Borzalmas terrortámadás Barcelonában

Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután. Késő délutáni hírek szerint legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma sajtójelentések szerint hatvan körüli, többen válságos állapotban vannak.

Egy belügyi illetékes ugyanakkor kevesebb halottról, illetve sérültről beszélt. A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet. Az áldozatok állampolgárságáról egyelőre nem érkezett hír.

A kisteherautó vezetője elmenekült. Névtelenségbe burkolódzó rendőrségi forrásokra hivatkozva az El País című spanyol lap arról adott hírt, hogy ketten követték el a támadást, amely után bevették magukat egy közeli étterembe és túszokat ejtettek. A helyi sajtó jelentése szerint a rendőrség tárgyalásba kezdett a túszejtőkkel.

A rendőrség lezárta a környéket, akárcsak a közeli metró- és vasútállomásokat, a lakosságot pedig arra kérte, maradjon távol, hogy ne akadályozza a mentők munkáját.

A furgon a Las Ramblas sugárúton hajtott a járdára, mintegy 600 méteren keresztül gázolt, míg végül egy kioszknak ütközött a La Boquería piachoz közel.

Egyes helyi források lövöldözésről adtak hírt. A rendőrség cáfolta, hogy tűzpárbaj történt volna, ugyanakkor talált egy másik furgont, amelyet állítólag a támadás elkövetői béreltek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

A rendőrség az esettel összefüggésben annyit közölt, hogy egy muzulmán férfi furgont bérelt, azt azonban nem erősítették meg, hogy a merénylethez használt furgonról van szó.

Egyelőre nem jelentkezett semmilyen szervezet a merénylet elkövetőjekén.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal.

"A legfontosabb, a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése" - fogalmazott a spanyol miniszterelnök.
MTI

terror.jpg
 
Ami nem bizonyít az elhárításunkról semmit, viszont ékesen bizonyítja az ország jelentéktelenségét.
Ugyanúgy nem érdekelné a világot, mint ahogy Afrikában viszont százakat öldösnek a terroristák.
Tudod, ráfordítás -> eredmény, megéri-e?
Nyugodtan sétálhatok az utcán - egyelőre. Legalábbis terroristától nem kell tartanom. Úgyhogy megéri.
 
Betontömbök, homokzsákok, utcákat eltorlaszoló járművek - ezeket a megoldásokat választották az európai országok hatóságai, hogy megvédjék a lakosságot a gázolásos merényletektől
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Egy barátom írta a fb-n.
Teljesen egyetértek vele!
---
Szomorúan, sőt felháborodva olvasom a híreket a legújabb terrorcselekményekről és bennem is felmerült a kérdés, mit lehet tenni?

Javaslatom a következő:

Alapvető, hogy a terrorizmus biztonsági kérdés, a szabad vallásgyakorlás pedig emberi jogi.
A kettőt szét kell választani.
Az a menekült vagy bevándorló aki erre nem képes, a befogadó ország kultúráját elutasítja, azt ki kell toloncolni, még akkor is, ha a hazájában, ahonnan menekült, halálos veszély fenyegeti.
Természetesen a befogadása előtt erről tudomást kell, hogy szerezzen vagyis fel kell rá hívni a figyelmét.
Azon személyek családtagjait, akik terrorcselekményt követtek el, vagy csak bizonyítottan előkészületet folytattak illetve kíséreltek meg, ki kell toloncolni az országból, még a legkisebb és a legöregebb családtagot is, ugyanis csak a családja tudja visszatartani az elkövetéstől a potenciális terroristát.
A legtöbb terrorista a terrorszervezet ígéretét bírja, hogy "hősi" halála után a szervezet gondoskodik a családjáról.
Ezek az "emberek" nem vallási fanatikusok, a valláshoz semmi közük. Megélhetési bűnözök, akik a családjuk jobb megélhetése céljából követik el a tettüket.
A javasolt intézkedést azokkal a családokkal szemben is végre kell hajtani, akiknek leszármazottjai már az ádozattá vált ország állampolgáraiként születtek és követték el a terrorcselekményt.
Én egy liberális, toleráns ember vagyok, sokan így ismernek. Már többször tették fel a kérdést nekem, hogy meddig lehet egy ember toleráns a másik ember cselekedeteivel, szavaival szemben és én mindig azt mondtam: addig, amíg a másik ember nem veszélyezteti az életedet, a létedet.
A terroristák az életünket, a létünket veszélyeztetik, ezért velük szemben nincs helye a toleranciának.
Azonban nem szabad összetéveszteni a terroristát és családját a menekülttel, a bevándorlóval, a más kultúrájú és vallású személyekkel, akik együtt akarnak és tudnak velünk, befogadójukkal élni. Ezen utóbbi emberek nyugodtan éljenek velünk együtt, élvezzék védelmünket, színesítsék kultúránkat, hajtsanak hasznot hazánknak.

Nincs új a nap alatt. a XX. században már alkalmazták az elképzelésed. biztos lesz, aki az elv pontos nevét is megmondja.
 
Ahogy nézem valaki szerint már te is rasszistafasisztanáci lettél... :)
 
Ismét feltünt a régi ismerős. Akkor Kend rasszista. Pont.

....Már megint ugyanaz a jokerként használt univerzális adu, ami fölényes eleganciával mindent visz. Vagy legalábbis ennek szánnák, bár az érvek hiányáról, a sablonoktól és vezéreszméktől történő eltérés miatti tanácstalanságról árulkodik. Mert hogy jön valaki ahhoz, hogy másképp álljon egy dologhoz, másként és más alapokról értelmezze ugyanazokat a tényeket, mikor a Nagy Eszmerendszer pontosan mutatja, mit kellene ilyenkor mondani. Akkor rasszista és kész.

Ez a szabadelvűen szabad, ami eszmeileg védhető és védendő, a többiről szabadon nemszabad elmélkedni logikai hurok kezd tényleg unalmassá válni. Arról nem beszélve, mennyire átlátszó és visszatetsző.

És - bár igen egyszerű lenne felfogni, hogy nem rasszokkal és népekkel van itt probléma, hanem
1/ fanatikusokkal
2/ aljas gyilkosokkal
3/ aljas gyilkosképzéssel
4/ tökéletesen ellentétes kultúrákkal és érdekrendszerekkel
5/ agresszív tolakodással és követelőzéssel
6/ a saját értékeink, környezetünk, életmódunk fenntarthatóságának és megóvásának lassan szégyenteljes dologgá nyilvánításával
7/ tökéletesen értelmetlen szlogenek hangoztatásával és bármilyen tény, esemény hatására történő azonnali kifordításával, hogy arra is igaz lehessen, ha fene fenét eszik, akkor is
8/ azokkal, akik ezzel a szűklátókörű és totálisan felelőtlen, részükről talán fel sem ismert viselkedéssel mások (elvileg a sajátjaik) életét kívánják megrendítő módon befolyásolni
9/ akik mindezt elegánsan felhasználva szerveznek, táptalajt adnak és ezt az egészet fenntartják és fenntartatják a tömeggel a végletekig az önálló gazdasági, politikai, vagy fene tudja miféle célok érdekében (Előre szólok - szó sincs Sorosozásról, mert ismerve a gondolkodásmódotokat, ez lesz a következő sablonász)
10/ röviden - a szemellenzős, bigott struccpolitikával a tömegek, a saját érdekeik kavargatásával és az okozott egyre nagyobb bajok miatti tehetetlen hazudozással a "vezetők" részéről.

Hát, ezekkel van gond. Hogy egy muszlim akárhonnét olyan, amilyen? Kit érdekel - mindaddig, míg ide nem édesgetik, és itt nem kezdi áldatlan tevékenységeit. Ha beilleszkedik, illeszkedjen - ám ezek sem hülyék. Jól tudják, itt szinte minden van, hát eljönnek érte, mint sajátjukért. Mert nekik az kijár, jobban mint a hitetleneknek. A debil hitetlenek meg nyálazva adják alájuk a lovat. Hja, ha lehet, akkor naná, hogy jönnek. Miért ne tennék?

Persze lesz ez még sokkal rosszabb is. Lesz cirkusz a vízért, élelemért, minden másért - de hurrá, Európa már most tárt kapukkal és kakaoval vár mindenkit. No, hát ezzel van itt a gond, nem a rasszokkal. És az sem igaz, hogy ezt nem értitek, mert ahhoz már tényleg hülye kellene - egyszerűen nem akaródzik szembesülni a dologgal, mert nem fér bele a Nagy Életképbe. Csakhogy nem a dolgokat és tényeket kellene félreseperni, kimagyarázni, rasszistás és egyéb jokerekkel elütni - hanem a Nagy Életkép című lelkesen hirdetett mesterséges teoria-halmazt illene közelebb vinni az Élet dolgaihoz.
 
Teddyted , én csak most arra várok , hogy mikorfognak a "jó emberek" a nemzetközi emberijogok biroságához fordulni mert a Spanyol rendör a "szemét" minden továbbinélkül lelötte a /hál Istennek/ terroristákat ! Mert ugye azt Ö nemtehette volna meg ! Ez sérti a jogukat !! Hiszen kiskoruak voltak !! Igaz embereket öltek , de hát azt szabad ! Amugy Gratulálni tudok neki , négyet letudott löni oszt nem a lábukba ! Na igy kell ezt kérem , többször nemprobálja meg , hajd ha kiszabadulna a börtönböl , vagy ugye szabadlábra kerül mert megvolt tévesztve , estleg beteg mert korlátozott volt az értelmi képesége etc.pp!!
 
"Politizaljatok" csak tovabb!
Elolvastam a kommenteket, de csak arra volt jo, hogy teljesen elmennjen a kedvem.

MEGHALT egy csomó ember, aki meg elhetett volna.
MEGHALT kisgyerek aki elott ott állt az elet!

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”(John Donne)
 
Utoljára módosítva:
Teddyted , én csak most arra várok , hogy mikorfognak a "jó emberek" a nemzetközi emberijogok biroságához fordulni mert a Spanyol rendör a "szemét" minden továbbinélkül lelötte a /hál Istennek/ terroristákat ! Mert ugye azt Ö nemtehette volna meg ! Ez sérti a jogukat !! Hiszen kiskoruak voltak !! Igaz embereket öltek , de hát azt szabad ! Amugy Gratulálni tudok neki , négyet letudott löni oszt nem a lábukba ! Na igy kell ezt kérem , többször nemprobálja meg , hajd ha kiszabadulna a börtönböl , vagy ugye szabadlábra kerül mert megvolt tévesztve , estleg beteg mert korlátozott volt az értelmi képesége etc.pp!!
Azért ha kiskorú menekültről beszélsz, legalább Te ne kisóvodásra asszociálj!
 
Nem foglalkozva az évtelen személyeskedéseddel fogalmi zavaraid vannak.
Ha valaki előbb egy kalap alá veszi az összes muszlimot és felvetik, hogy mi a gondja a bosnyák muszlimokkal, akkor vált, hogy csak az arabokkal van baja. Tudod, az arab az egy rassz.
És ha valakit elítélsz en bloc, mert arab, az már vegytiszta rasszizmus.
Attól, hogy bonyolult kérdésekre csak sablonos egysíkú megoldásaid vannak és ebben társaid is vannak, attól még nem biztos, hogy Nálad van a frankó. És unalmas hungaricum a problémák megoldásánál mindig a más nációkra mutogatás.
Az elmúlt majd két évtizedben csak rossz válaszokat adott a magyar politika.
Mára már nem utálnak minket, hanem lemondóan legyintenek.
Ezek szerint, akinek fogalma zavarai vannak, vagy csak pisszen egyet, már az is rasszista. Ez persze nem az, aki általánosítva hungarikumnak tartja a rasszizmust! Hagyjuk már ezt!
A lengyel és a magyar kormány nagy társadalmi támogatással a hátterében nem akar bevándorlókat beengedi az országba, mert (1) biztonságpolitikai kockázatot észlel, (2) és mert nem akarja társadalmi robbanással fenyegető multikulturális társadalommá alakítani az országát. Senki nem szeretné, hogy a megkérdezése nélkül másokat költöztessenek az otthonába - azok a pártállami idők elmúltak. Ehhez hasonló autonómia illeti meg az ország lakosságát is! Lehet, hogy neked ez nem tetszik, de ebben a kérdésben a magyar kormány álláspontom szerint felelős kormányként viselkedik - hozzátéve, hogy ízlésem ellen való, amit a plakátokon látok. Ugyanakkor a tömegdemokráciákban a szavazatmaximalizálás érdekében szinte mindenhol hódit az érzelmi alapú politikai marketing. Te sem csinálsz mást, csak mindenkit rasszistának bélyegzel, aki nem a te oldaladon áll!
 
