Dolgoznál itt? Kutyabarát álomiroda

Egy amerikai kutyafelszereléseket gyártó cég, elhatározta, hogy nem csak beszél arról, miért is hasznos és jó, ha naphosszat együtt lehetünk Kedvencünkkel, hanem megvalósította az álmokban szereplő kutyabarát irodát.

A legtöbb kutyás talán egyik titkos vágya, hogy olyan helyen dolgozhasson, aminek valami köze van a kutyához. Kutyapanzió, kutyás webáruház, kutyapékség, kutyauszoda vagy bármilyen munkahely, ami „kutya”-val kezdődik J . Az ilyen helyekre munkavállalóként „elvárásunk”, hogy kedvencünk is nap mint nap elkísérhessen bennünket.

A Kurgo-nál úgy gondolták, hogy „kényeztetik” kicsit a dolgozókat, és igazi kutyaparadicsomot varázsolnak a munkavállalók ebeinek, hogy egész nap ne kelljen otthon gubbasztaniuk gazdáikat várva. Mivel a kollégák 90%-a kutyás, így a több, mint 350 négyzetméteres iroda kialakítása abszolút kielégíti a kutyás igényeket. Minden helyiség könnyen takarítható, az összes munkaállomáshoz kutyaágy tartozik, melynek mérete az adott kutya méretéhez igazodik.

kurgo3.jpg

A konyhai hűtő nemcsak embereknek, hanem a Kedvenceknek is rejteget ínycsiklandozó falatokat. Mivel takarítani senki sem szeret túlzottan, a kétlábúaknak használatos lábtörlő mellet, van egy kutya tappancsmosó is, hogy esős, saras, latyakos időben a négylábúak is tiszta mancsokkal léphessenek be az irodába.

És ezek után mi jöhet még? Beltéri kutyajátszótér! Itt amellett, hogy kitombolhatják magukat az ebek, tesztelik a cég által gyártott kutyás játékokat, kellékeket is.

Jelentkezzen az, aki nem szeretne ilyen helyen dolgozni?

Szerencsére Magyarországon is egyre több a kutyabarát munkahely. Bár a videón látható álom, talán nem áll rendelkezésünkre, de mindenképpen pozitívumként értékeljük, hogy a magyar munkáltatók is nyitottak a kutyás dolgozók irányába.

Az Év Kutyabarát Munkahelye 2015 pályázatán a legtöbb szavazatot az Insomnia Reklámügynökség kapta, nem véletlenül. Ismerkedjetek meg velük is!

No és persze sosem lehet tudni, biztosan vannak vagy lesznek olyan munkáltatók is, aki örömmel veszik a kutyás munkavállalóik ötleteit egy kis fejlesztésre.

Kutyabarát munkahelyek, ahová vendégként és dolgozóként kutyáddal is mehetsz.

kurgo2.jpg
 
Csatolások

  • kurgo3.jpg
    kurgo3.jpg
    227.8 KB · Olvasás: 64

Csatolás megtekintése 1525380

*
Régen, úgy értem a leányom amikor kicsi volt, minden gond nélkül bevihettem a Mai Nap Szerkesztőségébe. Igaz, jól viselkedett, viszonylag egészen pici kora óta önálló volt, rajzolt, volt egy öreg írógép, azon "dolgozott". Senkit nem zavart. Az is igaz, hogy mindig volt "munkája", amit örömmel végzett. Aztán önállóan lement az étterembe, megrendelte az ebédjét, én pedig fizettem, mint egy katona tiszt :) A kollegák egyik szeme is rajta volt, nyugodtan dolgoztam. Senkit, de engem sem zavart. Igaz, ez is gyerek függő, melyik hogyan bírja a munkahelyi megkötöttségeket. No igen, volt egy játék telefonja, azt is bevittem, s egyfolytában "telefonált" azon. Ma már ez elképzelhetetlennek vélném. Nem volt ebben rendszer, előfordult, amikor nem maradhattam otthon, mert olyan dolog volt, hogy nem voltam helyettesíthető. Zsu leányzóm nem volt beteg, csak valami okból nem volt óvoda. Egy-egy napot bátran így megoldhattam. Ma már mint előbb írtam, ma már elképzelhetetlen az ilyen. De ott, abban a szerkesztőségben, más szülő is behozta a gyerekét, s ment a munka, semmi és senki nem állt le. Igazi családbarát munkahely volt.
Ami igaz, igaz, a fiam pedig a régi Nők Lapjánál nőtt fel szinte, iskola után sokszor oda jött be, egy félre eső íróasztalon megírta a leckéjét, megtanulta, lement enni az büfébe, ahol rendszeresen főtt étel is volt. Sőt szeretett bejönni. Más munkatársak gyerekei is bejártak. Soha nem volt semmiféle gond. Természetes, ha értekezlet vagy valami rendezvény vagy más dolog volt akkor tudta a fiam, hogy nem jöhet be. Mindnyájan maximálisan teljesítettünk, hiába no' olyan jó főnök volt, mindkét munkahelyen. Ma már, mint írtam, ez elképzelhetetlen...
*
Kutyámat bevinni?! Ez itt Magyarországon elképzelhetetlen, ha már a gyerek sem vihető be egy munkahelyre :( Pedig megnyugtató, jó dolog volna. Gyűjtöm a kutyabarát helyeket, mert még ezekből sincsen elég. Hiába, Magyarország le van maradva, nem is tagadható.
 
Sőt még a munkából is elvon nem kevés időt a rájuk figyelés.
Etetni foglalkozni vele.
Ez már megint egy nagyon liberális dolog.Mindent megenged.
Ami nem odavaló azt is.
Remek egy felfordulást képez okozni egy munkahelyen, ez egy vakítás.
Nem egyetlen kutyát kell elképzelni.Nem csak a tiédet, 10-15 kutya,már láb alatt van meg még a satöbbi.
A felszerelés eladásából megint lehet nyereséget behozni az ezt propagálóknak.
tappancsmosó, játszótér stb..
 
Utoljára módosítva:
Svájcban úgy csütörtök, péntekre már az emberek is. :(
Vicc ide vicc oda, tapasztalatbol beszélek. Amikor már három kutya is lógott a vállalatnál,
reklamáltunk.
Zürichben még nem kellett kiszálnom a villamosbol a fokhagyma vagy mosdatlansági bűz
miatt. Pesten már többször.:D
 
A kutyiknak ez nagyon jó lehet, de a kollégáknak?
*
Kétségtelen, hogy vannak allergiás emberek. Ezt úgy értem, hogy VALÓBAN egészségügyileg allergiások a kuty-, macskaszőrre. Nem tömeges részvételre gondoltam, amikor dícsértem az ötletet. De egy-két esetben, pláne, ha a munkavállalónak külön szobája, irodája van. El tudnám képzelni. Valaha ismertem egy telefon központost, aki minden áldott nap a kutyájával érkezett dolgozni. A kutya fegyelmezetten aludt a telefonközpont sarkában, a gazdától pár méterre. Ott és akkor ezt elfogadták, mert lehetőség és mód adatott erre. No meg létezett egy emberség is, mert a vak ember, csak így tudta a munkáját bevállalni. Sok sok év távlatából is, köszönet ezért az akkori főnököknek.
 
A probléma az velük, hogy büdösek.
*
Nem minden fajta kutya büdös. A fr. buldog és a mopsz tény, hogy több gondosságot igényel. Ezeket a kutyákat, amelyeket társasági kutyáknak neveznek, vagy azokat, amelyekkel emberek között mozognak a gazdik, tisztán tartják. Sőt, vannak olyan kutyafajták, amelyeket még pedíkűröznek is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,541
Tagok
615,662
Legújabb tagunk
Tuendeer
Oldal tetejére