Eladó egy metróállomás

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A brit honvédelmi minisztérium eladná azt a londoni metrómegállót, amely a második világháborúban katonai bázisként szolgált.

A minisztérium költségcsökkentő intézkedések keretében árulja a London egyik legelőkelőbb negyedében található Brompton Road állomást, amely mellett egyéb állami tulajdonban levő ingatlanokon is túladna, a hadseregnél pedig létszámleépítésre kényszerül. Védelmi források közölték, hogy az épület fölöslegessé vált, ezért a következő hónaptól bárki megveheti.

A föld alatti állomás a második világháború ideje alatt a londoni légvédelmi irányítás központjaként szolgált a német bombázások ellen, azt megelőzően a földalatti vasúti hálózat része volt. A 2600 négyzetméter alapterületű ingatlan árát szakértők mintegy 20 millió fontra (7,1 milliárd forintra) becsülik. Az állomást a Picadilly-vonalra jellemző bordó csempék burkolják, az objektumhoz a többi között hozzátartozik egy katonai gyakorlóterem, egy tiszti étkezde, garázsok, irodák, liftek, valamint használaton kívüli földalatti alagutak is.

Az ingatlant az utóbbi időben katonatisztek kiképzésére és elszállásolására használták, és Egy befektető máris jelezte, hogy megvásárolná a létesítményt, amelyben éttermet nyitna. A Brompton Road-i mellett több olyan elhagyatott állomás is létezik Londonban, amelyet például filmek forgatási helyszíneként vagy szórakozóhelyként hasznosítanak újra.
londoni-metro(210x140).jpg
 

Alextron

Kitiltott (BANned)
Elnézést- egy apró észrevétel....
A honvéd egy kizárólagos magyar fogalom. Ugyanis "hon" a magyar hazát jelenti.Ezért pl. a briteknek kizárólag "csak" hadügy -esetleg védelmi minisztériuma lehet.Erről manapság sokan megfeledkeznek....Sajnos !
 
Oldal tetejére