„Két ember attól fogva számít igaz barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet.”
(Dave Tyson Gentry)
Boldog valentin napot!...üzenetek,jó kivánságok...
- Téma inditó bogyomama
- Kezdés dátuma
„Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél, tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által mûvelted mindezt. S talán épp ez a barátság lényege.”
(Ismeretlen szerző)
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. [...] Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért.”
(Antoine De Saint-Exupéry)
Sohasem maguk a körülmények szabják meg kedélyállapotunkat, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez.
Sírva jössz a világra és körülötted mindenki mosolyog; igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva távozzál, és körülötted mindenki sírjon.
Naponta tisztázd magadban, mit akarsz kapni az élettől. Gondolj rá úgy, mintha máris a tiéd lenne.
Messze többek vagyunk testünknél és személyiségünknél. Lelkünk mindig gyönyörű és szeretetre méltó, külsőnk bárhogy változzék is.
Ha fát ültettél, türelemre van szükség. Nem húzhatod ki naponta a földből, hogy megnézd, mennyit nőtt a gyökere.
Tegnap okos voltam ezért meg akartam változtatni a világot.
Ma bölcs vagyok, ezért meg akarom változtatni önmagam.
Ma bölcs vagyok, ezért meg akarom változtatni önmagam.
Cselekedj a természet rendje szerint,
sose erőszakold a dolgokat,
ne keresd a túlzott élvezeteket,
lásd meg a nagyot a kicsinyben,
lásd meg a sokat a kevésben,
a rosszat is jóval viszonozd.
sose erőszakold a dolgokat,
ne keresd a túlzott élvezeteket,
lásd meg a nagyot a kicsinyben,
lásd meg a sokat a kevésben,
a rosszat is jóval viszonozd.
Livingston Larned: Apu elfelejti
Figyelj rám, kisfiam. Álmodban teszem ezt a vallomást. Belopóztam hozzád, egyedül. Alig néhány perccel ezelőtt, miközben a szobámban újságot olvasva ültem, lelkiismeret furdalásom támadt. Bűnösként jöttem az ágyadhoz.
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: “Isten veled apu!” én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!”
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. “Mit akarsz?” förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása – azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban, mint valami litániát:
“Hiszen csak gyerek – csak egy kisfiú még!”
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél. Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban, fáradtan és összegömbölyödve, most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy. Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent. Sokat kívántam tőled, nagyon sokat…
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: “Isten veled apu!” én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!”
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. “Mit akarsz?” förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása – azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban, mint valami litániát:
“Hiszen csak gyerek – csak egy kisfiú még!”
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél. Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban, fáradtan és összegömbölyödve, most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy. Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent. Sokat kívántam tőled, nagyon sokat…
Korunk paradoxona, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük.
Javunk növekszik, belsőnk üresedik.
Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk. Több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk. Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét.
Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.
Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet. Meghódítottuk az atomot, de a bölcsességet nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.
Elveket vallunk, de nem aszerint élünk.
Megtanultunk rohanni, de várni nem.
Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk és több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet kommunikálunk.
Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.
A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.
A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás kalandok, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek.
Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.
Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.
Kapni akarunk, de adni vonakodunk.
A csúcsra törekszünk, miközben a lejtőn rohanunk.
Kérdéseinkre választ keresünk, de csak újabb kérdésekre találunk.
De ha létezik probléma, akkor megoldás is van.
Ha van fájdalom, akkor öröm is.
Ha meg tudjuk ismerni a rosszat, akkor a jót is.
Ha van hamis vallás, akkor igaznak is kell lennie.
Ha keresel, akkor találsz.
Javunk növekszik, belsőnk üresedik.
Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk. Több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk. Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét.
Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.
Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet. Meghódítottuk az atomot, de a bölcsességet nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.
Elveket vallunk, de nem aszerint élünk.
Megtanultunk rohanni, de várni nem.
Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk és több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet kommunikálunk.
Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.
A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.
A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás kalandok, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek.
Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.
Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.
Kapni akarunk, de adni vonakodunk.
A csúcsra törekszünk, miközben a lejtőn rohanunk.
Kérdéseinkre választ keresünk, de csak újabb kérdésekre találunk.
De ha létezik probléma, akkor megoldás is van.
Ha van fájdalom, akkor öröm is.
Ha meg tudjuk ismerni a rosszat, akkor a jót is.
Ha van hamis vallás, akkor igaznak is kell lennie.
Ha keresel, akkor találsz.
Mese egy asszonyról és a virágokról
Volt egyszer egy asszony, aki folyton csodálkozott. Ha bármi érdekes történt a világban, összecsapta a kezét.
– Nahát! – kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei.
Kertje is volt azonkívül annak az asszonynak, ahol csodaszép virágokat termesztett. Sokszor átmásztam a kerítésen és összeloptam egy csokorra valót. Nem adtam én azt oda senkinek, hanem otthon nézegettem és szaglásztam, ha utolért a szomorúság.
Egyszer, ahogy járom a mezőt, elébem került egy virág, olyan amilyet még sohasem láttam. Féltem leszakítani, ezért kiástam gyökerestül, és elvittem annak az asszonynak.
– Tessék – mondtam neki –, ezt az ellopott virágokért hoztam cserébe.
Erre összecsapta kezét.
– Nahát! – kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei – Pedig én azt hittem, hogy ajándékba adtam őket.
Volt egyszer egy asszony, aki folyton csodálkozott. Ha bármi érdekes történt a világban, összecsapta a kezét.
– Nahát! – kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei.
Kertje is volt azonkívül annak az asszonynak, ahol csodaszép virágokat termesztett. Sokszor átmásztam a kerítésen és összeloptam egy csokorra valót. Nem adtam én azt oda senkinek, hanem otthon nézegettem és szaglásztam, ha utolért a szomorúság.
Egyszer, ahogy járom a mezőt, elébem került egy virág, olyan amilyet még sohasem láttam. Féltem leszakítani, ezért kiástam gyökerestül, és elvittem annak az asszonynak.
– Tessék – mondtam neki –, ezt az ellopott virágokért hoztam cserébe.
Erre összecsapta kezét.
– Nahát! – kiáltotta, és elkerekedtek gyönyörű szemei – Pedig én azt hittem, hogy ajándékba adtam őket.
KELEMEN ERZSÉBET:BOCSÁSS MEG
Csend. Döbbentõ magány. Fázik a lelkem: valaki vár.
Várok és fázom, fázom és várok,
félek, remegek: szeretek, szeretek.
Fehér sikolyok, kipirult arcok
kiáltják feléd: nem lehetsz enyém.
Sírok és nevetek: szeretlek, szeretlek!
Suttogom elhalva: akarlak, örökre!
Vess meg, de ne szeress,
csak fogd meg a kezemet.
Bocsáss meg: szeretlek, nagyon, nagyon.
Kicsit megkésve boldog Valentin napot NEKED!
Valentin
Valentin nap az év minden napján van . , hogy ki mikor ünnepli , naponta , évente egyszer azt mindenki saját maga dönti el , nem a naptár .
Valentin nap az év minden napján van . , hogy ki mikor ünnepli , naponta , évente egyszer azt mindenki saját maga dönti el , nem a naptár .
T
TH6777
Vendég
Tisztelt Fórumozok, Kedves Látogatók!
Ezuton tájékoztatunk Mindenkit, hogy a közelgő
VALENTIN NAP
alkalmából az üzeneteknek és kivánságoknak rendelkezésetekre áll ez a cél topik, valamint a CH Rádiójának kivánság műsora, ahol is mindenki szive szerint üzenhet szerelmének,szeretteinek,barátainak!
CH Rádió:
http://canadahun.com/forum/forumdisplay.php?f=168
Kérjük az offolások valamint a Vendégkönyvekre való képek feltöltésének elkerülése végett ezt a topikot, ill a Rádiót használjátok!
Köszönjük!
CH Vezetősége.
BOLDOG VALENTIN NAPOT!
Ezuton tájékoztatunk Mindenkit, hogy a közelgő
VALENTIN NAP
alkalmából az üzeneteknek és kivánságoknak rendelkezésetekre áll ez a cél topik, valamint a CH Rádiójának kivánság műsora, ahol is mindenki szive szerint üzenhet szerelmének,szeretteinek,barátainak!
CH Rádió:
http://canadahun.com/forum/forumdisplay.php?f=168
Kérjük az offolások valamint a Vendégkönyvekre való képek feltöltésének elkerülése végett ezt a topikot, ill a Rádiót használjátok!
Köszönjük!
CH Vezetősége.
BOLDOG VALENTIN NAPOT!