Hogy egy muszlim akárhonnét olyan, amilyen? Kit érdekel - mindaddig, míg ide nem édesgetik, és itt nem kezdi áldatlan tevékenységeit. Ha beilleszkedik, illeszkedjen - ám ezek sem hülyék. Jól tudják, itt szinte minden van, hát eljönnek érte, mint sajátjukért. Mert nekik az kijár, jobban mint a hitetleneknek. A debil hitetlenek meg nyálazva adják alájuk a lovat. Hja, ha lehet, akkor naná, hogy jönnek. Miért ne tennék?

Elszomorodtam most egy kicsit. :(
Mintha másképp beszélnél most, ahhoz képest ahogy arra reagáltál amikor sógornőm keresztlányát - akit itt Lenevdulaként ismertél meg - és a férjét fényes nappal megverték, megrugdosták pusztán csak azért mert négerek voltak, és mert Clara úgy öltözött, mint egy muszlim nő. Igaz, nem burka volt rajta csak hijab. És akkor még híre sem volt a menekült hullámnak.
 
Ezek szerint, akinek fogalma zavarai vannak, vagy csak pisszen egyet, már az is rasszista. Ez persze nem az, aki általánosítva hungarikumnak tartja a rasszizmust! Hagyjuk már ezt!
A lengyel és a magyar kormány nagy társadalmi támogatással a hátterében nem akar bevándorlókat beengedi az országba, mert (1) biztonságpolitikai kockázatot észlel, (2) és mert nem akarja társadalmi robbanással fenyegető multikulturális társadalommá alakítani az országát. Senki nem szeretné, hogy a megkérdezése nélkül másokat költöztessenek az otthonába - azok a pártállami idők elmúltak. Ehhez hasonló autonómia illeti meg az ország lakosságát is! Lehet, hogy neked ez nem tetszik, de ebben a kérdésben a magyar kormány álláspontom szerint felelős kormányként viselkedik - hozzátéve, hogy ízlésem ellen való, amit a plakátokon látok. Ugyanakkor a tömegdemokráciákban a szavazatmaximalizálás érdekében szinte mindenhol hódit az érzelmi alapú politikai marketing. Te sem csinálsz mást, csak mindenkit rasszistának bélyegzel, aki nem a te oldaladon áll!

Politikai marketing?nem, ez demagog propaganda. Februarban alairta Orban az 1290 menekult befogadasat ill ugyenek letargyalasat.
Szovan nem telepitenek megkerezesunk nelkul senkit az orszagba.
20 ezer folott van a letelepedesi kotvennyel erkezo tobb orszagbol arabok kinaiak ukranok oroszok stb.
A biztonsag , nem okoz-e biztonsagi tenyezot , senki nem tudja, mert a penze a fontos es nem mas.
Se te se a masik ember nem kulonb a masiknal , tudod te ezt mert nem vagy rasszista.
Felelos kormany nem hatra fele megy hanem elore.
Ez a politika kifarol az Eu bol. Kivancsi leszek mikor teljesen elszigetelodik MO mit fogsz mondani a felelos kormanyrol...A v4 ek is szepen szetesik a lengyelek a 8szor nagyobb gazdasaga es terulete es letszama is beleremeg a hatra arctol es meg meggondolja magat ezerszer de a magyaroknak meg marad Putyin ..ez a felelos kormany...

