Egy magyar származású svéd milliárdos ötmillió dolláros pályázattal mentené meg a világot

Laszlo Szombatfalvyt, az egyik legsikeresebb svéd befektetőt a svéd Warren Buffetként is szokták emlegetni. A hasonlat annyiban találó, hogy Szombatfalvy Buffethez hasonlóan szerény körülmények közül indult.

1956-ban, a forradalom leverése után emigrált Magyarországról Svédországba, ahol a semmiből szerezte vagyonát. 88 éves korára a világ egyik legsikeresebb befektetője lett, 45 év átlagában évi harminc százalékos profitot hoztak befektetései.

Így felhalmozott vagyona számottevő részét jótékonyságra fordítja, csak a Global Challenges Foundationnek 50 millió dollár értékű felajánlást tett. Ez az alapítvány írt ki most pályázatot fiataloknak arra, hogy találjanak ki az ENSZ-nél hatékonyabb megoldást a globális kormányzásra. A verseny összdíjazása ötmillió dollár, a győztes egymillió dollárt garantáltan megkap.

Szombatfalvy tanácsokat is adott a pályázóknak:

  1. Légy tisztában azzal, hogy nemcsak hazád, hanem a világ polgára is vagy.
  2. Vedd tudomásul, hogy a gyerekeid és unokáid életminősége más országok, versenytárs országok polgárain is múlhat.
  3. Fogd fel, hogy globális kormányzás nélkül kezelhetetlenek a globális kihívások, vagyis enélkül sokkal nagyobb az esély a nagy katasztrófákra.
  4. Követelj lépéseket a politikusaidtól, és ne szavazz alkalmatlan emberekre, mert ezt nem engedhetjük meg magunknak.
szavazas3.jpg
 
Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek, de nézetem szerint már egy ideje van globális kormányzás a háttérben, bár közel sem olyan elvek mentén, mint amit ez a jószándékú felajánlás szeretne.
 
Laszlo Szombatfalvyt, az egyik legsikeresebb svéd befektetőt a svéd Warren Buffetként is szokták emlegetni. A hasonlat annyiban találó, hogy Szombatfalvy Buffethez hasonlóan szerény körülmények közül indult.

1956-ban, a forradalom leverése után emigrált Magyarországról Svédországba, ahol a semmiből szerezte vagyonát. 88 éves korára a világ egyik legsikeresebb befektetője lett, 45 év átlagában évi harminc százalékos profitot hoztak befektetései.

Így felhalmozott vagyona számottevő részét jótékonyságra fordítja, csak a Global Challenges Foundationnek 50 millió dollár értékű felajánlást tett. Ez az alapítvány írt ki most pályázatot fiataloknak arra, hogy találjanak ki az ENSZ-nél hatékonyabb megoldást a globális kormányzásra. A verseny összdíjazása ötmillió dollár, a győztes egymillió dollárt garantáltan megkap.

Szombatfalvy tanácsokat is adott a pályázóknak:


  1. Légy tisztában azzal, hogy nemcsak hazád, hanem a világ polgára is vagy.

    Vedd tudomásul, hogy a gyerekeid és unokáid életminősége más országok, versenytárs országok polgárain is múlhat.

    Fogd fel, hogy globális kormányzás nélkül kezelhetetlenek a globális kihívások, vagyis enélkül sokkal nagyobb az esély a nagy katasztrófákra.

    Követelj lépéseket a politikusaidtól, és ne szavazz alkalmatlan emberekre, mert ezt nem engedhetjük meg magunknak.
Csatolás megtekintése 1513364
*
Ez nagyon is követendő példa, s amit tanácsolt az pedig legfőképpen.
 
Egy tőzsdeguru átalakítaná a világ összes választását
  • Szerinte szakítani kell a pártlistás rendszerrel, mert a tömegpártok legitimációja a modern nyugati országokban már elenyésző. Jellemzően alig néhány ezer fős tagságuk van, a listák összeállítása pedig néhány ember döntésén múlik, akik zárt ajtók mögött alkudoznak.
  • Ezért az egyéni jelöltek állítását tartja jobb megoldánsnak, viszont ezen a rendszeren is csavarna egyet. Azt javasolja, hogy minden választókerületnek két képviselője legyen, hogy kiegyenlítettebb legyen a parlamenti mezőny.
  • Továbbá minden választónak lehetőség szerint négy szavazatot adna (ha van elég induló jelölt). A lényeg, hogy több szavazata legyen egy embernek, mint ahány kiosztható mandátum van az adott választókörzetben. Ezekkel a voksokkal a választók szabadon gazdálkodhatnának. Megtehetnék, hogy csak egy jelöltre szavaznak, és akkor csak egy szavazatot használnak fel, de azt is megtehetnék, hogy az összes szavazatukat kiosztják.
  • További csavar a rendszerén, hogy mindenkinek adna két negatív voksot is a fenti szavazatokon felül. Vagyis mindenki szavazhatna arról, hogy mely jelölteket biztosan nem akarják a parlamentben látni. Minden negatív szavazat, amit egy jelölt kap, kioltana egy rá adott pozitív szavazatot.
  • A két legtöbb szavazatot begyűjtött jelölt lenne a végén képviselő.
http://444.hu/2015/08/25/egy-cseh-uzletember-atalakitana-a-vilag-osszes-valasztasat

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,538
Tagok
615,661
Legújabb tagunk
ghjudit
Oldal tetejére