Canadahun Mesepályázat

Melitta témája a 'Pályázatok' fórumban , 2013 Március 15.

Témaállapot:
Not open for further replies.
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Nekem az lenne olcsobb ha szemelyesen vennek fel......:) de ha Mo-n nyerik meg a palyzatot akkor marad a posta ha megsem jonnek erte.;)
     
    miragem kedveli ezt.
  2. Charlie - egy pillanatnyi délután

    Charlie kinyújtotta a lábát, és ahogy kinyújtotta a lábát, megállt az élet. Az asztali lámpa nem világított tovább, az óra most már állandóan fél tizenkettőt mutatott, az asztalról viszont leesett egy doboz gyufa.

    A doboz a szemetes kosárba esett, ahonnét egy kis levelibéka ugrott elő, rázöttyent a padlóra festett akvarellre, és magával vitt kéttalpnyi pirosat meg kéttalpnyi feketét.

    Mintha a zajra mászott volna elő, a sarokban megjelent egy pici, szürke egér. Végigsurrant a szekrény mellett és a könyvespolc oldalán felmászva, bebújt a tv mögé. A békát meg se látta.

    A béka viszont meglátta a sündisznót a padlóváza mellett. Merészen balra ívelt, hajszálnyira zúgott el az akvárium mellett. A sámlin kötött ki.

    A szobaajtó váratlanul kinyílt és bejött egy kutya. Lógott a nyelve, nyakában partedlit viselt. Észrevette a sünt és lassan közelített. Nem ugatott.

    A sün egy csótányt figyelt, amelyik a padlóváza repedéséből óhajtott a padlóra lépni. A kutya már kapott enni, a békát is etetik, csak a szegény sünire hagyták rá nagyvonalúan a ház bogarait. A sün tehát az ebédjét figyelte.

    A kutya már majdnem elérte a sünt, a sün meg a csótányt, amikor a béka elhatározta magát, hogy beleugrik az akváriumba. A víz nagyot csobbant és a kilöttyenő vízzel egy hal is a padlóra került.

    Ekkor jelent meg az ablakban a macska. A macska gyorsan felmérte a helyzetet és már ugrott is a halra. A kutya – megzavarván a csobbanástól – a sün felé kapott.

    A sün – miután csótány barátunk utolsó kis pracliját is a földre helyezvén, futásnak eredt -, rárontott a szárnyasra.

    A macska – szájában a hallal – a padlóváza túlsó oldala felé iszkolt, fedezéket keresve. A sün ugyan bekapta a csótányt, de mivel a kutya jókorát a hátára húzott, összegömbölyödött és a padlóvázát megkerülve, görögni kezdett.

    A kutya halkan nyüszített és egyhelyben maradt.

    A sün nekigurult a macskának és össze-vissza szurkálta. A macska megpróbált félreugrani, de a lendülettől kirepült a szájából a halacska és fejen találta a szenvedő ebet. Az nem sokat tépelődött, honnét ez az áldás, hanem egyszerűen megette a halat, s éppoly hirtelen távozott, ahogyan jött.

    A macska kimenekült az ablakon.

    A sün behúzódott az éjjeliszekrénybe.

    A béka ott fulladozott az akváriumban. A halak dühödten bökdösték.

    Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Az asztali lámpa fénye kigyulladt, az óra fél tizenkettőről fél tizenkettő után egy perc felé tartott.

    Charlie visszahúzta a lábát és kiemelte a gyufásdobozt a szemétkosárból, majd felállt és kinyitotta a bejárati ajtót. Hazaérkeztek a szülők.

    Az élet újra megindult.
     
  3. KingFishR

    KingFishR Állandó Tag

    A Havasi Cincérek újabb kalandjai

    Élt egyszer egy cincércsalád a Nagyhegy oldalában egy virágos tisztás közepén, azon belül is az Ősöreg Bükkfa tövében. A cincércsaládban öten éltek: Cincérapuka, Cincéranyuka, Cincérnagyfiú, Cincérfiú és Cincérkislány. A cincércsaládban hamarosan örömteli pillanatok következtek: megszületett Picincér, a cincérbaba.
    Azonban a cincérek nem sokáig örülhettek felhőtlenül a cincérbabának, mert jött egy Nagysárkány és elrabolta Picincért, hogy szolgája legyen majd, ha felnő. A cincércsalád kapkodott fűhöz-fához, rohangáltak az erdőben a pici cincért keresve, de sehol sem találták. Végső kétségbeesésükben Csigapóhoz fordultak. Csigapó az erdő legöregebb, legbölcsebb állata, aki ráadásul jövendőmondó hírében is állt. Csigapó belenézett mindent látó távcsövébe és azt mondta a kétségbeesett cincéreknek, hogy a Nagysárkány az erdőszéli tó partján egy barlangban rejtegeti Picincért. Azt is mondta még, hogy akkor tudják csak kiszabadítani a fogságból a cincérbabát, ha felkeresik a boszorkányos Cincérmamát az Öreg Hársfa alatti kéreglakában és kérnek tőle kéregdobozos varázsporokat, amelyek közül az egyik erősítő, a másik gyengítőpor legyen. A cincérek elsiettek Cincérmamához. Ott gyorsan elmesélték mi történt és elkérték tőle a varázsporokat. Cincérmama útmutatást is adott az erősítő- és a gyengítőporhoz, hogy melyiket mikor használják, és hogyan alkalmazzák. A cincércsalád villámgyorsan elköszönt és rohantak az erdőszéli tó felé, miközben mindannyian vettek be az erősítőporból. Futás közben találkoztak a barátságos Kissárkánnyal, aki nagyon szomorú volt, könnyben áztak a szemei, mert a Nagysárkány beköltözött a tóparton lévő barlangjába. Miután a cincérek elmondták neki a gondjukat, bajukat a Kissárkány mindenképpen segíteni akart nekik. Adtak a Kissárkánynak az erősítőporból, majd mindegyik cincér felült a Kissárkány hátára és már repültek is az erdőszéli tóig. Cincéranyuka elővette a gyengítőport és a barlang bejárata előtt a tóba hintett belőle, majd elbújtak a tó túlsó partján egy szikla mögé. Vártak arra, hogy a Nagysárkány előjöjjön és igyon a tó vizéből, hogy könnyebben le tudják győzni. Amikor végre előmerészkedett a sárkány és ivott, akkor előugrottak a szikla mögül és lekaszabolták a Nagysárkányt. Cincéranyuka és Cincérkislány pedig rohantak a barlangba Picincérért. Picincérnek szerencsére semmi baja nem lett az ijedtségen kívül.
    Ezután a Kissárkány hátán mind a hatan hazarepültek az Ősöreg Bükkfa tövébe, ahol megkérték Kissárkányt, legyen Picincér keresztapja. A keresztelő után nagy lakomát csaptak. Ma is boldogan élnek és várják az újabb kalandokat.
     