MElysegesen elitelek minden terror cselekmenyt es minden hasonlo gondolkodast.
De az altalanositas is elfogadhatatlan mert nem minden muszlim terrorista.
Nalunk millio szamba elnek muszlim emberek , dolgoznak adot fizetnek es beilleszkedtek. Van pelda boven a jora is. Nemetorszagba is sokan elnek mar tobb evtizede nincs veluk tobb baj mint barkivel.
 
Attól, hogy bonyolult kérdésekre csak sablonos egysíkú megoldásaid vannak és ebben társaid is vannak, attól még nem biztos, hogy Nálad van a frankó. És unalmas hungaricum a problémák megoldásánál mindig a más nációkra mutogatás.
Pedig lehet hogy nála van a franko...Ismerve az USA történelmét Pearl Harbour után képesek voltak az államokban élő japánokat összezárni...ez is rasszizmus?? Ez is hungaricum:?
 
Egy barátom írta a fb-n.
Teljesen egyetértek vele!
---
Szomorúan, sőt felháborodva olvasom a híreket a legújabb terrorcselekményekről és bennem is felmerült a kérdés, mit lehet tenni?

Javaslatom a következő:

Alapvető, hogy a terrorizmus biztonsági kérdés, a szabad vallásgyakorlás pedig emberi jogi.
A kettőt szét kell választani.
Az a menekült vagy bevándorló aki erre nem képes, a befogadó ország kultúráját elutasítja, azt ki kell toloncolni, még akkor is, ha a hazájában, ahonnan menekült, halálos veszély fenyegeti.
Természetesen a befogadása előtt erről tudomást kell, hogy szerezzen vagyis fel kell rá hívni a figyelmét.
Azon személyek családtagjait, akik terrorcselekményt követtek el, vagy csak bizonyítottan előkészületet folytattak illetve kíséreltek meg, ki kell toloncolni az országból, még a legkisebb és a legöregebb családtagot is, ugyanis csak a családja tudja visszatartani az elkövetéstől a potenciális terroristát.
A legtöbb terrorista a terrorszervezet ígéretét bírja, hogy "hősi" halála után a szervezet gondoskodik a családjáról.
Ezek az "emberek" nem vallási fanatikusok, a valláshoz semmi közük. Megélhetési bűnözök, akik a családjuk jobb megélhetése céljából követik el a tettüket.
A javasolt intézkedést azokkal a családokkal szemben is végre kell hajtani, akiknek leszármazottjai már az ádozattá vált ország állampolgáraiként születtek és követték el a terrorcselekményt.
Én egy liberális, toleráns ember vagyok, sokan így ismernek. Már többször tették fel a kérdést nekem, hogy meddig lehet egy ember toleráns a másik ember cselekedeteivel, szavaival szemben és én mindig azt mondtam: addig, amíg a másik ember nem veszélyezteti az életedet, a létedet.
A terroristák az életünket, a létünket veszélyeztetik, ezért velük szemben nincs helye a toleranciának.
Azonban nem szabad összetéveszteni a terroristát és családját a menekülttel, a bevándorlóval, a más kultúrájú és vallású személyekkel, akik együtt akarnak és tudnak velünk, befogadójukkal élni. Ezen utóbbi emberek nyugodtan éljenek velünk együtt, élvezzék védelmünket, színesítsék kultúránkat, hajtsanak hasznot hazánknak.
Izraelben is hasonlóként tesznek a terror ellen.
 
NÁRAY TAMÁS POSZTJA BARCELÓNÁBÓL

Naray Tamas

·

Barcelona-ban van egy élelmiszerlánc, a MERCADONA. Ott vásárolok mindig. A pénztárnál előttem ketten állnak, legelől egy kedőt viselő muszlim nő, (ez egyébként itt (is) gyakori látvány), mögötte egy fiatal anyuka, egy hároméves körüli gyerekkel. Az anyuka miniben, magassarkúban. A kislány azt kérdezi tőle, hiszen gyerek, hogy a néni miért van így felöltözve ebben a melegben. (37 fok van) Persze nyilván mindenki hallja. Hiszen gyerek és kíváncsi... Nincs ebben a kérdésben semmi rossz. Az anyuka sincs zavarban, valamit a szokásokról magyaráz, indulatmentesen, tök korrektül. Mire a nő hátrafordul és a következőt mondja a kislánynak:

-Pár éven belül anyukád is fel lesz öltözve.

Mindnyájan jéggé dermedtünk. Nem, nem a félelemtől. Hanem attól, hogy ezt merte.

És el se hinném, ha nem előttem történik meg, 2017. augusztus 17-én, este 19 óra 15 perckor... Miközben a televízió a barcelonai terrortámadásról sugározza a fejünk fölött a riportot.

Ilyenkor az embernek nagyon nagy önuralomra van szüksége ahhoz, hogy kordában és önmagához méltó mederben tudja tartani a gondolatait.

(Kérem, hogy mellőzzétek mind a szidalmazó, mind pedig a tudtalanság/tanulás/kötelező segítségnyújtás tartalmú kommentjeiteket. Köszönöm.)
 
Igen, ebből is látszik hogy a mély az hogyan is gondolkodik
 
En meg arra lennek kivancsi, hogy a muszlim nonek az unokaja mit valaszt, majdnem biztos a magassarku divatos cucokat.

Szemelyesen ismerek muszlim csaladot ahol a szulok kijottek a nonek csak a szeme volt kint a fekete lepelbol. a gyereke az en gyerekeimmel jart iskolaba, tinikent az elo sarok utan levette a kendot es ugy ment a tobbiekkel suliba. ma ez a lany ketgyerekes anyuka akinek a gyerekerol meg nem mondod nem ecte canadai oltozkodeseben viselkedesbe. A nagymama is mar csak szines kendot hord.
 
En meg arra lennek kivancsi, hogy a muszlim nonek az unokaja mit valaszt, majdnem biztos a magassarku divatos cucokat.
Ha igaz lesz az, amit a muszlim anyuka mondott és sugallt - nem épp barátságos gesztussal, lássuk be -, akkor épphogy nem lesz választása az unokának. Mindenki azt hiszi, hogy az európai demokráciák örök életű társadalmi-politika képletek. De ahogy pár éve még ELKÉPZELHETETLEN volt, hogy ilyen arányú terrorral és terrorfenyegetéssel kell együtt élne az európai polgárnak, ugyanúgy könnyen előfordulhat, hogy az önrendelkezési jogra hivatkozva vagy éppen a fennálló törvényeket semmibe véve bizonyos muszlim közösségek európán belül meghirdetik a saría-t. Semmi garancia nincs arra, hogy a radikális iszlám a közeljövőben nem erősödik-e meg. Az események nem biztatóak!
 
Ha igaz lesz az, amit a muszlim anyuka mondott és sugallt - nem épp barátságos gesztussal lássuk be -, akkor épphogy nem lesz választása az unokának. Mindenki azt hiszi, hogy az európai demokráciák örök életű társadalmi-politika képletek. De ahogy pár éve még ELKÉPZELHETETLEN volt, hogy ilyen arányú terrorral és terrorfenyegetéssel kell együtt élne az európai polgárnak, ugyanúgy könnyen előfordulhat, hogy az önrendelkezési jogra hivatkozva vagy éppen a fennálló törvényeket semmibe véve bizonyos muszlim közösségek európán belül meghirdetik a saría-t.

0.4% a most jovo muszlemok, befolyasolni tudjak a katolikusokat hogy alljanak be muszlemoknak. Ezt azert te se gondolhatod komolyan.
A terror fenyegetes elol menekultek ok is. A terrort meg kell allitani, sok fele modon de sokkal hatekonyabban mint ahogy ma teszuk. A kozos megoldas mar fel siker.
A sairat nem kell engedelyezni, europaba se mas kontinensen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,213
Tagok
615,636
Legújabb tagunk
Zsuzska1980
Oldal tetejére