Csoda Budapesten: Hajléktalan nénit fogadott be egy 18 éves lány

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Megható magyar történet emberségről, szeretetről, gondoskodásról.

A 18 éves Ujházi Szandra állami gondozott volt, később nevelőszülőkhöz került, ahonnan 5 hónapja költözött el. Azóta egyedül él Budapesten. Napközben felszolgálónak tanul, délutánonként pedig esti iskolába jár, hogy az érettségije is meglegyen.

A fiatal lány egy hete hallott a 78 éves hajléktalan néniről, aki napközben egy bolt csöveinél melegszik, hogy ne fagyjon meg. Azonnal úgy döntött, hogy befogadja Ica nénit, de sokakkal ellentétben ő nemcsak a levegőbe beszélt, hanem meg is tette. Azóta együtt élnek.

A néni ezt megelőzően több évig élt az utcán. Hitelt vett fel, amire elment mindene, így végül kénytelen volt elhagyni az albérletét is. A néni hosszú hajléktalansága alatt kipróbálta a hajléktalanszállót is, mint egyfajta lehetőséget, de három nap múlva inkább eljött, mert azt a keveset is, amilye volt, ellopták a többiek.

“Kimostam a kis bugyimat, zoknimat, kiterítettem. Másnap reggel kerestem, hűlt helye volt” - mesélte. Ica néni ezután többször akart öngyilkos lenni, de hála a 18 éves lánynak, a története mégis pozitív fordulatot vett. Szandra megmentette, ő pedig már nem akarja eldobi az életét.

Szívmelengető történet a mai Magyarországról:

meghato tortenet.jpg

P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
Minden civilizáció értéke felbecsülhető az által ahogy viszonyul a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb tagjai felé.
Ettől eltekintve azért jó néha pozitív hírt is olvasni...
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
Biztos velem van a baj!

Szerintem ez a történet egyszerűen SZÁNALMAS!
Szánalmas, mert az állam nem tud akar gondoskodni ilyen emberekről, amit meg nyújt (hajléktalan szálló) meg egy kalap sz.rt sem ér. Gondolom a néni végig dolgozta az egész életét (gondolom ameddig fizette az adókat addig jó volt az államnak), majd jött a hitel lobby, ő meg hitelt vett fel nem tudta fizetni, ekkor már a saját "kölkei" is ellene fordultak, (gondolom látták, hogy nem lesz lé a nagymama halála után) így uzsgyi leléptek....Milyen vicces lenne ha a nagyi megnyerné az ötöslottót... :) (biztos előkerülnének a legtávolabbi rokonok is)

Egyszerűen undorító, és felháborító, hogy nincs valamilyen szociális háló, amelyen hasonló emberek fennakadhatnának és elindulhatnának felfelé...

Bocs hogy kötekszem, de viszont nekem annyira nem kerek a történet: azt írja a cikk, hogy a lány befogadta... mégis hová? Van saját háza, lakása? Hogyan ha állami gondozott volt előtte??? (csak kérdem, mert érdekel)
 
Zoli_USA

Állandó Tag

Gondolom épp arra vett fel hitelt a lány (írta a cikk) hogy ne albérletben lakjon hanem legyen valami saját lakása.

Gondolom ebből az lesz hogy pár év múlva együtt melegszik majd a nénivel a csövek mellett ő is... Bár addigra lehet hogy a néni már, izé... Ezesetben a lány megint egyedülálló lesz, lehet hogy a bolt csövei helyett a világlátást választja, elhagyja a tejjel-mézzel folyó Kánaánunkat, s olyan helyre költözik ami sokkal közelebb van a civilizációhoz...

A gesztusa tetszik, drukkolok neki, csak aggódom mi lesz ebből, mert én is úgy kezdtem hogy hitel, aztán, hm, izé...
 
P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
Mindazonáltal azért ez is csodás példája a bank, profit és pénz uralomnak... miközben az uzsorások ellen hajtóvadászatot hirdetnek, ki a francot érdekel hogy a bankoknál hirtelen 10-20 szorosára ugrott a törlesztőrészlet, illetve a visszafizetendő a válságot is trilliárdos profittal köny
Biztos velem van a baj!

Szerintem ez a történet egyszerűen SZÁNALMAS!
Szánalmas, mert az állam nem tud akar gondoskodni ilyen emberekről, amit meg nyújt (hajléktalan szálló) meg egy kalap sz.rt sem ér. Gondolom a néni végig dolgozta az egész életét (gondolom ameddig fizette az adókat addig jó volt az államnak), majd jött a hitel lobby, ő meg hitelt vett fel nem tudta fizetni, ekkor már a saját "kölkei" is ellene fordultak, (gondolom látták, hogy nem lesz lé a nagymama halála után) így uzsgyi leléptek....Milyen vicces lenne ha a nagyi megnyerné az ötöslottót... :) (biztos előkerülnének a legtávolabbi rokonok is)

Egyszerűen undorító, és felháborító, hogy nincs valamilyen szociális háló, amelyen hasonló emberek fennakadhatnának és elindulhatnának felfelé...

Bocs hogy kötekszem, de viszont nekem annyira nem kerek a történet: azt írja a cikk, hogy a lány befogadta... mégis hová? Van saját háza, lakása? Hogyan ha állami gondozott volt előtte??? (csak kérdem, mert érdekel)
Mert az uzsorások ellen zéró toleranciát hirdetett a kormány.
Kivéve ugye a köztörvényeseket meg akiktől a kiegészítő fizetésüket kapják. Hiszen kit érdekel hogy a "válság" alatt minden bank hülyére szedte magát meg állami támogatásokból és "segítségből" osztották egymásnak a prémiumokat hogy mennyire jók amiért nem hogy egyszer, de rögtön kétszer tudták lehúzni a dolgozó állampolgárokat.

Uzsorást az nem lehet. Bank aminek hirtelen ötven vagy százszorosára ugrik a törlesztő részlete az igen.
El buktad a házad? Hát szar ügy, mivel az utcára kerültél onnan meg viszünk a börtönbe, hiszen közterületen "életvitelszerűen" nem lehetsz.
Teljes a kör.

Így lesz a demokráciánkból is egy romhalmaz.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

almamag78

Kitiltott (BANned)
Mindazonáltal azért ez is csodás példája a bank, profit és pénz uralomnak... miközben az uzsorások ellen hajtóvadászatot hirdetnek, ki a francot érdekel hogy a bankoknál hirtelen 10-20 szorosára ugrott a törlesztőrészlet, illetve a visszafizetendő a válságot is trilliárdos profittal köny

Kivéve ugye a köztörvényeseket meg akiktől a kiegészítő fizetésüket kapják. Hiszen kit érdekel hogy a "válság" alatt minden bank hülyére szedte magát meg állami támogatásokból és "segítségből" osztották egymásnak a prémiumokat hogy mennyire jók amiért nem hogy egyszer, de rögtön kétszer tudták lehúzni a dolgozó állampolgárokat.

Erre a dologra az energiamegmaradás törvényét tudnám felhozni (fizika):
"Az energia nem vész el, csak átalakul" - ugye rémlik?
Na a közgazdász átfogalmazásom szerint meg a következő:
" A pénz nem vész el, csak gazdát cserél" :D Almicsek első számú törvénye.... :D

Lehet ismét velem van a baj, de nemrég lettem figyelmes arra, hogy mindenki (szó szerint mindenki) BEPRÓBÁLKOZIK, azzal hogy hogyan és hányszor húzzon le! Itt van pl. a bank: ugyebár egyoldalú szerződéssel ők kikötik, hogy kényük kedvükre változtathatnak, és nem is kell hogy most hitelről beszéljünk, elég csak egy egyszerű bankszámla is... ez ellen semmit sem tehetsz, max kiszállsz: kösz nem kell bankszámla (vagy bepróbálkozol h húzzák ki azt a mondatot a szerződésből)... Múltkor vettem egy kisállatot... erre az eladó a leggebébbet adta oda... volt pofám 5 percen belül visszavinni... volt ám csodálkozás, meg bocsánatkérés! Múltkor a pénztárnál 2 ezerrel kevesebbet akartak visszaadni. Kinyitottam a számat! Persze egy egyszerű bocsánatkérés és azt oszt kész (éppen fáradt...hát ki nem sz*rja le?)... egy doki 3x akarta kifizettetni a számlát, meg túlszámlázgat- olyan tételek vannak benne, hogy az agyam eldobom....kinyítottam a számat, rögtön én lettem a hisztis kis pics.a.... de bepróbálkoznak... éppen most olvastam az egyik tárgyalástechnikai könyvben, hogy NYUGODTAN SZÁMLÁZZUNK KI AZ ÜGYFÉLNEK TÖBBET, mert két dolog történhet: (1) kifizeti - nyertünk, (2) reklamál, bocsánatot kérünk, azt oszt kész... HÁT AZ AGYAM MEGÁLL! A kérdésem az lenne, hogy ezt csak velem csinálják az emberek, vagy más is így jár? Mert nekem úgy tűnik a tisztesség kihalófélben van...
 
utolsolovag

Állandó Tag
Állandó Tag
Ilyen, szinte csak a mesében van, hatalmas tisztelet és köszönet jár a lánynak, sajnos aki Budapesten jár kell, már "megszokta" a hajléktalanokat, én szoktam adni pénzt számukra, de sajnos annyi balsorsú ember tömeg van, hogy mindenkinek nem lehet adni, plusz ott vannak,az importált román megélhetési kéregetők, akik az "üzlet" miatt csinálják, és nehéz eldönteni, hogy ki az igazán rászoruló.
Nézze meg mindenki a cikkről a videót
http://www.hir24.hu/belfold/2014/02...jlektalan-nenit-fogadott-be-egy-18-eves-lany/
és ha mást nem is tehet, nyomjon egy páncélost az első rászoruló kezébe.
 
Whynot

Állandó Tag
Állandó Tag
Szandra! Jó tett helyébe' jót érdemelsz!
Példa értékű, amit tettél, életet mentettél.
Képezd Magad, ameddig csak teheted és kövesd az álmaid. :)
 
Oldal tetejére