Egy magyar mutatja meg a világnak, hogyan csalnak a kerékpárversenyeken

Vasárnap sugározza az amerikai CBS tévécsatorna azt a műsort, amelyben bemutatják, hogy működik a „mechanikai dopping”, vagyis hogyan építenek apró elektromotorokat egyes biciklikbe. A csalást az leplezi le, aki kifejlesztette az egészet: Varjas István.

Régóta beszélnek arról, hogy a profi kerékpársportban nem csak a versenyzőket doppingolják, de a biciklikbe is motorokat építenek. Tavaly aztán a cyclo-cross világbajnokságon le is bukott egy versenyző, ami miatt általános vizsgálat indult a mechanikai dopping után, és már a háromszoros Tour de France-győztes Greg LeMondot is megvádolták hasonló csalással.

A CBC 60 minutes című műsora járt utána, hogyan folyik a csalás (itt lehet megnézni az előzetest). A csatorna riportere még Magyarországra is elutazott, ugyanis itt él a technológia egyik kifejlesztője: Varjas István egykori kerékpárversenyző, csapattulajdonos (aki mellesleg egy időben a legnagyobb adótartozást felhalmozó magánszemély volt), és azt állítja, ő készítette a meghajtórendszerek prototípusát, még 1998-ban.

Varjas még decemberben beszélt a Le Monde című francia lapnak a csalásról, és már akkor utalt a tévés oknyomozó műsorra, ami szerinte akkora hatással lesz a kerékpársportra, mint annak idején a Festina-ügy (az 1998-as Tour de France-on rengeteg tiltott szerre bukkantak a Festina csapat kísérő kocsijában, majd egymás után buktak le az EPO-t használó versenyzők és csapatok).

Annak idején Varjas egy barátja talált egy névtelen vevőt, aki kétmillió dollárt kínált neki a technológiáért, és megegyeztek, hogy tíz évig nem beszél a dologról, és nem is fejleszti tovább. Amikor a riporter megkérdezte, hogy azóta vajon az ő motorjait használják-e a versenyzők, Varjas azt mondta: „Igen, azt hiszem.” Ugyanakkor nem érzi magát felelősnek a csalásokért. A beszámoló szerint megfelelő összegért még annak is eladná, aki nyíltan bevallja, hogy csalásra akarja használni.

Forrás: CBC, CyclingNews

cycle1.jpg
 
"2010 óra röntgenezéssel ellenőrzik bizonyos versenyeken, például a Tour de France-on a kerékpárokat, ez azonban nem érinti a teljes mezőnyt, csak szakaszonként 5-10 versenyzőt. Egy másik lehetséges ellenőrzési módszerre a Hoogerheide-i cylocross bajokság mutat példát: itt az első három helyezett bringáját szétszedik, és kamerás endoszkóppal nézik át a vázat."

itt meg lehet nézni azt is hogyan lehet beépíteni az elektromotort a biciklibe:
http://www.origo.hu/auto/20140910-a-dopping-neve-villanymotor.html
 
Amit most írok, az nem biztos, hogy az én véleményem is, de elgondolkodtató.
Zoli barátom, aki hármasugró volt, azt merte egyszer mondani, hogy teljesen fölösleges harcolni a doppingolás ellen, mert győzni nem lehet, ellenben méregdrága.
Ezért hagyni kellene a doppingvizsgálatokat a fenébe.
Versenyezzen mindenki, ahogy akar, ahogy tud, lehet hamarabb megtisztulna a sport.
 
Amit most írok, az nem biztos, hogy az én véleményem is, de elgondolkodtató.
Zoli barátom, aki hármasugró volt, azt merte egyszer mondani, hogy teljesen fölösleges harcolni a doppingolás ellen, mert győzni nem lehet, ellenben méregdrága.
Ezért hagyni kellene a doppingvizsgálatokat a fenébe.
Versenyezzen mindenki, ahogy akar, ahogy tud, lehet hamarabb megtisztulna a sport.

Nem mondom hogy mindenestül elutasítanám e nézetet... De akkor tényleg hirdessék ki hogy doppingolni SZABAD. Másrészt, az még mindig nem azonos a gépi segítséggel ugye... Továbbá, ezesetben máris nem az emberek, hanem a kutatócégek fognak versenyezni, a sportoló szeélyes szerepe jelentéktelenné zsugorodik. Mire fel éltessük őt, ha nem ő nyer hanem a mögötte álló biotech labor?!

Másik oldalról azonban, úgy is felfoghatjuk ezt amit írtál (ha megvalósulna) hogy ekkor a sportolók önkéntes kísérleti (ember)patkányok, kockáztatják az egészségüket, akiken így ki lehet kísérletezni új szereket, melyek esetleg segíthetnek más beteg embereken is, s mert ez immár nem tilos, felpörgetné a biotechnológiai kutatásokat. Hm...
 
Az elmúlt szűk 100 év alatt így változtak a maratoni futás rekordjai:

Régen:
- férfi: ~2:30
- női: ~3:40
Most:
-férfi: ~2:00
-női: ~2:15

Nagyon felgyorsult az evolúció...csak az a sok bajuszos nő ne lenne.
Egyszer, már régebben egy olimpián, az újságírók megjegyzéseket tettek az NSZK úszóedzőjének, hogy a lányoknak nagyon mély hangjuk van.
Erre ő azzal vágott vissza, hogy nem énekelni jöttek ide.
:D
 
Utoljára módosítva:
Amit most írok, az nem biztos, hogy az én véleményem is, de elgondolkodtató.
Zoli barátom, aki hármasugró volt, azt merte egyszer mondani, hogy teljesen fölösleges harcolni a doppingolás ellen, mert győzni nem lehet, ellenben méregdrága.
Ezért hagyni kellene a doppingvizsgálatokat a fenébe.
Versenyezzen mindenki, ahogy akar, ahogy tud, lehet hamarabb megtisztulna a sport.
Igazat adnék neki. Sajnos nem lehetne megállapítani, hogy az országok dicsőségének érdekében kit manipulálnak vagy kényszerítenek.
 
Ez az élsport...és erre akarnak olimpiát rendezni...meg ennek tapsolunk a tvben...Főiskolán évfolyamtársam volt egy híresebb sportoló testvére. Azt mondta, hogy minden sportoló doppingol, és mlg csak nem is atléta vagy biciklis vagy súlyemelő volt a sportoló testvér.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,567
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére