
 
Oldal tetejére