Borzalmas terrortámadás Barcelonában

Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután. Késő délutáni hírek szerint legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma sajtójelentések szerint hatvan körüli, többen válságos állapotban vannak.

Egy belügyi illetékes ugyanakkor kevesebb halottról, illetve sérültről beszélt. A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet. Az áldozatok állampolgárságáról egyelőre nem érkezett hír.

A kisteherautó vezetője elmenekült. Névtelenségbe burkolódzó rendőrségi forrásokra hivatkozva az El País című spanyol lap arról adott hírt, hogy ketten követték el a támadást, amely után bevették magukat egy közeli étterembe és túszokat ejtettek. A helyi sajtó jelentése szerint a rendőrség tárgyalásba kezdett a túszejtőkkel.

A rendőrség lezárta a környéket, akárcsak a közeli metró- és vasútállomásokat, a lakosságot pedig arra kérte, maradjon távol, hogy ne akadályozza a mentők munkáját.

A furgon a Las Ramblas sugárúton hajtott a járdára, mintegy 600 méteren keresztül gázolt, míg végül egy kioszknak ütközött a La Boquería piachoz közel.

Egyes helyi források lövöldözésről adtak hírt. A rendőrség cáfolta, hogy tűzpárbaj történt volna, ugyanakkor talált egy másik furgont, amelyet állítólag a támadás elkövetői béreltek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

A rendőrség az esettel összefüggésben annyit közölt, hogy egy muzulmán férfi furgont bérelt, azt azonban nem erősítették meg, hogy a merénylethez használt furgonról van szó.

Egyelőre nem jelentkezett semmilyen szervezet a merénylet elkövetőjekén.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal.

"A legfontosabb, a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése" - fogalmazott a spanyol miniszterelnök.
MTI

terror.jpg
 
Láttam két támadó képét: gyerekek... Sajnálom őket, mert ahogy nem egyszer hallani, hogy (többnyire nem muszlim) gyerekek igaznak élik meg a játékokat, beszervezhetők bandába, beugrathatók idióta kihívásokba, stb, úgy ezek a gyerekek is csak áldozatok. Még a felnőtt támadók is általában kisgyerekként lettek fanatizálva. Nem azok az igazi tettesek, akik végrehajtják ezeket a merényleteket, de azok, akik keverik a trutyit nem elérhetők. (Tévedés ne essék, nem Sorosra gondolok, bár őt sem tartom fehér báránynak.) A nagy emberbarát szövegeknek csak a kisember dől be, ők hiszik. Ami itt folyik minden, csak nem emberbarát. Szerintem.... Valahogy nem tudom elfogadni, hogy ez csak összeesküvéselmélet.
 
A bezárkózásra "szavazó", summásan egy kaptafára vevők semmivel sem különbek a terrorista szervezetekkel.
Nem bezárkózásról van szó, hanem ésszerű önvédelemről! A hároméves gyermekemnek sem engedem el a kezét, hogy szabadon járjon az ismeretlen idegenek, a veszélyes járművek, a rossz terepviszonyok stb. között - bízván abban, hogy úgysem történik semmi baj! Ha mégis így teszek, azaz ész nélkül bízom egy olyan világban, amely láthatóan egyre veszélyesebb, akkor nem szerető apa vagy anya vagyok, hanem felelőtlen, gondatlan és rossz szülő, akinek szembe kell néznie tettei/mulasztásai káros következményeivel. Bele kell néznie gyermeke tekintetébe, el kell számolnia a lelkiismeretével, és adott esetben törvény előtt kell felelnie! Amit látunk, az a nyitott határok politikájának, a Willkommenskultur és multikulturális társadalom erőltetésének, illetve egyes európai államok háborús politikájának vállalhatatlan következménye, amely ráadásul a világ szegénységének és igazságtalanságának a problémáját sem fogja enyhíteni, csak - tág értelemben vett - hadiállapotba süllyeszt egy kontinenst.
 
A radikalizalodast azert figyelemmel lehet kiserni, es lekapcsolni a szereploket.
Az biztos az utobbi esemenyeknel az osszes terroristarol valamilyen formaban kiderult ,hogy nem szazas es elkotelezett hive a radikalis vallasos szervezeteknek.