  4. Tavaszváró nyuszi-mese

    Az erdő szívében egy kis patak közelében, egy tágas föld alatti üregben élt, egy népes nyúlcsalád. Kilenc nyuszi gyerekkel igencsak mozgalmas az élet!

    Az elmúlt napokban egyre hidegebbre fordult az idő, és beköszöntött a tél, Hótündér egyre csak fújta a hópelyheket.

    A nyúlszülők, jól felkészültek a télre, sok eleséget gyűjtöttek, de tudták, hogy a hosszú tél nagy megpróbáltatás lesz a mozgékony kis nyusziknak.

    Anyaaa, csupa jég a bundám! - panaszkodott Csini, a bájos nyuszilány miközben mancsaival próbálta tisztogatni a bundáját a séta után.

    - Ne olyan hangosan Csini, aludni szeretnék! - ásított egy nagyot Szunya, aki legszívesebben az egész telet átaludta volna.

    - Ettől a sétától nagyon megéheztem! – paskolta meg korgó hasát, a mindig éhes Pocak,- mikor eszünk?

    - Hamarosan kész a vacsora! - válaszolta mosolyogva Nyuszi mama, miközben Csini bundáját egy fenyőággal kefélgette. - Fürge, kérlek, szaladj gyorsan a többiekért, már sötétedik!

    Picur, Morci, Eszes, Ugri es Vigyori éppen hónyuszit építettek, a patak közelében.

    Egyszer csak Picur, a legkisebb nyuszigyerek, izgatottan felkiáltott - Idenézzetek! - s közben a befagyott patak tükrére mutatott, ahonnan a szél elfújta a havat - Ez Máli kedvenc játéka!

    A patak szélén, a jégbe fagyva feküdt egy kis színes fából készült virágos nyakék.

    Máli, a beteges, pöttöm nyuszilány, a nagy dombon túl lakott, minden öröme a virágos kis nyaklánca volt. Nagyon hiányozhat neki!– gondolta aggódva Picur.

    - Beleejthette a patakba, és idáig sodorta a medált az ár… – mondta Eszes, a legidősebb nyúltestvér, a füle tövét vakargatva.

    - Jaj de jó, hogy megtaláltuk! - tapsikolt örömében a füleivel, a mindig vidám Vigyori.

    - Megpróbálom kiszabadítani a jégből - mondta Picur - De jaj, ahogy a befagyott patak szélére ereszkedett, beszakadt alatta a vékony jég, s a nyaklánc is elmerült a jeges vízben.

    - Add a mancsod!- kapott utána Ugri - és láncot formázva, egymást fogva húzták ki a nyúltestvérek a didergő kisnyuszit. - Gyorsan menjünk haza!

    -De-de-deee, nincs meg a nyakék! – dadogta a hidegtől összefagyva Picur.

    - Ne aggódj, majd holnap világosban visszajövünk érte! –biztatta Vigyori

    - Nem szeretem a telet, nem szeretem a hideget, brr…–berzenkedett Morci.

    Nyuszimama forró répalevessel kúrálta a meghűlt kisnyulat.

    Másnap reggel a nyúltestvérek izgatottan készülődtek, hogy Máli nyakékét felkutassák, de az éjjel Hótündér vastag hópaplannal terítette be a tájat.

    -Attól tarok, várnotok kell a kereséssel, míg az idő jobbra fordul, ilyen mély hóban nagyon nehéz lenne megtalálni a medált, meg kell várnunk, amíg kitavaszodik - magyarázta a nyúlgyerekeknek Nyuszi papa.

    -Aú! - kiáltott fel fájdalmasan Ugri nyuszi, ahogy beverte a fejét az odú tetejébe. Èn már alig várom, hogy tavasz legyen, idebent nincs elég hely mozogni! - Ugri ugyanis imádott jó magasra szökellni.

    - Miért nem hagytok aludni, olyan szépet álmodtam a zöld erdőről!- merengett Szunya.

    - Bárcsak tavasz lenne már es finom friss füvecskét ehetnénk! – sóhajtott fel Pocak.

    - Milyen jó lenne már illatos tavaszi virágokat szedni! – álmodozott Vigyori.

    - Jó lenne futóversenyt rendezni odakint! – ábrándozott Fürge

    - Én annak örülnék, ha a napocska melegen simogatná a bundámat! –rebegte fázósan Csini.

    - Nekem a madárcsicsergés hiányzik - panaszkodott Morci.

    - Én csak szeretném elvinni Málinak a játékát, hogy örüljön neki –mondta jószívűen Picur.

    - Mind segítünk!– ígérték a nyuszitestvérek.

    -Mit lehetne tenni, hogy mihamarabb tavasz legyen? –morfondírozott Eszes.

    - Énekeljünk a napocskának, hogy olvassza fel a havat! – javasolta lelkesen Vigyori, es rákezdte, együtt énekeltek a többiek vele: Süss fel nap, fényes nap, erdő mélyén a kis nyuszik meg fagynak…

    - Ijesszük el a telet mondókákkal! - rikkantotta Picur- Jöjjön el a kikelet, búcsúztassuk a telet!

    - Táncoljunk télűző táncot!- bökte ki Ugri - Egyet jobbra, kettőt balra, múljon el a tél hatalma! -ugrált lelkesen.

    - Öltözzünk, be télijesztő ruhákba! – javasolta Csini.

    - És morogjunk félelmetesen, morrrr! – tette hozzá Morci.

    Másnap, mikor alább hagyott a hóvihar, a nyuszikák kimásztak az üreg elé és színes ruhákba tekerték magukat es morogtak, vicsorogtak a télre, hogy elijesszék.

    Sajnos a tél egyelőre nem akart elmúlni, nagyon hideg volt.

    - Talán egyszerre kéne mindezeket csinálnunk, táncolni, énekelni, mondókázni, beöltözni; mindezek együtt talán hatásosabbak – gondolkozott hangosan Eszes.

    - Élvezzétek a telet is, a szép hóesést, a csodálatos selymes hópelyheket, a varázslatos tiszta téli estéket, a gyönyörű fehér tájat! - emlékeztette őket Nyuszi mama – Tavasz Anyó biztosan hamarosan eljön.

    Teltek-múltak a napok, s egyszer csak tényleg elkezdett csöpögni, olvadni a hó.

    Megkeresték a nyakéket, és nyuszi papa segítségével hazavitték a tulajdonosához.

    - Nagyon köszönöm!- rebegte hálásan Máli - Még ősszel véletlen a patakba ejtettem, mikor ittam a vizéből.

    Máli adott egy nyuszi-puszit Picurnak – ami azt jelenti, hogy odaérintette gyorsan mozgó kis orrocskáját Picuréhoz.

    Máli nagyon boldogan viselte virágos nyakláncát; hamarosan meg is gyógyult.

    A kisnyuszik vidáman nevetgéltek, kergetőztek a meleg tavaszi napsütésben, s éneklésük betöltötte az erdei tisztást:

    Tavasz Anyó köszöntünk,

    Eljöttödnek örülünk!

    Búcsúzunk már Hótündér

    A hideg tél már véget ér

    Itt a vidám tavasz végre,

    menjünk ki a selymes rétre!

    Finom meleg napsugár

    simogatja a bundánk!

    Virágillat, madárdal szól,

    minden állat vígan táncol!

    Hopp hopp hopp!
     
  5. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Ajánlom ezt a mesét Unokámnak, a kis Ádámkának...

    A Kis Kutya Karácsonyi története

    Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: én vagyok Romika, egy picike uszkár. Azt mondja a családom, hogy nagyon aranyos kis kutya vagyok. Hát, ami igaz, az igaz. Bár én még nem láttam saját magamat, de én hiszek nekik.

    Hallottam, hogy megint a szeretet ünnepe, Karácsony jön. És, sajnos most is ugyanolyan hideg idő kezd lenni, mint néhány éve ilyenkor volt. Emlékeztek rá? Tavaly, vagy tavalyelőtt...A Kis Kutya hátán még a szőr is felállt, amikor kiment elvégezni a kisebb - nagyobb dolgait.Próbálkoztam én ugyan néha odabent, akarom mondani idebent elvégezni ezeket a tennivalókat, de nem váltott ki valami nagy tetszést...

    Szóval rendszeresen végeztem a dolgaimat, bár igyekeztem minél rövidebbre fogni a kint tartózkodást, meg még ritkítani is. Már bele is törődtem, hogy nem javul ez a hideg idő, mikor észrevettem, hogy számomra nagy meglepetés készülődik.

    Képzeljétek ! Andris egyszer csak egy kis fenyőfát hozott a szobába. Tudjátok, Ő az egyik Kis Gazdám. Éppen szundikáltam, amikor ezt az eseményt úgy fél szemmel észrevettem. Azonnal fel is ugrottam, úgy megörültem.Rájöttem, hogy ez biztos nekem szól. Kapok egy fát a hideg miatt, hogy ne kelljen kimennem. Tudjátok oda, ahová a Király is gyalog jár. Ekkora figyelmességet !

    Rögtön oda is mentem - éppen dolgom lett volna - felemeltem a lábam, de erre Andris Kisgazdám rám kiabált : "nem szégyelled magad Romika !" Én meg csak néztem megzavarodva. Akkor, most mi a helyzet ?

    Elvette előlem, akarom mondani a lábam mellől a Fenyőfát és feltette a komódra. Akkor aztán a kobakomhoz kaptam : jól van ! Beugrott ! Ilyen idő tájt szoktátok telerakni mindenféle csecse-becsével a fát !

    Hát, azt hiszem, ezt nevezik pofára esésnek. De aztán jött nemsokára a másik meglepetés. A feldíszítés után mindenki rakta a csomagokat a fa alá, aztán meg mondták, hogy melyik kié.Puszilgatták egymást, meg köszöntgették a díszes csomagokat.

    Nem mondom, jól esett ezt látni.

    De a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor hallom : " És Romikának mit hozott a Jézuska ? "

    Megmondom őszintén, nekem fogalmam sincs, hogy ki az a Jézuska, ilyen nevű Valakivel még nem találkoztam.Szóval tudjátok mit hozott ? Illetve biztos küldte, mert én nem láttam, hogy itt lett volna, persze lehet, hogy pont akkor véletlenül szundikáltam. Szóval hozott egy szép Nagy Csontot.

    Mondtam is magamban, hogy nem tudom, ki lehet a Jézuska, de biztos Nagyon Jó Ember, ha a Kis Kutyának ilyen szép ajándékot ad Karácsonyra !

    Ez volt az egyik nap.

    A másik nap megint nagy készülődés, sütés, főzés, az asztalt bevitték a nappaliba, és Muszi olyan szépen megterített, hogy még nekem is kedvem lett volna odaülni. Tudjátok Muszi az én Gazda asszonyom. Azt mondják, hogy Őt szeretem a legjobban. Pedig én mindenkit nagyon szeretek. Azért halkan mondom, hogy az előbbi megállapításban lehet valami…

    Aztán jöttek Béci Kis Gazdámék.Tudjátok Béci a másik Kis Gazdám. Rettenetesen örültünk egymásnak. Ő és Élete párja is simogattak. Nem tagadom, már ezért érdemes reggel felkelni a Kis Kutyának.

    Utána ugye ebédeltek, de az már engem nem nagyon zavart, mert előtte én már elfogyasztottam az aznapi ebédet.Aztán megint jött, amit nagyon szeretek látni. Mindenki puszilgatta a másikat és mindenki adott a másiknak, akarom mondani a többieknek valami ajándékot.

    Hát így telt ez a nap is, békességben, szeretetben.

    Este, miután odakint elvégeztem a dolgomat, szétnéztem, hogy minden rendben van e, és jóleső érzéssel feküdtem le. Aludtam is akkorát, hogy reggelig fel sem ébredtem. Jajj, most elszóltam magam ! Pedig nekem szolgálatban kell lennem éjszaka !

    Na, mindegy, erre az elszólásomra ne figyeljetek oda. Elvégre egyszer van Karácsony ! - de erre még visszatérek...

    Aztán jött a harmadik nap. Ekkor már nyugodtan tettem - vettem a dolgaimat, gondoltam elmúlt Karácsony. De nem így történt!Amikor azt hiszi az ember, akarom mondani a Kis Kutya, hogy a helyzetet már nem lehet fokozni, hát akkor történnek a legérdekesebb dolgok.

    Furcsa volt nekem, hogy az asztalt nem vitték ki a Nappaliból, - tudjátok, nekem fontos lett volna, mert ott szoktam labdázni - de ennek is oka volt.

    Ment a sütés - főzés, Muszi megint szépen megterített, - nem akarom mondani, hogy olyan szépen, hogy megint megfordult abban a kis okos fejemben, hogy én is odaülhetnék egy terítékkel. De ez a gondolat ahogy jött, úgy el is illant.

    És ezek után jött az igazi meglepetés !!! Képzeljétek : Megint az történt amit én, a Nagy Romika - na jó, a Kis Romika - a legjobban szeret: ismét vendégek érkeztek. És tudjátok, kik ? Hát a Nagynénik ! Mancika néni és Magduska !

    Volt nagy öröm, amikor megláttuk egymást. Szaladgáltam előre-hátra, szóval fel voltam dobva. És akkor a helyzet tovább fokozódott. Képzeljétek, az ajándék osztásnál nekem is be kellett állni a sorba. És tudjátok mit kaptam ? Egy egész csomag Kis Csontot !

    És ekkor, egyszer csak a felismerés becsapott a Kis Kutya fejébe.

    Te Jó Isten, hát itt Mindenki ajándékot ad Mindenkinek - ezt láttam napokon keresztül - csak a Nagy Romika nem készült semmivel ?

    Elkezdtem törni a kobakomat, hogy mit is tehetnék - és egy pillanat alatt rájöttem : azt adok mindenkinek, amit a legjobban szeretnek. SZERETETET !!! SIMOGATNI VALÓT és ..........PUSZIT !!!

    Odamentem egymás-után Mindenkihez és odatartottam a hátamat.
    És állandóan csak azt hallottam : nézd Icuka, engem szeret Romika ! Nézd Magduska, engem szeret Romika! Nézze, engem szeret Romika ! Nézd Mancika, hogy szereti Muszit ! Nézd Magduska, hogy szereti Andriskát !

    Közben én meg óvatosan mindenkinek adtam egy - egy puszit. Akarom mondani egy - egy nyalást, Tudjátok, a Kis Kutyának nincsen olyan, amit Ti, Emberek ajaknak neveztek.Nekünk, Kis Kutyáknak csak pofánk van, így aztán úgy adjuk a puszit, hogy megnyaljuk az emberek kezét.

    Szóval így telt ez a néhány nap, illetve, ahogy Ti nevezitek : Karácsony.
    Meglepetések, ajándékozások, vendégeskedések, puszilgatások, örömök, és sok - sok szeretet.

    Ezek jutottak a tavalyi-tavalyelőtti Karácsonyról eszembe. Meg még egy dolog: Ti emberek: miért nem intézitek el, hogy mindig Karácsony legyen ?
     
    Utoljára módosítva: 2013 November 30
  6. olyan is volt, hogy az én kislányaim leszedegették a kis zöldbab karikákat,
    és gyűrűnek, meg karperecnek használták, haragudtam egy kicsit, de estére
    csak lett belőle egy mese

    A babgyűrű

    Hol volt, hol nem, volt egy kert. Ebben a kertben a kertben mindenféle növény volt, fű, fa, bokor,
    gyöngyvirág virág, gyógynövények, még kapor is. No meg persze bab. Amikor ősszel betakarították a
    babtermést, két kicsi babszem valahogy lepottyant és kinn maradt télire. Jól bevackolták magukat
    a puha földbe. Jött a tél, leesett a hó, a babszemek elaludtak. Aztán egyszerre csak felsütött a nap,
    melegedett az idő, elolvadt a hó, és a langyos hólé odacsorgott a babszemekhez, megcsiklandozta őket.
    Több se kellett nekik, kicsíráztak, előbb gyökerecskéjük nőtt, aztán meg levélkéik. Mire elfogyott a
    sziklevelük, ami nem más, mint egy kicsi tarisznya, tele finom babeledellel, addigra szárba zökkentek,
    megerősödtek. Jött a nyár, egy szép napon aztán kivirágoztak. Az volt csak a szép, piros szirmuk csak
    úgy virított a kertben! Jöttek a méhecskék, a porzóról áthordták a virágport a bibére. Nem sok idő
    múlva kinőttek a kis zöld babhüvelyek, pont jók voltak babgyűrűnek. Ami meg rajtamaradt, abból finom
    gyönge zöldbab lett, fokhagymás tejfeles bablevesnek való. De már akkorra meleg nyár lett, a nap
    valósággal megszárította a bab termését, már amit még ilyenkorra sem szedtek le. Aki meglátta, azt
    mondta: jó lesz magnak, vagyis szárazbabnak. Csak úgy zörgött, amikor kibontották a héjából.
    A mese is ezzel kezdődött, de bizony a mese is, meg a valóság is csak körbejár, a gyerekek is felnőnek,
    mint a bab, emberek lesznek, aztán nekik is gyerekeik születnek, kicsi babszemek, olyanok mint ti.
    Aludjatok jól, álmodjatok szépeket.
     
  7. PaniAnia

    PaniAnia Tag

    A téli bakancs nyaralása

    Cipősszekrény sötét alján,
    Július hó derekán,
    téli bakancs fohászkodik,
    klumpapárnak panaszkodik.
    „Nyár van, hőség, nagy a bundám,
    áztatnám a Balatonnál.
    Télen sokat használnak,
    erdőben bennem vadásznak.
    Taposom a havat, jeget,
    de melegben csak pihengetek.
    Elunom a bakancslétet,
    ha itt kell lennem még félévet!”

    A klumpapár csak bólogat,
    nem állhatja a sok panaszt.
    „Drága Bakancs, bőven nyár van,
    nincs hiányod szabadságban.
    Hallottuk a kabátgombot,
    amint reggel így mormogott:
    Hej, ha lenne vonatom,
    meglátnám a Balatont,
    felülnék rá s robognék,
    míg feltűnik a nagy kékség.
    De összvagyonom a kabátom,
    hátam húzza mindenáron.
    Elmennék én, Isten bizony,
    csak lenne már egy vonatom.”

    Örömében úgy ujjongott,
    Bakancsnyelve majd’ kiugrott.
    „Remek, klumpa, hisz ez remek!
    Tudom már, hogy mit teszek!
    Nem kell vonat, minek bérlet,
    hisz lépésem hétmérföldes.
    Lemegyek a Balatonhoz,
    s elviszem a kabátgombot.”

    Azzal rögvest ki is ugrott,
    fűzője csak úgy lobogott.
    Felkiáltott a fogashoz,
    s ekképp szólt a kabátgombhoz:
    „Gyere ki a gombházadból,
    gyere pajtás, a bakancs szól!”

    Kénytelen és kelletlen,
    ébredt a gomb hirtelen.
    Előbújt a kabát alól,
    szemén még az álompor.
    „Ki az, mi az, ki keres?
    Nyílik már a kikelet?
    Éjjel van még, drága Bakancs,
    hagyj békét, ez nem parancs,
    kérve kérlek, hadd nyugodjak,
    a reggel még vagy fertály nap.”

    „Hallgass meg, te álmos gomb,
    az álmodat most félrevond.
    Ha elmennél a Balcsira,
    meghívlak egy fuvarra.”
    Erre a gomb nagyot nézett,
    „ez a bakancs megigézett”
    S elfogta a Balaton-vágy,
    Hogy beleborzongott a kabát.
    „Mennék, bakancs, mennék Veled,
    csak a ballonkabát nem enged.
    Cipelem a hátamon rég,
    nincs szívem őt itt hagyni még.”
    „Rá se ránts, jó gombpajtás,
    velünk jön a szélkabát!
    Viszem én a hátamon,
    a kalandból ő is kapjon.”

    Megörvendtek mindketten,
    útra keltek együtt menten.
    Hát ahogy ott mendegélnek,
    a sarokban egy kísértet!
    Kampós lába, hosszú nyaka,
    a frászt hozta az utazókra.
    Derengő fény szűrődik be,
    rávetül a kísértetre.
    Leesik a szívről a kő:
    hiszen ez az esernyő!

    Bakancs így szól könnyebbülten:
    „Esernyő, az idő milyen?”
    „Hetek óta nem esett,
    a sarokban csak senyvedek.
    Nem kell már az esernyő,
    ha napos, derűs az idő.
    A világot csak úgy látom,
    ha egyúttal jól megázom.
    Nem tesz jót az egészségnek,
    elmehetnék már selejtnek.”

    Gomb és Bakancs összenézett,
    mosolygott és gondolt egyet.
    „Esernyő, ha meg nem sértünk,
    kirándulunk, gyere velünk.
    Lemegyünk a Balatonra,
    többé nem is jövünk vissza.”
    „Mennék én is, hanem nézd csak,
    kampómon tátong egy hézag.
    Nehezebben megyek én már,
    vénebb vagyok az országútnál.”
    Közbeszól a kabátgomb
    „Hát csak ennyi lenne a gond?
    Ne is törődj azzal többet,
    eszembe is jut egy ötlet:
    A bakancsba beleugrasz,
    s így már könnyebb lesz az utad.
    A bakancsba Te, Rád meg én,
    rádfűzöm a kabátcímkém.”
    Bakancs erre jót nevetett,
    „Menjünk így, ha tetszik Nektek!”

    Bakancs, s benne az Esernyő,
    rajta a kabát libegő.
    Így mentek ők messzi-tova,
    Míg kiértek az országútra.
    Megálltak a bokrok mellett,
    Körülnéztek, s általmentek.
    A túloldalon szél támadt,
    örvényt kavart és egy tárgyat.
    A gomb felkiált, „Nem értem!
    Hogy repül, ha szárnya nincsen?”

    Kör alakú ütött-kopott,
    visz a szél egy vén kalapot.
    Az esernyő megszólítja,
    „Mit keres itt, bátyámura?”
    „Hej, ha még csak keresnék,
    de nyugalmat nem lelék.
    Visz a szellő már hét napja,
    lábak híján lettem rabja.
    Voltam én már csatornában,
    fészek alja fecskeágyban.
    Volt már szebb is, nem tagadom,
    mikor ültem kobakokon.
    Védtem vöröst, szökét, barnát,
    kopasznak hiányzó haját.
    De karimámon nagy lyuk nyílt,
    nem találtak erre gyógyírt.
    Mi lettem hát, tudjátok meg,
    madárijesztőnek süveg.”

    Az Esernyő megszánja,
    szolgálatát ajánlja.
    „Hallgasson meg, kalap bá,
    elmegyünk mi világgá.
    A Balatonig visz az utunk,
    Vendégfuvart vállalunk.
    Üljön az esernyővégre,
    S vesszőfutásának vége.”
    „Ejnye hát no, fiatalok,
    nem vagyok én olyan konok!
    Csatlakozom Tihozzátok,
    és esernyőt lovagolok.”

    Ment tovább a kis csapat,
    Bakancs lépett húsz araszt.
    Benn’ utazik Esernyő,
    Bakancs jó kis túracipő!
    Esernyőn a széldzseki,
    irigyelné mindenki!
    Rajta csüng a vén Kalap,
    most már ő is így halad.

    Szántód, Földvár, Szárszó, Szemes
    Fonyódliget, Bélatelep.
    S Fenyvesről már egész közel
    a pompázatos Keszthely.
    Hétmérföldes túrabakancs,
    egy-kettőre itt van a strand.
    Örülnek már jó előre,
    A parton leülnek egy kőre.
    Elérték a magyar tengert,
    s mit a csapat megérdemelt,
    egy jó pihenőt eltöltenek,
    a víztükörben gyönyörködnek.

    Csónak, halász, száka, csuka.
    vitorlás és vízibringa.
    Hekk és fagyi, dinnye, lángos,
    a magyar gyomor ettől álmos.
    A labancok is jönnek sorra,
    pizzát kérnek – ó te balga!
    Badacsonyban a bor helyett,
    csak német kér komlólevet.
    Törődik is ezzel Kalap,
    örül, hogy már végre szabad!
    Gomb és Bakancs elégedett,
    Esernyő is megpihenhet.

    Ekkor meglátja egy halász,
    hogy ott hever a négy barát.
    Felujjong és lehorgonyoz,
    odarohan a kis csapathoz.
    Megszeppenve, mozdulatlan,
    ülnek, várnak, mi lesz mostan?
    Megragadja a kalapot,
    Fejébe húzza hamarost.
    „Nini, itt egy likacska,
    Béla bá majd befoltozza.”
    Mert Béla bának hívták őt,
    a balatoni kalapmentőt.

    Most a kabát kerül sorra,
    mindjárt leszakad a gombja!
    „Gomb híján biz’ semmi haszna
    de segít rajta tű meg cérna.”
    Az esernyőt is felkapja,
    Kinyitja és forgatja.
    „Látom itt meg nagy a hézag,
    de nem kell ide, csak egy gézlap.
    Bekötözzük, megragasztjuk,
    s máris eltűnik az orrlyuk.”

    Bakancs marad utoljára,
    hallgatózva sorsát várja.
    A halász szeme felragyogott,
    ilyen topánt sose látott!
    „Velem jössz, Te szépek szépe,
    Te leszel a lábam éke!
    Felhúzlak, ha halászok,
    El többé már nem ázok!”

    Így esett a négy baráttal,
    elhajóztak a halásszal.
    Gombnak gondja nincs kabátra,
    megerősödött a szála.
    Kalapot is befoltozták,
    Esernyő sem hasad tovább.
    Elmondtunk már mindent sorra,
    De vajon mi lett Bakancs sorsa?
    Világot lát, főleg tavat,
    fogják a sok szálkás halat.
    Vígan élnek így a tavon,
    éljen, éljen a Balaton!


    Üdv, (M)Anó :)
     
  8. sebszab

    sebszab Állandó Tag

    Egy nagyon-nagyon régi verset szeretnék megosztani. Ezt még az anyukámnak (80 éves) mesélte kisgyermek korában a nagymamája.Szájhagyomány útján a családban fenn maradt. Most az unokáimnak meséljük el.
    "Rigó úrfi ma reggel
    úgy ébredt, hogy berekedt.
    Sopánkodik a mamája
    Jaj- ezek a gyerekek

    Ugye mondtam ne fütyöréssz
    Korán reggel oly sokat
    Rigó úrfi szót sem szólt
    Csak szomorúan bólogat

    Kérem kedves bagoly doktor
    Jöjjön gyorsan, ha lehet
    Címem Öreg jegenyefa
    Kilencedik emelet

    Mondja öreg bagoly doktor
    Máris ott van Jó napot!
    Megnézem a torkod öcsém
    Egy kanalat, ha kapok.

    Mondd csak "Á", úgy kutya baj
    Vagy annál is kevesebb
    Tegyetek rá borogatást
    Sás levelet, nedveset

    Kevesebbet fütyölj máskor
    Szervusz öcsém, jó napot!
    Öreg bagoly doktor bácsi
    Csendben haza ballagott

    Hiszitek, vagy nem hiszitek
    Rigó úrfi ma reggel
    Együtt fütyült már az egész
    Vidám rigó sereggel"
     
  9. Gina811

    Gina811 Állandó Tag

    Mese a lovacskáról és a cicáról és egy gyerek feltétlen
    szeretetéről

    Hol volt, hol nem volt, volt egy szürke plüss lovacska. Hosszú ideje ült már a játékbolt polcán, várta, hogy végre rátaláljon valaki, akinek megtetszik és haza viszi, játszik vele és szereti őt.
    Egy esős őszi délutánon aztán úgy gondolta, megtörtént a csoda. A polc előtt megállt egy kisfiú. Hosszú ideig csak nézte őt, majd a kezébe vette, megsimogatta, de egyszer csak visszatette a polcra és elszaladt, ott hagyta őt. A kis lovacska szomorúan nézett szét hátha újra megpillantja a kisfiút. Lefeküdt a polcon kis patáira hajtotta a fejét, becsukta a szemét, szerette volna elfelejteni azt, hogy ma ezen a szomorú esős napon majdnem talált egy barátot. Telt az idő, majd egyszer csak érezte a lovacska, hogy valaki felemeli. Kinyitja a szemét és látja, hogy újra a kisfiú tartja a kezében, aki néhány perccel ezelőtt visszatette őt a polcra. A kisfiú az anyukájával jött vissza, hogy megmutassa a lovacskát. Az anyuka is kezébe vette, tapogatta, forgatta majd így szólt:
    • Minek neked ez, sokkal különb játékaid vannak?
      Jaj, anya! Ilyenem még nincs. - mondta a kisfiú

    • Jól van, tedd a kosárba és siessünk a pénztárhoz. - egyezett bele az anyuka
    A lovacska a kosárból nézelődött, nézte a polcokat, hisz hiába volt a játékboltban régóta, sosem vették le a polcról, soha nem nézett szét.
    A kosárból végre kivette a kisfiú és kezében tartva végre kiléptek a játékbolt ajtaján. Ámulva nézett szét a kis lovacska, végre látta a napot, a négy keréken guruló dobozokat és csodálkozott rajta, hogy miért ülnek egy dobozban az emberek. Aztán ők is beültek egy négykerekű dobozba és elindultak.
    Elindult végre egy új élet felé. A polcokon túli világba.
    Amikor végre kiszálltak a guruló dobozból, bementek egy nagy házba. A kisfiú bevitte egy kis szobába, ahol nagyon sok játékot látott. Volt játék az ágy alatt, a polcokon, kosarakban, dobozokban. Ekkor a lovacska észrevett egy cicát, aki a szoba közepén hevert szomorúan. A lovacska gondolkodott, hogy vajon miért szomorú a cica, hisz van gazdája? Gyorsan elkapta a cicáról a tekintetét, nem akart elszomorodni, hisz olyan boldogan jött el a régi lakhelyéről, játékbolt polcáról.
    A kisfiú leült vele az ágyra. Várta, hogy simogatják, megölelik, de nem ez történt. A kisfiú a hátán kezdett matatni. A lovacska észrevette, hogy a kicsi nyergét, amit a gyártó néni varrt rá, akarja leszedegetni a fiú. Fájt a lovacskának, húzta a szőrét, a bőrét, nem sikerült levenni. A kisfiú mérgében messzire hajította a lovacskát. A sarokba esett. Nem értette, hogy miért érdemelte ezt, miért nem simogatták, miért nem szerették. Szeméből fénylő cseppek eredtek el. Nézte, ahogy lecsöppen a kis patájára.
    • Ezek könnyek, a szomorúság miatt, tudod. – szólt a kiscica, aki a szoba közepén hevert

    • Sosem folytak még könnyek a szememből. – mondta a kis lovacska

    • Mert még sosem voltál ennyire szomorú és bánatos. – válaszolt neki a cica
      Ekkor a lovacska megértette, hogy a cica miért is szomorú. Ő is abban bízott, hogy végre élhet boldogan, játszanak vele, szeretik, de nem ez történt a kisfiú őt is sokat bántotta. Az ölelés helyet bántást kapott. A kis lovacska felállt, odament a cicához, lefeküdt mellé és hozzábújt. A cica először megijedt, de a lovacska megnyugtatta, hogy ő nem akarja bántani, hisz ő is csak arra vágyik, hogy szeressék, ezért szeretne hozzábújni. A cica ekkor megnyugodott és dorombolva hozzábújt a lovacskához. Halkan beszélgettek, meséltek egymásnak az életükről, a vágyaikról. A nagy beszélgetésben észre sem vették, hogy beesteledett. Hirtelen kinyílt a szobaajtó, ők összehúzták magukat a szőnyegen, próbáltak beleolvadni a szőnyeg mintáiba. A kisfiú szaladt be az ajtón, nem vette észre az egymás mellett fekvő kis játékokat.
    Miután a ház elcsendesedett, a kisfiú elaludat így szólt a lovacska a cicához:
    • Gyere, menjünk el innen és keressünk magunknak olyan gazdát, aki szeret minket és nem bánt minket.

    • Én félek elmenni. – mondta a cica

    • Ne félj, itt vagyok veled, segítek neked mindenben.
      Így hát kicsit félve, de nagy reményekkel elindult a két kis barát. Óvatosan és csendben lemásztak a lépcsőn és kibújtak a résnyire nyitva hagyott erkélyajtón. Végre kint voltak a házból, de merre tovább? Hová induljanak? Merre keressék azt, aki szeretné őket?
    Sötét volt, csak egy nagy kerek valami volt az égen és sok kis fényes pontocska. Elindultak hát arra, amerre a lábuk vitte őket. Nemsokára kijutottak a kertből is, ki az utcára. Az utca is csendes volt, nem sétálgatott senki, nem gurultak a négykerekű dobozok sem.
    Mentek, mentek, egészen addig, míg feljött a fényes napkorong. Emberek siettek el mellettük, bicikliző gyerekek száguldoztak, de senki nem vette észre őket. A cica és a lovacska már nagyon fáradt volt már és egyre elkeseredettebbek lettek. Újra lement a nap és feljött a hold. Már a második éjszakát töltötték kint a hideg éjszakában a játékok. Egyszer csak elkezdett az ég morogni és fényes csíkok cikáztak át az égen, ömleni kezdett az eső. Nagyon megijedtek. Behúzódtak egy bokor alá és várták, hogy végre megint kisüssön a nap. Félelmükben, fáradságukban végül elszundítottak.
    A kis lovacska arra ébredt, hogy valaki fogja. Kinyitotta a szemét és egy kislányt pillantott meg, aki kíváncsian nézegette a kis ázott lovacskát. A lovacska megijedt és kétségbe esve kereste kis barátját, a cicát. Majd észrevette, hogy a kislány másik kezében van. A cica is csurom víz volt. A cica félve a lovacskára nézett, várták mi fog történni. Meglepetésükre a kislány magához ölelte mindkét ázott állatkát. Kicsit megnyugodtak, de tartottak attól, hogy ismét csak rossz dolgok történnek majd velük. A kislány ugrándozva indult el a két új szerzeményével.

    Hazaérve nem a szobába indult velük. Megrémültek. De a kislány nem bántotta őket.
    • Ne féljetek, most megfürdetlek titeket, mert nagyon koszosak és vizesek vagytok, utána pedig megszárítalak titeket. Az nem lesz olyan jó, mert hangos a szárító és meleg levegőt fúj, de vigyázok rátok, hogy ne essen bajotok. – mondta a kislány mosolyogva.
      A kis barátok még mindig nem nyugodtak meg, nem tudták, mi az, hogy megfürdetni, megszárítani, mi az, hogy hangos és meleg. Látták, hogy a kislány vizet enged, amiben hab is volt és jó illata volt. A kislány beleültette őket a finom illatú vízbe és elkezdte locsolni rájuk a vizet. Biztos ez a fürdetés, gondolták. Mikor már eléggé tiszták és illatosak voltak mindketten, a kislány megtörölgette őket és rájuk irányított egy szerkezetet, ami nagyon hangos volt. Nagyon féltek, de a lovacskának eszébe jutott, amit a kislány mondott: „- Vigyázok rátok.” Ebben próbált bízni és közelebb bújt a cicához, hogy nyugtassa őt is. Végre elállt a szél és megszűnt a zúgás. A kislány felvette a lovacskát és a cicát, bevitte a szobába. Nem volt sok játéka, de mind szépen elrendezve. Nem voltak a földön szétdobálva. A két kis barát megnyugodott, a kislány tényleg vigyázott a játékaira. Leültek az ágyra, még több játék csatlakozott hozzájuk a teázásban, a sütizésben. Majd ismét besötétedett. Várták a játékok, hogy mi lesz most velük. Megint ki kell szökniük majd az éj leple alatt?
    A kislány lekapcsolta a lámpáját, csak egy kis éjszakai fény világított a szobában és odatette maga mellé az ágyba a cicát és a lovacskát, majd átölelte őket és úgy merült álomba. A játékok végre tényleg boldogok voltak, hogy olyan kisgyerekhez kerültek, aki ennyire szereti őket. Végre boldogan hajthatták ők is álomra a fejüket.
    Teltek a napok és a kislány szeretete sosem csökkent. A két kis barát boldog volt és végre elfelejthette a rossz napokat, amit a kisfiúnál és a bolt polcain éltek át. Végre mosolyogtak és nem a könnyektől csillogott a szemük, hanem a boldogságtól. Új kisgazdájuk mindennap vitte őket magával mindenhová. A boltba, az óvodába, a játszótérre. Soha nem hagyta egyedül kis talált kedvenceit. Hiába teltek el az évek, nőtt meg a kislány, kopott meg a cica bundája és ritkult meg a lovacska szőre, ugyanúgy szereti ma is őket, mint amikor a bokor mellett megtalálta őket vizesen piszkosan és bánatosan.
     
  10. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Luigi48, PaniAnia és AndiC kedveli ezt.
  11. 19angel52

    19angel52 Állandó Tag

    Gratulálok a dobogósoknak!
     
    Melitta, AndiC és Luigi48 kedveli ezt.
  12. sorcier

    sorcier Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    Gratulalok a nyerteseknek!
     
    Luigi48 kedveli ezt.
  13. AndiC

    AndiC Kormányos Fórumvezető Kormányos

    wow :) gratulalok Ildiko, Luigi es PaniAnia!
     
    Melitta és Luigi48 kedveli ezt.
  14. Luigi48

    Luigi48 Állandó Tag

    Köszönöm a gratulációkat! ;) Luigi48
     
  15. Ildikó|Sunshine

    Ildikó|Sunshine Állandó Tag

    Köszönöm én is :)
    Ildikó
     
  16. PaniAnia

    PaniAnia Tag

    Köszönöm :)

    Anikó (Pani Ania)
     
  17. miracle5

    miracle5 Állandó Tag

    Gratulálok a nyerteseknek :)
     
  18. lazarlaszlo

    lazarlaszlo Állandó Tag

    Hát ugye, lejárt a határidő... Na de versenyen kívül felrakom ezt a kis mesét, amit most kreáltam. Hátha elolvassa valaki! Ha jót nevet, már nem volt hiábavaló az igyekezetem.

    Egy kis mese, különösebb tanulság nélkül.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. De az olyan szegény volt, mint a templom egere. Vagyis valahogy hasonló módon, de a hasonlat erősen sántít. A templom egere ugyanis hozzá van szokva a szegénységhez. De a király jómódban élt egészen addig, amíg a gonosz, nagyratörő nagybátyja puccsot nem hajtott végre ellene! Mesében minden lehetséges, így történhetett meg, hogy egy szál kopott királyi palástban, futtatott sárgaréz koronával a fején volt kénytelen távozni a palotából. Az igazi koronát ugyanis elvette az unokabáty. De az életét megtarthatta, sőt még koldulási engedélyt is kapott! A bukott királynak volt három derék legény fia, az Erős, a Bátor, meg a Hülye. Őt ugyan tapintatosan csökkent szellemi képességűnek mondták inkább, de ez nem változtatott a tényeken: ez a fiú rettenetesen hülye volt. Már az általános iskolát is csak azért tudta elvégezni, mert - hogy is mondjam? - a tanárai nem voltak hülyék... A fiúk, ahogy jó testvérekhez illik, nagyon utálták egymást meg az apjukat. Egymást a várható örökség felosztása miatt, apjukat pedig azért, mert agg kora ellenére nem akart megdögleni, átadni a hatalmat! De lám, az igaz barátság a bajban mutatkozik meg! Most, hogy apjukat kiebrudalták, azaz nem volt min marakodni, összefogtak szegény apjuk megsegítése érdekében. A hatalmat csak úgy szerezhették meg, ha előbb az apjukat juttatják vissza a hatalomba. Persze ezt nem mondták az öregnek, az meg úgyis kiröhögte volna őket, ha segítőkészségről, önzetlenségről papolnak neki... Elhatározták hát, hogy sorban a bitorló elé járulnak és visszakövetelik a koronát. Először az Erős ment a trónbitorló elé: - Azonnal add vissza apámnak a koronát!
    - Tudod mit? Van itt egy erősen beépült adóellenőr! Senki nem bír vele! Ha őt legyőzöd, meglesz a jutalmad! A fiú térült - fordult, megkereste az álnok, erőszakos adóellenőrt és kitekerte a nyakát! Hiszen nem csak a neve volt Erős! Meg is lett a jutalma: agyonütötték, kitömték és kiállították a Természettudományi Múzeumban egy üvegvitrinbe. Alatta egy táblán a következő felirat díszelgett: A Legerősebb
    Na ezek után következett Bátor. Ő is követelte a koronát! - Hát ha tényleg bátor vagy, menj neki a vár falának! Ha átütöd a falat, meglesz a jutalmad! Bátor csak bátor volt, nem erős és főleg nem okos! Bátran nekirohant a falnak - majd holtan esett össze. Őt spirituszba tették egy hatalmas öblös üvegben, a testvére mellett egy másik vitrinbe. Alatta felirat: A Legbátrabb.
    Következett a Hülye. De akármilyen hülye is volt, azért nem egyenesen a palotába tartott, hanem előbb csavargott egy kicsit, hátha rájön, mit kellene tenni. És amit most mondok, az nem mese! Az úton talált egy lerobbant autót, aminek a tulajdonosa - történetesen egy közjegyző - akárhogy szidta az Isten le -és felmenőit, nem tudta beindítani a motort! És ekkor Hülyének zseniális ötlete támadt! Mi van akkor, ha nincs benzin a tankban! Ragyogó ötlet, de a meggyőződés módja... Na szóval letekerte a kupakot és égő gyufával nézte meg, van-e a tankban benzin! Az autó azonnal felrobbant, ugyanis volt benne benzin. Hülyének hülye a szerencséje, karcolás nélkül megúszta a dolgot. De a közjegyző alaposan összeégett!
    - Jó tett helyébe jót várj! (Ezt valami mesekönyvben olvasta.) Adok fiam egy hivatalos közjegyzői bizonyítványt arról, hogy ekkora hülyét még nem hordott a hátán a Föld! Azonnal kiállította, lepecsételte az okmányt, majd kilehelte a lelkét. A fiú ezek után már a palotába ment. Ott először a hadügyminiszterrel találkozott. Az megkérdezte, mi járatban van?
    - A koronát szeretném visszaszerezni! - Na és az miféle papír ott a kezedben? Hülye megmutatta neki. A miniszter elgondolkodott: Ha ez a Hülye ülne a trónon, én irányíthatnék a háttérből! Minden úgy lenne, ahogy én akarom, de látszólag a király döntene mindenről! És amilyen Hülye, észre sem venné! Fogta a pisztolyt, lelőtte a bitorlót, trónra ültette Hülyét: - Parancsoljon felség! Így történt, hogy Hülyéből király lett. A köznépnek fel sem tűnt, hiszen elég sok hülye ült már a nyakán! De Hülye azért gondolt szerencsétlen apjára is! Bedugta egy jó nevű szociális otthonba. És ha megdöglötök is, ígéretem ellenére itt a tanulság: Bizony-bizony gyerekek, ebből is látszik, hogy a jók előbb-utóbb elnyerik méltó büntetésüket!
    Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
     
    Luigi48, miracle5 és Anitiger kedveli ezt.
  19. Luigi48

    Luigi48 Állandó Tag

    Kedves Melitta! :)
    Azt imént engedtem útjára a csomagkihordó srácot, (borravalóval a zsebében) aki szintén kétszer csengetett, épp úgy, mint tavaly ilyenkor...
    Úgy látszik, ezt a szokást átvették a postásoktól, és már ők is előszeretettel alkalmazzák ezt a fajta jelzésformát. :)
    Köszönöm az ajándékot, s egyáltalán nem volna ellenemre, ha 2015 januárjában is kettőt csengetne valaki. Hisz tudod, három a magyar igazság! :) Szép napot mindenkinek! Ciao!
     
    miracle5 és Melitta kedveli ezt.
  20. Ildikó|Sunshine

    Ildikó|Sunshine Állandó Tag

    Megérkezett a nyereményem :) nagyon szépen köszönöm :) Szép festmény :) Köszönöm mégegyszer
     
    GadMar, Melitta és miracle5 kedveli ezt.
Témaállapot:
Not open for further replies.

Megosztás