Csevegős xszemezős barátok között 2016-2017-2018-2019-2020-2021-2022-2023

kircsike

Állandó Tag
Állandó Tag
nagyon szép lesz.Kitartást.A törpök biztosan jól veszik az akadályt!
Dömével nincs gond. Lili a pelenkát viszont semmi pénzért nem hajlandó elhagyni, és szégyen szemre az óvónéni azt már elérte, hogy az oviban használja a wc-t vagy bepisil. Így viszont nem aludhat ott délután. Szerencsére meg tudjuk oldani, hogy az apukájuk elhozza őket minden nap ebéd után. Mivel 3 műszakban jár, így az összes hétköznapi délelőttöt kiveszi szabiba, ami az idén már csak 10-12 nap. Ez nekem is jó, mert tudok 6ra menni és ha egyszer ott fognak aludni, akkor én megyek értük delutan. Szerencsém van, mert az utazással nem megy el időm és csak ritkán kell tuloráznom, azt is vagy kifizetik vagy lecsusztatom.
Egyébként várom hogy menjek. Fura ezt leírni és lehet 2 nap után már utálni fogom az egészet, de most már várom hogy kikeruljek ebből a mosok-főzök-bevásárolok-takarítok korforgasbol. Azt is tudom hogy ez később is rám vár, de kicsit jó lesz mással is foglalkozni.
Majd beszamolok róla hogy megy! Egyenlőre pozitívan állok hozzá!:)
 
sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
És akkor most kérem a tanácsotokat.
Először is átforgatja a képeket amikor felteszem. Fájlok feltöltésekor nem tudok, nem enged kijelölni csak 1 képet. Ez régebben nem volt és a mellékelt felírás jelenik meg. Mit tegyek?
Szia,a kepfeltoltes "doboza" igy mukodik,nem tudsz semmit tenni ellene.Regebben,amikor problema volt a feltoltessel,firefox-ot hasznaltam,most meg a chrome a jobb.:)
Ra se rants,visszaforgatom Neked (persze barkinek)a kepeket.;)
 
CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok Lányok!
Jelentkezem itt is , hogy megvagyok jól vagyok (fogjuk rá) . Nálunk is meg a fokozatos felújítás. Na meg szobát cseréltem a fiammal , most enyém a kicsi övé a nagy , mert mióta párja van kellett a nagyobb hely. ;) Ablakot is cseréltek, mert fáztak tavasszal. Most az új jobban szigetel. De sajnos csak 1 ablak lett kicserélve, minden más akkor ha összejön a pénz rá. Szóval gyarapodott a kis családom, így a munka is több, de legalább látom , hogy halad a fiam az önállóság felé.

Sokat kézimunkázom, csak nem hímzek hanem csipkézek mindenfélét . Kaptam vagyis elcseréltem az ülőrámám horgolófonalra, de nem gondoltam, hogy kapok érte egy jó nagy dobozzal . Azóta kétoldali csipkeitiszem van. :D
ITT vannak a legújabb őszi apróságok. A nagy terítőnek még az utolsó sora hiányzik. ( Látom nem tudok képet csatolni, de szerencsére linket igen. ;) )

Igyekszem sűrűbben belesni.
Puszi mindenkinek:Kata
 
evelyn13

Örülök hogy hallok felőled! A másik meg csupa jó dolgokat!
 
sarolta51

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos, Kedveskéim!
Hááát... nem is tudom, hol kezdjem... talán a végétől! Múlt szerdán átestem a tavasz óta fejem fölött lebegő térdműtéten. Maga a beavatkozás szövődménymentes volt, egy monitoron néztem, hogy mi történik éppen a térdem belsejében (fúrás-faragás, csiszolás,kalapálás, csípőfogó, miegymás...:D ) Sajnos a baj sokkal nagyobb, mint amilyennek gondoltuk. A széttöredezett meniszkusz-darabok eltávolítása sima ügy, de a trauma hatására (úgymint egyetlen rossz mozdulat amellyel kiszálltam az autóból) lepattant egy darab a combcsontot borító üvegporcból is. Magyarán kialakult egy másfél centis területen egy negyedfokú artrózis. Emberi számítás, és az orvostudomány mai állása szerint ez a porc már nem épül oda vissza többet. Vannak próbálkozások, porckészítmények, ízületi résbe fecskendezett bevonó, ill. porcképződést serkentő anyagok. És a L É P É S CS Ö K K E N T É S!! Most még két mankóval járok, két hét múlva léphetek csak rá teljes testsúllyal. Napjaim jegeléssel, tornával és az elmaradhatatlan esti hasbaszúrással (véralvadásgátló) telnek. Nyilván valamire jó ez is, nyilván okkal kaptam ezt az egészet. A TÜRELMET tanulom, és az ELFOGADÁST, hogy ilyen tehetetlen vagyok, hogy egy pohár víz átszállítása A-ból B-be komoly nehézséget jelent számomra, hisz mindkét kezem mankóval van tele. Az ELFOGADÁS ellen berzenkedem. Nem tudom elképzelni a felépülés utáni életemet (több, mint ezer kilométerrel a lábamban) napi 3000 lépés kalodájába zárva, amely a megengedett mennyiség ilyen fokú porckárosodás esetén. Itt száll harcba a HIT és a MEGGYŐZŐDÉS, hogy hogy meg fogok gyógyulni. Hogy hogyan? Még nem tudom, de vannak olyan módszerek, amelyek túlmutatnak az orvostudományon, a mi földhözragadt tudásunkon! Csak hinni kell, és bízni, és a CSODA megérkezik!
No, nem szeretnék annyit panaszkodni! Nézzük a jó oldalát a dolognak: betegre pihenem magam, nem kell takarítanom, főznöm, nem járok dolgozni, és a kölykeimnek megmondtam, hogy ha pimaszkodni mernek velem, utánuk vágom a mankómat. Na jó, erre ők azt mondták, hogy ha sokat akadékoskodom, kirúgják alólam a mankót! Szóval az állás: 1-1! :D
Engem is mütöttek januárban, nálam teljes ízületcsere volt a jobb térdemben. Sokáig mankóval jártam én is (3 hónapig), meg trombózisom is volt (90 injekciót kaptam
a hasamba). Négy hónap múlva már nem kellett a mankó és a bot sem. Ma jöttem haza egy hónapos gyógyfürdő után, most már lépcsőn is felmegyek , sőt le is (amit a kezelés előtt nem tudtam megcsinálni. Nagyon akartam én is a gyógyulást és hála Istennek sikerült! Neked ne menne, aki tőlem sokkal fiatalabb vagy?! Amilyen
kitartónak és bátornak ismerlek, hidd el, menni fog! :) Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok! :dr_175:
 
:cool:
 
Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap a kardomba dőltem, romeltakarítás volt. :mad:Többek között tettem el vegyes gyümölcs lekvárt 15 üveggel, amiből 9 nemes egyszerűséggel elkezdett penészedni.:rolleyes2: Hogy miért arról fogalmam sincs, mert mindig ugyan úgy készítem. Nekiálltam leszedni a penészt, majd egy részt az alatta lévő részből, a többi edénybe ment és újra felfőztem, üvegbe tettem stb. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle, kitart-e, vagy feleslegesen dolgoztam.:confused:
 
Jártam már én is így. A legrosszabb,hogy én is a megszokott recepttel készítettem. Idén nem csináltam lekvárt. Tavaly sokat tettem el és nem fogyott annyi,hogy ez hátráltatná a lekvár fogyasztásunkat. Kevesebb fogyott,de kevesebbet is voltam itthon. Sajna a szilvalekvárr az elfogyott,de azt meg már régebben csináltam. Nos ez az egy aggaszt ,de megoldható.
 
zzsuzsa

Állandó Silver Tag

Én is jártam így.Ráadásul egy adagon belül lett 4 üveg penészes.Mikróban főztem fel.Tök jó.Most az este mikróban csináltam a birsalma sajtot.Kíváncsi vagyok milyen lesz.Igaz,hogy kis adagok mentek bele egyszerre,de kezem nem szakadt le legalább.Már most kemények.
 
zzsuzsa

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Jártam már én is így. A legrosszabb,hogy én is a megszokott recepttel készítettem. Idén nem csináltam lekvárt. Tavaly sokat tettem el és nem fogyott annyi,hogy ez hátráltatná a lekvár fogyasztásunkat. Kevesebb fogyott,de kevesebbet is voltam itthon. Sajna a szilvalekvárr az elfogyott,de azt meg már régebben csináltam. Nos ez az egy aggaszt ,de megoldható.
Szilvalekvárt sütőben sütöttem.Szívtam a fogam,hogy elégetem-e az edényt,de semmi gáz nem volt.Mindenki azt enne.Azt hiszem kell eldugnom,hogy karácsonykor még legyen.Sajnos szilvám már nincs.
 
Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Szombaton, nagyon szép őszi napsütésben volt az év utolsó szervezett kirándulása Zebegénybe. A kirándulás egyetlen csalódása a rétes bolt volt, ahol kértem egy meggyes és egy szilvás rétest, de mindkettőben csak néhány apró gyümölcsvagdalék volt, a többit valamilyen ízzel-dzsemmell-lekvárral pótolták. Meg lehetett enni, de...
 
Csatolások

  • hajózási múzeum 2.JPG
    hajózási múzeum 2.JPG
    1.5 MB · Olvasás: 11
  • emlékmű.JPG
    emlékmű.JPG
    1.4 MB · Olvasás: 11
  • kilátó 1.JPG
    kilátó 1.JPG
    1.8 MB · Olvasás: 10
  • Szőnyi ház 1.JPG
    Szőnyi ház 1.JPG
    925.4 KB · Olvasás: 11
  • Zebegényi dunapart.JPG
    Zebegényi dunapart.JPG
    1.8 MB · Olvasás: 11

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szombaton, nagyon szép őszi napsütésben volt az év utolsó szervezett kirándulása Zebegénybe. A kirándulás egyetlen csalódása a rétes bolt volt, ahol kértem egy meggyes és egy szilvás rétest, de mindkettőben csak néhány apró gyümölcsvagdalék volt, a többit valamilyen ízzel-dzsemmell-lekvárral pótolták. Meg lehetett enni, de...
Ezer egy éve nem jártam Zebegényben. Talán az utolsó na nem inkább a legemlékezetesebb élményem az volt Zebegénnyel kapcsolatban,hogy két hét utén ott fejeztük be a kék túránkat,de valahol elkevertünk és nem értük el az utolsó vonatot. Mivel ez nem mostanság volt,hogy hazatelefonáljunk a mobilunkkal gy üzenni sem tudtunk. A posták este nyolc körül bezárnak még a távirat sem érkezett volna meg. Nos letáboroztunk a Duna parton és a reggeli első vonattal ami 4 óra valamikor ment azzal jöttünk haza,fáradtan, és emlékszem a jó Édesanyám csak ült az ágy szélén és mondta,hogy egész éjjel nem tudott aludni,mert,hogy nem érkeztünk haza,biztosan történt velünk valami. Nyugtatgattam,hogy azonkívül,hogy a vonat az orrunk előtt ment el, semmi különös nem történt,hiszen nem a Fogarasi havasokban voltunk csak a Börzsönyben. Aztán rohanni kellett dolgozni,mert hétfő volt. Azt hiszem ez örök emlék marad!
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Múlt héten jobban mondva az előtti héten voltam 3 napot Bogácson egy 12 fős baráti körrel. Csodálatos volt az idő! Péntek reggel indultunk a Népstadiontól és Egerben szálltunk át. 9 és 10 óra körül értünk oda és csak 10 fokot mutatott a hőmérő valamint borús volt az ég is. Ne m voltam még távolsági busszal Egerben,de most nagyon lehangolónak találtam a busz pályaudvart. Az igaz sok helyen nagyon egyszerű,de ilyent még nem láttam, hogy a WC az lent van egy mélyebb részen ahová sok sok lépcsőn keresztül jutsz le. Mivel nem egyedül voltam gy megoldottuk,hogy a csomagra vigyázott valaki és nem kellett levinni, de gondoljatok bele ha egy anyuka egy pici gyerekkel és csomagokkal felszerelkezve érkezik,hogyan oldja meg?! Nos azért ezen el lehetne gondolkozni. Bogácson még nem jártam,de azt hiszem fogok többet oda menni. A szállás a jurtában 3900 forint volt, ebben benne van a 400 forintos üdülőhelyi díj is. Szerintem nagyon barátságos ár ha beleveszem azt is , hogy már reggel hatkor mehettünk áztatni magunkat. Jobban mondva én voltam ez az elvetemült, mivel én megszoktam,hogy korán kelek, de a többiek viszont még aludtak. Volt szerencsém szlovák és lengyel fürdőzőkkel beszélgetni. Kassáról volt az a szlovák hölgy vagy inkább nyugdíjas házaspár akikkel nagyon jól elbeszélgettem.Mondjuk ilyen téren nem kell engemet félteni.lengyelül meg Ők fordítottak.
Azt mesélték,hogy már 6 éve rendszeresen idejárnak. Karavánnal(lakókocsikkal)jönnek ilyenkor utószezonban, mert náluk nincs ilyen hasonló hely ahol be tudnának állni a lakókocsijukkal, itt meg 15 méterrel vannak a medencétől , nagyon szeretik. Míg a feleséggel beszélgettem közben a férj is felkelt és váltották egymást.Mondta a férje,hogy most az asszony átöltözik és reggelit készít aztán majd hívja reggelizni. Nagyon jó a víz az ízületeikre. Van olyan év,hogy tavasszal is jönnek. Míg fürödtem a többiek is felkeltek és reggelit késztettek. Aztán együtt mentünk újra a vízbe. 22 23 fok lett délre ,szinte éreztük a testünkön a nap melegét. Az egyik család gyerekestül unokástul jött. Azt mondták,hogy otthon állandó a rohanás a fiataloknak, itt meg a nagyival és a szülőkkel végre nyugodtan hosszabb időt együtt eltölthettek. Este meg vagy éjfélig kockáztunk. Bas-t játszottunk[HIDE]http://matekold.fazekas.hu/portal/kutatomunkak/kopejatek/5.html[/HIDE]
Csak annyi volt a különbség, hogy nálunk aki hibázott az kapott egy bunkót( fekete pontot) 7 fekete pont- nál kezdtünk új játékot. Nekem elég jól ment kb 11 ig aztán talán fáradtam vagy a szerencse fordult ,de onnantól már én is is voltam bunkós, miközben baromi sokat nevetgéltünk.
Vasárnap az utolsó járattal jöttünk haza. a lányom otthon meg is jegyezte olyan vagy mintha az olasz tengerpartról jöttél volna. egyelőre kép nincs,meert a gépem meghalt most nem az én gépemen vagyok és itt nem sokat tudok csinálni.A képeket sem tudom feltölteni.
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát ez nem a mi napunk. A Kisebbik megtalálta az egyik kiskertben kifeküdve a szürke kiscicánkat, most temette az apjával. Nem tudjuk mi történt.Most potyognak a könnyei.Nem akartam azt a macseszt, de nagyon sajnálom.Még most is olyan volt, mintha mosolyogna. Ne tetszikeljetek, nincs jobb gomb, csak kiírtam.
 
Nagyon sajnálom!Tegnap én is egy kis szürke mellett jöttem el,akit elütöttek.Szinte minden reggel a szomszéd utcában a kerítésen üldögélt,amikor mentem melóba.Olyan kedves volt.
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Apa is, Kisebbik is mondta, nem is akarnak többet, mivel kinti lenne az is, így bármikor bármi érheti, és hát nem akarák ezt mégegyszer átélni, meg egy cicát se akarnak ilyennek kitenni.

De az élet megy tovább. Este meg volt az újabb : Mondjátok meg, egy kevésbé normálisnak tűnő 24 éves érett férfi mit akarhat egy 15,5 fél éves befolyoásolható kamaszlánytól? Az ember esze megáll. Vár még rám egy kemény raport,de ne érdekel, nem hagyok folytatást.A fiatalembert pedig megfenyegettük rendőrségi feljelentéssel.Hát hol máshol mint facebuxin...
 
Nem tetszik amit írtál, mert fiatal a leány és hiába fejlett, szép, érett, okos stb. még nem biztos, hogy ez jó lenne neki.:confused:
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
És jó a lelke, ki is hasznnálják.Sajnos befolyásolható.Muszáj észen lennem, de mikor ezt este tízkor megláttam....

A másik meg összeszedett az utcáról egy újabb macskát, megy a csata, hogy menhelyes lesz, mert nem akarjuk kutyaeleségnek kitenni, legfőképp félévente, havonta nem akar a Férjem macskákat temetni.
 
brumadza

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni! Gépcsere volt nálunk és a programok egy része nem lett áttelepítve.
Pl, az újságokat, ha megnyitom, letölti, de a pdf fájlokat már nem tudom megnyitni, azt írja ki, hogy sérült a fájl. A jpg-t kibontja, de ott meg az a probléma, hogy a nyomtatásnál írja, hogy csatlakoztassam a nyomtatót. Megköszönném, ha valaki (aki jobban ért ezekhez) segítene, hogy milyen programokat kellene letöltenem!
 
Oldal tetejére