Boszorkányok, javasok

Melitta témája a 'Jóslás' fórumban , 2004 Július 9.

  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Régen szerelmi varázslásokat tettek. Oldottak vagy kötöttek. Egyszer embernek, máskor állatnak ártottak. Ma a boszorkányok legkedvesebb szórakozása, hogy rontást küldenek a tévére, ráadásul pont focimeccsek alatt.

    Hajdanában, ha a gyerek megbetegedett, azt keresték, hogy ki nézett rá ferde szemmel, azaz ki volt, aki szemmel verte. A Riska teje is azért apadt el, mert boszorkányok szívták el éjszaka a tejét, és a gazda sem a vacsorára evett csülöktől hánykolódott az éjszaka, a napnál is világosabb, hogy boszorkányok nyomták meg. Arról nem is beszélve, hogy a Pisti gyerek is azért hagyta el a régi szeretőjét, mert az új megigézte. Csupa-csupa boszorkányság, aminek a ma élő legöregebb emberek elmúltával a nyoma sem marad. Solymár József a palócföld boszorkányhagyományait gyűjtötte össze A szalmaszállal megkötött szekér c. kötetben. Most pedig Nádasi László operatőrrel forgatnak a helyszínen dokumentumfilmet.

    Az ember azt hinné, hogy a boszorkánysággal kapcsolatos babonák, szokások összegyűjtése már túl lehet a 24. órán. Szerencsére még vannak, akik beszélni tudnak róla. Nem is kevesen. Solymár József, aki Mátraballán folytatta gyűjtése nagy részét, úgy véli, a fél falunak lenne mit mesélnie.

    – A boszorkányokról, ki nyíltan, ki egy kicsit titkosan, vagy azt mondják, hogy már meghaltak, mások meg esküsznek rá, hogy vannak. Kulák Annuska Mátraballán az közölte, amikor legutóbb mikor beszélgettünk, hogy öt boszorkány van a faluba. Most, mikor lent voltunk már filmezni, mondta, már azt mondta, hogy heten vannak.

    Régen szerelmi varázslásokat tettek. Oldottak vagy kötöttek. Akkor az állatokat átkozták el. Azt mondták, ha nincs elég teje a tehénnek, akkor azt boszorkány rontotta meg. Ma a boszorkányok legkedvesebb szórakozása, hogy rontást küldenek a tévére, ráadásul pont focimeccsek alatt. A legfurcsább a dologban, hogy mindezt nem egy felháborodott férfiember mesélte el Solymár Józsefnek, hanem egy Baka Mari nevű öregasszony. Solymár József kicsit tartott tőle, hogy ezekről a titkos történetekről nem szívesen beszélnek a jó palócok, de szerencsére tévedett. Ebben nagy szerepe van annak, hogy köztük nőtt föl.

    – Immár 75 éve pólyába vittek oda, ezért állandóan firtatják, hogy hol születtem. Hát Tokajhegyalján, Tállyán, ami a szülői alkoholfogyasztást, remélem, helyes irányba befolyásolta. De aztán átkerültem ebbe a csodálatos, de nagyon szegény summás, kanadás, erdőmunkás faluba. Bányásznak nem mentek, mert azt mondták, még az én gyerekkoromban, hogy akkor mennek majd, hogyha muskátlis ablak lesz a bányán. De amilyen szegények voltak, olyan színes gondolkozásúak. Volt nekem egy csodálatos bátyám, később a Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese, aki már akkor a népi írókhoz vonzódott. Úgyhogy 14 éves még nem voltam, amikor füzettel már tudatosan néprajzi gyűjtést folytattunk. Írtam én összesen talán 16 regényt, kisregényt, jelentősebb novellát, de mikor vénember lettem, akkor jöttem rá, hogy a szépirodalom az valami, de igazából itt egy óriási leletmentést kell elvégezni. Úgyhogy így átpártoltam a néprajzosokhoz, és amatőr gyűjtő lettem. Most két szót utálok én ezzel kapcsolatban igazán. Az egyik a falukutatás. Mert a falu az nem szekrény, nem tulipántos láda, hogy abba kaparászni kelljen. A másik ilyen szó a terepmunka. Én, ha elindulok, akkor mindig ünnepi lélekkel megyek. Régebben csak a magnót kapcsoltam be, most már kamerát is viszünk.

    Solymár József ugyanis Nádasi László operatőrrel készít dokumentumfilmet a Duna televízió számára erről a különleges világról.

    Solymár József: – Pontosan úgy viselkednek az én barátaim, mintha a Laci ott sem lenne, sőt, belőlük a filmezés a legjobbat hozza ki, mintha örülnének annak, hogy valamit üzenhetnek a halhatatlanság számára.

    Nádasi László operatőr: – Számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy mennyire élő ez, hogy a mai napig mennyire hisznek az emberek valamiben. Minden olyan dolog, amit nem nagyon tudnak megmagyarázni maguknak, ami történik a hétköznapi életben magukkal, a köré kis népmeséket faragnak. Attól, hogy valakinek például valamilyen pszichés baja lesz, mondjuk depressziós lesz, ezt nem nagyon tudják orvosi módon vagy nagyon szárazon felfogni. Minden olyan ember, amelyik a természettel közvetlen kapcsolatban van, az azonnal kitalál hozzá történeteket. Így ezek a boszorkánytörténetek sem gonosz indulatok szüleményei, inkább az emberi érzések megszemélyesítései. Nekem a legnagyobb élmény talán az volt, hogy Rozsnyó mellé egy picike kis tanyára jutottunk most el ezzel a filmmel, ahol egy 91 éves pásztorral készítettünk egy interjút, aki a mai napig 16 kecskével járja a hegyi réteket és igazából nála ez már szerintem tényleg népmesei szintű. Gyönyörűen beszél, mindenféle betyártörténetekkel összedolgozott boszorkánytörténeteket és egy igazi hitvilágot tárt elénk. Tehát én ott kezdtem el igazából azt érezni, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, hogy azt a generációt, ezt a most már 90 éves generációt, akik ezt még valóban napi hittel élték át, ezeket még lencsevégre tudjuk kapni, és ezt rögzíteni tudjuk. Kicsit úgy érzem magam, és lehet, hogy most nagyon nagyképűnek hangzik, amit mondok, mint hogyha Bartók Béla vagy Vikár Béla nyomában járnánk, hiszen ők az utolsó pillanatban vettek fel népdalokat a maguk korában. Igazából a mi gyűjtésünk egy ilyenfajta értékmentés.

    Solymár József: – Hogy mit csinálnak a boszorkányok? Minden rosszaságot. De érdekes, mint hogyha a palóc boszorkányok kedvesebbek lennének. Pl. ezen a tájon nem volt soha boszorkányüldözés, börtön meg máglya. Nálunk ebbe valami kis palóckedélyesség még mindig van. Tehát a boszorkány sem olyan nagyon ártalmas. Hol béka képében jelenik meg, és akkor megvesszőzik, és aztán kiderül, hogy egy szomszédasszony utána nem tud járni. Az egyik kedves barátom elmondta, hogy őt legény korában a boszorkány lepisilte a padlásról, meg mindenféle alattomos dolgokat művelnek. Hát természetesen a tehén volt a központi állat, amit meg akartak rontani. Ugye a tehén tejét, de pl. a lovakat meg tudták úgy kötni, hogy ne tudjon megindulni. A könyvem címe is az, hogy Szalmaszállal megkötött szekér, hogy a menyasszonyt vitték volna négylovas hintóba, és nem tudtak elindulni egész addig, míg egy javasember ki nem vett egy szalmaszálat a szekér kerekéből, és akkor száguldani kezdtek a lovak. Horpácson, Mikszáth falujába megöntik azt, hogy ki verte meg szemmel a gyereket. Egy fazékba vizet tesznek, két seprűgally és faszén segítségével kérdezik meg a vizet. Itt kiderült, hogy a gyereket szemüveges kopasz ember rontotta meg. Az pedig a keresztelő pap volt. A boszorkányok elleni legjobb védekezés a fokhagyma. Hogy miért? Arra itt egy mese.

    Belzebub elindult a tüzes pokolból, hogy rosszat tegyen a palócoknak. Jött felfele, és eltévesztette az utat, és bekeveredett egy kútba, ahova beszorult, és nem tudott onnan feljebb jönni. Kikiabált segítségért, és az emberek nem tudták, hogy mit csináljanak. Kiszabadítsák-e, ahogy illenék, vagy hagyják ott. Létrát adjanak le neki vagy rudallókötelet. Végül úgy döntöttek, hogy fokhagymaszárból fűznek egy hosszú kötelet, azt leengedik, aztán ha fel tud vele jönni az ördög, feljöhet, ha nem tud feljönni, akkor lenn marad. Leengedték a kötelet, az ördög elkezdett felmászni ezen a fokhagymaszár kötélen. De fél útnál a kötél elszakadt, ő meg visszaesett a kútba. Nem volt mit tegyen, vissza kellett menjen a pokolba. Mivel a boszorkánynép tulajdonképpen az ördög nemzetsége, így a védekezés legbiztosabb módja feltétlenül a fokhagyma.

    Azt persze csak többnyire suttogják, hogy egy faluban ez vagy az a boszorkány. De még ma is megesik, hogy az illető is elhiszi. Volt olyan fiatalasszony, akinek a kisbabáját azért nem tiszte meg az öreg Orsi nene, mert őt boszorkánynak mondják a faluban, és hát mit lehet tudni…Mit gondolnának, ha a kisgyerek később beteg lenne.

    Solymár József elmesélte, hogy pontos címeket kaptak arról, hogy ki a boszorkány,de se őt, se az operatőrt nem vitte rá a lélek, hogy bárkihez is bekopogtassanak azzal, hogy „Jó napot kívánunk! Azt hallottuk, hogy ön boszorkány”. De ha valakiről ezt mondják, és szívesen mesélni magáról, akkor Solymár József és Nádasi László azonnal futnak hozzá.
     
  2. fanatique

    fanatique Állandó Tag

    Elkepeszto tortenet.
     
  3. fanatique

    fanatique Állandó Tag

    Elkepeszto tortenet
     
  4. barbaramarion

    barbaramarion Állandó Tag

    Szerintem a boszorkányok és egyéb javasemberek (bárhogy is nevezzék önnön magukat) manapság olyan ritkák,mint a fehér holló. Régen, a vallás világába nem tudták beilleszteni a furcsábbnál-furcsább eseteket, ezért féltek tőle és üldözték őket. Persze a gyakoribb eset az volt, ha valakinek rosszat akartak és ezért keverték bajba azzal, hogy 'kígyót-békát' kiáltottak rá. Véleményem szerint mindenkinek kell valami hit és ez nem biztos, hogy épp valami isten lesz. Lehet az egy érzés, a természet, stb.Nem akarom fokozni.A lényeg az, hogy a mai világban talán már sokkal inkább finomultak a varázserővel (vagy nevezzük bárminek is) rendelkező emberek felé tanusított tolerancia és végre vannak olyan emberek,akik ezt természetesnek veszik és nem félnek már tőle.
     
  5. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Szerintem meg reneszánszát éli a boszorkányság is és a javasemberség is csak legfeljebb nem pont ezzel a névvel illetik.
    A boszikról annyit, hogy saját portáljaik vannak (magyar nyelven is). Ha megnézed a tv-k műsorkínálatát a sorozatok (Bűbájos boszorkák, Sabrina.. .) mellett szinte minden héten van valami boszorkás film.
    A másik a javasembert, vagy füves embert ma természetgyógyásznak,alternatív gyógyítónak fitoterapeutának szokták nevezni:).
     
    Mileva kedveli ezt.
  6. Vadóc999

    Vadóc999 Állandó Tag

    Szerintem is
     
  7. Vadóc999

    Vadóc999 Állandó Tag

    Mármint elképesztő történet
     
  8. grozsa11

    grozsa11 Állandó Tag

    A nyáron olvastam ki Wass Albert: Funtinelli Boszorkány c. könyvét. (Mondjuk a "13 almafa" vagy az "Elvész a nyom" mégjobb volt, de) a témában érdemes elolvasni...
     
    dormarth kedveli ezt.
  9. Csillagvirag

    Csillagvirag Állandó Tag

    Azt hiszem az en nagymamam kicsit beleillik a fenti leirasba, bar nem tartottak soha boszorkanynak, gyogyito asszony volt Meszkon, a tordai hasadek melletti kis, hegyi faluban. Pontosan tudta hogy kell elvenni egy tehen tejet, bar O nem uzte ezt a praktikat. Szenes vizet vetett nekem, ha beteg voltam, es kozben gyogyito imakat mormolt.Jeles almai voltak, mindig megalmodta, ha valahol baj tortenik, vagy meghal valaki. Feltem az almaitol.
    Csontkovacs volt, olyan toreseket es ficamokat is helyretett, amiket az orvosok mar csak operacioval tudtak volna kezelni.Azt mondta:tudja hova kell nyulnia, mit kell megpattantania, hogyan kell rantania az ember karjan, laban. Az edesanyjatol tanulta, es valoszinuleg nemzedekeken keresztul hagyomanyozodott ez a tudas. Sok embert meggyogyitott es gyerekeket is, mindezt olyan deruvel, joszandekkal es eletigenlessel, hogy nehezen lehetett volna boszorkanynak nevezni. Azt hiszem egy regi tudas utolso tanuja volt O a csaladunkban.
     
  10. alberth

    alberth Állandó Tag

    Sok ma a bulvár-boszorkány, de igazi, hagyományos, egyszerű, vidéki asszony, vagy javasember, látó - az ritka.
    Az igazi javasok nem csoporttanfolyamokon, médiabulvársajtó útján szerzik tudásukat.
     
    simonrozsa és Diomayo kedveli ezt.
  11. swenson

    swenson Állandó Tag

    Szia Csillagvirág!
    Milyen kár, hogy nem adta át a nagymamád a tudását másnak!
     
    ezoka és lótuszvirág29 kedveli ezt.
  12. Csillagvirag

    Csillagvirag Állandó Tag

    Igen, en is sajnalom, de nagyon oreg volt mar,hogy megtanulhattam volna tole, keson szulettek az unokai. De mindenikunk (harom unokaja van) gyogyit valahogyan, gyogynovenyekkel (a legkisebb hugom),reikivel (a kozepso hugom), mesevel (en),... Es egymastol tanulunk, es az alapiranyultsagunkat is meghatarozza, hogy O volt...Igen, jo volna annak a regi tudasnak is a birtokaban lenni.
     
    lótuszvirág29 kedveli ezt.
  13. boci9

    boci9 Állandó Tag

    Szerintem kell némi 6. érzékének lennie annak aki igazi boszi akar lenni, és az se árt, ha jócskán van élet tapasztalatta. Bár kell némi tanulás is hozzá.
     
  14. Ainethil

    Ainethil Állandó Tag

    Bár én nem hiszek a varázslatokban, sokat tanultam Women's Studies tanulmányaim során a "boszorkányok", javas- és füvesasszonyok, valamint a bábák jelentőségéről. Úgy gondolom, hogy ezek a bölcs asszonyok üldözése, és a kísérlet hagyományaik kiirtására a patriarchális társadalom és vallás térnyerésének része. A kereszténység bevezetésének egyik negatív mellékhatása az volt, hogy az egyház megpróbálta kiirtani a nőközpontú lelkiséget és helyettesíteni a kereszténységgel, hogy az egyeduralkodó vallássá és kultúrává váljon.

    Nem titok, hogy évszázadokkal ezelőtt Szűz Mária tisztelete vette át az ősi termékenység-istennők tiszteletének helyét. Persze ez nem valamiféle összeesküvés, hanem a judeo-keresztény hitvilág szerves része: nem lehetnek más istenek Jahve mellett, aki alapvetően hímnemű. Sajnálatos jelenség, hogy az apa- és férfiközpontú kultúra és vallás nem tűrt meg mást maga mellett. Ezzel egyébként nem a keresztény vallást illetve egyházat ítélem el, inkább a vallás terjesztésének egyes erőszakos módszereit.

    Azt is nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a javasasszonyok tudománya, akik a természethez fordultak gyógymódokért, az orvostudomány ellenségének lettek nyilvánítva. Szerintem a természetgyógyászatnak és a modern orvostudománynak inkább segíteniük és kiegészíteniük kellene egymást, mint ellenségeskedni. Azt különösen fájlalom, hogy a bábaasszonyok tevékenysége annyira mellőzve lett, a férfi szülészorvosok javára. Úgy gondolom, hogy a bábák inkább partnernek tekintik a szülő nőt, aki saját maga dönti el, hogyan akar szülni, mint betegnek, akin operációt hajtanak végre.
     
  15. Radványa

    Radványa Állandó Tag

    [idézet
    Nem titok, hogy évszázadokkal ezelőtt Szűz Mária tisztelete vette át az ősi termékenység-istennők tiszteletének helyét. Persze ez nem valamiféle összeesküvés, hanem a judeo-keresztény hitvilág szerves része: nem lehetnek más istenek Jahve mellett, aki alapvetően hímnemű. Sajnálatos jelenség, hogy az apa- és férfiközpontú kultúra és vallás nem tűrt meg mást maga mellett. Ezzel egyébként nem a keresztény vallást illetve egyházat ítélem el, inkább a vallás terjesztésének egyes erőszakos módszereit.


    Kicsit után nézhetnél a keresztény szó jelentésének.

    Két fő, és rengeteg altípust ismerünk. Az egyenlőszárú kereszt a vízkereszt. Ez az ábrán a gömbön belülre esik.
    [​IMG]
    Amennyiben túlnyúlik a gömbön egy ága, úgy már mindenképpen tűzkeresztnek kell neveznünk, de itt is vannak a hosszabb szárak között is nevezetes hosszúságok. A legfontosabb aránynál a hosszabb szár 3,16-szor hosszabb a többinél. Ilyen a Teremtő terjedési arányszáma. Fontos sebességi paraméterek a téridő (Mindenható, Mahad) tachionsebessége, a fénykvantum tachionsebessége és az anyagvilág határparaméterei. Ezek a templomépítési szent szögek láthatók a világ minden vallásának a templomain. Kétségtelen, hogy már ide is betört a liberalizmus, így egyre kevesebb a valóban szent rezgésű templomunk. Ezek nélkül a térrezonanciák nélkül is lehet szép valami, de akkor már csak egy "épület" és nem "templom". Tempus=idő. Szóösszetételekben "temp". Az "us" rovásírásjelünk, ami a teremtési zónát jelenti a Teremtőben. Azt, ahol a fenti képen a gömb is látható. Innen az országalma alakja is.
    "Két erővonal találkozása, melynek során egy balról jobbra tartó és egy felülről lefelé haladó erővonal metszi, két ellentétes törekvés köti, akadályozza egymást. Az élet alaptörvénye az ellenpólusok állandó kölcsönös egymásra hatása. Ez a kölcsönhatás minden tapasztalás, szenvedés, fejlődés forrása. A kereszt egyébként az érvénytelenítés, megsemmisítés jelképe is. Gondoljunk csak az ismert szólásmondásra: "arra már keresztet vethet!" -, tehát útjára enged valamit, lemond róla, elveszettnek tekinti. Ha ennek a két egymást metsző erővonalnak, amely kultúránk hatalmas szimbólumává emelkedett, mély rétegébe hatolunk, felismerhetjük benne a karma megsemmisítésének kulcsát is. A kereszt évezredek óta a messianizmus, a megváltás szimbólumává vált az emberiség számára. Krisztus az emberiség szeme láttára mutatta be a kereszt szörnyű és ugyanakkor felemelő misztériumát. A keresztet fel kell emelni! Kínok véres verejtékével, roskasztó súlyát cipelve kell felhurcolni a Golgotára, hogy testünket, a bűnöknek, a szenvedélyeknek és a halálnak ezt a rabszolgáját rajta megfeszítsük. Mert csak a megfeszítés után következhet be a végső szabadulás: a feltámadás!"
    (Wictor Charon: A misztikus út, részlet)
    Keresztények azok, akik ismerték a kereszt tényét!
    Ma keresztény szóval illetnek vallásos embereket. lásd, romai katolikusok. nevükben nincs benne, hogy keresztények, Római egyetemesség hivői.
    Magyar hitben régen akik keresztények voltak, tudták az istent. Atya, Anya/nagyboldogasszony/ és fiú ,gyermek egységét!
    ÉGi Atya/ez az értelem, a Fény, a Szellem/ valamint a Fény fia / Jézus - vagyis a teremtett -földre született - Istenfi. Harmadikként pedig a Szent LÉLEKISTENANYA aki maga a Természet, az anyagvilág, a lelkiség, az érzelem. Az emberi fajban is a hármasság adja a család képet: az APA-GYERMEK-ANYA. S "ahogy fent, úgy lent."
     
    1958 kedveli ezt.
  16. Ainethil

    Ainethil Állandó Tag

    :confused:

    Bocsáss meg, Radványa, én évekig tanultam keresztény teológiát, valamikor misszionáriusnak készültem. Sajnos arra a következtetésre jutottam, hogy a keresztény hitet már nem tudom magaménak vallani. Tisztelem a véleményedet, de kérlek, ne feltételezd, hogy nem tudom, miről beszélek, csak mert hitvilágom eltér a tiédtől.
     
    ezoka kedveli ezt.
  17. Radványa

    Radványa Állandó Tag

    Rendben
    Én nem tanultam ilyet, csak keresgélek és kutatok, hogy megtaláljam a helyem.Csak az én gondolatvilágomban a katolikusok nem keresztények, hiába vallják magukat annak..
     
  18. Hársfalevél

    Hársfalevél Állandó Tag

    Én is szivesen beszélgetnék egy IGAZI boszorkánnyal, de utána ország világnak elmondanám, ha van hozzá képessége. Eddig olyanokkal találkoztam, akik azzal kezdték mennyit kérnek a jóslásért, pedig azt mondják az "igazi" nem kér pénzt, de ha tényleg jó hamarosan gazdagabb lehet bármelyiknél.
     
    1958 és Kriszta921 kedveli ezt.
  19. amanfromdiosjeno

    amanfromdiosjeno Állandó Tag

    Szerintem is kevésen vannak, akik boszorkánynak születtek. De a téma a reneszánszát éli. Mert kell hit és kell csoda az élethez, nem?
     
    ezoka kedveli ezt.
  20. ionon

    ionon Vendég

    <meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Mai világban nem nehéz annak lenni egyetlen dolgot kell szem előtt tartani. A boszorkányok jelmondatát tehetsz bármit de, nem árthatsz senkinek évezredes jelmondat (azok, akik eltértek tőle azok nem voltak sohasem boszorkányok).
     

Megosztás