A legnagyobb segitseget a bekes muszlim vallasu emberek tudnak adni.
MA lehallgatni titkos modszerekkel a gyanus embereket szerveeteket nem lehet gond.
Az osszes potencialisan veszelynek kitett orszagok ossze fogasa kell, mert csak egyutt lehet fellepni a terroristak ellen.
A 9/11 utan olyan szigoru ellenorzes van Canada es Usa hatarain szarazfoldon legi es vizi vonalon ,hogy egy legy is utelvellel csuszhat at.
Felsorolni is sok lenne amiket bevezettek mindenki szamara.
Egyet ezert megemlitek, mehetsz barmilyen autoval, sajat berelt kolcson auto vagy taxi minden autonak meg kell allni, es mint egy MRI-nal korbe megy tobb kamrera alul felul oldalait vegig paztaza, es igaz par perc meg a kep megjelenik az Officer elott es zold utat ad.

Nagyon kellemetlen nekunk az itt eloknek,de zokszo nelkul alavetjuk magunkat mert a mi biztonsagunkat szolgalja.
A rasszizmus nem fog megoldast hozni.
 
Nem azok az igazi tettesek, akik végrehajtják ezeket a merényleteket, de azok, akik keverik a trutyit nem elérhetők.
NEM tenyleg nem azok
De ezek a gyerekek aldozatok
a szulok sok esetben emigraltak a gyerekek 2. es sokad generaciok
a szulok kuszkodnek a mindennapi lettel a kolokre mar nem jut energia
az meg csak no mint a gaz .
Ezek a gyerekek csapodnak kulonbozo szervezetekhez
vallassi radikalizalodas a muzulmanoknal -- ott meghallgatjak oket --ott a tobbi is a kallodas szakaszaban van
ott ertik ,hogy mi a baja az uj orszaghoz meg ,a regihez mar semmi koze
ott ertik a nyelvet (az ujat IS amit lassan jobban beszel )
innet kell indulni
meg mielott valaki azt gondolna ,hogy ez nacio fuggo az TEVED !!!
van itt activ tag ki ennek a poklat megtapasztalta (mikor nem tud mit kezdeni magaval a gyerek es teszi a visszafordithatatlant ...!! )
mire eszreveszed HA veszed mar reg keso !!
Elvitte egy ilyen -olyan szervezet ,hogy mit csinal belole ???
felhasznalja ,DE te ezt ,hogy megmagyarazd arra eselyed sincs mar !!
elvesztetted ---- ujsaghir lesz belole vagy meg az sem
 
Utoljára módosítva:
Te soroltad bele őket...akkor biztos regisztráltad őket......
Én nem soroltam sehova. Analema idézte, hogy 160.000 spanyol. Én csak megnéztem, hogy 46.millióan vannak. ;)
Tudod, ez pont olyan, mint 50 hülye vescési tüntető alapján levonni a következtetést, hogy "a magyarok" fasiszták.
 
Vecsesen kivul akad meg egy par helyseg, ahol eleg sokan vannak,sot lathatoan masiroznak is akar a Hosok terenel is.
Egy is sok beloluk.
 
NEM tenyleg nem azok
De ezek a gyerekek aldozatok
a szulok sok esetben emigraltak a gyerekek 2. es sokad generaciok
a szulok kuszkodnek a mindennapi lettel a kolokre mar nem jut energia
az meg csak no mint a gaz .
Ezek a gyerekek csapodnak kulonbozo szervezetekhez
vallassi radikalizalodas a muzulmanoknal -- ott meghallgatjak oket --ott a tobbi is a kallodas szakaszaban van
ott ertik ,hogy mi a baja az uj orszaghoz meg ,a regihez mar semmi koze
ott ertik a nyelvet (az ujat IS amit lassan jobban beszel )
innet kell indulni
meg mielott valaki azt gondolna ,hogy ez nacio fuggo az TEVED !!!
van itt activ tag ki ennek a poklat megtapasztalta (mikor nem tud mit kezdeni magaval a gyerek es teszi a visszafordithatatlant ...!! )
mire eszreveszed HA veszed mar reg keso !!
Elvitte egy ilyen -olyan szervezet ,hogy mit csinal belole ???
felhasznalja ,DE te ezt ,hogy megmagyarazd arra eselyed sincs mar !!
elvesztetted ---- ujsaghir lesz belole vagy meg az sem
Itt a városban szép számmal élnek muszlimok, akik a volt Jugoszláv tagállamokból érkeztek. Ők is dolgoznak reggeltől estig, és valahogy mégiscsak sikerül nekik normális gyereket nevelni.
 
nem sok szervezés meg koordinálás kell egy autó vezetéséhez, a nyári szezonban még ahhoz se nagyon, hogy célpontot válasszon. lényegesen kevesebb ember és háttér, mint mondjuk egy bombás merénylethez. akárkiből, akárhol lehet gázoló.
De, kell szervezés mert egy autóval sem egyszerű olyan nagy kárt okozni...nem akarok részletekbe bonyolódni de, nem mindegy hogy mikor gyorsulsz mit veszel célba mekkora sebességgel..ráadásul itt meg kénytelenek voltak előre hozni a támadást mert a robbanó anyagokkal teli lakásuk a levegőbe repült...szóval még robbantani is akartak. (hogy miért is robbant fel a lakás? vagy szándékosan történt baleset? hm..ezek vagy kiderülnek vagy nem...de, nem is a mi dolgunk)
 
Éljen a Wilkommenskutur! :) Danke, Mutti!

Mi köze a mamàdnak az esemenyekhez?
Magyarorszagon minden heten meghal egy nö a ferje vagy szeretöje altal. En szeretnem ha minden gyilkossagot egyforman elitelnenk. Erdekes, hogy az USA-ban elkövetett feher-rasszista terror elment a figyelmetek melett.

Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.
 
Biztos ismeritek a klasszikus viccet még az átkosból:

Elkapják a Szovjetunióban az amerikai kémet, és annak rendje-módja szerint elítélik.
Az eljárás végén megkérdezi, hogy mégis, hogy bukott le.
A válasz végtelenül egyszerűen hangzik:
Tudja, itt elég kevés a néger.

Aki elhiszi, hogy a magyar állami szervek felkészültsége magasabb ennél a szintnél, az a NER álomvilágában él.
Aki elhiszi, hogy a lopás céljából elépített kerítés, a folyamatos piknikezők költségei bármitől is megvédi, szintén.
Én is szeretnék olyan cég tulajdonosa lenni, akit horror pénzért megbíznának a földönkívüliek elleni védelmi rendszer kiépítésével.
És hiába választott amerika egy arrogáns ostoba ripacs elnököt,ott borítékolható, hogy örülhet, ha kitöltheti a ciklusát.
Nálunk ez esélytelen.
A bezárkózás mit oldana meg?
A brüsszeli merénylet főszervezője Budapestet olyan útlevéllel hagyta el, aminek sorozatszámát ismerték a magyar hatóságok.
Az IS által elfoglalt területeken zsákmányolt biankó eredeti útlevelekről van szó.
A szükséges szakembereket nem egykori katasztrófavédőkből, személyi magántestőrökből, pocakos tábornokokból, jogászokból, történelemhamisítókból kell toborozni. Sőt, még az autófényező illetve gázszerelő szakmával rendelkező is kevés.
Az embercsempészekről is a "beépült" és később a hatóságoktól vegzált újságíró többet tud, mint a saját titkosszlgálati majmaink.
 
Mi köze a mamàdnak az esemenyekhez?
Magyarorszagon minden heten meghal egy nö a ferje vagy szeretöje altal. En szeretnem ha minden gyilkossagot egyfirman elitelnenk. Erdekes, hogy az USA-ban elkövetett feher-rasszista terror elment a figyelmetek melett.

Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.
Nos ha az UNIO határánál meglett volna szűrve a bevándorló tömeg akkor nem ellenőrzés nélkül áramlik be ..
Lehet hogy minden héten megölnek egy házastársat de, utána senki sem áll fel és dicsekszik el vele...
Minden gyilkosságot egyformán itélnénk meg...mire gondolsz öt évre vagy kötélre?
USA gyilkosság...micsoda szavak fehér, rasszista, terror...ezeket felejtsd el. Máskülönben ez a cikk sajnos Barcelonáról szól.
Aki derekán robbanó övvel rohangász az öngyilkos??? Az áldozatok hozzátartozóinak is ez a véleménye?
 
*
NEM TETSZIK, csak kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy ilyenek is előfordulhatnak. Lelkiismeretlen emberek ölnek, csak azért, hogy elhintsék a félelmet, azt, hogy sehol, senki ne érezze magát biztonságban. Németországban amikor ott történt a tragédia, az ott élők azt választották, hogy azért sem vesznek arról tudomást, hogy bármikor lecsaphat közéjük egy autó. Ők azért is megmutatták, hogy biztonságban akarnak élni és már másnap visszaállt a régi élethelyzet. Őszintén megírom, hogy el tudom hinni, hogy az emberekben a félelem csírája bizony, bizony, a legnagyobb akaratuk ellenére, csak bennük marad. Nagyon sajnálom azokat, akik értelmetlenül, így veszítették el az életüket, sajnálom a családot, akik temetnek és siratnak. Bizony mondom, írom, hogy reménykedem, hogy elfogják a tettest és keményen felelősségre vonják, büntetik. Remélem és bízom, hogy ilyen elvakult idiótákat elfognak, mert az ilyeneknek nincs helye egyik társadalomban sem.

Nem, ezt egyaltalan nem vagyunk kenytelenek tudomasul venni, hogy "ilyenek" elofordulhatnak!!!! Azt hiszem ezt ragoznom sem kell tovabb!
 
A radikalizalodast azert figyelemmel lehet kiserni, es lekapcsolni a szereploket.
Az biztos az utobbi esemenyeknel az osszes terroristarol valamilyen formaban kiderult ,hogy nem szazas es elkotelezett hive a radikalis vallasos szervezeteknek.

A legnagyobb segitseget a bekes muszlim vallasu emberek tudnak adni.
MA lehallgatni titkos modszerekkel a gyanus embereket szerveeteket nem lehet gond.
Az osszes potencialisan veszelynek kitett orszagok ossze fogasa kell, mert csak egyutt lehet fellepni a terroristak ellen.
A 9/11 utan olyan szigoru ellenorzes van Canada es Usa hatarain szarazfoldon legi es vizi vonalon ,hogy egy legy is utelvellel csuszhat at.
Felsorolni is sok lenne amiket bevezettek mindenki szamara.
Egyet ezert megemlitek, mehetsz barmilyen autoval, sajat berelt kolcson auto vagy taxi minden autonak meg kell allni, es mint egy MRI-nal korbe megy tobb kamrera alul felul oldalait vegig paztaza, es igaz par perc meg a kep megjelenik az Officer elott es zold utat ad.

Nagyon kellemetlen nekunk az itt eloknek,de zokszo nelkul alavetjuk magunkat mert a mi biztonsagunkat szolgalja.
A rasszizmus nem fog megoldast hozni.

Gondolom a korbe MR-ezett autokat utlevellel, vizummal, lakhellyel rendelkezo emberek vezetik...Egyebkent meg irrelevans osszehasonlitas, mert 1.) Pont ilyen EU hatart szeretne nehany EU tagallam (de ugye az rasszizmus...), 2.) Az USA-Kanada hataron van ilyen ellenorzes, nem pedig Atlantic City minden egyes utcajanak minden egyes meteren.
 
Itt a városban szép számmal élnek muszlimok, akik a volt Jugoszláv tagállamokból érkeztek. Ők is dolgoznak reggeltől estig, és valahogy mégiscsak sikerül nekik normális gyereket nevelni.

Igazad van, de a bosnyakokat azert ne vegyuk egy kalap ala az "atlag" muzulman/arabbal. Egyreszt ok kenyszerbol lettek muzulmanok a torok idok alatt, masreszt, messze vannak az "anyaorszagoktol", harmadreszt a Monarchia majd Jugoszlavia egyensulyozta kicsit oket. Sajnos Bosznia is kezd radikalizalodni a hetkoznapokban is, egyre tobben viselnek kendot, sot burkat. Szaud-Arabia penzeli az eloretolt helyorseget. Mindenkepp masok, de ha emlekezeztek a rengeteg terrortamadas kozott tortent a grazi eset, ahol egy bosnyak autoval utott el tobb embert a setaloutcan. Mentalis beteg volt. Allitolag.
 
CIA kuldott figyelmeztetest, meg nem veszik komolyan nem tesznek meg mindent pl ilyen setalo utcakba olyan beton akadalyokat ami a gepkocsi behajtast lehetetlene teszi es biztos sok lehetoseg van a szakemberek kezebe meg.
A titkos szolgalatoknak kell nagyobb lehetoseget adni, es kozosen egyutt az EU val kialakitani terror elharitast.

Mindig vannak orult emberek akik robbantanak akik oldokolni akarnak akik velt serelmeiket masokon akarjak megtorolni. A Terez Krt robbantonak semmi koze a muszlim terrorizmushoz meg is orult buncselekmenyt hajtott vegre.
Mindig Usa lehet peldanak hozni meg ha olyan nagyon nem tetszik akkor is.
Egy kozos utlevel, kozos hatar ellenorzes , kozos titkos szolgalat sok terrort tudna meghiusitani es akkor meg ott van minden orszagban a sajat hibbant oldokolni akaro polgarok.
 
Ernö azért ennek indulj neki még egyszer:
Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.

Az ÖNgyilkos saját magát nyirja ki, mig a "bomba-etrapeval a derekan szaladgal"ó saját magát ÉS még másokat, akik nem kérték, hogy gyilkolják meg. Nyilván, ha ök is meg akartak volna halni akkor ÖNgyilkosok lettek volna.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére