Egyre népszerűbb az ingyenpénz: Te mit szólnál 5 millió forinthoz?

A kanadai Ontario tartományt irányító Liberális Párt idén tavasztól három városban is a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését tervezi - írja a Quartz. Azt még egyelőre nem tudni, hogy melyik három település szolgál majd kísérleti alanyként, a program sikere esetén azonban tovább akarják majd szélesíteni az érintett városok körét. Finnország és az USA után ezzel Kanada is beáll az alapjövedelem-koncepció mögé.



A kanadai alapjövedelem gyakorlati bevezetéséről az ország szenátusának egykori képviselője, azóta pedig a Toronto-i Egyetem vezetőjeként dolgozó Hugh Segal értekezett egy augusztusi tanulmányában. Az Ontario tartományt irányító Liberális Párt felkarolta az ötletet: idén tavasszal, kísérleti jelleggel három városban is bevezetik a feltétel nélküli alapjövedelmet. Azt még nem tudni, hogy melyek lesznek a szerencsés települések.

A pontos összeg sem ismert, de ha Hugh Segal értekezését vesszük alapul, akkor minden felnőtt lakos éves szinten 16 989 amerikai dollárnak megfelelő kanadai dollárt kapna, ami közel 5 millió forint.


Az összeg látványosan gálánsnak tűnhet, de tegyük hozzá: Kanadában ez a szegénységi küszöb háromnegyedének számít. A különbséget a magasabb árszínvonal és a minden bizonnyal magasabb szegénységi küszöb magyarázza.

Az ország statisztikai hivatalának adatai szerint 2011-ben 1,7 millióan éltek Ontario tartományban a szegénységi küszöb alatt, közülük sokan 2000 és 2007 között veszítették el állásukat az ország autó- és feldolgozóiparának leépülése miatt. Az egyik legsúlyosabban érintett város a Torontótól keletre fekvő, nagyjából 150 ezres lélekszámú Oshawa volt, ahol - részben a General Motors üzemének bezárása miatt - több ezer munka veszett oda az elmúlt másfél évtizedben. Az elbocsátott dolgozók többsége alkalmi munkákból és segélyekből tengeti az életét, nekik például megváltást jelentene az alapjövedelem bevezetése.

A terv azért lehet fontos mérföldkő az alapjövedelem-koncepció globális megvalósításában, mivel Ontario tartomány Kanada gazdaságának mintegy 40%-át adja, így semmiképp sem mondhatjuk, hogy egy elszigetelt, kis helyen történik majd a próbaüzem. Igaz, ennek majd akkor lesz igazán jelentősége, ha a kísérleti projektet sikeresnek ítélik, és további településeket is bevonnak a kezdeményezésbe.

A Liberális Párt programjába egyébként tökéletesen beleillik az alapjövedelem, ugyanis az a céljuk, hogy a hagyományos feldolgozóipari munkahelyek felől a nagyobb tudást igénylő, magasabb hozzáadott értékű ágazatok felé tereljék a kanadaiakat, ehhez pedig elengedhetetlen az univerzális alapjövedelem által nyújtott biztonság.


Persze nem mindenki lelkesedik az ötletért. Egyesek szerint az alapjövedelem bevezetésével megszűnik a lehetőség, hogy célzott jólétjavító intézkedésekkel valóban azokon lehessen segíteni, akik igazán rászorulnak, hiszen az alapjövedelem minden egyéb szociális juttatást kiváltana. Mások a kormányban nem bíznak, ugyanis véleményük szerint korábban két szegénységellenes program is sikertelenül zárult.

Kanada ezzel csatlakozik Finnországhoz és az Egyesült Államokhoz, ahol szintén idéntől kezdődött meg az univerzális alapjövedelem gyakorlati tesztelése.

basic income.jpg
 
Elegendő lenne meghatározni a nagyon kedvezményes és a kicsit kedvezményes adózású áruféleségek körét, a többi mind normálisan adózna.
Tornando, tudod a gazdagok és akik ma megtehetik a gépjármüvüket nemcsak külföldön veszik hanem sokan ott is jellentik be ! Nem én nem akarom az Áfát eltörölni , de esetleg mint magad is irod lépcsőzetesen mint sok nyugati demokratikus országban van bevezetni , nem csak az Alaptörvényt meg az orvoslátogatási pénzt , hanem a különbözö Áfákat is
Engem is emlékeztettek.Téged is emlékeztetlek
És fych-t is: A fogyasztás felőli megfogás!!
Pontosan ilyen volt az ÁFA Magyarországon is a bevezetésekor
1988. január 1-jétől Bokros Lajos idején
25 , 15 és 0%-os ÁFA volt.
Fogyasztási adóba bevont termékek köre (1988)

Ez pontosan a nyugati amit említesz és lépcsőzetes.
És úgy mint fych tervez
Ezt is közben mint mást eltorzítottak.Ma már rengeteg a 27% ÁFA

Tehát 3 lépcsős ÁFA és progresszív SzJA működött.

Nem találtuk fel az újat semmilyen téren.
A kettő kombinációja is működött
Mégis mindent eltorzítottak.
Bokros pontosan azt a általad is jónak mondott adórendszert hozta.
Hogy miért mégis az átkozása emlékből?
Politika járatta le le folyamatosan ma is járatják.
És ma rosszabbat csinálnak.
Persze az áfa felcsúsztatása hamarább kezdődött. De Orbán hozta be a legtöbb magas 25(27)ÁFÁ-t.
Amit mos időnként, jó pofizva egyet-egyet vissza csökkent, 6 -7 év után.
 

Csatolások

  • szja.JPG
    szja.JPG
    110.1 KB · Olvasás: 19
Utoljára módosítva:
a munkakepes lakossag 40 % nem alkalmas a munkavegzesre mert nincs olyan kepzettsege ami a mai kovetelmenynek megfelelne.

Nem tudom, hogy ez a 40 % mennyire fedi a valóságot, de tény, hogy még ma is nagyon sok fiatalnak elképzelése sincs arról, hogy az éppen tanult szakmájából hogyan fog tudni megélni. És ez nem csak a rövidebb képzési időt igénylő fodrásztanulókra igaz, olyan főiskolákra, egyetemekre is tömegével mennek továbbtanulni, ahol már hosszú évek óta túlképzés van, és előre lehet tudni, hogy azzal a diplomával az életben semmire nem viszi. Igaz, közgazdasági, jogi végzettséggel is el lehet helyezkedni pincérként Ausztriában, de megéri ezért 7-9 évig fölöslegesen tanulni?
És ha már 30 évesen látom, hogy abból, amit tanultam, nem tudom magamat fenntartani, és később családot eltartani, miért nem lehet másik szakmát tanulni? Miért kell beletörődni, hogy egész életemben munkanélküli leszek?
 
Nem kell feltétlen sokszorosára emelni a béreket. De a jelenlegi bérszínvonal az általam említett munkákban nem ösztönzi az embereket, hogy elvállalják. (Az nem hiszem, hogy jó megoldás, hogy hát akkor munkanélküli segély se legyen, mert akkor muszáj elvállalnia, ha nem akar éhen halni.)
---------
Érdekes mód ugyanazok az emberek akár ugyanazokat a típusú munkákat zokszó nélkül elvállalják külföldön. Mert nem nyomorognak, amellett, hogy kidolgozzák a belük.Hamis érvelés Féligazság, mert az itthon maradottakról beszélünk.Aki kimegy az akar dolgozni.

Nem feltétlenül szélső példák, amelyeket hoztam. Egy 40 feletti ember miért ne tudna dolgozni, ha egészséges? Mégse nagyon kapkodnak utána a munkaerő piacon, ha elveszti az állását, nehezen talál másikat.
Hamis mert lenne almaszedés szüretelés stb...
Ahogy a gyereket nevelő anyákra is igaz ugyanez.
Ez is részigazság

Mezőgazdaság? Ugye te is tudod, mi a helyzet. Amikor még TSZ-ek voltak, sok ember tudott a mezőgazdaságban dolgozni, ma már nem. Kisvállalkozás vidéken? Ahol nincs vásárlóerő?
Nem is kell konkrét régiót mondanom (most épp nem is érek rá utána nézni, hogy példát hozzak), de távolodj csak el minél jobban Budapesttől, és nem kell sokat keresgélni.Hamis mert kell a mezőgazdasági munkás.

Pályakezdőkkel kapcsolatban elég az álláshirdetéseket böngészni, szinte mindenhol valamennyi gyakorlatot várnak el. Gyakran több évet is. Szakmunkásokból se tud mindenki elhelyezkedni, vállalkozásokban gyakran szintén szánalmas a bér. A bérköltségeken való spórolás miatt a lehető legkevesebb embert foglalkoztatják, és sokszor minimálbérre bejelentve (ha épp nem feketén) így a szakmunkások is inkább külföldre mennek.Ez a rész igaz de van felvétel itthon is.

"Ha kiküldik közmunka keretén belől egy kisgazdaságba.
Akkor fizethet a költségvetésbe a tulaj.Mindenki jól jár
Értelmes termelő munkát ad és kap mindenki.
A közmunnkás nem lát a pénz megkapási formájában különbséget.
Továbbra is az állam adná.
De bármikor átléphetne a munkaadóhoz tényleges bejegyzettre."


Mint mondtam, ha közmunkásként, közmunka bérért küldik ki a gazdaságba a közmunkást, az leszorítja a béreket.
Féligazság
Még jelentkező se volt nem is tárgyaltak a bérekről!
Ki se küldtek senkit

Mert a munkáltatónak nem éri meg a saját alkalmazott, ha kap közmunkást is alacsonyabb bérért, amit ráadásul az állam fizet.
Féligazság mert nem kap

Ha viszont a tulaj ezért a költségvetésbe kell fizessen, akkor ugyanott van, mint a saját alkalmazottal. Akkor már nem éri meg neki a közmunkás, nem fogja foglalkoztatni,Hamis mert a hozott példámban
éppen foglalkoztatná, igaz hogy idénymunka

kötelezni meg mégse lehet rá.
Hamisan érvelsz belől jeleztem áthúzással a hamist,odaírtam ami féligazság.
 
No itt már mellé kalandozol.
Mi az hogy közmunkát ajánlanak fel?
Épp azt mondom a közmunka nem munka.Onnan nincsen visszatérés.
A 90 nap után ismét közmunka van.Örök életig.
De közben nem vállal el felajánlott munkát.a magánszektorból
Ezen kell változtatni a felajánlható munkák körén.
Az a munka mennyiség és milyenség az adott városban igen szűk.
Valóban nem ösztönöz munkára.
Most meg tudnál fogni te jogszabálykeresgélő.
Gyakorlattól idegen.
Van egy félig-rokonom.
Takarításból élt már a rendszer összeomlás óta.
Meg magánházaknál is vállalt.
Itt ott kis eladói de hivatalos munkát.
Majd jött a most.
Tipikus az amit itt többen leírtak:
Önkormányzattól segélyen él.
Megkérdeztem tavaly:Már nincsen semmi munka?
De van volt az önkormányzatnál takarítani a hivatalban.
No és már nem kellesz?
Dehogy nem.
De képzeld el 30.000 Ft al kapnák többet de ott iró sok helyiség van egy emberre kidolgoznám a belemet.
harmincezerért nem megyek el.(annyival többért)
No akkor most miként van Ő segélyen?
Ez gyakorlat a tiéd elmélet.

Egyáltalán nem kalandoztam el.

Közmunkát ajánlanak fel - de csak ha már letelt a 90 nap, és jövedelempótló támogatást igényel. Annak feltétele, hogy a felajánlott munkát nem utasíthatja el. (Hogy ne legyen ingyenpénz, ugye.)
Nem hiszem, hogy van olyan hülye, aki ha többet kereshet a magánszektorban, marad inkább segélykuncsorgó, meg közmunkás kiszolgáltatott.
A félig- rokonod a segély mellett nyilván feketén továbbra is vállal takarítást, csak (érthetően) ezt nem reklámozza. Csak így nem éri meg neki plusz 30 ezerért bejelentve dolgozni.
Ilyet én is ismerek.
Meg olyat is, nem is egyet, aki - bár valóban nem jó a közmunka -, de mégis azon keresztül jutott alkalmazotti státuszhoz. Közvetlen kollégám is van, aki közmunkásként dolgozott itt, majd sikerült végleges állást kapnia.
 
Szerintem nem hamis.
Kell mezőgazdasági munkás, csak nem annyi, mint régen. Azt se felejtsd, hogy idénymunka.
Természetes hogy nem annyi mint rég.
És ez a hamis érvelés, ha csak a teljes foglalkoztatottságra gondolsz.
A területi és nem általános, de akad, esetekről beszélhetünk a többi álom.
Saccoljunk: a munkanélküliekből 50 ezret ha csökkentenénk.
Mert a keresett alkalmi vagy idény munkát elvállalnák.
Máris jobban jár a költségvetés is és az is, aki kap oda munkást.
Csak saccoltam de hivatalosan 500-600 ezer betöltetlen vegyes állás van.
Persze területi eloszlását nem ismerem.
Legfőképp az idény és alkalmi munkáról beszélek az 50 ezer saccal.
 
Természetes hogy nem annyi mint rég.
És ez a hamis érvelés, ha csak a teljes foglalkoztatottságra gondolsz.
A területi és nem általános, de akad, esetekről beszélhetünk a többi álom.
Saccoljunk: a munkanélküliekből 50 ezret ha csökkentenénk.
Mert a keresett alkalmi vagy idény munkát elvállalnák.
Máris jobban jár a költségvetés is és az is, aki kap oda munkást.
Csak saccoltam de hivatalosan 500-600 ezer betöltetlen vegyes állás van.
Persze területi eloszlását nem ismerem.
Legfőképp az idény és alkalmi munkáról beszélek az 50 ezer saccal.


Hol írtam én teljes foglalkoztatásról?

Nos, ha elismered, hogy nincs annyi munkahely a mezőgazdaságban, mint rég, akkor felmerül a kérdés, hogy mit csináljunk azokkal, akiknek nem jut benne munka? Nem minddel, de mondjuk a többségével.
Ez egy hasraütős szám, ez az 50 ezer. De legyen. Akkor is maradnak elegen, akiket kénytelen a társadalom segélyezni. Vagyis megszüntetni nem lehet - bár a köre egyre szűkül.

Rendben, nem nézek utána, mondjuk azt, van 500-600 ezer betöltetlen állás, ahogy írtad. A lényeg, hogy miért betöltetlen? Nem hinném, hogy azért, mert az emberek nem akarnak dolgozni. Sokkal többen mentek külföldre dolgozni, ezek dolgozhattak volna az itthoni betöltetlen állásokban is, nem? Vajon miért nem akartak?

Nagyon nem mindegy a területi eloszlás sem.

Az idény, meg alkalmi munkával az a baj, hogy idény, meg alkalmi. Mert nem csak idényben, meg alkalmilag kell enni, fűteni, élni. De ilyet is vállalnak azért sokan, csak éppen kiegészítésnek.
 
Hol írtam én teljes foglalkoztatásról?

Nos, ha elismered, hogy nincs annyi munkahely a mezőgazdaságban, mint rég, akkor felmerül a kérdés, hogy mit csináljunk azokkal, akiknek nem jut benne munka? Nem minddel, de mondjuk a többségével.
Ez egy hasraütős szám, ez az 50 ezer. De legyen. Akkor is maradnak elegen, akiket kénytelen a társadalom segélyezni. Vagyis megszüntetni nem lehet - bár a köre egyre szűkül.

Rendben, nem nézek utána, mondjuk azt, van 500-600 ezer betöltetlen állás, ahogy írtad. A lényeg, hogy miért betöltetlen? Nem hinném, hogy azért, mert az emberek nem akarnak dolgozni. Sokkal többen mentek külföldre dolgozni, ezek dolgozhattak volna az itthoni betöltetlen állásokban is, nem? Vajon miért nem akartak?

Nagyon nem mindegy a területi eloszlás sem.

Az idény, meg alkalmi munkával az a baj, hogy idény, meg alkalmi. Mert nem csak idényben, meg alkalmilag kell enni, fűteni, élni. De ilyet is vállalnak azért sokan, csak éppen kiegészítésnek.
Az 50 ezer is fontos ne ugord át.Sok munkaadón segítene.
Az idény jövedelem is pénz ezt se ugord át.
Amikor van akkor az is segít.
Csak meg kell becsülni azt a jövedelmet is.
Már ha nincsen egész éves állandó.
Az üzeneteid elégedetlenkednék a teljes foglalkoztatottság felé.
Szó szerint nem írtad le, de a kifogásaid mind errefelé vágynak.
 
Az 50 ezer is fontos ne ugord át.Sok munkaadón segítene.
Az idény jövedelem is pénz ezt se ugord át.
Amikor van akkor az is segít.
Csak meg kell becsülni azt a jövedelmet is.
Már ha nincsen egész éves állandó.
Az üzeneteid elégedetlenkednék a teljes foglalkoztatottság felé.
Szó szerint nem írtad le, de a kifogásaid mind errefelé vágynak.

Egyiket sem ugrottam át. Sokan megbecsülik az alkalmi munkát is, de főleg valamilyen főállás mellé.
Kérlek, hogy ne magyarázz bele semmit a hozzászólásaimba. Főleg olyat ne, ami nincs is benne.
 
Egyiket sem ugrottam át. Sokan megbecsülik az alkalmi munkát is, de főleg valamilyen főállás mellé.
Kérlek, hogy ne magyarázz bele semmit a hozzászólásaimba. Főleg olyat ne, ami nincs is benne.
De benne van hogy mindég a példákat utasítod el mert az nem elég címén.
Ez a teljes foglalkoztatási igényedet mutatja.
Írtam hogy nem küldenek igényekre (ajánlatokra) közmunkást.
Oda se ment senki.Erre a válaszod a kiszervezettséggel való visszaélés volt.
Az is egy jelenség de az egy másik.
A témát az alkalmi munkáaerőt igénylők miatt hoztam.
Most az van hogy "sokan megbecsülik".
Mégis ott a még több igény a munkavállalóra.
 
De benne van hogy mindég a példákat utasítod el mert az nem elég címén.
Ez a teljes foglalkoztatási igényedet mutatja.
Írtam hogy nem küldenek igényekre (ajánlatokra) közmunkást.
Oda se ment senki.Erre a válaszod a kiszervezettséggel való visszaélés volt.
Az is egy jelenség de az egy másik.
A témát az alkalmi munkáaerőt igénylők miatt hoztam.
Most az van hogy "sokan megbecsülik".
Mégis ott a még több igény a munkavállalóra.

De, de, de... Továbbra is belemagyarázol a hozzászólásomba.
Szó szerint azt írtam, hogy az 50 ezer egy hasraütős szám. Bármennyit írsz, még mindig marad, aki segélyre szorul. Ez nem a teljes foglalkoztatásról szól, hanem arról, hogy szükség van a munkanélküli segélyre, nem lehet megszüntetni, ahogy azt te igényelted.

Nem küldenek magánszektori igényekre közmunkást, írod. Oda se ment senki.
Most akkor nem küldenek, vagy küldenek, de nem megy oda? Melyik?

Akit küldenek, annak menni kell, mert különben ugrik a segély.

A kiszervezettséggel való visszaélés nem válasz volt, hanem annak kifejtése, miért káros a magánszektorban közmunkást foglalkoztatni. Erről igazán az tud mesélni, akit kirúgtak, mert a munkáját már egy olcsóbb közmunkás végzi. Vagy ugyanaz az ember, csak már közmunkásként.

Persze, hogy van igény a munkavállalóra, főleg, ha reggeltől-estig, éhbérért is hajlandó... Hát ilyenekből nincs túlkínálat, az tény.
 
Nem küldenek magánszektori igényekre közmunkást, írod. Oda se ment senki.
Most akkor nem küldenek, vagy küldenek, de nem megy oda? Melyik?
No ez kérdés tényleg.
Úgy tudom nem is küldtek oda.
Hogy miért?
Vagy mert nincs rá hivatalos lehetőség.
Vagy mert nem kérte hivatalosan.Ezt nem tudom.
A tény hogy nem volt jelentkező.
Lehet hogy csak hirdetett.
Mindez nem változtat azon: nem kapott senkit egy olyan helyen ahol sok a segélyen élő.

igazán az tud mesélni, akit kirúgtak, mert a munkáját már egy olcsóbb közmunkás végzi. Vagy ugyanaz az ember, csak már közmunkásként.
Ez meg a rossz példákat mutatja, de ebből ne a konkrét estre tegyél következtetést.
Az éhbért se emlegesd.Hisz még a bérmegkérdezésig se jutott el senki.
 
Utoljára módosítva:
Hát.. nem tudom. Lehet elértékteleníti a munkát. Ha pl. 60 ezer rugó, rongy, lepedő, k, guriga) lesz a semmittevésért járó pénz, az alig valamivel kevesebb, mint az egy havi kemény munkáért kapható 84.788 nettó forint...
Ha kivonjuk belőle a nyegle tartalmat.Marad az igazság: Alig kevesebb mintha volna egy jó állás.
De lehet hogy nincsen jó és ott nincs annyi lazsálás.
Nem rosszindulatból mondom mert ezt is embere válogatja.
De az utcai közmunkások beszédét tevékenységét látom hallom
Néha van olyan társaság ahol: gyere hagyd a fenébe ülj ide.
És ugyanakkor a másik meg teszi a dolgát rendesen, ha nincs ott a vezető akkor is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére