Cigányok, akikről ritkán beszélnek

beloka

Állandó Tag
Állandó Tag
Leszögezem, hogy nem vagyok sem bal, sem jobboldali. Egyszerűen EMBER vagyok, aki elítél minden olyan cselekményt, amelyet ártatlan emberek ellen követnek el. Vallom, hogy minden embernek joga van e földön élni és senkinek nincs joga ezt megakadályozni. Természetesen vannak törvények, amik szerint élünk, de annak megszegőit is lehet bírálni. Én olyanokról beszélnék, akik csupán származásuk miatt lettek üldözöttek és pár ember akaratából lettek nincstelenek, földönfutók, koncentrációs táborok lakói, végén áldozatai. Korra, nemre való tekintet nélkül sorakoztatták fel ezt a népet megszégyenítve, sokszor megalázva, pellengérre állítva és mondvacsinált bűnökért vitték Őket hazájuktól távol, idegen földekre, ahol sorsukat nem ismerve várták, hogy valaki magyarázza meg mit is tettek, amiért nekik ilyen sorsot szántak. Nem kaptak magyarázatot, de nem is lehet megmagyarázni olyan emberek tetteit, akik nincsenek tisztában az EMBER szó jelentésével és saját magukat helyezve előtérbe nem hajlandók semmilyen párbeszédre, nem adnak magyarázatot tettükre. Istent játszanak, ezáltal jogot formálva arra, hogy embertársaikat Őket meg nem illető módon elítéljék és olyan körülmények között fogva tartsák, amilyeneket más ember még az állatainak sem kíván. Csupán annak a pár eldeformálódott elméjű "zseni"-nek köszönhető e valaha szebb napokat megért népcsoport üldöztetése és tömeges kivégzése. Cigányság kultúrájáról, hagyományairól, nyelvéről most nem beszélnék, de az elmúlt közel hetven év sem tudja feledtetni az ellenük és más népek ellen elkövetett bűnöket. Százezrével deportáltak cigányokat Európa országaiból táborokba, minden előzetes tárgyalás nélkül. Mit tett az a cigány kisgyerek, aki még csecsszopóként csüngött édesanyja mellén? Mit tett az a felnőtt, aki, hogy családját eltarthassa, elvállalt olykor megalázó munkát is? Mit tett az a fiatal cigány, aki, hogy kitörhessen az amúgy sem egyszerű sorsukból, próbál tanulni, mellette dolgozni? Megmagyarázhatatlan és érthetetlen ez a fajta elkülönítés és megalázás. Ismerőseim körében élnek még olyanok, akik gyermekfejjel kerültek koncentrációs táborba és csakis egyedül Ő került onnan élve haza. Senkije nem maradt, akihez haza mehetett volna. A tábort felszabadítók vitték árvaházba, ahol gyermekként nem nagyon értette mi folyik körülötte, de felnőttként próbálta megérteni a történelmet. Semmije nem volt a saját tudásán kívül, de rájött, hogy ha Ő is életben akar maradni, akkor tanulnia kell. Tanult és vitte is valamire. Sajnos akármilyen sorsa is lett, hiszen szép családja van és rendezett körülmények között élnek, akkor sem tudta elfeledni, hogy az Ő testvérei, szülei ismeretlen helyen vannak eltemetve, ha egyáltalán eltemették Őket. Legtöbbjüknek még ez sem adatott meg! Érthetetlen számára is a történelem és keresi a magyarázatot. Keresi, mert értelmes felnőtt ember aki most érzi igazán, hogy szülei és testvérei, mint megannyi sorstársuk, értelmetlen halállal haltak meg, csupán azért, mert egy diktátor és annak követői, nem tartották a cigányságot "életképes fajnak" Évente egyszer emlékezünk meg Róluk, bár többet érdemelnének. Érdemelnének több kutatást, megérdemelnék, hogy tudják szerettei sírjának a helyét, hogy virágot tehessenek rá és több megemlékezést. Megérdemelnék, hogy méltó módon támogassuk kultúrájuk fennmaradását, ezzel is jelezve, hogy igenis életképesek és közöttünk a helyük. Én, aki egyszerű emberként élek és nevelem gyermekeimet, sok olyan cigány emberrel beszéltem, akik bizony őszintén elmondják, hogy az Ő népükben sem mindenki makulátlan, de hol nincs ilyen? Attól még esélyt kell adni mindenkinek, hiszen senki sem születik bűnözőnek, hajléktalannak! Tudomásul kell venni, hogy léteznek és együtt kell élni velük, ugyanakkor a saját népeinek vezetőin keresztül irányítani kell őket. Amikor azokra az emberekre gondolok, akik már nem lehetnek közöttünk és tudjuk róluk, hogy táborokban vesztek oda, akkor elgondolkodom, hogy milyen emberek is vagyunk?! Kiirtsuk embertársainkat csupán azért, mert nem szőkének születtek, vagy mert nem sárga a bőrük, vagy nem azt a nyelvet beszélik, mint mi? Itt magyarul beszélnek, közöttünk élnek és igazán szenvedtek már annyit, hogy békében kellene velük élni és tiszteletben kellene tartani a közülük eltávozottakat. Tiszteletben kellene tartani a túlélők megemlékezéseit és el kell fogadnunk, hogy Ők is vesztesei egy háborúnak! Emlékezzünk Rájuk e pár sorral és kívánjuk, hogy békességben nyugodhassanak!
 

othi

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljes mértékben egyet értek ezekkel a gondolatokkal,csak az a baj hogy az emberek többsége sajnos nem így gondolkodik!!
 

DDCreese

Állandó Tag
Állandó Tag
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok rasszista, de ettől függetlenül úgy hiszem, hogy nem szabad származásuk alapján elítélni az embereket. Régi jó tanárom mesélte anno mindig, hogy egyik cigány ismerőse a származás miatt nem kapott sokáig munkát. Ezt nagyon durvának tartom... Ezek után persze háborognak sokan, hogy a cigányok miért csak a segélyekből élnek...

Jó, az tény, hogy vannak olyanok, akik nem hajlandók dolgozni, azért élik fel a segélyeket. De hát magyarok között is vannak ilyen emberek, nem? De ezzel az általánosítással azoktól is elveszik a lehetőséget egy normális élettől, akik tényleg dolgozni akarnának!
 

Gyuri 49

Állandó Tag
Állandó Tag
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok rasszista, de ettől függetlenül úgy hiszem, hogy nem szabad származásuk alapján elítélni az embereket. Régi jó tanárom mesélte anno mindig, hogy egyik cigány ismerőse a származás miatt nem kapott sokáig munkát. Ezt nagyon durvának tartom... Ezek után persze háborognak sokan, hogy a cigányok miért csak a segélyekből élnek...

Jó, az tény, hogy vannak olyanok, akik nem hajlandók dolgozni, azért élik fel a segélyeket. De hát magyarok között is vannak ilyen emberek, nem? De ezzel az általánosítással azoktól is elveszik a lehetőséget egy normális élettől, akik tényleg dolgozni akarnának!
Ha neked ez a véleményed, akkor miért állítod azt, hogy rasszista vagy? Azok mondanak ilyet, akik nem rasszisták!
A "nem hajlandók dolgozni": én tudom, sőt nagyon jól tudom, hogy ez így nem igazán igaz. Ugyanis, ott ahol már lassan két évtizede nincs semmilyen munka (még a képzetteknek sem), esélye sincs a tanulatlan, képzetlen embereknek arra, hogy dolgozhassanak! Ami aztán sajnos már ennek lehet a következménye, hogy felnőtt több generáció úgy, hogy nem látta a szüleit dolgozni és talán nem is érti, hogy akkor neki miért is kellene, már ha lenne is munka. Nagyon bonyolult ez a rendszerváltás utáni helyzet. Persze, jó lenne fekete-fehérnek tekinteni, de sajnos nagyon is sok színárnyalat van benne.
De, hogy mennyire akartak volna a romák dolgozni: 1994-es választási kampányban részt vettem és egy plakátot ragasztottam ki egy telefonfülkére. Ott állt talán 6-8 cigány fiatal és azt kérdezték tőlem: "mondja már meg, hogy kire szavazzunk, aki munkát adna nekünk?" Többek között, ezért is hiszem én, hogy a többségi nemzet a hibás a kialakult helyzetért, még akkor is ha valóban vannak olyanok, akik munka nélkül jobban meg tudnak élni és ez már nem csak roma privilégium.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Elsosorban ezt a topicot a kultura jegyeben hoztuk letre ,azokat szeretnenk bemutatni akik valamiben kituntek es a nemzeti kulturajukat adjak, hirdetik es muvelik.

Minden nemzetisegnek van olyan kulturaja amit esetleg nem mindenki ismer ezt szeretnenk bemutatni,es orommel fogadjuk aki tud pluszt hozzatenni ehhez a gyujtemenyhez.
 

a.jk

Állandó Tag
Állandó Tag
Az egyik legjobb barátom cigány. Osztálytársam volt a gimnáziumban. Hihetetlenül intelligens és tehetséges ember, ráadásul jó ember és érett gondolkodású. És mégis, szenved a sztereotípiák és a megkülönböztetés miatt, pedig sokkal többet ér, mint azok, akik lenézik és elkülönülnek tőle származása miatt. Magyarországon miért nem tudunk toleránsak lenni?
 

tibusz62

Új tag
Az egyik legjobb barátom cigány. Osztálytársam volt a gimnáziumban. Hihetetlenül intelligens és tehetséges ember, ráadásul jó ember és érett gondolkodású. És mégis, szenved a sztereotípiák és a megkülönböztetés miatt, pedig sokkal többet ér, mint azok, akik lenézik és elkülönülnek tőle származása miatt. Magyarországon miért nem tudunk toleránsak lenni?

Üdvözletem!
Nem igazán értem az utolsó mondatot.....szerintem igenis toleránsak az emberek Magyarországon....néha túlzottan is azok. Teljesen természetes(sajnos!), hogy vannak rendes és kevésbé rendes emberek. A gond akkor kezdődik, amikor két alapjaiban különböző kultúrájú, eltérő értékrendű népcsoport próbál meg együtt élni és a felmerülő problémákat a másiktól származtatja.
 

tokamano

Állandó Tag
Állandó Tag
Orsós László Jakab, cigány származású magyar szerkesztő, dramaturg és kultúraszervező ma a világ talán legfontosabb irodalmi fesztiváljának az igazgatója. Büszkék lehetünk rá.
http://konyves.blog.hu/2010/09/22/orsos_laszlo_jakab_lett_a_world_voices_fesztival_igazgatoja


orsos_laszlo_jakab.jpg
A PEN American Center, a nemzetközi PEN Klub legnagyobb tagszervezete kinevezte a New York-i World Voices Fesztivál és Programsorozat új igazgatóját.

Orsós László Jakab újságíró, rendező és forgatókönyvíró eddig a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatójaként tevékenykedett, szervezésében zajlott le 2009-ben az Extremely Hungary elnevezésű New York-i kulturális évad, amely a magyar kultúrát volt hivatott bemutatni az amerikai közönségnek.

A követező PEN Voices Fesztivált 2011. április 25. és május 1. között rendezik meg, immáron hetedik alkalommal. A fesztivál az évek alatt az Egyesült Államok és a világ egyik legrangosabb irodalmi eseményévé nőtte ki magát. “Orsós kurátori tapasztalata és fantáziája, valamint nemzetközi rálátása dinamizmust fog hozni a fesztiválnak” - mondta Steven Isenberg, a PEN vezérigazgatója. “Nagy örömmel hallottam, hogy Orsós Jakab elfogadta a felkérést”, mondta Salman Rushdie, a fesztivál vezetőségi tagja. “Tapasztlata, eredetisége, kreativitása és elhivatottsága Caro Llewellyn (a korábbi igazgató) ideális utódjává teszik őt. Nagyon várom, hogy megkezdjük a közös munkát.”

“A PEN az értelmiség szabadságáért és alkotói függetlenségéért küzd, amelyek saját világlátásom alapjait is jelentik. Megtisztelő lesz a szervezetnek dolgozni” - nyilatkozta Orsós.

A World Voices Fesztivált 2005-ben rendezték meg először, amikor Salman Rushdie volt a PEN American Center igazgatója. Azóta minden évben a világ több mint negyven országából többszáz író látogatott New Yorkba, az irodalom és a szabad önkifejezés ünnepére.


Kapcsolódó


 

hangacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
A cigány kultúrának a mélyére ásva elképesztően ízléses alkotások, történeteket de akár csak életszemléletet is lehet találni.
Érdemes ezeknek utána járni, mielőtt elkezdenénk a bőrszínük miatt szidni őket.
 

Krisztina1967

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sok tehetságes roma gyerekkel találkoztam életem során, de sajnos kevesen kapták meg belőle a megfelelö támogatást a tanuláshoz. A nélkül pedig ma lehetetlen továbbtanulni. Páran kaptak ösztöndíjat sikerült sponzorokat szerezni nekik, közülük egyik sem hozott szégyent támogatóira. A romák egyébként szerintem kifejezetten tehetségesek a zenében, nagyon sok tehetséges képzőművész kerülhetne ki közülük. Hála Istennek már találkozhatunk is a műveikkel egyre több helyen.
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismerek egy embert kinek apja,anyja cigány.
Népének hagyományai, kultúrája mélyen megérintették, hiszen apja, korának igen neves prímása volt.
Őt is zenésznek tanították öt éves korától és tizenöt évesen már bálokon,lakodalmakban muzsikált....
Ám egy szép napon Ő mégis azt mondta magának, ez itt a hazám és én magyar akarok lenni, engem ne nézzen le senki.

És az ötvenes évek végén a nagy forradalom előtti években szakított mindennel ami a népéhez,
az akkori felfogáshoz, az akkori életstílushoz kötötte és elment szakmát tanulni.
Majd "magyar" lányt vett feleségül, mindkét család meglepetésére, hiszen már kinézték számára a leendő feleséget.

A lány anyja egészen a dédunoka megszületéséig nem vett tudomást a családról, ahol két gyereket neveltek magyarnak.
Testvérei elfordultak tőle, ám felesége testvérei nem kis toleranciáról számot adva fogadták be a két renegátot.
Noha a lány testvéreinek családjai már nehezebben "keveredtek" mégis a mai napig beszélő viszonyban vannak a két félvér gyermekkel.
Gyermekeit iskoláztatta, szakmát biztos megélhetést adott a kezükbe de a cigányságról, saját cigányságáról soha nem beszélt.

Az iskolában a gyerekek nemegyszer tették szóvá a "más " bőrszínt de ezen hamar túltették magukat azzal hogy az én bőröm ilyen és ha nem tetszik nem barátkozok veled....akkoriban még ez volt a legütősebb " fegyver" a gyerekkori harcokban.
A gyermekei gyakorlatilag a felnőtt kor határán tudták meg, "nem tiszta magyarok"
És természetesen magyar párt választottak és természetesen magyarnak nevelték gyermekeiket.

Ez a cigány "fiú" mindent megadott gyermekeinek amit egy tisztességes ember,
tisztességes munkájából gyermekeinek megadhat és gyermekei nem hoztak rá szégyent soha.

Vannak akik azt tartják, a cigány mindig cigány marad és a vére kiüt belőle.
Hogy soha nem lesz belőle törvénytisztelő polgár mert benne eredendően él a bűnözésre való hajlam.

Családja, gyermekei köztiszteletben állnak és mára neve is szűkebb pátriájának jól csengő nevei közzé emelkedett.
Ennek ellenére néhány unokája már valahol az ellenség kép határán kezeli.
Születését, neve napját öt unokájából hárman tartják számon, ketten annyira "magyarok" lettek, hogy számukra Ő nem létezik.
 

biga2829

Állandó Tag
Állandó Tag
A cigány kultúrának a mélyére ásva elképesztően ízléses alkotások, történeteket de akár csak életszemléletet is lehet találni.
Érdemes ezeknek utána járni, mielőtt elkezdenénk a bőrszínük miatt szidni őket.
Ez így van ! Bőr szin végett nem lehet itélni !
 
Oldal tetejére