Ebergényi N. Magda versei

Aforizmáim

Születünk a mában
A holnapra.
Valónkat a tegnapunk
Alkotja…..


Álmodni csak éberen lehet,
különben elszalad veled a képzelet..



Kölcsön kaptam ezt az életet, <o></o>
igyekszem hát úgy megélni, <o></o>
hogy ne legyen szégyen visszaadni…<o></o>


A szerelem elhomályosítja a lélek tükrét
S valónk kívánalmainak enged tért.
Boldog akkor leszel
Ha kívánságod homályba vész!


Nem az a szeretet, amit kikövetelsz,
Az akkor jön el, ha a tűz
Hamvadni kezd s a parázs izzásra lel.


Ne azért legyél vallásos,
mert az előbbre visz, vagy divatos!
Ha szívedben hordod a jót,
lelked nemesítsd, az a való!

Anyám

Anyám

KÖSZÖNÖM A DOLGOS KÉT KEZED
ÉRDESEN SIMÍTÓ KÉRGES TENYERED.
KÖSZÖNÖM MINDEN DALOM,
MELY MEGSZÜLETETT AJKADON.
KÖSZÖNÖM A SOK ÉJSZAKÁT,
MELYET MIATTAM VIRRASZTOTTÁL ÁT!
A LELKEM MÉGIS ZOKOG,
HISZ MEGKÖSZÖNNI SOSEM TUDOM:
MINDAZT A SOK CSODÁT,
AMIT ANYÁM HAGYOTT RÁM…

Nekem tetszik. Folytasd légyszíves.

Fény

Arcotokról a mosolyt
magam köré fontam.
Szemetekből a fényt
lényembe ittam.
Most élek fényes
mosoly-világban,
toronyként a város
zajában.
Magányba zárt világom
tőletek hangos,
minden ébredésem
értetek fontos.

Folytasd...

Belehalsz

Belehalsz

Amikor a levelek a fától
búcsút vesznek, s azok
a szitáló ködben
elmerengnek,
hiányozni fogok neked.

Amikor majd águkat
görcs húzza össze,
fájón ébrednek a
kifosztó öregségre.

S a Föld forog, az
Idő gonosz kalandor

Mert addig mindez
Semmit jelent, amíg
nincs sok jeled!

De lehullsz, mint a
levelek,
leveted a köteled.
Élni akarsz, s abba
belehalsz!

Most, kérlek!

Most, kérlek!

A semmibe néz arcunk,
amíg egymást marjuk,
s ők kinevetik balgaságunk.
Nem egymással,
velük van bajunk.
Nincs jelenünk,
kifosztott a múltunk
s most a csodát e
bitangoktól várjuk?
Ébredj fel végre,
s gondold meg!
Most, kérlek!
Vetnél-e a gaz közé magot?
Hazudnál-e szebb holnapot?
Pedig tudod, aki a földet művelte,
bölcsebb, mint te!
Búzából nehéz válogatni az ocsút,
kiirtott hát előre minden gazt,
ami az éltet elszívta!
Az ép magot a szűz földbe szórta
s ügyelt a gyomra!
Ha e hont szeretnéd,
te is így tennél!
Nem tekeregnél csúszómászóként
más nemzet kegyeiért.
Az ember érték, ott van benne
a mérték, ami alkot és teremt
nem szenvedheti a gerinctelent.
Sokunkban ott van még a mérték,
megtörni nem fogja kétség, se pénz.
A múltad megtanított
s mire jó, ha most kihajítod?!
Mint csendes lépteket,
hordozd, az emlékeket….

Árnyak

Álltam a hídon,
várva a régi árnyakat.
A gyáron már ott volt a lakat,
a Hold néma maradt.
Alattam parttalan
hallgatott a folyam.
A víz fodrában néha elakadt
a szennyes indulat.
Huszonegy század várt csodákra,
huszonegy évszázad vérzett el hiába!
Amit tatár, török, labanc nem tudott
elvégzi most ez a kor!
Háborúnak most se híre se hamva,
elpusztít mégis a mocsok hatalma.
Feldobja a víz, kiveti a Föld s a gőg
azt hiszi a talmi örök!
Üresek a gyárak,
Hold ragyog be néma iskolákat
s hol régen a bölcső a kisdedé
ott az úr most a semmisség!
Nincs háború, mégis hullunk
napi morzsánkért robotolunk.
Eladjuk egy tál lencséért magunk,
talán már nem is vagyunk…?!

Kedves Lénapló!

Gratulálok!

Ugye írhatom lapra továbbra is?

Elmúlás

Ősz képében jár a táj,
Erejét veszti a világ,
Vastag avart hasít lábam,
Térdig járok az elmúlásban.

Elmúlás

Ősz képében jár a táj,
Erejét veszti a világ,
Vastag avart hasít lábam,
Térdig járok az elmúlásban

Vakság

Elernyed a test,
mert sok a teher
s a lélek színes
pillangóként
életre kel.
Rút lárvából
világlik elő,
amit a Nap takar,
a léterő.
Csendrózsa nyílik
az álomtavon,
ámulva nézed,
le nem szakítod.
Szétnyitod szirmát
ami kincset rejt,
közepében lakik
a hited.
Álmodban mindig
megleled,
ám nappal
hiába keresed.
Akkor elvakít
a szemed…

Harc

Tudod, nagy a mi harcunk.
Egymást akarjuk.
Nagy a mi vétkünk.
A másikat feléljük!
Testünkben vad erők tombolnak,
vágyaink a pillanatnak áldoznak.
Énünk másik felét keressük,
hisz hajt a saját önzésünk.


Ódákat zengünk e gyarlóságról,
eltúlozzuk a valóságot,
s ha csalódunk benne,
átkozzuk az álomképet…
Ebergényi N. Magda

Jelek

Sorstalan, aki a múltjából
nem tanul.
S nem bánja, ha mögötte
vakon zárul be a kapu.
Jeltelen, aki játéknak vette
az életet.
Szertelen, mert nincs miértje,
hogy szabott útját kiért,
s miért élte.
A jel rejti a jellemet, melyből
ítélni lehet.
S nem az embernek hagysz
intelmeket,
ha te mondod, nem hiszik el.
A csillagok rezgik üzeneted.
Jöhet bármilyen kor, a morál
szabott.
Megváltoztatni nem tudod, azt
tisztán magaddal hozod.
S majd itt elválik, gyémánt lesz-e
vagy csak korom…
Ebergéni N. Magda

Kedvesem....

ahogy tekint a szemed
érint a kezed
megremegek...
mi már csak
átélünk egymásba
békés zuhanásba

nem lihegve, kapkodva,
csak lassan mozdulva
éljük a végtelent,
hol összeforr újra
lényünk s nem lesz
sosem végünk,
mert élünk a másikban...



Ebergényi N. Magda

Nekem az maradsz

Nekem az maradsz, aki voltál:
lecsorduló méz, a kérges fa odván.
Hozzám úgy szól minden hangod,
Mint a misére hívó harangok.
Hát, meggyónok!
Miközben rejtem idebent,
szavaimmal ütöm és vágom létedet!
Semmivé teszlek, hogy feloldódjam benned!
Talán,…mert szeretlek

öröm olvasni a verseidet bár merre is visz a sorsom

Köszönöm a bókot....

Távlat

Aki az útra indul,
felkészül.
Szemét az égre
veti merészül.
A végtelent
fürkészi vele,
pedig a mindenség
ott rezeg benne....

Fohász
<o> </o>
Adj Uram álmokat,
te tudod, hogy honnan
kezdődik a kárhozat!
Adj Uram fényeket,
de csak annyit, hogy
lássam a lényeget!
Ebergényi N. Magda